Dylan "VS" Julian

Tárgy: Re: Dylan "VS" Julian 2015-01-23, 22:56

Átadom neki a papírokat, el veszi, de nekünk más dolgunk van.
- Paul, majd csak 11 után robog be. - veszem vissza a papirost, majd lerakom az asztal üresebb pontjára. Kérdésemre, természetesen egy nagy Nem a válasza. Már várom a kiabálást, miszerint az előbb tartott róla kiselőadást és máris elfelejtettem? De nem...nem ezzel szapul. Amire meg is lepődök és nagy boldog szemekkel nézek rá.
- Oké. - végül a kérdés és ahogy rám néz, elkomorodok, egy pillanatra kussolok, ahogy átpörgetem az agyam eldugottabb szegletében a "világ szabályait", mivel hamar rá találtam, bólintok.
- Még szép.
Végül az új ügyet olvasom, a fényképet a fegyverről és a 7 töltényről, amit előtt.
- Desert Eagle Mark XIX. Ki volt a helyszínen? Ez a fegyver...csak 6 töltényes, a hetedik kakukktojás. - morgom inkább csak magamnak és kiírom az észrevett hibákat a "térképes" papírra. Végül a fényképen landol a tekintetem, majd egy másikon, majd a harmadikon. Az összes nyom mellett, van még valami. De mi? Forgács?
- Van a városban, vagy a környéken fa üzem? - teszek fel egy szokatlan kérdést...a város háromnegyed részét nem ismerem, Dylan meg talán járt már (majdnem) minden pontján.

Tárgy: Re: Dylan "VS" Julian 2015-01-23, 22:16

Egy rohadt szót sem szólok onnantól kezdve, hogy odatoltam hozzá az aktát. Elemezze, csináljon vele, amit akar, addig én előveszek egy szokványosabb esetet és annak gépelem a részleteit. Még arra sem figyelek fel, amikor elhangzik a nevem. Csak hümmögök valamit jelezve, hogy azért hallom, amit mond. Még befejezem a mondatot végül még egyet hozzáteszek és ezzel a bekezdés is letudva. Utána már Julianre nézek.
- Remek - mondok csak ennyit dicséret gyanánt. Most még annyira sem erőltetem meg magam, mint bármikor máskor. Persze attól még átfutom, amiket a kezembe ad, de arra nincs sok esély, hogy tévedjen. Vele is előfordulhat - gondolom - de az, hogy most jó nyomra bukkant-e már nem az én bajom lesz.
- Passzold le az ügyet Paulsonnak. Nekünk van így is mivel foglalkoznunk. Hadd legyen neki is egy kis sikerélménye. Innen már csak nem cseszi el - mondom végül kis gondolkodás után, majd bólintok is egyet. Igen, ez így rendben lesz. Mi foglalkozzunk csak a sráccal, akiből egyelőre egy értelmes mondatot sem tudtunk kihúzni. Ha esélyt adnánk neki, még a saját nevét is tagadná. Kár, hogy az hiábavaló próbálkozás lenne. Azt már rég tudjuk.
- Egyedül? Nem - válaszolom szinte azonnal. Egy gyakornoknak az ég világon semmi keresnivalója a kihallgatószobában. Az viszont, hogy velem bejöhessen nem kerül olyan sokba.
- Holnapra elintézek egy beszélgetést és elkísérhetsz - mondom végül, jól elhúzva az időt. - A szabályokat tudod, igaz? - nézek rá egy pillanatra. Nem várom, hogy elsorolja őket, beérem egy szimpla igennel is. Az pedig egyértelmű, hogy elvárom tőle, hogy ássa magát bele az ügybe, ha már beszél a sráccal holnap. Minden apró részletet tudnia kell és nem hibázhat.

