Salt Lake FRPG
 

Share | 
 

 Ben & Regina

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

ϟ Főkarakter :
Regina Carter
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Rendőrhadnagy - kutyavezető
ϟ Hozzászólások száma :
144
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 14.
ϟ :






Ember

TémanyitásTárgy: Re: Ben & Regina   2015-07-14, 23:04

Az ébredés nem épp egy sétagalopp jelenlegi állapotomban. Fáj a képem, a bőröm, de még a hajam is. Nem emlékszem, hogy kerültem ebbe a flancos szobába, amiben elférne a komplett lakásom, ahogy arra sem, hogy hogy lehetséges, hogy egy szál bugyiban ácsingózok, és sehol nincsenek a ruháim. Szétrobban a fejem, gondolkozni is alig tudok, de erőltetem az agyam, mert muszáj túlélnem, bármi áron, akármibe is keveredtem.
A fegyverem utolsó mentsvárként, reménysugárként melengeti meg a lelkem, amikor megfogom, és a földre lökött pasas felé fordítom. Fogalmam sincs ki lehet, nem láttam az arcát, de a tény, miszerint minimum félmeztelenül (továbbgondolni nem is merem) aludt mellettem, és hagyta, hogy ölelgessem, nem jelent számára túl biztató jövőt. A fegyveren csillan a reggeli napsugár, rideg fénye ismerősként köszönt vissza rám. Régi cimborák vagyunk mi már, nagyon régiek, így már a súlyából megállapítom, hogy a tár tökéletesen töltve van. A pasira kiabálok, aki rémülten hátrál a szekrényig, és maga elé tartja a kezét. Mintha attól nem találnám el épp a homloka közepét, én, aki több lövészeti versenyen is csúnyán magam mögé utasítottam számos nagy hírnevű, képzett kollégát.
- Mondja meg, ki maga és miért hozott ide? - ordítom a kérdésére, mikor azt kérdi, mit akarok tőle. Hogy én mit akarok? Hisz ő rabolt el engem, nem én őt! Kétségbeesve kapkodok az emlékek mocsarában, de túl ködös, túl fájdalmas minden, nem tudok rendet rakni a feltörő képek közt. Nem tudom mi volt álom, mi valóság. A hegyen történtek...Julian...elhessegetem a fájó gondolatot, erőltetem az agyam az utolsó emlékekre. A taxi? Verekedés? Vér? A ruháim egyszerre hullanak máséval a padlóra...
A pasas lassan tér magához, a vonásai olyan ismerősek. Ridegen pillantok rá, de mintha egy másik arccal keveredne. Egy arcéval, amelyikre ott fent anélkül fogtam fegyvert, hogy szándékomban állt volna. Figyelem azt, amit mondd, ahogy mondja. Kicsit félrebillentem a fejem. A vodka említésére megnyalom kiszáradt ajkaim, érzem még az alkoholt, bár már csak haloványan, ez inkább keserű emlékeztetője a túl sok ivásnak. Semmi olyat nem tett, amit nem akartam? Finoman összevonom a szemöldököm. Semmi olyat? De mit akartam? Mégis, mi a jó fenéért kértem volna, hogy vetkőztessen meztelenre? Nem rémlik semmi, de a felszín alatt érzem, buzogva tajtékzik bennem valami mély és romboló hullám, amit csupán egy alig tartó, rozoga gát tart ott, ahol még biztonságban vagyok tőle. Aztán kimondja a nevét, és a bárt említi.
