Mr. Hale & Ms. Hendrix

- Flört? – Húzom fel a szemöldököm színlelt meglepettséggel és megszeppentséggel. – Mr. Hale, én nem… - Csóválom meg a fejem udvariasan, egy lányosan zavart halvány mosollyal, de az az apró mosoly hamar táncra kérővé válik, látni a szemeimben azt az igazi női erőt, amivel azt sugallom neki: oké, lebuktam. Már csak az kéne, hogy a kezeim magam elé emeljem és tényleg teljesen tipikus lenne a helyzet. Általában én vagyok az, aki játszik a férfiakkal és hamar tovább áll, hisz hogy engedhetnék bárkit is közel magamhoz, ha azt sem tudom én ki vagyok. Na, de nem is ez a lényeg, szóval nem vagyok egy szubmisszív típus, sem az életben, sem szexuálisan, de ebben a pasasban van valami… valami olyan tekintély és erő, amit sugároz, hogy egyszerűen úgy érzem, bele kell süllyednem ebbe az elcseszett fotelba és fülem farkam behúznom. És ez valahogy mégis a jó értelemben. Érdekes. Szóval ilyen hatással van a pályakezdő titkárnőkre egy erőskezű, érett üzletember. Poén. Ráadásul én nem is én lennék, ha nem élvezném ezt az egész kis szerepjátékot a kis labdaadogatással, szigorú, munkahelyi szabályok között.
Következőleg figyelmesen hallgatom végig a monológját, ahogy felsorolja a teendőimet. Ennél a résznél sehol a pajkos kislány, aki nem rég szemezett vele, csupán a munkája iránt elkötelezett és tettre kész nő. Mint mondtam, tetszik ez a kis szerepjáték, azt adom, aki épp neki kell. És mivel elsősorban titkárnőt keres, nem csinos szobadíszt, ezt az oldalam is dominálnom kell, hogy lássa, alkalmas vagyok a munkára, facet o face is, nem csak a kirittyentett száraz önéletrajzommal. Bár eléggé meg kell erőltetnem magam, hogy ne csillanjon fel a szemem az üzleti utak hallatán és még fia is van! Aranybánya.
- Nos, Mr. Hale, - kezdem összeszedetten, mint aki a lehető legbiztosabb a dolgában – bár nagy tapasztalatot szereztem a Fischer olajvállalatnál, akikről bizonyára már Ön is hallott, valamint számos fontos embernek dolgoztam, így különös diszkrécióval kezelem a munkaadóm ügyeit, a fiatal korom nem feltétlenül kedvező. Mondjuk ki nyíltan, kis csitrinek néznek. – Az őszinteséget választom, akarom mondani a kitalált őszinteséget, de Mr. Hale szükségleteit és a tekintélyes önéletrajzom tekintve talán nyerő párosítás lesz ez így. – Érthető, hogy ezen a szinten, ahol Ön is áll, hátrányból indulok, elvégre nem egy mezei irodára jelentkezem. Úgy gondolom, ezt a csökkentett igényekkel megfelelően kompenzálhatom. Tehát a kérdésére válaszolva, Mr. Hale, – bólintok, na, meg újra kimondom a nevét, az ilyen pasik szeretik hallani a saját nevüket ugyebár… – havi egy szabad vasárnap, hétvégi juttatások és egy sztenderd fizetés. – És ezzel nem mondtam semmi extrát, sőt, az alsó plafont verem. A havi egy szabad vasárnap törvényben megírt, a hétvégi munkáért való plusz pénz sem egy különleges dolog, a sztenderd fizetés ezen a szinten meg 35 dolláros órabérnél kezdődik, ami alsó hangon is havi 5000-5500 dollár körül van, ha jól számolok. És mivel számítógép agyam van, jól számolok. Annyi pénzből könnyedén megpattanhatok ebből a városból végre.
De! Hogy ne nézzen ambícióhiányos, szürke kisegérnek – amit az eddig sugalltak alapján valószínűleg nem is gondol, de nem árt megerősítenem – a kis igények miatt, hisz egy ilyen vezetőnek egy törtető titkárnő kellhet… még hozzáteszek valamit. Önbizalommal telt, sőt egészen izgató, a maga módján mégis udvarias félmosolyra húzom a puha ajkaim, ahogy mélyen a szemeibe nézek.
- Ne aggódjon az alacsony igények miatt. Biztos vagyok benne, hogy az első hónap után önként fog fizetésemelést ajánlani. És ha mégsem – dőlök kicsit előre, de még mindig komoly tisztelettel viszonyulok hozzá a kettős jelek ellenére – a következő hónapban majd jobban igyekszem. – Tessék, itt a válasz a fel nem tett kérdésére, ennyire égek a vágytól, hogy neki dolgozhassak.


