Salt Lake FRPG
 

Share | 
 

 Rendőrség - Dylan + Julian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség - Dylan + Julian   2014-12-18, 19:16

Dylan & Julian


K icsit talán ez segített, most csend van. De ez se fog tovább tartani, max 2 óra és minden kezdődik elölről, de nem bánom. Dylan óvatosan elenged a szorításból, hátrébb lép, míg én felé fordulok.
Kérdésére csak egy aprót bólintok és elmosolyodok. Megtanultam tűrni, a fájdalmakat és a kínzó érzést a lelkem mélyén, így nem mutatom ki, hogy fájna bármim is. De érzem, hogy élek, és megmutatta Dylan ki is a Főnök. Pedig nem erre ment ki ez az egész.
Majd meghívom egy felélénkítő kávéra, megérdemli...Pár lila folt...
- Inkább azok, mint a halál. - vonok vállat, majd figyelem, mikor közöl egy ígéretet.
Megcsillan a tekintetem és örülök, mint egy kisgyerek a csokinak.  Bár azt is tudom, hogy felügyelet mellett és nem úgy, mint a mostani alkalommal. Végül ahogy a pult felé lép és felveszi az éles fegyvert, figyelem... az én hibám is, nem csak az előző ittlévőé... De most már mindegy. Mindketten megyünk is innen. A nap újabb papírok kitöltésével folytatódik, meg egy jó nagy adag kávéval, vagyis kettővel.


••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:Music: Note:  
 

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség - Dylan + Julian   2014-12-18, 17:22


Nem mondanám, hogy jobban érzem magam vagy sokkal megkönnyebbültebben. Kevésbé őrültnek. De legalább tudom, hogy nekem nem ez lesz a megoldást. Amúgy is hiszek még abban, hogy egy nagy alvásra van szükségem és arra, hogy azok a rohadt rémálmok hagyjanak nekem egy kis nyugtot. Az egész verekedést viszont nem bánom, mert legalább van egy kis esély rá, hogy Julianen segített.
A köszönetre nem mondok semmit, mintha meg sem hallottam volna. Nem vártam el, hogy megköszönje és ehhez tartom magam. Csak egy próba volt az egész, semmi több.
- Jobb? Segített? - teszem fel a nagy kérdést. Inkább ez, minthogy elkezdjek találgatni. Én azt mondanám, hogy ez segíthet, de ha más nem, legalább most az egyszer úgy verekedett, hogy nem verték laposra.
Ha pedig már itt tartunk, azt hiszem pár óra múlva élmény lesz megmozdulni. Tekintve, hogy mennyit kaptam az oldalamba. Szerencse, hogy semmi látható helyre. Fene se akarna magyarázkodni. Ettől függetlenül persze már most is fáj egy pillanatra még oda is teszem a kezem, ahova először betalált az ökle, de aztán megemberelem magam és úgy viselkedek, mintha semmi nem lett volna az egész. De be kell vallanom, legalább a fájdalom ébren tart, talán kicsit jobban is, mint a koffein.
- Pár lila folt gondolom rajtad is lesz - jegyzem meg végül, bár nem is tudom, miért teszem. Aztán közelebb lépek hozzá egy pillanatra a vállára teszem a kezem, amolyan biztatás-akármiként és témát váltok, mintha nem történt volna semmi különös az előző percekben.
- Elrendezem neked ezt a lőgyakorlat dolgot. Legkésőbb jövőhétre - ígérem neki egy apró mosollyal. Aztán már lépek is a pulthoz, hogy felvegyem Darren itt felejtett fegyverét és az orra alá nyomhassam. Jó lenne, ha máskor vigyázna.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség - Dylan + Julian   2014-12-17, 16:46

Dylan & Julian


K éptelen vagyok kiverni a fejemből őket. Befészkelték magukat, kísértenek, cibálják az idegeimet. Itt pulzál bennem minden egyes mondat, adat, irat, ismétlődik, mint egy végeérhetetlen magnószalag, amely mindig ugyanazt ismételgeti. Meg fogok őrülni. El fogom veszíteni a józan eszem, ha ez így megy tovább. Bár 7 teljes éve ez az első, hogy ilyen módon akarok felejteni.
Szembe rohantam Dylannel, ütöttem, visszaütött, adok, kapok volt ez a dolog.  Kezdek a „türelmem” végére sodródni. Látta rajtam, ebben biztos vagyok.  Dylan hirtelen mozdult és a pillanat alatt ragadta meg a karom, nyomott erőteljesen szembe a falhoz.  Karomat pedig hátra csavarta, éreztem, ahogy erősebben a falnak passzíroz, hogy meg se tudjak moccanni. Testemben minden izom azonnal görcsösen összerándult, ahogy szabadulni próbáltam a kérdése elől. Fogalmam sincsen, mennyi az idő, vagy, hogy mennyi ideje tettem be ide a lábam. Ha valaki megkérdezné, milyen nap van, lehet nem is tudnék válaszolni neki.
- Laissez Moi!
Az igazat megvallva nem tudtam, mit keresek itt. És nem is érdekelt… Egyedül arra volt szükségem, hogy kizárhassam a külvilágot, hogy legalább egy kis időre felejtsek. Rombolni, törni-zúzni tudtam volna tehetetlen dühömben, amire talán semmi okom nem akadt. Igen, talán ez bosszantott a legjobban. Mégis mire számítottam? Semmi olyan sem történt, ami ilyen haragot válthatott volna ki belőlem. De … Hiába akarok haragudni rá, képtelen vagyok. Ő semmit nem tett ellenem. Azt mondják, hogy egy fiú, mindig olyan lesz, mint az apja. Akárhogy is tagadja, még ha legszívesebben arcon köpné, akkor se lesz különb nála, csak pont ugyanolyan. Az én esetemben is így volt? Nem! Nem vagyok olyan mint amilyen apa volt… Én...a Kölyök vagyok...
- Én…Köszönöm… - felelem csendesen, de a tőlem megszokott magabiztossággal.