Tárgy: Re: Dylan "VS" Julian 2015-01-23, 20:15

A Főnök végig hallgat, a rövid csendben pedig végre megszólal. Beismeri, hogy valahol igaza van, de neki is vannak nyomós okai. Szavait hallva...neki adok igazat. Mert igaza van...a lelki nyomornál....nincs rosszabb. Nem szólok, csak tekintetem tudatja vele, ez sokkal rosszabb, valóban.
Próbálom megérteni a szempontjait, tényleg próbálom, mert tanulni akarok belőle, tanulni akarok tőle. Tanulni! Hinni, kapaszkodni. De bízik bennem, szavai ezt igazolják. Ez pedig jól esik. Mindennél jobban. De aztán egy apró jel tőle, a csend ismét beáll... A testbeszéd sokat elárul, nem kellenek ahhoz szavak, hogy kiderüljön, nem akar most erről beszélni. Igaza van, lapozzunk. Egyébként se vagyok valami jó lelki szemetes, ha valakinek szar kedve van, inkább felvidítom a magam módján, mint végighallgassam az agonizálását. Szeretem a társasági életet, szóval nem vagyok antiszociális, de a lelkizős beszélgetések tényleg messze állnak tőlem. Végül elém tol egy aktát, ahogy megszólal, már rég a kezemben van és olvasom.
- Benneteket dezinformált ez a tag... - motyogom, mivel ahogy a sorok közt olvasok, valami hiányzik, sőt...egy üres lapot veszek elő a fiókból, majd egy tollat és a menekülési útvonalakat cirkálom. Öten voltak, egyet fogtak el, aki kussol. A hely ahol voltak, ahhonan megléptek 3 kijárattal rendelkezik....
Végigpörgetem az agyamban a dolgokat. A Kölyök vagyok, nem nehéz összeraknom, hogy miért pont ezt a feladatot teszi fel nekem. Ez eszembe jutatja, hogy tegnap előtt este megoldottam egy egy hónapja húzodó ügyet. Mivel én nem küldhetek ki senkit, mivel eleve Dylan kapta meg, csak neki tudok erről szólni. Csak 2 órát ültem felette.
- Dylan. - felálltam és a helyemre sétálva előszedtem az aktát és a papírt a logikázásommal, majd ahogy ahogy mentek vissza mellé, úgy magyaráztam.
- A Collins ügyet megfejtettem...ne a város déli felén keressétek a tagot, hanem a nyomornegyedben, a testvérénél. Bár a nő már két éve halott, de ott ütött tanyát. És...fegyver vásárolt úgy 1 hete a Misqu-nál... - nyújtom felé a lapot az irománnyal, a bankszámla kivonat nyomtatványával, az útvonal tervel és a házszámmal. Aztán ismét leültem mellé és az új anyagot dokumentáltam fejbe.
- Beszélhetek ezzel a taggal? - néztem felé kérdőn, mivel semmiből nem tudok várat építeni, talán tud egy apró szösszenetet kikotyog, amiből tudok elemezni...mert ez nekem annyit mond, mint másnak a francia anyanyelvem...

Tárgy: Re: Dylan "VS" Julian 2015-01-23, 17:13

Rá figyelek, amíg válaszol. Végül is ezzel többre megyek, mint azzal, hogyha magamban találgatok, vajon mit gondol. Szó nélkül hallgatom, ami elhangzik, majd aprót bólintok. Nem úgy tűnik, hogy tervezek bármit hozzáfűzni.
- Rendben, értem. Logikus - ismerem el végül a nagy hallgatás után. - De neked is meg kell értened, hogy az én felelősségem vagy. El tudod képzelni az érzést, hogyha önként magammal viszlek valahova és megsérülsz? Vagy meghalsz? Hogy milyen lenne azzal a tudattal együtt élni? - nem kiabálok, most már inkább a suttogás felé közelít a hangom. Igazából ezúttal választ sem várok tőle. Csak annyit szeretnék, hogy gondolja át az én szemszögemből is és értse meg, miért nem viszem magammal éles helyzetekbe.
- Bízok benned, Julian - mondom és azt hiszem, igaz. Tényleg bízok benne, csak... Megrázom a fejem, jelezve, hogy most erről nem akarok többet beszélni. Talán máskor visszatérünk rá, talán addig én is átgondolom az egészet.
Annyi biztos, hogy hiszek abban, hogy jó rendőr... jó nyomozó lesz belőle. De valahogy nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy még csak gyakornok. Neki semmi dolga fegyverek és repkedő golyók között. Engednem kellene neki? Minden ösztönöm ellenére egyszer-egyszer magammal vinni?
Jó pár percig csak bámulom a magam előtt lévő aktát, de egyetlen szót sem olvastam még el. A gondolataim leragadtak ennél a témánál és úgy tűnik, jó ideig nem is szabadulok.
- Meglátjuk, mi változik majd. Most csak nézd át ezt és agyalj - tolok elé egy kisebb adag aktát. Semmi különös valami helyi lövöldözés, piti bűnözők. De akit elfogtuk az nem köp, egyetlen szót sem szól. Kell valamit találnunk ellene, amivel rá tudjuk venni, beszéljen. Más lehetőség nincs, mivel a többieket nem lehet beazonosítani.

