Salt Lake FRPG
 

Share | 
 

 Dylan&&Shawie- hardest story

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan&&Shawie- hardest story   2015-01-01, 13:12


Titkos tartalékok és az a nevetése akaratlanul is beindítja a fantáziám és magamban már találgatok, hogy pontosan mit érthet ezalatt. Végül egyetlen következtetésre jutok.
- Ha a titkos tartalékaid között nem szerepel, hogy megöleted magad, akkor majd beszélhetünk róla - ahogy elmondom már nagy mosoly ül az arcomon. Bármennyire komoly vagyok általában, úgy tűnik az ő közelében nem lehetek az.
Ahogy bent az üzletben sem tudom csak kérni a kávém és meginni egyetlen szó nélkül. Kivételesen nem azért, mert mindenáron én akarok az lenni, aki fizet. Sokkal inkább a kis színjáték az, ami kizökkent a megszokott viselkedésemből és még én is ráteszek egy lapáttal az egészre, ahogy a kezem Shaw derekára siklik.
Aztán már mehetünk is ki. Bobnak biztos idő kell, amíg helyreteszi magában, hogy mit látott és mindez mit jelent. Hamarabb elfogy valószínűleg a kávém, minthogy nála összeállna a kép. Én viszont elég hamar megállapítom, hogy Shaw csak pár korty energiaitalt ha ivott és még kevésbé gondolja át, mit mond. Fene se gondolta volna, hogy ez lehetséges.
- Nem mondtam, hogy bármivel tartozol. A kávét sem akartam elfogadni - emelem meg valamennyire a kis poharat, amiből aztán már el is tüntetem a maradék kávét. Tudom, hogy erre a kérdésre nem ezt a választ kellett volna adnom, de annyira nem tudok és nem is akarok felengedni.
- Ha nem a munkahelyen történik... - vonok végül vállat. Hiába a nagy elhatározás, hogy nem megyek bele a kis szócsatába, muszáj. Be kell vallanom, hogy még élvezem is.
- Akkor hazaviszlek - jelentem ki aztán és talán jönne még ott a folytatás is, ha nem érezném az ajkait az enyémen. Ha maradt még bennem egy kis komolyság és tartás, ezzel elszállt.
- Az életed mentem meg és csak ennyi jár? - elég nagy mosoly van az arcomon, ahogy utána nézek, de nem olyan biztos, hogy tényleg viccelek. Amikor először megláttam és rájöttem, hogy nem piti zsebtolvaj, akit behoztak... nos, akkor is volt mit nézni rajta.
Mégsem teszem most semmiféle megjegyzést, csak szó nélkül beszállok a kocsiba, megvárom amíg ő is, aztán indítok és viszem haza. Mármint hozzá haza. Aztán meglátjuk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég




