Rosie - Nathaniel | Adventure

Tárgy: Re: Rosie - Nathaniel | Adventure 2015-03-27, 10:32

- Igen, azt a bácsit - mondom egy nagy bólintás kíséretében és már be is indulnak a fejemben azok a bizonyos fogaskerekek. A csokira vonatkozó kérdést, mintha meg sem hallanám. Pedig tudom, hogy elhangzott és azt is, hogy nekem szólt, csak most más tűnik fontosnak.
Jó pár másodperc eltelik, mire már nem magam elé bámulok, hanem oldalra, rá és eljutok addig, hogy csak válaszoljak.
- Nincs nála. Viszont ledob minket, ha meglát - próbálok lassan beszélni és úgy, hogy biztos értse. A nagy elemezgetésére csak elmosolyodok és a puszira is valami hasonló a reakcióm. Még egy pillanatra magamhoz ölelem, aztán kiadom a nagy parancsot.
- Menjünk, bújjunk el előle - hiába komoly a dolog, valahogy én is úgy kezdem felfogni az egészet, mintha egy jó játék lenne, semmi több. Nincs kockázat, nincs semmi. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat, miközben a kalauz meg úgy az egész világ elől menekülünk.
Pár pillanatra még azt is elfelejtem, hogy miért indultam igazából útnak. Hogy kit akarok megtalálni.

/És akkor köszöntem a játékot

/

Tárgy: Re: Rosie - Nathaniel | Adventure 2015-03-26, 20:19

Mi ilyen érdekes? Itt még sosem jártunk. Sőt itt se és itt se. Minden egyes méter új felfedezés. Bátyó! De legalább felkel és velem bámul ki. Aztán ül is vissza, nekem meg mennem kell. Kis idő után már újra vele vagyok és elmosolyodok meglepett arcára.
- Itt itt itt. De itt ám! - felelem szaporán miközben bújok is hozzá, ő pedig magához von jó testvér módjára.
- Kalauzt? Az az érdekes sapkás bácsi? Hm. Még messze van. - pillantok fel rá és elmosolyodok.
- Van nála csoki? - szegezem felé a kis buta meglepett kérdést. Majd ahogy ez jött, váltok is komoly nagylányra. Szóval a kalauz.
- Láttam. Az előző kocsi mellett volt és jegyeket kéregetett. Elég dagi, futni nem hiszem hogy tud...hacsak nem változik Supermenné...Vagy nincs egy karcsúbb énje. - vigyorodok el megint, feltérdelek és a bátyám felé fordulok, hogy puszit nyomjak arcára.

Tárgy: Re: Rosie - Nathaniel | Adventure 2015-03-26, 09:49

Figyelek én az elhangzó kérdésre, a válaszadásig mégsem jutok el. Mondanám neki, hogy nem tudom? Nem, ezt nem igazán kellene. Fogalmam sincs, mennyit szállunk majd át, és hány helyen áll meg a vonat, így maradok a hallgatásnál és nem válaszolok.
A pillanatokon belül látott és hallott lelkesedésre viszont már nem tudok nem elvigyorodni. El nem tudom képzelni, mi lehet ott kint ennyire érdekes. Fák, házak, esetleg egy-egy ember. De attól függetlenül talpra állok.
- Mi ilyen érdekes? - kérdezem és kibámulok az ablakon. Egy pillanatig csak a saját tükörképem látom, mire ráncolni kezdem a homlokom, de aztán már azt figyelem, amit kell. Legalábbis olyan egy percig, aztán ülök vissza, amíg Rosie elsiet.
- Menjek veled? - kiabálok még utána megkésve, de tudom én a választ. Úgyhogy maradok ülve és egész jól megbeszélem magammal a dolgokat. Motyogok az orrom alatt, mire jó pár arra járó megbámul, de inkább szidnak azért, amiért egy kicsit nagyobbat kell lépniük. Én mintha meg sem hallanám őket.
Fel sem tűnik, hogy Rosie tovább van távol, mint muszáj lenne. Mintha már most teljesen elfeledkeznék róla. Látni a pillanatnyi meglepett arcomat, amikor visszaér és odabújik.
- Te is itt vagy - mondom apró mosollyal, bár ezt inkább csak magamnak jegyzem meg. Persze, hogy itt van, magammal hoztam. Aztán már ölelem is át és el van felejtve az a röpke zavarodottság.
- Láttál kalauzt? - kérdezem a folyosó egyik végéből a másikba nézve. Ha egy is megjelenik, mennünk kell. Elbújni, futni, átszállni.
Azért én reménykedek benne, hogy nyugodt utunk lesz. Nagyjából.