••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:Music: Erre írtam XD Note:  
 

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség - Dylan + Julian   2014-12-17, 11:42


Talán túl sok ütést is hagyok célba érni, mint szükséges lenne. Közel sem adok bele mindent, de azt a bizonyos ütést már kivédem. Tényleg nem akarom félholtra veretni magam a földre kerülni meg pláne nem. Látszik, hogy ő már elveszítette az eszét ilyen téren, fene se tudja, mi jár a fejében – remélhetőleg a nagy semmi, esetleg amiket az apja tanított neki -, de én tudom, mit csinálom. Nem egyszer és nem is kétszer ütök. Ököllel, teljes erőből. Biztos vagyok benne, hogyha ezek közül ha akár egy is betalál, ne kis nyom marad. Arra azért vigyázok, hogy mondjuk a mellkasára nem üssek, nem akarom mondjuk eltörni a bordáját vagy hasonló. Aztán egy pillanatra megállok, nem törődve a fájdalommal, amit végigcikázik az egész testemben. Na meg a figyelmeztetéssel, hogy mekkora őrültséget művelek. Persze védekezek és csak arra várok, hogy üssön. Hogy elbízza magát egy pillanatra és megragadhassam a kezét vagy a karját. Egy a lényeg, hogy amint biztosan fonódnak az ujjaim a karjára, kihasználva az időt a falhoz vághassam. Ezúttal már nem háttal, hadd bámulja csak a falat, teljesen nekinyomva, miközben a karját a háta mögé csavarom valahogy. Éppen annyira, hogy az éles fájdalom kitisztítsa a fejét, de nehogy véletlen eltörjem.
- Most már jobb, Kölyök? - szólalok meg, kissé levegő után kapva. A mellkasom elég gyorsan emelkedik és süllyed, de a hangom teljesen nyugodt. Sehol nincs már a a stílus, amivel felhergeltem. Sőt, a mosoly is régen eltűnt már. Csak szorítom a falhoz, amíg úgy nem látom, hogy észhez tért vagy amíg ki nem szabadul. De részemről vége van. Ideje lenyugodjon. Egyedül vagy a segítségemmel, de elég a verekedésből.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség - Dylan + Julian   2014-12-16, 16:44

Dylan & Julian


A z első ütésem szívtelenül betalál, majd a második is az összegörnyedt felettesem hátára, bár itt már elmozdult, nem volt tökéletes és a rúgás sem talált be. De az a mosoly... tovább hergel, nem tudom mi a szándéka vele, de jelen pillanatban ... elgurult a gyógyszerem? Vagy csak megmutatom mit is jelent Callaghannak lenni? Azt hiszem az utolsó a helyes kifejezés. Túl közel kerültem hozzá, épp egy újabb könyökkel való ütést próbáltam ütni felé, de helyette az ökle kapott telibe, pontosabban az oldalamat kétszer, vagy nem tudom, nem számolja senki. Még a szám is tátva maradt, ahogy a levegőért kaptam, majd odébb léptem tőle.
Ismét fordultam felé, majd én hülye szembe rohantam vele, kihajoltam az első ütése elől, majd ütöttem egyet az oldala felé, végül pedig egy felütést akartam, vagy eltalálja vagy sem.
Ha nem talál be, fürgébb vagyok nála, - a testalkatunkat figyelembe véve - akkor mögé kerülök, a térdhajlatába rúgva a földre kényszerítve, megragadva hirtelen a 2 karját, hátrahúzva azokat, majd a bal lábam a hátára téve, lenyomva tartva őt ezzel, míg karjait hátra feszítem. Egy újabb Callaghan stílus...hogy én ezzel mennyit szenvedtem....
De ha az első oldalára mért ütésem nem talál be, kivédi valahogy, akkor ne kíméljen, abban a pillanatban, abban a pózban lehetetlen hirtelen mozdulni.


••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:Music: Erre írtam XD Note:  
 

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség - Dylan + Julian   2014-12-16, 13:58


Van egy egész hosszú pillanat, amikor a francia szavakra válaszként csak nézek rá.  Nem tudom eldönteni, hogy ez jó jel-e vagy sem. Aztán jön az ütés, nekem pedig eszemben sincs kivédeni. Fogadni mertem volna, hogy ököllel, ész nélkül fog ütni, de úgy tűnik, mégis megtartott valamit önmagából. Az első támadást már ha akarom sem tudom kivédeni és a másodikat is sikerül félig bevenni, de azt már nem hagyom, hogy rúgjon is. Nem félholtra akarom magam veretni és semmi kedvem lesántulni egy hónapra vagy beszedni pár törött bordát, akármi. Mégis egy kicsit még tovább megyek, csak egy apró mosollyal, ami még ha megjátszott is, de ott van az arcomon, ahogy felegyenesedek és ránézek.
- Gyerünk, Kölyök – mondom, bár nem az igazi a hangom. A levegővétellel kicsit meg kell küzdenem, de legalább felélénkülök. Éberebbnek érzem magam, mint hetek óta bármikor. Aztán ütök. Semmi agyafúrt, nagy tervem nincs, egyszerűen csak használom az öklöm és betalál, ahol. Egy a lényeg, hogy közben ezzel emlékeztessem rá, hogy nem egy élettelen bokszzsákot ver az edzőteremben.
Megpróbálhatnám kirúgni alóla a lábát, de nem akarom, hogy a földre kerüljön – esetleg csak végső esetben. Ahogy én sem hagyom, hogy bármi olyat tegyen, amitől elveszíteném az egyensúlyom. Be kell ismernem, azért elég jó megmozdulásai vannak. Biztos vagyok benne, hogy nem keveset tanította az apja. Eszembe vésem, hogy megemlítsem neki, mint dicséret, de nem most. Párat még ütök, ha tudok, pusztán kézzel, amikor pedig már eléggé szúr az oldalam vagy éppen látom rajta, hogy fárad... jön az a rúgás, csak éppen a térde hajlatába, aztán vagy meg tud állni a két lábán vagy nem. Egy a lényeg, ha jól sejtem, bőven elég lesz neki ennyi ahhoz, hogy leálljon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség - Dylan + Julian   2014-12-15, 17:14

