Andrew Maxwell

Katona volt és egy része az is marad mindörökre. Megvan a fegyelem a szabálykövetés és minden, amit a sereg na meg a drága apja belénevelt még gyerekként. Ahogy azok az örök érvényű szabályok is, amiket az „apja helyett apja” vert a fejébe. Minthogy élvezni is kell néha az életet és nem csak vakon követni a kiadott parancsot.
A Purgatóriumban töltött idő eléggé megviselte, de emberi maradt. Tudja mi a jó és mi a rossz. Igaz, nem érzi a különbséget a kettő között. Ettől és a kis gyógyszer problémájától eltekintve egész átlagos életet él. Néha ébredés után elfelejti, hogy hol van, vagy inkább mikor, de nagy ritkán kergetik csak rémálmok és szinte soha nem ébred a saját izzadtságában fürödve. Minden nap, minden órában van benne valami különös feszültség, de ez a túléléshez kellett és miért dobná el, ha eddig bevált? Talán emiatt nem látni szinte soha mosolyt az arcán. De attól még ott van a szőke, mostanra inkább már barna haja, kék szemében pedig valami különös, amiről még ő sem tudja, hogy micsoda. Talán az évek.

Élek és ez a fontos,  nem igaz? Valami hasonlót kérdezek minden alkalommal a tükörbe bámulva. Meggyőzőm magam, hogy minden rendben van, utána egy-egy szem a bogyóimból és mehetek aludni. De persze még így is van, hogy pár percig éberen bámulom a plafont. Azon jár az eszem, hogy milyen más világ is ez. Már volt időm hozzászokni. Két év. Két éve vagyok itt és nem csinálok semmit. Vagyis semmi különöset. Nem álltam be újra a seregbe, pedig ha az apám itt lenne ezért biztos leüvöltené a fejem. Elég rá gondolnom, már hallom is a fejemben a hangját, ahogy közli velem, mekkora csalódás vagyok. Nem erre nevelt. Nevelt. Jó vicc, sokkal inákbb kiképzett. Az öcsém ő más kérdés, biztos hátba veregetne, hogy végre ellenszegültem a parancsoknak és nem azt teszem, amit elvárnak tőlem, hanem azt, amit akarok. Kár, hogy már egyikük sem él.
Nem találtam semmit arról, hogy mi lett velük, de lehet, nem ástam elég mélyre. Majd egyszer... De rendszerint a gondolataim ilyenkor nem arra kanyarodnak, hogy merre nem kutattam még. Dehogy. Helyette jön az a rész, ami már sokkal aggasztóbb. Henry. Vele sem tudom, mi történt. Az rendben van, hogy egy ideig mellettem volt, még ott is együtt harcoltunk és éltük túl egyik napról a másikra. Aztán valahogy egyedül maradtam. Talán egyszer megtudom, mi is történt pontosan. Addig viszont minden nap kerülök arra, ahol én visszajutottam a Földre, hátha meglátom őt is. Felettesem, jóbarátom, apám helyett apám.
Ma este viszont már nem teszek semmit, csak várom, hogy hassanak a tabletták és végre elaludjak. Nem olyan nagy dolog ez, hogy az alváshoz szükségem van rájuk. Nem ment el az eszem, egyszerűen csak szükségem van valamire, ami ellazít annyira, hogy le tudjam csukni a szemeimet és ha nem is nyolc órát, de valamennyit nyugodtan aludjak. Álmok és minden más nélkül. Sokszor vártam eleinte a rémképeket, de csak nagy ritkán jöttek aztán már szinte soha. Lehet, hogy valami mégis tönkrement a fejemben időközben, de ennyi baj legyen.
Nyugodtan alszok, az ébresztőórám pedig az első csipogásra felébreszt. Kezdődhet a következő nap... vagy éppen este. Mindig ugyanazzal a rutinnal. Fürdőszoba, ahol jó tíz perc után a tükörbe bámulok, elmotyogok magamnak pár szót,  már talpig felöltözve, aztán irány a parkoló. Nem volt könnyű mindent megszervezni, de újra van jogosítványom, szóval gond nélkül ülök be a kocsimba és hajtok a legközelebbi mindig nyitva tartó étterembe. Kikényszerítek magamból egy mosolyt, ahogy a csinos felszolgálólány felém indul és megkérdezi, hogy mit kérek. Újabb mosoly, ahogy elmondom, „a szokásosat”. Nem mintha bármit szeretnék tőle és azért erőltetem meg magam, hogy rámosolyogjak, egyszerűen csak kedves velem. Mindent eltüntetek a tányéromról, megiszom a kávét és irány a munka.
Benzinkút. Na igen, „kutasfiú” lett belőlem. Nem kis váltás, de a magam módján szeretem ezt csinálni. Elég nagy a nyugalom és ha bármi történne, ha lenne olyan őrült valaki, hogy pont ezt a helyet akarja kirabolni... meglátjuk, hány másodperc kell, hogy kattanjon az a bizonyos valami a fejemben és lefegyverezzem.