Salt Lake FRPG
 

Share | 
 

 Rendőrség- Shaw & Regina

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

ϟ Főkarakter :
Regina Carter
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Rendőrhadnagy - kutyavezető
ϟ Hozzászólások száma :
144
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 14.
ϟ :






Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség- Shaw & Regina   2014-12-22, 00:25




Thomson & Carter

I'm heading to hell. You're coming with me, my partner?

A főnök litániáját végighallgatom, de nem igazán vagyok lelkes, és azt nem is titkolom. Nem mintha bajom lenne a női rendőrökkel, mert nagyon is tisztelem azokat, akik szívvel-lélekkel csinálják a dolgukat. De a legtöbbjük csak a munka rövidebbik végét szereti megfogni,(vagy valamelyik kolléga egyéb testrészét) és semmi másra nem jó, mint igazoltatni, meg családi viszályokat elsimítani. Itt SLC-ben legalábbis nem sok valamire való rendőrnő van. Az pedig, hogy két nőt rakjanak párba, ritkább, mint az a nap, mikor a Kapitány kedves mosollyal az arcán jön be reggel.
Most mégis ez történt, és tudom jól hogy nem tehetek ellene semmit, így ahogy a kapitány kidob bennünket, máris lendületbe jövök, s kávét javaslok az új társamnak. De megtudom, hogy nem szereti, ami máris mínusz egy pont a róla alkotott képemben. Hát milyen rendőr az, aki nem él semmiféle gyorsítóébresztőébrentartó, legálisan kapható cuccal? Jesszus! Na ne már! Legszívesebben azonnal gyorstalpaló kávéimádási továbbképzést tartanék neki, és meglékelve a koponyáját, a sáros bakancsommal taposnám a fejébe a kávézás ezer előnyének nagykódexét, és azt, hogy az illatozó, forró nedű nélkül az életnek kevesebb értelme van, mint az inflációnak, a börtönök bezárásának és az elektromos bicajoknak.
- Ahogy érzed. Mindjárt jövök. - mondom, és sarkon fordulva indulok az öltözők felé, s megint a gondolataimba mélyedek. Ismét Bob hangját hallom fuldokolva a fejemben...
Na, Carter, most jól megszívtad! Annyi szívatást egész életedben nem kaptál még, mint amennyit emiatt a nőci miatt fogsz!
Robert! Hagyj már, azt hiszed ezt én magam nem tudom? Legszívesebben zsákban vinném ki a fejét a kutyatelepre. De mit tehetnék?
Pontosan! Megragadtad a lényeget. Most húzd meg magad, vágj jó pofát, és  imádkozz, hogy visszahelyezzék, vagy ő magától kérje a partnercserét.
Jól van, nem vagyok segg hülye, Bob! Ne kezelj úgy, mint valami nyeretlen kétévest! Tisztában vagyok azzal, hogy nem ugrálhatok. Remélem meglátja valamelyik pasit, mondjuk leginkább Logant, azonnal egymásba szeretnek, és ellovagolnak a naplementébe. Lehetőleg egyenesen Kínáig, ahol rizstermesztésbe, meg kínai váza gyártásba fognak rögvest, és lebabáznak minimális mértékkel szólva is legalább tízszer. De addig ígérem, kussolok, nem pattogok, és nálam kedvesebb sehol nem lesz széles-e vidéken.
Jó kislány.És ne mondj semmit. Hiányzom. Te is nekem. Annak ellenére, hogy tudod te is, hogy csak a képzeleted szüleménye vagyok. Vigyázz magadra. És menj végre el Melindához. Hiányolnak a srácok is.
Téged hiányolnak....a francba is, te kellenél nekik, nem én!...

