Salt Lake FRPG
 

Share | 
 

 Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-14, 14:03



Benjamin & Claire

- Show me something of yourself...-

Kérdése felvet bennem egy elég huncut reakciót, amire a józan eszem azt mondja, hogy ne csináld, de sajnos a whisky győzedelmeskedik, mert mostanra az már eléggé feloldotta bennem a gátlásokat vagy épp akármi mást, ami megakadályozná, hogy ezt kimondjam.
-Miért? A rossz kislánnyal tudnál mit kezdeni?- duruzsolom kacéran, sunyi vigyorral az arcomon, közben kicsit közelebb is hajolok hozzá, mintha ez most egy csendes, bensőséges beszélgetés része lenne, de csak pár pillanatig tartom a pozíciót. Utána inkább visszafordulok a kitárt ajtó felé és azt lesem nagyon nagy érdeklődéssel.
-Halálosan komolynak azért nem kell lenni, de ez az előbbi elég csúnya vicc volt. Valld be.- lesek rá apró szemrehányással a tekintetemben, de arcomon még mindig mosoly villog. Ez is a whisky hatása lehet, ahogy az is, hogy teljesen beindul a fantáziám, ahogy közelebb hajol hozzám és szippant egyet az ujjaim közt pihenő cigiből. Nem értem, mit akarnak ezek az apróságok jelenteni, de egyre jobban kívánom. Már-már nem bírok magammal, ha a közelében vagyok és azt hiszem, ez megint csak az alkohol hibája, mert mostanra a megfontolt, hideg pszichológusnő már teljesen köddé vált. Mi lesz így az este vége? Hamarosan tényleg mennem kellene.
-Attól még elmondhatnád. A fiatalabb énemet, aki még bennem szunnyad, biztos megnyugtatná.- szökik apró mosoly az arcomra, miközben rápillantok, de már megint érzem, hogy talán túl sokat mondtam. Konkrétan közöltem, hogy a régi Claire-ből maradt még valamennyi, azaz a régi érzelmekből is. Remélem, nincs már annyira magánál, hogy ilyen alaposan elemezgethesse a mondataimat. Elég gáz lenne. Túl sokat beszélek ma este.
-Feladom. Úgyse mondod el, ha nem akarod, vagy olyat hazudsz, ami még rosszabb, mintha nem tudnék semmit.- legyintek egyet, miközben a szoknyám alján kezdek piszkálni egy nem létező szöszt. Valamivel le kell kötnöm magam. Inni már nem nagyon kellene. Haza is kell valahogy jutni még, de jelen pillanatban szerintem felállni nem tudnék egyedül. Gratulálok... magamnak!
-Nem vagyok kiszámítható.- veszem el az üveget, aztán hallgatom a kis terelését a konkrét válaszról, mert ez ugye az. A "milyen nők jönnek be" kérdésre egyértelmű, hogy minden létező infót el kell csicseregni. Mellmérettől kezdve a szemszínen át, mindent.
-Ha segítesz feltápászkodni bemegyek, de nem alszom veled azon a matracon, amin valószínűleg már mindenféle testnedvek vannak mindenféle nőktől. Kicsit várok, kitisztul a fejem és megyek szépen a saját ágyacskámba.- mormogok, miközben felé nyújtom a kezem, hogy felsegítsen esetleg, másképp fel nem kelek innen jó ideig. Csodálkozom magamon, hogy ezt most így kinyögtem egy szuszra, mert süt belőle némi elítélés, féltékenység és irigység... talán? Gőzöm sincs már. Minden esetre tényleg nem alszok vele egy matracon. Annak nem lenne jó vége.
Mikor sikeresen elindulunk, megvárom, amíg megmutatja az irányt, hol is van az a matrac és amint odaérünk, eldobom magam keresztbe az egészen és sóhajtok egy nagyot.
-De rég forgott velem ennyire a világ.- kuncogok egyet, majd kicsit arrébb tornászom magam, egyik karomra könyökölök és megtámasztom a fejem, úgy pislogok rá.
-Szóval. Mi a válaszod? Segítek a kérdéssel kapcsolatban. Mi az, ami minden olyan nőben közös, aki iránt valaha is éreztél valamit?- nagyon megeredt a nyelvem és ennek nem lesz jó vége, mert, ha a nyelvem megered, utána a tetteimen se tudok uralkodni. Nem akarok hülyét csinálni magamból, de annyira jó most így el lenni vele. Mintha semmi nem történt volna abból, ami olyan rossz volt. Vagyis, hogy jó ideig nem láttuk egymást és nem beszéltünk.





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-11, 14:24

Claire / Ben

Mert az általa választott verzión nem akadtam ki. De tényleg mindegy most már. Igaza van. Rohadtul felesleges ezen rugózni. Idővel úgyis megtudom, ha akarom. Ha ő is akarja. Ha úgy hozza a sors. És ha éppen annyira együtt áll a világmindenség, hogy közben kuruttyoló remeterákok sem felejtenek el potyorászni az égből.
Végül inkább csak sóhajtok egyet, és keresek valami más témát, ami kellőképp eltereli a figyelmem erről a kérdésről.
- Nem is baj. Mondd, mit is kezdenék egy kislánnyal? – pillantok rá meg sem próbálva ártatlannak tettetni magam.
- Pech. De értettem, akkor innentől kezdve halálosan komoly leszek – bár a hangsúly és a halvány mosoly némileg éreztetni, hogy most is viccelek. Vagy mégsem? Olyan, mintha most egy kiragadott helyen és időben lennénk, egy talpalatnyi szigeten, ahol minden irreálisan máshogy működik, mint a valóságban. Fogalmam sincs, mi lesz, ha két nap múlva újra találkozunk, ő ismét a pszichológusom lesz, én a páciense. Vajon visszaáll magától minden a néhány órával ezelőtti állapotba, vagy megmarad valami ebből a régihez hasonló, nosztalgikus hangulatból?
Mélyet szippantok a cigijéből, a whisky és a füst lassan kezd kissé elbódítani, így abból sem csinálok ügyet, hogy menet közben majdnem lesmárolom. Csak az utolsó pillanatban változtatok ugyanis irányt, és végül az arcától alig pár centire lévő dohányt fonják körbe az ajkaim. Nem mondom, hogy csókot terveztem, de nem sokon múlt, hogy majdnem megtévedtem.
Ez a sok szexuális kérdés, ami röpköd itt köztünk a levegőben, kezdi egyre inkább ingerelni az agyam, és ebbe az irányba terelgetni a gondolataim. Ezt a nagy békülős hangulatot akár megkoronázhatnánk egy sokkal intimebb gesztussal is, még a hely és az idő is tökéletesen alkalmas lenne rá, de akármennyire is kezd hatni rám a lassan teljes egészében elfogyasztott ital, azt még így is sejtem, hogy Claire nem igazán lenne vevő erre a folytatásra.
Pedig egy forró szex talán sok múltból gyökerező problémánkat feloldana. Jobban, és hamarabb, mint bármiféle megbeszélés. Ám a kérdéséből kiindulva, amit voltam kedves passzolni, kapizsgálható, hogy hamar arra terelné a témát, hogy ő már az elején tudta, hogy csak meg akarom fektetni egy éjszakára.
Csodálkozom is, milyen bölcs lettem így félrészegre alkoholizálva magam.
- Mégis mi lenne izgalmas abban, ha elárulnám? – fújom ki a füstöt, miután hátammal ismét visszadőlök a korláthoz. – Messze a múltban történt, úgyis csak addig foglalkoztat már, amíg van min tépelődni rajta.
És amúgy sem érdemli meg, hogy sokkal konkrétabb legyek. Eddig ugyanis én voltam az, aki tisztán játszott. És aki tíz éven át azon töprengett, vajon mi is történhetett. Mi miatt siklott ki ennyire ez a szépreményű kezdet. Az már más kérdés, hogy végül a sértettség és a keserűség összerakott bennem egy viszonylag stabilnak mutatkozó magyarázatot, amit aztán addig ismételgettem, amíg teljesen el nem hittem. És amiről most elvárja tőlem, hogy a bizalom nevében vakon higgyem el, hogy nem úgy volt, anélkül, hogy konkrétabban tisztázná előttem.
Én pedig belementem az alkuba. De ennyi visszafricska igazán jár.
- Sosem állítottam az ellenkezőjét – moccan sunyi mosolyra a szájam széle, ahogy rám fogja, hogy gonosz vagyok. Ezt pedig a következő kérdésemmel is alátámasztom. Élvezettel szemlélem, mennyire kizökkenti, és nekem már ez is elég. Azt sejtem ugyanis, hogy az előbbi húzásom után nem számíthatok válaszra. És az alattomos mosolya hamar tudatja is velem, hogy jól taktikázgatok.
- Túlságosan kiszámítható lettél – viszonzom a szemtelen vigyorát, tovább gonoszkodva, ha már így hivatalosan is rám ragasztotta a címet, és közben átadom neki az üveget.
Hogy milyen nők jönnek be? Na lám, fogas kérdés, ezen gondolkodnom kell.
- Milyen adatokra vagy kíváncsi? Mellbőség, hajszín, miniszoknyaviselet? – kérdezek vissza elviccelve a kérdést.
- Nem jössz be közben? Kezd kissé hűvös lenni idekint – tudakolom, hogy nyerjek egy kis időt, és fel is tornázom magam, hogy kinyújtózhassak. – Van idefent egy matrac, ha megfelel erre a néhány órára. Nem ősrégi, patyolat tiszta, nemrég hozattam fel.
Azt már persze nem teszem hozzá, hogy miért. És azt is csak feltételezem, hogy itt akarná átvészelni az éjszakát, végül is akár egy taxit is hívhat.



