Sebastien & Scarlet

Na jó, magam előtt hiába is játszom meg a féltő munkatársat, aki csak azért akarja hazakísérni, mert tart attól, hogy megtámadják vagy baleset éri. Nem vagyok egy olyan emberi érzésekkel megáldott krapek. Én inkább az a fajta vagyok aki önmagáért van oda és éli az életét amíg megteheti. Na meg szeretem elérni amit kitűzök célul, jelenleg ez a csinos kis pincérlány lenne a célom.
-Nekem mindig igazam van. - Eresztek meg egy önelégült mosolyt, de csak vicc gyanánt. Hiába is akarnám nem mindig érem el, hogy nekem adjanak igazat, pedig mennyivel könnyebb volna ezzel minden.
-Semmi gond, az ember hajlamos ezt elfelejteni. - Nos két dolog van, az egyik az, hogy ez a lány vagy valami szeren él és ettől ilyen roppant gyanakvó és ijedős, na meg zavart, vagy csak egyszerűen ilyen a jelleme, a másodiknak nem örülnék különösebben, mert az azt jelentené, hogy a partinak lőttek.
-Igen, volt már szerencsém pult mögé állni, eddig ezzel a fajta munkával még nem volt problémám, egyszerű, könnyű és a fizetés sem rossz. - Na meg a Főnök mellék munkákat is ad így kiegészítve a fizetésem. Úgy látszik Mr. Carver alkalmazottai nem tudnak árnyék életének egy darabkájáról sem, Ez roppant érdekes.
-A 3 hónap az szép. - Mondom el mosolyogva majd kérdésére összpontosítok.
-Tengerészgyalogos voltam pár évig azon belül is mesterlövész, de leszereltem amint lehetőségem volt rá, na nem azért mert rossz volt a gyalogságnál, egyszerűen csak más dolgok is kezdtek érdekelni, amit ott nem lehetett megtenni. - Kacsintok rá nyomatékosítva szavaim.
-Messze van még a lakásod? - Nem reménykedem egyenes válaszban hiszen látom mennyire nem bízik meg bennem. Végül is igaza van, aki utoljára megbízott bennem az a családom volt, szépen végezték, cserben hagytam őket. Talán bánom és azért jöttem el otthonról ahelyett, hogy helyre hoztam volna a bűnömet, de ma már inkább úgy tartom, ha nem én, akkor valamelyik öcsém megtette volna ugyanezt, mert a pénz az Nagyúr.

Jó , tényleg igaza van. Főleg az én esetemben, aki egy hangosabb csattanásra úgy meg rezzen, mint egy nyárfalevél. Sokat fejlődtem már , amióta eljöttem otthonról, de ez nem jelenti azt, hogy túl is tettem magamat mindenen. Szerintem úgy isten igazából soha nem leszek túl rajta, valahol mindig bennem lesz. A félszről meg ne is beszéljünk.
- Igen, igazad van – adtam meg szavakkal is ismét, hogy tényleg igaza van abban, hogy ne mászkáljak egyedül. De majd csak lerázom valahogy.
- Ahm, igen, tényleg – éreztem, hogy az arcom elvörösödik, mert hirtelen úgy éreztem, hogy ég. Ennyire hülye nem lehetek. Hiszen tényleg ott virít a ruhámon a nevem, meg minden bizonnyal a lányok is megszólítottak már a füle hallatára. Scar gratulálhatsz magadnak, mert a végén örültnek fog hinni, és ezzel sikerül lekoptatnod. És akkor egyenes úton kereshetek is magamnak új munkát. Azt pedig nem kellene, mert az ami most van nekem tökéletesen megfelel. Emberekkel foglalkozhatok. Sikeresen megegyeztem a munkaidőmet illetően is. Időbe otthon lehetek, és bezárkózhatok a magam kis világába.
Már majd nem kiböktem, hogy most már akkor tudjuk hogyan szólítsuk a másikat, de még időben észbe kaptam, és így csak egy kicsit elmosolyodtam.