Dylan & Julian


N em az ütéssel van problémám, hanem azzal, hogy kit is kell megütnöm…a Főnököm, a társam. A felettesem. És csak úgy, mert ez az ötlete… Semmi értelme nincs ennek… Ahogy áll velem szemben, a komoly arckifejezéssel… komolyan gondolja…nem tréfál. Szokott tréfálkozni, de ez most nem az. De nem üthetem meg! Nem én...
Apám katonai kiképző volt, gondolhatná, hogy nem az „alapütésekkel” jöttem ide az Örsre. Próbáljam meg… Nem válaszolok. Ahogy beáll a csend, majd felfogom ép ésszel szavait,  ez a pillanat az  életem leghosszabbjai közé vési magát az emlékezetemben. A szívem gőzgép módjára kalapál, mellkasomat verdesi a kétség, a düh és a harag. Fene tudja, a szavai úgy konganak a lelkemben, mintha egy üres bádogedénybe hajítottak volna egy tízcentes érmét.
Nagyot nyelek. Akartam én ezt hallani? Elgondolkozhatok azon, hogy hazugság volt-e mindez? Nem azért vertek meg, mert gyenge voltam, hanem mert Callaghan vagyok. Az apám kegyetlensége ártatlanokra is kihatott, olyan módon, hogy azok a szerencsétlenek sírva könyörögtek a bánásmódja ellen. Felszínes, aljas és kegyetlen volt. Az elszánt reményeiket nevetségesen széttaposta, mint a bogarakat. Eltiporta őket lelkileg. Utálták őt és a nagyapát is… Engem is…
Soha nem bántanám Dylant csak azért, mert más dolgon épp nem tudom kiélni veszett dühömet. Gyakornok vagyok, nyomozó leszek, nem diktátor! Apámmal jön. Egyáltalán honnan tudja ezt a részletet? Ja tényleg. Olvasta a mappám, mielőtt mellé kerültem volna. El is felejtettem. Lehajtom a fejem, megint. A szívem továbbra is szaporán dobog, beletúrok az egyébként is kócos hajamba. Tekintetem egy kis félelmet mutat, ahogy a talajt figyelem. Majd felé emelem fejem.
- Vous ne le connaissiez pas!!! -  dörrenek anyanyelvemen, franciául, mennykőként rázúdítva az utolsó szót, valami fáj, valami ki akar törni belőlem.  Fogalmam nincs, miért hagytam el pillanatnyilag az angolt, talán a harag miatt? Az emlékek miatt? Mindez most lényegtelen, a testem megmozdult, de nem ököllel támadtam be, hanem oldalasan könyökkel a has tájéka felé. Ha ez betalál és talán összegörnyed, akkor egy újabb könyökkel való csapást mérek a hátára, ezúttal egy rúgást is kap az oldalába. Had guruljon... Azonban ha ő is támad, azokat nem védem ki, most azon nem jár az eszem, jelenleg az őt el gyepálláson jár, semmi többön. Akárhogy is lészen, nem kerülök a földre, mindig állva maradok. Hiszen szégyent hoznék rá..


••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:Music: Erre írtam XD Note:  
 

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség - Dylan + Julian   2014-12-14, 21:46


Talán nem kezelem olyan jól, mint szeretném, de általában meg tudom különböztetni, hogy mikor játszadozik velem az agyam. Általában. Jó, az az elhagyott házas eset egy kivétel volt, de ennyi. Azelőtt sem nagyon volt ilyen és azóta sem. Ha rajtam múlik az volt az egyetlen alkalom, amikor elveszítettem az irányítást. Még ha nem is úgy tűnik, tekintve, hogy mire kérem éppen Juliant. Teljesen tudatában vagyok, mit mit mondtam neki és jól átgondoltam.
- Ne hülyíts, tudod te jól, hogy kell ütni! - jegyzem meg, de biztos vagyok benne, hogy nem éppen így értette azt a bizonyos "Mégis, hogy?" kérdést. Ettől függetlenül nem tágítok, teljesen komolyan és határozottan nézek rá. Nem ismétlem el az előbbit, de látni rajtam, hogy mit várok tőle.
- Csak próbáld meg, Julian! - szólok rá most már valamivel erőteljesebben. Nem kiabálok, de hallani a hangomon, hogy nem sokáig fogok neki könyörögni. Ha így nem megy, akkor kiprovokálom, aztán meglátjuk, hogy beválik-e a módszer, hogy ezzel kicsit kiürítse a fejét. A végén még az is lehet, hogy nekem is segíteni fog. Talán.
- Ne próbálkozzak? Komolyan? - jelenik meg egy sejtelmes mosoly az arcomon és már lépek is hozzá közelebb. Nem szólok egy szót sem, csak pillanatok alatt elkomorodok. A kezem ökölben, mintha már most meg akarnám ütni. Ha ő nem teszi meg ugye...
- Nem volt még eleged abból, hogy mindig téged vernek meg? Hogy te vagy az áldozat? Fogadok, hogy az iskolában is szó nélkül tűrted, hogy megvernek a gonosz, nagyfiúk - máskor eszemben sem lenne ilyesmit mondani neki. Az egész csak színjáték, de el akarom érni, hogy üssön. Nagyrészt úgyis ki fogom védeni, maximum pár talál célba. És persze ő is kap majd. De a lényeg, hogy kiderítsük, segít-e.
- Az apád nevelt, igaz? Nem hiszem, hogy túl jó munkát végzett, ha ennyire gyáva vagy. Sokszor mondta, hogy utálja a tudatot, miszerint te vagy a fia? - teszem hozzá, bár ez tényleg már a legvége. Nem azt akarom, hogy megölni akarjon, csak ütni!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség - Dylan + Julian   2014-12-14, 21:18

Dylan & Julian


M egtanulta kezelni? Ez olyan dolog, amit meglehet tanulni?

