Salt Lake FRPG
 

Share | 
 

 Dylan & Regina

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

ϟ Főkarakter :
Regina Carter
ϟ Kor :
28
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Rendőrhadnagy - kutyavezető
ϟ Hozzászólások száma :
144
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 14.
ϟ :






Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan & Regina   2015-01-26, 20:13

Dylan & Regina
The burden of the leader. Make a decision when it is not a good decision.

Kedvem lenne ordibálni vele, és esküszöm mindenre ami szent, hogy még jól is esne, de nem teszem. Egyfelől, mert mert annál jobban tisztelem, és mert valahol mélyen érzem, hogy hibát követtem el. Nem azzal, hogy magammal vittem a gyakornokot, azt megtenném máskor is. Szükségem volt egy társra, és ő önként jelentkezett. Pont. Nem kell ezt túlspilázni, engem is volt, hogy gyakornokként felmarkolt ez vagy az, ha nem indultam terepre Bobbal, és kellett, hát elvitt más. Ennyi. Nem mondom, hogy néha nem volt kifejezetten szar, főleg, hogy olyan hívott, aki seggfej volt vagy nyomulni próbált. De túléltem, és tanultam is belőle sokat. Hogy milyen együttműködni azokkal, akiknek nem érted minden gondolatát. Akikkel nem vagy összezárva huszonnégyből huszonnyolc órát. Szóval nem ezzel hibáztam szerintem, hanem azzal, hogy nem voltam előrelátóbb. Várd a váratlant, ez a mottónk, és én nem készültem fel arra, hogy nem egy kicsi aranyhalacskát kell horogra akasztanom, hanem egy nyolckarú bazinagy polipot. Szerencséjére a kinti népségnek mindketten lehiggadunk, így nem kezdünk el veszett üvöltözésbe, így megmarad köztünk a "Nem túl barátságos, inkább elvisellek mert muszáj, de amúgy tök hülye vagy, viszont azért tisztelem a munkád és csíplek, te barom!" viszony, amit azt hiszem mindketten megszoktunk már. Majd egyszer elhívom egy vacsira. Haha, nem. Nincs az az ég! Én és Dylan? Szerintem tíz percen belül egymás torkának ugranánk. Túlságosan hasonlítunk. Én is őrült, ő se komplett, ez a kettő túlságosan üti egymást. Ezért tudunk jól együtt dolgozni, és ha kikerüljük egymás elég nagy ívben, akkor ezért marad a rendőrőrs is egyben. Egyelőre. Mennyire különbözik Juliantól...
A szövegére, hogy nem volt hozzá közöm csak türelmetlenül fújtatok egyet. Ba.. meg. Nem volt közöm, de tudnom kellett volna. Hát cukkernyuszi vagy, mondhatom. De már nem szólok, mert félek olyat mondanék, hogy magam is megbánom.
Helyette csak figyelem, és újfent előadok egy monológot, amolyan a la'Carter stílusban. Látom rajta, hogy egyfelől kicsit meglepődik, kicsit meghökken, azt a köztünk feszülő tábortüzet sikerül életben tartanom, és valójában már szinte megenyhül. Igen, ehhez értek. Hogy a pasik egyszerre utáljanak, kedveljenek, ne tudjanak hova tenni, és ha úgy akarom...nagyon is tudják, hova akarnak tenni. és mit. De most nem ez a cél, csak az, hogy kicsit kizökkentsem azt a monoton vonatot, ami a végzet felé visz, és hogy rádöbbentsem arra, hogy nem csak neki van igaza száz százalékban, még akkor sem, ha neki ez nem tetszik. Hallottam, milyen üvöltözést vágott le Juliannel, és haragszom rá érte.
Mikor azt mondja ne fárasszam, elvigyorodok, aztán huncut arckifejezéssel pislogok rá.
- Ugyan, Dylan, tudom, hogy imádod, mikor a baromságaimmal fárasztalak. Ettől alszol igazán jól...- duruzsolom neki, bár tudom, hogy a negyede sem igaz annak, amit mondtam, sőt, ha jók a megérzéseim, képzeletben már több tárnyi ólmot lőtt a fejembe, vagy azt kívánja, bár úszott volna cápa a magzatvizemben. De mivel anyám egyszerű halandó volt, nem egy multifunkciós akvárium, a képzeletével pedig Dylan nem tud ölni, ott bátran csinálhat velem azt, amit csak akar. Ahogy én is vele. Emlékszem, az elején, mikor idekerültem, vagy két hétig csorgattam utána a nyálam, és ha akkor a fejembe látott volna....jaj, ne menjünk bele. De akkor még fiatal voltam, naiv...ja nem. Csak fiatal, viszont ő dögös volt, legalábbis akkor tetszett, én meg csitri. Most meg már nem vagyok, és időközbe rájöttem, hogy nem is igazán jön be, mint pasi. Túlságosan...Dylan.  Ennyi. Sosem kezdeményeztem semmit, és ez így van jól, miért kéne minden áron itt pasiznom? Mikor annyi hal van a tengerben....Kint. Ott kint. Nem egyenruhások, nem nyomozók, és legfőképp nem szexis, franciául beszélő, rókaszemű gyakornokok.  Ah, a fene essen belém. Na. Julian, ki a fejemből!!!
Azért a magam módján megdicsérem, hogy úgy néz ki, mint akin áthajtott egy kamion, de már tudja, hogy ez nálam felér egy egzotikus gyümölcskosárral. Szavaira, hogy talán álmatlan éjszakáim lesznek miatta, csak elvigyorodok.
- Hisz éjszakákat sírok át miattad így is, egyel több vagy kevesebb....de ha te mondod...- mondom mosolyogva, majd meghallva a magyarázatát, miszerint keveset alszik, csak kiskutya szemeket meresztek rá, főleg, mikor meglátom a tekintetében, hogy jobb szeretne az ajtón, és lehetőleg háromszáz méteres körzeten kívül tudni. Szomorúságot varázsolok ábrázatomra.
- Ayy, amar mia, me rompiste el corazón! /Ejj, szerelmem, összetörted a szívem!/ - mondom tökéletes spanyol kifejezéssel, majd fejem csóválva az ajtó felé sasszézok, mintha valóban komolyan mondanám minden szavam. - Hát ilyen kegyetlenül kidobsz? Pedig azt hittem, a mi szerelmünk ennél erősebb, de már látom, nem vagy többé enyém. Mindegy, azt hiszem lecseréllek két huszonévesre, és beadom a válópert. A kutya és a lakás az enyém. A kocsit viheted, úgyis javíthatatlanul vonzódik a veszélyhez. Az asszonytartásról majd az ügyvédeink tárgyalnak. Na, pá. - mondom, majd miután kilépek, még egyszer visszakukkantok vigyorogva. - Ne vegyél ám komolyan, Édes. Csak EGY huszonévesre cseréllek, és a kocsit is megtartom. De ígérem, távolt tartom magam a gyakornokodtól, ha ez megnyugtat, bár remélem azért nem fektetsz a térdedre, mert köszönök majd neki. na megyek.... Hola! - mondom, majd mielőtt még hozzám vághatna valamit, gyorsan elmenekülök, lehetőleg olyan messzire, amennyire csak lehetséges. S hogy miért gondolom viccesnek ezt? Mert elképzelni sem tudnám, hogy egy nálam fiatalabb pasival kezdjek...
Nem tudom miért imádom Dylan agyát húzni, de kifejezetten élvezetes az idegeit borzolni. Hogy Ő ezt élvezi-e? Nem hinném. Egyszer talán majd normálisan is tudunk beszélni, de...ejj, ahhoz most nem ittam eleget.




