Salt Lake FRPG
 

Share | 
 

 Hendrew - may we meet again

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

ϟ Főkarakter :
Isaac J. Maxwell
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Szobafestő
ϟ Hozzászólások száma :
28
ϟ Csatlakozott :
2015. Jan. 10.
ϟ :
"A múltad tesz azzá aki vagy...

...de a jelen mondja meg ki leszel!"

Ember a Purgatóriumból

TémanyitásTárgy: Re: Hendrew - may we meet again   2015-08-18, 18:35

Amikor elhatározom magamban, hogy csak úgy betoppanok az én drága bátyómhoz egy újabb hihetetlen program ajánlóval meg egy jó sörözési lehetőséggel, nem számítok rá, hogy nem lesz egyedül. Mármint ez nem a jobbik helyzet, hogy esetleg nővel lenne, mert azt még valahogy megérteném, mert hát végre normálisan élné az életét, de, hogy betoppanásom után rögtön a volt felettesemmel akadok össze akiről úgy tudom halott, sokkol, más jó szó nincs is rá. Persze automatikusan szalutálok, ez már egy belém ivódott reflex, bár sose voltam szabály követő katona, de a tisztelgés valahol még akkor is megvolt bennem. De látszólag Henry ezt nem díjazza, hát jó.
-Csak látszólag nem vagyunk azok, de igazából ezt eldobni sose tudjuk teljesen. - Legalább is én nem, továbbra is hordok magamnál fegyvert, lehetőleg kijárat közelébe ülök ha kávézni vagy étterembe mennék. Mindig figyelek bárhová is megyek, mintha akár lesből támadhatnának, éjszaka pedig nehezen alszom, mert megszoktam az éjjeli őrjáratokat, ezek szerintem soha nem múlnak el.
A kezemben landol egy üveg sör és a sokk hatására meg a meglepetésre egy nagyot húzok belőle.
-Azért örülök, hogy látom Henry. Andrew, veled pedig beszédem lesz. - Nem érdekel, hogy a bátyám vagy, hogy elméletben nem mondhatok meg neki semmit, de hazudott nekem, méghozzá rohadt nagyot! Úgy tudtam Henry át se jött velünk ebbe az időbe...most pedig úgy sörözgetnek itt, mint a hétvégi cimborák egy pókerpartyn. Én itt vagyok, igyekszem a lelkére beszélni, hogy ne hagyja el magát meg a keresés felesleges..erre az egész csak egy nagy átverés, valószínűleg csupán engem akart ezzel a mesével beetetni majd lerázni. Még vagy kétszer rendesen küldök le a sörből majd hol Andrew-ra, hol Henry-re nézek.
-Mi folyik itt? - Egy tök egyszerű kérdés egy tök egyszerű embertől. Már csak a helyzet bonyolult, vagy csupán én nem értem? Azt hiszem hármónk közül itt egyedül én vagyok az értetlen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Hozzászólások száma :
49
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 27.
Ember a Purgatóriumból

TémanyitásTárgy: Re: Hendrew - may we meet again   2015-07-29, 19:23


Semmi nincs ingyen ezt jól tudom, mégsem felelek. Inkább befogom és iszom egyetlen szó nélkül a maradék sört. Kicsit mintha még a kelleténél jobban el is merülnék a saját fejemben, amikor hallom, hogy nyílik az ajtó. Felkapom a fejem, de csak egyetlen ember jut eszembe, akinek adtam kulcsot, hogyha muszáj, bejöhessen. Mintha elkáromkodnám magam, amikor meghallom a hangját és biztossá válik, hogy ő az. Hernyre kapom a tekintetem, majd a folyosó felé, hogy lássam a belépő Isaacet.
- Szia, öcskös - csúszik ki, kicsit inkább morogva, de amúgy próbálok úgy tenni, mintha itt sem lennék. El tudom képzelni, hogy mi játszódhat le a fejében. Végül is ő is több éve már, hogy látta Henryt, én pedig hallgattam arról, hogy itt van. Végül is, egész sokáig volt titok vagy mi.
Amikor egy pillanatra beáll a csend, megpróbálom oldani a hangulatot. Legalábbis azzal a módszerrel, amit ismerek. Vagyis pár másodperc és nyomok az öcsi kezébe egy üveg sört, jobb híján, majd ülök vissza a helyemre.
- Ne nézz úgy Isaac, mintha szellemet látnál - szólok rá, egy pillanatra elővéve a megszokott stílust, majd elhallgatok. Azt hiszem, én is most felesleges vagyok. Nem én vagyok az, aki elmondja, hogy kerül ide Henry és azt végképp nem akarom beismerni, hogy már pár hónappal ezelőtt megtaláltam.