- Mázlista. - a baleset óta azzal a tudattal élek, hogy 5 tudós agyával élek egy fedél alatt, olyan hirtelen tudatosult bennem mindaz, pedig olyan átlagos voltam, mint bárki más az őrsön...vagy a hozzájuk hasonló. Nem hiszem, hogy ez egy betegség, de néha egy kibasszott átok, mely rosszabb a halálnál is. Az ötletemre elmosolyodik, én nevettem, mondjuk viccnek szántam a egészet, de nem akarok csak a halottakkal foglalkozni, ezt ő is tudja. Előbb utóbb máshova is kiküldenek...
 
Kérdéseire meglepődök, mire azonban valami értelmes válasszal hozakodnék elő, már válaszol. Először csak meglepetten figyelem, majd megingatom a fejem.
- Üsselek meg??? Ezt mégis, hogy? - néztem rá zavartan, majd egy lépést hátrébb léptem, valahogy nem éreztem, hogy viccelne.
- Ok nélkül nem ütök meg senkit. Csak úgyból nem. Ebben tisztában vagy. Remélem... - nyelek egyet és várok, majd kibököm.
- Ahhoz, hogy megüsselek, nagyon messzire el kell menned. De ne is próbálkozz... - úgyis megteszi, ismerem nagyon jól...


••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:Music: Erre írtam XD Note:  
 

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség - Dylan + Julian   2014-12-14, 20:28


Nem vagyok hajlandó hinni ebben az egész természetfeletti dologban, de ha megingathatatlan bizonyítékkal áll elő, akkor kénytelen leszek. Akkor majd elgondolkozok azon, hogy milyen is a világ valójában és fontolóra veszek mindent, amit eddig tettem. Addig viszont maradok annál, hogy csak az emberi gonoszság létezik, meg az őrült emlék játéka semmi más.
Most viszont nagyobb gondom is van, minthogy ezen járjon az eszem. Nagyon nem tetszik, amit Julian itt művelt. Valahogy az egész mellett még az is eltörpül, hogy engedély nélkül jött ide. Hogy elvette a kulcsot mert úgy tartotta kedve. Nem vághatom rá neki, hogy nincs semmi baj, felejtsük el. Ha kiderül, hogy bejött azért én kapom a fejemre, de ez most mellékes. Egyelőre jobban aggódok amiatt, hogy másban vagy saját magában kárt tesz, ha még egyszer rájön ez... hát, bármi is volt pontosan, amit itt művel és az őrület határára kergette.
- Csak megtanultam kezelni őket - válaszolok anélkül, hogy átgondolnám. Ez persze nem teljesen igaz. Ami velem történik igazán semmiség és minden a fáradtság miatt van.
- Na persze, nem a kórházi ágyad mellett akarok ülni fél napokat, úgyhogy erről már le is tehetsz - jó, nem biztos, hogy így végződne, ha valami komolyabb helyre vinném magammal vagy ha olyanba keverném, ahol nem csak halottak szerepelnek az ügyben. Ettől függetlenül valami apró mosoly felkúszik az arcomra, de csak azért, hogy az övét viszonozzam. Sehol nincs a jó kedvem és valószínűleg nem is látom viszont ma már.
- Még mindig ott van minden a fejedben? Még mindig az őrületbe kergetnek a gondolataid? - kérdezek rá jó pár perc csend után, amikor is csak a semmibe bámultam. Bár sejtem, hogy mi lesz a válasz, így már folytatom is. - Próbáljunk ki valamit és meglátjuk, kiüríti-e a fejed, rendben? Üss meg!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség - Dylan + Julian   2014-12-14, 17:34

Dylan & Julian


I gen, tudom jól, hogy Dylan nem ismeri el a természetfeletti dolgokat. Szerinte nem léteznek ezek, szerintem meg pontosan az ő véleményének ellentéte.
- Nem kell emiatt aggódnod.  Amint találok épeszű, kézzel fogható, tapintható és látható bizonyítékot, nekem lesz igazam. - felelem vissza, hiszen akkor nap, biztos nem álmodtam, láttam, amit láttam... az pedig nem ember volt. De nem is állat...Bemesélni pedig senkinek sem fogom, mindenki abban hisz, amit lát és érezhet... Jó lebuktam, Dylan megérzései sosem csalnak és rajta kapott az "őrületemnek", nem akarok  nagyobb büntetést, nem akarok elkerülni a rendőrségtől... nekem ez egy lépés volt ide bekerülni, ha innen elküldenek... soha nem jutok dűlőre.  
Persze, csak felügyelettel jöhetek le ide, egy kijelölt napon. Sose értettem, hogy miért ez a felügyelet dolog, a vak töltények nem okoznak bajokat...egyedül is elintézhetem a gyakorlásokat. De nem vitatkozok, nem szokásom, szóval marad egy...
- Rendben. - felelem gyorsan, letudva a dolgot. Nem akarom, hogy bármelyik felettes is megtudja, mit is műveltem itt, Dylannek elég volt egy kérlek és elgondolkodott. Nem akarok balhét, de nem is akarom, hogy rajta csattanjon az ostor. Az én hibám, de amíg kettőnk közt marad..
- Már mindegyiket próbáltam...még a Buungle Jumpingot is és semmi. Szétverést, pedig még általánosban megkaptam. Te mivel szoktad elütni a kirohanásaidat? - gondolkodom el, majd sóhajtok és elmosolyodok.
- Vigyél el egy súlyosabb bűntényhez, ahol fegyvert rántanak bárkire...autós üldözés...azt hiszem az egy hétre elég is lesz. Hogy "kikapcsoljak". - nevetem el magam, fogalmam sincs, hogy mindez honnan jött, vagy hogy komolyan gondoltam vagy sem. Néha .. úgy érzem apámra ütöttem... vonzom a bajt, vagy fordítva.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:Music: Erre írtam XD Note:  
 

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség - Dylan + Julian   2014-12-14, 16:58


