Salt Lake FRPG
 

Share | 
 

 Rosie & Regina

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

ϟ Főkarakter :
J.C.
ϟ Kor :
11
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Csíny
ϟ Hozzászólások száma :
20
ϟ Csatlakozott :
2015. Mar. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rosie & Regina   2015-07-23, 16:08

A néni játszik velem, bár szerintem fogalma sincs mit csinál. Nem csak arról van szó, hogy elmotyog holmi kapásból jött ne bánts szöveget, de az a palacsinta tészta, az a konyha és a kinézete a néninek...nos, nem sűrűn ténykedhet a konyhában...valószínűleg nincsen fiúja. A kutyus a tésztára veti magát, ami a földre került és sehogy sem tágít onnan, aztán dolga végeztével leül mellém. A néni csupa ramaty...a konyha kész romhalmaz...hova kerültem...régen csinált. - Eddig is rendelhettél volna és a konyhát megkímélhetted volna. Meg magadat is. Anyu szerint én csak egy sokat picsogó kölyök vagyok. - mutatom neki is a nagykislányt, pedig ha tudná, simán tönkre tenném a csínyjeimmel. Hogy megérdemli e? Nos, nem tudom, nem ismerem. Még. Kihúzza a széket nekem, én meg felevickélem magam és leülök a sejhajomra. Majd rá pillantok a nénire, mikor a hajammal jön, ami kész káosz lesz később.
- Hát...- túrok bele és tűröm hátra, majd megrázom a fejem. - ...megcsinálhatod, bár nem hiszem hogy jobban meg tudnád csinálni mint a bátyám. - huncut mosoly követi a szavaimat, figyelem, majd nevetek. - Csak vicceltem, úgy csinálod meg, ahogy szeretnéd néni. Regina. - javítom a végét, majd széles mosollyal figyelem. - Jól néz ki. - csillannak fel örömtelien szemeim, miközben a sülő tésztát figyelem, már amennyit látok belőle. Jó illata van.Lassan és óvatosan a lábaimat a seggem alá húzom és feltérdelek, hogy közelebbről figyeljem a ténykedéseket, majd a nénire pillantok.
- Van fiú barátod? Tudod, olyan-olyan.. - teszem fel hirtelen a kérdést. - Csak kérdezem, mert ahogy látom nem vagy jártas a saját konyhádban. Nem sűrűn főzhetsz... - hangom komoly, érdeklődő éllel vég bele a kettőnk közti levegőbe. Figyelem és hallgatom, csupa fül vagyok, meg csupa víz, lassan már lisztes is, de nem számít. - Tényleg! Fent maradunk reggelig és mesélünk rémtörténeteket? - húzom fel izgatottam a szemöldököm, majd Akitára pillantok. Egy nagy mosollyal fordulok vissza a pult felé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Regina Carter
ϟ Kor :
28
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Rendőrhadnagy - kutyavezető
ϟ Hozzászólások száma :
144
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 14.
ϟ :






Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rosie & Regina   2015-07-19, 20:18