_________________

Here I come just a big bad man
I take what I want and I want you...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-08, 23:44



Benjamin & Claire

- Show me something of yourself...-

Sejtettem, hogy az új infókat nem úgy fogja fogadni, ahogy kellene. Mire is számítottam? Hiszen férfival van dolgom. Kitekergetik a mondandómat és úgy alakítják át, hogy az mindenképp sértő legyen számukra.
-Tudod, hogy nem így értettem. Inkább úgy, hogy... ez túl furcsa és nem biztos, hogy elfogadtad volna. Sőt. Tudom, hogy kiakadtál volna. De mindegy is már. Idővel megtudod, ha akarod.- sóhajtok egyet, közben vállat vonok, mert már megint feleslegesen magyarázok. Úgyis akkor derül majd fény erre az egészre, ha egyszer elárulom neki, hogy mi van. Akkor majd kiderül, hogyan is reagált volna erre de, a túrán látottak után azt kell mondjam, hogy vagy nem hinné el és keresné a bűvésztrükkökre a választ, vagy úgy tenne, mintha semmi nem történt volna.
-De a rossz kislány is szunnyad ~még~... -amíg nem áll neki előpiszkálni, mert ennyi tömény után félek, hogy nem tudnám kordában tartani. Igazság szerint, talán okosabb lenne lassan lelépnem. Bár, hogy azt hogyan fogom csinálni, még nem tudom, mivel nem ülhetek így kocsiba. Most komolyan hívjak taxit? És, hogy kerülne haza a kocsim? Őrület, mikbe bele nem rángat már megint.
-Lehet, hogy tényleg nem.- vigyorodok el én is és talán tényleg jobb, ha nem tudok a fiúk kanos tinis dolgairól. Ben is maradjon csak meg annak a cuki srácnak, amilyennek emlékszek rá. Nem kell itt elrontani az összképet olyan wc-ben kukkolós sztorikkal vagy hasonlókkal. Annyira elrontaná az összképet.
-Pedig nem jó dolog más idegeivel játszani. Viccelődni meg pláne nem, ha olyan a bizalmi kapcsolat, mint a miénk most. Épp most kezdett el épülgetni. Mi van, ha legközelebb meg majd nem hiszem el azt se, ha igazat mondasz, mert azt hiszem, hogy szórakozol?- lesek rá tanácstalanul, mert ugye ez is benne van a pakliban, ha valaki sokat szórakozok, ugyanakkor egy kis sunyi mosoly is rejtőzik az arcomon, mert most épp azt akarom elérni, hogy elszégyellje magát picit és megígérje, hogy nem szórakozik. Bár, ez úgyse fog megtörténni. Ismer már és tudja, hogy erre megy ki a játék. Fenébe!
Pillanatokkal később viszont, már nem igazán van agyam ezen gondolkozni, mert teljesen elvonja a figyelmem, ahogy közelebb hajol és ajkai közé veszi óvatosan a cigit, amit tartok. Hirtelen olyan forróság önt el, hogy szinte ég a fejem és érzem, hogy a tekintetem azt ordítja "Csókolj meg!" de még jó, hogy ő ezt nem látja. Addigra pedig, mire elhúzódik, el is tüntetem.
-Gyanítom, hogy azért akartál megcsókolni, mert komoly szándékaid voltak velem, csak mégis ott van bennem a kis pesszimista gondolat, hogy talán tévedek. Ezért kérdezem.- vigyorodok el kissé elpirulva, mert csak most esik le igazán, hogy az előbb bevallottam neki, hogy szerelmes voltam belé. Persze, úgyse hiszi el, de attól még tudja és agyalni fog rajta, hogy vajon igazat mondtam-e és idővel talán rádöbben, hogy tényleg így volt. Egek, ez egyre zavarosabb.
-Mi? Na nee! Nem ér passzolni egy ilyen kérdést.- förmedek rá morcosan, mikor kinyögi, hogy akkor ő most passzol és most komolyan megsértődök rá. De ettől függetlenül persze, gondolom nem fogja megváltoztatni a véleményét. Nem fogja elárulni. Hogy miért? Mert élvezni fogja, hogy ez engem idegesít.
-Akkor meg pláne elmondhatnád. Most már úgyis mindegy.- sóhajtok egyet lemondóan, mert hiába, hogy mindegy, attól még jó lenne tudni. Kicsit feldobná az egyébként szar emléket a gimiről, ha tudnám, hogy ő tényleg, igazán szeretett és még inkább megbizonyosodnék róla, hogy én vagyok a világ legnagyobb marhája, mert félelemből, egy pillanat alatt eldobtam magamtól. Vagy ennek így kellett lennie?
-Gonosz vagy.- morgom oda álmorcosan, mikor visszavág a saját mondatommal, aztán a következő kérdése hallatán kishíján eldőlök oldalra a meglepettségtől. Ez meg mégis miféle kérdés? Konkrétan csípőből rá tudnám vágni, hogy akkor is lefeküdnék vele, ha úgy tudnám, hogy nem halálos beteg. Itt, most, azonnal. Így viszont, ha már ő aljas volt én is az leszek.
-Passzolok.- vigyorgok rá szemtelen, aljas, sunyi, számító vigyorral, majd átveszem a whiskys üveget és gondolkozok, mi is legyen a következő kérdésem.
-Milyen nők jönnek be?- kérdezem végül, ha már ilyen forró a téma és egyben így akkor ki is tudom tapogatni, hogy mennyire vagyok jelen pillanatban az esete. Persze, külsőre az vagyok, ez egyértelmű, na de belül?