/Mindkettőtöktől bocs a pocsék minőségért!/
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
H.C.
ϟ Kor :
34
ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Katona mint mindig
ϟ Hozzászólások száma :
191
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 04.
ϟ :

Elfajzott

TémanyitásTárgy: Re: Hendrew - may we meet again   2015-07-29, 08:21


- Miért kértek volna bármit? – Kérdezek vissza kimérten, ám a hangomon egy szemet sem titkolom, hogy van, amit elhallgatok. Ahogy azt sem, hogy nem fogom az orrára kötni, mert nem az ő dolga. Hiába az évek – és itt most sok-sok évről van szó – ez megmaradt, hogy felettesként nem kötelességem mindent mindenkinek elmondani, még ha Andrewról van szó sem. Egyébként meg, nem a kormány kért cserébe valamit, én voltam az, aki cserébe kért valamit. A készséges együttműködésemért csupán annyit kértem, hogy hagyják a Maxwell testvéreket békében élni. Az együttműködés pedig takarja azt is, hogy teszem, amit akarnak. Ha meg arra gondol, hogy így összekaptak, nem gondolja, hogy nekik is volt érdekük benne? Sőt, csak az volt. Egyszerűbb a néhai őrnaggyal együtt dolgozni, aki egy mentálisan stabil, elkötelezett férfi, mintsem a labilis, húsevő… szörnnyel, aki voltam…vagyok… nem tudom.
Már épp szóra nyitnám az ajkaim, hogy megnyugtassam Andrewt, aki talán még nálam is rosszabbul néz most ki, mikor nyílik az ajtó, én pedig hamar odaemelem a tekintetem. Már vigyorodnék el, hogy na mi az, csajozunk, csajozunk?, gondolván, hogy biztos van valami női lakótársa, vagy nőcske, aki látogatja – hisz az egykori önmagunk mi másra engedne következtetni – amikor megjelenek Isaac. Előbb kissé értetlenül figyelem a tisztelgést, hihetetlen, hogy ennyi évtized után is megteszi, majd felé fordulok.
- Isaac. – Köszöntöm egy gyengéd, egészen barátságos, mégis távolságtartó mosollyal. Elsőre nem tűnök én sem másnak, mint a mi időnkben voltam, annyi lehet a különbség, hogy a mai divatnak megfelelő az öltözetem, rövid hajam pedig néhány centivel hosszabb, mint egykoron. De ő ismer. Tudni fogja, hogy valami más lett. Hogy én talán már nem az a Henry vagyok, akinek ő és Andrew szeretnének hinni.
- Ne szalutálj, Isaac. – Csóválom meg a fejem hűvösen, egy kimért, ugyanakkor szerető és halvány mosollyal. – Már nem vagyunk katonák. – Ha valami biztos, hát ez az. A kunyhóban Andrew mesélt az öccséről, tudom, hogy szobafestő. Ami azt illeti, örülök, hogy nem katona többé. Rossz volt nézni, amit a seregben művelt.
De többet én sem mondok. Manapság nem vagyok egy szószátyár. Na, meg amúgy is, érezni, hogy megfagy hármunk körül a levegő, mintha vágni lehetne a feszültséget.

_________________



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Isaac J. Maxwell
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Szobafestő
ϟ Hozzászólások száma :
28
ϟ Csatlakozott :
2015. Jan. 10.
ϟ :
"A múltad tesz azzá aki vagy...

...de a jelen mondja meg ki leszel!"