Palacsinta tészta. A világ egyik legegyszerűbb dolga. Liszt, víz, sütőpor, tojás, vaj, tej és cukor meg só. Semmi extra dolog. Mégis, valahogy állandóan azt érzem, hogy nem lesz elég jó. Nem lesz finom. Hogy Rosie undorodva fogja kiköpni, és sírva fog könyörögni azért, hogy hazavigyem a mamájához. Őszintén? Rettegek. Most, hogy itt van, és időközben a hatodik adag palacsintatésztát öntöttem ki, a hajam is ragad a belefröccsent tésztától, az arcom is csupa liszt és ragacs, a konyha meg mintha egy katasztrófa sújtotta terület lenne, rettegek. Ez az igazság. Rettegek tőle, hogy utálni fog. Hogy nem leszek elég jó. Félni fog tőlem. Vagy haragudni rám. Az iskolában mindig azt tanultuk, hogy kívülállóként kell kezelnünk ezeket a dolgokat, nem véletlenül van, hogy a rendőr nem intézkedhet a saját ügyében, a nyomozó nem nyomozhat ugyanígy. Ahogy az orvos sem műtheti meg a családtagját. Mert érzelmileg érintettek, ez pedig elhomályosítja a józan ítélőképességet. De mi van, ha ez hamarabb bekövetkezik? Ha törődni kezdünk egy alannyal? Ha ilyen rövid idő alatt, alig pár óra alatt hirtelen amiatt kezdünk aggódni, hogy a gyerek, akit ránk bíztak, majd utálni fogja a palacsintánkat? De miért gondolok erre? Hiszen ez a gyerek nem az enyém, nagy valószínűséggel jönni fognak érte. A saját szerettei. Nincs rám szüksége, csak addig, amíg nem jönnek azok, akikhez tartozik. Akkor meg miért érdekel mégis, hogy utálni fog-e engem, vagy a palacsintámat?
A tálat a kezemben tartva vadul keverem a benne lévő masszát, amikor meghallom, hogy kivágódik a fürdőszobaajtó, és éles gyerekhang tölti meg a lakást. Apró tappancsok csattannak a járólapon, és éles kutyakarmok próbálják tartani az iramot velük. Rosie nagyon komoly kis színésznő, mert olyan átéléssel mondja el a szövegét, mintha könyvből olvasná. Eszembe jut: talán fotografikus memóriája van? Hallgatom, és őszintén, elképzelésem sincs, mégis mire gondolhatott volna, de azt látom, hogy feltételezhetően valami fegyvert szegez Akitának. A haja csapzott és csupa víz, az arca azonban nem egy gyermeké, hanem egy komoly harcosé. Szeme elszántságot mutat, mozdulatai komoly gyakorlottságot, még akkor is, ha csak a fantáziájában volt abban a világban nagy harcos, ahol éppen jár. Hátrálva jön be, Akitáház beszél, aki minden mozdulatát figyelve lassú léptekkel követi. Aztán hozzám fordul, és játékosan nekem szegezi következő kérdését.
- Kegyelmezz nekem, Mindenek Ura! Egyszerű szolgáló vagyok, abból sem a legjobb, de becsületes életet éltem, nem érdemlek halált, általad, ki legnagyobb harcos vagy ezen a földön. - mondom könyörögve, és a tálból kivéve a fakanalat felemelem, mintha megadnám magam. A tészta a padlóra csöpög, végigfolyik a kezemen, mire Akita, hagyván a játékot azonnal odaugrik, hogy felnyalogassa azt. Nem merek kiesni a szerepből, félek, még a végén lekardozna, így csak mereven nézem Rosiet, a harcost, és a lábammal próbálom arrább lökni a kutyámat. Nem megy, hiába, ha kaját lát itthon, kicsit megzizzen, és amíg nem parancsolok rá, nem is fogja abbahagyni.
Amikor Rosie azonban észreveszi a konyha és az én állapotomat, jóízűen elneveti magát. Okos lány, meg kell hagyni. Én is visszamosolygok.
- Hát...régen csináltam már, bevallom. De remélem azért megoldom a feladatot, és összejön. Ha meg mégsem, még mindig rendelhetünk pizzát. - mondom, és a fakanalat a tálba rakva előhúzom a másik oldalon a magas széket, hogy ha akar, le tudjon ülni, felérje a pultot kényelmesen. Akita már felnyalogatta a padlóról a lecsöpögött tésztát, és most okos fejét felém fordítva néz, Rosie mellé ülve. Nem mozdul a kislány mellől, tudom, hogy hiába is zavarnám a helyére, akkor sem mozdulna. Így aztán újra a fakanál felé nyúlok, de ahogy ránézek...
- Ó, jaj nekem. A hajadat ki kéne fésülni, és befonni, vagy megszárítani, mert így reggelre... - húzom fel a vállaim, jelezve, nem túl sok jót ígérhetek neki.- Ha kisütöttem a palacsintákat, megengeded hogy megfésüljelek? - kérdezem, és oldalra lépve bekapcsolom a sütő alatt a tűzhelyet, majd vissza, és még egy kis lisztet szórok a tésztába. Igen, muszáj lesz megfésülnöm, de előtte ha törik, ha szakad, megetetem, mert isten tudja, mikor evett utoljára. Az elkészült tésztát közben megfelelőnek ítélem, és három kis adagot a lapra is helyezek, s ügyesen ki is sütöm az első adagokat. Szépen megemelkedett, vastag, puha palacsinták lesznek, amiket egy tálra halmozok, mikor elkészültek. Vajon hogyan eszi? Lekvárral? Vagy vajjal? Esetleg juharsziruppal? Egyáltalán, ízleni fog neki?

