Salt Lake FRPG
 

Share | 
 

 Regina ♦ Dylan

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Regina ♦ Dylan   2015-07-29, 17:19


Nem tudom miért olyan nehéz komolyan vennem és elhinnem, hogy tényleg segíteni akar. Egyszerűen csak az kavarog a fejemben, hogy ebből is valami fura viccet akar kihozni, így én is így állok hozzá. Eleinte... és igazából később is. Lehet, hogy egy kis részem komolyan gondolja, hogy vigyázzon a gyerekre, de eredetileg ez csak viccnek indult. Azt hiszem.
- Igen, pont úgy - bólintok aprót, miközben már majdhogynem elmosolyodok a nagy mutogatásán, meg ahogy figyelem, hogy szinte már zavarban van.
Nem mintha én magabiztosabb lennék, amikor arról van szó, hogy ott ülök Sammel egy szobában és fogalmam sincs, mit kezdjek vele. Csak amíg nekem kötelességem vigyázni rá, Cartert csak megkérem rá és könnyedén mondhat nemet. De nem teszi. Persze, majd ha erre kerül a sor, bemutatom neki. Igaz, legszívesebben már most azt mondanám, hogy vigye és majd amikor a gyerek anyja jön, akkor oda küldöm, hogy viheti a fiát.
- Mit mondjak? - kérdezek vissza szinte kapásból, már ösztönből morgós hangon beszélve. Aztán persze hátradőlök a széken és csak nézek rá. Fogalmam sincs. Beszéljek? Mondjam el az egész történetet? Végül is...
- Tényleg az én fiam. Az anyja meg a volt feleségem. Még azelőtt elhagytam, mielőtt Sam megszületett volna - közlöm a tényeket, de se nem magyarázom meg a miérteket, se nem említem azt az apróságot, hogy az egész előtt vagy két hónappal bukott ki, hogy megcsaltam. Ez van, egy utolsó rohadék vagyok, vagy mi és hiába jöttem el, most pont ott tartok. Nyakamon egy gyerek, akivel nem tudok, mit kezdeni. Akkor sem, ha valahol foglalkozni akarok vele és az apja lenni, de nem akarom a régi életem. Nem akarom azt, aki akkor lettem volna, ha maradok.
- ...Esküszöm Carter, ha ezt valakitől visszahallom! Ha elmondod bárkinek, kicsinállak! - emelem meg egy pillanatra a hangom és máris az vagyok, akit megszokhatott.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Regina Carter
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Rendőrhadnagy - kutyavezető
ϟ Hozzászólások száma :
144
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 14.
ϟ :