// Köszöntem a türelmet, és a játékot! //

_________________
You are my greatest weakness!
Because I choose you! I will always choose YOU!!!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan & Regina   2015-01-18, 21:12


Erre esküdtünk fel, igen. Mi. Juliannek még mindez hátra van. Értékelem én, hogy ennyire odateszi magát a Kölyök és néha még a legjobbnál is többet dolgozik, de attól még nem kellene vásárra vinnie a bőrét. De ugye ezt felesleges újra és újra elmagyaráznom. Egy, biztos, hogy perceken belül úgy ordítanék, hogy az egész kapitányság hallaná. Kettő, azzal nem lennénk előrébb. Semmire sem megyek azzal, sőt még csak nem is változtatok semmin, ha lekiabálom Carter fejét és ugyanazt a pár mondatot ismételgetem.
Ettől persze még dühösen ráncolom a homlokom, amikor egy kicsit túlzásokba esik. Látni rajtam, hogy nem tetszik a stílust, amit ki tudja milyen mélyről - vagy éppen csak a felszínről - ásott elő.
- Nem említettem, mert nem volt hozzá közöd. Csak az adatokat kellett volna leadnod neki és menned a dolgodra. Még a Nagyfőnöknek sem számolok be mindenről - kezdem úgy érezni, hogy megint csak önmagam ismétlem, így inkább elhallgatok és próbálom nem túl komolyan venni az előbbieket.
Végül azon kapom magam, hogy tényleg nem haragszok rá a stílus miatt, amivel előállt. Megszoktam már? Lehetséges. A későbbiekben is csak kicsit furcsán nézek rá, mintha azt fontolgatnám, hogy elment-e az esze vagy sem. De persze, ismerem, tudom, hogy azért viszi túlzásba, mert ő ilyen. Az egész szexrabszolga dolog pedig már olyan abszurd, hogy egy pillanat erejéig még az én szám is mosolyra húzódik.
- Ne fárassz a baromságaiddal, Carter - szólok rá már inkább csak a rend kedvéért. Most azért egyértelmű, hogy nem haragszik. Sőt, inkább egy kis részem talán hálás is neki, hogy lezárhatjuk végre ezt az egész kialakulni készülő vitát. A lényeget megértette és remélem észben is tartja. Nem kell tovább húzni.
- Kösz - húzom valami idétlen vigyorra a szám, de ez most inkább látszik valami elcseszett grimasznak. Szarul nézek ki, nem újdonság. Már én sem tudom pontosan mennyi ideje nem alszok rendesen. De eszemben sincs mindennek hangot adni, pláne nem leülni és megbeszélni, ahogy a nagyokosok javasolnák.
- Nehogy túlzásba vidd nekem az aggódást, a végén még miattam nem fogsz este aludni - mondom, ahogy amolyan pótcselekvésként pár aktát arrébb teszek az asztalomon. Állítok kicsit a széken és csak utána jutok el oda, hogy megint kényelmes hátradőljek és Carterre figyeljek.
- Több időt töltök itt, mint otthon. Jó eséllyel pályázhatnék a hónap dolgozója címre - ezzel el is hallgatok, majd pár másodperc múlva folytatom. - Csak fáradt vagyok, ennyi az egész - hallani a hangomon, hogy ezzel részemről ki is merítettük a témát. Most már kimondatlanul is ott van a levegőben a Még valami? kérdés.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Regina Carter
ϟ Kor :
28
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Rendőrhadnagy - kutyavezető
ϟ Hozzászólások száma :
144
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 14.
ϟ :






Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan & Regina   2015-01-18, 14:56

Dylan & Regina
The burden of the leader. Make a decision when it is not a good decision.

