Salt Lake FRPG
 

Share | 
 

 Dylan + Sammy

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Sammy   2015-07-15, 19:02


Újra és újra átgondolom, mit mondtam neki és mi az, amivel még meggyőzőbb lehetnék, de más nem jut eszembe. Ennek elégnek kell lennie. Most már csak egész türelmesen várom a válaszát. Már éppen látni lehet a szám szélén egy apró mosolyt, mint valamiféle félgyőzelmi jel... de aztán eljut a mondat végéig.
- Samuel! - szólok rá, most már egy pillanatra megemelve a hangom. Nem kiabálok, meg semmi, de ez azért már tényleg sok.
- Azt mondtad, ne kezeljelek pisisként. Akkor ne viselkedj úgy. Tudod, hogy értettem - persze talán adhatnék neki még engedményt. Mondhatnám azt, hogy holnap úgyis péntek, azt még itt töltheti és csak hétfőn kezdjen. Nekem is beleférne egy szabadnap, nem?
De ezt majd még meglátom. Most egyelőre azzal foglalkozok, hogy végre elvegye a ruhákat és átöltözzön. Azt még az ágyon ülve megvárom, de utána talpon is vagyok és irány kifelé.
- Mehetünk? - hangzik el a kérdés, kap még pár másodpercet, hogyha valamit magához akar venni, akkor megtehesse, aztán magam előtt terelgetve mehetünk is kifelé. Félúton felkapom a kocsikulcsot, majd még egyszer az órára nézek.
- Bele kell taposnom a gázba... - motyogom inkább csak magamnak, ahogy szépen kirajzolódik a fejemben a legrövidebb útvonal. Kocsiajtó nyit, miegymás.
- Ülj előre és kösd be magad - mondom, de igazából oda sem figyelek arra, hogy mit beszélek. Máshol jár az eszem. Remélem minél hamarabb túl leszünk ezen az egészen, azt meg főleg, hogy nem játsszuk majd ezt minden rohadt reggel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Samuel Payne
ϟ Kor :
12
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Tanuló
ϟ Hozzászólások száma :
20
ϟ Csatlakozott :
2015. Jul. 13.
ϟ :

Boszorkánymester

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Sammy   2015-07-15, 17:58

Sértetten nézem a falat, mert amerre a fejem fordítottam, más nincs is. Nem tudom most mit gondoljak, legszívesebben otthon lennék és nem egy vadidegen lakásban, anya mellett és nem ez mellett a mogorva alak mellett. Amióta csak itt vagyok jó élményem vele nincs. Nem is értem anya hogy tudott mellette lenni talán évekig. Akkor sem figyelek oda, amikor leül mellém. Csupán csak érzem, ahogy mellettem az ülőhely besüpped egy kissé. Nem nézek rá, nem szólok semmit. Felőlem játszhatunk csöndkirályt is, ha azt szeretné. Nagyon szívesen és készségesen teszem azt.
Még akkor is a sértettet játszom, amikor megszólal. De attól függetlenül minden idegszálam a szavaira van kiéleződve. Az arcomon már enyhülés jelei látszódnak, még jó, hogy nem látja és így nem is kell magyarázkodnom, sem lebuknom.
A kérdésére azonban,. hogy egyezzünk meg, csak még jobban felhúzom az orrom. Játszom tovább a durcást, mert az nekem most csak jó. Várok valamire, ami ilyenkor jönni szokott. Valami magyarázkodás, alkudozás, hasonlók. Úgy tapasztaltam, ha továbbra is játszom a sértettet, akkor annál hatásosabb leszek és annál nagyobb engedményt kapok. Sajnos a suliról kénytelen vagyok nem lemondani. Csalódottság ül ki az arcomra, ahogy lassan belátom, akkor sem kerülöm meg a sulit, ha a fejem tetejére állok. Vagy tényleg cipeltessem végig magam a fél városon? Megteszem ám.
De akármennyire is mondja, még mindig nem nézek rá. Továbbra is elfordított fejjel, összefont karokkal és határozottan ücsörgök a helyemen, mint ha nem is érdekelne mindaz amit mond. De valahogy a következő szavai megfognak. Okkééé... bármi? Tényleg bármi?
- Jó... kitöltik a papírokat az iskolában és többet nem megyek be. - nézek rá jelentőségteljesen. Értse meg, nem akarok itt iskolás lenni. Nem köt ide semmi, senki, ő sem. Remélem anya minél előbb letudja a dolgát és visszajön. Eljön értem és hazavisz. Nem is nagyon van ezen kívül más amit szeretnék, csak ez. De miért érzem azt, hogy nem fog összejönni...
Lepillantok a ruhákra, amiket nagy nehezen elveszek. Elkezdek magamtól vetkőzni, majd lassan felveszem azt is, amit kitett. Hogy mennyire nehéz volt kiválasztani abból a pár göncből, hogy mégis mit vegyek fel...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Sammy   2015-07-15, 11:33


