Salt Lake FRPG
 

Share | 
 

 Dylan & Sammy

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

ϟ Főkarakter :
Samuel Payne
ϟ Kor :
12
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Tanuló
ϟ Hozzászólások száma :
20
ϟ Csatlakozott :
2015. Jul. 13.
ϟ :

Boszorkánymester

TémanyitásTárgy: Re: Dylan & Sammy   2015-07-18, 21:48

Már igazából nem is figyelek arra, amit mond, nem akarok rá figyelni, nem akarok most sehogy sem hinni neki. Majd ha azt mondja, hogy újraírhatom, akkor majd hiszek neki. Azonban sokáig nem duzzoghatok, mert nyílik az ajtó és mehetünk is be. De mennyire nem akarom én ezt. Nem szimpatikus az a tanár, aki kijött beinvitálni minket. Előre tudom, hogy őt utálni fogom.
Ahogy beérünk, és nekiállnak elmagyarázni, hogyan és miképp és milyen szempontok alapján értékeltek, én érdekesebbnek találok minden dolgot abban a pillanatban a helyiségben. Mivel közel csak a serlegek esnek, így oda sétálok a vitrinhez és egyesével nézem őket. Mindenhova nevek, helyezések vannak írva. Egytől egyig országos kupák. Nahát, ennyi tehetség jár erre a helyre? Vagy csak csaltak ahogy most is. Nem, nem hiszem, hogy erről lenne szó. Fél füllel azért hallgatom a véleményt is. Legszívesebben közbevágnék, és azt mondanám teljes szívemből, hogy nem, nem így van! Nem tanítanak az én iskolámban rosszabbul mint itt, és én sem szorulok ismétlésre. Csak... mindenki bámult és ez zavart. De kit is érdekel most a véleményem nem?
Ahogy a nevemet hallom, megfordulok. Leveszem a kezeimet a fa tartóról és odasétálok a sok felnőtthöz. Az igazgatónő bíztatóan mosolyog, én azonban átlátok a szitán. Azt akarják, hogy a legrosszabb legyen nekem.
- Nincs. - rázom meg a fejem gondolkodás nélkül. Hiába mondanám, hogy én akkor is meg akarom próbálni a negyedikesekkel, de nem hallgatna meg senki. Nekik a papír a lényeg, nem az, amit tudok. Pedig tudnám erről őket nyaggatni, tudnék kiselőadásokat is tartani sok mindenről. Mondjuk arról, hogy milyen tág is az univerzum.
Az igazgatónő elköszön tőlünk ha már nincs senkinek semmi mondanivalója, sem ellenvetése. Az ajtó felé vesszük az irányt és ahogy kilépünk azon, rajtam kitör a végtelen szomorúság. Egykedvűen sóhajtok csak, miközben zsebre rakom a kezeimet és elindulok a folyosón. Nem akarok harmadikba menni. Nem akarok kis pisisek közé visszaülni. Én már negyedikes nagyfiú vagyok! A kocsihoz az utat csöndben teszem meg és csak várom, mikor oldjon fel a zár, hogy beülhessek. Csöndben, szó nélkül kötöm be az övemet és csak kipillantok az ablakon az iskola felé. Utálni fogok ide járni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan & Sammy   2015-07-18, 21:10