Tárgy: Re: Dylan "VS" Julian 2015-01-21, 20:34

Mellé kerülök, mire kinyögi, nem ad büntetést. Mert nem menne vele semmire se. Miért is? Mert amint annak vége, minden kezdődik elölről? Talán. Jó, néha rám férne egy alapos verés, de most megelégszem Dylan ordításával. Azért ezt mástól nem tűrtem volna el. Pár másodperc, nincs fecsegés, se további ész érvekkel és kérdésekkel való vagdalózás, csak mi ketten.
Egyszerűen többet ért annál az információ, semmint hogy lehetetlen viselkedés miatt szalasszam el.
A visszakérdezés elegendő válasz volt, nem csak az eredeti fel nem tett kérdésemre, hanem nagyjából mindenre. Alig hogy feltette, már válaszoltam is, miközben a monitorról a tekintetébe figyeltem.
- Nem Dylan! Sose gondoltam rólad ilyet! Minden tiszteletem a tiéd, de tényleg! - nem világosultam meg, de nem tapogatóztam sötétben. Hogy mire volt ez jó? Hogy mire lesz még jó? Őt segítem, segíteni fogok neki. A társa leszek, amint vége lesz a gyakornoki posztomnak. Legalábbis ezt akarom...
Ha pedig valami folytán lepaszolna másnak...többet nem kergetnék ostoba álmokat - a lények igenis valóságosak - , nem okoznék fejfájást senkinek, eltünnék, mintha sosem lettem volna...feladnám? Mivel Dylan tudja és látja mi rejlik bennem, többet enged meg, mint más tenné, de nem csak ez a dolog tette a szememben őt nagyá...apa szemében kudarc voltam, viszont Dylan, ő nem tekint rám úgy. Nem érdekelnek a dicséretek, nem azért csinálom amit...
- Csak... szeretnék végre hasznosabb lenni. Hogy ne az legyen, hogy az okoskodás miatt megyünk hajrában az ügy végére. Hanem veled akarok tartani egy cinkesebb helyzetbe. Tudom, nem lehetséges. De mikor máskor tanulhat az ember, ha nem egy éles helyzetből. Nem megöletni akarom magam. Ahogy te mondat párszor, látni akarom az emberi gonoszságot közelebbről. - hogy ebből mi lesz? Elhajt? Inkább lepasszol másnak, másnak adva át a felelősséget? Korábban azt mondta, lelőne egy tízéves is, amilyen béna vagyok fegyverügyileg. Szerintem éles helyzetben másképpen volna. Csak úgy érzem, ő nem bízik bennem. Pedig tettem már le arra a bizonyos asztalra.
- Csak higgy bennem, ahogy én is hiszek benned! Vagy egyszerűen...csak bízz meg bennem végre...

Tárgy: Re: Dylan "VS" Julian 2015-01-21, 19:29

Általában nem úgy gondolok rá, mint egy hatalmas problémára, akit a nyakamba varrtak. Tényleg hasznos tud lenni és adok neki elég teret, nem? Megszabom a határokat, de még így is sokkal többet engedek, mint mások tennék. Vagy csak rosszul látom a dolgokat. Talán majd átgondolom ezt egyszer, most viszont csak próbálok igazán lenyugodni, hogyha bármi apróságot mond, ne húzzam fel magam azonnal. Több, mint elég volt a kiabálásból még nekem is, hát még neki hallgatni.
A büntetés szóra csak felnézek rá egy pillanatra, aztán vissza az asztalomra. Nem, ezen nem gondolkoztam eddig és fogalmam sincs, milyen döntésre kellene jutnom ezzel kapcsolatban. Végül maradok a csendnél, amíg oda nem kerül mellém a szék és le nem ül.
- Nem fogok büntetést szabni - mondok csak ennyit, hogy ez most jó vagy éppen rossz dolog... nos, addig még nem jutottam el fejben. Majd egyszer elérek a gondolat végére, de annyi biztos, hogy nem fogok neki olyasmit mondani, hogy napokig vagy hetekig itt ücsörögjön.
- Eddig sem mentem vele semmire, nem igaz? - adok hangot végül a gondolataimnak és magam elé húzom az első aktát, ami a kezem ügyébe kerül. A következő pillanatban már mozgatom is meg az egeret, hogy visszakapjam a monitoron is a kiegészítő adatokat. De nem sokáig jutok. Ez így nem megy.
- Mondd, Julian, egy utolsó rohadék vagyok? Megbüntetlek, mint egy gyereket? Nem hagyok neked elég teret, hogy mindenbe beleless, amibe kellene egy gyakornoknak? - csak nem bírom ki és rákérdezek. De végül is így a tiszta.