Ember a Purgatóriumból

TémanyitásTárgy: Re: Hendrew - may we meet again   2015-07-21, 20:42

Tudom, hogy alig volt két hete, hogy a bátyám nyakán lógtam és minden őrültségre rávettem csak, hogy ne otthon poshadjon meg Henry kutatása közben. Most azonban kicsit hamarabb érkezem, mint egy hónap szünet. Nem számít rám és talán épp ez a jó benne. Nem akarom hagyni, hogy szinte teljesen leépüljön, már így is soványabbnak tűnik, mint egy vagy két évvel ezelőtt, de nem csak külsőleg esett összébb, lelkileg szerintem már csak egy üres üveg. A múltkor, a tesós kis napon volt benne némi élet, láttam benne a régi Andrew-t, de azóta már nem tudom nem e hunyt ki belőle az a kicsi is. Már akkor sem volt teljesen önmaga mikor átjöttünk ebbe az időbe, most azonban? Már nem tudom kit is látogatok meg. Mégis igyekszem gyorsan vezetni a munka kocsit. A főnök ma rám bízta a festékes járgányt, hogy vigyem vissza a műhelybe, miért is ne ugorhatnék be először a bátyámhoz és utána vissza a műhelybe? Na ugye, ennek semmi akadálya nincs.
Szinte finoman, akár egy éppen agyonlőtt strucc érkezem meg Andrew otthonnak nevezett helyére és parkolok le. Majd becsapva a furgon ajtaját besietek fütyörészve. Ma semmi konkrétat nem tervezek vele úgyhogy semmi oka nem lesz halálra rémülni, egyszerűen csak úgy gondoltam pár percre leülhetnénk sörözni vagy ilyesmi.
Megfogom a kilincset és mivel nem találom bezárva belépek, miért kellene bejelentkeznem a saját bátyámhoz, csak nem lőne fejbe....nem, ugye?
-Halihó Andrew, Én vagyok az Isaac, gondoltam beugrom egy sörre vagy valami hasonlóra. - A vigyor hamar lefagy az arcomról mikor a lakás belsejébe toppanva szembe találom magam Andrew-val és...Henry-vel. Csak állok ott mint egy kugli bábu és nyelni is elfelejtek.
Jó közlegényhez híven szalutálok. Mégse köszönthetem úgy a volt felettesem, mint valami egyszerű szobafestő..még ha az is volnék. Hol Andrew-ra hol Henry-re pillantok. Most nem tudom igazából mit higgyek. Valahol szégyenlem magam amiért őrültként tekintettem a testvéremre, részben pedig még most se hiszem el, hogy Henry itt van. Utoljára azért valljuk be, jó régen láttam utoljára. Ha most nem lennének olyan bizarrak a körülmények akkor még egy mosoly féle is megjelenne arcomon, így azonban állok mereven és várom, hogy a tisztelgésem válaszra találjon.

( papival lebeszéltem, hogy írhatok *.* )
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Hozzászólások száma :
49
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 27.
Ember a Purgatóriumból

TémanyitásTárgy: Re: Hendrew - may we meet again   2015-07-08, 19:49


Annyira jó lenne, ha tudnánk viccelődni, de láthatóan nem én vagyok az egyetlen, akinek nem megy. Pedig nem különösebb ez a helyzet, mint azok az esték voltak, amikor a faházban voltam vele. Akkor ment. Igaz, a sokadik sör vagy egyéb után néha, de akkor is...
Viszont legalább Isaacről beszélni hálás téma. Igaz, hogy régen az agyamra ment az öcsém, ma pedig szinte már alig ismerem, viszont nagyjából képben vagyok, hogy mi van vele. Ráadásul ez így, csak egy hétköznapi beszélgetés. Még talán belőlem is eltűnik a feszültség és csak az a kis elővigyázatosság marad, amit képtelen vagyok magam mögött hagyni, mióta itt vagyok.
- Tudod, hogy szeretem az öcsém, de... ismered, nehéz vele - mondanám, hogy fogalmam sincs, miért ismétlem magam újra. De tudom. Azért, mert ezen kívül nem sokat tudok arról, hogy mi van az öcskössel. Az alap történésekkel tisztában vagyok, de nem több. Túl sok időmet lefoglalta a keresés és, hogy összekapjam magam... és Henryt. Nem mintha szükség lett volna ilyen téren a segítségemre.
- Henry... - fogok bele és mintha egy pillanatra kérlelő lenne a hangom. Tény, hogy én sem tudom levetni a katona énem sokszor, de most csak ketten vagyunk és nem faggattam, hogy mi történt. Persze tudni akarom. Egyértelmű abból, ahogy nézek rá és figyelek minden szóra.
Viszont még így is csak addig jutom, hogy a homlokom ráncolom és a tíz kérdésből, ami eddig keringett a fejemben, húsz lett. Kormány? Figyelik a portált? Elfajzott? És...? Majdnem megkérdezem, hogy miért kér bocsánatot, de aztán összerakom a képet.
- Szóval elvittek és... - nem, nem kigyógyították. Nem volt beteg. Hanem, csak... - összeszedted magad a segítségükkel - ez az, ez lesz az. - Rendben vagy?
Talán ezzel az apró kérdéssel kellett volna kezdenem, amint megláttam az ajtóban. De úgy tűnik csak most, félig az egyik falnak dőlve tudtam ezt feltenni. A hangom szinte túlzottan katonásan cseng, de még én magam sem értem, hogy miért akarom leplezni az aggodalmat és főleg a reménykedést benne.
- Mit kértek cserébe? - teszem fel végül a pillanatnyilag legfontosabbnak tűnő kérdést. Nem érdekelnek a részletek, nem érdekel, hogy hogy segítettek neki. Biztos vagyok benne, hogy valami olyan módszerrel, amivel én képtelen lettem volna előállni. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem egy mosolyért cserébe tették meg mindezt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
H.C.
ϟ Kor :
34
ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Katona mint mindig
ϟ Hozzászólások száma :
191
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 04.
ϟ :