Darren, hát persze. Nem mintha az én gondom lenne. Igazából most nem is érdekel, hogy ki hibázott és miért került Julian kezébe így éles töltény. Inkább az érdekel, hogy mi van vele, mire volt jó ez az egész és miért pont ide jött, hogy kitombolja magát. Hiába tagadja, nekem nagyon úgy tűnik, hogy pont ez történt. Tombolt, dühöngött és pont úgy viselkedett, mint valami eszelős.
- Kezdj magaddal meg a túlpörgő agyaddal valamit, mert ez így nem lesz jó - nem, nem fogom neki játszani a megértő felettest és az ő baját is nyakamba venni. Ott vagyok mellette és ha tudok, segítek, de nem oldhatok meg minden helyette.
- Nem mész semmire ezzel a "nem ember csinálta" szöveggel - tartok egy pillanatnyi szünetet, aztán kimondom, ami az eszembe jut. - Állj elő valami bizonyítékkal és akkor nem néznek majd őrültnek miatta - soha, de soha nem ismertem el, hogy van bármi az emberi gonoszságon kívül és valószínűleg nem is fogom. De egy esélyt adhatok Juliannek, hogy bebizonyítsa. Vagy legalábbis rájöjjön, hogy minden csak a túl nagy képzelőereje műve. Csak elméleteket gyárt, mindenféle valóságalap nélkül.
- Megérzés. Na meg George megesküdött, hogy az asztalon hagyta a kulcsot, aminek nyoma veszett. Most pedig kezdi azt hinni, hogy kihagy az agya... - magyarázom, de igazából fogalmam sincs, miért. Talán csak időhúzás, hogy én is végiggondoljam ezt az egészet.
Persze, hogy zavar, amiért a Kölyök rám fogta a fegyvert, amiért nem láttam semmi értelmet a tekintetében. Azonnal jelentenem kellene, hiszen önmagára és másokra is veszélyes.
- Gyakorolnod? - egy pillanatra nem értem, hogy gondolhatja, hogy valaha fegyvert adok a kezébe. De persze meg fogom tenni, de nem most.
- Majd kijelölünk egy napot, amikor lejöhetsz ide. Felügyelettel - ezt az utolsó szót elég határozottan teszem hozzá. Nincs helye vitának, ebből nem engedek. Ahogy abból sem kellene, hogy jelentsem, ami történt. Mégis ránézek, amikor elhangzik az a bizonyos "kérlek".
- Nem tudom, Julian - túrok a hajamba és megteszek pár tétova lépést. Tudom, mit kellene tennem, de azt is, hogy mi az, amivel csak rontok mindenen. A fene se tudja, talán kezdem megkedvelni, bármilyen meggondolatlan is tud lenni néha.
- Ezt majd még megbeszéljük. Egyelőre szeretném hallani, hogy mihez kezdesz ezek után. Kell egy hely, ahol kikapcsolhatsz. Edzőterem? Futás? Bármilyen sport? Akár küzdősport és hagyd, hogy szarrá verjenek? - ez utóbbit már egyértelmű, hogy én sem gondolom komolyan.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség - Dylan + Julian   2014-12-14, 16:23

Dylan & Julian


A fegyver koppanása a földön, majd Dylan is elenged végre és felveszi a fegyvert, majd indul, hogy a helyére tegye.
- Darren hagyhatta itt, ő volt itt utoljára. - pillantok rá, majd vissza magam elé, fogalmam sem volt, hogy éles töltény volt benne, eddig úgy tudtam, ide nem hozhatnak...A csendet, az apró miértemből egy kissé nagyobb kioktatást hallok vissza, de nem kiabál, pedig megérdemelném.
- Nem, nem akartam tombolni. Egyszerűen, nem tudtam máshogyan...- fújok egyet és a hajamba túrok és rápillantok Dylanre.
- ... így megtudtam állítani az agyam szüntelen gondolkodását... legalább egy rövid percre. - motyogom alig halhatóan, hiszen még én magam sem tudom, miért állt be az agyamba ez a csend, amíg lőhettem a fegyverekkel, utána pedig kezdődött minden elölről.  Kicsit dühösen nézek rá a felettesemre, mikor kiböki a dokis dolgok.
- Én teljesen rendben vagyok! Elviselem az általad említett emberi gonoszságot is, de a múltkorit...- megingatom a fejem és fújok egyet, hogy higgadtabban kimondjam, még ha nem is hisz nekem.
-... nem ember csinálta. - bököm ki végül, majd a férfire pillantok, aki mellém lépett és a falnak dőlt.
- Nem tudom...az egyik pillanatban még az irodában voltam, a másikban pedig már rád fogtam a fegyvert! - válaszoltam kicsit mérgesebben, magamra voltam dühös, hiszen nem az egy helyben ücsörgő srác vagyok, ezt Dylannel való első találkozásomkor is tisztáztam vele. Nem hitt nekem...most meg beültetett iratokat intézni, minthogy elvitt volna magával.
- Amúgy honnan tudtad, hogy ide lent vagyok? -  indulok meg a lövéseim irányába a falhoz, a bábukat egyáltalán nem találtam el, vagy épp csak súrolta a lövések... a falban heverő golyónyomokat figyelem, majd tarkómat kezdem vakarni.
- Ezt még gyakorolnom kell. - fordulok a Főnök felé egy kisebb mosollyal, jó tudom, nem vicces a helyzet, de nem tudom én se a miérteket. Majd visszasétálok az ablakhoz, ahová Dylan letette a szétszedett fegyvert, végül a férfire pillantok.
- Adj egy újabb hét papírmunkát, de ez...maradjon kettőnk közt. Kérlek.