Tárgy: Re: Dylan "VS" Julian 2015-01-21, 16:46

Az utolsó ember, aki ezen hangszinten üvöltött velem, halott. Dylan most először ordított velem így, szinte megperzselt. Most mérges rám, mert itt hagytam az asztalát és terepre mentem Carterrel. Csak ezért akadt ki ennyire. Ahogy visszaül a helyére, a talajt figyelem. Semmi nem érdekli. De a válasza...ahogy kimondta a fejemre mért ítéletet, egyáltalán nem tetszik és nem nyugtat meg, de nem nézek rá.
- Megértettem. Nem okozok több...- tekintetem rá vándorol.
- ...problémát. - vajon egy bocsánat kérést azért elfogad, vagy azért is elhord melegebb éghajlatra?
- Sajnálom. Gondolom nem sokat érsz vele. De akkor is, sajnálom. - bátor ember az, aki szembe mer szállni az ellenségeivel. De még bátrabb, aki baráttal száll szembe. Nem vagyok bátor...nem is akarok az lenni, de igaza van. Kicsit eltévedtem, azt hiszem. De végre egy nyelvet beszélünk.
A nap amikor végre megértenek...soha nem fog eljönni. Más vagyok, hogyne lennék? De hogy különleges? Annak sosem éreztem magam, életem egyetlen pillanatában, nem csak a magam, de más számára sem. Semminek, annál sűrűbben - a büszkeségem nem abból fakadt, hogy különlegesnek éreztem magam, hanem hogy minden szar ellenére egyáltalán eddig eljutottam valahogy. Gondolkodni és elveszíteni valamit, ami egyáltalán nem helyettesíthető...
- És a büntetés? - igaz, ami igaz, a nagyfőnöktől kapottat elrendeztem, Dylan meg eléggé megbüntetett azzal, hogy elhordott melegebb éghajlatra....de ez csak az első fele volt...de ne...inkább ne ordítson még egyet kört. végül csak felálltam és az asztal előtt heverő székhez mentem, amit aztán megragadtam és bevittem a Főnök mellé és ott ültem le. Nem avatkoztam abba, ami nem az én dolgom, csak leültem mellé...legalább látom mit ügyködik, meg ismerem már...
- Szóval?

Tárgy: Re: Dylan "VS" Julian 2015-01-21, 10:31

Nem mondom, hogy minél többet kiabálok, annál nyugodtabb vagyok. Inkább csak kezdek kifogyni a szavakról így sok mindent, amit elmond, figyelmen kívül hagyok. Nem vagyok az a fajta, aki leáll győzködni arról, hogy biztos nem fél napig érdeklené az anyját. Biztos jobban megviselné, hogy elveszítette a fiát. Úgy megyek el a mondatok mellett, mintha el sem hangoztak volna. Csak folytatom a magamét, kiabálok és talán pár mondat után be is rekednék. Régen volt, hogy bárki okod adott arra, hogy ennyit ordítsak és veszekedjek.
Ennek akár még örülhetnék is vagy mi. De végre, úgy tűnik, elhallgatok. Legalábbis a csend hosszabbra nyúlik, akkor is, ha az eddiginél sokkal dühösebben néztem rá - már ha ez lehetséges -, amikor viccelődni próbált. Nem, ezúttal nem vagyok olyan hangulatban. Képtelenség, hogy nem jött rá magától.
- Gondold át, hogy mit mondasz, Julian - morgok még mindig ennyit elég dühösen. Aztán úgy tűnik, tényleg befejeztem. A kiabálást mindenképp. Megköszörülöm a torkom, aztán visszamegyek az asztalomhoz. Már egy egyetlen dolgot akarok mondani, de az nem megy ilyen könnyedén. Most, hogy lenyugodtam nagyjából, akaratlanul is átgondolom előbb magamban, amit ki akarok mondani. Mert igenis fontos dolog. Egy utolsó megjegyzés, mielőtt ténylegesen belefoghatnánk a mai munkába.
- Nem érdekel, hogy milyen jó vagy. Az sem, hogy megszoktad mellettem - tartok egy pillanatnyi szünetet, ahogy leülök, majd hátradőlök a székemben. A hangom szinte fájdalmasan más most, hogy visszafogtam magam és vége a kiabálásnak. - Ha több gondot okozol nekem. Ha megint ott leszel, ahol semmi keresnivalód, feladom. Mész amerre akarsz, vagy könyöröghetsz a Nagyfőnöknek, hogy tegyek valaki máshoz, de én végeztem. Érthető? - nézek rá és ezúttal sem üres szavak. Ez veheti amolyan ígéretnek is.