Elfajzott

TémanyitásTárgy: Re: Hendrew - may we meet again   2015-07-08, 18:51


Tudom, hogy hallani akarja, mi történt velem. Ami tulajdonképpen jogos, részben jogos. De hogy is mondhatnám el a történetet, melynek kulcsszereplője a nemzetbiztonság, a végkimenetele pedig… Nem volt könnyű, de megegyeztem a kormánnyal. Alá állok, rendelkezzen velem, de cserébe békén hagyják a Maxwell testvéreket. Nincs lehallgatás, zaklatás, kihallgatás. Csak hagyják, hogy békében éljék az életüket – már amennyire a háború és a purgatórium után ez lehetséges. Én pedig tartom a frontot. Ahogy több, mint nyolcvan éve teszem.
- Igazán nem kell fáradnod, barátom. – Érezni, hogy viccelődő éllel jönne, kacsintva, de ez gyakorlatban nem igazán történik meg. Helyette csak szelíd mosollyal ejtem ki a szavakat, mint aki cölibátust fogadott. Másrészt nem nehéz nem elviccelni a dolgot, azt a kifejezést látva Andrew arcán. Mintha csak arra várnánk, melyikünk ragad előbb fegyvert. Kínos. Lehetne rosszabb is. Az Isaaccel kapcsolatos… hogy mondjam, híreket hallva azonban kiszökik egy nosztalgikus kacagás, mely végre őszintén hat.
- Mostanság? – Forgatok szemet egy fél vigyorral összefonva a karjaim. – Andrew… Andrew. – Csóválom meg a fejem. Ez most talán kellett. Egy kis témabeli kitérő. Amikor nem azon van a hangsúly, hogy mi is történt az elmúlt három hónapban.
Miután megkapom a sört, végigmérem az üveget. Lassan egy hónapja nem ittam. Valami erősebbet kívánok, de ez is jó lesz.
- Jó. – Felelem katonás komorsággal Andrew kijelentésére, miszerint Isaac semmiről nem tud. Jobb így, én is ezt tettem volna. A hűs italt kortyolva fordulok az újságcikkekkel telipakolt fal felé és ráérősen olvasgatom.
- Témánál vagyunk. – Morgom érezhető éllel az orrom alatt. Aztán rövid csend után feszülten mély levegőt veszek és felé fordulok. Jó így állva, nem ülök le, csak zsebre dugom a szabad kezem. Egy régi szokás. Legalább még van, ami megmaradt. Kérdezhetném, hogy miért nem tud egy átlagos, unalmas pasas lenni, aki nem foglalkozik a világ dolgaival, csak éli az életét, de nagyon jól tudom, min ment keresztül az elmúlt nyolcvan évben. Sosem lesz átlagos pasas. Az emlékek nem hagyják majd. Így nem kerülgetem tovább a témát, minden ellenszenvem ellenére sem.
- A kormány. – Hosszabb szünet következik a szemeibe nézve. – A kormány történt. Tudnak a portálról, figyelik. – Újabb szünet, ahogy végigmérem. – Sajnálom, oké? A kormány jött, elvitt, mint elfajzottat – igen, így nevezték – a többi meg már jött magától. - Nyilvánvalóan értem ezt például arra, hogy itt állok megborotválkozva, jóvágásúan, mint az emberük.