_________________
You are my greatest weakness!
Because I choose you! I will always choose YOU!!!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
J.C.
ϟ Kor :
11
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Csíny
ϟ Hozzászólások száma :
20
ϟ Csatlakozott :
2015. Mar. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Rosie & Regina   2015-07-19, 17:18

Nagyon furcsa napon vagyok túl, sőt...ijesztő napon...Alig érkeztem meg Salt lakeba, elváltam véletlenül a bátyámtól, elvesztem a vasútállomáson, elbújtam és estig ott bujkáltam, amíg egy néni szembe nem szállt az éj sötétségével és haza nem vitt. Elvitt a munkahelyére is, ahol aztán sok sok nagyon sok dolog történt, csúnya is, mert hangoskodtak is, míg szótlanul ücsörögtem az egyik zárt irodában és egy mufurc néni ült velem szemben és kérdezgetett...de nem sokat beszéltem vele. Kövér volt és csúnya...ezt megmondtam neki is.
De most? Egy forró vizes kádban ücsörgök, fürdök és játszok, pancsolok és mellettem Akita ücsörög. És tekintetében látom az örömöt és a figyelmét, mely rám írányult. - Hé! Játszunk ördögöset! Te vagy az ördök kis testvére, a jó fiú...vagy kislány. Én meg a szerelmed, akit ...akit nem tudom, ezt találd ki. - közlöm a kutyussal az ötletem, aki hirtelen leáll a farokcsóválással, majd közelebb jön, fejét a kád szélére teszi, majd élesen figyel. Egy kis szappan buborékot helyezek az orrára, amire feltüsszög én meg jóízűen felnevetek rá. Hosszan csendülő kacajom visszahangzik a fürdő szobában, a kutyus is ugat és izgatott és ez annyira édes!!! Imádom ezt a blökit és megtudnám tutujgatni, megnyomorgatni és ehhez hasonló finomságok. Jól megmosom legalább kétszer a hosszú hajamat, tűrőm és csavarom, hiszen a seggemig leér ha nincs összefonva, vagy épp felkötve. Nathaniel szokta befonni, olyan ügyes keze van. De most senki sem fogja befonni. Hát...kár, úgy cuki vagyok, így meg valami sittes kislány. De semmi baj. Lassan felkelek a vízből, Akita kicsit odébb mozdul, de mellettem maradt, majd a kis pöttöm testemmel, nagy nehezen kiszálltam a kádból. Akita a szájába veszi a törülközőt és odaadja nekem. - Uh, okos vagy, köszönöm. - simítom meg, ő meg csak leül és minden mozdulatomat lesi. Megtörölközöm jól, a hajam kimarad, egy ilyen nagy loboncot egyedül nem tudom megszárítani, még megfésülni sem. Anyu azt mondta hogy már levágja, de a bátyó sose engedte, aminek én roppant mód örülök. Belebújok a pizsimbe, olyan édes lepkés meg banános  figurák vannak rajta. Majd a kis ablakot ki is szúrom és mezitláb oda is sietek, felmászok a kis szekrényes polcra, hogy kilássak, merre tudok kimenni a házból. Később. De aztán Akita fura ugatásba kezd, én meg megszeppenve nézek le rá. Majd szállok is le, az ugatása is abba marad, ezért simit kap. Mi baja lett hirtelen? Azért csinálta mert kiképzett kutya és kissé paranoiás? Ezt sose fogom megtudni. De aztán letérdelek elé és két kezembe véve hatalmas busa, okos fejét simogatni kezdem, majd puszit kap. - Na eljátszod nekem az ártatlan ördögöt? El tudod? - érdeklődöm, cserébe megnyalja az orrom, aztán felegyenesedek és szaladok az ajtó felé, jó formán kivágódok rajta és ahogy vagyok, mezitláb, vizes hajjal szaladok.
Akita a nyomomban és én meg rázendítek az egyik film szövegre, amit nem régiben, kb 3 héttel ezelőtt, néztem a bátyámmal, valami harcos, véres valami volt, már nem tudom, de tisztán emlékszem a szövegére.
- Tényleg azt hitted, hogy megállíthatsz engem? Azt hitted, két ütéstől, ki falut pusztított, hadsereget ölt, s a saját kezével végzett ki magas rangú személyeket, feladja és eldől, akár egy zsák? Bátor vagy, s vakmerő. erős és gyors. De akkor is csak egy ember vagy. S egy ember sohasem érhet fel egy olyannal, kinek erejét a leghatalmasabb Isten adja. Ez az erő tőle van, s most első kézből tapasztalhatod meg az erőmet. A próféta hajnalának első fénysugarai most beragyogják az Ő földjét.- az egész ház tőlem zeng, megfordulok Akita felé, közben hátrálok a konyhába és egy láthatatlan kardot emelek fel Regina felé, miközben felé is fordulok. - Letudod győzni ezt a hitet? - amikor észre veszem a rendetlenséget a konyhában, elnevetem magam és leeresztem a fegyverem és a pulthoz lépek, majd felkukucskálok, annyira nem érem fel, de hát nah. - Egy kis palacsinta ennyire kifogna rajtad? - érdeklődöm a káoszt figyelve.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Regina Carter
ϟ Kor :
28
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Rendőrhadnagy - kutyavezető
ϟ Hozzászólások száma :
144
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 14.
ϟ :