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-08, 22:56

Claire / Ben

Újabb részletek kerülnek elő a „nagy titokkal” kapcsolatban. És igazából meg is lepődöm. Nem is tudom, hogy melyiken jobban: hogy hajlandó megosztani velem ezeket az információkat, vagy inkább a közölt adatok tartalmán.
Viszonozta az érzéseimet? De hát, mégis honnan tudja, hogy én mit éreztem akkor? Nem volt lehetőségem elmondani neki. Pedig el akartam. Hülye kis zöldfülűként azt terveztem, hogy megcsókolom, és színt vallok előtte, de az akció már az első fázisnál elakadt.
Másrészről pedig... mi az, hogy viszonozta az érzéseimet?! Ez nekem új. Új elem a gépezetben. Hogy vághatja csak így ide? És miért most kell megtudnom? Ez olyasmi, ami még feldolgozást igényel. Egy elég fontos részlet, amiről eddig fogalmam sem volt.
Ahogy ránézek, a tekintetemre kiül egy árnyalatnyi meglepetés, de leginkább az, hogy próbálom hova tenni a hallottakat, beleilleszteni a múltba. Végül kissé összeráncolom a homlokom.
- Ja persze... biztos egy degenerált vagyok, aki úgysem fogná fel, igaz? – valahogy kiszökik belőlem ez a mondat, mert kicsit sem esik jól, hogy épp az értelmi képességeim felől közelíti meg a dolgot. Hogy pont ezt használja kifogásnak. Bár én is érzem, hogy egy kicsit talán túlreagálom, de akkor is felfortyant bennem a düh néhány pillanatra. És ennek köze sincs a rohamokhoz, ez csak szimplán... sértő.
De a harag nem marad sokáig, a következő kérdésnél már újra halvány mosoly színezi az arcom.
- Viszont a doktornő most nincs itt – hívom fel a figyelmét erre a csekélyke, de annál fontosabb részletre. És meg is hagyom neki a választást, hogy eldöntse, mire is gondoltam ezzel.
- Hidd el, nem akarod tudni – vigyorodom el, ahogy a kanos tizenévesek képességeit kezdi boncolgatni. Igazából, tudnék mit mesélni, de attól tartok, nem lenne rám büszke. A lényeg viszont, hogy végül jól veszi a poént, és le is telepedik mellém a bekészített helyére.
Ahogy ujjaim végigkúsznak a lábán, és megérintem a térdét majd a combja alsó részét, valahogy másabb hatást érek el vele, mint fél órával ezelőtt. Mármint nem nála. Az alkohol tenné? Az egyre inkább begyűrűző téma? Vagy valami még alattomosabb? A gondolatom arrafelé téved, milyen is lenne, ha most is úgy tennénk, mint azon a kiállításon. Nem akarom tudni, hogy ő az, de a teste magához vonzza az érintésem. Vonzaná, ha engedném neki.
- Na ezt például nem tudom megígérni – jelentem ki mosolyogva, mikor kiadja a feltételt, hogy ne csináljak ilyet többé. Ó, hogy a fenébe ne? Ahhoz túlságosan jól reagál.
A cigit örömmel fogadom, és jólesően szívom magamba a füstöt, de ahelyett, hogy elvenném a kezéből a szálat, inkább odahajolok hozzá, és az ajkaim forrasztom rá a felkínált élvezeti cikkre. Az arcom így csak néhány centi távolságba kerül az övétől, nem is tudok ránézni, annyira közel van.
Halkan hümmögök csak a válaszára, nem is tudom, hogy elégedett vagyok-e vele. Kicsit, mintha kikerülte volna, de hát végül is nem lenne fair felróni neki. A helyzetet és a társaságot figyelembe véve.
A kérdése egy kis mosolyt csal az arcomra.
- Nem azt mondtad az előbb, hogy viszonoztad az érzéseimet? Akkor ezek szerint mégsem tudod, mit viszonoztál? – teszem fel a kérdést ravaszmód, játékosan, és egyben válasznak is szánva. De tudom, nem fog megelégedni vele, ezért nem sokkal később felhasználom az első kibúvómat, és nem vagyok rest elsuttogni a bűvös szócskát.
- Passz – fordulok felé egy rosszfiús félmosollyal. Nem, ezt nem fogom most elárulni. Valahogy nem vagyok ma olyan hangulatban, hogy szerelmi vallomások röpködjenek az ajkaimról. Még akkor sem, ha a régi énem a téma. Ezt az információt egyáltalán nem kell tudnia. Mégis mit befolyásolna? Most már semmit.
- Ez már úgysem lényeges – húzom fel lazán az egyik térdem, és rákönyökölök, míg a másik lábam nyújtva marad. – Vagy úgyis mondhatnám, hogy sosem tudod meg – célzok vissza az ő korábbi mondatára.
- Ha kiderülne, hogy van egy súlyos betegségem, és már csak néhány hétig vagyok életben, lefeküdnél velem? – kormányozom ki a kezéből a whiskyt, és határozottat húzok belőle.


_________________

Here I come just a big bad man
I take what I want and I want you...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-07, 22:55