Vendég

TémanyitásTárgy: Re: Dylan&&Shawie- hardest story   2014-12-31, 14:33


Dylan&Shaw


Az egész olyan szürreális volt, hogy pont Dylan jelenik meg, és ment meg. Nem épp kedves első találkozásunk után, hogy most már kezdek zavarba lenni tőle. A karót nyert figurája kezd egyre inkább vonzónak lenni. Na, nem mintha buknék rá, vagy valami. Csak imádom a kihívásokat. Ő pedig nagyon is az lenne, mivel a szavakat úgy kell kiráncigálni belőle.
- Sejtettem, hogy nem az altató hatása miatt iszod. – vigyorodtam el, aztán csak még szélesebb lett a mosolyom. Élvezet velem az élet, és ezt már ő is kapizsgálja. – Vannak még titkos tartalékaim, ha szűkséged lenne rá.. – nevettem el magam és lassan beléptünk. A csávó, aki a pult másik oldalán állt, úgy méregetett, mintha valami ócska rüfke lennék. Na, nem mintha tagadnám, de kérlek, ha a pasik csinálhatják, akkor én miért nem? Pénzt se kérek érte, szóval.. Aztán ha ennyire műsört akart, akkor megkapja.
Nem hittem, hogy Dylan bármit is fog csinálni, de amikor a keze egy pillanatig a derekamon nyugodott elmosolyodtam. Talán még neki is van esélye, hogy kicsit lazítson, és ne akarjon begolyózni mellettem. Lehet több időt kéne, vele töltsek, akkor kiengedne.. de azt hiszem a második napon kinyírnánk egymást.  Bár lehet az elsőn. Engem ismerve..
Amikor elkezdett kifelé terelni felsóhajtva mozgattam meg a fejem. Kicsit fájt a nyakam is, de hát alig egy éve történt a baleset, nem csodálkozom. Annyira elgondolkodtam megint, hogy észre sem vettem mit mond, egészen addig, míg a munkahelyet említette, amire grimaszoltam egyet.
Még mindig nem vagyok képes megbocsájtani, hogy át lettem helyezve. Nem beszélve arról, hogy már majdnem megölettem magam.
- Szobára is hajtasz? Kicsit drága a számlázásod. Tudod, akkor inkább kiugrom a kamion elé, mert nincs annyi pénzem. Vagy épp természetben adjam vissza? – vigyorodtam szélesen. Oké, néha tényleg nagy a szám. De most komolyan, ki ne csapna le egy ekkora magas labdát? Beharaptam az ajkaimat és közelebb léptem hozzá.
- Tudod, a munkahelyi szexet eléggé büntetik. – mormoltam a fülébe és eltávolodtam tőle. – Kb, háromtömbnyire lakom, a billiárd terem fölött. – pördültem meg előtte és ismét a szemébe néztem. Volt benne valami más, olyan dolog, amit nem tudtam hova rakni. Aztán valami furcsa érzés kapott hatalmába.
- Köszi, hogy megmentettél. – álltam előtte sután, majd valami átvillant az agyamon és közelebb hajolva gyors csókot leheltem ajkaira, majd szinte elrohantam a kocsi másik oldalához. Azt hiszem most tettem meg az első olyan dolgot, amit meg is bántam.
Vissza az elejére Go down


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan&&Shawie- hardest story   2014-12-26, 16:12


Jégszívű ribanc? Akaratlanul is mérlegelve újra végignézek rajta és megvonom a vállam. Nem fogom elkezdeni az ellenkezőjét bizonygatni, de ki sem állok a nagy megítélés mellett. Majd talán idővel eldöntöm, egyelőre beérem annyival, hogyha át tudok kelni az úton, hogy újra a benzinkút előtt legyünk és talán majd hazavigyem.
Most viszont csak egy nagy vigyor ül az arcomon. Nem kicsit fura vele így haladni. Nem is tudom, hogy úgy érzem magam, mintha tényleg egy gyereket kísérnék, vagy az aktuális nőmet... Mégis ott az a vigyor, ami végül mosollyá szelídül, ahogy átérünk és odalépek a kocsihoz, Így a kézfogásnak is vége, meg talán elindulhatunk.
- Azért öntöm magamba a kávét, hogy felébredjen, de hidd el, a kis akciód segített koffein nélkül megoldani - mondom továbbra is nagy mosollyal, de attól még indulok én is az ajtó felé. Bicegve kicsit, de alig feltűnő, úgyhogy nem számít. Valószínűleg Shaw meg én tudom csak, de más rá sem jönne, hogy valami nem oké.
- ... a szokásos, jó erőset, Bob - nézek a kutasra. Jól tudja, hogy iszom a kávét. Nem mintha most ez lenne a fontos. Valószínűleg ha hússzor elmondom sem tudná, mit hozzon, annyira minket figyel. Én pedig alig tudom visszatartani a nevetésem, ahogy Shaw odasimul hozzám. Valahogy ösztönből emelem az egyik karom, hogy a derekára tegyem, mielőtt pedig tényleg élvezni kezdeném a helyzetet, már ott sincs.
A továbbiakban inkább hallgatok és csak elveszem a kávém, aztán egy intés és már indulok is ki. Ha tovább kell figyelnem azt a kíváncsi vagy nem is tudom, milyen tekintetet, biztos nem bírom, hogy ne szóljak rá. Az ajtót csak kitárom és engem előre Shawt, aztán megyek utána és megállok a falnál. Koszos vagy sem, most nem számít, nekidőlök.
- Kösz - emelem egy pillanatra a kávét, aztán már iszom is. Valószínűleg megint túl hamar el fog tűnni minden csepp, de sebaj.
- Ezek után...? Tervezed még az úton mászkálni vagy hazavigyelek? Esetleg az őrsre? - szólalok meg két korty között, ezzel is kihúzva kicsit az időt, amíg elfogy.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég




Vendég

TémanyitásTárgy: Re: Dylan&&Shawie- hardest story   2014-12-25, 20:47


Dylan&Shaw


A fejem hasogatott, de nem annyira, mint a hátam. Úgy éreztem beszakad a derekam. De hát nincs mit tenni ez az életem, veszélyes.
- Még ha lenne. – döntöttem oldalra a fejem. – Nem vagyok a kapcsolatok híve, mert egy jégszívű ribanc vagyok! – vigyorodtam el. Na, ez az én témám. Mindig is arra vágytam, hogy a felettesemnek kelljen, arról beszéljek milyen a szexuális életem. Ami mostanra egyenlő a nullával. De ez az, amit sose tudnék elmondani neki.
- Nem szoktam bánni a durva dolgokat. – vigyorodtam el. Olyan fura volt vele beszélgetni arról, hogy letepert az utcán. Nem mintha bánnám a dolgot, mert azért tetszett.
Aztán ahogy elindultunk az úton vigyorogva nyúltam a kezéért. Vicces volt kézen fogva menni vele. De, másképp lassan nem tudok közlekedni, mert már inkább vagy önveszélyes, mint sem közveszélyes. Szép kis aktám lehet. Lehet bele kéne, olvassak. Kíváncsi vagyok, a főnökeim, hogy is láthatnak engem.
- Reed nyomozó, most dobta el a kávéját, hogy túléljek egy kamionos randit, tartozom annyival, hogy meghívom egy kávéra. – ragaszkodtam hozzá. Amikor beértünk már ismerős arckifejezéssel fogadott a kutas faszi én pedig elmosolyodtam. Gőze sincs, hogy Dylan a munkatársam.
- Egy energiaitalt és egy.. – néztem Dylanre, mert nem tudom, hogy szereti a kávéját és a kutasra vigyorogtam. – Kell az energia, nagyon ki tudjuk egymás fárasztani.. – gúnyos vigyor kúszott az arcomra, és teljesen Dylan oldalához simultam. Láttam az arcán, hogy mindjárt megpukkad az irigységtől és hátra léptem tőle.
- Még ma kéne az a kávé. – bontottam ki az energiaitalomat. – Még este műszakom lesz, le kell, kapcsoljak pár rosszfiút. – kacsintottam rá, mikor leesett neki a tantusz. Ez az Einsten.
Vissza az elejére Go down


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan&&Shawie- hardest story   2014-12-21, 22:11