Az emlékeket elzáró gát ebben a pillanatban úgy szakítja át éber tudatomat, mint egy vad, hömpölygő áradat. Egyszerre rohannak meg az emlékek, mint valami gyorsítottan lejátszott videót, úgy látom magam előtt. A bárt, Bent, a beszélgetést, a tétova imbolygást, a verekedést azzal a két barommal. Aztán a taxi csapódó ajtaját, majd a ruhástól zuhanyozást, egyedül. A sötét szobában a férfi sziluettjét, ahogy a vizes pólóját lehúzza az ablakon beszűrődő hold sápadt fényében, majd felém fordul, felrémlik még az érzés is, ahogy Julian hiánya, az utána való vágyakozás úgy emészti fel a lelkem, a szívem, mint a pokol emésztő tüze. Hallom reszkető hangom, erőtlen suttogás a sírás, a kétségbeesés határán. "Segíts! Segíts felejteni...Ben...kérlek...Nem bírom el! Én...nem akarok érezni..." Éreztem, ahogy a könnyem kicsordul a szememből, elhomályosítva a látásom. Könyörögtem neki! A szemem hatalmasra tágul, a fegyvert egy mozdulattal biztosítom, és ejtem ki a kezemből, ahogy a szám elé kapom a kezem. Látom, ahogy Ben félig sajnálkozva, félig megértően, mégis vággyal ragyogó szemekkel pár lépéssel átszeli a szobát. Hozzám lép, fölém magasodik. "Istenem, ezek a szemek..." -sóhajtja vágytól reszkető hangon, egyik kezét arcomra simítja, ujjával törli le a könnyem ezüst patakját a félhomályban, majd vértől fémes ízű ajkaimra hajol, s két heves, gondűző csók közt egy mozdulattal lehúzza rólam a felsőmet...
Döbbenten állok, egyik kezemmel a párnát szorítva magam elé, másikkal kétségbeesetten szorítva a szám elé a kezem. Sajog mindenem, fáj a létezés is. Sosem aggódtam túl a szexet, sosem értékeltem túl nagyra egy kapcsolatot, ha mindkét félnek jó volt, hát miért ne? Adam is hasonló elveket vallott, s bár volt állandó barátnője, mégis gyakran töltöttünk egymás társaságában kellemes órákat, mindenféle kötöttség nélkül. De most, életemben először érzem úgy, hogy megcsaltam valakit. Saját magamat.
- Én...sajnálom...- mondom, és idegesen topogni kezdek. A férfire jól láthatóan a szívbajt hoztam, és már nem először. Lassan már ez lesz az elfogadott, hogy állandóan le akarom puffantani? Zavartan pislogok rá, a rám törő érzelmektől teljesen megzavarodok. Hűha, hát, a pasi nem semmi. Az emlékek forgatagából a fájdalmas felismerés szinte letaglóz: este óta a helyzetem nem változott. Csak a szexterápia bizonyult hatásosnak. Abban a pár órában nem fájt. Nem fájt semmi. Nem ennyire, mint most...