// hát az enyém is és vissza sem mertem olvasni remélem nem túl gagyi //

Igyekszem nem megemelni a szemöldököm, ahogy a pasas inkább állva marad, pedig érzem, hogy az egyik nagyon kívánkozik felfelé ívelni, a másik meg lefele, de tartom a kimért, nőies, munkára vágyó tekintetet, talán még valami szende szüzesség is festődik az arcomra. Ez utóbbi nem is csoda, ki ne lenne beszarva a helyemben a nagyfőnöktől? Ám az első kérdésével én is kifújhatom a levegőt, elgondolkodnom sem kell rajta, csak tudatosan apró, alig látható mosolyra rándítom a szám, s már tüntetem is el, ahogy megszólalok. Felnőttesen, mint aki tudja, mit csinál. Vicc vagyok.
- Nos, Mr. Hale. – Nem mondom, hogy máris flörtölök vele, de máris flörtölök vele. Természetesen csak burkoltan, a megadott szabályok között, épp csak annyira, amennyi a fickónak kellhet, hogy felkeltsem az érdeklődését a többi jelölttel szemben. A hangom táncra hívó, mégis kimért és tartózkodó, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. – Amellett, hogy tanulmányoztam a munkáit és úgy érzem, alkalmas lennék a pozíció betöltésére, a vállalat mentalitásának átvételére… fiatal vagyok, tele ambíciókkal, tehát bevallom, égek a vágytól, hogy egy olyan domináns férfinak dolgozhassak, mint maga. – Az az utolsó szó elég érzékire sikerül, de mégis van benne annyi tartás, hogy egyáltalán nem a bugyiból kiugrós fajta. Pedig annyira viszket a tenyerem, hogy lehefnerezzem. Hefner. Hefner. Ugyan, bírd még ki egy kicsit.
A következő, hosszabb monológját látszólag figyelmesen hallgatom végig, de itt már elgyengül a nagy akaratom egy érdekes szemöldökemelés erejéig, persze máris húzom vissza a finom, nőies vonásokat. Mi az, hogy mennyire vagyok félős? Most ez… oroszlánokat kell idomítanom, vagy mi? De valamilyen szinten nyugodt vagyok, a kvalitásaim – kamu kvalitásaim – már ismeri a száraz önéletrajz alapján, azzal már egyenesben vagyok, már csak egy felállított képpel kell ráadnom a turbót.
- A teherbíró képességem és az időm is annyi, amennyire szüksége van, Mr. Hale. Mondhatjuk, hogy sztahanovista vagyok. – Itt már megengedek felé egy szolid, udvarias félmosolyt, de az ajkaim sarkában láthatóan ott bujkál a kisördög. Nekem a munka kell, a férfiaknak meg ez, nem igaz? Ez a sztahanovista dolog meg azt hiszem mindent elárul. Fecsegni sem fecsegek sokat, „tudom, hogy őnagysága” milyen elfoglalt, „nem rabolom az idejét” a sztereotip szószátyársággal.

Ritka alkalmak egyike, de a napokban egyetlen férfi körül forogtak a gondolataim. Mr. Roger Hale. És hogy kell nekem. Legalábbis az állás, amit meghirdettek a vállalatánál. Azzal még én is tisztában vagyok, hogy nagy lehet a verseny a munkakör betöltéséért, nem csak tapasztalt új jelentkezők akadnak bőven, hanem a szamárlétrán feljebb vágyó belsősök is. Így megy, nem? Nem?
Az önéletrajzomon nem fáradoztam túl sokat, lehúztam egyet egy szakmai oldalról, összekamuztam hozzá egy lényegre törő motivációs levelet és leadtam. Nem kiemelkedő CV, de elég jó ahhoz, hogy engem is behívjanak. Be is hívtak. Az meg, hogy semmi nem igaz belőle, hát személyazonosságot lopni, na azt tudok. Meg mást is. Mivel nagyon le vagyok égve, egy olcsó motelben lakom hetek óta, a pénzem erősen fogyóban és ideje lenne végre összeszednem magam, hogy tovább állhassak ebből a retyó városból, egy jól fizető állásra van szükségem. Megfogadtam, hogy leszokok a különböző bankszámlák feltöréséről, lényegében eddig is csak annyira használtam, hogy úgy ahogy megéljek, innen is egy kicsi, onnan is egy kicsi, de újra össze kellett gyűjtenem egy összeget. Elsősorban, hogy kifizessem a lakbért, másrészt pedig, befektetésként. Ha oda akarok menni és megpályázni egy nagykutya titkárnőjének a pozícióját, ki kell néznem valahogy. Vettem csinos ruhát, cipőt, szóval összeállítottam egy megfelelő – általam megfelelőnek gondolt – szettet, szépen kirittyentettem magam és most itt állok Mr. Rogers irodaajtaja előtt. Hamarosan beinvitálnak, én pedig finoman, üdén libbenek be, mint aki most jött a kifutóról. A felszínes elvárt bemutatkozást és társait letudom, majd helyet foglalok a kényelmes fotelben, ügyelve rá, hogy konzervatívan, mégis kirívóan üljek. Úgy érzem magam, mint egy nyomorult, de tartom a szerepem, bár biztosan látszik rajtam, hogy kényelmetlenül érzem magam…
Nem hiszem, hogy az a megfelelő szintet ütő titkárnő fajta lennék, de kávét főzni tudok, gépelni is tudok, megnéztem pár titkárnős hollywoodi filmet, szóval azt hiszem, képben vagyok. Kell az állás, mert jól fizet és hamar leléphetek. És hogy miből gondolom, hogy engem fog választani? Eddig csak fekete ruhás, kosztümös harmincasok jöttek ki, be. Utánanéztem a fickónak, úgyhogy ha ezeket a jelentkezőket nem tudom lenyomni, akkor mehetek kolostorba.

[Ruha]

Egy jó száz szóval kevesebbet terveztem :'D