_________________



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Hozzászólások száma :
49
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 27.
Ember a Purgatóriumból

TémanyitásTárgy: Re: Hendrew - may we meet again   2015-07-08, 14:51


Annyi kérdésem lenne hozzá! Annyi, de annyi... amit nem teszek fel. Pedig szeretném kifaggatni, sőt, talán sok év után először felemelni a hangom és kérdőre vonni, hogy mi a fenéért nem volt hajlandó legalább egy üzenetet hagyni. Egy rohadt cetlit, hogy dolga van és kész.
Viszont ez a késztetés olyan hamar eltűnik, ahogy jött, anélkül, hogy hangot adnék bárminek is. Inkább megvitatom magamban, hogy tényleg itt, nem őrültem meg. Vagyis nincs baj.
- Ha tudtam volna, hogy megjelensz itt, elővarázsolok egy bárpultot, széket és pár táncosnőt. De nem szóltál, be kell érned ezzel - itt kellene egy nagy vigyornak megjelenni az arcomon, de ehelyett még mindig valamiféle gyanakvó tekintettel nézek rá. Igazából, nem tudom, miért. Tudom, hogy ő az, csak...
- Így egyszerűbb volt a keresés és az egész világ - pillantok végül a teletűzdelt falra, de több figyelmet nem fordítok erre. Nem számít. Nem lenne értelme magyarázkodásba fognom. Valószínűleg arra nincs is válaszom, hogy miért nem takarítottam még el az egészet.
- Te is... - nyögök ki csak ennyit, szinte az orrom alatt motyogva. Amikor elhangzik a kérdése, már én ott sem vagyok, a konyhából szólok vissza, nagy pakolás közben.
- Igen, mostanság éppen a főnöke agyára megy - tudom le ennyivel. Nem kell ezt részleteznem, Henry is biztos emlékszik rá, milyen nehéz volt az öcskössel sokszor. Bár talán neki több türelme volt hozzá, mint nekem. Vagy csak őt jobban tisztelte Isaac.
- Itt le tudsz ülni - lépek végül vissza a konyhából, és nyomok a kezébe egy frissen bontott üveg sört. Félig már lehűlt, a lényeg, hogy iható. Aztán ott maradunk, ahol neki jobb.
- Isaac nem tudja, hogy itt vagy. Nem szóltam neki - nézek fel rá, ahogy a saját söröm iszogatom. Újabb tettem, amit nem tudok megmagyarázni. Vagyis... meg tudnék, de... Tudja ő jól és én is, mennyire más volt akkor.
- Hetekig visszajártam oda, miután már eltűntél - jegyzem meg, kicsit témát váltva, de nem hozakodok elő megint a kérdéseimmel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
H.C.
ϟ Kor :
34
ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Katona mint mindig
ϟ Hozzászólások száma :
191
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 04.
ϟ :

Elfajzott

TémanyitásTárgy: Re: Hendrew - may we meet again   2015-07-07, 20:38


- Andrew… - Szinte csak lehelem, ahogy halványan, ám reménnyel telve mosolyodom el. Mikor mosolyogtam utoljára? A napját sem tudom. Majd a reakcióját látva az apró kifejezés az arcomon láthatóan művivé tompul, mintha csak kellemetlenül erőltetném oda, mielőtt végleg eltűnne.
Mikor Andrew félreáll az ajtóból, katonás sóhajjal pillantok körbe még utoljára a folyosón, majd belépek és néhány lépést megteszek az ajtótól a nappaliban. A homlokom ráncolva nézek körbe. Hisz nem is én lennék, ha nem próbálnám meg átlátszó poénokkal terelni a figyelmet a problémákról. Mindig ilyen voltam. Mondhatnám, hogy csoda, hogy még nem őrültem bele, de egy icipicit túlzás lenne az utóbbi hónapok, sőt, évtizedek után, nem igaz?
- Ha te azt tudnád. – Fordulok felé a fejem csóválva, ahogy az orrom alatt cinikusan kacagok. Nem tervezem, hogy máris belekezdek egy tanmesébe a kormányról és hogy mi történt velem az elmúlt hónapokban. Még nem.
Csak elkomorodik az arcom, ahogy bámulok rá… ahogy felszínre szivárognak az érzelmek. Amin ő és én keresztül mentünk… Szinte látni azt a rengeteg szenvedést és kínt az arcomon, hogy a jóvágású férfi álcája mögött mennyire megtörtem… Hogy csak szeretném átölelni a barátom és nem engedni. Hogy csak szeretném átölelni, megveregetni a vállát és megnyugtatni, hogy most már minden rendben lesz, újra itt vagyok és vigyázok rá, ahogy egész életemben tettem, az iskolában és a harcmezőn is. De ehelyett csak… Fanyarúan nézek végig a rengeteg cikken a falon, majd pattintom is le.
- Szóval? Mi ez a hajléktalanszálló stílus? – Morranok szúrós vigyorra húzva a szám, ahogy zsebre tett kezekkel a matrachoz sétálok és lenézek rá, de végül úgy döntök, nem ülök le, csak visszafordulok felé. Ekkor jutok arra a megállapodásra magammal, hogy elég volt a színjátékból. El kell engednem. Egy sóhajjal komorul el az arcom, ahogy a szemeibe meredek.
- Hiányoztál, Andrew. – Szinte csak suttogom, majd megköszörülöm a torkom, ahogy az érzelgés helyett inkább körbenézek. – Isaac? Meg van még?