Tárgy: Re: Dylan "VS" Julian 2015-01-20, 19:58

Ellég gatya lehet a helyzetem, ha velem kiabál jelen pillanatban. A gondolatok viszonylag gyorsan állnak össze a fejemben- vagy legalábbis a szokottnál némileg gyorsabban, ez persze még mindig nem mond semmi jót. A nagyfőnök engedett el. DE! Dylan felelőssége vagyok. Akkor erre, miért nem gondolt senki...mindegy. Nem dolgozok itt hivatalosan. Igaz, csak papírom van arról, hogy itt vagyok gyakornok és mindenki jól ismer.Valahol, elmém egy rejtett zugában még az a röpke gondolat is felmerült, hogy hagyjam a maguk medrében folyni az eseményeket, és használjam ki máskor az alkalmat, hogy lépéselőnyben vagyok a többiekkel szemben. Bárki is azt hiszi, hogy a fizikai fájdalomnál nincsen rosszabb? Akkor tessék, szívesen cserélnék vele, csak most pár másodpercre is, tuti egyből meggondolná magát. A beszédstílus természetesen továbbra is ugyanolyan, egyszerűen képtelen vagyok használni az agyamat, a düh vastag falként épül az elmém köré, szóval most senki ne várja, hogy gondolkodni kezdjek. Miért vagyok mérges? Mert nem értékeli az esti munkám. Pedig nem magam miatt csináltam...miatta. Hogy ne kelljen folyton rágódnia. De nem érdekli, fel sem fogja, hogy kiraktam a maradék kirakóst. Mérges, én meg hülyeséget kérdeztem azzal, hogy dühös, mert életben vagyok. A hajamba túrok, mert igaza van...most ő van itt, én meg valahol, valahol nem itt, hanem azokon jár az agyam, akik lehet már nem is élnek.
- Egy polgári temetés! Anyám bőg fél napig és az élet megy tovább...- csattantam fel ismét, kissé felemelt hangerővel, azzal együtt ültem is le és halkabban folytattam, szinte keservesen jött ki mindez.
-... mintha semmi nem történt volna. - végül már nem is mertem ránézni, hiszen most tudatosult bennem az, hogy mit is akart ezzel. Az információ semmit sem ér, ha valaki meghal, mondjuk én. Nem apára ütöttem, ő ezt a hangnemet már rég megtorolta volna, én meg? Én meg semmit sem teszek ellene. Mert nem tudok, nem akarok tenni ellene semmit. Nem ő vagyok. Csak az utolsó Callaghan. Nem akarok idő előtt meghalni...Végül megint rà figyelek. Szavaira. Lenyugodtam. A gondolataim ismét urrá lettek a haragom felett. Végre.
Aggódik? Ugyan. Néha zavaró a jelenlétem, de én bírom Dylant. Tisztelem. Még ha néha furcsa is, a valamijei miatt.
- Rendben. Megértettem. - majd elmosolyodtam.
- Amiről nem tudsz az nem fáj, nem igaz? - a végére elkomolyodtam, hiszen nem ilyen vagyok. Még mielőtt bármit is mondana, folytatom.
- Nem teszek semmi olyat, minden lépésemről beszámolok és nem cselekszek hősként. Idiótaként. Ha meg valami veszélyeset látok, neked szólok először és nem megyek fejjel a falnak. Nem vagyok Hős... - mint az oviban, de ha ő ettől megnyugszik, felőlem. Bár nem 100% hogy így lesz, de annak örülök, hogy mellette lehetek. Nem akarok átkerülni máshoz, megszokni újra... Szükségem van rá...

