Samuel és Rosie

Nem elég, hogy egyedül maradtam, bent voltam tök ártatlanul a rendőrségen, mivel a néni kiakarta belőlem szedni az információt a szüleimről és hogyan kerültem ebbe a városba. Hát, engem meg arra tanítottak, hogy idegenekkel ne álljak szóba. Hát nem is fogok! A kutyus mellett aludtam, ő is fent feküdt az ágyon. Sok sok puszit kapott, mint az otthoni. Öhm, nem, nem Nathanielre gondoltam, bizony ő is kapni szokott puszit, de te jó ég, nekem ő mennyire hiányzik! Már délután 5 óra is elmúlt és leakartam menni a játszótérre, de senki sem figyelt rám, szóval leléptem. Hajam két fonatban, egy térdgatya farmeranyagban és egy ujjatlan fehér póló. Meg egy cipőcske zokni nélkül. Meleg van! Észrevétlenül és hangtalanul szaladtam ki az épületből, halkan csuktam be magam után minden ajtót és csak kiszaladtam az utcára és szaladtam tovább nagy mosollyal. Ők nem a családom. Nekem Nathanielt kellene megtalálnom, a bátyámat. Az Egyetlent!
A külvilág zaja tompa morajjá halkul, amikor szinte körém fonja magát, mint egy kígyó öleli áldozatát, úgy ölel, szinte összeolvadunk, és nem akarom elengedni ezt az érzést. Szabadság... Nem bújhatok állandóan a bátyám oltalma mögé, és nem hagyhatom, hogy még mindig csak egy magatehetetlen, zöldfülű, csak egy kisgyereket lássanak bennem. Ugye nem?
Nem. Ezt nem engedhetem meg magamnak. Bár hiába vagyok kilenc éves, a kinézetem egy öt éves kis pisiséhez hasonlít...
Ma délután elhatároztam, hogy többé nem várhatok arra, ölbe tett kézzel, a szobában járkálva fel, s alá, mint valamiféle ketrecbe zárt nagymacska, hogy valami történjen.
Átszaladok a túloldalra, dudál egy kocsi, meg egy másik de csak nem törődöm módjára szaladok tovább egyenesen a járdán. Figyelem a felnőttek felvont szemöldökű arcát, hogy mit keresek idekint egyedül. Nem foglalkozom velük. Senkivel sem, csak Nathanielt szeretném. A bátyámat.
Hirtelen elszalad mellettem egy kis kutya, egy tacskónak szűröm be, hiszen olyan virsli kinézete van, jómagam meg szaladok utána, hiszen észrevettem, hogy a rongy zsebkendőmet kilopta a nadrágom zsebéből.
- Hé! Állj csak meg! Tolvaj! - kiabálom utána és szaladok mögötte, szemmel tartva a suta kis rohanását, közben meg mosolygok a kis esetlenségén.  Kezdek nagyon éhes lenni. Pár lépésre tőlem látok meg egy fekete ruhás alakot, ahogy felemelkedik egy padról, mintha nem lenne teljesen képben, de mivel csak most pillantottam felé, így már teljesen nem is látom.
Csak szaladok és valami üres, kopár kietlenebb helyre szaladtam be, ahol egy rozoga épület van és a kutya az épületen meredező lyukon keresztül csusszan át. - Hé! - kiabálok utána és szaladok tovább irányába, letérdelek és a kis résen próbálok átjutni, de rá kell jönnöm, hogy beszorultam. A csípőm nem fér át...Oh-oh...Szóval nem marad más mint a hátra arc és más be utat találni. Szóval kimászok és lassan felállok, közben már porolom is le magam. Az ajtóhoz sétálok, lökök egyet rajta, de zárva, akkor marad az ablak, ami magasan van. Van egy fém kuka és egy doboz...A fémbödögét átfordítom, hogy az alja legyen a lábam alatt majd, a dobozt meg mellé tolom és rámászok. - Megy ez...- motyogom.