Cassiopeia Rachel Lavigne

Vajon milyen lennél te, ha rab lennél? Boldog? Mindenen nevetnél? Esetleg szuper jól éreznéd magad? Ha igen, te bolond vagy barátom, vagy begyógyszereztek, hogy így érezd magad. Én meg minden egyes napot szenvedésként élek meg, már vagy négy éve. Szóval nem az vagyok akit a nővérem és az anyám ismer. Eltűnt belőlem minden jókedv, minden jó érzés, csak azt várom, hogy a halál mikor akar végre elvinni, mert érzem, hogy itt van, de csak szórakozik velem, ami kiakasztó. Meg egyébként is senki nem szeret bezárva lenni, azt hiszem ezt anyámtól örököltem, ő volt bezárva hat évig egy elmegyógyintézetbe az apja miatt, így elhiszem, hogy klausztrofóbiája van, amit egész szuperül kezel, velem ellentétben, mert én meg az őrület határán vagyok.

Ha rám nézel nem tudod eldönteni, hogy éppen milyen érzés uralkodik rajtam, az évek alatt megtanultam leplezni azokat. Na meg most nem is érnék sokat a hisztizéssel, nyafogással. Mióta elkaptak tényleg nem gondolok semmire, mert még azt is felhasználnák helyettem, így is eleget sanyargatnak mert nem árulom el a nővéremet, s az anyámat. Pedig tényleg nem tudom, hogy hol vannak. De persze kíváncsiak hol van az én épeszűnek nem nevezhető anyukám.
Valójában elég cserfes, beszédes nő vagyok, aki a világ borzalmai előtt is próbál erős maradni, még jelen esetben is, hogy az erőmet nem éppen a jóra használom.
A hajam éppen barna, de a szivárvány minden színében játszott már. Öltözködésem meg teljesen átlagos.

Átlagos napnak indult az egész, de mindjárt megtudod, hogy ez a nap nem lesz átlagos..
New Yorkban éltem kb. három éve, előtte az oroszokat nyúztam kicsit a heves francia természetemmel, na meg meglátogattam Dimitrij barátomat. Öreg boszorkány volt már, szerinte nem is húzza már sokáig, mondjuk megígérgettem vele, hogy tíz évet azért meg húzzon ki, akkor már majdnem 600 éve, hogy a világon van. Na meg sokat is köszönhettem neki, anyám után ő tanított engem, sőt még anyunak is tudott mutatni új dolgokat, s elérte azt is, hogy nem ellenségnek nézze azokat akik segíteni akarnak neki, igen az én francia anyám már csak ilyen, egyedül akar mindent megoldani, még akkor is, ha nem tudja. Azt hiszem örököltem tőle ezt a makacsságot. Ahogy a nővérem Zoé is, ugyan ismerjük apáinkat, mert megkerestük őket, sőt az enyém még  a gyerekkoromban is részt vett, de inkább anyára hasonlítunk belsőleg, ami lehet, hogy nem a legjobb, de ezt kaptuk. Azt se tudom, hogy Z merre van, lehet már gyereke van, bár szerintem én hamarabb összetudnám hozni. A nővérem nem az a személy aki gyerekeket akar. Nem egyszerű az biztos.
Éppen a kulcsommal bajlódik mikor az ajtóm résnyire van nyitva, óvatosan lököm be az ajtót. Oké, NY-ben vagyok, itt nem csodálkozom, hogy ha lopni akarnak, bár itt nem találnak semmit, igaz három éve itt lakom, mégis dobozokban van még a holmim, utálok pakolászni, így meg mindent megtalálok.
- Üdv, Lavigne kisasszony. Lenne önhöz pár kérdésem. -
- Nekem is, maga tapló, miért nem bírta megvárni míg hazajövök? Tönkre tette az ajtómat. Szóval bökje ki mit akar vagy hívom a rendőrséget. – villan meg a szemem fagyosan.
- Ugyan erre nem lesz szüksége, valójában az édesanyját Alicia Lavignet keresem, meg esetleg az ön testvérét Zoé Lavignet. -
- Nem tudom merre vannak, nem beszéltem velük egy ideje. Tudja franciák vagyunk, néha ok nélkül hisztisek leszünk egymásra. Na meg aztán ne kérdezősködjön. –
- Az a helyzet, hogy tudjuk mik is önök valójában. Boszorkányok, az anyja pedig elég erős, s veszélyes. Így kénytelenek vagyunk valamivel előcsalogatni. Magával, meg a nővérével, ha megtaláljuk. S ebben segíteni fog. – elővesz egy üvegcsét. Tudtam mi van benne, így csak nyeltem egyet, nekem végem van, ehelyett bilincsek csattantak a kezeimen, éreztem ahogy pilláim elnehezültek, s elájulok.
Igen, elkaptak, de nekem eszem ágába nincs feldobni anyuékat, még akkor sem , ha ezek megölnek. Már négy év itt vagyok, kihasználták az erőmet, mert a legjobb boszorkányok tanítottak ki, na meg tisztavérű vagyok. S most itt vagyok Salt Lake Cityben, mert buli történt.