Ember

TémanyitásTárgy: Rosie & Regina   2015-07-19, 15:34

Regina and Rosie


A konyhai világítás erejét erősen csökkenti az a lisztfelhő, amiben épp a túlélésért küzdök. Hosszú hajam egyszerű kontyban van feltűzve a fejem tetejére, ruháimat lecseréltem egy kényelmes, szürke melegítőalsóra és egy terepmintás topra, de szinte az egész valómat vékony rétegben takarja be a hófehér lisztréteg. A hajam feketesége most olyan, mintha megőszültem volna, a bőröm is fehérebb, mint szokott lenni, a ruháim sem egészen olyanok, mint szoktak lenni. Kellett nekem ilyen hirtelen öntenem a tálba, és aztán beletüsszenteni? Most az egész konyha úszik a lisztben, a konyhapulton egy összetört tojás hever, amire véletlenül rádobtam tüsszentés közben a tálat. Teljes káosz. Hosszú, fárasztó napon vagyok túl, és feltételezhetően most intéztem el magamnak, hogy két hónapig megint csak igazoltatásokhoz és járőrözéshez osszanak be, sőt, talán megint kiraknak forgalomirányítónak. Mert küzdöttem. Olyan erősen küzdöttem, minden tudásom, hatalmam és befolyásom (ami nem is tudom, valójában van-e) , minden kapcsolatom bevetve, hogy a végére úgy éreztem, hogy az agyam egy villára tekerték fel. Minden büszkeségem félretéve még Logant is felhívtam, hogy beszéljen az anyjával, aki a szociális osztályon osztályvezető, aminek következtében egy teljes hónapig takarítom a kocsiját és minden reggel mosolyogva viszem neki a kávéját. Üvöltöztek velem, megfenyegettek, kirúgással, büntetéssel, még börtönnel is, de addig, addig, és addig küzdöttem, míg végül beleegyeztek, hogy hazahozhassam Rosiet hozzám. Persze reggel be kell majd vinnem, de a pecsét rákerült az aktájára, hogy ideiglenesen nálam helyezik el.
Nálam, azért, hogy míg a kislány a fürdőkádamban pancsizik, Akita szigorú felügyelete alatt, addig én egy receptkönyv felett görnyedve próbáljak rájönni, mégis hogy a fenében kell megcsinálni a palacsintát, amit kért. Olyan régen csináltam már, hogy elfelejtettem az anyaghányadokat, a sorrendet, szinte mindent. Lerakom a tálat, papírtörlőért rohanok, és felszedem a tojást. A szemetesbe dobom, és hirtelen elfog egyfajta félelem. Túl nagy a csend.
Szívemet jeges félelem markolássza, és gyorsan a fürdőszoba elé rohanok, lépteim az utolsó lépéseknél lassítom csupán. Az ajtó résnyire nyitva. Nem akarok bemenni, nem akarom megrémíteni a kicsit. Hisz gyerek, de vannak jogai, például, hogy ne rontson rá fürdés közben egy eszelős, vad idegen némber. A résen keresztül belesek. Akita hátsóját látom, ahogy a káddal szemben ül, és a földet söpörve a farkát csóválja, de nem mozdul, merev. "Uram atyám, megfulladt!" - hasít belém a kétségbeesés, ahogy tudatosul bennem, hogy másodpercek óta nem hallottam vízcsobogást. Biztos túltöltöttem a kádat, és megcsúszott, és elesett, bevágta a fejét...de mire moccanhatnék, hogy nekiessek az ajtónak, és azonnal segítségére legyek, hirtelen nagy csobbanást hallok, majd kifröccsenő víz terül el a padlón. Akita felugrik, játékosan riszálja meg a hátsóját, és ugat egyet, de ez a barátságos, "Na, hé, játssz még velem!" ugatása. A résen keresztül látom, hogy a bundájáról víz csorog le, és Rosie csengő kacagással, élettel tölti meg a helyiséget. Megnyugodva hajtom le a fejem, tenyerem finoman simítom az ajtóra, és megnyugodva elmosolyodok. Nincs rám szükség, Akita és Rosie nagyon jól szórakozik. Van bent törülközője, útközben vettem neki egy új pizsit, ő választotta ki, szóval minden rendben odabent. Akita látom, hogy beleszeretett a kislányba, valamiért kapcsolatot engedett kialakítani, pedig nem igazán kedveli az idegeneket. De a németjuhászok alapvetően barátságos, nagyon intelligens kutyafajták, az ösztöneit pedig még ő sem tudja kikapcsolni. Így nem bánom. Ahol kell, ott Akita csendes gyilkos, de ha lehet normális, egyszerű kutya is, és ez boldoggá teszi, én nem bánom.
