Salt Lake FRPG
 

Share | 
 

 Dylan és Julian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan és Julian   2014-12-13, 15:41

Dylan & Julian


- D ylan, úgy hogy tanul az ember, ha csak szóban segítek? Meg kell tanulnom azt is, hogy kell hatástalanítani valakit fegyver nélkül…vagy…nem? – nyomatékosan döngölöm a levegőbe a szavakat, majd pillantok rá felhúzott szemöldökkel, de nem fogok ez miatt vitába keveredni vele…jó…félti a bőröm, de nekem is meg kell tanulnom mindazt, amit ő tud…azt hiszem.
- Ugyan, ismersz már.  - adom meg magam a Jogsis téma lezárásának, soha nem veszélyeztetném meg, hogy elveszítsem mindazt, amit felépítettem, csak ha nincs más lehetőség és végveszély van…
Végre kiérünk abból a nyomasztó lakatlan utcák özönéből. Nincs szükségem szavakra, hogy értsem, tudjam, mire gondol, mit vár tőlem, már nyomkodom is a gombokat. De már rég nem ott járok, hogy zenét hallgassak, hanem azon az ügyön, amiben a véleményemet kikéri holnap. Ezen kattog az agyam, hogy milyen ügy kapcsán lehet.... Nógat: gyerünk, mi lesz már, igyekezz, mert a kergetni való elméletek nem várnak senkire. Ilyenkor nem számít az idő, nem számít a hely. Csak az, hogy bonyolult legyen.  Kötelességem van, amire ha tetszik, ha nem, az egész életemet feltettem, amelyet így vagy úgy, de elvégzek. Elindultunk a szokásos kávézónk irányába, ahol pizzát is szolgálnak, nah igen, mi nem főtt kaját ebédelünk, hanem pizzát, burgert és ilyeneket.
A rádió zenét bömböltet, ami aztán egy hanggal fejeződik be, rádiós műsorvezető okoskodik, holmi felesleges terápiáról, meg azok elméleti tényezőiről, logikusságok, számmisztikák, meg olyasmik amiket az átlag fel sem foghat épp ésszel. És tuti ő se érti, amit felolvas...
- Az elgondolás logikus, azonban egy apró, ámde annál fontosabb részlet kimaradt. Arra nem gondolt, hogy az elmélet megfordítható? – mindkét szemöldököm kissé megemelkedik, majd elmosolyodom és csatornát váltok, tudom jól, Dylan nem érti ezt, nem is akarom ezzel basztatni.  Főleg úgy, hogy éhes.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:Music: Csak úgy Note:
 

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan és Julian   2014-12-13, 13:53


Hiába az előbbi feszültség és az őrület, most már képes vagyok úgy mosolyogni a Kölyökre, mintha semmi nem történt volna. Persze, hogy tartja a hátát, ha a Nagyfőnöknek nem tetszik az ebédszünetünk, de valószínűleg úgysem hagynám, hogy ő vigye el a balhét. Anélkül is képes bajba keveredni a nagy szája miatt, nem kell még, hogy ilyen apróságokkal is ő törődjön.
- De ez nem jelenti azt, hogy teljesen belefolysz az ügybe! Csak elmondod a véleményed és ennyi! - jelentem már most ki, de persze holnap is el fogom ismételni. Hátha most az egyszer hallgat rám és tényleg nem vesz a nyakába még valamit, amin járhat az esze.
- Ha megpróbálod az én autómat anélkül vezetni...! - fenyegető a hangom, de egyértelmű, hogy viccelek. Részben. Azért remélem tudja ehhez tartani magát és nem fordul meg a fejében, hogy jogosítvány nélkül vezessen. Biztos nem nézne ki szépen az előéletében, hogy elkapták.
- Persze, hogy a szokásos. Miért cserélnénk le azt, ami teljesen jó? - már ott van egy apró mosoly a szám szélén, aztán a gázra lépek. Láthatóan nekem is jobb lett a kedvem, hogy végre kiérünk onnan, ezt az is bizonyítja, hogy perceken belül intek Juliannek, hogy válasszon valami zenét a kocsiba. Nem szoktam megengedni, hogy ő döntse el, mi szóljon, de most miért ne? Szünetünk van a fenébe is vagy mi, nekem pedig valamivel jobb kedvem, mint hetek óta.
Az pedig csak még többet dob rajta, hogy ha éppen a sebességhatár alatt hajtok, akkor maximum tíz perc és már ehetünk is. Nincs jobb, mintha az ember ebédre dupla sajtos pizzát ehet, nem igaz?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan és Julian   2014-12-11, 16:25

Dylan & Julian


P edig elég vicces pár másodperces jelenet volt az az alvósztori, de legalább csak én láttam, de hamarabb felkelt, minthogy felkelthettem volna.
- Főnök, lakat a számon… - mosolyodom el, hiszen elég vicces, ahogy így visszagondolok arra az egészre. Nincs szükségem szavakra, hogy értsem, tudjam, mire gondol, mit vár tőlem, tőlem nem tudja meg senki, se ezt, sem azt. Talán bízik bennem, nem tudom…hogy teljesen e? Pasz…Én megbízom benne, még ha néha nem önmaga, akkor is, felnézek rá. Úgy mint senki másra…
- Csak nem. Ha meg mégis, akkor tartom a hátam. - Vannak helyzetek, amikre egész egyszerűen nem lehet felkészülni. Mert annyira abszurd már az elgondolásuk is, hogy az ember bele sem gondol abba, hogy egyáltalán megtörténhet. Rá pillantok, amikor kikéri a véleményem egy üggyel kapcsolatban, talán még a tekintetem is felcsillan. Végre valami, amivel az agyam elfoglalhatja magát.
- Még szép, hogy segítek! – felelem buzgón, izgatottan, várva a holnapot. Minden nappal többet tudok meg és ez így jó is. Szerezzek be egy jogsit… egy kis gúnyos félmosoly ereszkedik arcomra.
- Nem jogosítvánnyal megy az autó. – természetesen csak viccelek, hiszen párszor már nekiindultam a dolognak, csak valahogy nincs türelmem várakozni ilyenekre. Végre előkerül a mobilom is, az eddig készült utcás képekhez tekerek, kicsit ledöbbentem a látottakon. Egy furcsa figura, de mikor fotóztam, senki nem állt ott, ebben biztos vagyok...ráadásul a következőn egy kisgyerek van. Kinyomom az egészet és elteszem. Ez csak valami kandi kamerás műsor. De előbb vagy utóbb kiderítem mi a fene ez az egész. Mielőtt elindulna a kocsi, még egy utolsó pillantást veszek a felső emeleti ablakokra, majd visszavezetem előre a tekintetem. Aztán indulunk.
- Hol eszünk? A szokásos? - érdeklődöm, elterelve az agyam figyelmét a furcsaságokról, majd fújok egyet, ahogy kiérünk abból az idegen érzést keltő utca részből.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:Music: Csak úgy Note:
 