Benjamin & Claire

- Show me something of yourself...-

Tudom, hogy nem érti most még, miért is titkolom annyira az okát annak, hogy lekoptattam, de tudom, ha egyszer elmondom neki, teljes mértékig meg fogja érteni. Őt óvtam. Őt féltettem. Akkor még nem tudtam, mire vagyok képes és, hogy hogyan is kellene kezelnem az egészet. Tényleg teljesen meg voltam rémülve, de leginkább Őt féltettem. Ha megsérült volna miattam... nem bírtam volna élni a tudattal. Annál még ez is jobb volt, hogy tudtam, onnantól kezdve gyűlölt.
-Annyit elárulhatok, hogy nem te voltál az oka, Ben és nem is az, hogy ne viszonoztam volna az érzéseid. Ennél jóval összetettebb és ... ép ésszel alig felfogható dolog miatt tettem azt, amit.- magyarázom halkan, nyugodtan és őszintén, miközben rápillantok. Ez azt hiszem, elmegy egy kisebb szerelmi vallomásnak is. Szerettem. Borzalmasan és ez az érzés még most is ott lappang bennem. Kérdés, hogy elkezdi-e újra megpiszkálni és, hogy benne is maradt-e még ebből az érzésből, vagy megmaradunk szigorúan szakmai kapcsolatban?
-Szerintem az, ahogy a kiállításon viselkedtem, megadja az őszinte választ. Viszont, ha a doktor nő beszélne belőlem, azt mondanám, hogy tényleg soha nem tudhatnád meg, semmilyen körülmények között sem.- mert valójában így van. Ha most valaki tudná, hogy mikről beszélgetünk és, hogy nem szakmailag ücsörgünk most itt... nem tudom, mit szólnának. Olyan, mintha randiznék egy pácienssel, ami ugye nem korrekt. Nem véletlenül jutott eszembe, hogy talán csak így akar majd csőbe húzni és újra tönkre tenni, de ezt inkább elnyomom magamban. Megszavazom a bizalmat felé, hogy nem ezek a szándékai.
A hab viszont még, csak most érkezik arra a bizonyos tortára. Lefényképezett? Pucéran? Hogy a fenébe nem vettem észre? És miért csinálta ezt? Pillanatok alatt kiakadok persze, ami szerintem érthető, mire elneveti magát és közli, hogy csak vicc volt. Válaszul persze, csak vállba bokszolom, ahogy régen és fejet csóválva elnevetem magam én is. Bár még mindig bennem van a kétely, hogy nem viccelt, csak így akar megnyugtatni.
-Aljas vagy. Nem nézem ki belőled, vagyis az akkori énedből, de ki tudja mire képes egy kanos tini.- sóhajtok és vállat vonok, majd figyelem, ahogy leül és a keze a lábamra csúszik. Elakad a lélegzetem -úgy tűnik, ez már mindig így lesz, ha hozzám ér-, aztán szót fogadok és lehuppanok mellé, a zakójára.
-Nem haragszok, de ne csinálj ilyet többé.- sóhajtok egyet fejet csóválva, aztán tovább szívom a cigimet és átnyújtom neki, hátha kér belőle. Oké, akár egy új szálat is adhatnék neki, de gondoltam, megosztozunk ezen, mint régen mindenen.
-Ami igazán beindít?- kérdezem kissé meglepetten és nyelek is egy nagyot, mert a téma már egyre... forróbb. Nagyon a szex felé orientálódtunk, ami nem baj, csak őrülten borzolja a kedélyeket. Viszont örömmel látom, hogy rá is kezd hatni az alkohol. Talán, holnap nem is fog emlékezni erre a beszélgetésre. Bár gyanítom, nincs nekem ilyen szerencsém.
-Lássuk csak. Ha a nyakamra vagy a tarkómra kapok csókot, az mindenképp libabőrössé tesz. De beindít az is, ha meglepetésszerűen közelebb ránt magához az aktuális személy a derekamnál fogva. Nem tudom. Elég összetett ez. Mikor, mire vágyik az ember.- vonok végül vállat, majd elkezdek gondolkozni a következő kérdésen, amit először nem akarok a szex felé kanyarítani, de végül mégis csak ott kötök ki.
-Tényleg szerettél és nem csak meg akartál fektetni akkor rég?- fordítom felé a fejem egy óvatos, kíváncsi pillantással karöltve, amit nem veszek le róla akkor sem, mikor iszok az üvegből. Kíváncsi vagyok, mit fog válaszolni. Őszintének kell lenni.





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-07, 22:24

Claire / Ben

- Már kérdés, hogy mire gondolsz megbeszélés alatt. Tekintve, hogy még most sem árultad el, hogy mi okozott gondot akkor – mutatok rá a számomra lényegre. Ha fel is hívtam volna valamikor, el nem tudom képzelni, hogy segített volna a helyzeten. De az tény, hogy minél tovább húzódik egy ilyen ügy, annál nehezebb feloldani. Fogalmam sincs, mit fog mondani, ha egyszer majd méltóztat beavatni, hogy mégis mi miatt nem kért belőlem.
Másrészt azért sem lett volna előnyös beszélnünk, mert azokon az estéken, amikor a telefonnal vívtam, általában nem voltam tejesen beszámítható. Vagy drog volt bennem, vagy pia, nem is kis mennyiségben. Akkoriban szerettem a szerek hatásának betudni a késztetést, de utólag mindig jól tudtam, hogy ez csak öncsalás. A drogok inkább csak azt az emésztően vastag büszkeség- és sérelemfalat marták le bennem, ami normál esetben távol tartott tőle, és egészen Párizsig űzött.
De erre legalább nem kérdezett rá.
- Ne keseríts el ennyire – mondom hamiskás mosollyal az arcomon, persze, lehetetlenség eldönteni, hogy csak játszom-e, vagy valamennyire komolyan gondolom. Látszani mindenesetre nem látszik rajtam, de ez a mondat valahogy egészen mélyre talált. Tudom, hogy az egész szituáció egy vicc, játék, ahol félkomoly kommentárok röpködnek, de nehéz figyelmen kívül hagynom, hogy mennyire összetört, amikor először szembesültem ennek a kimondatlan mondatnak a tartalmával.
Kamaszkorom minden lobogó lángjával vágytam rá, magamnak akartam, nem csak egy éjszakára, hanem őrülten sokra. A kívánságom azonban, amiért sokat megadtam volna, sosem teljesült. Valahogy ezt jelenti most nekem ez a soványka mondat.
Ennek ellenére megvallom neki a kiállításos terveimet, és hogy mi történt volna, ha... De jobb is, hogy nem kommentálja. Én pedig jóval vidámabb téma felé lavírozok. Szemeim rezzenetlenül figyelik minden reakcióját, még pislogni is alig pislogok. A hatás pedig azonnali: látom, hogy teljesen ledermed, és a várva várt pír is megérkezik. Na meg a kiakadás. De hát elismerem, teljesen jogos, én mégis csak vigyorogni tudok rajta. Ahogy mérgesen kikapja a kezemből az üveget, és ahogy füstölög, elnevetem magam. Kész, eddig bírtam.
Nekidőlök a korlátnak, és a hátamat nekivetve szépen lecsúszom a földre.
- Csak vicceltem – bököm ki végül, mikor felteszi a kérdést, és mikor már meg tudok szólalni. – De ez óriási volt. Látnod kellett volna az arcod. Tényleg kinézted belőlem? Hm? – markolom meg a lábait, és a kezem újra felfelé siklik a szoknyája irányába, végül pedig kicsit kibillentem, nem annyira hogy elessen, épp csak hogy érezze az invitálást, üljön csak le ide mellém.
Még vetkőzni is elkezdek a kedvéért: lekormányozom magamról a zakómat, és szétterítem a földön, hogy arra telepedjen.
- Nem mondom, hogy nem tudtam volna vele mit kezdeni, de csak egy ártatlan vicc volt – mondom kicsit csendesebben, és ránézek. Kicsit nyaktekerve sandítva fölfelé. – Ugye, nem haragszol- villantom rá az italtól és a jókedvemtől csillogó bociszemeimet.
Azt hiszem, már rám is kezd hatni kissé a whisky, de gyakorlott szervezet révén messze nincs még semmi gond.
- Viszont bármennyi potya kérdést tettem fel közben, az igazi most következik: Mi az, ami a leginkább beindít? – a kezem pedig felé nyújtom az üvegért, és közben épp olyan arcot vágok, mintha azt kérdeztem volna, hogy szereti-e a tejet.
Igen, az én ötletem volt ez a játék. És minden percét imádom.