Ember

TémanyitásTárgy: Re: Regina ♦ Dylan   2015-07-28, 20:37

Dylannek nem kell túl sokat magyaráznom, hogy értsen. Nem tudom, ez élettapasztalatból fakad, vagy tényleg így kiismert már, esetleg ilyen jó beleérző képességgel rendelkezik, és kifelé nem mutatja ugyan, de átérzi, mit jelentene nekem egy újabb betegszabadság, de nem vitatkozik. Csak elereszt egy félmosolyt, amit valahol a bizalomnak, az elfogadásnak könyvelek el, és amiért hálás vagyok. Tudom, hogy megért. Nem megyek szabadságra, mert nincs rá szükségem, ellenben az embereknek szüksége van rám. Hiszek abban, hogy amit teszek, ha néha ugyan át is hágom a szabályokat, és néha súlyos fejmosásokat kapok, de mégis a helyes úton járok, és túl sok ember élete, jólléte, biztonsága múlik rajtam, még akkor is, ha ici-pici halacska vagyok a nagy, mély óceánban. A hosszú hétvége ötletére is csak egy szemöldökvonással reagálok. Azok azoknak valók, akiknek egyébként, a munka mellett VAN ÉLETE! Nekem, nincs. Illetve van, de csak a minimum, és nekem ez épp elég, főleg most, hogy már Rosie sincs az életemben. Civil ember nem értheti meg, amiben vagyok, amit csinálok, ahogy csinálom. Még a kollégáim sem igazán értik, miért vagyok ennyire elhivatott a munkám iránt, miért pazarolnám hát az időmet olyan csaták megvívására, hogy miért nem mentem el egy szülinapra, vagy miért hagytam ki egy bulit, vagy esküvőt, vagy bármit. Felesleges macera, tök jól elvagyok én így is. Amúgy is, ha nagyon csacsoghatnékom van, bármikor mehetek Julianhez, vagy ölelhetem keblemre a kibírhatatlan droid kolléganőmet, Shea-t, esetleg elvágtázhatok Benhez. Vagy, ami a legkézenfekvőbb, felfeküdhetek Dylan asztalára, esetleg rárúghatom az ajtaját. Na ugye, kész főnyeremény. Nem kell ennél több. Mert úgysem értenének meg. Bár, talán valahol inkább az motoszkál a mélyben: úgysem lennék elég jó senkinek.
Felülve az asztalán, nem szállok le arról. Elég masszívan tartott addig, amíg feküdtem, miért épp most vándorolnék át a székbe. Persze látom, hogy arra néz, de nem parancsol oda. Hálás vagyok neki, hogy megnézte az oldalam, de ha nem tette volna akkor is felajánlottam volna a segítségem. Miért? Csak. Mert én Regina vagyok, ő meg Dylan, és köztünk így megy. Ha meg akarnak ölni, ő megvéd, minden tudásával, és fordítva. Ha lábon lövöm, lasagnét sütök és átviszem, aztán úgy két-három naponta bevásárolok neki, amíg már annyira képes járni, hogy maga intézze, függetlenül attól, hogy az agyára mászok vele, és cserébe legszívesebben ő is golyót repítene az enyémbe. Mert köztünk így megy ez.
A kérdésére, hogy segíteni akarok-e, bólintok.
- Persze, azért kérdeztem. - mondom, és teljesen komollyá válok. Nem tudom, valóban fog-e válaszolni, vagy engedi-e, hogy segítsek, de én tényleg komolyan gondoltam, amit mondtam. Fürkészőn figyelem, és várok, de az első mondatra kicsit értetlen fejet vágok. Oldjam meg a kisebb.nagyobb gondjait? Ezt meg mégis hogy kéne értelmeznem? Mik a kisebb-nagyobb gondjai? Bevásárlás? Vagy mossak ki rá? Esetleg el van maradva a számláival és kéne neki egy kis segítség ebben? Bármelyikben állok a rendelkezésére, természetesen, de azért jobb szeretnék bővebb információkat, mielőtt még kiderül, hogy valójában az egyik vesémet és a fél májamat szeretné a haldokló bácsikájának adni, vagy hozzá kéne mennem valamelyik haverjához, hogy az zöld kártyát kaphasson. Aztán kiböki, mire is gondolt, és meg kissé megemelve a fejem mélyet sóhajtok, már amennyire ez lehetséges, a fájó oldalamtól.
- Ááá, hogy...- mondom, és hüvelykujjammal a vállam fölött magam mögé mutatok, mintha a sráca, akiről az egész őrs beszél, ott állna. Kissé zavarban vagyok, de persze gyorsan rávágom. - Öhm...oké, persze, semmi gond. Ha szükséged van rám, és épp nem vagyok műszakban, szólj, és vigyázok rá. Csak előtte azért mutass be neki. - mondom, és rámosolygok. - Esetleg akarsz róla....rólatok mondani....- mondom, és zavartan az egyik fülem mögé tűröm a hajam, majd kissé kihúzva magam elkezdem begombolni magam előtt az egyenruhám ingét. Oké, talán ez lenne az utolsó dolog, amit tényleg ki akarna beszélni velem, de ki tudja? Talán van valami, amit mégis el akarna mondani. Talán valamit tudnom kéne. Bár abban azért kételkedem, hogy a legalkalmasabb lennék arra, hogy gyereket bízzanak rám, de végül is Bob gyerekei is imádtak, és Rosieval is egész jól elboldogultam. Talán mégsem vagyok annyira szörnyű a gyerekekkel, mint ahogy én azt hiszem.