Tárgy: Re: Dylan "VS" Julian 2015-01-20, 18:25

Néha inkább csak rá villantom a tekintetem, de nem szállok vele vitába. Elég, ha anélkül kiabálok, hogy kijavítanám minden szavában, nem? Persze legszívesebben elhallgattatnám. Csak most az egyszer értené meg, hogy csendben kellene maradnia. De nem. Pont ő tenne ilyet? Néha nem tudom eldönteni, hogy szereti hallgatni a saját hangját, vagy miért olyan lehetetlen ez nála.
- Ártatlan terepszemle maximum az, amikor hullák közé viszlek, a fél őrs társaságában - csak nem bírom megállni, hogy ne javítsam ki. Úgy látszik, egy egészen kicsit másképp osztályozzuk a dolgokat. - Még az sem ártatlan szemle, amikor a rohadt kocsiban gubbasztunk, és megfigyelünk. Mert bármi történhet, ha felbukkan, akit keresünk - igen, ilyenre mégis vittem már magammal. De jól átgondoltam mindent, megfontoltam minden lehetőséget és csak egy piti dílerről volt szó. Volt nála fegyver, de ugyan már, ő nem valami nagymenő, aki a fél alvilágot ránk zúdítja, ha elmenekül!
- Pontosan. A Nagyfőnöktől. De érted, én felelek! Nem dolgozol itt hivatalosan - utálom ezt a fejéhez vágni, de most nem gondolom át, hogy mit is mondok. Egyszerűen... az igazat, amire máskor, ha nem muszáj, nem világítok rá.
- Azért lennék dühös, mert életben vagy? - nézek rá komolyan és az a pillanat nem kicsit feszült, amíg csendben várok. Nem mintha túl sokáig hallgatnék. Ugyan, most képtelen lennék rá.
- Azért, mert ott voltál, ahol semmi keresnivalód. Azért, mert semmi közös az ilyen ügyekhez. Azért, mert ha lelőnek, még azt sem mondhatom "Hülye volt, ment a saját feje után". Tudod, mi történt volna, ha meghalsz? - nem mintha tényleg választ várnék. Csak szeretném, ha elgondolkozna rajta. Ha már nem szokása, mert "Nem gondolt arra, hogy kiszúrják". Nem gondolt!
- És azért, mert képtelen vagy csendben maradni, amikor kellene! - teszem hozzá az utolsó érvem. - Amíg az én felelősségem vagy, addig ki nem teszed a lábad az őrsről, csak velem. Ha én viszlek, még terepre. Ha nem, itt gubbasztasz az irodában. Inkább az unalomba halj bele - mintha egy kicsit halkulna a hangom, de alig észrevehető. Jöhetnék azzal, hogy már megszoktam a fejét és persze, nekem is hiányozna, ha bármi történne vele, de nem. Ilyesmivel nem fogok előhozakodni. Itt inkább arról van szó, hogy elegem van abból, hogy mindig, mindenbe beleüti az orrát. Mindig ott van, ahol nincs keresnivalója.

Tárgy: Re: Dylan "VS" Julian 2015-01-19, 20:44

A nyugalom szigetét nem Dylan irodájában találjátok meg. Sokáig nem is kell várnom, mert egyáltalán nem tetszik neki a dolog. Pár pillanatig a földet bámulom. Zseni vagyok igen. Ez tény és a valóság. Már nem egyszer a fejemhez vágták. Idefigyelj... Uh...Ha jól emlékszem volt már alkalom arra, hogy lecseszett és igy kezdte mondatát, de most a haragja túl tesz az eddigieken. Hát erre mondják...szívás. Megint ránézek, dühös tekintetébe, ami szinte ordít arról, hogy legszívesebben szétverne.
- Ilyet nem feltételezek magamról! - vágtam vissza, mert ez egy kicsit túlzás, én? Menő? Hol? Melyik naprendszerben? Jó dühös, amit tényleg nem értem miért igy kell megoldania. Adjon egy hét papirmunkát és kész. Nem kellene végighallgatnom egy újabb litániát. Ami több lesz, ha ennyire felhúzta magát.
- Meg különben is csak ártatlan terepszemle volt. A franc se gondolt arra, hogy kiszúrnak minket! - folytatom, mivel nem tudom, hogyan hallotta a sztorit. Ám amikor nekiáll kiabálni, inkább elpillantok szemeiből, valamerre az ablak felé, majd vissza Dylan heves arcára.
- A nagyfőnöktől lett engedély kérve... - felelem halkabban, ám a másik kérdését eleve fel nem fogom.
- Nincs megírva egyetlen nagykönyvben sem, hogy nem jöhetek be az Örsre...- feleselek? Nem, csak kiállok magamért.
- Tulajdonképpen miért is vagy dühös? Azért mert életben vagyok? Mert több mindent kiderítettünk a kis galeriről? Vagy mert le lettél cseszve? - tettem fel a kérdéseket, miközben álltam is fel egy hirtelen mozdulattal széttárva karjaim.
- Mi szúrja.... - inkább hallgatok, nem emeltem fel a hangom, elég ha körülötte pulzál, vibrál, forr a levegő.
- Attól hogy kiabálsz, nem oldasz meg semmit. - eresztettem le végül a karjaim. Nem szeretem, ha ordítanak...főleg ha velem, mert tényleg nem tettünk semmi olyat, ami "bűn" lenne...