Egy hajgumival kötöm össze utolsó simításként a hosszú loboncomat, most nem törődök azzal, hogy feltűzzem. Bezárom a szekrényt, és felszerelkezve, egyenruhában, mintha skatulyából rántottak volna ki, úgy indulok kifelé.
Ötletelek mit csinálhatnánk, hisz munka van dögivel, de hamar rájövök, hogy nem lesz gondom arra, hogy kitaláljam.
- Carter! Bejelentés érkezett a River Hollow Roadról! Egy ékszerüzlet vészriasztója megszólalt, avasd fel az új kolleginát. Óvatosan, ésszel, szabályzat szerint. Szóljatok be, amint megtudtok valamit. És Carter, az isten szerelmére nehogy megint kamikaze akcióba kezdjenek nekem, mert Washingtonig rugdosom magukat, az tuti. Ha erősítés kell, megvárják a nagyfiúkat, világos? - hallom a százados parancsnokhelyettes rekedtes hangját, és visszafordulva szembetalálom magam a magas, szikár alakjával is, és a felém nyújtott bejelentő lappal, amin a bejelentés ideje és a cím szerepel. Legszívesebben pofán verném, mert úgy érzem arra utal, amit én is tudok: miattam halt meg Bob, és ha nem figyelek, Thomson is erre a sorsra juthat. Hát kapd be! De nem szólok, csak tisztelegve bólintok, és mivel már csak a hátát látom, én is felgyorsítom a lépteimet, a kezemben szorongatott lappal rontva be az irodába. Az asztal felé lépkedek, de az új társam sehol. Bakker. Felkapom az asztalról a járőrkocsi kulcsát, és megfordulva az egyik kolléga felé indulok, de már sejti a szándékomat, mert a mosdók felé int. Csak intek, hogy vettem, meg kösz, meg akármi, és máris arra irányítom a lépteim. És ha megtalálom, nem szórakozok, azonnal a tárgyra térek.
- Riasztó szól a River Hollow 325ben, az egyik ékszerüzletből. Mennünk kell. - mondom, és máris a kocsi felé indulok. Nincs idő szórakozni, ha baj van, akkor gyorsan kell cselekednünk. Az adrenalinszintem az egekben, máris kezdem azt érezni, hogy élek. Na, ideje kicsit összerázódnunk. Vagy legalábbis nem kinyíratni...


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég




Vendég

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség- Shaw & Regina   2014-12-21, 13:26


Regina&Shawie


Néha persze úgy érezem magam, mint akit kimostak, és ez ma miért lett volna másképp? Minden zúzós nap után jön még egy húzós nap. Tegnapi akták nagyrészt megcsináltam és bevittem az iktatóba, amit persze senki nem mutatott meg, de hát nem is akarom, hogy azt higgyék, egyedül nem igazodom ki. Hiszen mindegyik őrs ugyan olyan, ezen nincs mit változtatni.