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan és Julian   2014-12-11, 11:01


Ha nem is akarok beszélni, legalább ennek az okát megosztom vele. Nem segítene semmit és még erre a kis időre sem akarok ezzel törődni. Nincs semmi bajom és amíg ezt képes vagyok magabiztosan állítani, addig nem történhet semmi rossz. Senki nem mondhatja, hogy vegyek ki egy szabad napot vagy rosszabb esetben többet és nei s menjek vissza.
A kocsiban ülve viszont elég nehéz szótlanul ülni és meggyőzni magam arról, hogy a fejemben minden rendben van és úgy működik, ahogy kell. Nem csoda, hogy Juliant már meg sem próbálom erről biztosítani. Ha magamat nem tudom ugye...
- Állj le, Kölyök - mondom neki az egész alvás dologra, de egyértelműen már én sem veszem olyan komolyan. Persze nem megy olyan könnyedén a váltás, mint szeretném, de ez is valami.
- Ha bárkinek beszélsz erről, számíthatsz a bosszúmra - morgom oda erre az egész "nyálcsorgatás" dologra, de végre felkúszik egy halvány mosoly is az arcomra, ahogy ránézek.
- Mit mondasz, leszedi a Nagyfőnök a fejünket, ha tartunk egy ebédszünetet? - mielőtt válaszolhatna, már fordítom is el a slusszkulcsot. - Holnap pedig szétnézünk a bizonyítékok között. Van egy ügy, amivel kapcsolatban érdekel a véleményed - teszem hozzá, és ezzel már egyértelművé is válik, hogy bármennyire is haragudtam rá, nem fogom egy újabb hétre az irodában tudni. Jön vele, ahova megyek és egy így van rendjén. Legalább ott lesz és segít a valóságban maradni.
Valószínűleg most is csak miatta nem veszek tudomást a fenti ablakban meglebbenő függönyről.
- ... és jelentkezhetnél végre tanfolyamra, hogy bezsebelj egy jogosítványt. Néha vezethetnél helyettem - jegyzem meg, bár ez talán inkább piszkálódás és ösztönzés, mintsem tényleges ígéret, hogy odaadnám neki a kocsit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan és Julian   2014-12-10, 16:52

Dylan & Julian


N em az én gondom? Ez csak félig igaz, a másik felével, egyáltalán nem lennék ennyire biztos. Mit akarok ebből kihozni? Az agyam már rég nem is itt jár... Hogy mennyire örülten hangzik...
- Nem... - de inkább be is fejezem, nem is kellett volna ennyit kérdeznem, a végén még több kárt okozok, mint hasznot.  Várok. Kínzó csendben várok, önmagam falait kaparom, de nem mukkanok meg...kurva nehéz ez a kussban levés, ki akarom mondani mindazt, amit az agyam leírt és gondol erről az egészről...de nem. Egy részem talán tudni akarja a választ, sóvárog utána, mert én magam is hasonló, kínzó gyermeki(?) daccal szállok szembe a "Hatalmas Égiek" akaratával.
Kérdéseire inkább elpillantok róla, talán lehet, talán nem, ezekre nekem kell tudnom a választ? Próbáljuk meg egyszer. Meglátjuk mi lesz belőle.
- Csak megkérdeztem, hogy mi zajlik le ilyenkor a fejed gödreiben... - pillantottam vissza rá, de meg sem vártam a választ, haladtam vissza a kocsi felé és ültem is vissza, majd visszatettem a helyére a kulcsot. Végül nem sokkal utánam a Főnök is beült mellém. A munka az élete...ahogyan az enyém is. Most is az, meg lesz is. Nem pillantok rá, csak kibámulok az ablakon, általában ilyenkor képeket szoktam nézni, meg ilyenek, jegyzetelni...most viszont más köt le. Egészen más. Becsatolom magam.
- Hazamész? Úgy mint múltkor?  Ott csorgott a nyálad az asztalon. - mosolyodtam el, hiszen vicces volt akkor őt úgy látni.  


••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:Music: Csak úgy Note:
 

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan és Julian   2014-12-10, 10:29