••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:Music: Erre írtam XD Note:  
 

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség - Dylan + Julian   2014-12-14, 15:48


Teljesen rendben vagyok, nem érzem, hogy elveszíteném az eszem. Nem képzelődök, de még csak nem is hallok semmit, ami nem valós. Csak Julian van, aki úgy viselkedik, mint akinek elment az esze. A türelmem viszont lassan elfogy. Dühönghet felőlem, szó nélkül hagyom, ha arra van szüksége, de nem itt. Felesleges, hogy a fal minden egyes ép négyzetméterébe lyukat lőjön.
Egy a lényeg, amilyen hamar csak tudom a falhoz vágom. Nem akarom én bántani, eszemben sincs, mégis szorítom elég erősen ahhoz a csuklóját és őt magát a falhoz, hogy azt megérezze. Addig egyetlen kérdésére sem válaszolok, amíg a töltött fegyver ki nem köt a földön.
- Oké, rendben vagyunk - mondok csak ennyit, bár ez inkább egy ártatlan megjegyzés magamnak, semmi több. Aztán lassan elengedem és veszem fel a fegyvert a földről. Azonnal kikerül belőle a tár és szó nélkül fordulok el Juliantől, hogy mindent a helyére tegyek.
- Éles töltények?! - lesek rá egy pillanatra, ahogy rájövök, hogy nem vaktöltényt használt. Ez az a másodperc, amikor kezdem elveszíteni a türelmem és talán a Kölyökbe vetett hitem. Ennél több esze kellene, hogy legyen...
- Nincs semmiféle miért, Kölyök. Ez nem az a hely, ahova tombolni jön az ember. Fuss egy kört, menj edzeni és verj szét egy bokszzsákot. Nem érdekel, hogy melyiket választod, de ne itt dühöngj - különös módon nincs semmi düh a hangomban. Ez nem egy, talán jól megérdemelt lecseszés.
- Nem csináltál semmit, csak úgy viselkedtél, mint akinek teljesen elment az esze - na igen, pont én beszélek itt őrületről ugye... - Azt akarod, hogy dokihoz küldjenek? Vagy hogy egyenesen én küldjelek oda? Mondjam azt, hogy túl sok mindez neked? Hogy nem bírod elviselni az emberi gonoszságot? - nézek rá nagyon komolyan, de talán nem is várok igazán választ. Tudom én magamtól, hogy nem akarja ő azt.
- Mi történt? - teszem fel a nagy kérdést egy sóhaj után, ahogy mellé lépek és megtámaszkodok a falnál. Eszemben sincs végig ott állni vele szemben és úgy viselkedni, mintha a vallatótisztje lennék. Még a főnök szerepet is levetem egy kicsit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség - Dylan + Julian   2014-12-14, 15:26

Dylan & Julian


A hogy a tengerként háborgó elmém egy csöppet lenyugszik és kiverekszem magam a „hullámvasút kocsijából”, alaposabban  megvizsgálom az előttem állót. De tovább nem is időztem rajta, lőttem tovább vagy a semmibe, vagy ami épp elém került bábu.  
Dylan hirtelen mozdult és a hátam a fallal ismerkedett, elkapta a fegyvert szorító kezem és rám parancsolt. Eltört benne valami, talán pusztán a józan esze mondta fel a szolgálatot vagy ment el nyaralni?
Egyre inkább pörögnek az események, de részemről ezek az ismeretlen emberek, halottak és azok ügyei ismeretlen fogalmak. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy milyen irányba haladt ez a „beszélgetés”, és hogy most mintha … de azt hiszem, már tudom, hogy mi a baj. Kérem a dobpergést. A negatív természet, a negatív energiák… A pumpa megy fel bennem, de még csak lassan, épp ezért érzem ennek az erejét, ha gyors lenne, akkor csak „bumm” és dőlne ki a mögöttem álldogáló szerencsétlen fal, na meg az előttem álló nyomozó. A szívem viszont rendellenes sebességben kezd dobogni. Testemben minden izom azonnal görcsösen összerándul. Ahány ember, annyi álom. Ahány ember, annyi sors. A felismerés szikrája egy pillanatra megrázza lelkem, de a tudatom gátat akarna szabni a parancsoknak, ahogy megostromoznak azok. Az elmém azonnal felvázolja számára a felhozatalt, olyan élesen, mint ahogy soha, vagy legalábbis olyan pontossággal, amiről nem tudtam, hogy lehetséges. El akarom tolni Dylant, hogy eresszen el, hagyjon békén, most nem akarok fegyver témán veszekedni. Sőt, leginkább semmin. Telnek a hosszú másodpercek! És…nem ereszt el. Nem ártottam senkinek sem, bezártam az ajtót is, meg nem is oda fent kezdtem lövöldözni egy éles fegyverrel...
- Miért? – kérdezek vissza,  a kezem szorítása a fegyveren lassan enyhül, kifordul a kezemből a töltött fegyver. Értetlenül állok. Ez a legegyszerűbb és legtömörebb megfogalmazás a helyzetemre. Gondolataim árja megfagy, ahogy megpillantom a férfi kicsit mérges tekintetét.   Akaratlanul is kiül az arcomra egy  félmosoly. A pulzusom az egekben járhat valahol az izgatottságtól. Jobb ez bármilyen extrém sportnál, esküszöm. És még csak meg se kell mozdulni hozzá.
- Nem csináltam semmit se...

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:Music: Erre írtam XD Note: XD
 

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség - Dylan + Julian   2014-12-14, 14:56