Kutatva a mögöttes tartalmat pillantok rá. Büszkének kéne lennie a gyakornokra, nem áthárítani minden dicsőséget nekem. Mert nem is. Csak elvégeztem, amivel megbíztak, plusz rátettem még pár lapáttal, de tőlem tudja már, hogy félkész munkát sosem kap. Azt viszont kiveszem a szavaiból, a mozdulatából, a hangjának elridegüléséből, hogy Julian nem kaphatott túl sok pozitív megnyilvánulást az eset után. Valahol megértem, és valahol nem. Miért? Mert ez én vagyok. A saját fejem után megyek, a szabályzatot, csak...olyan útmutatásféleségnek értelmezem, amit a saját gondolatvilágom szerint alakítok át. Persze nem kell félreérteni. Betartom. A sebességhatárokat. Többnyire. A piros lámpánál is megállok. Nem lövöldözök ész nélkül, nem állok neki kivonultatni a hadsereget egy füvező kölyök miatt, és nem állok neki egyedül felszámolni egy drogfészket. Nem sodrom veszélybe a társaimat akarattal, és mindenek felett védelmezem azt, aki arra képtelen ilyen vagy olyan okból. Teszem a dolgom, és az indítékok mellékesek.
- Neked. - bököm azért oda. - Neked nem számít. - folytatom kissé csendesebben. A srác igenis jó volt akkor, megmentette az életem, úgyhogy a torkának ugrok annak, aki ebben kételkedni mer! Igen, kiállok azért, amiben hiszek, akkor is ha neki ez nem tetszik. Nem vagyunk egy véleményen. Nem első, nem is utolsó eset, de ettől azt még felfogom és elismerem, hogy ő a főnöke, és nem én, és tudom is, hogy Julian a a legjobbtól tanulhat, ha okos és figyel. De most nem is erről van szó, hanem arról, hogy miért mentem a füles után, és miért vittem magammal őt is.
- Nem, Dylan, nem jöttem rá. - kissé megsért a feltételezéssel. Nem vagyok kezdő. - Számoltam problémákkal, de nem ekkorával. - vonom meg a vállam. Az ügy főszereplőiből kiindulva nem is számolhattam volna többel. Martinez nem egy bohóchal, de nem is egy megalodon a bűnözők tengerében. - Amúgy is, ha így van, akkor is, ez a dolgunk, ez a dolgom nekem, neked, Logannek, és Juliannek, vagy bárki másnak. Vállalni a kockázatot, mert erre esküdtünk fel. Ha valakinek ez nem tetszik, ezt nem vállalja, az menjen el könyvelőnek, vagy baseball edzőnek. - mondom, bár tudom, hogy igaza van, érzékelem a burkolt célzást. Igen, jobban oda kellett volna figyelnem. Jobban körbenézni, jobban utánajárni. De ez a forró nyomok átka. Amilyen forró, amilyen nagy sikerrel kecsegtet, épp annyira képes megégetni is.
Azt persze hallom, hogy hiába a magyarázat, ami ésszerű, logikus, és őszinte, elveszti kicsit a türelmét. Nem szólok, csak kivárok. Ugyan már, ha nekem akar esni, rajta. Ne fogja vissza magát, én állom a sarat, megszoktam, de ha arra számít, hogy fülem-farkam behúzva sunnyogok az asztal alá, várva, hogy majd elül a vihar...téved. Nem, én nem hagyom magam. De nincs rá szükség, visszavonulót fúj, így én is leeresztek. Remélhetőleg ma nem szakítunk le ajtókat, és nem is verekszünk össze, ami tekintve, hogy a testi kényszer alkalmazásában én kicsit...hmm..fejlesztésre szorulok, így eléggé egyértelmű, mi lenne az eredmény.
Persze ettől még elmondom, mennyire vigyáztam rá, és azt is, hogy nem értek egyet a módszerével, de meglepően reagál. Csak pislogok rá, mert azt hiszem...nem is tudom. Lázas? Vagy hallucinál?
- Drága, szeretett, módfelett tisztelt Reedem, te nyomozók koronázatlan királya, te! Hát áruld már el nekem, mégis melyik kisujjamból kellett volna kiszívnom azt, hogy a te drága gyakornokodat épp popcornon térdeplésből raboltam el, mert rossz fát tett a tűzre, mikor előtte beszéltünk telefonon, és ezt egy szóval sem említetted? Hmm? Nem, életem gyöngyharmatos tavasza, nem gondoltam rá. Mint ahogy ha elmész bevásárolni, te sem gondolsz arra, hogy lehetséges, hogy a fejedre esik egy üveg olívabogyó, a pénztárosnő a nyakadba borul és halhatatlan szerelmetekről kezd el szonettet regélni, vagy , hogy elgázolnak a parkolóban, amnéziád lesz, és miután magadhoz tértél, meg leszel róla győződve két hétig, hogy Thaiföldről kimenekített férfi prosti vagy. Miért nem? Mert attól, hogy valószínűtlen, még megtörténhet. Nem? Túl sok alternatíva... - mondom neki, s csak azért merek ilyen szöveget lenyomni neki, mert egyrészről nem a főnököm, másrészről az sem érdekelne, harmadrészről pedig úgy gondolom vagyok olyan jó viszonyban vele, hogy a szavaim mögé lásson. Tényleg egyre jobban nem értem. Reed, aki mindig a hűvös logikájáról volt híres, az összeszedettségéről, kezdem azt érezni, hogy valami tényleg nincs rendben nála, és a közös munkáinkra való tekintettel ez igencsak aggaszt. Figyelem, ahogy megdörgöli az orrnyergét. Fáradtság? Fejfájás? Türelmetlenség? Én megyek az agyára? Nem lepne meg, én amúgy is mindenki agyára megyek...nem újdonság. Azt hiszem Julian elvisel. Legalábbis eddig nem láttam jelét, hogy különösebben idegesíteném, sőt...aminek én módfelett örülök. Nem tudom miért. De örülök.
Figyelem, ahogy Dylan arról beszél, hogy miként jár el a srác oktatását illetően, és azt is elmondja, Julian és a fegyver nem épp puszipajtások.
- De, már tudok róla, mert elmondta. - mondom egyszerűen. Még arra is megkért, hogy vigyem lőni. És fogom is. És most, hogy úgy érzem nem kell a torkának esnem, megkerülöm az asztalt, és megállok, épp mellette. Az asztalnak dőlök, és így, alig pár lépésnyi távolságra nézek le rá, és fürkészem. Fáradtnak tűnik, de nem egyszerűen. Olyan...kimerültnek. Depressziósan fáradtnak, életuntnak. Szürkének. Arra, hogy szóljak, ha elviszem valahova, csak rámosolygok.
- Ígérem, felhívlak, mielőtt gonosz, aljas módon leitatom egy bárban, hogy aztán az ágyamba rángassam és a szexrabszolgámmá tegyem. - vigyorodok el, mert már a feltételezés is nevetséges. - Jójó, értettem elsőre is, bocs, ezt nem tudtam kihagyni. Oké, szólni fogok, jó kislány leszek, és ha legközelebb kamikaze küldetésre indulok, tájékoztatlak, ha elvittem az észkombájn minizsenit, aki ugyan zseni, de semmiképp nem mini, mert majd' másfél fejjel magasabb, mint én. - mondom mosolyogva, majd elkomolyodok. Hallgatnom kéne. Kussolni, felállni, átmenni a kapitányhoz, szólni neki, hogy leadtam a jelentést Reednek, és továbblépek a Corbey- ügyre. Persze, ez is fogom tenni. Egy másik dimenzióban.
- Te, Dylan. Már bocs, de...überszarul nézel ki. - mondom, és elkomolyodva pillantok rá. - Minden oké? Az utóbbi hetekben eléggé...hogy is mondjam. Szóval úgy nézel ki, mint aki a halálán van. Iszol te rendesen? Emésztés? Prosztata? Minden oké? - kérdezem, és bár úgy tűnik, csak elviccelem, és kötekedni akarok, de Reed ismerhet már, tudja, hogy.... aggódom.