Normális helyzetben nem vitáznék vele olyan apróság miatt, hogy nála van a fegyver vagy sem. Amíg nem használja és itt vagyunk a semmi közepén, nincs baj. Mégis idegesít a tény, hogy hiába kértem, nem adta ide azonnal. Apróság, de az agyamra megy vele. Ahogy azzal is, hogy mindent tudni akar. Sejtem én, hogy valami gond van az ő fejével is, de nem faggatom. Főleg nem most, amikor végre visszakerül hozzám a fegyver. Egy pillanatig vizsgálom, aztán úgy, ahogy van, üres tárral teszem a helyére.
- Ne akarj mindig mindent tudni. Nem a te gondod, hogy mi történik velem - igen, nyomozó lesz belőle, törődnie kell az emberekkel, de ez még nem jelenti azt, hogy állandóan faggatóznia kell. Talán egyszer megtanulja, hol az a határ, amikor többet segít azzal, ha hallgat és nem kérdez.
De persze, már így is többet mondok, mint akartam. Nos, úgy tűnik, nem is kell tényleg kérdéseket feltennie, már beszélek is. Később majd még biztos szidom magam emiatt.
- Ugye te is hallod, milyen őrülten hangzik mindez? - nem is igazán lehet eldönteni, hogy ezt most egy gúnyos kérdésnek szánom van bizonyítéknak arra, hogy milyen őrültnek érzem magam. Még én magam sem tudom, egy a lényeg, már ha úgy vesszük, ezzel is válaszoltam a kérdésére. Persze, hogy igaza van, mint szinte mindig, amikor levonja a nagy következtetést.
- Komolyan, Julian, mitől lenne jobb, ha beszélnék róla? Mondd meg nekem, attól végig tudnék aludni egy estét? - kicsit idegesen jönnek a szavak, de most nem rá vagyok dühös. Magamra és talán egy kicsit az egész világra.
De szerencsére nem kell mindezt részletesen kifejtenem, mert már indul is a kocsi felé. Őszintén? Ezek után én is minél hamarabb szeretnék eltűnni innen. Kezdem belátni, hogy tényleg nincs és nem is volt itt semmi vagy senki. Mégis maradok még egy percet, de ahelyett, hogy a fákat és árnyakat vizsgálnám, a Kölyök távolodó alakját figyelem, aztán megindulok utána. Végül egyetlen szó nélkül indulok meg én is, majd szállok be a kocsiba.
- Nem őrülhetek meg, Kölyök. A munka az életem, te is tudod - nem mondom ki nyíltan, de elég egyértelmű a néma kérés, hogy hallgasson minderről.
- Majd ma este hazamegyek és kialszom magam - teszem hozzá, bár ez már inkább motyogás. Nem is tudom, miért, de az utóbbi pár napban tényleg csak akkor mentem haza, ha nagyon muszáj volt. Jól lehet aludni az irodámban az asztalra dőlve.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan és Julian   2014-12-09, 21:44

Dylan & Julian


A Főnököm emeltebb hangsúlya belehatol elmémbe, ösztökél, hogy tegyem meg, mert ennél nagyobb bajok is lehetnek még. De egyelőre meg sem moccanok, csak rezdületlenül bámulok a dühös képébe.
Viszont a következő szavai elrepülnek fülem mellett, pont az előző dolgok kavarognak elmémben és az, hogy Dylan nagyon furcsa. És fáradt.... nem csodálom, főleg akkor nem, ha otthon is a nagy semmit üldözi alvás helyett. Belenyúlok a zsebembe lassan és előveszem a tárat, majd hátranyúlok a fegyverért is és egyszerre nyújtom vissza a kettőt.
- Sajnálom. - eszemben sincs papírok felett görnyedni, több eszem van annál és speciel nem arra vagyok rákattanva...
- Csak tudni akarom, hogy mi a bajod. Tudom, hogy nem elégszel meg egy bocsánattal...miért probléma ez? - motyogom alig halhatóan a végét, hiszen tényleg nem értem a gondját, meg hogy miért baj, hogy nem adtam vissza egyből neki a cuccost... a saját érdekében, aggódom miatta... amióta mellé tettek és jól kijövünk, ugyan van néha nézeteltérésünk, de ez minden, van egy kis kioktatás és kész...Miből tanul az ember, ha nem ebből? Bár mikor tovább beszél, az agyamnak sikerül feldolgoznia ezt is, elemzi és a szokásos rituálék...
- Rémálmaid vannak? Amik miatt nem tudsz rendesen aludni? És... azt hiszed ezek szabadulnak ki a valóságba? Erről van szó? -teszem fel a furcsának tűnő kérdéseket, amik csak 10 másodperc után teszek fel, amint elmondta a "majd" megbeszéljük sztorit. Hiszen, a semmit üldözte... jó nem rám tartozik, de tudni akarok erről.
- Dylan. Miért nem beszélsz róla? - ha arról van szó, hogy azért nem mondja el, mert ezért ki is csaphatnák, ön- és közveszélyes dolog miatt, tartom a számat, addig, míg nem durvul el a dolog. Nem akarok elkerülni mellőle... Jó néha talán zavaró kis piszok vagyok néhány ember szemében és köztük az ő szemében is olykor, de erről nem tehetek. De inkább szótlanul megindulok vissza a kocsi felé, még mielőtt nagyobb büntetést is adna. Az irodai munkán kívül. Végül vissza nézek a fa felé, ami mögött a férfi látni vélte azt a bizonyos mumust, de ott senki nincs. Az egész erdő kussban van. De a Főnök is tudja, nem elégszem meg ennyivel, többet akarok tudni, segíteni akarok, még ha ő azt gondolja, hogy ebben nem lehet és kész.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:Music: Csak úgy Note:
 

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan és Julian   2014-12-09, 21:16