- A főnök elég normális. Biztosan menni fog. Dolgoztál már pult mögött? – nem is tudom miért kérdeztem meg. De talán azért a mondatáért, ahol is azt ecsetelte, hogy nem ejt hibát. A főnökkel meg nekem semmi gondom nem akadt. Felvett, beleegyezett abba, hogy akarok dolgozni. Szép kis fizetést is kapok, a borravalót is megtarthatom. Inni amúgy sem szoktam, vendéggel meg végképp nem fogok enyelegni, nem mintha bárki mással igen.
- Úgy 3 hónapja – azt hiszem legalább is. Nem számolom mióta. Az első helyem egy kávézó volt, de ott sok rendőr fordult meg, így inkább ott hagytam.
- És te mit csináltál mielőtt pultos lettél? – néztem rá kíváncsian miközben szépen haladtunk a tér másik oldala felé.

Lehet egy csöppet nyomulok a csajra, de ha őszinte leszek, ide azt hiszem ez is édes kevés. Mondjuk annyiban van legalább igazság, hogy tényleg veszélyes ilyenkor egyedül járkálni, hiába vannak az utcán, errefelé nem divat a segítség nyújtás, mindenki úgy van vele, hogy inkább csak a maga dolgára figyel, mert úgy nem kerülhet bajba.
-Na látod, igazam van. - kacsintok a lányra. legalább belátja, hogy nem olyan rossz, ha elkísérem. Lényegében, ez egy kezdet, már mikor először a pult mögé álltam szemet szúrt nekem a lány, kizárt, hogy ezek után hagyjam elmenni magam mellett, hát olyan vagyok én?
Apám szerint, többet értek volna azzal, ha kimiskárolnak mikor megszülettem, vicces volt az öreg mindig is. Szerinte egy megbízhatatlan, szerencsejátékos, kölyök vagyok, aki sosem lesz felelősségteljes, sosem fogok felnőni, hát van benne valami, minek is akarjak felnőni, mikor fiatal vagyok és a magam szabályai szerint élhetek? Kinek kell az, hogy rendes munkahelyen napi 24 órát güzüljön? Erre én nem vagyok vevő.
-Igen tudom, rajta volt a pincérnői egyenruhádon. - mosolygok rá. Igen, már bent a munkahelyen is olvastam a nevét, szép, egész, hogy is mondjam, elegáns, ez az, elegáns neve van.
A mosolya olyan félszeg és erőltetett, mintha maga a mumus állna előtte vagy a kaszás aki jött, hogy felolvassa a vétkeit és magával vigye a pokolba. Ez nevetséges, azt hiszem egész jóképűnek is vagyok mondható, nem vagyok bunkó sem, mitől fél annyira?
-Letti, ez tetszik. - Mosolyodom el. Sokkal bájosabb hatást kelt, ha Lettinek hívom, valahogy ez a név egy felszabadult lányt jellemez, Ő nem tűnik nagyon annak, de ezen még lehet csiszolni, kis félénk nyuszi.
-Öhmm, igen, próba hét, fizetetlen, ha beválok akkor maradhatok, ha nem akkor kirúgnak, de remélem azért a pult törölgetésében nem ejtek hibát. - nevetem el magam, pedig nem csak ennyi az egész. Lazarus másban is látja a munkám, keveredek én még jókora sz@rba, de kell a meló, és ha ezzel jár akkor megcsinálom. Nem tudom a többi dolgozó mennyire van beavatva a főnök piszkos kis ügyeibe, de gyanítom semennyire sem, hiszen a pultos az aki megfigyelhet mindenkit, aki olyat is hallhat amit más nem.
-Te mióta dolgozol a bárban? - Ha már cseverészünk akkor én se hallgassak.

Egyrészt örülök, de leginkább hálás vagyok, hogy visszakaptam a táskámat. Nem is tudom, hogy lehettem ilyen feledékeny. Hogy hagyhattam ott még is? De most tényleg, nem szoktam ilyet, bár lehet még is van rá magyarázat.