Tárgy: Re: Dylan "VS" Julian 2015-01-19, 19:56

Borotválkozás! Hát persze, hogy inkább kitér a részletekre, megjegyez bármit ahelyett, hogy válaszolna. Máskor egy részem még díjazza is a leleményességét, de ez most nem az a nap. Nemhogy erre a találó kérdésére nem válaszolok, de még a másodikon is elgondolkozok. Jobban tenném ha szó nélkül hagynám...
- Mert egy cseszett zseni vagy. Állítólag - hallani a hangomon, hogy ezt nem fogja csak úgy megúszni. Rohadtul nem érdekel, hogy mit szereztek, mennyivel vitték előrébb az ügyet, amiben hosszú napok óta csak egy helyben toporgunk. Mindez most nem számít és ezt szerintem ő is tudja, ha kicsit megmozgatja az agytekervényeit.
- Idefigyelj, Julian...! - kezdek bele. Nálam ez az egyértelmű jele annak, hogy piszok nagy bajban van. Olyankor mindig így kezdem a mondatot és jön egy kis fejmosás. Hát, most egy kicsinél több lesz azt holt biztos.
Főleg, hogy még szándékosan vagy sem, de tovább húzza az agyam a flegma modorával.
- Fogd be és hallgass! - szólok rá szinte azonnal, ahogy megtámaszkodok két karommal az asztalomon. Persze felé fordulva. Addig jó neki, amíg itt állok és nem rántom talpra.
- Nagyon menőnek érzed magad, igaz? Besegítettél egy ügyben, éles helyzetben voltál, ahol az ég világon semmi keresnivalód nem volt! - ez még itt javában a tényközlés, semmi különös, majd ezután...
- Ki a büdös franc mondta neked, hogy menj Carterrel? Ki mondta, egyáltalán a lábad tedd be az őrsre, amikor már nem vagyok itt? - most már szabályosan kiabálok. Ha nem is az egész épületben, de a folyosó biztos zeng a hangomtól.

Tárgy: Re: Dylan "VS" Julian 2015-01-19, 16:41

Az óvatosságra még sosem fáztam rá, így ezen a rossz szokásomon nem ma készültem változtatni. Ahogy beléptem az irodába, Dylan nem volt feldobva. Vagy a hírek miatt, vagy mert fáradt. Néztem őt és gondolatok száza tobzódott bennem, hogy mit kéne tennem. Egyszerűnek tűnhetett mindezt összeegyeztetni, mégis a valóság ennél sokkal összetettebb volt. Láttam rajta a nem-tetszést, s habár ez valahol legbelül fájt, nem tudtam vele mit kezdeni. Megtörtént és kész... Kérdésére egy kérdéssel válaszoltam.
- Borotválkoztál? - választ se várva rá, mivel rajta látszik, ő meg hallotta, tehát felesleges kérdés volt. A géphez sétálltam, letérdeltem közben feltette a kérdését, amig én a telefont tettem fel az usb-re.
- Miért van az az érzésem, hogy nem tetszett amit hallottál? - pillantottam fel rá, majd felkeltem és visszasétáltam a helyemre, leültem és figyeltem.
- Leadtam 3 rendszámot és 2 fantomképet és nem vagy boldog? Legalább hasznosítottam magam. A tegnapelőtti büntetésből meg már csak a negyede van vissza. Nincs okod arra, hogy mérges légy. - legalábbis ezt szeretném elérni, aztán majd elválik, hogy mire jutok, minden esetre... bármennyire is legyen beteg dolog, attól még élveztem azt az egészet. Nem akartam elbukni. Semmilyen fronton sem, és ez egyszer képesnek is éreztem magam minderre. Óvatos voltam én világ életemben, még ha ez nem is mindig volt feltűnő, máskülönben rég nem élnék. Illetve, ha nem lenne olyan rohadt mákos formám, mert anélkül se jutottam volna el eddig... meg sok más tényező is közrejátszott, egy szó, mint száz, nem adom olcsón az irhámat.
- Halottad, oké. Ad ki a büntetést, aztán kész. Nem kell ezen ennyit ugrálni...