Szeretném visszakapni a fegyverem, amit a kezébe nyomtam és jobban tenné, ha első szóra ideadnál de persze, hogy makacskodik.
- A rohadt életbe, Julian! Add ide! - szólok rá elég idegesen, de utána már nem erőltetem a dolgot. Valahol érthető, hogy miért nem akarja megtenni, de erre én most nem gondolod. Csak az jár a fejemben, hogy miért nem tud teljesíteni egy ilyen veszett egyszerű kérést! Állandóan ellenszegül, minden szabályt áthág... és az ilyen helyzetekben is, mint a mostani, kezdem azt gondolni, hogy legyen bárki más gondja, de nem az enyém.
- Teszt, hogy képes vagy-e követni az utasításokat, amiket kapsz. Megbuktál - vágom rá gondolkodás nélkül, de persze nem ez az igazság és ezt valószínűleg mindketten tudjuk. A valódi válaszokkal viszont eszemben sincs előállni. Mire mennék vele? Talán azonnal az agyamban lévő katyvaszt is meg akarná fejteni, mint minden mást és pedig rövid úton kicsinálnám érte. Na persze nem szó szerint, csak...
- Fáradt vagyok, Julian - ez végül is, igaz. Ha tovább gondolja, talán kombinálni kezd, hogy vajon mióta nem alszok rendesen. Ha rájön, elmondhatja nekem is, mert én már nem számolom. - ... úgyhogy csak add vissza a fegyverem és menjünk innen. Ne akarj újabb hetet tölteni az irodában felhalmozott iratok között - amint kimondom rájövök, hogy talán nem ezt kellene mondanom. Sokra nem megyek vele, ha újabb hétig ott tartom és sehova nem viszem magammal. Amit tudni akar, úgyis felkutatja és pont olyan jól ismeri az egyes ügyek részleteit, mint bármelyik nyomozó vagy helyszínelő.
- Mondok jobbat. Még egy rohadt kérdés és meglátod, mi lesz a jövődből. Csak egy szó arról, hogy megbízhatatlan vagy, hogy nem vagy képes azt tenni, amit mondok és lőttek a nagy álmodnak - nem fair tőlem, hogy ilyesmivel fenyegetőzök, ezt elismerem, de jobb ötletem nincs. Csak a fegyverem akarom eltenni, nem beleereszteni egy golyót.
- Majd egyszer talán ezt is megbeszéljük. Ülsz majd egy fotelban én meg fekszek egy bőrkanapén és mesélek neked az álmaimról meg mindenféle árnyakról, rendben? - elég gúnyos a hangom, egyértelmű, hogy eszemben sincs ilyet tenni. Mégis mondanom kellett valamit. Talán ezzel a kevéssel többet is elárultam, mint szerettem volna.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan és Julian   2014-12-09, 20:30

Dylan & Julian


A hogy megtorpant a megállításomra, felém fordul, a szemébe nézek, de azért egy pillanatra átfut a fejemben a gondolat, hogy fegyver van nála... De legalább megállt és rám figyel végre. Illetve, figyelne, ha nem kötné le a fa mögötti ismeretlen nagy semmi. Majd közli, hogy volt itt valaki. A szavai nem tűrnek ellentmondást, én viszont jól tudom...csak ketten voltunk itt. Csak ketten vagyunk itt az elmúlt jó néhány percben, itt és a ház falai között is.
Olyan kérdések záporoznak agyamban, amire talán soha nem fogok választ kapni, de addig fogom űzni őket, amíg élek. Még ha...talán... a mai nap is az utolsó...már megérte. Végre elteszi a fegyvert, s figyel rám, miközben dörzsöli a szemeit. Jól van. Pár másodperce nem ezt lehetett volna róla feltételezni.  
Éppen csak kifújom magam, és felkapom rá a tekintetem, amikor felém nyújtja a kezét, vissza kéri a fegyvert. Egy kicsit elgondolkozom, figyelem a kezét, majd rápillantok.
- Nem! - Jelentem ki határozottan, majd hátrébb lépek tőle, s bár tudom, hogy vissza fog kérdezni, egyelőre mégsem kezdem el neki kifejteni, hogy pontosan mire gondolok. Az utolsó mondata még másodpercekig visszhangzik a fülemben, elhaló suttogásként, bús szirének hangjaként ismétlődik...Kérem a fegyvert, Kölyök....Kérem a fegyvert..., majd azért hozzábiggyesztem a folytatást.
- Áruld el, mi volt ez az egész! - olyan egyszerűen jönnek a szavak, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna mindez.  Amikor ellentmondtam neki, már tudtam, hogy elvetettem a sulykot. De tudni akarom mi baja van.
- Sem a házban, sem pedig ide kint nem volt egy ártatlan lélek sem! Mi a francot üldöztél? - végül suttogásba hal el a hangom... tudni akarom... belé akarok látni. Azt akarom látni, amit ő is látott.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:Music: Csak úgy Note:
 

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan és Julian   2014-12-09, 19:44


Nem szabadna fegyvert adnom a kezébe, ez egyértelmű. Józan ésszel átgondolva nem is tenném meg, amíg hivatalosan rendőr nem válik belőle. De akkor már úgyis lesz sajátja. Most viszont nem gondolkozok, csak kell valaki, aki ott van a hátam mögött, ha már a központot nem lehet elérni. Ilyen egyszerű a magyarázat a tettemre. Most viszont indulok is előre, megcélozva azt a fát, ahogy a ruhadarabot vélem látni. Biztos ott van ő is. Ott kell állnia!
Julian kérdéseit persze mintha meg sem hallanám. Vagy legalábbis nem fogom fel őket. Intek a kezemmel, hogy maradjon már csendben aztán megyek tovább. Egy pillanatra sem nézek hátra, hogy a Kölyök tényleg figyel-e. Viszont minél közelebb érek, annál gyorsabban ver a szívem, mint amikor egy nagy fogás előtt állok. Mikor tudom, hogy a fickó, akit hetek óta kergetünk, ott van az ajtó túloldalán, nekünk pedig csak be kell jutni és elkapjuk. De itt nincs ajtó. Nincs semmi... és senki.
Az egyetlen, amire összerezzenek, az Julian hangja és a keze a vállamon. Azonnal fordulok felé, nem sokon múlik, hogy ráfogjam a kisebb fegyvert, de az utolsó pillanatban rájövök, hogy mire készültem és már tartom is a föld felé. Aztán még egyszer a hátam mögé nézek. Megteszek még egy tétova lépést, hogy biztos legyek benne, tényleg nincs ott senki, aztán értetlenül bámulok magam elé. Aztán Julianre.
- Volt itt valaki - ez az a hanglejtés és mondat, amivel jobban teszi, ha nem száll vitába. Persze már az én hangom is elég bizonytalan. De a fegyvert elteszem vissza a bakancsomhoz, aztán mintha semmi különös nem lenne a helyzetben, megdörzsölöm a szemeimet.
- Igen, jól vagyok, úgyhogy tüntesd el ezt az aggódó arcot - mondom végül, még ha nem is kérdezte. Vagy legalábbis most nem. Bármi is volt ez a pillanatnyi... hm jó pár percnyi különös viselkedés, most már rendben vagyok. Igaz, még mindig hevesebben ver a szívem a kelleténél, izzadok és hasogat a fejem, de most már minden rendben lesz. Azzal, hogy mi volt ez az egész pontosan, ráérek még törődni a plafon tanulmányozásával töltött éber órák egyikében.
- Kérem a fegyvert, Kölyök - nyújtom felé a kezem. Igen, emlékszek rá, hogy a kezébe nyomtam és azzal is tisztában vagyok, hogy mekkora hiba volt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan és Julian   2014-12-09, 19:14