Hallom én azt az elmormogott mondatot, de egyelőre próbálok nem foglalkozni vele. Az egyetlen dolog, ami a szemem előtt lebeg, hogy mennyivel kell mennem, hogy így időben beérjünk. Még az a hisztis mondat előtt is elsiklok és kerül minden ruha az ágyra, amit látni akarok rajta. Úgy mondjuk most azonnal.
Végül fogalmam sincs, mi késztet arra, hogy mégis mellé üljek. Nem mondok újabb parancsokat, nem próbálom ész érvekkel meggyőzni. Meglepően sokáig hallgatok, már már úgy tűnik, hogy akkor most itt fogunk mind a ketten duzzogni. Szép is lenne...!
- Nem rád gondoltam, amikor azt mondtam, van, amit én is utálok. Inkább arra, hogy van olyan papírmunka, amit utálok megcsinálni. Vagy például utáltam, amikor lábon lőttek és a kórházban kellett feküdnöm - jegyzem meg. Úgy érzem, ezt tényleg meg kell magyaráznom neki. De mindenesetre nem hagyhatom szó nélkül. A fenébe is, tényleg nem utálom őt! Csak halvány lila gőzöm sincs, hogy mit kezdjen egy gyerekkel.
- Egyezzünk meg, rendben? - szólalok meg végül egész halkan és végre nem magam elé bámulok nagy gondban, hanem rá is nézek.
- Nem cipelteted végig magad velem a fél városon. Letudjuk az iskola kérdést, utána azt csinálunk, amit te szeretnél. Így rendben lesz? - különös, de azt remélem, hogy most az egyszer egy gyerek jobban tudja, mit kezdjen velem, mint fordítva. Tényleg nem tudom, mihez fogjak, hogy jó legyen. A fenébe is, könnyebb dolgom lenne, ha mellékelt volna az anyja mellé egy útmutatót.
- Felőlem mehetünk fagyit enni, játszótérre vagy választhatsz az akciófilm gyűjteményemből valamit, amit megnézünk - jobb nem jut eszembe és ezek is honnan? A lehető legbetegebb helyekről. Édességgel, fagyival csalogatják el a gyilkosok, a játszótérről a gyereket. Ha nekik beválik, talán Sam is kap egy ilyen alkalmon és így haladunk valamerre.
- Csak öltözz át, nem szeretnék elkésni. Aztán az odaúton kitalálhatod, mihez akarsz kezdeni a közös időnkkel - teszem még hozzá és nyújtom felé a ruhákat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Samuel Payne
ϟ Kor :
12
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Tanuló
ϟ Hozzászólások száma :
20
ϟ Csatlakozott :
2015. Jul. 13.
ϟ :