Tárgy: Re: Rosie - Nathaniel | Adventure 2015-03-23, 18:14

A bátyó megint hadar, a felét is alig értem, de azt sikerült elfognom, hogy nagyszülők…Elgondolkozva nézem az embereket, akik elmennek mellettünk, majd bólogatok.
- Oksi. – bököm ki végül, miközben rá emelem tekintetem. Gondolkodik a következő lépésein. Mint a sakknál. Olyan aranyos mikor ezt csinálja. Aztán elindul az egyik távolabb eső ablakhoz, én meg csak pislantok egyet és körül nézek, majd kikukucskálok az ajtó melletti ablakon. Sokan jönnek. Remélem hamar leszállnak. Amikor meghallom a bátyó hívó szavát, elmosolyodva lépek el az ablaktól és megiramodok felé. Letérdelek mellé, egy ideig csak figyelek rá, majd az elmenőket és a felháborodott szavaikat. De a döntésem véglege, leülök kényelembe és nekidőlök a falnak, félig a tesónak is.
- Sok idő míg odaérünk? – teszem fel a következő kíváncsi kérdésem, de tíz perc után kezdem unni az ücsörgést. Lassan felállok és megint kinézek az ablakon. Fuh, de szép a táj. El is felejtettem, hogy elindultunk. Tulajdonképpen mikor is indultunk el? Szélesedik a mosolyom, ahogy az elhaladó tájat figyelem.
- Nézd! Nézd !Nézd! – hangom egyre hangosabb, szinte örömujjongásba kezdek a bátyó mellett és lepillantok rá, hatalmas szemekkel. De aztán rá kell jönnöm, hogy nekem nagyon ki kell mennem. Nagyon nagyon. kétségbe esetten keresem tekintetemmel egy WC jelet, de aztán a tesóra pillantok. Leteszem mellé a táskámat és leguggolok.
- El kell mennem egy helyre. Sietek vissza. – mosolygok rá és szaladok is el, majd nem fellökve egy férfit. A Wc-t a következő kocsiban meg is találom, el is intézem a dolgom, és indulok vissza. De ez nem az a kocsi. Hupsz, a másik oldal. Szaladok visszafelé, de hirtelen fékezni kezd az egész szerelvény, én pedig meglepetten kapaszkodok bele egy kapaszkodóba. De aztán megyek is tovább. Megvagy. Szaladok is Nathanielhez és lehuppanok mellé egy újabb mosollyal. Vajon mikor érünk oda, kezdek éhes lenni. Csokira.
- Te vagy a legeslegjobb bátyó az egész világon. - bújok hozzá megint.