Nem is kell annyira erőlködnöm, hogy figyeljek a magyarázatára. Szóval Pókember és nem öregszik. Vagyis nem úgy... vagy mi. Végül is, hallottam már ennél különösebb dolgokról is. Néha ráncolom a homlokom a nagy magyarázat közben, de inkább arra figyelek, hogy ő hogyan változik közben. Már majdnem el is mosolyodok, ahogy hallgatom.
De túl szép lenne, ha csak azért ülnénk itt, hogy hallgassam a szuperhőseiről. Persze nem lenne rossz, csak nem ez a valóság.
- Azt mondtam bemegyek és intézkedek, ha úgy döntenének, nem vesznek fel - javítom ki egy pillanat alatt. Nem tudom, mire számítottam, de az biztos, hogy nem hiányzott, hogy megint duzzogni kezdjen nekem. Komolyan, mást is csinálnak a mai gyerekek ezen kívül?
Ezen jár az eszem, na meg azon, hogy mi lesz az esti és holnapi programunk. Tényleg kész vagyok kivenni egy szabadnapot, hogy vele lehessek és talán kezdjünk valami értelmeset magunkkal. De a nem, nos, akkor viszek haza valami munkát és kész. Annyi biztos, hogy nem fogom megváltoztatni a megbeszélteket. Csak hétfőn kezd.
Most viszont jó lenne végre ezen az eredményen túlesni. Terelem magam előtt Samet, majd csukom magunk mögött az ajtót. Elég komor mindenki, csak az a bocsánatkérő kényszermosoly van a szöszi arcán, ahogy magyaráz. Én is csak bólogatok és hümmögök, majd pillanatok alatt elkérem a tesztet, hogy legalább ránézzek, miről is volt szó benne. Egy pillantás Sammyre, majd...
- Lehet valami hátránya belőle, ha most harmadikba kerül? Úgy fogják kezelni, mint valami bukott gyereket? - teszem fel a most legfontosabbnak tűnő kérdést. Ha erre akár egy kis esély is van, akkor inkább tényleg intézkedek és jobb, ha újraírja azt a tesztet.
Viszont a szöszi pillanatok alatt biztosít arról, hogy ilyesmi nem lehetséges és csak előnyére válhat a fiamnak, ha ezt a pár hónapot a harmadikban tölti, nem rendezkedhetek. Legalábbis jogosan nem.
- Sam? - nézek rá, mintha azt kérdezném, hogy hallotta-e. Nem lesz semmi hátránya abból, ha ott kezd. De persze ettől függetlenül ezt már lebeszéltnek tekintem. Pár perccel, órarendátadással és hasonlóval később már jön is részemről az a két apró mondat.
- Akkor harmadik. Hétfőtől - bólintok aprót, pár kötelező mosoly és tiszteletkör és elhangzik a végső kérdés a szöszi részéről.
- Van valami kérdésed, Samuel? - kivételesen az ehhez társuló mosolyban részéről nincs semmi megjátszottság. Aztán már jöhet a köszönés és mehetünk a magunk dolgára.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Samuel Payne
ϟ Kor :
12
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Tanuló
ϟ Hozzászólások száma :
20
ϟ Csatlakozott :
2015. Jul. 13.
ϟ :

