Rendőrség ♦Dylan & Claire♦

Claire & Dylan

- Avagy, hogyan vallassunk egy rendőrt? -

A kérdése után alaposan végig mérem párszor, fapofával persze, hogy semmit ne áruljon el az ábrázatom, végül egy olyan "hát, talán" fejbiccentéssel zárom a gondolatmenetem. Azaz, hogy rossz zsarunak nem tűnik. Másképp, már az első mondatom után kivágott volna innen. Korrekt embernek képzelem, aki csupán azért nem kezdett el az újságcikk miatt pattogni, mert meg van kötve a keze és nem akar diliházba kerülni. Plusz, ő maga sem tudja, mi is történt ott igazán.
-De. Most, hogy mondja...- jegyzem meg azért, hogy egyértelművé váljon számára, hogy látszik rajta a jó zsaru dolog, majd a következő kérdésére kezdek koncentrálni. Miből vontam le? Lehetetlen, hogy egy ilyen ügyről ne tudna az egész kormány. A NASA, az FBI az NSA és a többi ilyen cuki, rövidített neves kormányszerv és neves tagjai. Ők tudják csak igazán, mi történt ott.
-Nem vagyok hülye, nyomozó. Ha az történt, amit mi láttunk, akkor azt a helyet már a létező összes kormány szerv megvizsgálta. Képtelenség, hogy ne tudnának róla, ahogy azt is nehezen tudom elképzelni, hogy ezt a halandzsát ne épp ők hozták volna össze egy megbeszélés során. "Mit is mondjuk a hegyekben történtekről az embereknek?".- valami ilyesmi nevet tudok elképzelni annak a gyorsan összehozott találkozónak, ahol mindezen átrághatták magukat. Biztos nehéz lehetett összehozni egy olyan baromságot, mint amit ezek eleresztettek az újságban. Nem egy tudós és kutató kellett hozzá, hogy ekkora népvakító kamu dumát kiforraljanak.
Ahogy hátra dől és egy "nézze" figyelemfelkeltő szóval a tudtomra hozza, hogy most mondani akar valami fontosat, én is hátra dőlök és úgy pislogok rá. Kíváncsian hallgatom szavait.
-Nem rossz ez a hely. Már az megnyugtató, ha ön képes volt nekem őszintén elmondani, hogy az újságcikk kamu. Tudtam én is, de így sokkal jobban érzem magam, hogy nem vagyok ezzel egyedül.- kúszik halvány mosoly az arcomra, mert valóban értékelem, hogy elmondta a véleményét. Nem lett volna kötelező, de jó zsaru lévén, és ami fontosabb, jó ember lévén nem hagyta, hogy kétségek közt őrlődjek és igen is, elárulta amit tud. Ezek után végképp nem használnám ezt föl ellene és elég nagyot is nőtt a szememben.
-Ha igényt tartana rá, én talán tudnék segíteni. Négy fal között, civilként. Volt már részem hasonló helyzetekben lenni. Talán, épp ezért voltam biztos benne, hogy nem őrültem meg. Szóval, ha úgy gondolja érdekli az ügy és, mint ember, nem pedig, mint zsaru, szeretné tudni, hogy mi ez az egész, én segítek.- darálom le halálosan komoly arccal, mert valóban, rá akarok jönni mi volt ez és nem azért, hogy az emberek előtt ugráljak táblával, hanem azért, mert szeretem tudni, mi folyik körülöttem. Akkor már az ember fel tud legalább készülni dolgokra.
-Adok egy névjegykártyát. Fontolja meg az ajánlatot aztán hívjon, ha érdekli, mi volt ez az egész. De akár ki is dobhatja a szemetesbe. Az ön döntése.- csúsztatom elé a kis kártyámat az asztalon, majd fogom a táskám és még egy pillanatig várok. Nem indulok el rögtön az ajtó felé, hátha szeretne még mondani valamit de, ha láthatóan nem óhajt többet az ügyhöz fűzni, akkor felállok, biccentek egyet és már ott sem vagyok. Nem akarom tovább rabolni az idejét.