_________________
You are my greatest weakness!
Because I choose you! I will always choose YOU!!!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan & Regina   2015-01-15, 20:01


Bármennyire is tagadni próbálom néha, jól tudom, hogy Julianban tényleg van tehetség. Most mégis csak egy aprót bólintok. Kivételes tehetség. Igen, így is mondhatjuk.
- Lehet, hogy az ő érdeme is, de ez nem számít - ebből egyértelmű, hogy tőlem a Kölyök még ennyi dicséretet sem kapott. Persze megérdemelte volna, ehhez kétség sem fér, de nem fogok olyankor ilyesmit mondani neki, amikor az irodában kellett volna kuksolnia.
- Nem jöttél még rá, hogy az ilyen fülesek alatt az esetek kilencven százalékában valami balul sül el? - még mindig nincs harag a hangomban és nem is lesz. Tényleg csak a gondolatmenetére akarok rájönni. Csak arra, hogy honnan szedte ez jó ötlet lesz. Ha megérteném, talán nem csesztetném emiatt. Talán!
- Azzal nincs semmi bajom, amit kiderítettetek. Szükségünk volt erre az információra, hogy haladni tudjunk, de akkor is...! - inkább be sem fejezem a mondatot, mert érzem, hogy egy pillanatra elveszítem az irányítást a saját haragom felett. Elhallgatok és csak nézek rá, aztán már csak akkor szólalok meg, amikor elhangzik, hogy mennyire óvta és hogy nem zárhatom be.
- Arra nem gondoltál, hogy okkal volt itt? Hogy okkal mondtam neki, maradjon az irodámban és temetkezzen az unalmas papírmunkába? Hogy őrültséget csinált előtte? - ezek után már nincs több kérdésem. Fogadok, hogy Julian olyat egy szóval sem említett neki, hogy itt kell maradnia, mert én azt mondtam. Hogy az irodában kell lennie, mint büntetés, amiért olyanba ütötte az orrát, amibe nem kellett volna.
- Tudom, hogy nem kisgyerek. Én is tudom - hát ez elég rövidre sikerült, de muszáj megint megállnom, ezúttal csak azért, hogy megdörzsöljem az orrnyergem. Rohadt fejfájás! Ez is egyre gyakoribb. Talán a szervezetem tiltakozik a kávé mennyisége miatt. Nem mintha számítanak.
- Magammal szoktam vinni, de nem komoly akciókba. Gondolom arról nem tudsz, hogyha fegyvert adsz a kezébe, még az álló céltáblát is alig találja el, nemhogy egy éles helyzetben helyt álljon. Veszett céltudatos, de fogalma sincs, hol kell meghúzni a határt. Mi az, amit már jobb, ha másra bíz. Ahogy azt sem tudja, mikor kell csendben maradni és eltűnni - sorolom. Ezeket nem tanítják az iskolában, ezek nincsenek a kiképzésen. Persze a fegyverrel megtanítják őket bánni, bár hogy ő mit csinált akkor... na az rejtély.
- Csak tudjak róla, ha máskor bárhova magaddal akarod vinni, érthető? - zárom le a témát, mielőtt tényleg vita alakulna ki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Regina Carter
ϟ Kor :
28
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Rendőrhadnagy - kutyavezető
ϟ Hozzászólások száma :
144
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 14.
ϟ :






Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan & Regina   2015-01-15, 01:15

Dylan & Regina
The burden of the leader. Make a decision when it is not a good decision.

