Aleksandar Booth

Jellem: Szeretem a kihívásokat, nem riadok meg semmilyen akadálytól. Azt kérdezed, milyen vagyok? Egy összetett személyiség vagyok, éppen azt az énem engedem felszínre, amiről úgy érzem, szükségem van rá.
Ha kell, harcos: harcolok az utolsó csepp véremig, ha kell, versenyzek, bárki ellen, bárhol.
Ha kell nyílt és barátságos, közvetlen:  bármikor odajöhetsz hozzám, ha problémád van.
Ha kell nyugodt, megfontolt, bölcs és jólelkű: szem előtt tartom azt, hogy mi a jó az emberiségnek, a társaimnak, a közvetlen környezetemnek. Segítek, ha kérsz rá, ha úgy érzem, rászorulsz.
Ha kell, gyilkos, aki öl, ha ez szükséges a boldoguláshoz, ahogyan tettem régen.

Melyikkel találod szembe magad? Rajtad múlik, mert ez itt mind-mind ÉN magam vagyok, aki elfogadta, hogy egy ember nem lehet csak ilyen, vagy csak olyan. A legmosolygósabb, legszendébb emberben is ott lapul mindez, ha felismeri, vagy rákényszeríti a sors. Egy biztos, a vesédbe látok, és tudni fogom, ha elrejted azt, amit valóban érzel, gondolsz.

Egyéb: Különböző katonai lő fegyverek, kardok, kések tőrök, bármi, amivel sebezni lehet. Mondhatni, hogy egy gyűjtővel van dolgotok és mániákus is vagyok egyben, e téren pedig főleg, táskámban és magamon is, sok- sok minden megtalálható. Lövészet, közelharc, ejtőernyős, mesterlövész, tűzszerész.

Kinézet: Szívesen mondanám, hogy hé,  nyisd már ki a szemed, nem látod, hogy nézek ki? Viszont nem teszem. Kétujjnyi hiányzik hozzá csupán, hogy elérjem a 180 cm-t. Összesen 175 cm magas vagyok.  Már takony koromban sem voltam csenevész alkat és ez az évek óta csak javult. Csontokkal, bőrrel, béllel, szarral együtt kilencven kilót nyomok, persze ennek a tömegnek jelentékeny hányadát az izmok teszik ki.
Hajam már jó ideje rövid, nem szeretem a kopasz szót. Kedvemtől függ, hogyan áll: ha van türelmem, kicsit helyrepofozom, ha nincs, akkor arra áll minden tincs, amerre akar… vagy ahogy elfeküdtem. Szemeim zöldeskékek, melyekből valami túlvilági értelem sugárzik. Öltözködést illetően igencsak széles a repertoár. A bőrdzseki elengedhetetlen tartozéka ruhatáramnak.  Kiállásom magabiztos, megnyerő, ám ha rossz napom van, felhúztak, vagy egyszerűen csak bal lábbal keltem, akkor fenyegető. Egyetlen pillantással a másik tudtára tudom adni, hogyha nyűg a hátamon. Azt hiszem ennyi bőven sok is volt rólam, hisz elég, ha csak rám nézel, és biztos átfut a fejedben egy két gondolat a külsőmet illetően. nem?