Dylan & Julian


A z erdőben értem utol a Főnököt, valahogy sejtettem, hogy nem az utcákat fogja róni, meg ugyebár a fél fülem és szemem rajta volt. Teszünk néhány lépést beljebb, kémlelem az erdő csendjét, ráadásul néhány napja esett az eső is, tehát nagy sár van. Hirtelen megtorpan én pedig majdnem belemegyek, de aztán kipillantok mögüle, először az arcát fürkészem, majd amerre ő bámul meredten.  
- Őőőő... - Csak ennyit tudok kinyögni, egy szóval se többet, mielőtt egészen lassan elkezdeném forgatni a fejemet, hogy megtaláljam Őt. Hirtelen Dylan felém fordul és a kezembe adja a töltött, kibiztosított fegyverét, ő maga pedig elővesz egy kisebbet a bakancsából.
Elkerekedett tekintettel mustrálom végig a fegyvert a kezemben, elkalandoznak a gondolataim, s egyszersmind mindent tudni óhajtok Dylan üldözöttjéről. A probléma az, hogy amerre épp látni véli az idegent, arra egy cm lábnyom nincs, csak mögöttünk, ahonnan mi ketten jöttünk.  Bár az a maga hirtelenségében nem jut el a gondolataimig, hogy matematikai lehetetlenség volna, ha feltételezzük az az izé Ő, repülni tud. Tovább nem tudok elmerülni a gondolataimban, mivel Dylan megindul előttem. Ráadásul fegyvert nyomott a kezembe, amikor egy éve, pont mikor találkoztunk és említettem a fegyver dolgot, ő mondta, hogy töltetlent sem adna a kezembe, nem hogy egy éleset. A szabályok és a felügyelet vagy mi a szösz.
- Dylan? Jól vagy? Minden rendben? - nem vagyok benne biztos, hogy pontosan mit kellene kérdeznem erre, vagy épp tennem. Úgyhogy zavartan nézek rajta végig.  Kissé oldalra döntöm a fejem, miközben az izzadtságtól fénylő arcot fürkészem. A tekintete gyanakvó, némileg zavartnak ítélném meg, ahogy végigméri a semmit és ráncba szaladnak a vonásai. De miért? Mi történik...? Kérdések, amikre egészen talán nem is szeretnék választ kapni. Olyan dolgok, amik bonyolulttá fonhatják ezt az egyszerűen szépnek induló napot. Tényleg tudni akarom? Nem is tudom, hogy a pillanatnyi egyensúlyvesztés, vagy a szívbe maró szívdobbanás ér-e előbb. Mintha kirántották volna lábaim alól a talajt, úgy  érzem most magam. Ismét az éles fegyverre pillantok. Hamar biztonságossá teszem és a tárat is kiveszem, amit a zsebembe helyezek, a fegyvert pedig hátra az övembe. Majd hirtelen megindulok Dylan után, tenyeremet vállára helyezve, megmarkolva azt tartok ellent neki, mielőtt beindulna.
- Dylan! Nincs itt senki! Higgadj le!

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:Music: Csak úgy Note:
 

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan és Julian   2014-12-09, 18:00


Egyértelműen feszültebb vagyok a szokásosnál. Csak egy percre kellene megállnom, hogy átgondoljam, mit művelek és nekem is feltűnnének az apró részletek, miszerint valami nincs itt rendben. Valószínűleg velem. De eszemben sincs, hajt valami különös érzés én pedig követem.
- Csak ritkán, nagyokos - jelenik meg egy pillanatnyi mosoly az arcomon. Persze, nem szokott ő az utamban lenne, de azért a nagy ötleteivel néha be tud kavarni. Mégis, talán ebben a pár másodpercben vagyok önmagam, amíg válaszolok neki, aztán visszatér az őrület. Az apró részletek, amik csak a fejemben léteznek emlékeztetnek rá, hogy miért vagyok itt, én pedig már rohanok is tovább.
- Szerinted ki? - kérdezek vissza, kissé idegesen. Nem fogok fegyvert egy gyerekre és nem rohanok így utána. Általában. De persze attól válaszolhatnék neki rendesen. Elmondhatnám neki, hogy egy felnőtt árnyalakot láttam az ablakban ácsorogni, ennél viszont sietősebb nekem, hogy elkapjam.
Végigfutok a házon, ki az udvarra, majd a fák felé veszem az irányt, meg vagyok győződre róla, hogy nem az előbb leadott lövésem okozza a madarak hangos sivítását. Mielőtt viszont tényleg beérnék az erdős részre, már lassítok. Így legalább van esélye Juliannek is utolérni. Ekkor szinte csak sétálok egyre beljebb az erdőbe. Jó pár métert megteszek, végig a környéket vizsgálva. Minden fa vagy bokor mögött látni vélek valami alakot, de persze igazából soha nincs ott semmi.
- Mondd, hogy te is látod! - szólalok meg végül, ahogy előre meredek a távolba. Az egyik vastagabb fa mögül mintha kilógna egy régi kabát széle. Talán tényleg ott áll. Talán csak futott és leszakadt egy darab anyag.
- Lőj, ha futni kezd - nyomom a kezébe a fegyvert minden előzetes jel nélkül, én pedig előveszem a kisebb pisztolyt a bakancsom szárából. Nekem tökéletesen megfelel az is, pont olyan halálos golyó van abban is. Aztán már megyek is közelebb ahhoz a bizonyos fához. Hangtalanul, óvatosan, mégis olyan figyelemmel, mintha a világ sorsa múlna azon, hogy elkapom-e a képzeletem árnyát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan és Julian   2014-12-09, 16:46