Sok kollégát megismertem, és sokat már most a pokolba kívántam. Akkora hím soviniszta disznókat még a föld nem hordott a hátán, mint őket. Kár, hogy kidobtam azt a kaktuszt, most szívesen hozzájuk vágnám, de tényleg. Bár lefogadom, hogy többnek nem volt annyi akcióba része, mint nekem. Nem rúgtak szét annyi segget mint én. És persze nem töltöttek negyedévet az intenzíven, mert meglőtték. Büszke vagyok az elért sikereimre, és a családomra, de arra, hogy hülye módon nem vettem fel egy szerencsétlen golyóállót arra nem. Még mindig emészt a bűntudat, de talán az, hogy hagyom a kislányt ott veszni, azzal a gondolattal nem is tudnám élni az életemet.
Amikor behívtak az irodába, már a felmentő beszédemet írtam fejben, hogy mit mondjak, mit tettem, hogy miért. Aztán azon agyaltam, hogy ha nem is csináltam semmit, akkor miért is akarnék védőbeszédet írni..
Aztán jött a gyilkos felismerés, ott álltam, szemben az új társammal, aki Nő. Már értettem minden, hogy megérdemeljük egymást, meg zsák a foltját. Sosem raktak össze két nőt, hogy együtt legyenek. Csak férfi, nő párosok voltak, pont azért, mert ha baj van, a férfi megvédi a nőt. Vagy fordítva. Mert volt esély rá. Megbabonázva álltam az ajtóba és nem tudtam megszólalni, nem is hallottam miről dumálnak, persze azt hallottam, hogy ne is álmodjak arról, hogy nem kell az egyenruha, mert kell. Csak az a pár hónap lett volna vissza és megszabadulok tőle, de helyette szívhatom a fogam megint. Visszacsúsztam a létra legalsó fokára.
- Fantasztikus. – mormoltam az orrom alatt és néztem a társamat, egészen.. Széplány. Szemmel láthatólag ő sem ugrik ki a bőréből, hogy egymásra találtunk. Vagy is, a főnök direkt csinálta. Nem is érdekelt az egész, szabadultam volna a fenébe, de mit tehetnék? Mondjak fel? Éljek a szüleimmel, mint minden elcseszett ember?
Amikor hozzám szólt, hirtelen nem is értettem miről beszél, csak bólintottam. Aztán jött a kávé, megdermedtem és felé néztem.
- Nem kávézok, kösz. – bólintottam. – Majd az asztalnál megvárlak, van még pár aktám. – oldalra biccentettem a fejem és elindultam az asztal felé, ő pedig menjen öltözködni, bár én tuti nem öltöznék át.. Korbácsolnám a munkatársam idegeit. Szenvedjenek, ha már ennyire.. köcsögök velem.
Duzzogva leültem az asztalhoz és tanulmányozni kezdtem az aktát, majd felnézve az egyik iroda ajtót néztem. Majd vissza a mappát. Jobb nem hánytorgatni a dolgokat.
- Sok nyomorék hülye. – firkáltam az aktába és összecsapva felálltam és lementem inkább még egy cigire. Remélem, valami dohányellenes sznob elkényeztet lánnyal raktak össze. Mert akkor tényleg felmondok, vagy kérek egy új társat, még egy Julian féle újoncnak is örülnék.
Aztán elhaladtam az egyik rendőr társam asztala mellet és rádobtam a mappát.
- Kész. – néztem rá és puszit dobva felé elsétáltam egyenesen a mosdóig. Hidegvizet locsoltam az arcomba. – Kibírod Shaw, kifogod. Nem rosszabb, mint a lövés. – támaszkodtam meg a mosdókagyló szélébe.
[/color][/b][/b]
Vissza az elejére Go down