_________________
You are my greatest weakness!
Because I choose you! I will always choose YOU!!!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Ben & Regina   2015-07-05, 19:27

Regina& Ben

Boldogan úszkálok az álmok fellegében, a légzésem nyugodt, az arcom kisimult, nincs is jobb annál, mikor egy mozgalmas éjszaka után, a másnaposságot hagyva észrevétlenül dolgozni a szervezetedben, könnyed tudatlanságban lengedezel.
Van mit kipihenni. A tegnap este, jobban mondva talán a mögöttem kullogó éjszaka merőben kimerített, békés szuszogásom regeneráló erővel hat, mintha már tudat alatt sejteném, ha felébredek, szükségem lesz az újratöltött energiáimra.
Kényelmesebb pozíciót keresve, félálomban fordulok egyet az ágyban. A párnát puha gombóccá gyűröm a fejem alatt, a takaró pedig selymes hűvösséggel cirógatja a mellkasomat. A komfortérzetem maga a tökély; egészen addig, amíg másodpercekkel később hangos nyekkenéssel nem landolok a földön.
Mi a halál?!
Lendületes borultamban még épp sikerült belekapaszkodnom a rajtam henyélő takaróba, de sajnos az sem volt képes megakadályozni a katasztrófát, úgy döntött, inkább velem együtt aláveti magát a mélybe. A bal vállamon landolok, a halántékom heves csókkal üdvözli a padlót, az ütés pedig – ha eddig nem sikerült volna, hát most végképp – kiragad álomország bárányfelhői közül.
Felkapom a fejem, és az erőszakos ocsúdástól falfehérre ijedten pattintom fel magam a tenyereimről, majd ülésbe tornászva ébredező izmaim, rákban hátrálok egészen a fal mellett strázsáló szekrénysorig. Kékséges radarjaim közben élénken kémlelnek, hogy mi a bánatos nyomorúság történt, megint rám talált a francia maffia, vagy ezúttal ki akar nagybecsű életemre törni, és ha így van, hogyan is védekezhetnék ellene.
Rakétatempóra kapcsolt légzésem nem igazán tolerálja a helyzetet, sem az ágy túlsó végén megpillantott üdvözlő jelenetet. Baj van, szignózza az agyam. Nagyon nagy baj.
Ismét az a gyilkos tekintetű, kék szempár mered rám, ami azonnal előkaparja az emlékeket tudatom mélyéről, a vele eltemetett reflexszerű pánikkal egyetemben.
- Várjon! Ne lőjön! – kántálom kapkodó hangon, magam elé tartva kinyújtott tenyeremet, mintha azon nem hatolna át a golyó. A fejem mocskosmód lüktet – félig az eséstől, félig a másnaptól –, de momentán nem érzékelem. Mellkasom zihálása hangos visszhangot ver a csöndben, én mégsem hallok belőle egy árva hangot sem, a fülem mintha be lenne dugulva, nem észlelek semmit, leszámítva az ismerős kattanást, ahogy a nő kibiztosítja a fegyvert. A verejték gyöngyözve lepi el a tarkómat.
- Ne lőjön, a francba már! Mit akar tőlem? – préselek ki magamból újabb két mondatot, a szemeim csak ekkor kezdenek igazán a támadómra fókuszálni. Nagyon is ismerős az arca. Nem tart sokáig felismernem a tegnap összekanalazott nőt. Zavaros agyamban az is hamarosan felszínre kerül, hogy rendőrrel van dolgom. De hogy hívják...? Hogy az istenverte pokolba hívják?
- Hé, az agyadra ment a vodka? Semmi olyat nem tettem, amit nem akartál – próbálkozok innen, már amennyire pánikszerű gyorsasággal cserélődő levegőm enged beszélni. Azt hiszem, le kellene állnom vele, különben sehogy sem lesz jó vége. Vagy lepuffantanak, egy szál alsónadrágban, vagy magamat nyírom ki egy csinos hiperventillálással. A fulladás gondolata pedig, ha lehet, még jobban megijeszt.
Az éjszaka képei egyre gyorsabban cserélődnek a fejemben, emlékszem a fekete hajú nőre, hogy együtt ittam vele, a túráról faggattam, majd a verekedésre, és hogy a végén egy kissé besegítve neki, de leginkább megpróbálva az ajtó felé kirángatni végül egy taxiba gyömöszöltem magunkat, és a lakásomra hajtattam. Emlékszem a vér ízétől kesernyés csókjára, a földre hulló ruhákra...
- Ben vagyok – vágom rá, mert megörülök a kérdésének, a saját nevem legalább tudom. – Tegnap, a bárból – toldom hozzá egy-két szóban a fontosnak vélt információkat, de részemről ennyi. Ha lelő, akkor ennyi volt, már a mellkasom is kezd szurkálódni, a szoba mintha andalgós táncra kelt volna a szemeim előtt.


_________________

Here I come just a big bad man
I take what I want and I want you...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Regina Carter
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Rendőrhadnagy - kutyavezető
ϟ Hozzászólások száma :
144
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 14.
ϟ :