Tárgy: Re: Rosie - Nathaniel | Adventure 2015-03-23, 11:26

Csak mosolygok azon, hogy ez a csoki a kedvenc. Igazából szerintem én még nem tudtam neki olyan csokit adni, ami nem lenne a kedvence, de nem teszek megjegyzést, csak az egyik lábamat a másik után, kicsit most már ráérősebben, mint eddig. Siettünk és futottunk eleget, vagy legalábbis ő biztosan. Nem akarom kifárasztani még jobban.
Szerencsére egész hamar elérjük az állomást és a vonatot is. Tényleg elég sok ember van rajta, de nekem fel sem tűnik, hogy furán néznének ránk. Végül is, miért ne hihetnék, hogy mi ezt rendszeresen csináljuk? Azért fő az elővigyázatosság, nem igaz? Nálam úgysincs hiány önbizalomban, senki meg nem mondaná, hogy nincs itt keresnivalónk.
- Ha nem, majd átszállunk - de egész biztos vagyok benne, hogy ez visz minket közelebb a célhoz. Ahogy abban is, hogy biztos, ami biztos, kell nekünk valami történet.
- Ha bárki kérdezi, mondd, hogy a nagyszüleinkhez utazunk, mint... minden szünetben - nem kicsit hadarok, talán most még ő sem érti pontosan mit mondok. De nem ismétlem el, az pedig meg sem fordul a fejemben, hogy most nincs semmiféle szünet. Részlet kérdés, ami most amúgy sem érdekel.
- Oda - intek a fejemmel az egyik ablak irányába kint a folyosón, aztán szó nélkül ülök is le a földre, nyújtom a lábam a szemközti falnak. Igaz, így teljesen elzárom az utat másik előtt, de majd jó nagyot lépnek. Megoldják.
- Gyere - teszem még hozzá az előbbihez és nyújtom oldalra a kezem, hogy ő is üljön csak le és ha akar, még aludhat egy kicsit nekem dőlva.

Tárgy: Re: Rosie - Nathaniel | Adventure 2015-03-21, 17:58

Futok, ahogy csak bírom, mikor hátra pillantok, hatalmas mosoly ereszkedik arcomra. A bátyám! Hát tényleg! Igazat mondott. Miért is ne mondott volna igazat? Sose hazudik és én meg bízom benne. Amikor a közelembe került, megragadott, egy kissé tátva maradt a szám is, de ez az egész egy hatalmas jókedvű kacajba ment át. Amikor letesz, tekintetem le sem veszem róla, hatalmas szemekkel figyelem őt, mosollyal arcomon. Majd nyújtja is a csokit, amin "nyammoghatok" az úton.
- Fuuh. Ez a kedvencem. - na nem a márka miatt, hanem mert olyan kis nyomi az egész. Nagy nehezen bontogatom ki, mivel egy olvadt szutykot nehéz kibontani és nem megy hipp - hopp, egyről a kettőre. De indulok is az állomás felé, mellettem meg a bátyókám menetel. Aztán végre megszületik ez is, kibontottam a csokit és ahogy tudom, eszem is meg. Szeretem a csokit. Csoki Juli vagyok. Sokszor hallottam már ezt. A vonatok látóközelségben vannak, a tesóra pillantok, amikor beszélni kezd. Egy aprót bólintok és megtörlöm a szám.
- Jó. - mondok ennyit és mikor odaértünk a kijelölt szerelvényhez, Nath ismét megragadott és feltett. Majd jött utánam. Rengeteg felnőtt volt rajta és a furán néző tekintetük ránk szegeződött. Rosszcsont vagyok, de azért van egy bizonyos határ, amitől már tartok. A sok tekintet. A bátyámhoz bújok és onnan pislogok párat.
- Jó vonatra szálltunk fel? - kérdezem suttogva felpillantva rá.