_________________
You are my greatest weakness!
Because I choose you! I will always choose YOU!!!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Regina ♦ Dylan   2015-07-24, 13:41


Julian, helyeslően hümmögök. Tudom, hogy tud verekedni, ezt már jól tudom. Igaz, én nem kértem rá, hogy tanítson, csak arra, hogy üssön meg és verekedjünk. Mindketten lenyugodtunk legalább egy kicsit. De ez sem mostanában volt az biztos.
Nem mintha számítana. Az egyetlen, ami most számít, hogy a kezem az oldalánál van és hát... nem simogatom. Próbálok a szükségesnél nem nagyobb fájdalmat okozni, aztán már ki is jelentem a nagy eredményt. Lehet, hogy pocsékul néz már most ki és lehet, hogy őrülten fáj neki, de majd rendben lesz.
Nem tudom, miért jövök elő azzal, hogy menjen szabadságra. Pont én! engem is alig lehetett távol tartani a munkámtól, miután ez a drágaság golyót eresztett a lábamba. De ha akartam sem nagyon ugrálhattam. Ő meg tud, nagyon is.
- Nem azt mondtam, hogy kérj valami segélyt és menj nyugdíjba. Mondjuk inkább csak egy hosszú hétvége vagy valami - na nem mintha győzködni kezdeném, egyszerűen úgy érzem, ezt még kötelességem hozzátenni és most már elmondhatom, hogy én megpróbáltam. Jót akartam neki, nem kért a tanácsomból, ennyi.
- Igen, ismerlek - ehhez a kis kijelentéshez mintha egy fáradt sóhaj is társulna, de egy pillanattal később, mint egy apró mosollyal a szám szélén ráznám meg a fejem. Azt hiszem, ilyen sem nagyon volt még, hogyha egy pillanatra is, de elengedjem magam és mosolyogjak. Előtte.
A továbbiakra inkább nem is mondok semmit. Ez a kis mosoly után, amit megengedtem magamnak, még jobban figyelek arra, hogy én, én legyek. Ezért is van ott az a pillantás, amikor rájövök, hogy az asztalomon fog ülni, mint valami tizenéves lány. A tekintetem a székre téved velem szemben, de nem mondok semmit. Végül is... ülhet ott...
- Komolyan segíteni akarsz? - kérdezek vissza. Máskor azonnal elküldeném a fenébe vagy csak viccként fognám fel az egész helyzetet. Egy rossz viccként. De most ez az egy kérdés csúszik ki a számon, majd szinte rögtön utána jön a folytatás.
- Oldd meg a kisebb-nagyobb gondjaim - ezt persze én sem gondolom komolyan. Bár ha ilyen könnyen menne, hogy én megkérem, ő pedig csettint vagy tapsol egyet és meg is van oldva minden...
- Vigyázz a gyerekre, ha hétvégén be kell jönnöm - mondom, ezúttal teljesen átgondolva. Mintha egy röpke másodpercre ott lenne egy kérlelő tekintet is, de be nem ismerném, hogy ezzel a segítségét kérem. Olyat én nem szoktam, nem most fogom elkezdeni...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Regina Carter
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Rendőrhadnagy - kutyavezető
ϟ Hozzászólások száma :
144
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 14.
ϟ :