Claire & Dylan

- Avagy, hogyan vallassunk egy rendőrt? -

Újfent elmosolyodok a megjegyzésén, mert végtére is jogos, ahogy reagál. Ennek ellenére én ezt vállalom. Tényleg meg akarok bizonyosodni róla, hogy nem történt semmi az elmémmel és minden úgy történt, ahogy én emlékszek. Ha én lennék az egyetlen, akinek így rémlik a dolog, akkor oké. Megnyugodnék. Elfogadnám, hogy elgurult a gyógyszerem és nem is érdekelne tovább az ügy, de előbb megkérdezek még pár embert. Mondjuk egy zsarut, azaz Reed nyomozót, aki éppenséggel ott is volt és még tudhat a kis kamuzásról is, amit az újságokban írtak. A zsigereimben érzem, hogy hazugság. Ilyen nincs. 20 ember elméje ugyanazt a maszlagot találja ki egy történet miatt, a sokk hatására. Ezt nekem ne próbálják meg bemagyarázni, mert nem fogom elhinni soha.
-Pontosan tudom. De van, ami érdekesebb.- vonok vállat egyszerűen, majd somolyogva végig hallgatom az eszmefuttatását. Tényleg ennyire elszánt fejet vágok? Más kérdés, hogy nekem nincsenek társaim és ez nem egy vallatás. Itt én vagyok a vallató és neki kell "köpnie". Legalábbis, ez a tervem.
-Nekem nem úgy tűnik most ez, mint egy kihallgatás, de érdekelne, hogy maga a jó zsaru vagy a rossz zsaru.- vigyorodok el újfent, ahogy próbálom lazábbra venni a figurát, hogy ő se feszengjen feleslegesen. Nem akarom én, hogy azt gondolja, hogy most a körmére néz valaki vagy ilyesmi. Egyszerűen csak beszélni akartam vele arról a napról, amibe lassan bele is kezdek, ő pedig érdeklődve előrébb dől. Tehát, őt is foglalkoztatja a téma. Gyanítom, kíváncsi arra, hogy én mire és hogyan emlékszek. Talán ő is kételyek közt őrlődik, hogy megőrült-e vagy sem? Gyanítom nem. Ő pontosan jól tud mindent, ahogy azt is, hogy ki kérte, hogy azt írják az újságok, amit.
-Nem az utána a fontos, hanem, hogy ne érezzek kényszert arra, hogy vissza adjam az összes pszichológiai papíromat.- jegyzem meg cseppet sem jó kedvvel, hiszen nekem ront most ezzel, hogy "utána?", mintha én most fel akarnék göngyölíteni egy roppant titkos ügyet. Ha annyira titkos lenne, akkor a NASA már elsöpört volna minden tanút az útból és lezárnák a hegyet a fenébe, mint az 51-es körzetet.
-Szóval a kormány keze is benne van. Ezt jó tudni.- lepődök meg és már egyre inkább tűnik úgy ez az egész, mint az 51-es körzetes gondolatmenetem. Még jó, hogy nem nyírattak ki mindenkit, hanem elő álltak egy ilyen kamu szöveggel. Ez azért rendes volt tőlük, de ettől még nem fair, hogy így átvernek mindenkit.
De nem kezdek el hőbörögni, csak végig hallgatom az utolsó mondatát, aminek nagyon téma lezárós szaga van, majd pár pillanatig csak ülök és az előttem lévő asztallal szemezek. Karjaimat összefonom mellkasom előtt, azaz felveszem a töprengős pózomat, végül felpillantok rá.
-Maga túl tud rajta lépni? Ilyen egyszerű? Láttuk, amit láttunk, írnak, amit akarnak és ennyi? Na és a férfi, akit nyakon lőttek? Vele senki nem foglalkozik? A társa túl tudott ezen lépni, akinél a fegyver volt? Ilyen egyszerű lenne?- halkan beszélek, nem számot kérően. Mintha csak diskurálnánk valami hétköznapi dologról, de egyáltalán nem az. Nem véletlenül kérdezek rá Oliverre se, ugyanis azóta nem láttam és, ha eddig reménykedtem is, hogy talán a kis varázserejével életben maradt, mára már elfogadtam, hogy ő akkor és ott meghalt.
Minden esetre ez a halom kérdés most megmaradhat akár költői kérdésnek is, mert gyanítom, hogy őt is foglalkoztatja az egész még, ha nincs is kedve táblával a nyakában ácsorogni a téren.