Tárgy: Re: Rosie - Nathaniel | Adventure 2015-03-21, 14:24

Hirtelen jön a verseny ötlete és már mondom is ki. Végül is, hogy lehetne jobban eljutni az állomásra és elérni az aktuális vonatot, mintha futunk.
- Majdnem az állomásig - biztosítom, de a következő kérdésre már nem felelek. Főleg azért, mert nem értem, hogy lehet ilyet kérdezni. Persze biztosítanom kellene róla, hogy mindenképp utána megyek, de végül inkább csak visszakérdezek.
- Miért ne mennék? - igazából már az is kész csoda, hogy mindkét kérdésére reagálok és nem siklik el másfelé a figyelmem. De úgy tűnik, ez most ilyen. Még akkor is rá figyelek, amikor folytatja. Bólintok az elhangzottakra, de ott már elkalandozik a tekintetem valahova a távolba. Arra, amerre az állomás van.
De menni fogok utána. Sőt, már akkor indulok, amikor eltűnik a szemem elől. Nem várom meg az út felét, de nem is megyek a közelébe, amíg jónak nem látom.
Amikor már nagyon nézeget a háta mögé, akkor húzok csak igazán bele és ahogy beérem elkapom. Egy pillanatra összeszedem az erőm és megpörgetem a levegőben, ahogy félig magamhoz ölelem.
- Elkaptalak - mondom nagy vigyorral, majdnem nevetve. Az már részlet kérdés, hogy futóverseny volt, nem fogócska. Most valahogy nem számít.
Aztán teszem is le, kutatok a táskámban és ezzel le is fújtam a versenyt. A kezébe nyomom a félig már most összenyomódott csokit és amint kibontja már indulok is el mellette, előre. Már nemsoká' az állomáson vagyunk, majd ott igyekszek rá jobban figyelni.
- Próbálj nem elkeveredni és a vonaton maradj a folyosón - mondom jó pár perc múlva, amikor már látni az indulásra kész vonatokat. Nincs nagy tömeg, sőt, de attól még elmondtam, amit és megyek az egyik vonathoz. Senki nem szól hozzánk, amikor megfogom Rosiet és felteszem, hogy ne kelljen a magas lépcsőkkel szenvednie, majd megyek utána.
Tényleg az lesz a legjobb, ha a folyosón maradunk. Ha futni kell és ugrani, nem árt ha nem zárják el az egyetlen utat.

Tárgy: Re: Rosie - Nathaniel | Adventure 2015-03-20, 21:44

A vonaton? Miért ott? Miért nem lehet még felszállás előtt? Én akkor szeretném megenni azt a csokit. Gondolataimból a kapu hangja zökkent ki, amire összerezzenek, majd a bátyó utasítására figyelek fel. Végül elengedi a kezem. Megszeppenve pislogok utána, majd feleszmélek, mit is "követelt" tőlem. Egy "Óóó" és már rohanok is, ahogy a csöpp lábaim bírják, egyszer hátrapillantok a házunkra, de maradok annál, ami a fontosabb. A bátyámat követni. Az ég tudja merre jár. Talán már rég nem is ebben az univerzumban lóti-futizik. De mégis. Lassan beérem és megállok, szélesen elvigyorodom és kicsit hangosan veszem a levegőt, figyelem őt, minden rezdülését. Tehát mindennét. Meg iszom a szavait. Közelebb lépek hozzá és csak figyelek. Amerre mutat, majd vissza rá. Versenyezni akar?
- Az állomásig meghagyod az előnyöm? Ugye utánam jössz? - teszem fel sorban a kéréseket, majd sóhajtok és bólintok.
- Jó. Versenyezzünk. Fél úton szaladhatsz utánam, jó? Jó lesz így? - mosolyodom el újra, majd kifújom a levegőm és tovább figyelem Nath arcát.
- Mehetek? - teszem fel a következő kérdést, aztán nevetve szaladok is az állomás felé. Ahogy csak bírom, néha megbotlok, sötét van, nem félek, néhol van csak világítás. De nem bánom. Nekem Nathaniel mindennél fontosabb. Még egy kis utazásra is elkísérem, annak ellenére, hogy olykor furcsa. Már félúton járhatok, amikor lassan hátra fordítom a fejem, jön e utánam. Ugye jössz? Jönnöd kell! Nálad van a csokim! De nem is amiatt kell jönnöd. Jönnöd kell és kész!