Ember

TémanyitásTárgy: Ben & Regina   2015-06-14, 18:29

Karácsony. Belépek a nappalimba, ahol népes társaság vár már rám. Fura, de nagyon jó érzés önt el. Látom a szállingózó havat az ablak előtt. Hallom, ahogy anyukám együtt énekel a konyhában a rádióval. Apukám, legszebb öltönyében, frissen borotválkozva ül a kanapémon, ölében Bob kisebbik gyereke, a négy éves Robert ül, és jóízűen nevet Julian egy viccén, akinek a fején mikulássapka táncol a heves, mosolygással fűszerezett gesztikulálástól. A kanapé mögött Bob áll, ő is nevet, a kezében lévő pohárból majdnem kilocsolja a szőnyegre a karácsonyi puncsot, úgy röhög. Logan a laptopom előtt ül, online játékon játszik, ha jól látom a Mikulás itt épp valami vadász, és a rénszarvasokra, meg a Húsvéti nyuszira vadászik, de a fejéről neki sem hiányozhat a glória és a hátáról a pici angyalszárny, amit egy pár szalad tart a hátán. Dylan és Ben az ebédlőasztalnál ülve beszélgetnek kedélyesen Melindával, akin az a ruha van, amit egyszer együtt vettünk, Bob szülinapi meglepetés partyjára. Dylan zöld-piros, kötött, szarvas mintájú pulcsiban feszít, Ben fején pedig világító rénszarvas agancsok vannak, és Európa legszebb épületeiről beszélgetnek. Akita a gyönyörűen feldíszített karácsonyfa és az alatta sokasodó ajándékok előtt hever, Melinda és Bob lánya, Jessica egy könyvet olvasgatva simogatja a az oldalát. Valamelyik kedves vendégem (vagy mindegyik benne volt??) körbetekerte piros ajándékkötöző zsineggel, és a feje tetejére ragasztott egy hatalmas selyemszalag masnit. Vicces látvány, de abból kiindulva, hogy a kutyám teljesen nyugodtan fekszik a fa tövében, és hangosan horkol, szerintem a tálját színültig töltötték előtte tojáslikőrrel. Galád egy banda. Érzem a frissen sült sütik illatát, az ételekét, amik arra várnak, hogy rosszullétig együk magunkat belőlük, és...olyan jó. Mind itt vannak. Mind, akik annyira fontosak nekem. Bár, azt nem értem, hogy Ben és Logan mit keres itt, de sebaj, karácsony van, egy évben egyszer még őket is képes vagyok szeretni. Ellágyultan nézek végig rajtuk, és a szívem megtelik szeretettel. Ám hirtelen valami furcsa, ide nem illő hang elvonja a figyelmem, és mire észbe kapnék, a kép szertefoszlik...
Rémülten kapnék utánuk. Ne, ne menjenek még, olyan jó volt így együtt. Még sosem voltam így együtt azokkal, akiket szeretek, és apa, és Bob...Istenem, Bob! Csak még egyszer hallani szeretném a hangját...Anya! Anya, kérlek, ne menj el! Olyan magányos vagyok nélküled, és apa, apa sem mosolyog így, mióta te nem vagy itt. Anya, kérlek...ne menj! De az álom kegyetlen, és magamra hagy, hiába akarok kétségbeesve utána kapni, hiába kérek csak még egy percet, míg nézhetem őket így együtt.
Ébredezek. Meleg van, kellemes meleg. A csend puha, és most olyan, mintha lebegnék, pedig tudat alatt érzem, hogy a fejem hasogat, csak még nem fogtam fel. Csukott szememen át szűrt fény jut a szemembe. Kicsit fáj, de nem vészes. Hason fekszek, és a karom valami melegen van átvetve. "Akita megint az ágyamba lopakodott. " - fut át az agyamon, és halvány mosollyal közelebb húzódok hozzá, életem szőrös szerelméhez, és az sem zavar, hogy az így felgyűrődő párna eltakarja, ami puha, és nagy, és fehér, egészen olyan, mint egy illatos, puha felhő. Szorosan megölelem a cimborámat, térdem felhúzva átvetem rajta. Nem nagyon zavar, hogy a takaró alá bújt, bár így az én lában kicsúszik alóla, de nem baj, nem fázok. Szoktunk így feküdni, Akita pár perc után biztos felkel, és követelni fogja a reggeli sétáját, de addig újra megkeresem azt a boldog, zavaros képet az álmomból...
A boldogságot egy kósza gondolatfoszlány zavarja meg, mert eszembe jut: Akitát mintha bent hagytam volna az őrsön, a kenneljében... Ez csukott szemmel is merengésre késztet, erőltetem az agyam, mikor hozhattam haza a számomra oly fontos ebet. Nagyon lassan követik egymást az elméletek, és egyik sem tűnik valószínűnek. Próbálom felidézni az utolsó képet tegnapról, de valahogy nehéznek érzem az agyam, lomhának. Tök sötétség. Nem akar magához térni.
A szemem lassan kinyitom, a hirtelen beáramló fény fájdalmasan húzza össze a pupilláimat, de azonnal cselekszem. Felülök, és ekkor kezdődnek a problémák.