Claire & Dylan

- Avagy, hogyan vallassunk egy rendőrt? -

Átesünk az udvarias dolgokon. Bemutatkozás, megkérdem, hogy van és hasonlók, majd azt is közlöm ki vagyok, amire nem épp a legkedvesebb válasz érkezik, de engem csak megmosolyogtat. Akarom mondani, felnevetek egy pillanatra, mert valójában meg tudom érteni, hogy így gondolja. Lehet, hogy egy pszichológus még veszélyesebb, mint egy riporter, mert az a testbeszédből is tud olvasni, nem csak abból, amit mondanak neki. Persze, sokszor a testbeszéd nem árul el száz százalékosan mindent, de alapnak jó.
-Nem hibáztatom, amiért ez a véleménye, de most egyáltalán nem azért vagyok itt, hogy elemezgessem, nyomozó. Valami olyanról akarok inkább beszélni, ami megnyugtat, hogy nem őrültem meg.- mosolygok rá még mindig szelíden és tudván, hogy kicsit tart tőlem, egyből magabiztos leszek, de nem szállok el magamtól. A zsaru még mindig ő kettőnk közül, én meg csak keresgélek.
-A túrán találkoztunk. Én is odamentem segíteni, mikor magát lábon lő... akarom mondani, amikor elszakadt az ínszalag a lábában.- mosolygok, de ez már inkább gunyoros arckifejezés, ami azt óhajtja mutatni, mennyire nem tetszik az a kamu szöveg, amit az újságban leeresztettek. Sőt. Ha nem a kórházban lettem volna és lett volna nálam valami gyújtó eszköz, biztosan el is égettem volna a lapot.
-Amit szeretnék, az pedig az, hogy tisztázzuk ezt a maszlagot, amit összehordtak az újságban.- biccentem kissé oldalra a fejem és elszántan a zsaru sötétbarna tekintetébe vájom az enyémet. Remélem, látja rajtam, hogy nem fogok innen elmenni, amíg ezt nem tisztázzuk. Ahhoz, hogy meggyőzzön, hogy az történt, amit a cikkben írtak, elég kemény bizonyítékokat kellene elém pakolnia, amit nem fog megtenni, mert egyrészt nincs, másrészt pedig kétlem, hogy csak a két szép szememért beavatna ilyesmikbe. Talán, ha az agyára megyek majd, egy idő után megteszi, de előbb pateroltatna ki innen, van egy olyan érzésem.
-Ha gondolja, elmesélem mi az, amire én emlékszek és tudom is, hogy azt láttam. Pszichológus létemre észre venném, ha sokk hatása alatt lennék vagy egyéb dolgok, valamint volt már alkalmam látni furcsa dolgokat. Tudom, hogy nem az történt ott a hegyen, mint amiről olvastam másnap a kórházban.- sóhajtok egyet a végén, közben leveszem a kabátom, mert merészelem azt gondolni, hogy huzamosabb ideig itt leszek még, majd egyik lábam átvetem a másikon és haláli nyugodtsággal pislogok a jó képű rendőrre, aki eddig szimpatikus. Remélem, akkor is így fogom gondolni, amikor kisétálok innen.

Claire & Dylan

- Avagy, hogyan vallassunk egy rendőrt? -

A reakció gyorsan érkezik, nekem mégis van időm még előtte legalább háromszor arra gondolni, hogy mit is keresek itt pontosan? Nem fog nekem önként dalolni és megnyugtatni arról, hogy nem vagyok bolond, ahogy a többi túrázó sem és azt sem fogja előadni, hogy az egy természetfeletti lény volt. Akkor azt gondolná, hogy én fogom őrültnek nézni, pedig, ha tudná, hogy mennyire nem vagyok szkeptikus az egész természetfeletti dologgal kapcsolatban, talán beszélne rögtön.
Meglep az a barátságos "gyere", mintha sejtése lenne róla, hogy ki állhat az ajtó előtt, csak épp meg fog lepődni, mikor én lépek be rajta. Nem hiszem, hogy épp rám számítana. Kezdjük ott, hogy nem is ismer. Kétlem, hogy a túráról épp rám emlékszik.
-Üdv.- vigyorodok el zavaromban, ahogy belépek az ajtón és gyorsan be is csukom magam után, hogy ebből is érezze, bizalmas az ügy, ami miatt felkerestem. Szigorúan négyszemközt akarok vele beszélni.
-Biztosan nem emlékszik rám, pedig már találkoztunk, csak akkor nem volt alkalmam bemutatkozni. Claire Foster vagyok.- lépek is közelebb az asztalhoz szép lendületesen, hogy kezet nyújtsak, ha már bemutatkoztam, végül kíváncsian végig mérem a fazont. Látszik a testtartásán, hogy a lábát nem szívesen erőlteti meg, tehát a sérülés ott van és gyanítom, hogy nem hülye a pasi, ha már rendőr, azaz rá kellett jöjjön, amikor először látta a sebét, hogy az nem ínszalag szakadás meg ilyen baromságok. Lőtt seb. Pont.
-Hogy van a lába?- kérdezem érdeklődve és, ha idő közben nem kínál hellyel, hát ledobom magam a székre. Ebből már sejtheti, hogy nem két perces beszélgetésnek tervezem ezt.
-Egyébként megnyugodhat. Nem vagyok se firkász se riporter. Pszichológus vagyok és a túrán találkoztunk a múlt hónapban.- magyarázok nagyon szépen, aranyosan, kerülve bármiféle szúrós tekintetet vagy olyan dolgot, ami miatt úgy érezné, hogy fenyegetést okozhatok bármilyen módon is, és persze várom a reakcióit is. Ami a legkevésbé tetszene az az, hogy kirugdos az irodából és elzavar, szóval remélem, hogy ehelyett inkább felkeltem az érdeklődését és megkérdezi, hogy miért is vagyok itt?