Este van, és ilyenkor már jobb szeretek otthon lenni a biztonsági ajtóm mögött, meg a riasztom mellett. Igazából nem szoktam ilyen sokáig dolgozni, de ma kisegítettem a másik pincérlányt, akinek valamilyen dolga volt, így késett. Kicsit sokat, de azért még is csak mi lányok tartsunk össze, vagy mi a szösz.
A hálám csak addig is tart, amíg visszakapom a tulajdonomat. Utána már mennék is haza, de úgy fest a pultos srác is arra felé tart amerre én, vagy direkt jön arra? Egyrészt kattog a fejembe a jelző, hogy hahó otthon kellene már lenned . Köszönj el szépen, és irány haza. Másik részem viszont azt súgja, hogy ismerkedjem kicsit,ne legyek már ennyire „tahó” , hogy elküldöm, vagy lekoptatom, amikor ilyen nagy szívességet tett nekem.
- öhm, ez igaz – ismerem el, hogy nem jó ilyenkor egyedül sétálgatni. Épp csak nem fűztem hozzá a dolgot, hogy elégé ki van világítva az út, meg azért emberek is mászkálnak még, de tényleg nem akartam kényelmetlen helyzetbe hozni. Rendes volt, és akkor én meg itt bunkozom vele.
~Scar térj észhez, nézd milyen szépen mosolyog. Gondold azt, hogy tényleg nem akar tőled semmit sem, csak elkisér, hogy biztonságba hazaindulhass. Az a mosoly nem jelent semmit sem, amit most is rád villant. Semmit, az csak egy szimpla arckifejezés, nem más. Nincs mögötte semmi sem. Na látod, megy ez!~ - legalább is így győzködtem gondolatban magamat, hogy tényleg jussunk már előrébb, és ne legyek már ennyire visszautasító.
- Scarlett….Scarlett Harker – mutatkoztam be, és szerintem sikerült egy igen béna mosolyt is az arcomra varázsolni. Nem nagyon megy ez nekem. De hogy is menne, ha mindig visszahúzódom a társasági élettél? A munka ezért jó, ott könnyen jön, mert ott csak rendeléseket veszek fel, megmondják, mi kell, kikérem, leszállítom, kiviszem a számlát és készen is vagyunk. Nem kell beszélgetésbe folyni.
- Igen,…Seb- kicsit furcsa volt, így szólítani. De majd csak megszokom, meg amúgy is meg kell, mert egy helyen dolgozunk most már.
- Ahm, szólíts nyugodtan Scarnak, vagy Lettinek – indultam el, és kicsit zavartan fordultam felé, amikor mondtam, hogy is hívhat.
- Ez volt az első napod? – hát igen, igen béna kérdés volt ez, és nem tudom miért kérdeztem. De hát valahol el kell kezdeni egy beszélgetést nem, még akkor is, ha az bénán megy.

Egész napos poshadás volt az első munkanapom érdeme. Csak törölgettem a poharakat, újra töltöttem, megint elmostam, aztán ismét fogtam és teletöltöttem. Az az egy dolog akadályozott meg az elalvásban, hogy a hely forgalmas. Ezerszer több itt a részeg disznó, mint a másik helyen, valószínűleg a drága volt főnököm most eszi a kalapját, arra a szar  melóra amire fel voltam véve új idiótát nem fog találni, lehet, hogy kiakart cseszni velem, de kettőnk közül Ő az aki most nagy szarban van nem pedig én. A munka idő felettébb gyorsan eltelt az alvási inger ellenére is. Mivel otthon nem vár sem egy fantasztikus parti sem egy nő így nem is kapkodom magam, kabát rajtam van már mikor a táska a látószögembe kerül. Felkapom és ki sietek vele. Adja az ég, hogy még itt találjam a bár közelében. Na nem azért, hogy azonnal vissza szolgáltathassam a táskáját hanem mert egész nap csak nézhettem és ennyivel soha nem érem be. Tudjátok van az a marhaság, hogy a férfiaknak is vannak szükségleteik, na ez nem marhaság, igaz. Viszont a lány hiába is riszálta a kis fenekét egész nap nem tűnik annak a fajta nőnek akit el lehet csak úgy csábítani, ez az én nagy bajom. Az udvariasság az ami nehezen megy, nem vagyok olyan alkat, na meg a családom se kisebb gondok miatt döntött úgy, hogy lemond rólam és csináljak azt amihez kedvem van, mert úgyis az én saram lesz.