Nem így terveztem a nyugodt kávézást, de most már késő bánat. Inkább bánja a feketém, minthogy tehettem volna valamit és elmulasztottam az alkalmat. Most persze szép kis napok várnak rá a sántítással, de túlélem.
- Majd megkéred a szerető pasid, hogy adjon rá gyógypuszit - mondom azonnal egy apró mosollyal az egész búb dologra. Ez a legkevesebb, életben van, annak ellenére, hogy milyen baromságot csinált. Jó, csak figyelmetlenség volt, vagy mi, de akkor is.
- Vagy csak egyszerűen túl erősen nyomtalak oda - majdnem kicsúszik egy "bocs" is a számon, de azt inkább megtartom magamnak. El tudom képzelni, hogy nem lett volna semmi, ha nem maradok félig rajta túl sokáig vagy sikerül úgy magammal rántani, hogy ne essek még én is rá. De most ezen semmi értelme agyalni, nem igaz? Inkább szétnézek, hogy biztos nem jön-e semmi, aztán indulok vissza a benzinkúthoz, amint követ.
- Ha másképp nem megy - ezúttal egy olyan igazi mosoly ül ki az arcomra és már nyújtom felé a kezem. Ahhoz képest, hogy pár perce tepertem le, hogy ne sétáljon ki egy kamion elé, meglepően jó a kedvem.
Egészen addig, amíg meg nem látom a szétlapított műanyag kávés poharam. Na igen, ez az, amit nem akarnék soha elpazarolni, de majd iszok valamikor másikat. A terv legalábbis az, hogy beül a kocsiba majd én is, leteszem otthon vagy az őrsön én pedig beérem a felvizezett kávéval, amit az ottani gép ad.
- Nem szeretnél inkább minél előbb eltűnni innen? - nem tudom, honnan szedem, hogy sürgős lenne neki. Egyszerű megérzés, hogyha már ekkorát esett, talán otthon akar lenni, vagy legalábbis bárhol máshol, ami nem itt van, ahol öt percenként újabb és újabb kamion száguld el.
A nyomozós szövegére megrázom a fejem, inkább amolyan lemondóan és utána indulok. A benzinkutas persze már jól ismer, nem egyszer kötöttem ki itt az éjszaka közepén egy normális kávét követelve magamnak. Először kérdőn összevonja a szemöldökét, aztán Shawra nézve elvigyorodik és hozza az úriember énjét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég




Vendég

TémanyitásTárgy: Re: Dylan&&Shawie- hardest story   2014-12-21, 14:09


Dylan&Shaw


Tesóm mindig azt mondta, hogy állandóan bajba keveredem és vonzom a problémát. Hát ennél jobban nem is lehet engem meghatározni. Azt hiszem, William ismer a legjobban, a nagy és erős bátyó. De ez még tőle is meglepő kijelentés volt.
Az esés nem volt olyan kellemes, mint amire akartam számítani, a hideg beton csak úgy reccsent alattam, vagy én voltam, aki reccsent a betonon. Még nem tudtam eldönteni. Csak reméltem, hogy nem Dylan adta ki ezt a fergeteges hangot. De hála istennek nekem semmi nem bajom nem volt a meglévő, és már állandó fájdalmaim kívül.
A hátam az egyetlen gyenge pontom, amit állandóan védek, persze ezt nem láttam előre, és esélyem sem lett volna megfordulni, hogy akkor már a csuklóimmal tompintsam az esést és ne a hátamat verjem be. Meg hát ő sem tudhatta, hogy nem a legjobb, gerincre vágni az út szélén.
- Lett is egy búbom. – vontam meg a vállam. Persze nem tetszett, hogy ő sántít az én hülyeségem miatt. Mert, ha nem lépek le körül nézés előtt, akkor nem kellet volna letepernie.
- Megfájdult a hátam, biztos ráestem valami kavicsra, vagy valamire.. – megrántottam a vállaimat. Na, az lett volna az igazi katasztrófa, akkor lehet fel sem álltam volna. Amikor alaposan körülnézett és intett, hogy menjünk, át nevetnem kellet.
- A kezedet is megfogjam? – kuncogtam és kimért lépésekkel mellette teremtem és követtem a kocsijához. A kávéspohár kilapítva feküdt a kocsi mellet. Szóval épp kávézott, mikor átváltozott Clark Kentből Supermanbe. Micsoda pazarlás, miattam.
- Meghívlak egy kávéra, kárpótlásért. – mormoltam a szavakat, lehajtott fejjel. Ez a legkevesebb. Látszik rajta, hogy kávémániás. Aztán elindultam a benzinkút felé.
- Reed nyomozó, jön, vagy lecövekelt a kocsi mellet? – vigyorodtam el.
Vissza az elejére Go down


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan&&Shawie- hardest story   2014-12-18, 17:37