avatar

ϟ Főkarakter :
Regina Carter
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Rendőrhadnagy - kutyavezető
ϟ Hozzászólások száma :
144
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 14.
ϟ :






Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség- Shaw & Regina   2014-12-15, 22:48

+18



Thomson & Carter

I'm heading to hell. You're coming with me, my partner?

Otthagyva a páratlan párost az aktámmal a kezemben az asztalomhoz lépek. A velem szemben lévő, eddig sikeresen üresen tartott bútordarabon már hatalmas halom akta áll, némelyik átcsúszva az én térfelemre. Az előző, sietősen távozott társam itt hagyott kaktusza eltűnt. Nem kell hozzá túl sok ész, hogy rájöjjek, ki költözött be, és miért van az asztalon az a halom ügyirat. Az őrs sajátos beavatási módszere, így teszteljük mennyi nyomást bír el, milyen gyorsasággal jár az agya, mihez hogy áll. Kiszűrjük a töketleneket, az alkalmatlanokat, a vérszegényeket, az idiótákat. Azok maradnak a kávéfőzésnél, meg a telefonnál, a faxoknál. A tökösebbek jöhetnek a terepre. Íratlan szabály, így megy ez, kivéve, ha a főnök máshogy nem határoz. Akkor meg úgyis magát rúgatja ki az illető, ha nem megfelelő ide, vagy ki az utcára. Az iskolát elvégezni egy dolog, a kollégáiddal összecsiszolódni, belerázódni SLC életébe, megismerni a kiskapukat, a buktatókat megint egy másik.
Az asztalra nézve felidéződik bennem, ahogy Bob hanyag testtartással, észrevétlen tanított arra, hogy legyek mocskos jó zsaru, kegyetlen, de olyan, aki bármikor kimerészkedhet az utcára a söpredék közé. Hogy beszéljek úgy, hogy egyszerre tiszteljenek, szeressenek, utáljanak, és féljenek tőlem. Aki bárhol megállja a helyét. Rohadtul hiányzik, a szívembe az ismerős, jeges fájdalom mar. Morgok, de aztán nem sokáig agyalhatok a szerencsétlenségemen, a hiányán, a bűntudatomon, mert az erősödő fejfájásomra rásegít a főnök újabb sürgető ordítása. Utálom, mikor ilyen türelmetlen, bár tudom, hogy miattam is elég sok őszülő hajszál került ezüstösen csillanó üstökére, sokszor állították szőnyegszélre. Mégis kiállt értem, makacsul hajtogatta, hogy jó vagyok, csak megtévelyedtem, a társam elvesztése jobban megviselt, mint hitte volna...etcetcetc.
Hálás voltam a magam módján, de mégsem tudtam eléggé kimutatni. Főleg az elmúlt fél évben lettem szinte elviselhetetlen. Négy kollégát csináltam ki, ezek közül kettő csupán nem volt hajlandó tovább egy őrsön dolgozni velem, egy partnercserét kért, egy pedig egyenesen átpártolt a börtönőrökhöz, leadta a jelvényét, és a fegyverét is. Mit csináljak? Nem bírtak velem, én meg nem erőltettem meg magam hogy jóban legyünk. Nem én akartam új társat, én meglettem volna Akitával is, pedig tudom jól, hogy nem maradhatok társ nélkül, mégis...Bobot akartam visszakapni. Őt senki nem pótolhatta.
Jelzem, hogy vettem az adást, majd megindulok a kapitány irodája elé, és mikor odaérek, némán ellépek mellette. Nem szólok egy szót sem, csak belépek a hosszú folyosóra, ahol még pár nyomozó privát irodája található, és a folyosó végén a kapitányé.
Előre lendülök, és a tekintetem nem veszem le az ajtóról. kicsit izgulok, be kell valljam, bár igyekszem nem kimutatni. A kapitány irodája nagy, vastag, bőrrel bevont ajtó mögött lapuló helyiség, szépen berendezett, elég tágas térrel. Az ablak előtt pár zöld, igénytelen növény, a hatalmas irattartó szekrényekben több száz jelentés és akta, középen pedig hatalmas mahagóni asztal, mögötte a kapitány székével, előtte két kissé kényelmetlenebb verzió. Az asztalon számítógép, néhány irat, tollak, hamutartó, általában három-négy-öt kávésbögre, tök üresen. Mielőtt benyitok a helyiségbe nagyot sóhajtok, és már felkészülök egy újabb, nagy darab, tagbaszakadt, vagy csenevész pasasra, tipikus Chicagoi fenegyerekre, aki azt hiszi, hogy SLC unalmas kisváros, ahol a legnagyobb bűnözés az, ha a sarki boltból egy suhanc elemel egy üveg gint. De aztán összeszedem magam, és lenyomom a kilincset, majd belépek, ám a látványtól a földbe gyökerezik a lábam. A helyiségben ugyanis...egy nő van. Az első gondolatom az, hogy most valaki szórakozik velem. Értetlenül pislogok, és a másik arcán is látom az értetlenkedést. Egyenruhában feszít, amúgy szépnek mondható arcáról szinte ordít a zavarodottság, az enyémről nem kevésbé. Agyamban lázasan sorolom a párosításokat, de egyetlen csak női egyedekből álló párosunk sincs. Szóval ez tuti valami vicc. Mikor azonban a főnök kedvesen kimért hangon üdvözli az új tagot, és közli, hogy én vagyok a társa, már tudom, hogy nincs menekvés. Megadom hát magam, és nyelek egyet, majd mikor a főnök előrébb lép, hogy az asztala mögé mehessen, a kezem nyújtom a nő, nevezetesen Thomson felé, hogy illendően, határozottan megrázzam.