_________________



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Hozzászólások száma :
49
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 27.
Ember a Purgatóriumból

TémanyitásTárgy: Re: Hendrew - may we meet again   2015-07-05, 14:22


Senkinek nem beszéltem Henryről. Arról, hogy rátaláltam a faházban. Arról, hogy igyekeztem legalább hetente egyszer meglátogatni. Arról, hogy mi lett belőle... és hogy én így is ott voltam neki, kártyáztunk, söröztünk. Kezdtem azt hinni, hogy jobban van. Bebeszéltem magamnak, hogy így van.
Erre eltűnik.
Megint.
Az első pár hétben kezdtem azt gondolni, hogy elment az eszem. Annyira meg akartam találni, hogy odaképzeltem. De... nem is tudom. Tényleg nem tudom. Egy a lényeg, vagy egy hónapig még eljártam arra, minden egyes alkalommal reménykedtem benne, hogy ott találom és bebizonyosodik, hogy nem képzeltem az egészet.
Viszont ez alkalommal próbáltam visszafogni magam. Nem folytattam az őrült keresést, bár nem is vettem rá magam arra, hogy mindent leszedjek a falról. A nappali fala még mindig tele van újságkivágásokkal, képekkel. Nem tudom, miért nem tisztítottam már le. De nem bővítettem még többel. A szobában viszont már csak pár könyv maradt. Ez is valami, nem? A konyhának is konyha kinézete van. Csak a nappali káosz. Most is ott ülök egy bontott, félig megivott sörrel a kezemben. Nincs kanapé meg ilyesmi, csak egy matrac. A hátam az egyik kisebb, üres falnak támasztva és kortyonként tüntetem el a sört... amikor meghallom a kopogást.
Elég rendesen ráncolom a homlokom, mondanom sem kell, nem sűrűn kapok látogatót. Az öcsém az egyetlen, aki be szokott állítani, csak úgy, de ezúttal tudom, hogy ez nem lehet ő. A sör marad a földön, én pedig megyek kinyitni az ajtót. Megvan a szokásos elővigyázatosság azért, a bejárat melletti kis asztalon pisztoly pihen, de ennyi. Ott marad. Meg egy pillanatig valahol arra a lélekjelenlétem is, ahogy nyitom az ajtót és meglátom az ott ácsorgó ismerős-ismeretlent.
- Vagy most őrültem meg teljesen, vagy... - motyogom, miközben megvizsgálom magamnak az arcát. Ez tényleg ő és nem ment el a maradék eszem is.
- Hova a fenébe tűntél megint ennyi időre? - szegezem neki a kérdést gondolkodás nélkül, de azért félreállok az ajtóból, hogy becsukhassam mögötte. Egyelőre most nem jár az a fejemben, hogy valahol még mindig a felettesem. Most csak az van, hogy a legjobb barátom, aki megint csak úgy eltűnt és egy rohadt szót sem szólt.
Állok félig az ajtónak dőlve, de mielőtt kérdőre vonnám, fegyelmezem magam. Persze látni a kérdő tekintetet, látni rajtam, fogalmam sincs, mi történt vele, de...
- Egész jól összekaptad magad - jegyzem meg, bár valahogy furán cseng a hangom, én sem tudom, miért.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
H.C.
ϟ Kor :
34
ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Katona mint mindig
ϟ Hozzászólások száma :
191
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 04.
ϟ :