Mélyet sóhajtok, és visszamegyek csendesen a konyhába.
- Túl feszült vagy, Regina Carter, ez a helyzet. Az életed bonyolultabb lett, mint egy agyműtét, és te sem vagy már a régi, öreglány. - mondom magamban motyogva, miközben az összetüsszentett lisztet összeseprem, és a tálból is kiöntöm. Aztán újra kezdem a műveletet, vagyis lisztet pakolok elő a szekrényből, és kibontom. - Régen mereven ragaszkodtál volna ahhoz, hogy a gyereket vigyék a szocosok, és most épp Adam alatt vagy felett próbálnád kisajtolni a nyomorult életedből azt az aprócska jót, amit egy futó viszony jelenthetne. De nem. Te picsogsz, mert megkedvelted azt a pasast, akit majdnem megöltél, aztán meg totál részegen lefeküdtél vele, hogy elfelejthesd azt a srácot, akivel soha, semmilyen körülmények között nem lehet több köztetek, mint barátság, mivel ő gyakornok, te meg hadnagy vagy, és fiatalabb, és éretlen, és túl kedves és édes, vagyis túl jó hozzád, de hiába minden próbálkozás, mert túlságosan sokat jelent neked, és már késő. Mindezt miért? Hogy a végén itt állj a konyhádban, és tetőtől talpig lisztben fürödve egy kilencéves gyereket persztrálj, akinek még a vezetéknevét sem tudod, és palacsintát süthess neki. Hát elment a józan eszed, te némber? - suttogom magam elé, és megállok egy pillanatra. Most először csináltam efféle önvallomást, és őszintén szólva, kimondva ezeket a dolgokat, még rémisztőbbek. Talán elment az eszem, talán én veszítettem el a józan ítélőképességem. Hisz nem is szeretnek a gyerekek. Tulajdonképpen azt sem tudom mit kell kezdeni egy gyerekkel, hisz még testvérem sem volt soha, honnan tudnám, hogy kell bánni egy kilencévesre? Mi lesz, ha baja esik mellettem? Mi lesz, ha általam érik olyan bajok, amiket nem szabadott volna elszenvednie? Mi lesz, ha én leszek a veszte?
Könny szökik a szemembe, és megmakacsolom magam, mélyen beszívom a levegőt. Nem, már késő visszakozni. Rosiet rám bízták, mert úgy ítélték meg, hogy egyelőre én megfelelő háttérrel rendelkezem, és mellettem a gyerek biztonságban lesz. Ha pedig erre számítanak, akkor megkapják, ha arra, hogy el fogok bukni, hát akkor meg meg fognak lepődni. Mert harcolni fogok ezért a kicsiért, hogy biztonságban hazatérhessen, ha Isten is úgy akarja. Nem fogok Ben és Julian miatt siránkozni. Ben jó volt, szép volt, istenemre, tényleg, de ennyi volt. Julian meg...ő pedig... majd egyszer túl leszek ezen is, ez biztos csak valami kötődni akarás, vagy nem tudom, az átélt élmények hozadéka, nem lényeges, majd elmúlik. Kollégák leszünk, hamarosan vizsgázik, és nyomozó lesz. Aztán ki tudja? Lehet, hogy nem is marad itt, egy ilyen zseninek a kapuit nem is döngetik, hanem ostromolják, szóval...lehet hogy megy Washingtonba, FBI, Pentagon...Miért ragadna le SLC-ben, ha kezében lehet a világ? Rosie-t pedig egyetlen percig sem bánom, tudom, hogy igenis, jól döntöttem. Csak azért, mert egy úton még nem jártam, nem feltétlenül biztos, hogy az rossz.
Gondolataimban elkalandozva hallgatom a fürdőből hallatszó gyerekkacajt, Akita játékos ugatását, és a víz csobbanását, miközben küzdök az amúgy nem túl bonyolult recepttel. Olyan jó érzés kerít hatalmába, hogy itt van.

_________________
You are my greatest weakness!
Because I choose you! I will always choose YOU!!!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Rosie & Regina   

Vissza az elejére Go down
 
Rosie & Regina
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Salt Lake FRPG :: Helyszínek :: Lakhelyek :: Otthonok :: Regina Carter lakása-