Hirtelen nem is értem, mi a fene folyik itt. Miről hablatyol nekem össze-vissza? Hónapokkal, évekkel ezelőtti lezáratlan ügyek? Ugyan kit érdekel ma már az? De most komolyan, mindenki elfelejtette és aki mégis emlékszik, jól tudja, hogy ennyi idő elteltével már a csoda is kevés, hogy megoldjuk.
Talán ledöbbent, hogy ennyi mindent elsorol fejből, talán csak a saját őrültségemet látom a tekintetében, amikor rám néz. De nem állítom meg azonnal, nem csavarom ki a kezéből a fegyvert. Pedig azt kellene tennem. Vagyis azt kellett volna. Akkor már egészen biztos vagyok benne, amikor olyan meglepődve néz rám, mintha egy pillanatig nem is ismerne fel. Aztán felém fordítja a fegyvert.
- Az istenit Julian, a föld felé és add ide! Most! - nem kiabálok, eszemben sincs, annyira nem vagyok hülye. Csak elég határozott a hangom, hogy legalább rám figyeljen arra a pár másodpercre. Az már más kérdés, hogy felesleges szócséplés az egész és láthatóan eszében sincs rám hallgatni.
Tölt és újra elnyom mindent a lövések hangja. Behúzom a nyakam, de nem mozdulok. Van egy olyan érzésem, hogyha akár egy lépést is tennék felé, megint rám irányulna a fegyver csöve. Nem akarom lelövetni magam az egyszer biztos.
- Hé, kölyök, mi lenne, ha letennéd azt a fegyvert? Ez nem az a hely, ahol levezetjük a feszültséget - nem most fogok elkezdeni neki magyarázni. Sem arról, hogy mit csinálok itt, mikor kihívtak egy ügyhöz, sem arról, hogy mi lehetett napokkal ezelőtt az írás a falon.
Ettől kattant be ennyire? Ettől tűnik eszelősnek? Mert lesz egy újabb megfejtetlen ügyünk - tekintve, hogy napok óta semmire nem haladtunk -, és nem tud rájönni, mit jelent az írás?
- Na ebből elég volt - mondom inkább csak magamnak, aztán a pillanatnyi csendben, amikor elhal minden lövés, nekicsapom a Kölyköt a falnak. A csuklóját, amiben a fegyver van, teljes erőből szorítom, ha kell párszor oda is ütöm, de ki kell szednem onnan.
- Engedd el. Hagyd leesni a földre. Gyerünk, Julian - veszem elő a szinte már parancsoló hangom és addig nem eresztem, amíg a fegyver nem kerül a földre a szemében pedig nem látom az értelmet. Bármi is ütött belé, nagyon nem tetszik. A képzelgéseimmel én csak saját magamra vagyok veszélyes, de ő...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség - Dylan + Julian   2014-12-14, 14:40

Dylan & Julian


M inden egyes ügy, név és az ezekhez tartozó fontos dokumentáció itt zubog az agyam minden pontjában, nem keveredik össze az egyik a másikkal, ugyan úgy, ahogy elolvastam bennem van. Sorrend? Az az egy, ami most nincs. A lövések közt észre sem vettem, vagy meg sem hallottam, hogy az ajtót sikeresen kinyitották, majd a közelembe lépve megérintik a vállam. Összerezzenek és a föld felé tartva lövök még egy golyót, majd kifújom a levegőt.
- Makenzy Leighton, élt 45 évet, felakasztotta magát a padlásukon…. a 6 éves kisfia talált rá, 3 nappal később a férj megölte őt és a kis srácot. De nem ő tette! Valami az irányítása alá vonta! Mint egy agyi chip, ami befolyásolja a tetteinket, a halála után pedig kiszedték…Ariel Laviseri elütötte egy kamion, de biztosan állíthatom be volt lőve…. az írás a falon 4 nappal ezelőtt, még … - hallgatok el, csak a szívem dobbanásait hallom, majd kerülöm ki Dylant, hogy megtöltsem a fegyvert. Tudom, hogy magyarázatot vár, hogy mi a szart keresek ide lent, de most nem tudok ezzel törődni.
- Nem hagy nyugodni. Egyszerűen lehetetlen, hogy ne jöjjek rá! – helyezem az újabb tárat a fegyverbe és élesítem, majd a bábú felé tartom, amit épp Dylan helyettesít. Meglepődve eresztem le a fegyvert.
- Dylan! Te …? – gondolkodom el egy pillanatra, majd elmosolyodom.
- Mit keresel te itt? Nem egy ügyön dolgozol? – majd elsétálok mellette és újra a bábura fogom a fegyvert.
- Stan Harryson, öngyilkos lett 6 évvel ezelőtt, az aktája még mindig a megfejtetlen ügyek közt van. A gyilkosa egy 21 éve hallott nő, Amelia Star, akit fejbe lőttek. Sőt el is hamvasztották! – megjelenik oldalt egy újabb bábu, leeresztem a fegyvert, hiszen amolyan civil feje, van, mögüle előbukkan egy újabb bábu, majd eldörren egy lövés…dermedten állok. A gondolataim csak úgy cikáznak, majd a Főnököm felé fordulok, először észre sem veszem, hogy egy kézzel felé tartom a fegyvert.
- Miért Dylan!? – na erre agyon nekem valaki értelmes magyarázatot…majd aztán megadom magam, mind két kezem behajtom és a fegyvert is a plafon felé tartom. De aztán újra hátat fordítok és vak lövöldözésbe csapok át.
- Annyi megfejtetlen dolog van, amire nem jövök rá, köztük az a szar is... - hirtelen a falba 2 golyó megy egymás mellé közvetlen...
- És ha két különböző nyelvű írást egybe írtak?

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:Music: Erre írtam XD Note: XD
 

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség - Dylan + Julian   2014-12-14, 14:07