Boszorkánymester

TémanyitásTárgy: Re: Dylan & Sammy   2015-07-18, 20:47

Tényleg megcsinálja? Remény csillan fel a szememben, ahogy kimondja. Tényleg megtenné ezt az én kedvemért, hogy bemegy, az asztalra csap és megmondja, hogy írassák úgy újra velem a tesztet, hogy ők nincsenek bent és nem zavar semmi sem meg? Jaj de jó is lenne... Én úgy megörülnék és úgy el tudom képzelni ezt. Hisz a törvény is mellette áll, mert rendőr. Vagy nem így van ez?
Témát vált, amire csak felvonom a szemöldököm. Mindjárt azon kezdek morcogni magamban, hogy a Terminátornak igenis van ereje, még ha nem is olyan megaszuper, mint az én hőseimé.
- Ő Pókember, Peter Parker. Fiatal, de már vagy harminc vagy negyven vagy több éve is ennyi idős. A szuperhősök kortalanok. - magyarázok közben nagyban mint valami szaki, és egy amolyan elnéző mosoly is kiül az arcomra. Dylan nem ért a szuperhősökhöz. De legalább próbál valamit beszélni róla és hogy őszinte legyek elég viccesen fest, ahogy próbál nem idétlenül megnyilvánulni róluk. Végülis... nem csinálja rosszul.
A mosoly eltűnik az arcomról, ahogy visszatér az eredeti témára. Mint valami lufi, úgy pukkad szét az elképzelésem arról, hogy majd milyen hősiesen megmondja nekik a magáét. Miért is gondoltam azt, hogy majd most kiáll mellettem? Sosem tette...
- De azt mondtad, hogy bemész. - elfúló a hangom, vissza is roskadok a székre összefont karral és csak nézek magam elé durcásan. Nem is tudom miért vártam tőle lehetetlent, eddig sem volt sosem a helyzet magaslatán. Nem is keresett. És most ezek a tények még bosszantóbbak a számomra.
- Nem... és nem is érdekel... - vágom rá duzzogó hangon majdnem hogy csak az orrom alatt eldörmögve. Elvette a kedvem egy pillanat alatt. Majd tévét nézek vagy ha nem megy semmi jó, akkor olvasok valamit. Vagy inkább iskolába jövök. Igen, még ez is sokkal jobb ötletnek tűnik jelen pillanatban.
Nyílik az ajtó, felpillantok. Nehezemre esik megmozdulni, de végül a kis noszogatásra sikerül. Lecsúszok a székről és már megyek is, igaz nem túl nagy kedvvel. Odabent már mindenki a helyén, engem vizslatnak. Úgy érzem mint ha röntgensugárral végignéznének engem. Még Küklopsz is elbújhatna mellettük.
- Nos kedves apuka és Samuel... Megnéztük a tesztet, amit az imént a kisfiú kitöltött. - onnéttól kezdve, hogy kiejtették a nevem, már tudom, hogy nem hozzám fognak beszélni. Így csak arrébb sétálok és a vitrinben lévő serlegeket kezdem tanulmányozni. Nem érdekel a véleményük.
- Arra a következtetésre jutottunk, hogy noha bizonyára nagyon okos a fia, nem helyeznénk át negyedik osztályba, hanem úgy gondoltuk talán ezt az utolsó pár hónapot a harmadikasokkal tölthetné. És akkor talán jövőre negyediktől folytathatná a tanulmányait. Nagyon sok helyen pontatlan volt, amit elsőre karikázott, sok helyen az lett volna a jó, de mégis mást választott. Talán az elméleti tudása meglenne hozzá, de nagyon bizonytalan, mint ha nem tanulta volna meg alaposan a dolgokat. Nem őt hibáztatjuk, lehet az iskolája egészen más szinten adta át az ismereteket. De úgy gondoljuk talán így lenne a legjobb. Így nem érezheti magát hátrányban a többiek mellett és mi mindenképpen a gyerek szempontjából nézzük azt, hogy egy ilyen elhelyezésnél miképp járjunk el.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan & Sammy   2015-07-18, 16:27


Nem vagyok én ebben jó. Nem tudom, hogy kell bárkit biztatni. Igazából, az utóbbi sok évben senki nem volt olyan fontos, hogy akár csak öt percig is, de mellette legyek és ápolja a lelkét. Így most tényleg, nagyon meg kell erőltetnem magam.
- Akkor elintézem, hogy újra megírhasd azt a tesztet - különös, nem is értem miért, de majdnem morogva jön ki a választ. Viszont egyértelmű, hogy nem rá haragszok, ezúttal tényleg nem. A gondolat nem tetszik, hogy ott a lehetőség, nem veszik fel.
De ugye azzal nem változik semmi, ha én is elkezdek ezen rágódni. Úgyhogy dobom kukába az egész kételyt - végül is meglepően könnyű bízni Sammyben, hogy nem volt olyan rossz -, és máris előállok a szuperhős témával.
- Ha úgy vesszük az enyémeknek nincs szuper képességük. Vagyis... - elgondolkozok egy pillanatra, de megrázom a fejem. Ebbe talán jobb nem belemenni, inkább csak az ő részéhez fűzök pár dolgot.
- Nem tűnik egyik sem öregnek. Az amelyik a kötélen... pókhálón leng, szinte gyerek - pedig bele sem lapoztam a füzeteibe, csak láttam, ahogy letette egyszer-egyszer az asztalra és hasonlók. Legalább megfigyelésben jó vagyok, a munkával jár ugye.
- Tényleg nem mehetsz be. De azzal sem lesz jobb, ha szomorkodsz. Nincs igazam? - jegyzem meg és ezzel már megint itt tartok, a béna biztatásoknál. Úgyhogy inkább váltok hamar, mielőtt teljesen lejáratnám magam.
- Kitaláltad már, mit akarsz este csinálni? Na és holnap? - mintha még egy mosolyt is próbálnék az arcomra erőltetni, de ez azért alapból nehezen megy. Nem tehetek róla, megszoktam ezt a komoly és komor álarcot.
Egy pillanattal később pedig már csak azt látom, hogy nyílik a nagy ajtó. Az egyik morcos fickó lép ki, épphogy ránk néz, int, hogy irány befelé és ő rohan a másik irányba. Bárhogy nézem, ez azért nem a legjobb jel, de biztos csak sürgős dolga van.
- Menjünk be, Sam. Aztán tűnjünk el innen - a második mondatot szinte hadarva teszem hozzá, mintha bűn lenne itt ilyet, hangosan kimondani.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Samuel Payne
ϟ Kor :
12
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Tanuló
ϟ Hozzászólások száma :
20
ϟ Csatlakozott :
2015. Jul. 13.
ϟ :