Dylan & Julian


A z emeleten ürességet találunk, csak por van és a végtelennek tűnő nyikorgás a lábunk alatt.
- Nem. Nem azt mondtam. Csak azt mondom, hogy nincs itt senki. A kettő nem ugyan az Dylan. – pillantok rideg és megvető szemeibe higgadtan és nyugodt hangnemben. A türelem nagy erény, kár, hogy ő most egy dekával sem rendelkezik. A padló megadóan reccsen olykor óvatos és szemlélődő lépteim alatt. Következő szavai megnyugtatnak, hiszen így ismertem meg, aki figyel a másikra és nem a vak világba megy, a sötétség felé.
- Eddig se szoktam az utadban lenni. - motyogom egy kis mosollyal az orrom alatt, miközben megállok és figyelem ahogy az utolsó ajtóhoz érve belöki azt.
Szavaira kissé meglepődöm majd elszalad mellettem le a lépcsőn, szavakat intéz felém. Szóljak be.
- De mit mondjak, ki van itt? - kiabálok utána, majd csak magamnak fűzöm hozzá a következőket.
- A láthatatlan ember? Vagy a repülő? - csak néhány másodperc kell, hogy a padlón a porban tornyosuló lábnyomokat figyelembe vegyem és rájöjjek. Rajtunk kivül valóban nincs itt senki. Aztán lerohanok Dylan után. Négy méter magasból ki az a vakmerő aki kiugrik az ablakból? Senki... Gondolhattam volna. Az esélyek latolgatása igazán sokadlagosan sem tetszik ebben a helyzetben. Kiérek az épületből, fél szemem és fülem a férfin van, a másik a rádión.
- Eddy. Itt a 012-es...Eddy? - majd hallgatom a rádióból jövő sistergést, majd kiveszem a slusszkulcsot és bezárom az ajtót, a kulcs zsebbe megy, majd sietek a felettesem után. Közben előkaparom a mobilom, azon meg térerő nincs. Micsoda egybeesés.
- Dylan. Nem érem el a központot.


••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:Music: Csak úgy Note:
 

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan és Julian   2014-12-08, 21:35


- A gyereknevetés... - motyogom, azt hittem a sírás az, amit még a süketek is meghallanak, de most mindez nem lényegesen. Megyek a saját fejem után, na meg arra, amerre az ösztönöm vezet.
Meg vagyok róla győződve, hogy az a gyerek itt van valahol. Láttam a fenébe is és ezúttal biztos vagyok benne, hogy nem a képzeletem játszott velem. Még soha nem láttam semmit és senkit, csak hallottam. Szóval ennek valóságnak kell lennie. A tetteimet viszont meg nem tudnám indokolni. Nem tudom, miért vagyok ilyen feszült, ahogy azt sem, hogy miért szorongatom a fegyver markolatát. Pillanatok alatt képes lennék lőni, bármi vagy bárki kerüljön elém. Hiába az idegességem még a kezem sem remeg, valószínűleg egy konzervet eltalálnék a ház másik végégben állva.
Végül csak felérünk az emeltre és én csak állok a folyosón, egyik szobába sem nézek be. Ott van előttem, amit keresek. Pontosabban épphogy látom. Látom a résnyire nyitott ajtót, pont az ablak mellett.
- Azt mondod, megőrültem? - kérdezek vissza ingerültebben és talán hangosabban is a kelleténél, ahogy egy pillanatra leveszem arról a bizonyos ajtóról a tekintetem és nem kicsit dühösen nézek Julianre.
- Tartsd nyitva a szemed és ha lehet ne legyél útban - mondom elővéve a komoly, felelősségteljes szerepet, ahogy előre megyek. Óvatosan belököm magam előtt az ajtót és még látom, ahogy meglibben a szakad függöny.
- Akkor is itt állt, amikor jöttünk! A fenébe is! Ez nem a gyerek! - jönnek majdnem mindenféle logikus felépítést mellőzve a mondatok, aztán már indulok is vissza futva. Valahogy kimászott az ablakon. Talán ugrott. De ez nem a gyerek. Az alak, akit épphogy láttam nagyobb volt.
- Szólj be rádión, hogy itt van! - szólok még hátra, de már szedem a lábam lefelé a lépcsőn. Biztos vagyok benne, hogyha nem úgy kellene megkapaszkodnom a korlátban, amikor az egyik léc reccsen a talpam alatt, könnyedén utolérném a fickót és... és nem csak a szemközti, földszinti ablakra lőnék, szinte vakon.
A teljes környék csendes volt, amíg én nem lőttem, most viszont mintha minden megőrült volna. Vagy csak az én fejemben van ilyen? Nem számít, talpra és kicsit talán bicegve, de futok tovább oda sem nézve, hogy Julian tényleg hív-e erősítést vagy mit csinál.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan és Julian   2014-12-08, 20:40

