Isaac J. Maxwell

Változtam, nem is keveset. Ám valahol mélyen még mindig ugyanaz az ember vagyok. Továbbra sem szeretem ha utasítgatnak, a szabályok egyenlőek a pokollal amit ugyan nem szó szerint, de képletesen megjártam már. Makacs vagyok és mindenre saját tervem van, próbálok alkalmazkodni, megtalálni a helyem, de ez nem olyan egyszerű, mint képzeltem. Még bennem van a múlt, levakarhatatlanul csüng rajtam, nem tudom elfeledni a háborút és minden éjjel kínoz a sok emlék, a sok halál..és Vianne.
Olykor hamarabb felkapom a vizet semmiségeken, reflexeim ugyanolyan tökéletesek, mint a háborúban voltak, a katona bennem van és nem lehet kiölni onnan soha, mert egyszerre vagyok a múlt és a jelen.
Bár apám árnyéka nem követ már, de jelenlétét magamban érzem és mindig figyelmeztet, mindig elmondja, hogy elbuktam, és igaza van.
Külsőre is változásokon estem át, többé már nem az egyenruha az amit viselek, ennek a kornak megfelelően öltözködöm, már nem azok a gyerekes arcvonások jellemeznek, idősebb lettem, megváltoztam. Szemem színe azonban továbbra az a mély kékség, ez örökre velem lesz. Hajam színe kissé barnább árnyalatot öltött, változtam, de nem szembetűnően.

Meghaltam majd egy pokollal egyenlő helyre kerültem hosszú évekre, ahol szinte az idő se volt számítható, ahol nem is számított semmi csak, hogy éljem túl, de már azt se igazán tudtam miért harcolok. Két éve kerültem ki onnan egy olyan világba ami eleinte megrémisztett, ahol nem találtam a helyem. Végül szép lassan beletanultam, mert muszáj volt. De minden nap előtörnek belőlem az emlékek és addig kínoznak míg aludni se tudok már, ébren forgolódom mindaddig míg valami pirulát le nem nyomok a torkomon. Ebben az új világban hihetetlen számú bogyó van, mind az illegálistól a legálisig. Mindenre találsz gyógymódot, ha ez akkor lett volna mikor én éltem kevesebb lett volna a probléma.
Rengeteget gondolok arra az időre szinte máson se jár az eszem, még az apám is eszembe jut olykor, sőt, a nyakamban liheg mondhatni, hogy minden nap elmondja nem kellett volna túlélnem. Hát tényleg nem, minden ami fontos volt a múltban ragadt, nekem is ott kellett volna, ott volt a helyem.
-Hé Isaac, ne fantáziálj inkább figyelj, ha nem emlékeznél a csaj nem kék hanem vajszínű szobát kért, te meg legalább már 10 perce kékkel fested azt a falat. - Kiszakadok a gondolataimból, hogy megbizonyosodjak Paco szavairól és igaza van, kevesebbet kellene gondolkodnom és többet cselekednem.
-Mindjárt helyrehozom, nem kell ekkora ügyet csinálni belőle. - Mormogom és aztán neki kezdek a helyrehozásnak.
-Én tőlem hupililára is festheted, de a főnök azt mondta még egy hiba és úgy kipenderít, hogy a lábad se éri a földet amigo. - Mintha ezt nem most hallanám először. Igazából nem szeretem ezt a munkát, de ettől függetlenül még jó lenne megtartani, kell a pénz, hogy valahogy kihúzzam. A főnököm meg komolyan jó ember, csak éppen a munkaerő nem a legalkalmasabb, így is elnézett már nekem egy csomó dolgot, össze kellene kaparnom magam.
Ezzel a munkával csupán egy a gond, hogy sok időm marad a gondolataimra amiben egyre csak egy személy körvonalazódik, akit valaha szerettem.
Nem tudom meddig maradok még az épp eszemnél, de nem adok magamnak sok időt. A múltam és a jelenem keveredik és ettől megfájdul a fejem. Nem tudom igazán mit kellene ez ellen tennem, talán a bogyók nem a legjobb megoldás, de néha segítenek feledni vagy feldolgozni a lehetetlent.