Boszorkánymester

TémanyitásTárgy: Re: Dylan & Sammy   2015-07-18, 15:42

Hallgatom, ahogy próbál érdemben hozzászólni a témához. Ahogy ez nem igazán sikerül neki. Kicsit durcásan csücsörítem a számat, ahogy mondja, hogy szerencsére ilyen kérdés nem volt. Nem is azért mondtam, hogy lett volna. De nem kezdek el okoskodva magyarázni, annál jobban lefoglal az önsajnálat és az, hogy tényleg érzem ezt a kudarcot. Okosabb vagyok ennél és olyan kár, hogy ezt nem tudom megmutatni nekik. Nekik a papír fog számítani, nem pedig az, hogy ha még egyszer megpróbálnám, lehet jobban sikerülne. Egyszer kellett volna megmutatnom, már az is elég lett volna. De így... Most biztos azt hiszik kuka vagyok és nem is vagyok iskolába való.
- És ha nem? - még mindig bizonytalan vagyok, noha felfigyelek arra, hogy a vállamra teszi a kezét. Nem húzódok el tőle. Nem mondom azt neki, hogy vegye le a kezét rólam. Ez némiképp azt hiszem megnyugtat, de mindenesetre furán érzem tőle magam. Ez az egész helyzet olyan fura. Sohasem sikerült elképzelnem milyen az, ha az apukám áll mellettem és bátorít. Sohasem éltem át, sohasem tudtam elképzelni milyen lehet ez más fiúknak. De hisz az ilyen dolgok olyan magától értetődők szoktak lenni. Nem?
Felpillantok rá, ahogy mondja, hogy figyeljek. Tekintetem még félig kétségekkel teli, olyan elanyátlanodottnak tűnök az egész összképtől, hogy azt el nem lehetne mondani. Vacakul is érzem magam. Most mégis kíváncsisággal vegyes csillanással a tekintetemben figyelem, szinte iszom minden szavát. Bólintok csak a kérdésére. Meglep, hogy ez jutott eszébe, de csak arra fogom, hogy biztos sokat látta nálam azt a játékot. Nem hiszem, hogy nagy jelentőséget tulajdonítana a holmijaimnak és eddig úgy tűnt, hogy nem nagyon kíváncsi rám.
- Ühüm. - bólintok csak, aztán folytatom - De a szuperhősök is régi hősök, sokan már azelőtt léteztek, hogy te megszülettél volna. - motyogom az ő hőseire amolyan kijavításképpen. Nem szeretem, hogy ha valaki pontatlanul beszél róluk. De most igazából nem is azon van a hangsúly.
- De nem mehetek be és csempészhetem már ki a lapot, mindenki azt olvassa és most biztosan rólam tanakodnak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan & Sammy   2015-07-18, 12:28