Elfajzott

TémanyitásTárgy: Hendrew - may we meet again   2015-07-04, 22:09


Kilencvenhét nap. Ennyi idő telt el, mióta utoljára láttam Andrewt. Pokoli egy időn vagyok túl, de legalább stabilizáltak. Úgy ahogy. Ja, hogy kik? A kormány.
Igen, százak vérében úszva estem át a kapun, elfajzottként – ahogy ők nevezték – és nem mondom, hogy nem volt apró, leheletnyi reménysugár, hogy Andrew rám talált, de… nem is tudom. Segített, újságokat hozott, kártya partikat tartottunk, miközben én rengeteget vedeltem és ettem a nyers húst. De rossz testvérré tesz, ha azt mondom, könnyebb lett volna nélküle? Hisz ki akarná, hogy bárki így lássa? A szó szoros értelmében vérben forgó szemekkel, emberhúsra vágyva? A néhai bátor és eszes őrnagy. Persze ritkán jött fel, hetente egyszer, de valahol ez is megviselt. Túl keserédes volt.
Amikor a kormány emberei vállig felfegyverkezve rám törték az ajtót, már rég a minden mindegy pontnál tartottam. Nem igazán küzdöttem, ők pedig elvittek. Nem beszéltem, de a karanténban néhány nap alatt kiderült, hogy nem holmi kóbor elfajzott vagyok, hanem egy néhai, többszörösen kitüntetett kommandós parancsnok. Leggalábbis az árnyéka.
A szárnyaik alá akartak venni, mondván, hogy meggyógyítanak. Már ott, a fehér, üres szobában kijelentettem, hogy nem vagyok hülye, hisz tudtam, hogy a Purgatóriummal kapcsolatos széleskörű tudásom kell, a katona mivoltomból eredő engedelmességgel együtt. Ők is tudták, hogy ha sikerül megszelídíteniük, elnyomniuk a vadállatot, amivé váltam, nagyon hasznos lehetek. Én pedig tudtam, hogy tudják.
Egy nap gondolkodási időt kaptam – na meg valamivel figyelmesebb bánásmódot, mint előtte – én pedig ki is használtam ezt a röpke időt, morogva, szenvedve az éhségtől. Csak a hatás kedvéért vártam a válasszal, de nem kellett rajta sokat gondolkodnom. Átadtam magam a kormánynak. Rengeteg fájdalmas kezelésnek és kísérletnek vetettek alá, hogy megtalálják a módját az éhségem visszafojtásának, és hogy szellemileg stabilizáljanak, magyarul használhatóvá tegyenek.
Pokoli volt. Tudod, ha a kormány küld elvonóra… az a lehető legnagyobb szívás. De számomra még mindig a legjobb lehetőség volt.
Három hónapig éltem a föld alatt, sokat tanultam a 21. századról, ma reggel pedig elhagyhattam az Iniciatíva bunkerét, próbaidőre bocsájtva. A tereptől persze még messze vagyok… a beilleszkedést kell elsajátítanom. Ők is baromi instabilnak gondolnak azok után, amiken keresztül mentem. Csak épp egy dolgon csúszik el a feltételezésük, hogy magukhoz mérnek, hogy elfelejtik azt, hogy én gyermekként végignéztem az első világégést, majd harcoltam és meghaltam a másodikban. Az idegrendszerem eleve edzettebb volt, mint bárki másé.
Lényegtelen.
A délelőttöm az új lakásomban töltöttem, meg az eligazítást hallgathattam újra és újra. De így, délután négy óra tájt ideje felkeresnem valakit. Valaki fontosat. A legfontosabbat.
A hajam immár jól áll, le van vágva, ahogy régen volt, bár kissé más az állása, mint annak idején és valamivel hosszabb is. Meg vagyok borotválkozva. Úgy ’39-ben lehetett utoljára sima az arcom, borosta nélkül. Sőt, a mai divatnak megfelelő ruhákat viselek. Sötétkék flanel ing, rajta egy szinte fekete zakó, sötét farmer és bakancs. Még karórám is van. Mint kiderült, az Iniciatíva igen nagy büdzsével rendelkezik.
Mély levegőt veszek és bekopogok az ajtón.

_________________



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Hendrew - may we meet again   

Vissza az elejére Go down
 
Hendrew - may we meet again
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Salt Lake FRPG :: Helyszínek :: Lakhelyek :: Otthonok :: Maxwell lakás-