Ember

TémanyitásTárgy: Re: Regina ♦ Dylan   2015-07-23, 22:03

A szokásos stílust ragadjuk meg. Nem tudom miért megy ez, de az őrsön ő az egyetlen, aki valamiért elviseli, és van elég tökös ahhoz, hogy reagálni is tudjon. A többiek nagyrészt inkább eldugulnak, vagy azt sem tudják mit feleljenek. Rendőrök vagyunk, egy-egy epés megjegyzésre még nem rohanunk a jogászhoz szexuális zaklatást sikoltozva, és nem is akadunk fent rajtuk. Néha van alapjuk, néha nincs, és néha jól esik egy kis flörtölés, vagy, ha elismerik, hogy az egyenruha alatt ott van egy ember is. Kell nekünk is a törődés, a figyelem, mert a mi munkánk nagyon kemény, keménynek kell lennünk, és ezek az apróságok tartanak vissza minket attól, hogy összeomoljunk, vagy hogy átlépve egy határt elfelejtsünk emberek lenni. Persze van, amikor meg egyszerűen csak jó húzni a másik agyát, megfigyelni a reakcióját, és így megismerni. Köztünk Dylannel ez megy évek óta, és bár néha voltak pletykák, hogy én meg ő...de alaptalanok. Magamnak sem vallom be, de az évek folyamán kötődni kezdtem hozzá, és talán épp ezért érintett meg sokkal mélyebben az, hogy meglőttem, mint az, hogy megöltem azt az embert.
Elfekszek az asztalán, miután vetkőzni kezdtem és megszabadítottam az érintett területet.
- Tudtam, hogy nem bírod sokáig nélkülem. Végtére is eszméletlen jó vagyok. Úgy taposok a férfiszíveken, mint más a járdán. De te vagy a kedvencem. - mondom magabiztosan, kicsit elmosolygom magam. Valóban, eddig sosem volt panasz rám ezen a téren, bár tudom, hogy Dylant a legkevésbé sem érdekli a kedvenc pózom. De jó látni, mikor ilyenkor kiakad. Mondjuk arra még sosem gondoltam, mi lenne, ha egyszer ő kezdene bele egy ilyen témába. Zavarba jönnék? Másként néznék rá? Arra gondolni sem merek, hogy esetleg bejönne, pedig amikor idekerültem, hetekig csorgattam utána a nyálam. Nem nagyon, csak volt egy kis "Hű, de jó pasi!" szindrómám, de azt azóta kinőttem. Belegondolok, mennyire rossz volt amíg nem volt itt. Istenem, de szívás volt nélküle ez az iroda! Hiányzott. Jó újra itt látni, megint munkában, ott, ahová tartozik.
Persze biztosítom, hogy fájt amíg ezt a szépséget beszereztem, de a pasas, akit behoztam, még rosszabb állapotban van.
- Tanultam időközben ezt-azt. Egészen konkrétan Juliantől. Csak úgy mondom, az a gyerek egy terminátor. - mondom, és elégedetten vigyorognék, ha az oldalam nem kezdene el fájni. Oké, nem félholt, járás és beszédképes, de már jóval készségesebb, mióta kicsit elbeszélgettünk. Sajnálom, így jár az, aki iskolák környékén dílerkedik, én meg épp nagyon rossz passzban vagyok, és az utunk keresztezi egymást. Dylan azonban nem igazán akar kötélnek állni, és kicsit kívülről nézve úgy nézhetne ki a dolog, mintha épp tálcán kínálnám fel neki magam. Ezért kis noszogatás kell neki, amit persze megint előadok. Reginául. Ő meg jó szokásához híven kiragadja azt, ami tökre nem is lényeges. Vagyis, lényegesebb, mint bármi más, de ezt azért nem kötném az orrára, és igazából el sem akartam mondani. Na, tessék, lehet, hogy igaza van, és agyamra ment a szerelem? Várjunk csak, szerelmes vagyok én egyáltalán?
- El ne bízd magad, Superman! Ha elmondod bárkinek, úgyis letagadom. - mondom, és megforgatom a szemem. A francba, azért nem akartam, hogy ennyire belém lásson. Talán jobban ismer, mint ahogy azt elsőként gondoltam volna? De tény, ami tény, hogy tényleg igazat mondtam.
Végül mégiscsak közelebb jön, és szemrevételezés után kicsit meg is nyomkodja az érintett területet. Az arcom kicsit torzul, és bár a fejemben őrjöngve ordibálok, kifelé maximum csak kicsit fájdalmas grimaszokat vágok, amíg nyomkod. Aztán megnyugtat, hogy megmaradok, és még a felsőmet is megigazítja. Nem tudom, ez most csak azért volt, mert tényleg zavarba hozta a meztelen hasfalam, meg az oldalam látványa, pláne így az asztalán, vagy csak véletlenül, ösztönből jött a segíteni akarás, de igazából hálásan pillantok rá, egészen addig, amíg ki nem ejti a száján a szabadságot.
- Remek. Köszöntem. - mondom, majd felülök, és sziszegve, de megigazítom a felsőm, és az ingem is gombolni kezdem. - Nincs az az ég, hogy szabira menjek, minden kis apróságért. Minden végtagom ép, nem vérzek hatvan sebből, a fejem rendben van, és amíg menni tudok....hisz ismersz, nem? - mondom, és kicsit megkönnyebbülten sóhajtok egy olyan félig-meddigeset, lévén, hogy az oldalam attól, hogy nincs törött bordám, még baromira fáj. De nem megyek szabira, elég volt akkor, amikor hangokat hallottam a fejemben. Azok elmúltak, úgy, ahogy jöttek, és nem is vagyok hajlandó visszavonulót fújni.
A kérdésére azonban megint felpiszkálja bennem a kisördögöt. Amelyik egyrészről imádja Dylant bosszantani, másrészről viszont tényleg szeretne segíteni, ha van amiben képes rá.
- Ugyan, Dyl, valld be, hogy unatkoznál nélkülem. Ezek itt nem tudják, hogy neked milyen impulzusok kellenek, hogy maximumon legyél. - vigyorgok, majd ugyanúgy ülve az asztalon felé fordulok. Nem, nem áll szándékomban elmenni.
- Na, mesélj, miben lehetek a szolgálatodra? Bevásárlás? Vacsifőzés? Rakoncátlankodik a mosógép? - kérdezem, és rávillantom a mosolyom. Tényleg szeretnék segíteni, de ez csak úgy megy, ha hagyja. Most, hogy nem fogok megmurdelni, pedig kifejezetten segítőkész a hangulatom. Érdemes kihasználni.