Különös, de még engem is bánt valahol a tudat, hogy nem úgy sikerült neki, mint ahogy kellett volna. De persze ebből semmit nem látni az arcomon. Pont úgy ott van valami alig látható mosoly az arcomon, ahogy kilépünk, ahogy akkor is, amikor leülünk. Viszont annyi biztos, hogy bajban vagyok. Tudom, hogy meg kellene vigasztalnom, de a fejemben csak félmondatok kavarognak megállás nélkül.
- Szerencsére ilyen kérdés nem volt - jegyzem meg, teljesen feleslegesen és mintha még egy sóhaj is kicsúszna, viszont a folytatást hallva már megemberelem magam. Legalábbis igyekszek.
- Biztos felvesznek - jelentem ki, ahogy egy pillanatra szinte már igazán apaian a vállára teszem a kezem. Ekkor áll össze az első értelmes mondat a fejemben.
- Figyelj csak, Sammy - kezdem és kitartóan megvárom, amíg végre felemeli a fejét és ha egy pillanatra is, de láthatom a szemeit. A fenébe, mintha a saját szemeimben néznék! - állapítom meg magamban, de aztán visszatérek a lényeghez.
- Szuperhősökről olvasol. igaz? - próbáltam én figyelni a nagy pakolás meg minden közben, még ha úgy is tűnt, hogy egyáltalán nem érdekel, mit szeret vagy éppen mit utál.
- Nem nagyon ismerem őket, de ha csak egy kicsit olyanok, mint az én régi hőseim. Tudod, Terminátor, Rocky, Connor MacLeod - kezdem sorolni, de aztán gyorsan be is fejezem a listát. Ha jól sejtem, neki ezek úgyis mind ismeretlen emberek. - Akkor fogadok, hogy ők sem ülnek le búslakodni egy-egy sikertelenség után. Nincs igazam? Ők mit csinálnak olyankor? - hát, ha mást nem is, talán egy kicsit el tudom terelni a figyelmét. Remélhetőleg. Úgyis ott van a kimondatlan kérés, hogy meséljen róluk kicsit. Most ráérek meghallgatni és baj nem lehet belőle, nem igaz?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Samuel Payne
ϟ Kor :
12
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Tanuló
ϟ Hozzászólások száma :
20
ϟ Csatlakozott :
2015. Jul. 13.
ϟ :

Boszorkánymester

TémanyitásTárgy: Re: Dylan & Sammy   2015-07-17, 22:06

Teljesen összezavar ez a sok tekintet, a sok félreértelmezhető kérdés és a megannyi lehetőség. Miért nem kérdeznek csak egyenesen rá? Egyből tudnám a választ. De hogy karikáznom kell, ez elbizonytalanít. Sokszor reflexből karikázok, aztán egy pillanat múlva elgondolkozok rajta, vajon jól, helyesen válaszoltam arra a kérdésre? Vajon nem lehet, hogy becsapós a kérdés és a másik válasz lesz a jó? Ahj.. annyira összezavar. Legszívesebben menekülnék innen, legszívesebben hazamennék Angliába. Ha azt kérdeznék most, hogy hány éves vagyok, arra reflexből tudnám a választ. Végül elhúzzák előlem a lapot. Letelt az idő, én pedig bizonytalanul, már-már kétségbeesetten pillantok fel. Akkor... holnap ide jövök? Dylanre sandítok, majd le magam elé. A megszokott bámuljuk a cipőnket effektus áll be, nem is igazán figyelek fel arra, hogy miről beszélgetnek. Nem is érdekel, csak menjünk már. Olykor felsandítok, hogy mi történik, majd vissza a jól bevált fixírozáshoz. Remek. Még a végén fel sem vesznek. Most úgy érzem egy világ esküdött ellenem össze, hogy holnaptól ide fogok járni. Elképzelem, ahogy belépek a terembe és egy tűzokádó sárkány fog várni odabent megannyi hozzám hasonló sanyarú sorsú kölyökkel.
Dylan szavaira pislogok fel értetlenül, bár az arcomra kiül, hogy nem igazán fogom fel a szavak jelentőségét. Mint ha nem akarnám elhinni, hogy csak hétfőn fogok suliba jönni és nem holnaptól. Nem szólok egy szót sem, megvárom, amíg reagálnak. Ismét a cipőmmel kezdek szemezni és csak a mocorgásra mozdulok meg és szállok le a székről. Lassan elindulok kifelé, ahogy mondják még úgysem kell elköszönni. De én azért illedelmesen megteszem. Aztán csak lehuppanok a legközelebbi kint elhelyezett székre és meredek magam elé.
- Nem túl fényesen. Ha azt kérdezték volna, hogy fiú vagyok-e, vagy lány, akkor a másodikat karikázom be. - konstatálom mégis mennyire lett borzalmas a teszt. Végül csak tenyereimet az arcomra szorítom és megdörgölök azt. Ébredj Sam, épp most bénáztál egy nagyon. Ez nem te vagy! De már sajnos nincs mit tenni, nem mehetek be mint valami titkosügynök és lophatom ki észrevétlenül a papírt. Most épp árgus szemekkel azt tanulmányozzák.
- És ha nem is vagyok alkalmas, hogy felvegyenek? - eddig teljesen az iskola ellen voltam. Igazából nem is akarom, hogy felvegyenek ide, de a kudarc mást mondat velem. És sajnos most a sikertelenség igen csak lelombozta a kedvem. Legszívesebben most eltűnnék mindenki elől. El a világ elől.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan & Sammy   2015-07-16, 15:34