Tárgy: Re: Rosie - Nathaniel | Adventure 2015-03-19, 19:52

Bízik bennem. Persze, hogy bízik! Nagy mosolyra húzódik a szám és ha nem lenne olyan sürgős, hogy eltűnjünk innen, nyomnék egy puszit a feje tetejére. De sietünk, úgyhogy ezt most kihagyom és elkezdem magam után húzni. Tényleg próbálom úgy, hogy képes legyen velem tartani a lépést, még ha futva is, de párszor még így is rá kell szólnom magam, hogy lassabban!
Amikor pedig nem ez jár a fejemben, a kutyákra figyelek. Az ugatásukra, a felkapcsolódó lámpára a szomszéd házban, az utca végében villódzó közvilágításra. Mindenre. Minden egyes apróságra, ami közül igazából sok lényegtelen. De nekem most fontosan tűnik. Figyelek, a tekintetem ide-oda cikázik és Rosie kérdésére is először csak egy rövid szó szalad ki.
- Hm? - ennyi és nem több, amikor pedig végül elismétli, már próbálok minden mást kizárni.
- A vonaton. Majd a vonaton - ekkor már csapom mögöttünk ház kapuját. Hangosabban a kelleténél. Egy újabb kutya ugat fel és... és nálunk is felkapcsolódik egy villany. Látom a fényt, ami anya szobájából szűrődik ki.
- Fuss! - szólok Rosiera és egy pillanat alatt elengedem a kezét. Futok, ahogy a lábam bírja és csak az utca végében, egy fa sötétjénél várom be.
- Tudod, merre van az állomás? Amerre a nagy út visz? - mutatok előre. - Verseny? Kapsz előnyt - teszem még hozzá és húzom vigyorra a szám. Sehol nincs az előbbi paranoia, sehol nincs a félelem. A lebukás veszélye még számomra is izgalmassá teszi az estét.

/Szegény kislányt nem kicsit fárasztja ki Nathan... roll

/

Tárgy: Re: Rosie - Nathaniel | Adventure 2015-03-19, 18:34

Ez egy kérdés volt. Hadarta ugyan, de kérdezett. Mindig ezt csinálja és én nagyjából megértem. Vagy nem. De az nem számít. Csak elmosolyodva csóválom meg apró buksim. Majd ugyanazzal a tündéri mosollyal figyelem őt és ténykedését, majd indulás. Óvatosan le a lépcsőn. Majd annál is gyorsabban ki a házból. Csoki. A szemeim felcsillannak. Csoki mániás vagyok.
- Jó! - az ajtóhoz érve a bátyám egy utolsó (?) kérdést tesz fel, amire gondolkodás és hezitálás nélkül válaszolok is.
- Bízok. - aztán már kint is vagyunk a szabadban. Sietősen kapkodom apró lábaimat és szorosan fogom a bátyó kezét, miközben sietünk távozni az utcából és valószínűleg a városból is. Az arcára pillantok és valami zavarja. Apróság lehet. Ez a kaland már most nagyon mókás, főleg hogy egyre jobban távolodunk otthonról. Egyáltalán nem hiányoznak az otthoniak. Nekem elég a bátyám. Még ha néha olyan izé is. Anya szerint nem tud figyelni. Megbízhatatlan. Erre sok mindent tudnék mondani, elhordani anyut minden féle hazug hárpiának meg minden, de maradok a némasággal, eddig.
- Megkapom a csoki, vagy később ha már megálltunk?

Tárgy: Re: Rosie - Nathaniel | Adventure 2015-03-18, 13:57

Nem is tudom már, hirtelen honnan jött az a kis paranoia, amiért nagy karmokkal mászkáló szörnnyel kezdtem őt ijesztgetni, de nem is számít. Fontosabb dolgom van, mint ezzel foglalkozni. Megigazítom az ágyát, hogy ne legyen azonnal feltűnő, nincs ott. Vajon a sajátomat is így csináltam? Meg kellene...
De nem állok már meg, hogy visszamenjek és ellenőrizzem. Értékes percegeket pazarolnék és most sietünk. Mert... mert sietni kell!
- Szoktak nekem rossz ötleteim lenni? - kérdezek rá, majdhogynem nevetve. De persze ez a mondat lehet, hogy csak nekem vicces. Főleg azért, mert szinte az érthetetlenség határát súrolja a hadarásom. Tudom, hogy lassabban kellene beszélnem. De ha most sietünk, miért ne lenne a beszédem is sietős? Van logika benne, ne tagadja nekem senki!
A lábaimat is sietve szedem, kivéve a lépcsőn. Azért azt nem szeretném, ha Rosienak szinte futnia kellene és leesne vagy akár csak megbotlana. Igen, vigyázok rá. Mint mindig. Persze anya szerint sokszor nem teszem és nem meri rám bízni, de... Nem számít!
Amint meghallom azt a pár szót, miszerint kell valami útravalót hoznunk kellene, még megállhatok. Lefékezem a lépteimet és egy pillanatig nézek majdnem a hátam mögé a kint hagyott kenyérre, de nem. Nincs időnk szendvicset készíteni.
- Van nálam csoki. Az jó lesz? - igen, tényleg van nálam egy, beledobtam a táskámba. Tényleg megtettem? Van nálam? Azt hiszem.
- Bízol bennem, húgi? - kérdezem még meg, ahogy húzom magam után kifelé és csukom halkan a bejárati ajtót. Végül is, bármit válaszol, sietve megyek tovább vele együtt. Talán már neki futnia is kel, hogy képes legyen tartani a lépést.
Csak ne ugatna az a rohadt kutya a szomszédba. Vagy ez a mi kutyánk? És miért nem érdekel engem, hogy felveri az egész környéket?