Először is, szinte nincs olyan porcikám, ami ne fájna. Az arcom, a fejem, a szám, a karom, az öklöm, esküszöm, még a hajam is fáj. A számban alvadt vért érzek, és tetemes mennyiségű másnaposságot. Az agyam lüktetni kezd, siránkozva követeli a maréknyi aszpirint és az azonnali lobotómiát. Még mindig nem rémlik, mi történt tegnap, de ha jól sejtem, semmi olyan, amiért bárki megdicsérhetne. Másodszor: ahogy felülve lecsúszik rólam a takaróként funkcionáló lepedő, és kócos hajamat sikerül némileg kiseperni az arcomból, és végignézek magamon...BAKKER! MEZTELEN VAGYOK!!!!!! Zavarodottan pislogok fedetlen mellkasomra, ahol igen formás és cseppet sem elhanyagolható kebleim díszelegnek fedetlenül, bizonyítva a világ felé, hogy a viselkedésem ellenére, funkcióimban teljes mértékig nő vagyok. Nem értem a dolgot. Hisz én tegnap sehol nem vetkőztem le, esküszöm, hogy ruhában voltam, a...Ekkor valami moccan. Csak most tudatosul igazán, hogy valaki TÉNYLEG van az ágyamban, és az a valaki nem Akita. A felismerés úgy hasít végig rajtam, mint az ostor. Valaki van az ágyamban! A fejem oldalra kapom, és bár egy halovány reménysugár éltet, hogy csak képzelődöm, és tegnap bepiáltam, és hazajöttem, és levetkőztem, de az is szertefoszlik, mikor meglátom a mellettem fekvő pasast. A takaró alól két izmos férfikar kandikál ki, egyenletesen emelkedik a mellkas résznél, és hangos, békés szuszogás hallható. Nem látom ki az, de hirtelen úgy megijedek, hogy felsikoltok, és ezzel egy időben azt teszem, ami a legelőször eszembe jut. Vagyis, hogy két kezemet sebesen az oldalára és a vállára nyomom, és egy mozdulattal lelököm az ágyról. Az hangos puffanással ér földet, ha jól hallom, de nem foglalkozom vele tovább. Hol a stukkerem??? Leugrok az ágyról, és jobb híján egy párnát igyekszek magam elé tartani, mivel a szemét magával rántotta a takarót, rajtam meg csak a fekete francia bugyim díszeleg. Fogalmam sincs a tegnapi szerelésem többi része merre van? Miközben a tekintetemmel a fegyverem keresem, valami feltűnik. Hm...nekem nincs ilyen ágyneműm. Sem ágyam. Sem pedig hálószobám...a rémület újabb kört fut végig rajtam: ELRABOLTAK!!! Biztos a maffia! Megint valami tutiba tenyereltem, és rájöttek, és most el akarnak tenni láb alól. Vagy Martinez és Herrero jött rá, hogy én voltam ott azon az estén. Vagy csak piti futtatók raboltak el. Lehet, hogy már fél SLC végigment rajtam, lehet, hogy napok óta erőszakolnak meg, és drogokkal tömtek! Már, ha időközben nem vittek el Mexikóba, vagy a közel-keletre. Újabb és újabb rémtörténetek elevenednek meg a szemem előtt. Kétségbeesve pislogok magam elé, de a tudatom nem tűnik "drogosnak" csak másnaposnak, és nem érzem magamon azt, amit szerintem ilyen esetben érezni kéne. Csak fájnak az izmaim, az arcom, a szám, a bőröm, de semmi extra, ezt az érzést egész jól megszoktam. Mostanában igencsak sokszor volt alkalmam tapasztalni. Körbe nézek, menekülési útvonalat keresek. A szoba hatalmas, tágas, és igencsak ízléses. Nem az én szobám. Amikor az éjjeliszekrényre téved a tekintetem, hirtelen megpillantom a fegyverem. Azonnal felkapom, és csőre töltöm. A fém szerkezet megnyugtatóan simul a kezembe, ami kicsit remeg. Az öklöm tele van durva horzsolással, mintha teljesen lejött volna róla minden bőr. Mégis, mi a jó franc történt?
Sajgó állam fájdalmasan jelzi elgyötörtségét, mikor beszélni kezdek ideges, pattogó hangon.
- Hé! Ki maga? Ki küldte? Mi a francot keresek itt? - követelem a választ, miközben magam elé szorítom a keveset takaró kispárnát, és minden erőmet összeszedve fordítom a fegyver csövét arra, amerről a vadidegen bűnözőt sejtem az ágy mögött. Nem adom könnyen a bőröm, és csak hullaként vagyok hajlandó megadni magam bármiféle zsarolási kísérletnek, de előtte még kilyuggatom a bőrét annak, aki a közelembe mer jönni. Mocskos, tolvaj banda! Értesítenem kéne az őrsöt. Valaki vajon keresne, ha nem mennék be dolgozni? Bárcsak emlékeznék bármire is abból, hogy mi történt az utolsó éjjel....

_________________
You are my greatest weakness!
Because I choose you! I will always choose YOU!!!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom





TémanyitásTárgy: Re: Ben & Regina   

Vissza az elejére Go down
 
Ben & Regina
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Salt Lake FRPG :: Helyszínek :: Lakhelyek :: Otthonok :: Benjamin Hale lakása-