A rend mindig káoszból születik, minél nagyobb ma a felfordulás, annál tisztább holnap a kép. És akit kétszer szült meg az alvilág, az ért hozzá, hogyan kell tisztán látni...  
Apám: Carlos Wheeler
Anyám: Celestina Dodgeez
Féltestvér: Matt Wheeler
Barátféle a katonaságból: Csak Marty
Apámat korán elveszítettem. Tudtam mikor jön haza a munkahelyéről és késett, így elindultam elé. Az utca kihalt volt, egy lélek nem járt arra. Amolyan „itt nem él senki a csöveseken kívül” hely volt, hogy apámat idézzem. De ez egy rövidítés volt, hiszen ha kerülőben jön, akkor + 30 percet ráver az útjára. Azt meg nem szerette. Konténer tető csapódásra álltam meg, lövés, újabb lövés, majd elhalkult minden. Egy vészesen csengő ordítás, halálhörgés. Lépteimet sietve kapom fel és a hang irányába viharoztam. Amit láttam. Apám testét valami kis „genny”, valami emberbőrbe bújt rém ölte meg és szívott ki belőle mindent. Elmenekült.  Mostanra tudom, hogy az utolsó emberi érzelmeim azok, melyek rémálomszerűen kísértik álomtalan napjaimat és az ébrenlét éjszakai óráit és perceit. A düh. Dühösen kutatok utána azokban a halandókban és természetfelettiben, akikben bármely apró tulajdonságot felfedezem.
Alkonyodik, a fülsüketítő csend körülöttem már fáj. A némaságot csupán a szellő lágy, könnyed suhintása, és a bakancsom halk, avart ropogtató hangja töri meg. Egyedül vagyok, nem csak itt, nem csak most, a világban is. Nem akarok nyavalyogni, sose tettem, az, ki egész nap szobájában ülve siránkozik, sajnáltatja magát, és átkozza a világot, nem én vagyok.  Pedig ezúttal, azt hiszem, bőségesen akadna okom rá.
Kérdezd csak meg bátran, mit keresek itt egymagamban. Egy erdő közepén, farmerben, bakancsban, fekete bőrkabátban, mindezt a földön guggolva, és zseblámpával vizsgálgatva egy izét, mire akár azt is ráfoghatjuk, hogy egy nyom.
Sóhajtok, magamban ismét elátkozom felmenőim teljes sorát, feleslegesen. Hogy miért? Már rég mérföldekre járt az a szemét. Nem képzelődtem. Tényleg láttam. Tisztában vagyok vele, hogy a viselkedésem az elmúlt hetekben nem teljesen normális, de nem kattantam meg! Egy őrült nincs tisztában azzal, hogy mit cselekszik. Ne nevess, nem vagyok dilis! Láttam… Nem tudom pontosan megmondani mit. De ott volt és megölte. Elvette tőlem azt, aki miatt erős voltam. A körülményekhez mérten igyekszem most is utánajárni annak, ami megfogja szabadon szárnyaló-csapongó gondolataimat. A dolgok mélyét keresem. A működésének mechanikáját és értelmét.

Anyám 13 éves koromban beadott egy katonai felkészítő iskolába, hiszen apa megélte a háborúk borzalmait és mániákusan rettegve a folytatástól engem is erre a pályára szántak, hogy jó állampolgárok legyenek. Család híján egy gyerek rettegve keresi azt a közösséget, amihez tartozhat, de erre igazából csak később lett volna lehetőségem, amikor elkezdődött a szakaszok kialakítása és mindenki tartozott valamilyen csapathoz.
Mit vigyorogsz te pöcs? Tudod jól mire gondolok! Esküszöm még egy félmosoly és pofán baszlak!
Erre az időre azonban már sokkal magabiztosabbnak éreztem magamat, ha egyedül dolgozhattam, edzhettem, vezető személyiséggé váltam az egységemnél. Katonának neveltek kezdetektől. Lövészetet, közelharcot tanítottak, aztán ejtőernyős lettem majd mesterlövés aztán tűzszerész.
Láttam embereket meghalni, embereket értük sírni és én voltam az a figura, aki csendesen állt egy sarokban és csak túl akartam lenni az egészen. Nem voltam érzéketlen, csak nem akartam kötődni senkihez, mert a bevetéseken mind ott maradhatunk egy árokban.


Sosem szerettem a rendezett nyugodt életet, és nem nekem való a szürke élet. Már jó formán követni sem tudom, mik történtek életemben, főleg azt nem, hogy mikor, szóval felejtsd el, hogy dátumokat írok. A viselt dolgaim? Melyek ocsmányak és vérben tocsognak? A négy végtagom, azon lévő ujjak sem lenne elég ahhoz, hogy ezt összeszámoljam.

Zötykölődő platón tanítottak meg egy újdonságra. Először nem tetszett, pont olyannyira örültem annak, mint szúnyog a chemotoxnak. Jaj ne türelmetlenkedj, mert lecsaplak, még nincs vége. Nos... Hogy szedjem szét és rakjam össze a fegyvereket. A spanommal, Marty- val szoktam versenyezni, amikor már jól ment, de végül ez lett a legjobb szórakozásom unaloműzésképpen. Százszor komolyabb kiképzést kaptam, mint te és akkor meg mi van? Egy omladozó kunyhó ajtaja. Semmi különös nincs benne, félhomály, kevés köd és szürkület. A békét egy robajlás és egy vérfagyasztó üvöltés töri meg, és a kedves kis korhadt ajtót egy véres test töri át. Háttal ér földet a tag és mellkasát faszilánkok és vér borítja. A válasz is hamar érkezik egy igazán különleges 5.56-os lövedék formájában és az illető feje álltól fölfele szétrobban bíborvörösre festve az egykor csendes kis kunyhó falait. És csak gyakoroltunk, gyakoroltunk..  
USA VS Irak….David Patreus tábornokot szolgáltam.  
Olyan hideg, félelmetes, gyomorforgató, csendes, hogy ennél jobb helyet nem is tudok elképzelni. Talán csak egy háború lehet jobb hely! Illetve ott voltam. Gyilkoltunk, mentettünk, volt ott minden. Komolyan minden...