_________________

Here I come just a big bad man
I take what I want and I want you...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-07, 21:22



Benjamin & Claire

- Show me something of yourself...-

Igaz. Az Életnek túlságosan sok humorérzéke van, ráadásul a morbid fajtából. Minden esetre, ha nincs ez a humorérzék, mi most nem lennénk itt. Ha azon a kiállításon nem találkozunk, akkor Ő nem balhézik és nem kerül a karmaim közé. Akkor pedig nincs ez a beszélgetés és ki tudja, hogy még hány évet éltünk volna le úgy, hogy nem beszélünk egy szót se.
-De sajnálom, mert akkor nem vesztettünk volna talán tíz évet. Bár igazából nem tudom, hogy az idő jót tett-e ennek a dolognak, vagy jobb lett volna még melegében megbeszélni valahogy. Félek, hogy így túlságosan elfekélyesedett az a seb.- sóhajtok egyet még mindig szomorkásan, miközben újabb füstadagot eresztek ki ajkaim közül, majd a megjegyzésemet követő reakciója hallatán elvigyorodok. De még mennyire, hogy tudok rossz kislány lenni. Ha megtapasztalná... többé soha nem engedne el.
-Azt te édesem, sosem fogod megtudni, mennyire vagyok én rossz kislány valójában.- kúszik szemtelen mosoly az arcomra és, csak az a baj, hogy ezt a kijelentést még én sem hiszem el. Amennyire be tud indítani és amennyire vágytam Rá már akkor rég is... az a kíváncsiság még mindig nincs kielégítve és nem is fog addig nyugodni, amíg meg nem kapja, amit akart. Azaz Benjamint még, ha csak egy éjszakára is. Emlékszek, milyen gyengéden és lágyan tudott megérinteni, ha megfogta a kezem vagy a combom. Annyira szeretném tudni, hogy milyen, ha máshol is megérint és esetleg kicsit vadabbul teszi. És itt megjegyezném, hogy a whiskyt el kell zárni előlem.
Az elhatározásomnak viszont annyi, mikor olyan édesen elsziszegi nekem azt a rövidke, de annál izgatóbb szavacskát. Válaszul, csak sokatmondóan rápillantok, majd elpöckölöm a cigimet és átadom az üveget. Ő jön a kérdéssel.
-Igen, emlékszek.- bólintok homlok ráncolva, mikor elkezdi felvezetni a következő kérdését, mert fogalmam sincs, hogy hová is akar ezzel kilyukadni. Feszülten figyelek, hogy mi lesz a kérdése azzal az estével kapcsolatban végül, mikor kinyögi a kérdést, először ledermedek -fel kell dolgozni a friss adatokat-, majd elkerekednek a szemeim és érzem, hogy fülig pirulok.
-Te tényleg egy ilyen aljas szemét voltál már akkor is? És mire volt ez jó? Remélem, amikor előadtad a fél sulinak, hogy meghúztál, a képet is megmutattad mindenkinek.- magyarázok kissé feszültebb hangulatban, mint eddig voltam, de persze nem akarok én össze veszni ezen, mert már olyan mindegy. Tíz éve volt, viszont így is felhúz a dolog, mert gyanítom, hogy körbe mutogatta. De amúgy is, mire volt ez jó?
-Add ide azt a rohadt üveget.- sóhajtok, majd cseppet sem óvatosan elmarom kezei közül az üveget és jó alaposan meghúzom. Olykor-olykor rápillantok és a tekintetem szerintem nem azt sugallja, hogy szerintem is olyan vicces ez, mint szerinte, de végül inkább csak a következő kérdésemre gondolok.
-Meg van még ez a kép? És minek kellett az neked?- nyújtom is át egyben az üveget egy szúrós pillantással karöltve és, ha már az előző cigit eldobtam, ennek a hírnek köszönhetően most újat gyújtok. Aljas dög. És én ebbe voltam szerelmes évekig. Jézus Isten.





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-07, 21:01

Claire / Ben

- Ó, dehogy nincs – mélázok el a szavain, és akaratlanul is eszembe jut néhány olyan eset, amire ez ugyanúgy ráillik, mint a kiállításos esténkre. De kétségkívül ez szólt a legnagyobbat.
Felé fordulok, ahogy előkotorja a cigit, és magam is elveszek egy szálat, ha már ilyen szépen nyújtja. Más kérdés, hogy ha nem tenné, úgyis kunyeráltam volna egyet. Hagyom, hogy a tenyerembe pottyantsa a gyújtót, és már pöfékelek is. A füst most már akadálytalanul jut le, és kúszik vissza is, mintha az a múltkori alkalom a tónál meg sem történt volna. Bárcsak tényleg így lenne.
- Ne sajnáld, úgysem lettem volna önmagam – követem merev tekintettel a szomorkás mosolyát, és az utcára sikló tekintetét is. De végül észlelem, hogy ismét rajtam a sor, és feltehetem végre a kérdést, amire borzasztóan kíváncsi vagyok.
- Rossz kislányt? – mosolyodom el azon nyomban, ahogy meghallom a szájából ezt a kifejezést. – Hát tudsz te olyan is lenni? – kérdezem kicsit incselkedve vele, mintha el sem akarnám hinni. És persze nagyon is tetszik a válasza, a mosolyom még akkor is kitart, amikor a cigibe szívok.
Hazudnék, ha azt mondanám, nem számítottam rá, hogy visszadobja a kérdést. Biztosra vettem, hogy ez a téma az ő kíváncsiságát is megmozgatta.
- Szex – mélyesztem kékjeimet késlekedés nélkül az ő pillantásába, ahogy elsziszegem ezt az egyetlen szócskát, és ajkaim közül kieresztem a füstöt. Az őszinteség, az őszinteség. Szemernyi kétségem sincs, hogy így végződött volna az az este. Most pedig már főleg nem, hogy az imént ő is bevallotta, mi járt akkor a fejében.
Ezt pedig nem is nagyon hiszem, hogy szükséges tovább indokolni. Úgyhogy megint csak jöhet az én köröm. Újabb korty whisky, és egy rövid gondolkodás.
- Amikor a szüleid Tokióba utaztak, nálad aludtam. Emlékszel? A földön akartam bevackolni magam a szobádban, azt bizonygatva, hogy milyen lovagias vagyok – mesélem somolyogva.  – De végül rávettél, hogy feküdjek oda melléd, úgyis franciaágyról van szó. Nem zavar – tartok egy kis szünetet, kiélvezve, hogy halvány lila gőze sincs, hogy hova is akarok kilyukadni.
- Észrevetted, hogy éjszaka kigomboltam a hálóingedet, és lefotóztalak meztelenül? – villantok egy egyre nehezebben visszafogott sunyi vigyort felé. Mert a választ is tudom: ha észrevette volna, mára bizonyára nem csak ez az egy heg díszítené a képem.


_________________

Here I come just a big bad man
I take what I want and I want you...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-07, 13:03