Boszorkánymester

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Sammy   2015-07-15, 10:27

Nem jön be a taktika. Az egész terv mint holmi kártyavár, úgy omlik össze. Bemegy a szobámba, a szekrénynél matat. Nem olyan nehéz ruhát választani, lévén hogy csak annyi van amennyit elhoztam magammal. Amennyi belefért a hátizsákba. Mivel nem akartam otthon hagyni a képregényeimet, így ruhából iszonyatosan kevés van. Talán van három hosszúujjasom, három nadrágom, pár kisgatya, zokni meg két póló. És ennyi. A pizsi számomra jelenleg nem is létezik, a kisgatyában alszok úgy ahogy van. Anya akart még pakolni, én ragaszkodtam ahhoz, hogy a kedvenceimet elhozzam. Mert nem tudnék nélkülük meglenni és ha semmi nem megy a tévében, nélkülük csak unatkoznék. Dylan nem nagyon foglalkozik velem olyan szinten, hogy mondjuk játszunk. Egyszer ki sem ejtette a száján, hogy mit szeretnék csinálni? Vagy hogy most akkor leülünk és csinálunk valamit. Ő ezért Dylan és nem az apukám. Az apukám foglalkozna velem és nem a suliba akarna betenni.
Dacból, erővel próbálom meg kitessékelni, amihez némi negatív hangulat hozzásegít. Nem szeretek vele lenni, nem szeretem, hogy itt van és azt sem hogy csak dirigálni tud. A kérdésére pillantok fel csalódott tekintettel. Nem tudtam kitessékelni. Érzem, hogy akkor is be fog tuszkolni a kocsiba és el fog vinni arra a borzalmas helyre. Nem várom, nagyon nem. Egy pillanat alatt hagyom abba a löködést, már felvesz és az ágyra ültet. Megszeppenten pillantok rá, várom, hogy mi történjen. Talán még érdemes is odafigyelni arra, amit mond, de a második mondatával mindent elront.
- Tudom, hogy engem sem szeretsz... - morgom az orrom alatt alig hallhatóan. Dacosan összevonom a szemöldököm, mint ha haragudnék rá, mert haragszok is rá. De az elkeseredettségem nagyobb. Nem szabad kimutatnom, én nagy és erős fiú vagyok, csak a kisfiúk mutatják, hogy gyengék. Csak ők szoktak sírni is. Tiltakozóan elfordítom a fejem és összefonom magam előtt a kezeimet. Nem érdekel, hogy oda akar vinni, nem érdekel, hogy mit akar mondani.
- Most akarok hazamenni. - morgom tovább szintúgy alig hallható hangon. Nem akarok figyelni arra, amit mond, mégis alattomosan bekúsznak a szavak a füleimbe. Ha akar öltöztessen át ő, aztán tuszkoljon be a kocsiba, én nem fogok hozzájárulni ahhoz, hogy sikerrel járjon. És annál nincs rosszabb, ha egy gyerek megmakacsolja magát és passzívan kezd el viselkedni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Sammy   2015-07-15, 09:45


Elmondhatom magamról, hogy egész jól bírom idegekkel? Azt hiszem, hiszen még nem kiabálok és próbálom meggyőzni. Tényleg próbálkozok, nem mintha bármi eredménye lenne.
- Nem maradsz egyedül egész napra - jelentem ki végül. Felőlem előállhat bármennyi érvvel, ami szerinte logikus, akkor sem fogom egyedül hagyni. Kivéve most, mert már megyek is az újonnan kinevezett szobája felé. Van egy olyan érzésem, hogy győzködhetném én, bármivel előállhatok, akkor sem fog ez könnyen menni.
Viszont a szobában végignézve gond nélkül tudom, hogy mi az, amit kiszednék neki, hogy vegye fel, aztán induljunk végre. Mégis ott állok és hagyom, hogy megpróbáljon kiküldeni... pontosabban kitolni innen.
- Befejezted? - kérdezek rá kis idő múlva, most már láthatóan idegesen, aztán így vagy úgy, de kapom fel és ültetem az ágyra. Nem tudom, honnan jön az ötlet, de egy pillanattal később ott guggolok előtte, a kezem pedig a lábán, hogy legalább erre a percre maradjon nyugton és hallgasson meg.
- Idefigyelj Sam. Utálhatsz itt lenni, velem, de attól még nem változik semmi. Én is rohadtul utálok pár dolgot, de nem számít - hm nem is rossz kezdés, kár, hogy mindezt másodperceken belül képes vagyok elrontani. Arról már nem is beszélve, hogyha mást nem, káromkodni meg fog tőlem tanulni, ha sokáig lesz itt.
- Vagyis megyünk, megcsináljuk a beiratkozást és majd szerzel pár barátot. Aztán ha jön érted az anyukád, mész vissza a régi iskoládba. De hogy az mikor lesz... - a végét már inkább csak morgom. Fogalmam sincs, mit akarok, vagy ezek után mi legyen. Annyi biztos, hogyha haza is megy, már nem tudok majd úgy tenni, mintha nem is létezne.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Samuel Payne
ϟ Kor :
12
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Tanuló
ϟ Hozzászólások száma :
20
ϟ Csatlakozott :
2015. Jul. 13.
ϟ :