Dylan & Julian


A hhoz képest, hogy senkit se érdekel, mi itt vagyunk. Mit akar itt Dylan? Az ajtón belépünk, a felettesem legelső kérdése a nyikorgásra…
- Persze, ezt még egy süket is hallaná. – vonom meg a vállam, majd körülnézek egy nyitott ajtó mögötti kisebb sötét szobában, üres, nincs itt senki és semmi. Követem Dylant a lépcsőhöz, mögötte vagyok, úgy 2 méterre… valahogy biztonság érzetet ad, ha mellette vagyok és nem egy másik felén a háznak. Kitudja mi lehet itt? Bár a szavai elég furcsán érnek el hozzám. A fiú veszélyes?
- A kis fiú ránk? Veszélyes? Ugye most csak viccelsz? Meg különben is… azt a gyereket már elvitték ebből a városból a nevelőszülei, úgy 10 hónapja… 50 km- re van ettől a várostól. – felelem neki, miközben megyek utána a lépcsőn fel, bár eléggé komolyan gondolhatja a dolgot, hiszen előhúzta a fegyverét. Ha itt van valóban a gyerek, most le akarja lőni? A lépcsőn, ahogy felfelé haladunk, a falon fényképek vannak, a szülők és a kisfiúról, meg esetleg a család többi tagjáról.  Öt lépcsőfokkal vagyok lemaradva a férfi mögött, az első esetünknél mondta, hogy ha elő van a fegyvere, akkor maradjak le egy kicsit tőle. Bár sose mondta el részletesebben a dolgokat, de megteszem. Mert ő kérte. Ő mondta. Lassan de biztosan elértük az emeletet, ahol néhány egér szaladgált elég sietősen, amint megláttak minket. Minden ajtó nyitva van, ráadásul ide fent is nyikorog ez a szar. A családot ez nem zavarta? Vagy akkor még nem nyikorgott? A folyosón az egyik ablak ki van ütve, repedtek a falak. A penész eszi a házat, és…szerintem dögszag van. Bepillantok az egyik szobába, minden bútor le van takarva. Pont lépnék beljebb, mikor megzavarok egy baglyot és az elrepül mellettem és kiszáll a törött ablakon.
- Dylan. Nincs itt semmi… - pillantok hátra az öregre, majd lépek ismét mögé, úgy másfél méterre, hátha mégis van itt valaki, aki "veszélyes" lehet.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:Music: Csak úgy Note:
 

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan és Julian   2014-12-08, 20:01


Persze, hogy hallott az esetről. Az egész város ettől volt hangos. Valahogy meg sem lep, hogy az alapokat azonnal elmondja, én pedig csak hümmögök párat. Jól tudja. Teljesen jól. Bár a részletek közül sok minden nem került bele a lapokba és a tv sem kapott meg minden információt, de ez így van rendjén. Ha mindent kiadnánk, amit tudunk, mivel szűrnénk ki a csalókat, akiknek csak feltűnési viszketegségük van és úgy akarnak híresség válni, hogy beismernek olyasmit, amit nem követtek el?
Nem mintha így elkaptunk volna az igazi gyilkost. A ház talán ezért is áll még mindig üresen. Senki nem akar ideköltözni, mikor az a hír járja néhány helyen, hogy még mindig visszajár a mi kis gyilkosunk ide. Hogy valamiféle érzelem köti ide... A nép meg persze elhiszi és retteg a mumustól.
- Már több éve volt, senkit nem érdekel, hogy most zárva van-e vagy nincs - válaszolom eléggé megkésve, de szinte suttogva. Közben a tekintetem le sem veszem az ajtóról, majd amint nyílik, már lépek is be. Még mindig a tokban lévő fegyverem markolatát szorongatom, aztán... meghallom a nyikorgást. Nem, ez biztos nem a mi talpunk alatt volt. Futkározás. Gyerek nevetés.
- Hallottad? - nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá. Persze a józan eszem apró darabja azt mondja, hogy semmi nem volt, ahogy az egész házban nincs semmi és senki csak mi, esetleg pár patkány. De ez a részem most nem érdekli a többit. Még annyira sem, hogy azonnal válaszoljak Julian további kérdésére. Jó pár lépést megteszem a letakart bútorok között és már elérem a lépcsőt, amikor újra megtorpanok.
- Láttam a fiút, még kint az úton. Biztos ide jött, de veszélyes lehet - még saját magamnak is őrülten cseng a hangom, tudom jól, de most már mindegy. Megteszem az első lépést az emelet felé és azon kapom magam, hogy már a fegyverem is kint van a tokból. Irány az emelet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan és Julian   2014-12-08, 16:00

Dylan & Julian


M ég mindig nem tudom mit jelent az előző ügyről a falon az írás, még mindig azt fejtegetem. De semmi. Mintha egy végtelen labirintusban lennék…Ahogy figyelem az utcát, ahova bekanyarodott Dylan, számomra elég ismeretlen volt a hely. Hét éve élek itt, de erre még nem jártam.
- Foster… - ismétlem meg Dylan szavait, majd beugrik kicsodák, micsodák. Már akkor is érdekeltek a gyilkosságok, volt eszem hozzá és otthon betörtem párszor a rendőrségi aktákba. Csak kíváncsiságból. Bár sose jöttek rá, ki volt a szerencsés. Egy család és egy kissrác és egy gyilkos. Semmi több…bár szerintem volt ott más is.
- Ismerem. Egy teljes hétig tele volt vele az újság, meg a TV is ezt szajkózta… - felelem neki, miközben figyelem a házakat, amik mellett elhaladunk, teljesen kihalt ez a része a városnak. De miért? Dylan leállítja a járművet az egyik háznál és kiszáll. Kicsatolom magam én is, a táskámat magamhoz veszem és kipattanok a kocsiból.
- Feleslegesen. – mosolyodom el, hiszen nem vagyok hülye, hogy bent maradjak egymagam a kocsiban egy kihalt helyen. Nem félek, de nem szeretek unatkozni…de Dylan mit akar itt? Nem kaptunk semmi efféle utasítást…bár lehet, míg a kávézóban voltam, addig kaptuk. Vagy kapta… Utolérem a tornácon a főnököt. Bekukucskálok az ablakon, van néhány letakart bútor, semmi több…Az ajtóhoz lépek és nyúlok a kilincsért, de az nyitva van.
- Az ilyeneket nem szokták bezárni vagy elkeríteni valamivel? – pillantok a férfire, majd benyitok, de megálltam oldalt, még nem léptem be, hiszen lehet van bent valaki, nekem meg MÉG nincs fegyverem. De semmi mozgás nincs oda bent.
- Amúgy mit keresünk? – lépek be végül az ajtón, tiszta por minden, meg penész….meg a parketta végtelen nyikorgása...