Tárgy: Re: Rosie - Nathaniel | Adventure 2015-03-17, 21:08

Érzem a kezét rajtam, ahogy csendben várjuk a léptek gazdájának eltűnését. Suttogásom rá is ráragadt, visszasuttogott. El. Jó. Aprót bólintok, a részletek nem fontosak. Most nem. De most már azok. Megragadja a kezem és halk léptekkel haladok utána az ajtóig, de ott megáll és kérdőn pillantok arra az okos fejére. Most mi játszódhat le benne? Szavaira megszeppenve figyelek rá és közelebb bújok hozzá, de szelíden elmosolyodom. Talán már sunyinak mondható mosollyal.
- Majd együtt elintézzük őket. Ne enged őket a közelembe...- hal el a végére a hangom, na de nem azért, mert a sírás kerülgetne, az távol áll tőlem. Még.
Az ajtó nyílik, de Nath nem mozdul meg, kikukucskálok, amennyire engedi, majd visszasétál az ágyamhoz és ott intézkedik. Mozdulatlanul figyelem mozdulat sorait. Úgy intézi el az ágy domborulatait, mintha ott feküdne valaki. Jobb esetben én.
- Ez jó ötlet volt. - ragaom meg újra a kezét és halkan megyek utána a folyosón, le a lépcsőn, félig a korlátban kapaszkodva, majd a konyhán átsurranva. Nem kellene valami szendvicset is vinnünk? Egy kaland az hosszú, főleg ha az vonattal történik. A szomszédok se fognak észre venni minket?
- Kellett volna útra valót is hozni. - felelem tisztára mellékesen, de nem fordulhatunk vissza, a végén több alkalom ilyen nem adódna. Az pedig nem lenne túl jó.

Tárgy: Re: Rosie - Nathaniel | Adventure 2015-03-17, 18:05

Egy pillanatig csak nézek rá, kis divatdiktátor. Szórakoztat a gondolat, de aztán elterelődik a figyelmem. Elég különös lenne, ha nem a kint hallatszó lépteket hallgatnám és próbálnám megállapítani, hogy merre tart. Alig érezhetően, fél karral magamhoz ölelem a húgom, ahogy odabújik. Már most szeretném megóvni mindentől, bár ha kérdeznék, meg nem tudnám mondani, pontosan milyen veszély fenyegeti.
Azt viszont tudom, hogy a léptek távolodnak, én viszont nem mozdulok. Rezzenéstelen arccal figyelem az ajtót és anélkül, hogy levenném róla a tekintetem, suttogom el a választ.
- El - ezzel azt őrülten sok mindent megmagyarázok és le is tudom ennyivel. Mondanám neki a város nevét? Persze, arra jönnének a miért? kérdések és nincs kedvem válaszolgatni.
- Csendben, gyere - fogom meg a kezét, de amint a kilincsre teszem a kezem, megtorpanok. Kaparászás. Egy részem biztos benne, hogy a kutyánk akar nagyon bejönni a házba, én mégis megdermedek.
- Ki tudja, milyen szörny van kint. Nagy karmokkal. Lehet, hogy téged keres - nem szándékosan ijesztek rá, az ösztön mondatja velem. Ki tudja, mi van kint.
De aztán megrázom a fejem és mintha az előbbi el sem hangzott volna, úgy nyomom le a kilincset, majd tárom ki az ajtót. Senki. Aztán anélkül, hogy megszólalnék, lépek vissza a szobába, Rosie kezét elengedve. Gyorsan úgy igazítom az ágyát, párnákkal, mintha ott aludna. Most már mehetünk. Folyosó, lépcsők, végig át a konyhán, majd a kijárat. Egyszerűen tűnik, de amint megtesszük az első lépést én már állandóan visszapillantgatok, pedig csendes a ház.