- Helló. Carter. - mondom egyszerűen, majd finom mosolyt erőltetek az ábrázatomra, lehetőleg olyat, amitől nem úgy nézek ki, mint akinek kaktuszt dugtak épp a seggébe. - Üdv Salt Lake Cityben, Thomson. - mondom, majd az egyik szék elé lépek, és a főnökre emelem  kék tekintetem. Figyelem, ahogy az asztala mögé lép, majd megfordul, és szigorú ábrázattal onnan néz ránk, két kezével az asztalára támaszkodva, mikor az új partner az egyenruhacseréről érdeklődik. Bátor, mit ne mondjak.
- Esélytelen, Thomson, az egyenruha kötelező. - néz Thomsonra, majd vissza rám. - Látja, így kell megjelenni a munkahelyén! Maga miért is van civilben, Carter? - kér számon a főnök, elég mérgesen nézve rám, én pedig megadóan emelem fel a kezem.
- Brodericknek voltam terepmunkán, főnök! - mondom komoran, és nem hiszem el, hogy most emiatt fog lecseszni, mert akkor szétrugdosom a seggét az említett kollégának. Mereven nézek előre, próbálom leplezi a fortyogó mérgemet, hogy megint olyanért fognak lecseszni, ami amúgy egész általános nálunk.
- De már visszaért, nem? Ahogy innen kilép, pattintsa az egyenruhába magát, vagy nem állok jót magamért! Még egy ellenőrzés hiányzik nekem a fejemre! - harsogja. Látszik rajta, hogy mennyire ideges, a feszültség szinte görcsba rántja a gyomromat.
- Igen, Uram! - bólintok egykedvűen. Szeretem az egyenruhám, bár vannak olyan helyzetek, mikor jobb, ha nem ebben mutatkozunk, főleg, ha a nyomozóknak segítjük elő a munkáját, ha vallomásokat akarunk kiszedni, vagy valaki után kutatunk.
Némán állok a kapitány előtt, rezzenéstelen arccal hallgatom, ahogy beszélni kezd, hangos, kérlelhetetlen, rekedtes hanggal, ráncokkal barázdált arcán meglátszik a kimerültség.
- Nincs időm magukkal foglalkozni, így kihagyom a hosszas házasságközvetítést, majd megoldják egymás közt. Ezentúl egymásért felelősek, kéz a kézben járnak még pisilni is. Carter, egyelőre maga üljön a volán mögött, amíg Thomson nem ismerős, de adhat neki térképészeti leckét, vigye sétakocsikázni, dolgozzanak valamin, bánja a tököm, csak ismertesse meg a várossal. A szabályzat ugyan az, mint Chicagoban, Thomson, ha kérdése van, Carter készségesen válaszol. Nos, azért azt finoman jelezném, ha nem tudnak használható eredményeket felmutatni és nem térnek észhez, mind a ketten ki lesznek penderítve. Higgadjanak le végre, és ne nyírassák ki magukat, mert baromi sok a papírmunka vele. Pont. És most tűnjenek a szemem elől, lássanak munkához. - int türelmetlenül, és már ránk sem néz, csak felkapja a kitartóan csörgő telefont, és beszélni kezd rajta. Megnyikkanni sem tudok, csak mélyet sóhajtok.
- Igen, Uram. Kérek engedélyt.... - mondom egyszerűen, majd miután türelmetlenül int, hogy húzzunk már el, Thomsonra emelem lehetetlen világoskék tekintetem.
- Gyere, utána nézünk, tudunk-e valamit kezdeni magunkkal. Csak előtte még beleugrok az egyenruhámba, addig igyál egy kávét. - mondom, majd az ajtó felé indulok, hogy elhagyhassam a helyiséget, és az öltözőben az egyenruhámba bújhassak. Hogy azután mihez kezdek? Ötletem sincs.  Még mindig nem sikerült összehoznom fejben, hogy lehettem ilyen szerencsétlen, hogy épp egy nőt fogtam ki! Már előre rettegek a shoppingolási kényszerétől, a körömlakkdivat beszámolóitól, és attól, hogy majd nyavalyogni fog, amiért nem megy az egyenruha színe a haja árnyalatához. De tök mindegy milyen lesz, mert muszáj lesz elviselnem, ha még valaha dolgozni akarok. És én nagyon akarok.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég




Vendég

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség- Shaw & Regina   2014-12-15, 13:34


Regina&Shawie


Mindenhol akták, mindenhol van valami nyomorult ügy. Miért kell mindig az újakkal kibaszni? Én sose szívattam őket, örültem, hogy vannak, meg legalább nem fogyunk ki belőlük, de esküszöm, hogy legszívesebben az összesnek letömném a torkán azokat a rohadt aktákat. Miért nem tudják maguktól megcsinálni? Nem csak a lövöldözésből és a fánkokból áll a rendőrmunka. Elővettem a következő mappát és figyelmesen olvastam. Tényleg? Tényleg? Legszívesebben felállnék és megkérdezném, ki annyira hülye, hogy nem tud letartóztatni egy tizenhat éves fiatalt, aki ellopott egy csomag cigit? Néha úgy érzem, hogy van az a rendőr, akiről ezeket a hülye vicceket hozták össze. Mert mindennek van alapja.
Kimentem, hogy rágyújtsak, mert a fejem is belesajdult abba a sok papírba, ami az asztalomon volt. Remélem, hogy nem fognak még többet rápakolni, míg elszürcsölöm az italomat, és elszívom a cigarettámat.
Amint kiértem, szinte arcon csapott a szellő, és egyből kótyagos fejem tisztulni kezdett, leültem az alsó lépcsőfokra és kibontottam az energiaitalt, amiben azonnal bele is kortyoltam, a testem belebizsergett az élménybe. Majd előhalásztam a cigimet és mikor ki akartam venni egy cigit, az egyik rendőrkolléga megpaskolta a hátam, ahogy elhaladt mellettem és rám meredt, majd közölte, hogy sajnál, de aztán hozzá tette, hogy zsák a foltját. Amit nem értettem, mert a másik lecsitította, hogy fogja be a száját. Legszívesebben megszabadítottam volna pár fogától, ahogy így beszélt velem, nem mellesleg megköszönhetné a seggfej, hogy a legtöbb aktát, amit ő tett az asztalomra megoldottam. Tényleg ennyire semmibe vesznek? Jó, hogy nem esett át rajtam, mert „nem vett észre”.
Beletúrva a hajamba egyenesen szikrákat hányó szemmel gyújtottam meg a nikotinos szálat, hogy végre megnyugodhassak. Ahogy a füst ellepte a tüdőmet, a lelkem megnyugodott.
Persze tisztában vagyok vele, hogy nem épp egészséges, de ha már a golyó nem tudott végezni velem, csak nem fog egy cigi. Már majdnem végeztem, mikor hangzavar szűrődött ki az ajtón. Hát igen, eléggé zűrös egyedek is akadnak oda bent. Néha nem cserélnék magammal, de van, mikor jól esik csak szimplán beverni valakinek a pofáját, hogy levezessem a dühömet. De, hát ez vagyok én. Még szerencse, hogy van egy bátyám, aki jó fej volt, és kiedzet, bár ezt a kiskori énem tagadná, és a pokolba kívánná. De mi mindenre nem jó egy nagy tesó?
Az utolsó pár slukkot szinte kényszeredetten szívtam el, nem akartam visszamenni, nem akartam az aktákat. Semmit, csak végre rendőrként mozogni, rendőrként viselkedni, nem egy titkárnőként sok férfi mellet.
Elpöccintve a cigimet kiittam az italomat és eldobva a legközelebbi szemetesbe, elindultam visszafelé. Néhány kolléga rám nézet és esküszöm, van, amelyik szemben a sajnálatot láttam kitükröződni. Ez még is mi..?
Aztán beléptem és szóltak, hogy türelmesen üljek le a főnök irodája mellé és várakozzak. Esküszöm semmit nem tettem, amiket kaptam ügyeket, annak már legalább a nyolcvan százaléka kész van. Nem bunkóskodam, segítettem mindenkinek. Jó kislány voltam, ami eléggé nehezemre esett. a körmeimet piszkálva ültem, majd a lábammal dobolni kezdtem. Lehet vissza helyeztek? Rájöttek, hogy még is csak kellek? A remény csillogott bennem, és akartam, hogy visszakerüljek.
Aztán az arcomra fagyott a mosoly, mikor kinyílt az ajtó és ott állt egy lány, meg a főnök. Hirtelen nem tudtam mit mondani, felpattantam és rájuk néztem, a legértetlenebb nézésemmel.
- Thomson! Örülök, hogy itt van. – érezhető volt az él a hangjába, ami arra engedett következtetni, hogy a lószart van így. Csak kedvességből mondja, hogy ne akarjam tönkre tenni az eleve elcseszett napját.
- Ő a társa. – hirtelen nem tudtam mit mondjak. Köszönjem meg? A frászt. Legyek undok? Akkor meg magammal cseszek ki.
- Hello. – magamra erőltettem egy mosolyt. Amint láttam, nem csak engem lepett meg a dolog, de próbáltam nem foglalkozni vele. Én se ugrok ki a bőrömből.
[b]- Megszabadulhatok akkor az egyenruhától? – néztem rá, miközben láttam, hogy az újdonsült társamon, nem egyenruha van, hanem civil. Ha ez az ára, hogy ne kelljen ezt az uniformist viselnem, még körbe is csókolom. Csak szabaduljak meg tőle.
[/color]
Vissza az elejére Go down


avatar

ϟ Főkarakter :
Regina Carter
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Rendőrhadnagy - kutyavezető
ϟ Hozzászólások száma :
144
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 14.
ϟ :






Ember

TémanyitásTárgy: Rendőrség- Shaw & Regina   2014-12-15, 01:22

+18



Thomson & Carter

I'm heading to hell. You're coming with me, my partner?