Mintha direkt csinálná. Az az érzésem azért tesz ködös megjegyzéseket, hogy előkészítse a terepet. Nem ront ajtóstól a házba, mégis érzékelteti, hogy vihar közeleg.
- Micsoda kivételes tehetség, ugye? - jegyzem meg szenvtelen hangon én is. Ha azt hiszi, most összepisilem a bokámat a félelemtől, rosszul hiszi. Ugyan már, ahhoz nekem többre van szükségem. S még tudnék mondani pár csípős megjegyzést, ami nagyon kikívánkozik, most mégis érzam, hogy jobb, ha befogom a nagy pofám. Nem azért, mert nagyon megingatna a hitemben Dylan Reed jelenléte, vagy a tény, hogy most szőnyegszélre vagyok állítva. Hanem mert hiába nem mutatom, én is érzem, hogy valahol hibát követtem el, még akkor is, ha ebből egy kis ijedtségen (és az én rommá tört és lőtt kocsimon) kívül a jelenlegi állapot szerint nem származott nagyobb kár. Beszámolok Reednek a nyomozás eredményéről, a jelenlegi pontig, felvetek kérdéseket. Persze, megint ugyanazt csinálja. Nem von be. Nem mond semmit, csak bólogat, meg mered a lapokra, látom, hogy jár az agya, szinte hallom a fogaskerekeket, és nekem hiába van még vagy ezer információm, amit ugyan le is írtam de szóban is átbeszélnék...hallgat, nem beszél. Csak majd....majd átbeszéljük. A dicséretét azért hallom, és valahol jól esik, valahol büszke vagyok, valahol Juliannek tulajdonítom egy részét, mert az Ő érdeme sok ebben a nyomozásban. Nem tudom, Dylan felfedezte-e már, a kis gyakornoka milyen játszi könnyedséggel tör fel nemzetközi vagy országos adatbankokat, már rendőrőrsök fiókjait, aktáit. Én is csak ámultam.
- Nem csak az én érdemem, Callaghan gyakornok sokat segített. - mondom meg őszintén, hisz ez számomra természetes. Vannak, akik szeretnek mások tollával ékeskedni, én leginkább csak szeretem látni, hogy van értelme a munkámnak, hasznára vagyok a társadalomnak. Mármint a törvénytisztelőbb felének.
Figyelem, ahogy félretolja az aktát, és látom, ahogy felkészül. Igen, a sejtésem igaznak bizonyult, Dylan jó vezetőhöz mérten jár most el. Először dicsér, és most jön a letolás. A kérdése egyenes, s bár nem mondja ki nyíltan, mégis félreérthetetlenül tudom miről van szó. Nyelek egyet, mielőtt válaszolnék. Nem áll szándékomban elmondani, hogy Julian kérte, hogy vigyem magammal, és annyira kétségbeesettnek látszott az íróasztal mögött, hogy attól féltem, ha nemet mondok, lenyúl valahonnan egy szolgálati stukkert, és golyót repít a cuki kis buksijába.
- Csak egy fülest ellenőriztünk, Martinezről volt szó. Ott van a jelentésben, nem számítottam rá, hogy ekkora túlerővel leszünk szemben, arra meg főleg nem, hogy kiszúrnak minket. - mondom, és mélyet sóhajtok. - Nézd, Reed, én...tudom, hogy ez a helyezet rizikós volt, de megoldottuk, méghozzá szavad nem lehet, mert példásan. De bármennyire is sajnálom azt, hogy ilyen helyzetbe kerültünk, mégsem mondom azt, hogy bánom. Reed, az a Kölyök... Callaghan...Nagyon jó! Tényleg az, az elméje olyan éles, mint a borotva, és százhúsz százalékon pörög, ha kell, minden helyzetben.- mondom, majd elhallgatok. Reed miért nem veszi észre? Miért nem figyel arra, hogy az a srác tele van tettvággyal? Hisz én is számtalan módon kértem bocsánatot tőle, de esküszöm, annyi csillogás még nem volt a szemében, mint akkor este, miután megnyertük a csatát, és a gorillák elmentek onnan. Mintha feltöltötték volna az aksiját, szinte majd kirobbant, láttam rajta mennyire élvezte, bár gondolom azért eléggé meg is ijedt. De nincs ezzel baj, én is féltem. Éles helyzet volt. Nélküle? Talán nem is élnék. De megígértem, hogy épségben hazajutunk, és így lett.
- Tudom. Ahogy a kapitány is, és én is, és mindenki, és hidd el, hogy jobban óvtam, mint a saját életem. - bólintok, majd közelebb lépek, és az asztalra támaszkodok, úgy nézek rá, tekintetébe mélyesztve kékségeimet.
- Dylan, megértelek, és sajnálom, ha kellemetlen helyzetbe hoztalak. Ha csak sejtésem lett volna róla, mibe tenyereltem, másként járok el, ezt gondolhatod. De...nem zárhatod kalitkába. Az a srác szárnyalni született, nem ide. - mutatok az íróasztal mögé, abba a székbe épp, ahol Ő ül. Kissé megcsóválom a fejem. - Gyakornok, Dylan, és nem kisgyerek. Kiképezték, méghozzá jól, egy éve vagy a mestere, már ismerned kéne annyira, hogy tudd ezt róla. Most már csak az a kérdés, hogy bízol-e benne, és a képességeiben annyira, hogy végre engedd egy kicsit hosszabbra azt a gyeplőt, vagy ideláncolod. Mert bármennyire nem tetszik, Reed nyomozó, az a Kölyök előbb-utóbb kikerül a kezeid közül. És ha továbbra is ennyire megkötöd, az első önálló ügyénél...ki tudja milyen hibákat fog véteni.
- mondom, és kíváncsian nézek rá. Nem akarom kioktatni, nem áll szándékomban megbántani sem. De úgy érzem, hogy Dylan az utóbbi időben...nem egészen ugyan az az ember. Mintha néha nem is ezen a világon lenne. Valaha nagyon felnéztem rá, mondhatni kicsit példaképem volt. Olyan tűz égett benne, mint senki másban, élen járt minden nyomozásban, olyan ügyeket oldott meg hetek-hónapok alatt, amiket más évekig is nyüstölt volna akár. Most pedig, mintha egy boruk lengné körül, sötét árnyként vetül az aurájára, és bár nem beszélgetek sokat vele, de ettől függetlenül sok közös ügyünk van, és figyelek, látok. Talán többet is, mint kéne. Nem tudom, ezek után mi lesz. Talán ordítani fog. Talán kidob, talán lelő, talán eltilt a gyakornokától. Ami önmagában véve csak egyet jelentene, hogy annál jobban akarnám, nem mintha most minden vágyam netovábbja lenne Callaghan, de a női nem már csak ilyen, főleg a Regina Carter féle ág...minél jobban tiltanak valamitől, én annál jobban akarom, minél inkább veszélyes, vagy durva valami, annál inkább vetem magam a közepébe, minél inkább tiltott az, amit el akarok érni, annál jobban küzdök érte. Ezért vagyok többek között piszok jó zsaru, és pocsék....bármi más.