Benjamin & Claire

- Show me something of yourself...-

Szóba kerül az a kiállítás ahol az egész kezdődött én pedig, már pusztán az emlékére is libabőrös leszek. Istenem, ott annyira... annyira csodás volt. Nem tudtuk ki kicsoda, csak látatlanban flörtöltünk és érződött kettőnk közt a vonzalom. Szinte tapintani lehetett, hogy letépnénk egymásról a ruhát más körülmények között, ha senkit nem érdekelnének a következmények vagy a holnap. Annyira vonzott, mint valami éhezőt egy tál finom sült hús. Csak azt éreztem, hogy akarom és élvezem, hogy kitüntet a figyelmével. Na ez az, amit nem mondok el neki. Rákérdezni meg remélem nem fog.
-Hát az valami fenomenális volt. És még mondják, hogy az életnek nincs humorérzéke.- sóhajtok egyet lemondóan, majd én is elvigyorodok és, ha már ennyire lazulunk beletúrok a táskámba, hogy elő vakarjam a cigis dobozom. Oké, tényleg csak koca dohányos vagyok és simán nem lenne szükségem rá, de most jól esne.
-Kérsz?- nyújtom felé a dobozt, miután ajkaim közé veszek egy szálat majd, ha döntött, leteszem a lábamhoz a dobozt -gondolom kelleni fog még-, elő vakarom a gyújtóm és már pöfékelek is. Persze, átadom neki is a gyújtót, ha elvett egy szál cigit, majd leteszem azt is a cigis doboz mellé.
Mikor aztán felvetem az újabb kérdésem, ő pedig válaszra nyitja ajkait, feszült figyelemmel hallgatom. Persze, már az első szó megnyugtat. Volt, hogy hiányoztam neki. Mikor pedig folytatja, szinte érzem, hogy egy újabb döglött lepke kel életre mélyen bennem. Ha tudná, nekem hányszor kellett visszafogni magam, hogy ne hívjam fel vagy ne keressem meg. Sőt. Volt, hogy meg is kerestettem, persze nem magánnyomozóval, hanem mágiával, amit most megint csak nem tudok neki elmondani. Egy időben tudtam mindig, hol tartózkodik, de aztán rájöttem, hogy feleslegesen vágyódom utána. Többé nem fogunk találkozni. Erre tessék.
-Azért sajnálom, hogy végül nem a telefon győzött.- mosolyodok el szomorkásan, miközben tekintetem az Ő kékjeibe fúrom, végül inkább lepillantok az utcára, ami alattunk terül el és szívok egy nagyot a cigimből. Azt se mondhatom el neki, hogy abban a pár pasiban, akikkel komolyabban összejöttem, mindig Őt kerestem. Hogy úgy érezzem magam mellettük, mint mellette és, hogy olyan emberre találjak bennük, amilyen ő volt.
-Tekintve, hogy piszkosul élveztem azt a flörtöt és rohadtul beindult a fantáziám is... talán arra az egy estére elő hoztam volna magamból a rossz kislányt. Már, ha a partner is arra evickélt volna, ugyanakkor... akár egy randit is el tudtam volna utána képzelni, hogy komolyabban megismerkedjünk vele.- vonok vállat a válaszom végén, de ugye tekintetemből kiolvasható, hogy az öltöny leszaggatós, bútor borogatós vad éjszakára szavaztam volna inkább. Amennyire pezsgett körülöttünk a levegő...
-Na és neked mik voltak velem a terveid, amíg ki nem derült, hogy én én vagyok?- kérdezek vissza sunyi mosollyal, miközben lágyan elhúzom kezéből az üveget és kortyolok egyet. Egyre jobban érzem a whisky hatását, mert egyre őszintébb vagyok és egyre bátrabban mutatom ki, mennyire vonzott Ő mindig is. Most is. Őszintén szólva, mikor megkért, hogy keressem meg a sötétben, titkon egy csókot reméltem, hogy az lesz a jutalmam majd, de ez túl idilli elképzelés volt. Miért is csókolna meg, mikor egészen máig gyűlölt?
A cigit szép lassan elszívom inkább, aztán megparancsolom magamnak, hogy le kell állni a flörtöléssel, a kétértelmű megjegyzéssel és a vágyak korbácsolgatásával, mert másképp ez nem fog máshova vezetni, mint egy ágyba, holnap pedig minden megy tovább, ahogy eddig. Akkor azon vesznénk össze, hogy egy éjszaka volt az egész nagy békülés célja.
-Csak őszintén!- teszem még hozzá, mielőtt válaszolna, közben elvigyorodok és inkább elpillantok az égen kirajzolódó csillagok sokasága felé. Gyönyörű ez az este.





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-07, 12:37

Claire / Ben

- Ne is – produkálok egy félmosolyt válaszul. Ha hízelegne, abból csak a problémák lennének. Viszont én sem nagyon fogok. A kérdés csak az, hogy ha olyat kérdezünk, amihez nekünk magunknak is közünk van, elviseljük-e majd az igazságot. Én eddig szándékosan kerültem a rám vonatkozó kérdéseket, de előbb-utóbb – bizonyára a whiskysüveg üresedésével egyenes arányban – úgy is előjönnek.
Nem tudom felmérni, mennyire éri váratlanul, vagy mennyire töri le esetlegesen a válaszom. De én már egyszer belenyugodtam abba, hogy soha többé nem találkozunk, erre építettem mindent, aminek a segítségével annak idején túlléptem a történteken, és most épp ez az alap ingott meg alattam.
Egyelőre több a negatív a találkozásunkban, mint aminek örülni lehetne. Épp csak ma kezdett el változni egy picit ez az egész. Még beláthatatlan hol is fog végződni. Az, hogy újra hasonló lesz, mint régen, most még táncoló délibáb csupán.
Játékosan, kételkedve felvonom a szemöldököm, ahogy a párhuzamos viszonyokat említi, és amíg a folytatást fontolgatja, végig is pörgetem ezt a verziót. De végül is ki tudja... az ember sokat változhat tíz év alatt, lehet valójában egy férfifaló lett belőle. Még akkor is, ha személy szerint ezt erősen kétlem.
Ám hamar bebizonyosodik, hogy mégiscsak jól gondoltam, és villantok is egy sejtelmes mosolyt, ahogy hallgatom az érveket, a kifogásokat... különösen tetszik, ahogy a végén lekanyarintja a témát.
- Na igen, azt jól megcsináltuk. Már-már művészi alakítás volt. Lehetett volna akár az évszázad melléfogása is – gondolok vissza én is nagyvonalakban a kiállításon történtekre, és halvány mosollyal megingatom a fejem, ahogy hagyom a támaszkodó könyökeim között lebukni egy kicsit.
A válasza alapján megkérdezhetném, hogy milyen gyakran bukkan ilyesforma alakokba, vagy hogy gyakran flörtölget-e ilyen helyen, mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok rá kíváncsi, de... van valami, ami jelenleg sokkal élénkebben mozgatja a fantáziámat. Amint eszembe jut, a türelmetlen kíváncsiság nem engedi, hogy késleltessem a feltevését.
De még hátra van az ő faggatása. És ez a kérdés... sóhajtok egyet, és körbenyalintom az ajkaimat, hogy egy picit késleltessem a választ.
- Volt. Nem is kevés. Főleg az első években, de nem is tudnám ilyen egyszerűen bekategorizálni. Ha tudni akarod – tartok ismét egy kis szünetet, a fejem még mindig enyhén a vállaim közt lelógatva, a mélyen fekvő udvart nézegetve – olyan is volt, mikor úgy kellett kierőszakolnom a telefont a markomból.
Végül is miért ne mondhatnám el neki? Az önérzetemet jelenleg nem csorbírja. Ez már amúgy is régi történet. De volt ilyen, egész határozottan emlékszem rá, mennyit küzdöttem azzal, hogy megszakítva tartsak minden kontaktot. Mi tagadás, voltak nehéz pillanatok.
Vaktában az üvegért nyúlok, kitapintom a markából, és egy jó nagy kortyot iszom belőle.  
- Na és... visszatérve a kiállításra. Mit gondolsz, hogyan végződött volna, ha nem én vagyok a férfi, akibe belebotlasz? Ha minden zavartalanul úgy folytatódik tovább, ahogy elindult.
A pillantásom pedig ismét az arcára siklik. Nagyon is érdekel ez a válasz.