Tárgy: Re: Dylan "VS" Julian 2015-01-18, 22:01

Fogjuk rá, hogy egész jó napom és estém volt. Még addig is eljutottam, hogy hazamenjen és aludjak összesen három órát. Kisebb-nagyobb megszakításokkal. Viszont legalább rendbe szedtem magam. Nagyon ideje volt már egy borotválkozásnak, sőt talán a napokban egy hajvágás sem ártana. Azt persze nem fogom otthon megcsinálni. Idő, idő, idő. Majd egyszer.
Valami hajnal öt körül már csak szemezek az ágyammal, de nem próbálok újra elaludni. Pedig érzem, hogy rám férne. A fejem lüktet, a szemem ég. Pihenni kellene. De nem teszem, csak felveszem a szokásos ing és nyakkendő kombót, a fekete nadrág és kezdődjön a nap. Természetesen reggelivel a közeli kis étteremben, ami mindig nyitva van, majd jöhet a kávé... és még egy kávé.
Mire tényleg eljutok addig, hogy beérjek az őrsre, már javában mindenki más is talpon van. A város nagy része éber és megy a dolgára. Ahogy én is. Csak nekik valószínűleg nyugodtabban indult a napjuk vagy éppen a legnagyobb bajuk az, hogy késnek tíz percet. Nekem viszont? Van a nyakamon egy minden lében kanál gyakornok, akinek a mozgalmas estéjéről még most számolnak be. Szó nélkül bólogatok, próbálok minden részletre figyelni, de minél előbb szabadulni akarok. Átgondolni és ha lehet legalább annyira lenyugodni, hogy ne hallja a hangom az egész utca.
Mondanom sem kell, nincs a világon annyi idő, hogy ezt el lehessen kerülni. Nem érdekelnek olyan apróságok, hogy sok fontos információt megtudtak. Nem érdekel, hogy szükségünk volt rájuk. Egy dolog számat. Hogy most az asztalomnak támaszkodok és az ajtóra, majd Julianre szegezem a tekintetem, amint belép.
- Hosszú estéd volt? - kezdem ahelyett, hogy én is valami köszönéssel hozakodnék elő. Nem vagyok jó kedvemben az egyértelmű.
- Kitalálod, mivel fogadtak ma reggel, amint betettem az épületbe a lábam? - nyugodt a hangom. Túl nyugodt. Vihar előtti csend, ha szépen akarok fogalmazni.

Tárgy: Dylan "VS" Julian 2015-01-18, 19:19

23:00 után
Megúsztuk. Regina beszólt a központba, mire visszaértünk, már mindenki tudott mindent. Még a kocsira is rá van írva, majdnem kinyírtak minket. A nagyfőnök vár minket, bár Reginának kint kell maradni, ő majd később megkapja, rangjához illő büntetését. Bekopogok és benyitok. A nagyfőnök nem tudott Dylantől kapott büntetésemről, de miután elküldött, erről is tudomást szerzett valakitől. Ráadásul az akciónk se tettszett neki. Felemelt fővel nézni szembe az akadállyal, vállalva a veszélyt és a következményeket, még akkor is, ha ez az jelenti, hogy valamit elveszíthetek. Elmondtam mit láttunk, hol, mennyi embert láttunk összesen, de ennél biztos többre kell számítani. Három rendszámtábla és kettő fantomkép. Nem érdekelte jelen pillanatban. Leüvöltött és közölte a büntetést az ő részéről...de számítanom kell Dylan haragjára is. ABC sorrendbe kell tennem 3000 aktát és ki kell takarítanom a pincét. Elköszöntem és mentem be Dylanhez. Az iroda üres volt, megkérdeztem az egyik tagot, merre van. Mikor visszaért az ügyről, azt hitte hazamentem, nem tudott arról, hogy leléptem Carterrel és senki se értesítette róla, így elment ő is haza. Tehát még nyugi van, mehetek a büntetésemre. Lecuccoltam a helyemre a táskám és a kabátom...mentem is.
Hajnali háromkor végeztem a pince kitakarításával, pókháló, döglött rágcsálók és rovarok eltávolítása. További egérméreg elhelyezése, a leszanált cucok rendbe tétele és összesöprés. Utánna mehettem az egyik raktárba, ahol iratokat rendeztem el ABC sorrendben, mit ne mondjak...minden szanaszétt volt. Néhányba bele is kukkoltam, de igyekeztem a dologgal.
Hét órakor beszólt valaki, megjött Dylan és a nagyfőnök már beszámolt neki...óh te atya ég...tuti nem tárt karokkal fog várni...
Felmentem. De előtte elmentem kezet mosni, majd elindultam az irodába, ami már nem volt üres. Az ajtó előtt megálltam, nagy levegő és beléptem.
- Jó reggelt, Főnök. - a helyzet maga déja vu érzéssel tölt el, mert mintha már lett volna egyszer egy ilyen helyzetünk, csak akkor nem akart kinyírni senki, csak olyanba ütöttem az orrom, amibe nem kellett volna.

» Julian ♦ Dylan
» Dylan + Julian
» Rendőrség - Dylan + Julian
» Dylan és Julian
» Dylan és Julian