_________________
You are my greatest weakness!
Because I choose you! I will always choose YOU!!!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Regina ♦ Dylan   2015-07-23, 16:13


Bár tényleg annyi lenne a bajom, hogy ő beszabadult az irodámba! Komolyan, talán még nevetni is tudnék a beszólásain egy átlagos napon. Mert igen, tudok nevetni, még ha nem is igazán szokásom. De most nagyon nincs kedvem hozzá, hogy bizonyítsam, képes vagyok rá.
- Minden vágyam, hogy teszteljük mennyire teherbíró az asztalom - morgom oda válaszként, de még most sem mozdulok. Részemről egyelőre úgy tűnik az az egyetlen válasz, az az apró megjegyzés, amit kap, semmi több. Valamiért mégsem szedem le az asztalomon, hagyom, hogy ott feküdjön és mintha még egy egészen kis érdeklődést is mutatnék.
- Valahogy sejtettem, hogy cserébe félholtra verted a fickót - jegyzem meg. Őrült sok területen tudnám szidni Cartert, de a munkáját jól végzi és biztos vagyok benne, hogy őrült nagyot tud ütni. Nem mintha elé akarnék állni és kérni, hogy ugyan mutassa már meg, mekkorát. Nem őrültem meg.
- Bízol bennem? - kérdezek vissza arra az apróságra, ami először megmarad a fejemben a nagy monológja után. Még el is vigyorodhatnék, főleg amikor rájövök, hogyha hasonló helyzetben lennék és bárkit választani kellene az itt dolgozók közül, hát... lehet én is nála kötnék ki. Aztán, hogy jó ötlet-e, az majd kiderülne.
Van egy pillanat, amikor már majdnem rászánom magam, de a folytatására szinte felmordulok. Nem az nem tetszik, ahogy beszél velem, hanem maga a tény, hogy felhozta Samet. Nagyon nem akartam rágondolni. Amúgy is tudom, hogy hamarosan haza kell mennem és valamit kezdeni vele. De nem vagyok előrébb, mint órákkal ezelőtt, vagy mint tegnap.
- El ne kezdj nekem sírni, Carter! - morgom és végre állok talpra, hogy megnézzem, mit szedett össze. Ha éppen utálom is, amiért megint Sam felé kanyarította a gondolataim, nem vagyok rohadék, nem okozok több fájdalmat, mint muszáj. Nagyjából kitapogatom, hogy mi a helyzet.
- Túléled - mondok ennyit végül, majd megrázom a fejem. Nem érzem, hogy el lenne törve, de persze ez nem jelenti, hogy nem fájhat neki piszkosul.
- Vegyél ki szabadságot. Sokra nem megyünk veled, ha itt szenvedsz - teszek javaslatot meggondolatlanul, aztán mielőtt leülnék, már próbálom is a helyére visszahúzni a felsőjét. Oké, talán még így is hozzáérek az oldalához, ami valahogy úgy jön ki, mintha végigsimítanék rajta, pedig esküszöm nem szándékos! Persze megfordult már a fejemben, de... nem.
- Most már kapok egy kis nyugalmat? Vagy segíteni akarsz megoldani a gondom? - kérdezek rá, de már nem olyan morgós a hangom, mint eddig. Nem tűnik úgy, hogy bárkinek képes lennék leszedni a fejét. Bár jobb nem kísérletezni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Regina Carter
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Rendőrhadnagy - kutyavezető
ϟ Hozzászólások száma :
144
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 14.
ϟ :