Boszorkánymester

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Sammy   2015-07-15, 08:44

Nem értem Dylant. Miért zavarja az, hogy fent van a lábam? Miért mondja egyből, hogy vegyem le? Ilyet otthon meg szoktak engedni. Nem szoktam különben sem felpakolni a lábam mindig, tudom, hogy vendégek előtt nem illik. De most nincsenek vendégek, nincs más csak mi ketten. Olyan szívesen hazamennék, nem így képzeltem el a nagy találkozást az apukámmal. Azt hittem, hogy sokkal jobb fej, sokkal nyitottabb a dolgokra és nem egy mogorva besavanyodott vénember. Mert az, úgy viselkedik mint egy bolond öregember! Elmegy dolgozni, ha megjön, púp vagyok a hátán. Látom rajta, hogy zavarja a dolog, hogy itt vagyok, látom rajta, hogy nem tudja kezelni. Miért akarna más miatt úgy mégis suliba dugni? Legalább nem lát egész nap, csak amikor már muszáj hazajönnöm.
- Miért akarsz suliba tenni? Nem ismerek ott senkit, nekem vannak otthon barátaim, ott az iskolám is. - pillanatok alatt a kanapén vagyok és fújom a saját érveimet. Ha rajtam múlik, még ugrálok is egy sort, hogy hitelesebben kifejezzem az ellenszenvemet a téma iránt. De elkapja a karom, amire egy elrántással reagálok. Majd a túloldalon leugrok és elszaladok a szoba túlsó felébe. Nem akarok iskolába járni, olyan rossz, hogy vadidegenek közé megyek. Jó lesz nekem itt bent is.
- Feltalálom magam. Ma is vigyáztam magamra, nem csináltam kupit. Ha éhes vagyok, kinyitom a hűtőt. Elég nagyfiú vagyok ahhoz, hogy ne csináljak hülyeséget! - tiltakozok egyből dacosan pillantva rá. Ha azt hitte, hogy megússza a dolgot annyival, hogy lerendezi, na indulunk, akkor nagyon tévedett.
- Nem is veszel komolyan. Úgy kezelsz, mint egy pisist. - látom, hogy csak otthagy erre. Türelmetlenül morranok egyet, és már rohanok is utána.
- Nem akarok suliba menni, nem akarok itt élni. Utálom ezt a helyet, menj ki! - ha már bejött a szobába, akkor megpróbálom kitolni. Bárcsak kicsit több erőm lenne, hogy egy centit is arrébb tehessem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Sammy   2015-07-14, 19:23


Annyira könnyű lenne rákiabálni. Kiengedni a hangom és ráparancsolni, hogy azonnal vegye le onnan a lábait. Oké, bevallom velem is megesett már, hogy oda került a lábam, de az főleg akkor volt, amikor menni nem bírtam csak mankóval a golyó miatt, amit kaptam. Mostanra már alig látni a bicegést és a lábam sem került fel az asztalra azóta. Ezután sem fog. Sem az enyém, se az övé, ha rajtam múlik.
De bármilyen magabiztos is vagyok ebben, most mégis inkább az iskola témával jövök elő. Tudom, hogy haladnunk kell, fél óra múlva már ott kell ülnünk a folyosón várva, hogy kijöjjön a szöszi igazgatónő és végre letudjuk ezt az egészet.
- Nem szórakozz velem, kölyök... - jön nagy morgósan és már ott is vagyok mellette, hogy a karjánál fogva leszedjem a kanapéról. Ez a gyerek mindenen mászik, áll, tudom is én, ami nem a padló, ahol a lábának lennie kell?
- Mit gondoltál, itt fogsz egyedül ücsörögni, amíg én dolgozok? - teszem fel a nagy kérdést. Én tényleg próbálkozok. Próbálok rendesen beszélni vele, mindent megmagyarázni, ha mással nem azzal a tipikus 'mert én azt mondtam' aprósággal.
- Nézd, nem érdekel, mit mondott neked... az anyukád - miért jön ez olyan nehezen? Mindegy. - Kell egy hely, ahol figyelnek rád, amíg én dolgozok - próbálok én értelmes indokokkal előállni, de túlzottan nem érdekel, hogy mennyire győzi meg. Mindenképp menni fogunk, ott leszünk, mégpedig anélkül, hogy késnénk egy percet is. Így vagy úgy.
- Vagy van jobb ötleted? Nem maradhatsz egyedül és nem jöhetsz velem - teszem hozzá, de már ott sem vagyok előtte. Lehet, hogy el tud egyedül készülni, de attól még indulok a szoba felé, hogy előszedjek neki valami értelmesebb ruhát, miegymást.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Samuel Payne
ϟ Kor :
12
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Tanuló
ϟ Hozzászólások száma :
20
ϟ Csatlakozott :
2015. Jul. 13.
ϟ :