Pókerarccal vonszolom magam mellett a szitkozódó örömlányt a kapitányság folyosóján, felkarjára kulcsolt kezem vasmarokkal szorítja a vékony, puha kis karocskát. Tíz centi magas, tűzpiros tűsarkúja hangosan koppan minden lépésnél, a teste különböző helyeiről lógó aranyszínű láncok hangosan csörrennek a mozgásától és a kapálózásától.
- Rohadj meg, te hülye kurva. Én nem csináltam semmit, minek hoztál ide? Két hete nem láttam Lorenzot, nem tudok róla semmit. És szorít a bilincs is, mindjárt eltörik a csuklóm! - óbégatja, festett szőke hajának bongyor tincsei ugrálnak a fején. Az őrsön lófráló kollégák mosolyogva vagy röhögve figyelik igencsak figyelemre méltó párosunkat. A fekete hajú, pókerarcú civil-ruhás rendőrnőt, és a lehetetlen-rózsaszín miniruhában, és fehér műszőrme bundában tipegő éjjeli pillangót. A fekete nadrágomba fűzött taktikai övemen lógó fegyvertokhoz kapnék legszívesebben, hogy előrántva a fegyverem szájba verjem vele, de most nem tehetem. Túl sok a szemtanú. Megrántja a kezét, és a lendülettől majdnem hanyatt is esik, de szerencsére biztos kézzel tartom. Megállok egy pillanatra, ráemelem a tekintetem, amitől aztán láthatóan kicsit megilletődik.
- Azt majd a nyomozó urak eldöntik, szivi. - mondom neki hangosan, kedves mosollyal az arcomon, majd közelebb lépek, egészen az arcához hajolok, úgy folytatom fojtott hangon, még mindig bájosan mosolyogva. - Most pedig pofa be, és ne ráncigálj, mert esküszöm, ha még egyszer rád kell szólnom, nem kísérni foglak, hanem húzni. A festett parókádnál fogva, de előtte még alaposan megrugdalom a csontos seggedet. Nem felejtettelek ám el. Hogy is állunk azzal a drogüggyel? - kérdezem, és látva a döbbent, ijedt arckifejezését, magamban elégedetten felröhögök.
- Szóval ajánlom, hogy kushadj, míg szépen mondom, vagy nem kihallgatásra foglak behozni, hanem egyenesen a zárkába. És ha bárki kérdezi, olyan mézédesen kedves voltam veled, mint egy hatalmas, szivárványszínű vattacukorpamacs, mert ha mást mondasz, megtalállak, és esküszöm mindenre, ami szent, hogy feltűzöm a fejed a kapitányság legmagasabb pontjára, a tested maradványait pedig adagonként kiporciózom a kutyámnak. Még megfőzni se kell, nyersen fogyasztja a vacsoráját. Csak, hogy edzésben maradjon. - morgom, majd elfordulok, és mintha mi sem történt volna, elindulok.
- Pszichopata picsa. - mondja döbbent hangon, de azért érzem már, hogy jóval készségesebben jön, mint előtte.
- Csodálom, hogy ismered a szót, hogy pszichopata. Lotyó. - mondom visszakézből, nem mitha bajom lenne az ősi mesterség képviselőivel. Ezek után azonban már nincs szükségünk beszédre, mert pár lépés után elérjük az irodát. Belépek az ajtón, és egyenesen elindulok előre, a nagy, barna asztalokkal telerakott helyiségben. A levegőben száll a por, monoton a zaj, fojtogat a levegőtlenség, orromat megtölti az izzadtság, a férfi és női parfümök orrfacsaró elegye, és a munkaundor utánozhatatlan bukéja. Számítógépek kattognak, búgnak mindenhol, ha a klaviatúra és a telefon ütlegelése olimpiai sportág lenne, már szinkronban jelentkezhettek volna a kollégák.
- Broderick, itt van akit kértél. - lépek oda az egyik nyomozó asztalához, majd mikor rám néz sárbarna szemeivel, átnyújtom neki a papírokat. Fehér ingének az ujja feltűrve, a jelvénye egy láncon a nyakában lóg. Nyakkendőjén a reggelijének a morzsái éktelenkednek, és egy pillanatig szólni akarok, hogy mustárfolt van a nadrágján, de mégsem teszem. Nem az én dolgom. - Innentől a tiéd, Ferrarat nem látták a környéken már hetek óta, a kocsija viszont még mindig az étterem mögött parkol. Ennyit tudtam meg, minden más a jelentésben. - mondom ridegen. A szőke szirén közben ijedten pislog hol rám, hol a nyomozóra, mintha valami csodára várna, zöld szeme alatt éktelenkedő sötét karikái jelzik, hogy nem aludt sokat az éjjel. Álla alatt már halványul a legutóbbi verésének eredménye, egészen sárgás már az a folt, ami néhány napja még sötétlilán éktelenkedett a bőrén.