Kiérve mégiscsak rám mosolygott a szerencse, tutira valami férfi féle lehet a szerencse.
Nem azért a két lyukas garasért, de úgy vélem, hogy a lány leakar koptatni. Ugyan nem mondja ki,d e hülye sem vagyok, a kifogások sose azt jelentik, hogy "persze, kísérj csak el, köszi szépen". De vesszek meg ha ennyitől feladom.
-Sötét van, nem tanácsos egyedül sétálgatni, a taxiig minimum elkísérlek utána békén hagylak. - Eresztek meg egy mosolyt felé. Nem hagyom magam lekoptatni ilyen könnyen ha addig élek is.
-Mellesleg akkora bunkó vagyok, még be sem mutatkoztam, a nevem Sebastian Monroe, szólíts nyugodtan Seb-nek. - Nézek jelentőségteljesen a lányra, várva, hogy Ő is elárulja a becses nevét. Apám szerint a nők lesznek a vesztem, már hogy volna ez így? Miért lennének a nők a vesztem? Tudtommal élek és virulok pedig eddig sem fogtam magam vissza. Anyám azt mondta, persze mikor még érdekelte mi lesz a kicsi fiából, hogy majd ha elég érett leszek hozzá vegyek feleségül egy lányt és legyen egy szép, nagy családom. Nevetséges, mostanra szerintem már Ő is lehetetlennek tartja ezt a részemről. Hát akkor én még mennyire lehetetlennek tartom, nem vagyok egy szülő álma sem és még, hogy én legyek szülő, kész kudarc.
-Na akkor indulhatunk, Hölgyem? - Ellen mondást nem tűrök, uhh, de pokolfajzat vagyok, az ördög már készíti is a lakosztályom, csak remélem lesz ott minden amit élvezhetek.

Nem értem, hogy lehettem ennyire szétszórt, hogy bent hagytam a táskámat. Hol jár megint az eszem? De most komolyan. Elég, ha egy rossz ember kezébe kerül az a táska, és belenéz a tálcámba. A tálcámban jó pár dolog van, például a családom fényképe van elrejtve, a kapcsolattartónk száma, és a mai jattom, ami nem kevés. A családomról annyit, hogy ebben az életben nincs, nem is volt. Árvaházban nőttem fel, és nem volt befogadó családom. Nos a fénykép teljesen másról árulkodik. A telefonszám pedig fontos számomra, nem hagyhatom el. Ráadásul az hiányzik nekem a legkevésbé, hogy elhagyjam ezeket a dolgokat, vagy rossz kézbe kerüljön, de tényleg. A pénzre is szükségem van, így nem csoda, hogy egy kisebb pánik rohant végig rajtam. És ugyan így könnyebbültem meg akkor is, amikor láttam, hogy a táskámat egy munkatársam hozza utánam.
Nem sokat tudok a srácról, de mondhatjuk úgy is, hogy most az életemet mentette meg ezzel. Jó nem szó szerint, de na. Örültem, hogy végre visszakaptam a táskámat, amit lehet a kelleténél is jobban öleltem magamhoz, amikor a kezembe kaptam.
- Tényleg nagyon köszönöm – néztem rá hálásan, aztán meg kicsit furcsán talán. Nem értettem, hogy mit mosolyig itt zsebre vágott kézzel. Most valami jutalmat vár, vagy mit akar ezzel a fellépéssel? Nem nagyon értettem. Tényleg csak arra tudtam gondolni pár pillanatig, hogy valami jutalmat vár el, aztán a következi kijelentésénél leesett a tantusz. Ő most tényleg bepróbálkozik nálam? Ennyire be lennék rozsdásodva, hogy nem veszem észre? Vagy már ezt is félre értem, mert ennyire hiányzik a társas kapcsolat? Lehet tényleg csak jó szándékból csinálta ezt az egészet?