Hát ez nem éppen úgy zajlik, ahogy én elterveztem. De itt voltunk időben és Sam igazán rendesen viselkedik. Bevallom, megfordult a fejemben, hogy majd itt vágja azt a morcos, duzzogó fejet, mindenki előtt. Akkor nem tudom, mit csináltam volna vele. De így egészen látni a nagy büszkeséget az arcomon. Pedig tudom, hogy igazából semmi közöm hozzá. Nem én neveltem, nem nekem köszönhető, hogy ilyen jófiú lett.
Végül hamar el is nyomom magamban ezt az egészet és amíg Sam a teszttel foglalkozik. Néha rápillantok, néha a szöszit figyelem magam előtt. Senki nem szól egy árva szót sem és én is csak hallgatok. Különös, de érzek magamban egy kis feszültséget, mintha engem is vizsgáztatnának. Ha így van, biztos vagyok benne, hogy elbukok. Feleannyit sem tudok Sammyről, mint egy apának illene. De mindez most nem számít. főleg azért nem, mert lejár a tesztre adott idő és egy nagyon is mogorva férfi nyújtja is a kezét és kéri a kitöltött papírt.
Tudom, látom rajta, hogy valami nem úgy sikerült, mint ahogy kellett volna. A szöszi mégis mosolyog, mindkettőnkre, majd jön a nagy mondat.
- Legkésőbb egy óra múlva tudni fogjuk az eredményt és holnap jöhet a fiatalúr iskolába - olyan mosoly van hozzá az arcán, hogy az szinte már nekem is különös. Egy pillanatra oldalra nézek és hirtelen döntök. Talán megbánom, talán nem. Most viszont ez tűnik jó megoldásnak.
- Csak hétfőn tud kezdeni, van még más is, amit el kell intéznünk - azonnal látom az összegyűltek arcán, hogy erre nem számítottak. Végül is, én sürgettem annyira, hogy minél hamarabb be tudjam íratni. De az igazgatónő újra mosolyogva már bólint is.
- Várják meg kint az eredményt - milyen szépen is meg lehet fogalmazni, hogy menjünk ki a fenébe. Majd jönnek a nagy mosolyog, még egy búcsúmondat Samnek, miszerint örülnek, hogy ide fog járni és már kint is vagyunk.
Be kell vallanom, kicsit én is fellélegzek, amikor kint állunk a folyosón. Intek a pár méterrel arrébb álló székek felé, hogy oda üljünk le, aztán előállok a kérdéssel.
- Hogy ment a teszt? - persze láttam én az arcán az a eredményt már közben is, ahogy írta, de azt hiszem kötelességem rákérdezni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Samuel Payne
ϟ Kor :
12
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Tanuló
ϟ Hozzászólások száma :
20
ϟ Csatlakozott :
2015. Jul. 13.
ϟ :