Claire & Dylan

- Avagy, hogyan vallassunk egy rendőrt? -

Nem tudok beletörődni ebbe az egészbe. Az a kamu szöveg, amit előadtak az újságokban, egyszerűen felháborító és nem azért, mert a vörös bigét még, csak meg sem említik, hanem azért, mert úgy adják elő, mintha egy rakás idióta élte volna túl az egészet. Mintha mindannyian bolondok lennénk és, csak egy hülye hiszi el, hogy az egész bagázs sokkos állapotba került. Nincs olyan katasztrófa, ahol mindenki meghülyülne. Valaki mindig erősebb, valaki mindig fel tudja dolgozni a látottakat és ugyebár ott van a zsaru is, akit lábon lőttek. Mégis, ki irányította ezt az egész nyomozást? Mert ugye nyoma marad a lövésnek. Egyrészt, a zsaru lábában, másrészt pedig a csaj pisztolyában, ahonnan hiányzik két töltény. Erről a rendőröknek jelentést kell írniuk, hogy miért is van ez. Nem lövöldözhetnek csak úgy a vak világba.
Ez az, ami miatt elindulok kora délelőtt a helyi rendőr őrsre és céltudatosan Dylan Reed-et keresem, mivel a nevét sikerült nagy nehezen megtudnom. Vagyis, addig kérdezősködtem a túraszervezőnél, amíg ki nem nyögte és persze arra hivatkoztam, hogy meg akarom nézni a férfi jól van-e, mert úgy emlékszek, hogy súlyos volt a sérülése. Ennek ellenére a kórházban, ahova először megyek érdeklődni közlik, hogy a nyomozó már munkába állt -két héttel a túra után-, bár még terepre nem mehet.
Tehát, amikor besétálok az épület ajtaján, teszek magasról a kíváncsi "ki a fene ez?" tekintetekre és egyenesen a pultnál ücsörgő rendőrnőhöz megyek. Gondolom, ő szokta ide-oda irányítgatni az embereket.
-Jó napot. Reed nyomozóhoz jöttem.- vágom oda, mire a nő felvonja flegmán egyik szemöldökét és végig mér. Most min gondolkozik? Hogy miért keresem vagy, hogy ki vagyok?
-Pszichológus vagyok. Egy ügyével kapcsolatban kell neki segítséget nyújtanom.- lódítom bájos mosollyal az arcomon, mire a nő úgy tűnik, megvilágosodik.
-Á. Biztosan a Henson ügy.- bólint egyet, én is helyeselek, majd elmagyarázza, merre is találom a nyomozót, én pedig próbálom felfogni a túl sok infót. Folyosó végén balra, aztán jobbra, második ajtó, megint folyosó és így tovább, de végül mégis csak sikerül megtalálnom a jó ajtót. Igaz, útközben még kétszer eligazítást kérek, de a lényeg, hogy aztán a Dylan Reed nyomozó feliratú ajtó előtt találom magam, ahol nagy levegőt veszek és bekopogok. Határozottan. Semmi kézremegés vagy tökölés. Vagány csaj vagyok és kiszedek belőle mindent! Igen! Na jó. Valójában be vagyok tojva, hogy majd elküld a fenébe.