Ember

TémanyitásTárgy: Re: Regina ♦ Dylan   2015-07-23, 15:41

Berontok Dylan irodájába, de ez tulajdonképp már megszokott lett tőlem. Nem vagyok türelmes fajta, és a mai nap, az rosszabb. Mindennél, sokkal, sokkal rosszabb. Hogy miért? Ezer okot tudnék felsorolni. Kezdve a reggelemmel, ami abból állt, hogy fél órán át bőgtem a fürdőszobában, mert megláttam Rosie egyik hajgumiját a padlón. Aztán meg eszembe jutott, hogy lassan itt lesz a gyakornoki vizsgája Juliannek, és lehet, hogy nem is marad ezen az őrsön. És persze a kedves új társam, aki az összeset együttvéve is jobban utál, ahogy én is őt, mert kiállhatatlan, okoskodó, érzéketlen és tényleg nem értem, miért ver minket egymással a jó Isten.
Most pedig Dylanre van szükségem, mert azt hiszem szétrúgták az oldalam, és biztos akarok benne lenni, hogy nincs eltörve bordám, csak zúzódásom van, amivel tovább tudok dolgozni majd. Ezért gyakorlatilag rárúgom az ajtót, és anélkül, hogy engedélyt kérnék tőle, egyszerűen bemasírozok. A köszönését ismerem, nem lep meg, hogy nem ugrik a nyakamba.
- Tudom, azért jöttem. Hetek teltek el, és nem jöttél látogatóba, nem hívtál, és már arra sem emlékszem, mikor döngettünk utoljára, lassan ki fogok száradni. A telefonszex meg nem annyira izgi a diszpécserrel. - vágom rá, és rávigyorgok, amolyan kínosan-kényszeredetten, mikor valakit utálunk, de mosolyognunk kell rá. Pedig nem utálom. Jelenleg őt nem utálom. Még.
Felpattanok az asztalára, és mielőtt esélye lenne bármit tenni, vetkőzni kezdek. Fáj az oldalam, nagyon is, még a lélegzetvétel is fáj, de akkor és csak akkor vagyok hajlandó orvoshoz menni, ha muszáj. És mivel a saját lábamon járok, nem érzem úgy, hogy muszáj lenne. Dylan azonban heves tiltakozásba kezd. A szövegére legszívesebben megütném, és némileg meg is lepődök, elvégre...honnan tudja, amit tud? Ennyire látszik rajtam? Vagy mi van? Hisz úgy kerülöm JC-t, mint mókus az erdőtüzet, akkor meg...Terelni próbálok. Mint mindig.
- Igen, nyilván, és így próbálok valahogy alád kerülni. Ha a házadban el is utasítasz, itt már biztos nem mondasz majd nemet egy kis hancúrozásra. - morgom, és nemes egyszerűséggel elfekszek az asztalon, a karom felemelem, és felhúzom annyira a felsőm, hogy a lengőbordám környékén jól láthatóvá váljon az a sötétlila folt, ami jelzi az igen erős rúgás helyét. Dylan persze végül megnézi, bár, ha csak ennyit csinál, hasznát se veszem.
- Azt tudom, hogy jól összeszedtem, nem volt kellemes. - mondom duzzogva, majd végül kissé fájdalmasan, de elvigyorodok - Azért meg lehet nézni a fickót, akit behoztam. - vonom fel a szemöldököm, és igen, ez azt jelenti, én jól vagyok hozzá képest. Dylan meg megpróbál kihátrálni.
- Na nem, nem, nem, nem, Dylan Reed, nem fogsz most így itt hagyni az asztalodon. Addig fogok az idegeiden vagy ha nem válik be a mogyoróidon táncolni, míg nem segítesz, mert ebben az egész rohadt kócerájban csak Julianben és benned bízom, és mivel mást nem látok itt, ezért meg fogsz nézni, ha tetszik, ha nem. Mert orvoshoz nem megyek, és ha nem vizsgálsz meg, és komoly a baj, a te lelkeden fog száradni a halálom. - mondom szigorúan, és az oldalamra bökök. - Na, ne kéresd már magad, még egy kezdő is megcsinálja. Csak gyere ide, és tapogasd ki, nincs-e eltörve valamelyik bordám. -  mutatok az oldalamra, és Dylanre nézek. - Brühühü, szgény Dylannak nagyobb baja is van, hisz itt van a fiacskája. Ha velem nem bírsz, ha ezzel nem bánsz el, hogy fogsz elbánni egy kölyökkel? Hah? Vagy azt akarod, hogy sírjak? - kérdezem, és kérdőn pillantok rá. Ó, Igen, hallottam. És megesz a penész a részletekért. De ha nem csinálja amit kérek...na, azt jobb nem megtudni.