Boszorkánymester

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Sammy   2015-07-14, 19:05

Már egészen bele vagyok merülve abba, amit olvasok. Annak ellenére, hogy megannyi illusztrált rajz ékesíti ezt az újságot, bőven beindul a fantáziám. A jelenelet mint holmi filmkockák peregnek le előttem, ahogy Póki zseniálisan megmenti az áldozatot a főgonosztól. Anya megválogatta, hogy melyik képregényt veszi meg nekem. Annak ellenére, hogy ezen nőttem fel, tudatosan neveltek, irányítottak, hogy mit szabad már látnom és olvasnom és mit nem. Anya nagyon rafinált ilyen szempontból.
Hallom, ahogy zörren a zár, noha én cseppet sem figyelek fel rá. Biztos Dylan megjött. Nem jut semmi olyan az eszembe, hogy más lenne, hisz miért akarnának betörni egy nyomozóhoz? Akkor az illető bizony igen csak megszívatná magát. A fülem botját sem mozdítom, még akkor sem amikor hallom a lépteket, ahogy hallom a tompa hangokat, mint ha pakolna. De még nem ért ide. Nem igazán figyelem oda, hogy őszinte legyek, az jobban leköt, hogy most éppen majdnem lelövik Pókit. De persze már megint sikerül kivédenie.
- Te is ilyen szuperhős vagy, igaz Dick? - nem nézek fel, de már látom lelki szemeim előtt ahogy a valósnak vélt figura bólogat. Majd Dylan is betoppan a nappaliba, de csak arra sandítok fel, amikor megszólal. Eddig sem szólt, és miért dirigál? Összetörtem valamit? Nem. Kupit hagytam? Nem. Ne mondja már meg, hogy hova tegyem fel a lábam. De még szó nélkül visszatemetkezek a képregénybe. Azonban a következő szavai hirtelen akasztanak ki.
- Suli? Milyen suli? Nekem van iskolám otthon, anya nem mondta, hogy itt kellene járnom. - Egyből a kanapén ácsorgok, közben már sipákolós a hangom. Tiltakozok hát. A képregény a kezemben lóg, aggódó pillantással nézek a férfire.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Sammy   2015-07-14, 17:36