És ami véget vetett a kellemes életemnek…
2010.
A fickót a grabancánál fogva rántottam ki a főnök irodájából, hidegvérrel lenéztem rá, kifejezéstelen arccal, ráfogtam a fegyverem és lőttem… a lábfejébe, figyelmeztetésként.
Hát ezt a megmozdulásomat nem dicsérték meg. Vagy leszerelek, vagy elbocsájtanak. A leszerelést választottam és egy hét múlva el is mentem. De, követeltem a fegyvereimet és a tulajdonjogot. Szóval megkaptam a járművemet is. Az én kicsikémet. Széles fegyverrepertoáromat a járgányba szórtam és leléptem. A nyakamban pedig a múltam lóg. EZ.

Itt egy skip, mert körülbelül 1 évig semmi érdemleges nem történt azon kívül, hogy … letelepedtem Dallasba. Nevet változtattam, eldobtam azt, hogy katona voltam, csak a szokások nagyon berögződtek. Nehéz volt. Jó szomszédaim lettek, sörivó cimbik. Napi edzés, csajozás és a többi ilyen sablon, tudod...
A kedvenc helyemre jártam enni, hotdog, hamburger, chilis krumpli.
A szomszédban voltam Marty havernál, jött utánam, leszerelt ő is, elég jó haver lett. Pont az újságot olvastam. Míg ő focimeccset nézve buzdította a népet..."Egy halottat találtak...teljesen összeaszalódva...nyomokra nem bukkantak..."
Aztán léptem is, illetve egy héttel később, mert információk után kutattam, hol, merre és ilyenek. Merre jutok el...na szóval érted haver.
Amikor a helyzet meleggé válik, menni kell. Ez volt az alapszabályom.
Tehát, minden cuccomat, fegyverek, ruhák, autó, ezzel elindultam SLC felé. Hiszen a legtöbb ilyesféle gyilkosság ott történt.
A város határánál jártam néhány kialvatlanan éjszaka után, hamar oda akartam érni, szóval egy véres pofájú valami rohant el előttem, én meg egy jól irányzott mozdulattal a fékre tapostam. Bevonult egy olyan sikátor szerűségbe, ahová már kocsival nem követhettem. Hát fegyvereket ragadtam és bevonultam utána. Egy kisebb harcba kerültünk, de hiába lőttem rá, eltaláltam, ez nem is kérdés, a gond ott volt, hogy nem nyiffant ki. A kis csata folytán menekülőre fogta inkább, mivel nem hagytam annyiban. Mentem utána. Két utcányira találtam meg, egy fickó végzett vele. Értettlenül álltam. Hogyan? Mit művelt vele? Én akárhogyan akartam, semmi haszna nem volt....erre ő alig 2 perc alatt kinyírja. Ilyen isten nincs! Természetesen rá fogtam a fegyvert és elhordtam mindenféle buzeráns kis köcsögnek, aki ellopja a másik prédáját. A lényeg, hogy vele is lezajlott egy ököl harc, egy "ki ha én nem" dolog volt ez a részünkről.
Aztán léptem. Ha már ledózerolta a szórakozásomat.
Már nem is tudom, miért tartottam a másik városba, azt hiszem akciós volt náluk a sajtos chips. A franc se tudja a részleteket...
Ott is belebotlottam egy ismeretlen szúnyogba. És még kibe? A jó tét lélekbe korábbról. Hogy került ide? Ki ő és mit akar? Ez megint lényegtelen, ismét belecsaptunk egy vérre menő harcba. A többi kiesett, szépen helyben hagyott. Most már csak a chilis krumpli hiányzik...

Elkészült, itt van az ajándékcsomag. Meglepően énekes kedvemben voltam.... jut eszembe, kinyírtam Marty-t. Belehugyozott a kajámba......