_________________
You are my greatest weakness!
Because I choose you! I will always choose YOU!!!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Regina ♦ Dylan   2015-07-23, 14:26


Nos, hiába fonódnak az ujjaim képzeletben már kb a monitor zsinórjába, hogy képzeletben azt lendítsem a belépő felé... a valóságban meg sem mozdulok. Csak nézek a beviharzó Carterre. Ki más is jönne úgy be ide, mint egy tornádó? Elmotyogok egy köszönést, bár az inkább valami morgással kevert dünnyögés.
- Te hiányoztál a mai napomból - jegyzem meg, inkább csak magamnak. Viszont egyértelmű, hogy nem haragszok rá jobban, mint úgy általában. Eddig soha nem zavartatta magát, miért most kezdené el, nem igaz? Aztán már csak arra van lehetőségem, hogy figyeljem, ahogy felül az asztalra és húzza a felsőt.
- Ne nekem vetkőzz itt! Az agyadra ment a szerelem? - csúszik ki a kérdés, de azért letéved a tekintetem a testére. Egy részem bármi érdekli és bármiért hálás, ha elvonja a figyelmem. Ez pedig erre a feladatra, több, mint tökéletes.
A fenébe, ez most komoly? Hálás vagyok Carternek, amiért berontott és felforgat mindent maga körül?
Viszont ha már itt vagyunk, igazán vethetek rá egy újabb pillantást, majd még egyet. De ehhez persze még csak előre sem dőlök a széken. Kicsit ráncolom a homlokom, vizsgálgatom a szép nyomot.
- Jól összeszedted - mondok ennyit, ahogy felnézek rá. - Mit akarsz, mit tegyek? Nem vagyok orvos - szinte minden szavam csak morgás, nem több. Aztán csak összeszedem magam, kicsit előrehajolok és még ha nem is túl hitelesen, de egy kis érdeklődést mutatok.
- Figyelj, most nagyobb gondom is van... Ma ne táncolj az idegeimen, ha kérhetem. Értékelem, hogy én vagyok az első gondolatod, de... - be sem fejezem, csak megrázom a fejem. Talán azon az estén beszéltem vele ilyen emberien, amikor hozta azt a vacsorát. Hm, azt hiszem azt soha nem fogom elfelejteni. Mármint az étel ízét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Regina Carter
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Rendőrhadnagy - kutyavezető
ϟ Hozzászólások száma :
144
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 14.
ϟ :






