Julian Callaghan

Jellem: Segítőkész és megbízható vagyok, az esetek 90%-ában megőrzöm a hidegvérem, a maradék tízben képtelen vagyok, ilyenkor talán túlságosan hamar elpattan a cérna, ezt be kell valljam, ilyenkor pedig nem vagyok egy túl könnyű eset. Öröklött temperamentum, vagy csak az élet formált ilyenné? Fogalmam sincsen, de nem is érdekel, ez van, én elfogadtam, ha valakinek nem tetszik, akkor így járt. Alázatos vagyok mindazokkal szemben, akik érzéseim szerint erre rászolgáltak, kerülöm a felesleges konfliktust – amíg lehet, igyekszek ész érvekkel hatni a másikra. Nem felejtek, se jót, se rosszat, előbb vagy utóbb, de mindegyiket viszonzom, amikor megfelelőnek látom az időt. Rekesz számra halmozom a könyveket, olvasok és tanulok egyszerre. Nagyon gyorsan tanulok, precíz pontossággal őrzöm meg új ismereteimet. A memóriám éles. Nem felejtek el arcokat, neveket, helyeket…
Kinézet: Barna haj, zöld szem, tiszta sablon. Meg semmi extra... Mondjuk egészen sármos gyerek vagyok, de kár ezt szajkózni. Ja, nem... nem vagyok szerény, csak most mit foglalkozzak ezzel? Ja! Hogy neked ez kell!?
Arcomat rövid barna haj szegélyezi. A mai divat szerint van nyírva, nem túl hosszú, de nem is kopasz. Nem tartozok azok férfiak közé, kik órák hosszát képesek eltölteni a fürdőszobában. Egyszerűen a tükörbe nézek, ujjaimat hajamba szántom, és máris kész a frizura. Kócos, de mégis ellenállhatatlan. Ne merd tagadni, hogy nem jön be.. Lépjünk tovább zöld fényárban úszó íriszeimre. Tekintetem komoly, néha egészen világoszöld szempár mered szemeidbe, oly módon, hogy ha tekintettel lehetne vetkőztetni, képes lennék rá. Kiállásom kimért, magabiztos, s előkelő. Szekrényembe inkább az egyszínű ingeket találod meg, pólókból is van, csak kevesebb. A kényelemre törekszek. Rengeteg zakóval, öltönnyel rendelkezek. 180 cm magas és 70 kg vagyok.

Fogalmam sincs igazából, honnan kezdjem, mert lényegében jó messzire visszamehetnék, de inkább nem untatlak minden apró, rezdülésnyi kis előzménnyel, valamennyit viszont mégis jó, ha tudsz.
Anyám és Apám 5 éves koromban külön váltak, apával maradtam Montrealban. Azt meg kell még jegyeznem, hogy apa, egy katonai kiképző volt, szóval vas fegyelemmel tartott kézben mindent. Engem is. Édes az Atyai szigor, nem üt pofon, nem fojtogat, csupán kígyóként tekeredik a torok köré: majd meglátod, ha én azt akarom. Elégedj meg ennyivel, és szeretni foglak...vagy valami hasonló. A neve Varen Callaghan. Katonai suliba akart járatni, amit én elleneztem, ezért aztán megvert. Az lesz amit ő mond. Hát jól van...Megszöktem. 2 óra után sírva hazamentem, hiszen csak a szomszéd srác haveromig jutottam. Mit kaptam? Egy újabb pofont.
Azt hiszem, innen ugorhatunk egy fontosabb eseményhez.
Kicsit mozgalmasra sikeredett az elmúlt időszak. Kaptam a sorstól hideget is, meleget is, felét még mindig emésztenem kell. Na de haladjunk sorban, mert még mindig a kronológiai rendszerezés a legátláthatóbb logikai felépítés egy történet elbeszélésekor.
Azt hiszm 15 voltam....
Csütörtök reggel? Hajnal 4 óra 15 perc...
- Ébresztő!! Hasadra süt a neon cső! - adta ki az utasítást a nagyfőnök, mikor belépett a szobámba, azzal a lendülettel fel is ültem az ágyban.
- Igen is uram!... Mi van?
- Elviszlek anyádhoz! Öltözz! 10 perc múlva indulunk! - azzal le is viharzott a lépcsőn, én meg álmos fejemet vakartam értetlenül. Majd kipattantam, felöltöztem és 10 perc múlva úton is voltunk. Ő már rég össze cuccolta a holmijaimat. Egy katonai terepjárón utaztunk. Csak szilárd, jeges tekintettel bámult a szemeimbe. Nem mondott semmit. Elkezdtem a mobilomat babrálni, fotókat csináltam a tájról. Lencse végre kaptam valami fura figurát is... Azonban az események nem várt fordulatba csaptak át. Valami nekünk jött... Éles sikoly, láng pattogó hangja, égett hús szaga száll. Véráztatta föld. Ennyire emlékszem csak...majd elnyelt a sötétség.
Istenemre mondom, megfordult a fejemben, hogy talán meghaltam. A szerencse - vagy az élet -  kerekét nem halandó pörgeti, sosem tudni, hogy kinél áll meg.
A szívem a szokásos intervallum letelése előtt dobban és talán kétszer olyan erőset, mint általában, mindezzel párhuzamosan érzem, amint a testemben adrenalin szabadul fel és indul útnak, felpezsdítve érzékeim és az agyam is, birizgálva idegeim. A szemeim felpattannak, azzal együtt a fájdalom is átjárja a testem. Túléltem. Egy kórház. Anyám pedig mellettem, mármint szalad ki az orvoshoz. A lelki és testi erőm a 0-al oszt és szoroz, ugyan az jön ki, amit vagy ezerszer átszámoltam. Apa meghalt. Három hétig voltam bent, végül visszakaptam a mobilomat is és anyához... költöztem? Átfutottam a mobilomat, a képeket nézegettem és amit lencsevégre kaptam, egy tényleg morbid alak volt.
Az éveim tanulással folytatódtak. Rendőr, nyomozó, vagy nem is tudom, valami majd leszek, az biztos. Küzdősport, pipa. Főiskola, pipa. Pár hónapja, öhm összesen egy teljes éve gyakorlaton vagyok és még vissza van kerek egy évem. Segítek egy nyomozónak, Dylan-ek. Van amikor magával visz a tetthelyre, én pedig szorgalmasan tanulok és segédkezek neki.

Azt hiszem, ennyi voltam...