_________________
You are my greatest weakness!
Because I choose you! I will always choose YOU!!!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan & Regina   2015-01-14, 11:35


Dühös vagyok? Nem, egyértelműen nem. Haragszok? Nos, igen. Ezt valószínűleg látni a tekintetemben, de Carter is tudja, hogy baromságot csinált. Persze nem azzal, hogy nem ül le a székbe. Ugyan. Ha neki így egyszerűbb, felőlem álldogálhat ott, csak egy lehetőség volt. De ahogy szeretné, szabad ország ugye vagy mi...
- Pedig már kezdtem azt hinni, hogy a végére is jártatok. Juliannek akkor is jár az agya, ha golyók süvítenek el a feje mellett – na jó, bevallom, talán túlzásba viszem, de csak ez a mondat erejéig. Utána jobban érdekel az ügy, meg a részletek, amiket elmond. Azzal sokra nem megyünk, ha morgolódok és úgy szidom le, mintha valami rossz titkárnő lenne, aki több cukrot tett a kávéba, mint kértem. Eszemben sincs ennyire lenézni.
- Erről majd még beszélünk és szólok, ha szükségem lesz a segítségedre. De szép munka volt – mondok ennyit, bár egy kicsit meg kell erőltetnem magam, ki elhangozzon a dicséret. Nem szokásom hangot adni ilyesminek, meg amúgy is... Minek a dicséret, amikor az ember csak a munkáját végzi? Mégis ez most úgy érzem kellett ide és most már rátérhetek a másik lényeges részre. Félreteszem az aktát, egyértelműen azzal a szándékkal, hogy majd később jobban elmélyedek benne. Most pedig...
- Értem én, hogy a Kapitány megengedte, de hogy a fenébe gondoltad, hogy ez jó ötlet? - nem emelem meg a hangom egy pillanatra sem. Arra azért figyelek, hogy nem vitát akarok vele indítani, csak kíváncsi vagyok a gondolkodásmódjára. Hogy melyik univerzum logikája szerint volt jó ötlet egy gyakornokot magával vinni.
- Tudod ugye, hogy én felelek a Kölyökért? - teszem hozzá, bár valószínűleg teljesen felesleges kérdés. Tudja jól, hogy engem csinálnak ki, ha Juliannek bármi baja lesz. - Már azért is ferde szemmel néznek rám, amiért tetthelyre magammal viszem. Hullák mellé! Nem élő céltáblának használom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Regina Carter
ϟ Kor :
28
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Rendőrhadnagy - kutyavezető
ϟ Hozzászólások száma :
144
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 14.
ϟ :






Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan & Regina   2015-01-13, 18:05