Ember

TémanyitásTárgy: Re: Regina ♦ Dylan   2015-07-23, 14:12

Fájó oldalamat fogva masírozok végig a folyosón, egyenesen Dylan irodája felé. Egy "kedves" páciens intézkedés közben párszor a bordámra térdelt. Egyéb sérülésem nem nagyon van, de ez eléggé fáj. Eléggé ahhoz, hogy keressek valakit, aki megnézi, de nem eléggé ahhoz, hogy orvoshoz menjek.
- Hé, Carter, hallottad, hogy Reed nyomozó fia itt lófrál, ő meg az irodájában...
- Fogd be, Lopez, senki nem kíváncsi a hülyeségeidre. - intem le, és már fordulok is be a sarkon. Rossz kedvem van, nagyon, nagyon rossz. Még a szokásosnál is rosszabb, és ilyenkor két embert tudok elviselni. Callaghant, és Reedet. De mivel Callaghant épp próbálom távol tartani magamtól, amennyire csak lehet, egy ember maradt a listán. Szívás neki.
Az ajtaja elé érve nem is kérdezek semmit, csak kopogok, és már nyitok is be.
- Hello Reed, beszélhetnénk? - tárom ki az ajtót, és nézek rá nagy szemekkel. A székében ül, a földön mindenfelé akták. A kinézetem kissé meglepheti, most kivételesen nem véres az arcom, nincsenek a szemem alatt véraláfutások, és aránylag véve elviselhető állapotban vagyok. Csak az oldalamra szorított kezem az, amelyik jelzi, azért mégsem vagyok a helyzet magaslatán.
- Van egy kis gondom, és meg kéne nézned. Mondjuk most. - mondom határozottan. Nem várok rá, hogy válaszoljon, már lépek is be, és csapom be mögöttem az ajtót, majd az asztalához masírozok, és felülve rá vetkőzni kezdek. Na, nem kell félreérteni, csak kihúzom az egyenruhából a felsőmet, és elkezdem kigombolni, hogy fel tudjam húzni az alatta feszülő trikót az oldalamon annyira, hogy ellenőrizni tudja az oldalam. Mert tudom, hogy képes rá. Hogy ő mit szól ehhez? Meglátjuk.

_________________
You are my greatest weakness!
Because I choose you! I will always choose YOU!!!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Regina ♦ Dylan   2015-07-23, 13:53


Az életem nem is lehetne most jobban összekuszálva. Komolyan. Alig hittem el, amikor felhívott a volt feleségem és közölte, hogy egy rövid időre kénytelen elküldeni hozzám a fiát. A fiunkat. Erre az egészre pedig rátett, hogy úgy hozták be Samet ő pedig végigmasírozott a fél kapitányságon. Jó, talán most túlzok egy kicsit, de akkor is. Ha ez nem vetett volna fel elég kérdést... ugyan, itt mindenki - vagy majdnem mindenki - elég ésszel rendelkezik, hogy összerakja a részleteket, miszerint a morcos kis srác az én fiam. Meg sem kellett szólalnom, már nem egy ember jött ide, nekem szegezve a kérdést.
Mondanom sem kell, még csak egyetlen nap telt el, én pedig röpke egy-két órára jöttem ma be, máris morgósabb vagyok a megszokottnál is. Fogalmam sincs, mihez kezdjek. Mit csináljak én egy gyerekkel? Egy átlagos gyerekkel sem tudok mit kezdeni, nemhogy vele!
Szinte csak végigsietek a folyosón, be az irodámba és összeszedem az iratokat, aktákat, amikre szükségem lehet. Jobb lenne így, ahogy van hazahordani őket, de egyelőre nem tudom rávenni magam. Csak egyetlen órát akarok itt. Persze rá kell jönnöm perceken belül, hogy ebből annyi lesz, hogy nézem a leírtakat és a szavak összefolynak a szemem elől. Most azt kívánom, bárcsak megint a kialvatlanság miatt lenne, de nem. Azt sem tudom néha a fejem a nyakamon van-e. Ha nem kergetnék egymást a gondolataim csúcssebességgel, akkor elgondolkoznék, hogy nem hagytam-e el valahol.
Mi a fenét kezdjek a gyerekkel?
A saját kérdéseimre nem találok választ, viszont elérem, hogy pattanásig feszüljenek az idegeim pillanatok alatt. Jó pár aktát csak úgy lesöprök az asztal széléről. Nagyot csattannak, majd dőlök is hátra a székben. Esküszöm ha most talál meg valaki, repülni fog felé az első tárgy, ami a kezembe akad.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Regina ♦ Dylan   

Vissza az elejére Go down
 
Regina ♦ Dylan
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Dylan Sprayberry
» Dylan O'Brien

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Salt Lake FRPG :: Helyszínek :: Belváros :: Rendőrség, bíróság, fogdák-