_________________

Here I come just a big bad man
I take what I want and I want you...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-06, 12:56



Benjamin & Claire

- Show me something of yourself...-

Bólintok egyet, hogy értettem a játékszabályokat, aztán kezdem is egy válasszal az egészet, ami nem tetszik neki. Vagyis, úgy csinál, mintha nem tetszene, de most tényleg azt várja, hogy azt mondom, én ragaszkodtam hozzá, hogy hetente kétszer találkozzak vele? Nekem sincsenek feltétlenül jó emlékeim a gimiről neki köszönhetően, mégis tudok uralkodni ezen.
-Nem fogok neked hízelegni.- nevetem el magam a fejemet csóválva, majd kíváncsian várom válaszát a feltett kérdésemre. De bár ne várnám, mert ahogy kinyögi az első szót, már érzem is, hogy -amennyiben hagynám, hogy az arcomra legyen írva, amit érzek-, a mosolyom lekókad. Gondolatban, mert ő csak azt láthatja, hogy az érdeklődő, játékos vigyor még mindig a képemen van. Ennek ellenére kicsit rosszul esik, amit mond. Oké, felforgattam az életét, de ezek szerint ő nem örül annyira, mint én, hogy alkalmunk van helyre hozni mindent. Pedig, az élet nem sűrűn ad ilyen lehetőséget senkinek se.
-Értem.- bólintok, majd lepillantok a lábam elé és azon kezdek gondolkozni, tényleg olyan jó-e ez a játék. Valóban akarom, hogy a képembe vágja még párszor, mennyire nem hiányoztam az életébe?
-Persze. Egyszerre több is.- vágom rá nevetve, majd egy rövidke percig elgondolkodva bámulok rá és magamtól kérdezgetem, hogy ezt most miért is akarja tudni? Tényleg, ez egy olyan kérdés, amit fel akart tenni, hogy biztosan őszinte választ kapjon.
-Nem. Nincs. Minden időmet a munkám foglalja le vagy, ha el is merek menni otthonról szabad időmben, akkor olyanokba botlok, akikbe nem kellene. Vegyük példának a kiállítást...- nem tehetek róla, de valamiért úgy éreztem, hogy kötelességem vissza szúrni emiatt. Nehogy már én csiszolgassam az egoját és azt higgye, hogy életem legszebb napja volt a kiállítás napja. Fenét!
Az üveget szépen elveszem tőle és kortyolok egyet, mielőtt még feltenném én is a következő kérdést. A kapcsolatos kérdés felesleges lenne, mert tudom, hogy nincs barátnője. Egyik virágról a másikra száll, mint valami méhecske. Ezt már az első kezelésen megbeszéltük.
-Volt idő, amikor hiányoztam és késztetést éreztél arra, hogy újra beszéljünk?- biccentem kissé oldalra a fejem és próbálom nem láttatni, hogy mennyire nehéz volt ezt kibökni és mennyire zavarban vagyok. Pedig érzem, hogy ég a fejem, de azt már a whisky számlájára írom, minden esetre jó lenne tudni, hogy gondolt-e rám néha. Miért? Magam sem tudom.





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-06, 12:41

Claire / Ben

Nagyon méreget, ahogy szóba hozom az alkut, majd a játékot, de ez cseppet sem zavar.
- Csak akkor kérdezhetsz, ha iszol is. Ha nagy kortyot, kevesebb kérdés lesz, ha kicsit annál több. Tekintve, hogy fenékig játszunk – pontosítok sunyin a szabályokon. Bár ennek az is velejárója, hogy nagy kortyok esetén hamarabb fog jelentkezni a whisky hatása. Mindenki olyan taktikát választ, amilyet csak akar.
Bólintok a tabutémájára, majd fel is teszem az első kérdést, ami már régóta foglalkoztat. Már-már azt hiszem, hogy az első kérdéssel megakasztottam, de hamar rájövök, hogy csak egy szemtelen hatásszünetet tart. A tekintetében mintha kihívás csillanna, ami nagyon is tetszik. Abban pedig biztos lehet, hogy nem hagyom válasz nélkül. Van pár kérdés, ami nagyon is kikívánkozik belőlem, de hát nem kőhetek el mindent rögtön a legelején.
Mikor kimondja az első mondatot, halványan elnevetem magam.
- Legalább hízeleghetnél egy kicsit – bűvölöm hozzá mosolyogva. Olyan éles volt ez a tényleg nem én akartam. – Letöröd a kedélyemet. Mondhattad volna, hogy eredetileg nem a te ötleted volt, de aztáán...
Persze csak szórakozok. Megbeszéltük, hogy őszinte válaszok érkeznek. Ehhez mérten vagyok kénytelen felelni én is az ő kérdésére.
- Határozottan – felelek kurtán, de nyomatékosan. És magam is tartok egy kis szünetet, amíg végiggondolom, hogy egyáltalán indokoljak-e, de végül mégiscsak rászánom magam. – Már épp kezdett megnyugodni az életem.
Elgondolkodok, Franciaországban milyen életvitelt folytattam, mi minden történt, jó és rossz egyaránt, de aztán hazajöttem, befejezve az egyetemet, és otthagyva az akkori munkám. Otthagyva mindent. Itt pedig az utóbbi egy évben kezdett minden elrendeződni.
- A kiállítás óta viszont megint minden felfordult. Ahhoz köthető a bírósági idézés is, a majdnem-dutyi, a botrány, apám fejmosása, rám sózták ezeket a kezeléseket, a rohamok is erősebbek... – sóhajtok, mire a végére érek. Vagyis majdnem a végére: a múlt is egyre jobban felkavarodik bennem, és ettől dekoncentrált leszek, ideges.
Mondandóm végeztével az üvegért nyúlok, kiveszem a kezéből, és meghúzom.
- Jelenleg van bármiféle kapcsolatod? - őszintén szólva arra is kíváncsi vagyok, hogyan válaszol erre a kérdésre, zavarba jön, vagy nem, ezért felé fordítom a fejem, úgy szuggerálom a választ.



_________________

Here I come just a big bad man
I take what I want and I want you...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-06, 10:17



Benjamin & Claire

- Show me something of yourself...-

Furcsa, hogy pár napja még nem bírtuk egymást elviselni, most meg itt ácsorgunk az egyik félkész lakás erkélyén és iszogatunk, mintha az a tíz év nem is lett volna. Na nem, mintha bánnám, csak szokni kell még a helyzetet.
Mikor újra megemlíti a koccintást és, hogy mire is kellene, komolyan szeretnék koccintani, mert erre úgy érzem érdemes, de csak elvigyorodok. Várom, mikor esik le neki megint, hogy a koccintás most ki van lőve, mikor pedig megtörténik ez, elnevetem magam.
-Akkor mondjuk úgy, hogy erre igyunk.- vigyorgok tovább, majd meghúzom az üveget és átadom. Élvezem most, hogy ilyen lazán elvagyunk együtt, de a kérdésre, amit hamarosan felém intéz, nem nagyon számítok. Ezért is jövök zavarba és hadarok el gyorsan mindent, ami csak eszembe jut, de látom rajta, hogy ennyivel nem elégszik meg. Szóba kerül egy alku, és már a szó hallatán felé fordulok, hogy alaposabban szemügyre vehessem az arcát, miközben elmondja, miről is van szó.
Először homlok ráncolva lesek rá, aztán elmosolyodok és magam sem tudom, bele menjek-e az egészbe. Oké, tudom, hogy úgyis bele fogok menni, csak nem tudom, megéri-e.
-Akkor most az iszik, aki kérdez vagy az, aki válaszol? - vigyorodok el, mert ugye nem mindegy, hogy kinek kell innia. Másrészt pedig, ha gáz a kérdés, akkor a whisky legalább ellazít picit, mielőtt válaszolsz. Mondjuk gáz kérdés feltevése után is jól jöhet az a whisky. Bár, ha elég gyorsak leszünk, úgyis elmosódik az egész. Ha a válasz után iszol, utána úgyis te kérdezel. Már nem értem...
-Részemről a tabu téma az a nagy titok. Azt megegyeztünk, hogy akkor árulom el, ha eljön az ideje.- duruzsolom vigyorogva, majd megpróbálok valahogy kényelmesebben elhelyezkedni, ami annyit jelent, hogy oldalt állok a korlátnak és egyik könyökömön megtámaszkodok. Kíváncsi vagyok, miféle kérdések bökik a csőrét, de leginkább azt szeretném tudni, hogy én mit fogok kérdezni? Mert amit kérdeznék, azt úgyse merem megkérdezni, más meg nem jut eszembe.
Nem baj. Menni fog ez.
Az első kérdése hallatán elmosolyodok és pár pillanatig csak játékos, szemtelen, kihívó tekintettel fürkészem szemeit, végül megszólalok, de azt is olyan halkan teszem, mintha tényleg egy veszedelmes titkot árulnék épp el.
-Tényleg nem én akartam. A bíró felesége hozzám jár, aki a tárgyalásodat vezette, az asszony pedig állandóan dicsér, szóval én lettem kipécézve. Nem akartam vállalni, de aztán úgy döntöttem, hogy ennek oka lehet.- vonok vállat végül, mikor úgy érzem, hogy ennél többet már nem tudok mondani vagy épp részletesebben nem tudom elmesélni az esetet, így aztán inkább elkezdek a kérdésen agyalni.
-Bánod, hogy a kiállításon épp belém botlottál?- bököm ki a kérdést, ami után tényleg jól esne egy korty így aztán, ha abban egyeztünk meg, hogy a kérdés feltevése után iszunk, akkor iszok is szépen. Nem bánom azt a két korty hátrányt. Legalább lesz bátorságom komolyabb kérdéseket is feltenni.