Fene se akar vele vitatkozni, de azt a pár ideges mondatot nem tudtam megtartani a komolyan. Nem a legjobb lépés volt csak úgy fogni magát és kilépni az útra anélkül, hogy szétnézett volna. Mintha a három éves kölyöknek is azt tanítanák meg először, hogy nézzen szét, mielőtt átkel az úton... Utána a másik örök érvényű törvény, hogy ne álljon szóba idegenekkel. De persze megértem én, hogy vannak olyan helyzetek, hogy az első szabály semmissé lesz. Azt hiszem velem is megesett már párszor, csak akkor szerencsém volt és egy kamion sem akart kilapítani.
Itt az út szélén pedig szintén nem történhet meg, hogy valami keresztülhajt rajtunk. Ezért is várok türelmesen, amíg össze nem szedi magát. A káromkodásra persze ráncolom a homlokom, de ha azt mondja, hogy nincs baja és ahogy látom, vér sincs sehol, nem én leszek az, aki faggatni kezdi. Csak nyújtom felé a kezem, amikor úgy tűnik, hogy megunta a földön fekvést, ücsörgést.
- Túlélem, ne aggódj - mondok csak ennyit, de azért megmozgatom a lábam. Eléggé érzem, hogy valami nincs rendben a bokámmal, de amíg meg tudok rajta állni, addig nincs baj. Idő kérdése és helyrejön.
- Elég nagyot koppant a fejed, de mi bajod a fekvéssel és üléssel? - kérdezek rá végül, de már nem is felé nézek. Inkább szét a kocsiúton, megvárom amíg egy kocsi elsuhan előttünk, aztán intek neki, hogy jöjjön. Ha már itt van, igazán átmehetünk szembe, vissza a benzinkúthoz. Aztán majd elveszem haza, vagy ahova menni akar.
Addig viszont... a beálló csendben ráérek elkáromkodni magam, ahogy meglátom a földön szétfolyt maradék kávét és a szétlapított műanyag poharat. Valahogy ez a mai nem az én napom azt hiszem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég




Vendég

TémanyitásTárgy: Re: Dylan&&Shawie- hardest story   2014-12-18, 10:25


Dylan&Shaw


Az egész olyan volt, mint egy rossz álom, csak kavargott a fejem. Legszívesebben megőrültem volna attól, amit tesz velem ez a város, még a végén kiderül, hogy nem is olyan unalmas, mint elsőre hittem volna. Pedig aztán mennyi mindent gondoltam róla. Egy biztos, a park nagyon szép. Az már most, elnyerte a tetszésemet.
Aztán már a benzinkúton voltam. Micsoda meglepetés, hogy a lábaim arra visznek, amerre a tudatalattim akarja. Mert már az agyam, üvöltött, hogy be kell, szerezzek egy müzli szeletet és egy energiaitalt, nem mellesleg egy cigi is jól esne. De az egészséges életmódot nem keverhetem az egészségtelennel. Nem, mintha a többi napomon nem ezt tenném. De legalább most ne akarjak megbolondulni.
Ahogy az aszfaltra tettem a lábam, valami szörnyű érzés fogott el, aztán csak Dylan rohanó képe villogott az agyamba és a következő az volt, hogy a fejem koppant a betonon. Felnyögve kaptam a szabad kezemet a fájdalom centrumához.
Amint leszállt rólam megingattam a fejem.
- Szeretek veszélyesen élni! – vágtam rá egyből. Na, nem mintha az lenne az életcélom, hogy kinyírjam magam minél előbb. De hát akkor sem kell leordítani a fejem. Megköszöntem, hogy megmentett, mit várt még? Tanácstalanul feküdtem és mikor meg akartam moccanni, éreztem, hogy valami rohadtul nincs rendben.
- Baszki! – nyögtem hangosan, már az is fájt, hogy megmozdítottam a lábam. De legalább mozog, a gerincem egyből beugrott. Felsóhajtva próbáltam, hogy vajon egyben van-e még. De szerencsére a lábaim mozogtak és lassan fel tudtam ülni. Az egész hátam sajgott és erről nem Ő tehet. Erről én, hogy hülye voltam. Mindkét esetben.
- Ja, csak ne kelljen, lefeküdjek vagy leüljek. – vontam meg a vállam. Na, ja szedhetem megint azt a kurva fájdalomcsillapítót. Hurrá.
- Te? Azért te is nagyot zakóztál.. – néztem fel rá, miközben megfogva a kezét talpra álltam. A keze érdes volt, látszik, nem veti meg a fizikai munkát. Leporoltam a fenekemet és a hátamat, majd a hajamba túrva tapintottam ki a búbomat. Legalább nem feltűnő.
Vissza az elejére Go down