Boszorkánymester

TémanyitásTárgy: Re: Dylan & Sammy   2015-07-16, 13:59

Nagyfiú vagyok, anya azt mondaná menni fog ez nélküle is. Igen, de a nélküle annyit takar, hogy tudom, hogy itt van velem, még ha nem is fogja a kezem. Nem is szeretem, ha fogják a kezem, az olyan ovisoknak való dolog. Igen, most vagyok abban a korszakban, amikor egy csomó dologra azt mondom, hogy fúj, nyálas, gyerekes, nem nekem való. Még a lányok is nyálasak. Dylan sem nagyon erőlködik ahhoz, hogy bátorítson, de nem baj, majd én bátor leszek. Aha... félúton kezdem magam meggondolni és egyre bizonytalanabb léptekben közelítem meg az igazgatói irodát. Muszáj bemenni?
Látom rajta, hogy próbál valamit mondani, a baj csak az, hogy ez nem túl vigasztaló számomra. Majd a hátamra teszi a kezét de nem bátorítani, hanem beterelni. Finoman megtol, én pedig mindjárt bent találom magam egy halom tekintet kereszttüzében. Jaj mamám, mi lesz itt!
Becsukódik az ajtó mögöttünk, én Dylanre nézek akit máris elhalmoznak papírokkal. Csak halkan leülök, óvatosan behúzom magam alatt a széket és az asztalra támaszkodok. Szerencsére nem én vagyok a középpontban, de sajnos nem sokáig.
- Szóval te vagy Samuel, apukád már mesélt rólad, hogy szeretnél idejönni. - az egyik tag máris szól hozzám, mire csak rá pillantok. Zavar, amit mond. Zavar, hogy azt mondja, ide szeretnék jönni. Legszívesebben azt mondanám, hogy én most hazamegyek. De nem teszem, csak összekulcsolom a kezeimet az asztal alatt. Érzem, hogy elkezd a tenyerem izzadni. Elém tolnak közben egy lapot, amire épp hogy vetek egy pillantást.
- Hányadikas vagy Sam? - kérdezik mindjárt.
- Negyedikes. - vágom rá. Már azt meg is kezdtem. Elhúzzák előlem a lapot, egy másik kerül elém.
- Akkor kérlek ezt töltsd ki. - újabb pillantást vetek a lapra, majd a kezembe adnak egy tollat is. Olvasni kezdem a sorokat és egy pillanat alatt kiül az arcomra a bizonytalanság. Hogy is van? Mit is kéne ide írni? Ühm... nem jut eszembe. Hosszan elidőzök a kérdések felett, sokszor bizonytalanul is karikázok. Érzem magamon a tekinteteket, hogy tesztelnek. Majd meg is kérdezik.
- Készen vagy?
- Nem! - vágom rá és csak még gyorsabban karikázok. Tudom, hogy elrontottam. Nem tudok így gondolkodni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan & Sammy   2015-07-15, 23:04


Ennél nagyobb csendben nem is telhetett volna az út. Máskor talán kapcsolnék rádiót, de most az is elmaradt. Az egyetlen, amit szinte még hallani is vélek az a kezemen lévő karóra ketyegése. Késni fogunk, késni fogunk... De, hogy ez ha lehet mégse történjen meg, még egy kicsit jobban a gázra lépek. Nem veszélyesen, de valamivel gyorsabban haladok, mint kellene.
Az iskola előtt már fékezek és van kereken hat percünk beérni. Az tengernyi idő az én szememben. Úgyhogy viszonylag türelmesen várom meg, amíg Sammy is kiszáll, majd csapom az ajtó, riasztó bekapcsol és mehetünk. Más szülő talán ilyenkor fogja a gyereke kezét? Biztató szavakat mond? Gondolom, igen. Nekem viszont ez nem megy és ahogy látom, Sam nem is igazán igényli. Vagy csak én nem látom rajta. A folyosón viszont megállok egy pillanatra, amikor meghallom az elmotyogott mondatot.
- Okos gyerek vagy, ezt tudom. Nem lesz gond - mondom neki, de ennél több biztatás nem igazán megy. Azt az egy, utolsó mondatot is akkor mondom ki, amikor végigmentünk a folyosón és ott állunk a nagy ajtó előtt.
- Nem hagylak ott bent egyedül - hiába most mondok ilyet először, hiába cseng olyan különösen a hangom, most tényleg igazak ezek a szavak. Ezúttal nem hagyom cserben.
Aztán már kopogok is be nagy határozottan. Egyik kezem a kilincsen, másik Sam hátánál, hogy tereljem magam előtt befelé, ahogy nyitom az ajtót. Bent egész kellemes a hangulat. Ahhoz képest persze, hogy mégiscsak egy csapat komoly ember ül ott. Na meg középen az a szöszi igazgatónő, akivel beszéltem már. Mondanom sem kell, nem az az öreg, házsártos fajta, mint képzelné az ember. Egész fiatal...
Na mindegy, le tudom a nagy köszönéseket, bemutatkozást mindent és már mutatják is, hol a szék, ahol leülhetünk. A bajok ott kezdődnek, amikor jönnek az alap kérdések. Addig még megy, hogy elmondjam még egyszer Sam nevét. Ezzel nincs gond. De jön a folytatás.
- Születés év, hónap, nap, hely? - ezt így szépen egy szuszra hadarja el a szöszi. Az évet még rávágom, de a többinél már láthatóan bajban vagyok, így inkább az iratok után kezdek kutatni a zsebemben, hogy azt nyomjam elé. Közben már ott a többi kérdés, de szerencsére már egyiket sem nekem intézik. Samre kíváncsiak. Ha jól sejtem, már ez is a nagy felmérés rész náluk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Samuel Payne
ϟ Kor :
12
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Tanuló
ϟ Hozzászólások száma :
20
ϟ Csatlakozott :
2015. Jul. 13.
ϟ :