- A téren át gondoltam. A túl oldalt több taxi van ilyenkor – nem szeretek hazasétálni teljesen egyedül, meg nem kis távról van szó. És ugyan így a tömegközlekedésért se vagyok oda ilyentájt. Nem azért, mert nem bírom, vagy ilyesmi, de köztudott, hogy a legtöbb támadás este történik, és én nem igen vágyom ilyenre. Elég nekem, ha szépen sétálok most egyet át a túl oldalra. A tér tele emberekkel, itt nem lehet gond, ahogy a taxiban sem. Főleg, ha ott a kedvenc sofőröm.
- Szóval nem nagy táv – mosolyogtam rá egy kicsit. valamit még is csak mondanom kell neki.

Nem számítottam hatalmas nagy üdvözlésre meg hasonlókra az új munkahelyemen, őszintén nem, de az a bizonyos érdektelenség már-már bosszantó. Nem kívánok én hatalmas felhajtást, de egy "Szevasz" vagy egy "Üdv itt" nem esett volna rosszul. Egye fene egy "szevasz köcsög" sem lett volna rossz, de szinte rám se néztek a bugrisok. Ha azt várják, hogy majd én nyitok és fizetek nekik egy kört mert a munkatársuk lettem hát máris kiverhetik a fejükből.
A pultot fikszírozva pillantok meg egy csinos csajt, pincérnő. És, hogy ezt honnan tudom? Az a tündéri kis ruha mindent elárul. Csinos combjait nem rejti el. Elégedett sóhaj hagyja el a számat, egy pozitív már akad is az új helyen. ha ez a csinos lány itt dolgozik legalább a szememnek jut valami káprázatos. Egy ronggyal letakarítottam kezdetnek a pultot, nem tudom ki volt itt előttem,d e ekkora mocsokban hogy volt képes dolgozni? Nekem már most felfordul tőle a gyomrom. Nem vagyok rendmániás vagy megrögzött takarító, de ahol én dolgozom az legyen tiszta és kész.
Még két perc van nyitásig és úgy nagyjából be is rendezkedtem, megnéztem az árukészletet, egy fintor is elhagyta a számot szinte azonnal. Semmi jó nincs készleten, van vodka és sör dögivel, de semmi ütősebb. Na az egyszer biztos, hogy itt inni nem fogok. Sajnálom is a sok flótást aki ezekből igyekszek inni, bánatot vagy bút feledve, ezektől max hasmenést kaphat.
Fejcsóválva fordulok el még épp időben ahhoz, hogy egy tetovált, motoros fickót kiszolgáljak. Megissza a sörét és legeltetni kezdi a szemét a pincérnőkön. Nem igazán tetszik mikor az én kiszemeltemen akad meg az a csipás szeme. Ismerem a férfiak gondolatait, ha tehetné szemmel levetkőztetné, hajaj, én is így vagyok ezzel. Szerencsére a biztonsági gorilla látványa elriasztotta a tetovált állatot attól, hogy a szemmel vetkőztetésen túl is eljusson mindenki szeme láttára. Felhajtotta a sörét és elhúzott, legnagyobb megkönnyebbülésemre újra enyém a pincérlány.
Az órák egyre gyorsabban telnek manapság, még alig álltam melóba és máris zárunk, vagyis műszak csere, nappalos vagyok ezen a héten, még szerencse, jobban szeretek éjszaka durmolni.
Letöröltem a pultot, elmostam a poharakat majd elraktam azokat is. Szeretem ha előttem és utánam is rend van. Még ha holnap kezdhetem is elölről hiszen a másik csapos látszólag szarik az egészbe.
A kabátomat magamra kapva indulok kifelé amikor megpillantom a csinos pincérlányka táskáját, az Övé, mert láttam ma nála és mákomra most lép ki a bárból, pazar. Felkapom a táskát és rohanvást utána futok.