- Oké, kösz Carter. - mondja a nyomozó, és átveszi a papírokat, majd rápillant, és ledobja maga elé. Én a nő felé fordulok, és levéve a taktikai övemről a bilincs kulcsát, egyiket a másik után leszedem azokat. - Jól összebarátkoztatok? - kérdezi Broderick, és hallom a hangjában a derűt, miközben egy másik aktát tol a kezembe. Elönt a méreg, de nem mutatom, csak elültetem a vele szemben lévő székre a nőt, és mellé hajolok, hogy egyenesen a fülébe suttoghassak. - Ó, hát persze. Már megbeszéltük a következő pizsipartink időpontját is. Ugye? - mondom bájosan, és aki jól ismer, csak az tudhatja, hogy ez felért nálam egy fenyegetéssel. A nő csak bólogat lelkesen, halálra rémülten, én pedig elégedett arccal nézek le rá, miután felegyenesedtem. - Dylan visszaért már a zöldfülűvel? - kérdezek rá, miközben megigazítom a fekete kabátom alatt lévő szürke felsőmet, és mikor tagadóan megrázza a fejét, türelmetlenül elhúzom a számat.
- Francba, pedig beszélnem kellene vele. - morgom, majd megrázom magam gondolatban. - Mindegy. Most mennem kell, még vár rám ezer dolog. Akkor, a hamarosan bekövetkező viszont látás. És ha...
- Carter! Az irodámba! Most! - süvít át a rendőrkapitány erős, mély orgánuma a szobán, úgy hogy egy pillanatig mindenki elhallgat a teremben, hogy aztán folytassák a monoton zajkeltést. Csak az én gyomrom ugrik össze mogyoró méretűre, és már előre a rosszullét kerülget. Ha jól sejtem, az új társam miatt hívat a főnök. Nem szeretem ezt a hangját.
-...ha mégsem találkoznánk, de hirtelen jó útra térsz,megházasodsz, megterhesedsz, és otthonülő szupermamivá akarod avanzsálni magad SLC fehérléckerítéses negyedében, és égen-földön nem találsz keresztanyát a leendő kisdednek...- folytatom zavartalanul, és a vállára teszem egy pillanatra a kezem. - ...Akkor engem ne keress. Utálom a kölyköket. - mondom, és kollégám döbbenten-derűs arcába kacsintok, míg a nő csak hápog, mint egy partra vetett csuka. Sarkon fordulok, és átvágok az irodán, agyamban a fejfájás kezdi kiélni magát. Kéne egy vödörnyi aszpirin, és egy adag xanax. Akkor talán túlélném, ami most rám vár. Bakker. Az asztalomhoz lépek, és meglátom, hogy vele szemben már hatalmas toronyban hever számtalan akta, némelyik átlóg az én asztalomra. - Na, most költözött be, de már az én asztalomra pakol. A faszfej, meg sem kérdezte, engedem-e. - morgom, és ledobom a Brodericktől kapottat a diószínű, kissé már kopott munkafelületre. Előre utálom a pasast, akárki legyen is, pedig tudom, hogy az aktákat a kollégáim tették oda. Beavatás. Ha jól csinálja, egy hét, és abbahagyják. Ha elég tökös, hamarabb is.
- Carter!!! - vágódik ki a kapitány irodájának az ajtaja, és a hangja még türelmetlenebbül váj utat az agyamba. Ó, jesszus, ne ordítozzon már! - Tán kérvényt nyújtsak be, vagy küldjek meghívót, arany díszítésű szegéllyel? Logen, maga meg hozza már azt a jelentést, a polgármester a tökeimen citerázik két órája! - hangzik a tőle igencsak megszokott stílusú beszéd, amit a kollégához intéz. Az csak int, miközben egyik kezével jegyzetel, és a fülére szorítja a vezetékes telefon kagylóját a vállával. A főnök újra rám néz, és a tekintetéből már látom, hogy az utolsó pillanataimat használhatom ki, mielőtt még le nem ordítja a fejemről azt a szépen, lófarokba kötött, hosszú fekete hajamat.
- Igen, Uram! Már jövök is. - mondom, hisz a felettesem, nem hagyhatom szó nélkül, majd miután odaérek hozzá, anélkül, hogy ránéznék, belépek az irodájának az ajtaján. Nem tudom mi az, ami odabent vár, csak annyit tudok, hogy a leendő kollégát áthelyezték, és hogy ha minden igaz, neki is amolyan mentőakció, hogy ide kerülhetett. Nekem meg az utolsó esélyem, ha ezt is elbaltázom, kicsapnak.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség- Shaw & Regina   

Vissza az elejére Go down
 
Rendőrség- Shaw & Regina
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Salt Lake FRPG :: Helyszínek :: Belváros :: Rendőrség, bíróság, fogdák-