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan&&Shawie- hardest story   2014-12-17, 12:00


Pár perc nyugalmat akartam! Gond nélkül meginni a kávémat távol az irodámban hallatszó kopogástól és minden bajtól! De persze ez túl nagy kérés, nem igaz? Arról szó sem lehetett, hogy amikor megláttam a száguldó kamiont és Shawt, ahogy az kilép az útra nyugton maradjak és mintha semmi különös nem lenne, igyam tovább a kávémat. Pedig ez is egy megoldás lett volna. Megiszom a kávémat, aztán majd lesz valami. De bármilyen rohadék meg egy utolsó szemétláda is vagyok a volt feleségem szerint, ezt nem tudtam volna csak úgy végignézni és várni, hogy mi történik. A futás volt az egyetlen megoldás, most pedig...
Tudom, hogy el kellene engednem a karját, amit olyan őrülten szorítok, de még csak az is lassan tudatosul bennem, hogy a kamion már elszáguldott mögöttünk, én pedig Shawt szorítom oda az aszfalthoz. A vérem olyan gyorsan kering, hogy esküszöm hallom a fülemben, ez pedig azt eredményezi, hogy inkább csak leolvasom Shaw ajkairól a szavakat, mintsem tényleg hallom őket. Választ viszont nem adok. Amúgy is mit mondhatnék rá? Semmit. Így jön az egyetlen értelmes mondat, amit mondhatok.
- Elment az eszed? Egy ilyen helyen csak úgy megpróbálni átsétálni?! - nem mintha ezzel kellene kezdenem, de attól még kicsúszik a számon és most már mindegy. Egy részem dühös rá, a másik pedig... nos, nem is tudom.
- Rendben vagy? - váltok egy másodperc alatt, mintha az előbbiek el sem hangoztak volna. Belegondolva erre a mostani kérdésre magamtól is kitalálhatnám a választ. Ami inkább az, hogy életben van és ez is bőven elég. Kell még pár másodperc, amíg engedek a karján lévő szorításból és végre talpra állok. Biztos nem segített túl sokat, hogy még én is ott feküdtem félig rajta.
Persze amint biztosan állok a két lábamon, már érzem, hogy valami nincs rendben a bokámmal, de valószínűleg csak meghúzódott. Pár nap sántítás belefér. A hajamba túrok egy pillanatra, a következőben pedig pár nyújtom a kezem Shaw felé, hogy felsegítsem a földről. Nem a legjobb dolog itt feküdni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég




Vendég

TémanyitásTárgy: Re: Dylan&&Shawie- hardest story   2014-12-16, 18:42


Dylan&Shaw


Megszólalt a zene, a lelkem dübörgött és nem érdekelt semmi. Csak az exem hülye sms-én járt az eszem. Elmond minden jeges természetű ribancnak, most meg küldözgeti az üzeneteket, hogy hiányzom. Csessze meg, akkor nem hiányoztam mikor mással hemperget? Csak felidegesít, és elveszi a figyelmesemet minden másról. Most is inkább azt figyelem, mint sem azt, hogy milyen kocsik haladnak el mellettem, hogy vannak-e emberek körülöttem. Semmire nem figyeltem, csak akkora, hogy a lelkem megnyugodjon, és még mindig élvezem, hogy a saját lábamon tudok futni.
Még mindig csodálatosnak tartom az orvosom, aki megmentette a gerincemet. Persze óvatosnak kell legyek, egy rossz mozdulat, egy erősebb lökés, bármi. A gerincem bármikor kettétörhet. De erről mélyen hallgatok. Mert akkor állományba sem lehetnék, ami egyenlő lenne az érvágással. Már csak hónapokra voltam attól, hogy nyomozó lehessek, de a balesetem ezt is kettétörte. Csoda, hogy ennyire nyers vagyok? Az álmaim elsodródtak.
Amikor ráléptem az aszfaltra csak a lövés zúgott a fejembe, teljesen eltompítva a többi hangot, ahogy a meleg ragacs a kezemre tapadt. Minden olyan gyors volt. Aztán csak azt vettem észre, hogy Dylan szalad felém és megragadva ledönt a lábamról. Nagyot estem és bevertem a fejem és kikapva a fülhallgatókat a kamion süvítése élesen belehasított a fejembe és a levegőt kapkodva remegtem meg, mint egy nyárfalevél. Az sem érdekelt, hogy milyen erővel szorít Dylan, csak az, hogy megmentett. Kisétáltam egy kibaszott kamion elé és nem láttam, nem hallottam. És, ha nincs itt? Mi van, ha nem jön? Kivasal az - az átkozott kamion? Nem hiszem el, hogy nem tudott volna lassítani, ha észrevesz..
Lehunytam a szemem és zihálva próbáltam a szívemet lenyugtatni, mert úgy éreztem kiesik a mellkasomon.
- Köszönöm. – pár perc sokkhatásban voltam és rájöttem, hogy még mindig Dylan rajtam fekszik, félig meddig és kiszorítja az összes vért a kezemből. Vajon aggódott azért nem engedett el?
- Köszönöm! – nem bírtam meghálálni, hogy megmentett, csak visszadőltem az aszfaltra és próbáltam nem észrevenni, hogy egy hatalmas búb lesz a fejemen. De inkább egy búb, mint a hullazsák.
Vissza az elejére Go down


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan&&Shawie- hardest story   2014-12-16, 13:40


Nos, úgy tűnik, tudom én, hogy mikor kell otthagyni az irodát és kiszellőztetni a fejem. Akkor, amikor már úgy érzem, hogy perceken belül elkezdem kibontani a falat, hogy megnézzem, mi van benne. Mert folyamatosan hallom a rohadt kaparászást. Mindig csak halkan, de éppen annyira, hogy  az idegeimre menjen. Eddig nagyjából nyugtom volt, amikor itt töltöttem az estét. Sőt, még pár órát aludni is tudtam. Három-négy órával pedig már gond nélkül ki lehet húzni heteket is, nem igaz?
Most viszont... a kaparászás... Elkáromkodom magam, félretolok minden iratot és nagy léptekkel indulok ki az őrsről. Kicsit úgy tűnik, mintha menekülnék. Főleg, mivel hiába szólnak utánam, eszemben sincs még lassítani sem, nemhogy megállni. Tudom, hogy nincs semmi fontos, nem munkáról van szó, csak valami piti apróság, ami igazán várhat, amíg visszaérek. Fél óra nyugalom, ennyit kérek, nem többet.
Amint kilépek az utcára már jobban érzem magam, járok egy keveset, aztán minden tervem ellenére kocsiba ülök. Egy kávé még belefér, viszont nem ebből a vízízű valamiből, amit az itteni gépből lehet szerezni. Magamban eleget mérlegeltem, hogy rájöjjek, bőven megéri azt a tíz perc vezetést a benzinkútig egy rendes kávé. A tizenkettedik percben már a műanyag kis pohárból döntöm magamba a jól eső feketét. Még egy mosoly is ott virít az arcomon, ahogy egyre több korty fogy. Talán el kellene gondolkodnom azon, hogy ez vajon már függőség vagy tényleg azért csinálom, hogy ébren maradjak. De nem most.
Most inkább az autópályára szegezem a tekintetem és az ismerős alakra. Nem is tudom, hogy örüljek, amiért látom vagy sem. Egy biztos, eszemben sincs úgy tenni, mintha nem vettem volna észre. Figyelme az első lépteit, miközben még mindig magamban mérlegelek, hogy mi is a helyzet vele. Utálom vagy sem? Komolyan nehéz döntés. Nem volt a legjobb a találkozásunk, de mégis...
Már éppen döntésre jutnék és intésre emelném a kezem, amikor meglátom a kamiont. Nincs olyan közel, viszont annál gyorsabban halad és tünteti el a távolságot.
- Shaw! - csak ennyi csúszik ki a számon, mire rájövök, hogy nemcsak nem lát, de nem is hall semmit. Ezúttal már káromkodni sincs időm, csak előtérbe kerülnek az ösztönök és már rohanok is felé. Fene se gondolta, hogy így fogom üdvözölni, igaz?
Egy pillanattal később már ott vagyok előtte, sőt elkapom a karját és rántom magammal. Sikerül akkorát esni, hogy az nem igaz, de még most is erőből szorítom Shaw karját... amíg elszáguld előttünk a fülsüketítően dudáló kamion.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég




Vendég

TémanyitásTárgy: Dylan&&Shawie- hardest story   2014-12-15, 12:32


Dylan&Shaw


Elegem van abból a rohadt egyenruhából, legszívesebben felrobbannék, mindannyiszor mikor fel kell vennem. Vajon mit szólna a főnök, ha utcai ruhába mennék be és közölném, hogy felgyújtották a lakásomat így sajnálatos módon megsemmisült a ruhám? Az a baj, hogy bármennyire akarok hihető sztorit fabrikálni nem megy. Mérgelődve ledobtam a fotelba és megigazítottam magamon a fehér toppomat és a futónadrágomat. Összegumiztam a hajam, mert bármennyire imádom, hogy szabadon van, a futásba irritálna, hogy az arcomba omlik.
Ma kaptam egy sms-t, az exemtől, hogy mennyire hiányzom neki.. Gondolom, a kielégülés hiányzik neki. Chicagoban vajon elfogytak a kurvák, vagy szimplán megint pénz nélkül maradt? Magamat néztem a tükörbe, a sérülésem óta nem az vagyok, aki voltam, mindent megragadok, amit csak lehet, nem hagyhatom, hogy elmulasszam az alkalmakat, hogy élhessek. De bármennyire is az oldalamon van a fegyver, nem merem meghúzni a ravaszt. Félek a hangjától, hogy visszaránt, hogy az éles fájdalom végig hasít a hasamban.
Mindenkinek vannak démonai, nem de? Nekem ez, hogy félek a lövés hangjától, hogy a bensőm beleremeg abba, hogy meg kell fognom a pisztolyt, ami egyszer már majdnem megölt, vagy nyomorékká tett. Nem tudom melyik lett volna érdemleges, azt hiszem, akkor már inkább halott lennék, mint sem egy olyan lány, aki nem tud talpra állni.
Utoljára belenéztem a tükörbe, majd nyugtáztam, hogy annyira nem is festek rosszul és kezdek beilleszkedni. Majd a tekintetem a konyhára szegeződött és csalódottan vettem észre, hogy a kajás zacskók nem vándoroltak ki maguktól a kukába. Felkaptam egy nagy zsákot, amibe legalább a szemetet összegyűjtöttem és felkapva az fülesemet és a zenelejátszót elindultam lefelé. A konténerbe dobtam a szemetet, és bedugva a fülhallgatót, hangosan dübörgött a fülembe a zene, majd lassan kocogva elindultam, éreztem, ahogy az izmaim megfeszülnek és jól esett, hogy a szél belecsap az arcomba. A parkon átfutva elindultam a külterületre, majd vissza, annyira megszoktam, hogy nem figyelek ilyenkor semmire, hogy tényleg nem néztem semmit, csak szaladtam, éreztem, ahogy az izzadságcseppek végig csorognak a testemen.
Mikor már úgy döntöttem, hogy eléggé kifáradtam, akkor elindultam hazafelé és körül sem nézve ráléptem az útra, hogy átszaladva vegyek egy energiaitalt.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Dylan&&Shawie- hardest story   

Vissza az elejére Go down
 
Dylan&&Shawie- hardest story
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Dylan Sprayberry
» Dylan O'Brien

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Salt Lake FRPG :: Helyszínek :: Belváros :: Utcák, parkok, közterületek-