Tárgy: Re: Rosie - Nathaniel | Adventure 2015-03-17, 17:30

Anya nem tud a kis kalandunkról. Hát ez...mi erre a legmegfelelőbb kifejezés? Megvan!! Megvan! Hát a csuda jó!
- Hát de! - Mosolyom egyre szélesebb, szinte már vigyorgom, mehetnékem van, ezért is öltözök fel minél gyorsabban. Aztán egy sapka is előkerül a látószögembe és a fejembe is húzom azzal a lendülettel. Majd a bátyó kérdésére válaszolok, mire már válaszolt. Természetesen kérdéses sem volt, hogy mit fogok felvenni, amikor végre meghoztam a döntésemet.
- A pulcsihoz nem illik össze a sapka, de a kabátommal tiszta csini leszek vele! - aztán neki állok dúdolni, köröket leróva a bátyám körül, míg ő gondolkodást imitál. Amikor meghallom a csitítását, megszeppenve torpanok meg, a kezeimet a szám elé helyezem és lám...sötétség, amire a bátyámhoz bújok némán. Néhány másodperc múlva felpillantok rá.
- Menjünk el. Minél messzebb innen. - suttogom az arcát fürkészve, majd az ajtóm felé pillantok, egy kis fény beszűrődik a folyosóról. Anya menny tovább. Nem megyünk sehová, alszunk mindketten, csak hess hess....
- Hova szeretnél menni?

Tárgy: Re: Rosie - Nathaniel | Adventure 2015-03-16, 21:25

Tudtam, hogy Rosiet nem kell sokáig győzködnöm. Imádom a húgom, mindenben benne van, amit csak felhozok neki. De most erre van szükségünk. Őt is ki kell innen szakítanom, mielőtt... hm oké, nem tudom mi mielőtt, de biztos vagyok benne, hogy így mindkettőnknek jobb lesz.
- Befesthetem magam kékre a kedvedért - mondom azonnal, de tovább nem figyelek rá. Képtelen vagyok rá. Nehéz egy helyre összpontosítanom a figyelmem túl sokáig. Amúgy is, milyen Ügyiről beszélt?
Aztán persze megértem, de már inkább a pakolással foglalkozok. Ő tényleg kap váltóruhát, ami nálam kimaradt, plusz a kezembe eső plüssjátékot is belenyomom. Szegény mókus, kicsit érdekes pózban sikerült belegyömöszölnöm. Nem számít, behúzom a cipzárt és végignézek rajta. Valami hiányzik. Hát persze, rájön ő magától is, hogy mi.
- Persze, hogy nem tud róla. Ezért szórakoztató, nem? - kérdezek vissza, miközben még egyszer körbenézek a szobájában, hogy nem maradt-e el semmi. Amíg ő öltözik én már fejben a vonaton vagyok. Minden óra egészében indul egy járat, útközben pedig majd átszállunk a megfelelőre. Jó lesz. Egyszerű.
- Ezt még nyomd a fejedbe - veszek valami elég béna kis sapkát a fejébe. - Kabát? Vagy nem kell, elég a pulóver - kérdezek rá, már megszokásból, majd válaszolom is meg a saját kérdésem, ezúttal már eléggé hadarva. Amúgy is, rajtam csak póló van, miért kellene neki kabát?
- Shh! - szólok rá, amikor vidáman dúdolni kezd. Nem kellene anyát felébreszteni, még véletlen sem. Persze talán már késő. Hallom a folyosón elhaladó lábak hangját. Lekapcsolom az időközben felkapcsolt kis villanyt és Rosiet némán csendre intem.
Nem hallhat meg minket.