Utálom, amikor piti ügyek miatt hívnak. Nem tudom, miért hiszik azt az emberek, hogyha "csak" egy rendőr megy ki hozzájuk, akkor az nem fogja jól kezelni az ügyet. De persze nyilvánosan nem húzhatom a szám és nem grimaszolhatok. Jó egy órába beletelik, mire végre elmagyarázom a nőnek, hogy az eltűnt - és valószínűleg már azóta döglött - macska előkerítése egyáltalán nem a mi dolgunk. Bármennyire is szereti azt a dögöt, ezért nem kell kihívnia minket és főleg nem úgy, hogy a telefonban csak azt tudja kinyögni, hogy vért talált és bármerre keresi és szólongatja nem találja.
Nem is tudom, hogy haragudjak a nőre vagy sajnáljam, hogy csak az a rohadt macska van, akit szerethet. Talán ez a bizonytalanság, ami ad elég türelmet ahhoz, hogy mindent rendesen elmagyarázzak, tanácsokkal lássam el, aztán már ott sem vagyok. Ülök be a kocsiba és hajtok vissza az őrsre. Úgy tíz percen belül ott is lennék, ha nem éreznék hajthatatlan kényszert, hogy tegyek egy kis kitérőt és újabb koffeinadagot töltsek magamba. A forró kávéval ülök vissza a kocsiba, aztán már vezetek is tovább.
Az őrsön viszont? Persze, hogy az üres iroda fogad. Egy részem már meg sem lepődik azon, hogy Juliannek nyoma sincs. Morgolódok, de várok rá pár percet, végül is szünet mindenkinek jár. Viszont amikor nem jelenik meg perceken belül a keresésére indulok. Az egyik rendőr nagy gonddal épp a fejét vakarja, kénytelen vagyok rákérdezni, hogy mi történt. Nagy nehezen elmondja, hogy esküdni mert volna rá, hogy itt volt a lőterem kulcsa.
- Julian... - motyogom az orrom alatt. Fogalmam sincs, honnan a megérzés, de már tudom, hol kell keresni. Kerítek egy pótkulcsot a Nagyfőnöktől, aztán már nyitok is be. Egy pillanatig csak állok és nézem a lövöldözést, aztán a pillanatnyi beálló csendben megszólalok.
- Néha nem árt újratölteni - mondom, ahogy mögé lépek és megérintem a vállát. Bár a szavaim nem azt sugallják azért van bennem némi düh. Csak remélni tudom, hogy tényleg nincs több töltény a fegyverben. Az rendben van, hogy itt azért csak vaktölténnyel lövöldöznek, de az is tud fájni.
- Nem rémlik, hogy adtam volna engedélyt erre. És szerintem mástól sem kaptál - jegyzem meg, majd elhallgatok. Egyértelmű, hogy valami értelmes magyarázatot várok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Rendőrség - Dylan + Julian   2014-12-13, 17:08

Dylan & Julian


E gyedül ücsörgök Dylan irodájában, a papirhalom fölött, míg őt elszólította a kötelesség, vagy nem is tudom, miért is hívták. A sok sok papír még mindig ugyanúgy van előttem, ahogy a Főnök nekem adta, max egy kettő hever már készen. Most valahogy nem ezeken jár az agyam egy jó ideje, hanem azon a furcsa íráson és sehogy se tudok rájönni az igazságra, s' ez idegesít, nagyon. Ilyen még sosem történt velem, hogy ne fejtenék meg 2-3 percen belül valamit, ezen pedig már 4 napja töröm magam. Semmi. A mobilom a papírok mellett, a furcsa megfejthetetlennek tűnő írás, amit a falon találtunk Dylannel, meg a jegyzeteim, amin inkább, amelyik nyelven nem íródhatott írások vannak. Felkelek a fotelből és az ablakhoz sétálok, ahol a többieket figyelem, ahogy ténykednek. Majd észre veszem Darrent is, aki három órán keresztül bent volt a lőteremben, most adja át a kulcsot az egyik felettesnek. Az pedig csak leteszi az asztalra és beszélgetni kezd. Megfordult már a fejemben, de ez őrültség...
De aztán már teljesen máshol járok és megyek is. Otthagyva mindent. Ki az ajtón és elviharzok az asztalok mellett, észrevehetetlenül nyúlom le az asztalról a kulcsot és megyek le a terembe. Senki se figyelt.
Vannak helyzetek, amikre egész egyszerűen nem lehet felkészülni. Mert annyira abszurd már az elgondolásuk is, hogy az ember bele sem gondol abba, hogy egyáltalán megtörténhet. Félek. Hogy pontosan mitől, azt nehéz lenne szavakba önteni. A folyosókon körül nézek, de sehol senki, így látattlanul lépek be és zárom be magam mögött a  lőterem ajtaját. Üres, csak a fegyverek és a bábuk vannak. Már tagadni sem próbálom a nyilvánvalót. Túl sok dolog bukott újfent a felszínre, túl hamar ítélet, túl messzire mentem. Mint sokszor máskor. Nem is tudom, mit mondjak. Csak nyelem magamba a végtelennek tetsző haragot és feldúltságot, de gyanítom, hogy már túl késő, már nem tehetek semmit azért, hogy ezt helyrehozzam. Azt kívánom, bár ne tettem volna, bár ne kellett volna.  Annyira erőteljes impulzus volt, hogy csakhamar felülmúlta még a természetfelettiek  iránti csodálatomat is. Napok, hetek és évek teltek el a kérdéssel, hogy ki vagyok valójában, a válaszok viszont úgy váltakoztak a rohanó világban, mint ahogy a Nap és a Hold kergetik egymást az égen, rég halott csillagok hátán. És biztos vagyok abban, hogy ez az öröknek tűnő hajsza nem itt és nem most fog hirtelen véget érni. Bármennyire is dobogjon a torkomban a szívem abban a pillanatban, hogy felemelem az egyik fegyvert a polcról és lépek az ablakhoz… Ahogy beáll a csend, felfogom ép ésszel, hogy ez a röpke pillanat életem leghosszabbjai közé vési magát majd az emlékezetemben. De aztán nem is az ablakból lövök, hanem belépek a pályára és közel helyezkedek a bábukhoz, a fegyvert feléjük emelem és lövöldözök a vak világba, sajnos az, hogy a falat lövöm és nem a bábut, el se jut a tudatomig, csak az, hogy minek a fejét képzelem oda és hogy levezessem a sose nyugvó agyam forgását. Most nem számítanak a hogyanok és a miértek. Ebben a pillanatban kapcsoltam ki... talán... örülök is neki.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:Music: Erre írtam XD Note:
 

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Rendőrség - Dylan + Julian   

Vissza az elejére Go down
 
Rendőrség - Dylan + Julian
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Dylan Sprayberry
» Dylan O'Brien

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Salt Lake FRPG :: Helyszínek :: Belváros :: Rendőrség, bíróság, fogdák-