Ez még nekem is sok változás. Túl sok. Ott volt az a telefon és volt időm felkészülni... de a fenébe is, erre nem lehet! Fogalmam sincs, mit fogok vele kezdeni. Vigyázni rá, persze, ez a feladatom de ezen kívül? Mindenesetre haladjunk kis léptekkel. Nem terveztem most órákra egyedül hagyni az biztos. Amikor viszont hívnak, mennem kell. Csak egy röpke óra volt az egész, azalatt viszont próbáltam mindent kiűzni a fejemből, amit rá vonatkozik. A fiamra. Na igen, fejben már megy a dolog, de hogy ilyesmi elhagyja a szám, azt még nekem is szokni kell. Egy a lényeg, tudom, hogy ő az. Ahogy Sam is tisztában van vele, én vagyok az apja, aki elhagyta.
Viszont nem, azért sem fog ezen járni az eszem, amíg itt vagyok. Elintézem azt a pár apróságot, amiért be kellett jönnöm, pár előre csomagolt szendvics a hazafelé úton és már ott is vagyok az utcában.
Feltűnően igyekszek az egyszer biztos. Még csak az hiányzik, hogy szétpakoljon ott nekem mindent! Egyáltalán csinál olyat egy ilyen idős gyerek? Bevallom, fogalmam sincs, nem értek hozzájuk. De nagyon ajánlom neki, hogy ne egy katasztrófa sújtotta övezet várjon otthon!
Mielőtt eljöttem, bezártam az ajtót, szóval már hallani is, amikor a kulccsal babrálok a bejárat előtt. Cipő le, konyhába a vacsorának szánt szendvicsek, miegymás és eltelik vagy öt perc, mire eszembe jut, hogy igen, talán szólnom kellene.
- Itthon vagyok, Sam - mondok ennyit, valamivel hangosabban, hogy biztosan meghallja. Aztán már indulok is a keresésére. Azért nem olyan nagy a ház, hogy ne találjam meg és ha egy kis esze is van - mégpedig okos gyerek, abban biztos vagyok -, nem ment fel a padlásra.
- Hol van a lábad? - kérdezem egy pillanat alatt előszedve azt a hangot, amivel bent is szoktam beszélni, ha ki kell hallgatni valakit. Aztán megköszörülöm a torkom és próbálok visszavenni.
- Készülj, intéztem neked egy iskolát, de kellesz te is. Emlékszel? - nézek rá nagy komolyan. Biztos vagyok benne, hogy említettem neki, ha más nem egy rövid mondat elhangzott ezzel kapcsolatban.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Samuel Payne
ϟ Kor :
12
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Tanuló
ϟ Hozzászólások száma :
20
ϟ Csatlakozott :
2015. Jul. 13.
ϟ :

Boszorkánymester

TémanyitásTárgy: Dylan + Sammy   2015-07-14, 16:42

Olyan semmilyen volt ez a nap ebben az idegen lakásban. Semmit nem találok sehol, a tévében semmi érdekes sincs és egyedül vagyok a lakásban. Nem mint ha félnék, szerintem tök klassz dolog, hogy nem dirigál senki, a magam ura vagyok és tényleg azt csinálok, amit akarok. De ha egyszerűen nincs mit... Mert bizony nem nagyon van mit. Semmi olyan kaja nincs, amit nassolhatnék, már megmásztam a felső polcokat is pedig. Ó ha egyszer ezeket felérem...
Egy megoldást találtam jónak, ha olvasgatok. A hátizsákomhoz lépdeltem hát és felnyitottam. Hmm melyiket is olvassak,. DC-t, vagy Marvelt... mindkettőből van egy tucat. De mindet rongyosra forgattam már. Kéne újat venni, de ahhoz Dylantől kellene pénzt kihisztizni. Sehogy sem lesz ez így jó, mert nem fogja megengedni. Az utóbbi két napban amióta itt vagyok nála, csak azt tapasztaltam meg, hogy olyan savanyú, mint a citrom. De konkrétan. Hogy tud egy felnőtt ennyire nem élni? Mint ha nem is élvezné az életét, megjön, unott pofával megnézi a híreket esetleg, próbál nekem parancsolgatni, majd inkább lefekszik. Nem igazán van tekintélye nálam és ezt ő is nagyon jól érzi. De tudom, hogy nem fog elküldeni. Azt hiszem azzal végleg leszerepelt nálam is, anyánál is. Anya jöhetnél már értem, azt ígérted hamar itt leszel.
- Oké, legyen Pókember... mit szólnál ehhez Dick? - pislogok fel képzeletbeli barátomra, aki nagyonis eleven a számomra. Aztán csak kihalászom a hátizsákból a képregényt és a nappaliba megyek. Fog érte haragudni vagy sem, nem érdekel, de most felpakolom a lábamat az asztalra és úgy kezdek el nagy kényelmesen olvasgatni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Sammy   

Vissza az elejére Go down
 
Dylan + Sammy
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Dylan Sprayberry
» Dylan O'Brien
» Sammy & Dimitri - Egy váratlan találkozás

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Salt Lake FRPG :: Helyszínek :: Lakhelyek :: Otthonok :: Dylan háza-