-Üdv! Ez a tiéd gondolom. - Eresztek meg egy vigyort amitől dögleni szoktak a csajok, szerencsére nem szó szerint.
-Ugyan nincs mit, szívesen tettem, amúgy is jöttem éppen kifele és megláttalak. - Mosolygom majd zsebre vágom a kezem.
-Merre mész? Ha gondolod elkísérlek egy darabon. - Vállalkozom lovagiasan a szerepre. Ohh, ha lovag volnék, de én inkább a fekete király vagyok és Ő a hercegnő akit el akarok rabolni.

Végre távozott az utolsó vendég is a bárból, ami azt jelentette, hogy leszedhettük az asztalokat, elpakolhattunk. Előkészítettünk mindent másnapra, ami gyorsan sikerült is. Szerencsére a készleteket most nekem nem kellett segítenem feltölteni, meg amúgy is úgy egyeztem meg a főnökömmel, hogy este 9nél tovább nem dolgozom.
Kérdezte, hogy miért, de én csak kitérő választ adtam neki. Ahogy azzal is megleptem, hogy ünnepeket alatt is bármikor hajlandó vagyok dolgozni. Talán én voltam az, aki szívesen jelentkezett ezekbe a műszakokba azóta, hogy itt dolgozom. Mások húzták az orrukat, fintorogtak csak.
Nem, nem igaz rám ,hogy nem szeretem az ünnepeket, legyen szó bármilyenről is, szeretem, de itt nincs senkim, és így egyedül lennék. Otthon ülnék, a családomra gondolnék, hogy milyen messze vannak, és hogy milyen rég láttam őket, és talán nem is fogom mostanában. Hiányoznak, de így békében élhetek. Leszámítva a félelmeimet. Úgy viszont , ha dolgozom jó sokáig, és elterelődnek a gondolataim nem lesz semmilyen bajom, talán. Egyetlen dolog zavar, hogy későn kell haza mennem, de majd most az egyszer megyek taxival.
Nem szeretek egyedül mászkálni a városban a sötétben. Hétvége miatt a rendőrség számát is megemelték, folyton beleütközöm itt ott egy járőrbe.
Tudom, hogy ez más világ, és mindenki úgy tudja, hogy halott vagyok, de én még mindig attól rettegek, hogy ő megtalál, és akkor végem. Egyszerűen kiráz a hideg, ha egyenruhást látok.
Valaki mondhatná azt, hogy menjek barátokhoz,ha szabadidőm van, de ők is a családjukkal vannak, vagy egyéb programjuk van, és nem akarok zavarni. A másik pedig, hogy nincs itt olyan sok barátom. Egy kettő talán akad, de ez nem sok. És inkább nevezhető munkakapcsolatnak a dolgot, mint barátságnak.
Igen, tisztában vagyok vele, hogy nyitnom kellene a világ felé, mert így előbb utóbb megfogok örülni, de nem tudok. A félelem fogva tart. Munkából is azért igyekszem haza, ne hogy valami bajba keveredjek. Mikor megyek az emberek java még mozgolódik, nagyobb tömegben pedig biztonságosabban érzem magamat, mintha egyedül kellene a sötét utcán mennem.
Szerencsére ma nem kellett túlóráznom, így időben eltudtam indulni haza.
Elköszöntem a lányoktól, és haza indultam, de aztán meggondoltam magamat. Emberek közé vágytam talán, mert tudtam, hogy otthon nincs senki, és semmi, ami várna. Így arra gondoltam, hogy átsétálok a téren, kicsit nézelődök, mert azért itt még mindig van mozgolódás.
Szép lassan elindultam a munkahelyemről, amikor észrevettem, hogy nincs nálam a nagyobb táskám, amibe a ruhám van benne. Egy sóhajjal megfordultam, de épp akkor lépet ki a csaposunk az ajtón, kezében a táskámmal.
- Köszi, nem kellett volna utánam hoznod - mosolyogtam rá hálásan.