Az aktát összekészíteni nem volt egy egyszerű feladat, de szívesen
csináltam, és ha kértem, segítséget is kaptam, bár messze van még a vége, tudom jól. Az ügy fontos, bár nekem minden ügy, amihez kiosztanak, az. Ez azonban most más. Itt túl sok felé ágazik a zűr, szinte bekebelezi a várost. Minden körzet érintett, minden klub, sztriptízbár, minden lebuj, minden park....minden olyan hely, ahol fiatalok szórakozhatnak, legyenek azok lányok, vagy fiúk. Sorra tűnnek el emberek, néha csoportosan, néha egyedül, vagy párosával, csinosak vagy kevésbé csinosak.S még sok furcsa rétegből tevődik össze ez az ügy, amiben segédkezem, legjobb tudásom szerint.
Dylan ajtajához megyek, kikerülve a futkosó kollégák egy részét, s igyekszem összeszedni minden gondolatom. Hiába nem a közvetlen főnököm, hiába tartozunk más hatáskörbe, valahol mégis bennem van a protokoll, végtére is magasabb rendfokozattal rendelkezik, mint én, bár már én sem vagyok kezdő őrmester, és ő vezeti a nyomozást is, amibe belevont.
Bekopogok, és hiába nem hallok választ, benyitok. Itt amúgy sem szokás a túlzott udvariaskodás, mesterkélt is lenne. Ha kopogunk, az csupán annyit jelent, van két másodpercünk várni. Ha benyitunk...na akkor nagyobb a baj.
Kitárom az ajtót, és belépve már meg is látom Dylant az íróasztala mögött. Hátradől, rám emeli szigorú tekintetét, majd nonverbális utalás: üljek a vallatószékbe. Természetesen nem ülök le. Nem is én lennék, ha nem szállnék valamiképp szembe vele. Már most, pedig még nem szólt semmit, bár tudom, ez is csak idő kérdése. Hamarosan úgyis előáll a lecseszésemmel.
Lerakom elé a vastag, sok jegyzetet, feltételezést, kérdést és biztos, vagy biztosnak vélt információt rejtő dossziét, majd egyet hátralépek, és megállok. Kis terpesz, egyenes hát, hátam mögött egyik kezem vékony kis ujjait a másik csuklóm köré fonom, várok. A kérdésére ráemelem a tekintetem, és pár másodpercig nem szólalok meg, csak értetlenkedve nézek rá. Most viccel?
- Nem. Nem oldottuk meg, de sok mindent megtudtunk. - mondom, és azt figyelve, ahogy a mappába lapoz kezdek bele a mondandómba. - Martinez, akit hónapokkal ez előtt halottnak nyilvánítottak,  nem hulla, sőt, nagyon is él, elevenebb, mint valaha. Lucas Surgeron azonban eltűnt, aki tökéletes hasonmása Martineznek, és épp abban az időszakban engedték ki a börtönből, mikor Martinezt halottnak nyilvánították. Fülest kaptam, miszerint Martinez előszeretettel ünnepelget az Area 51-ben, külföldi, nagy befolyással rendelkező, feltételezhetően maffia tagokkal, ahonnan eltűnt személyeket jelentettek, és többszörös, súlyos testi sértés áldozataira is bukkantak a környező sikátorokban. Megtudtam, hogy Herrero kibérelte azt a külvárosi, régi gyárat, a hangárral. - egy másodpercig hezitálok csupán, bár ez a hangomon nem hallatszik, hogy elébe menjek-e én a dolognak, vagy húzzam még. Persze, hogy az előbbi mellett döntök. Nem félek én Dylantől, és kiállok az igazam mellett, megvédem magam és Juliant is, ha kell, és vállalom a tetteimért a felelősséget. - Még aznap este, Callaghan gyakornokkal, a Kapitány engedélyével terepszemlére mentünk, ellenőrizni a megkapott információ valódiságát. Kiszúrtak minket, de nem buktunk le, bár a helyzet rizikós volt. A dossziéban részletes jelentést írtam arról, mit láttunk, a tevékenységüket azóta is zavartalanul folytatják. - mondom, majd megállok. Azóta is gyötör a bűntudat, hogy veszélybe sodortam Juliant, bár akaratom ellenére, mert hiába vagyok vakmerő és akár túlontúl forrófejű is, azért az már egyszer biztos, hogy SOSEM sodornám egyetlen kollégámat sem veszélybe akarattal. Összeszedem magam, és folytatom. - Időközben újabb eltűnéseket jelentettek, több klubból, több helyszínről is, lányok és fiúk tűntek el, Kranic üzletében, és azóta sok más kisebb üzletben nagyobb, de még nem feltűnő mennyiségű, nagy méretű zsákot, üzemanyagot, magazinokat. Először csak arra gondoltam, prostikat gyűjtenek be, de kezd az az érzésem lenni, hogy itt többről van szó annál. - mondom, majd megállok, elhallgatok. Figyelek, és várok, és kattog az agyam, több szálon. Várom, hogy döntsön: az ügyről beszél, vagy Julianről.

_________________
You are my greatest weakness!
Because I choose you! I will always choose YOU!!!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan & Regina   2015-01-12, 18:49