Tárgy: Re: Rosie - Nathaniel | Adventure 2015-03-16, 20:29

Rózsaszín felhőkkel és zebracsíkos kiskutyákkal álmodom. Ez rosszabb mintha a bátyám a morbidab teletabival töm tele. Pisilnem kellene, de olyan mélyen alszom, hogy ez már lustaság. Vagy kényelem. Luxus. Egy apró érintés, a tekintetem egyből felpattan és kérdőn pillantok a kedvenc bátyámra. Tulajdonképpen ő az egyetlen bátyám. De attól még a kedvencem. Amint felteszi a kérdés áradatát, lassú árként, addigra felülök és pislogok párat, kitörlöm az álom manót tekintetemből és aprót bólintok.
- Szeretek veled lenni. Nem rázol le egykönnyen, szóval megyek veled. - feleltem halkan és lassan, ahogy ő is szólt hozzám. Majd a táskáimat babrálta.
- Olyan, vagy mint Ügyi – néztem rá vidám tekintettel. – Csak nincs az a hülye sapkád, meg nem vagy kék. - mutattam egyből a bal kezében logó táskára, amibe egyből pakolni kezdett, minden fontos dolgot. Nem is tudom, hogy a felemás zoknikat miért teszi bele, egymásba csomagolva...Hát ő tudja. Kipattantam az ágyból és a bátyóhoz sétáltam és átmentem suttogásba.
- Anyu nem tud róla, ugye? - ha nem tud, akkor nyert ügyünk van, megálltam a nagy tükröm előtt és végig néztem magamon. Mint egy kivert kutya...Ezen változtatok. Gyorsan felöltözök. Farmernadrág, egy póló, pulcsi és a cipőm. Majd dúdolva, nagy mosollyal körülsétáltam Nath-et.

Tárgy: Rosie - Nathaniel | Adventure 2015-03-16, 17:12

Éjszaka van, én pedig már régen kialudtam magam. Ülök az ágyamon, hátam és fejem a falnak döntve. Azon jár az agyam, hogy mit kezdjek magammal. Mindenki alszik, de én képtelen vagyok négy órával többet. Nem csak most. Úgy általában.
Na de már megint szétszórt vagyok, tudom. Viszont érdekel? Cseppet sem. Pár napja nem szedem a gyógyszerem, de ugyan már, teljesen jól érzem magam. Az élő bizonyítéka vagyok, hogy semmi baj.
Talán még fél órát mászkálok a szobámba, mire eldöntöm, hogy mit kezdjek magammal és a végtelen időmmel. Meg szabadságvágyammal. Azzal, hogy mindenre képes vagyok - vagyis annak érzem magam. Percek alatt elkészülök, mindent bedobok a táskámba, amire szükségem van, valamiért a gyógyszereimet is, már inkább csak megszokásból. Az utolsó pillanatban megállok az ajtómban és visszalépek. Ruha. Nem ártana leváltani a pizsamát. Magamra kapok egy farmert, meg valami régi pólót és... és újabb kitérő.
Miért ne vihetném őt is magammal? Imádom a húgom, kijár neki egy kis kaland. Elmosolyodok, ahogy végigmegyek a sötét folyosón és nyitok be Rosie szobájába. Szó nélkül térdelek le az ágya mellé és mosolyogva simítok végig az arcán.
- Hé... - ez már felér egy köszönéssel nálam. Kivételesen nem hadarok. Vagy nem annyira, mint szoktam. Odafigyelek magamra, hogy halkan és nagyjából lassan beszéljek.
- Eljössz velem? Egy kalandra? Vonattal? - maradok a már megszokott rövid mondataimnál. Így érthető a beszédem. De persze választ most sem várok, csak veszem elő az ő kis táskáját. Pontosabban kettőt emelek fel, rábízva a döntést, hogy melyiket szeretné. Aztán az egyikbe pakolni kezdek, amit éppen fontosnak találok.

» Nathaniel - Rosie
» Nathaniel Crane
» Nathaniel & Regina
» Rosie Crane
» Rosie & Regina