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:Music: Csak úgy Note:
 

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan és Julian   2014-12-07, 21:25


A rádió hangja csak valami távoli, tompa zúgás a fejem egy eldugott szegletében. Így hát pont úgy megfelelt az előbbi adó, mint a mostani. Még csak Julian apró megjegyzésére sem válaszolok, vezetek tovább, teljesen ráérősen, végig az útra meredve. A szokásosnál is kevesebbet beszélek, de az utóbbi pár napban ez már csak így megy. Én némán vezetek vagy megyek a dolgomra a Kölyök meg csak bújja a jegyzeteit. Valahogy nekem nincs is ezzel bajom, mert...
Eddig jutok a gondolatban, amikor meglátom azt a sötét árnyat az egyik kis utcában. Átfut egy kocsi előtt, de az még csak nem is lassít. Pedig most biztos vagyok benne, hogy ez nem a képzeletem játéka. Ismerem a gyereket! Ismerem azt a bicegő futást és azokat a szőke tincseket! Hirtelen ötlettől vezérelve utána kanyarodok, de semmi nem jelzi, hogy ez több annál, mint amit amúgy is tennék. Nem száguldok végig az úton, nem vezetek figyelmetlenül. Csak megyek arra, amerre az a belső érzés terel. Az egyetlen talán, ami árulkodó lehet az, hogy a kelleténél jobban szorítom a kormányt. De ugyan már, Julian a jegyzeteibe temetkezett, kinek tűnne fel?
Végül már a kihalt úton járok a város szélén. Ritkán egy-egy kisebb facsoport is feltűnik, én pedig lassan hajtok végig a földúton. Úgy három vagy talán éve, szinte mindennap erre jöttem, emlékszek minden bukkanóra.
- A város szélén, a régi Foster ház közelében - neki lehet, hogy nem mond sokat a név hirtelen, de azért ennek az ügynek elég nagy visszhangja volt a múltban. Az újságok eleget cikkeztek a gyilkosságról meg a fiúról, aki túlélte. Semmi különös nem volt benne. Egyszerű gyilkosság, ahol mint olyan sok esetben nem kapták el a gyilkost.
De mi más is foglalkoztatná az újságírókat, mint az erőszak és a "szegény árva fiú" szlogen? Itt pedig mind a kettő megvolt akkoriban.
- Ismered a történetet? Hallottad, mi lett velük? - kérdezek végül is rá, jobban belegondolva, lehet, hogy éppen annyit ő is tud, mint bárki más. Ha akkor is érdekelte az ilyesmi, el tudom képzelni, hogy olvasott róluk.
Annyira viszont nem érdekel a válasz, hogy perceket várjak rá, már állítom is le a motort a nagy, két emeletes ház előtt és szállok ki. Egy röpke pillanatig csak nézek fel és... komolyan meglebbent ez egyik emeleti, szakadt függöny? Bár valószínűleg csak egy csapat hajléktalan. Az a gyerek nem jöhetett ide vissza. Vagy mégis?
- Gondolom feleslegesen jártatom a számat, ha azt mondom, várj meg a kocsiban - morgom, de oda sem nézek, hogy közben mit kezdett magával, csak indulok meg előre. Ahogy elérem a tornácot, már a fegyverem markolatát szorongatom a tokban.
Egy perccel később pedig megjelenik az a furcsa érzés, hogy figyelnek. Már megint. Úgy érzem magam, mint az álmaimban, megvan az érzés, hogy valaki figyel, de az arctalan tömeg most hiányzik.
- Ez a valóság - motyogom az orrom alatt. Mindezt alátámasztja Julian jelenléte is. Soha nem szerepel senki más az álmaimban. Senki olyan, akit ismerek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Dylan és Julian   2014-12-07, 20:15

Dylan & Julian


A kávézó előtt álltunk meg, a szokásos 2 adag kávét kértem. egyet simán feketén, a másikat két cukorral. Majd visszaültem a felettesem mellé a kocsiba és nyújtottam a kávéját. A rádióban épp valami házassági hír megy két hiresség közreműködésével. Hát ez... Ugyan… ilyen nem létezik. Az emberek csak megjátsszák, hogy örökké szeretik egymást, hogy rá sem pillantanak másra, és hogy az életüket adnák valakiért. És ha ne adj isten mégis létezne efféle, akkor az nem nekem fog megadatni. Nagyon halványan, jóformán nem is láthatóan elmosolyodtam.
- Az ilyeneket sose fogom megérteni. - azzal kapcsoltam is át egy másik adóra, ahol legalább élet is van, majd visszabújtam a jegyzeteimbe és a telefonomba, még mindig a 2 vagy 3 héttel ezelőtti ügy mozgatja a fantáziámat. Az a furcsa írás. Lehúztam a kávém, majd bekötöttem magam Dylan kérésére, hiszen el is feledkeztem róla. Aztán indultunk is, egy terepszemlére.

Lényegében nem tehettem mást, a belső hang, a késztetés azt diktálta, hogy meg kell tennem, hogy most kell megtennem, elemezzek, oldjam meg. Régen még ennél is nehezebben kontrolláltam ezeket a furcsa dolgokat, de mostanra kezdtem megtanulni, hogyan uralkodhatok magamon. Hogyan játszhatom el a többi ember előtt, hogy olyan vagyok, mint ők. Csak a szomorú igazság az, hogy nem voltam olyan és tudtam, hogy soha nem is lehetek. Amíg pöröghetek és nem az unalom vesz körül, addig minden rendben... Kinéztem az ablakon, egy ismeretlen út felé kanyarodtunk le, jóformán kihaltnak tűnt.
- Hol vagyunk? - érdeklődtem, majd készítettem képeket "csak úgyból"... majd a főnökre pillantottam, majd az ablakon ki mellette, de ott se több minden volt, mint emitt.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:Music: Csak úgy Note:
 

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Dylan és Julian   

Vissza az elejére Go down
 
Dylan és Julian
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Dylan Sprayberry
» Dylan O'Brien

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Salt Lake FRPG :: Helyszínek :: Külváros :: Lezárt gyártelep, kihaltabb helyek-