Elfajzott

ELFAJZOTTAK

A csoport egy bizonyos pontig teljesen megegyezik az átjutottakkal, de náluk már valamivel komplikáltabb a helyzet. Ők azok, akiket a kapu mágiája már nem talált elég tisztának ahhoz, hogy felszabadítsa őket, nem tartotta őket elég emberinek, akik már nem kapták meg az esélyt és örök kárhozatra ítéltettek… egészen addig, amíg a portál meg nem hasadt, elveszítve a szűrő képességét, s az elfajzottak is esélyt kaptak a visszatérésre, épp ahogy a többi lény. De hogy lettek ők emberből fenevadak? A portál nem minősítette őket tiszta embernek, ezért nem engedte át őket; a sérült portál viszont már nem tud különbséget tenni „jó” és „rossz” között, így eldeformálja a megmaradt emberi mivoltukat, ahogy átlépik a határt Föld és Purgatórium között, egy egészen új bestiát megteremtve.
Kijutásuk után az emberségük utolsó szikrái is fakulni kezdenek, mindent elvakít a véget nem érő éhség, az pedig, hogy ellenállnak-e ennek, az ő döntésük, de mielőtt ítélkeznél, mondd csak, te meddig bírnád víz, levegő, vagy szex nélkül? Ezek a néhai emberek mindössze valami náluk sokkal fentebb álló áldozatai lettek.
Attól a perctől, hogy a lábuk földet ér, őrülten kezdenek vágyni az emberhúsra. Ha megteszik, magukhoz veszik a táplálékot, az átváltozásuk beteljesedik és nincs visszaút. Nos, ha nem esznek, akkor sem járnak sokkal jobban, mert elgyengülnek és mehetnek megrohadni a Purgatóriumba – ami azt illeti szó szerint, mert még egy lövésük nem lesz kijutni.
Akiknek van annyi lélekjelenlétük, hogy kapaszkodjanak a halványuló, maradék emberségükbe, persze próbálkozhatnak nyers állati hússal is, igaz, nem lesznek erejük teljében, de a túléléshez elég.
Ami a személyiségüket illeti, már nem ugyanazok az emberek, akik egykor voltak. Sokkal sötétebbek, vadállatszerűbbek lettek, híján az önkontrollnak. Élvezik a préda elejtését, a hús gondolata szinte megbabonázza őket, mindent sokkal intenzívebben élnek át, jót, rosszat, amikor a bűntudat és az emlékek pedig kezdenek elviselhetetlenek lenni, egyszerűen lekapcsolhatják a megmaradt emberségüket és a hajdani fényük végleg kihuny.
Erősségük, az emberfeletti erős és gyorsaság, valamit a sejtregenerálódásuk is gyorsabb lehet. Ezek – főként az utóbbi – természetesen csak akkor igazán kihasználható előnyök, ha megfelelően táplálkoznak, vagyis emberhús hiányában gyengék és sebezhetőek, akár egy hétköznapi ember.
Ami a külsőségeket illeti, az emberi formájukat megőrzik, de egyszerűen megkülönböztethetőek. Szokták mondani, hogy szem a lélek tükre. Nos, ez az elfajzottaknál különösen igaz, tekintve, hogy a szemeikben véres hártya található, ez már hozzájuk tartozik (KÉP). Van egy másik ismertetőjelük, de ez csak akkor rajzolódik ki, ha éheznek. Ilyenkor vöröslő, jól látható erek indulnak meg a szívtől, bármely irányba, a szétterjedésük attól függ, mennyire van az elfajzott szervezete legyengülve, mennyire éhezik (KÉP).