Boszorkánymester

TémanyitásTárgy: Dylan & Sammy   2015-07-15, 22:01

Nem tetszik neki amit mondok, nagyon nem, és még csak meg is emeli a hangját, ahogy a nevemen szólít. Utálom, ha így hívnak. Tudom, hogy így hívnak, de tudom, hogy ha az egészet kiejtik és nem csak bemutatkozásról van szó, akkor bizony némi súlyt hordoz magával. Kelletlenül is elfintorodok, főleg arra, amit mond. Nem is vagyok pisis! Ő nem érti meg azt, hogy én nem akarok iskolába menni. Persze ellent már így nem igazán mondhatok. Kénytelen vagyok csöndben átöltözni, teszem mindezt persze a lehető leglassabb módon. A lajhár is így érzi jól magát nem? Hát most akkor én is.
Látom az arcán a türelmetlenséget, ez már fél siker. Kérdés, hogy akkor most ez a nap még él vagy sem? Csinálunk valamit vagy már eljátszottam az előbb a dolgot? Persze megint elmegy a kedvem, ha belegondolok abba, hogy irány a suli. A kérdésére, hogy mehetünk-e, csak bólintok. Húzom a cipőm és már indulok is. Nem kell semmi egyéb, gondolom amik kellenek, az mind nála vannak. Szóval csak kimegyek a kocsihoz vele, beülök az első ülésre ahogy mondja és nekilátok az öv becsatolásának. Igen csak nehézkesen megy, otthon tök máshogy kell és tök máshol van minden is. Annyira fura ezekbe az autókba beülni. De nagy kísérletezés során végül sikerül becsatolni magam. Az út nagy részében nem is szólok semmit, unott képpel bámulok ki az ablakon, miközben azon gondolkozok, hogy milyen jó is lenne valahogy meglépni. Lehet majd kikéretőzök pisilni és elfelejtek visszamenni. Igen, ez egy remek ötlet! Dylan savanyú képére nézve pedig elmegy végül a kedvem a tervezgetéstől. Miért akarja, hogy rosszul érezzem magam? Miért akar olyat rám erőltetni, amit nem akarok? Miért nem jön már anya értem?
Megérkezünk végül, én pedig megvárom amíg meg is áll a kocsi, csak utána csatolom ki magam nagy lassan végül sóhaj kíséretében az ajtót is kinyitom. Jöjjön aminek jönnie kell, gondolom odabent majd nagy fogadóbizottság vár, hatalmas asztallal. Szerintem tesztelni is fognak. Nem szeretem ezt az egész helyet, a falak, a szekrények, az ajtók, minden annyira nem tetszik. Olyan szomorú leszek, ha ide jövök holnap reggel...
- Biztos, hogy ez a legjobb ötlet? - kérdezem alig hallhatóan, kérlelő szemekkel egy utolsó reménysugárba kapaszkodva, miközben a folyosón sétálva fellesek Dylanre. Már látom az igazgatóság ajtaját, rajta a különféle feliratokkal.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Dylan & Sammy   

Vissza az elejére Go down
 
Dylan & Sammy
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Dylan Sprayberry
» Dylan O'Brien
» Sammy & Dimitri - Egy váratlan találkozás

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Salt Lake FRPG :: Helyszínek :: Belváros :: Iskolák-