Ma már a sokadik aktát teszem félre és mondom magamnak, hogy majd később ránézek. Kezd legyűrni a fáradtság és nagyon úgy tűnik, hogy a kávé sem segít. Viszont azzal nem vagyunk előrébb, ha csak nézek ki a fejemből vagy várom, hogy megtörténjen a csoda. Nem mintha erre lenne esély. Már régen nem hiszek a csodákban. Okkal. Ahogy a szekrényben meglapuló gonosz szörnyekben sem. Abban viszont hiszek, hogy létezik az emberi gonoszság és abban is, hogy Carternek még jövök egy fejmosással. Jó, tudom az emberi gonoszság és ő nem igazán mérhetők egy mércén, de akkor is...!
Az aktákkal viszont még jön nekem és bármennyire nem kerestem addig, most már ideje volt. Hogy őszintén? Nem terveztem el előre, hogy mit mondok neki. Nem akarom én a nagymenőt játszani, de nem vagyok benne biztos, hogy tudja, az én fejemet - is - leszedik, ha bármi történt volna a Kölyökkel.
Körülbelül egy örökkévalóságnak tűnik, mire felhangzik a kopogás én pedig inkább csak morgok rá valamit ahelyett, hogy rendesen válaszolnék. De már nyílik is az ajtó és az újabb próbálkozásom nevében még egy aktát félreteszek. Ezzel persze el is fogytak az ügyek, amikkel ma délután foglalkozni terveztem. Remek tempóban haladok... kár, hogy amolyan egyet előre kettőt hátra stílusban.
- Üdv, gyere - nézek fel rá és dőlök is hátra a székemben ahogy az asztal velem szembeni oldalára nézek, ahova leülhet.
A megszokottnál is komorabbnak tűnök, bár ez most valószínűleg csak a fáradtságnak köszönhető. Nem értem úgy, hogy máris kiabálnom kell vagy hasonlók.
- Meg is oldottad... oldottátok az ügyet? - még én sem tudom, minek szánom ezt a kérdést. Viccnek? Áh, szoktam én viccelni? Szinte soha.
A következő pillanatban már nyúlok is az aktáért, hogy átlapozzam vagy legalábbis jobban ránézzek, hogy mennyit haladtak. Megérte-e kockáztatni a gyakornokom életét érte. Az persze egyértelmű, hogy tőle várom, pár mondatban összefoglalja és az sem rossz pont, ha kérdés nélkül megmagyarázza, mi játszódott le a fejében, amikor Juliant magával vitte.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Regina Carter
ϟ Kor :
28
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Rendőrhadnagy - kutyavezető
ϟ Hozzászólások száma :
144
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 14.
ϟ :






Ember

TémanyitásTárgy: Dylan & Regina   2015-01-11, 23:45

Mély sóhaj. Lehajtott fejjel hajtom rá a mappa tetejét a lapokra, aztán elgondolkozva zárom be a gépem nyitott oldalait, sűrűn kattintgatva a számtalan kis piros x-re. Fényképek, vallomások, jelentések, feljegyzések végeláthatatlan sorát rejti a kis akta. Az ügy, aminek megoldásához ahogy közeledünk, úgy tűnik számomra egyre bonyolultabbnak, egyre durvábbnak.Az az érzésem, viperafészekbe nyúltunk, Reednek megint sikerült rátapintania valami nagyon durva ügyre. S miért épp engem kért meg,hogy segítsek infókat begyűjteni? Egyszerű. Mert piszok jó rendőr vagyok. Nem is rendőr. Már legenda. Haha. Na, jó, nem egészen, de mindenképp hatékony vagyok, ehhez kétség sem férhet, velem ott is szóba állnak, ahol SLC nyomozóit szemen köpnék. Mindenkinek megvan a maga területe, és ahonnan az infó kellett...nos, az az én territóriumom. Logan egyszer azt mondta, azon se csodálkozna, ha körbepisiltem volna a körzetet. Vicces fiú. Egyszer még szájba rúgom, az ilyen vicceiért. Hát tehetek én róla, hogy jól végzem a munkám? Bakker, ezért fizetnek.
Megrázom a fejem, fáradtan, kimerülten állok fel az asztaltól, igazítom meg az egyenruhám, és a kezembe fogom a vaskos anyagot. Viszem Dylan-nek. Mióta Julian-nel voltunk azon a megfigyelésen, ahol majdnem szitává lőttek minket, Reed még nem hívott. Egészen mostanáig. A Kapitány már másnap szétkapott, esküszöm, szerintem Washingtonban hallották, ahogy üvöltözik velem. Persze én is védtem az érdekeinket, főleg Julian-ét, hisz Ő aztán végképp nem tehetett semmiről, de...mindegy. Megkaptam a magamért, voltam büntetőmunkán is, egy hétig forgalomirányító voltam egy műszaki hibás lámpás útkereszteződésben. De Dylan....nem keresett. Nem szólt. Nem üvöltött. Nem lőtt fejbe, pedig erre számítottam. Juliannel beszéltem a pizzázóban azóta, úgy tűnik semmi baja(csak én vagyok megzakkanva), és azt is csak tőle tudom, hogy Dylan fúj rám, amiért csúnya, gonosz boszorkaként elraboltam a gyakornokát. De nem érdekel. Az ügyben előrébb járunk, az infókat megszereztük, és egyikünket sem lőtték tésztaszűrővé. Az élet mesés.
Az ajtaja elé érve egy pillanatig mégis megmerevedve állok, magam sem tudom miért. Nem, nem akarom, hogy Ő is szembesítsen azzal, mit tettem. Én is tudom, azóta gyötör a bűntudat, de...bakker. Megtörtént, ez van, és a Kölyöknek semmi baja. Kihoztam, ahogy ígértem neki, vigyáztam rá. De tudom, hogy nem kerülhetem el a sorsom, hisz Dylan csak azt kérte, adjam le az infókat a srácnak, ne azt, hogy vigyem magammal. És maga az ügy is....idegőrlő. Nem alszom miatta hetek óta, azok a lányok, akiket aznap este láttunk, azóta sincs nyomuk se.
Mély sóhaj, és összeszedem minden bátorságom. Csak azért imádkozom, Julian ne legyen bent. Ezt jobb lenne, ha nem hallaná.
Felemelem a kezem, és határozottan bekopogok, majd benyitok.
- Reed, itt vagy? Meghoztam ez aktákat a Martinez-Herrero ügy kapcsán. - nyitok be az ajtón, s tárom szélesre. Jöjjön akkor, aminek jönnie kell.

_________________
You are my greatest weakness!
Because I choose you! I will always choose YOU!!!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Dylan & Regina   

Vissza az elejére Go down
 
Dylan & Regina
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Dylan Sprayberry
» Dylan O'Brien

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Salt Lake FRPG :: Helyszínek :: Belváros :: Rendőrség, bíróság, fogdák-