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-05, 21:40

Claire / Ben

Nem túl elegáns, így poharak nélkül, de bízom benne, hogy nem jelent számára áthidalhatatlan akadályt. Legalább passzol az este hangulatához, mert hogy ez is a gimnazista éveinkre emlékeztet. Akkor még én sem voltam ilyen finom úriember, mint amilyennek manapság látszom, vagy látszanom kell. Legalábbis jobban megvolt az a szféra, ahol leadhattam a kötöttségeket.
Már épp válaszolnék, mikor meghallom, hogyan is folytatja a mondatot, majd a csilingelő nevetését. És nekem is egy széles, őszinte mosoly kúszik az ajkaimra.
Örömmel látom, hogy nem lőttem nagyon mellé. Tényleg odavan a lakásért.
- Koccintsunk arra, hogy ez a ház hozott egy kis változást az életünkbe – mondom egészen komoly hangra váltva, és tekintetemmel az arcát fürkészem, mikor megint csak eszembe jut, hogy hiába az emelkedett hangnem és alkalom, bizony továbbra sincsenek poharaink. – Ó, bassza meg – nevetem el én is magam most már, mikor ez a csekélység újra feltűnik.
- Akkor mindegy, csak húzd meg és add tovább – lépek ki sóhajtva az erkélyre, és elmerülök kicsit a kilátásban, csakhogy újabb kósza gondolatok tölthessék meg a fejem. Mikor utánam jön, végre meg is győzöm magam, hogy feltegyem a kérdést, amit a kiállítás óta tartogatok.
Látom, hogy zavarba jön tőle, és egy percig se bánom, inkább igyekszem a szavaira koncentrálni, de aligha tudom meg belőlük, amikre kíváncsi vagyok. Vagyis, persze ezek egy ember legfontosabb adatai egy nyilvántartásban, de... én akkor sem elégszem meg ennyivel.
- Alkut ajánlok – mosolyodom el végül hamiskásan, ahogy továbbra is a várost szemlélem, nem nézek rá, noha most már ott könyököl mellettem.
- Mit szólnál hozzá, ha egy kérdés megválaszolásáért cserébe, te is feltehetnél egy újabbat, és így tovább. Nincs szabály vagy korlát, hogy mivel kapcsolatban, viszont kötelező őszintén válaszolni. Mindkettőnknek két passza lehet. A játék pedig addig tart, amíg el nem fogy a whisky. Merthogy minden feltett kérdés után inni kell egy kortyot – sandítok rá végül bujkáló mosollyal, hogy lássam, hogyan is reagál az ötletre. De nincs kétségem afelől, hogy bele fog menni, elvégre ez a játék pont azt szolgálja, amire olyannyira törekszik. A bizalomra épít. Akár be is emelhetnék a pszichológiai módszerek közé.
- Persze, jelölhetsz ki tabutémát, ha akarsz – teszem hozzá, akkor is, ha én nem éltem ezzel a lehetőséggel. Hátha így kevésbé fog tartani tőle, vagy nem tudom, mi lesz egyáltalán a véleménye.
- Vigyázz, mert két korty hátrányban vagy – villantok felé egy ravasz félmosolyt, majd elveszem tőle az üveget, és ha belemegy, már fel is teszem az első kérdést.
- Tényleg nem te akartad, hogy a páciensed legyek? – és ezennel vissza is nyújtom neki az italt, a ravasz mosoly még mindig az arcomon. Szinte lerí rólam a kérdés: na, hogy is volt az, hogy sohasem tudom meg?


_________________

Here I come just a big bad man
I take what I want and I want you...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-05, 19:21



Benjamin & Claire

- Show me something of yourself...-

Nem igazán tudom már, hogy is kellene kezelnem ezt a helyzetet. Pszichológus létemre össze vagyok zavarodva és tanácstalan vagyok, a másik pedig, ami borzasztóan zavar az az, hogy nem tudok uralkodni magamon. Most is olyanokat képzelgek, mikor a sötétben tapogatózok, amik nem válnak valóra. Legalábbis, pár pillanattal később kiderül, hogy meglehetősen másképp képzeltem a dolgokat, mint ahogy történnek. Ennek ellenére viszont tetszik az egész. A naplemente, ez a lakás és, hogy kettesben vagyunk. Nem beszélve arról, hogy jól elvagyunk. Nem öljük egymást, nem flegmázik, nem utasít el, mint eddig. Tényleg megpróbál ő is másképp viselkedni, mint eddig és ez azt jelenti, hogy ő is vágyik arra, hogy egy kicsit olyanok legyünk, mint régen. Hiányoztam is neki talán.
-Koccintsunk?- kérdezem meglepetten, közben tekintetem rajta tartom, amíg elsétál egy üveg whiskyért és visszabattyog mellém. Elvigyorodok, mikor közli, hogy egyébként poharak nincsenek, de ez cseppet sem zavar. Soha nem zavart már, ha Róla volt szó.
-Akkor most pontosan mire is koccintunk? Arra, hogy az enyém lesz ez a ház vagy arra, hogy a tiéd?- nevetem el magam, mert persze gyanítom, hiába keresek jól, egy ekkora házat egyrészt nem tudnék megvenni, másrészt nem tudnék fenntartani, ugyanakkor jó azzal cukkolni, hogy esetleg beneveznék az "akarom ezt a házat" versenyre. Bár, állítása szerint ő nem ragadna le itt sem.
Mikor kilép az erkélyre, előbb csak tekintetemmel követem, végül utána is sétálok, hogy aztán megálljak mellette és könyökömmel megtámaszkodjak a korláton. Közben persze már másodjára kortyolok a whiskyből, végül átnyújtom neki és megfordulok a kérdése hallatán.
-Elég nehéz tíz évet elmesélni.- mosolyodok el kicsit szégyenlősen, mert hirtelen csak azt érzem, hogy zavarban vagyok és fogalmam sincs, hol kezdhetném, Mit akar pontosan tudni? Gőzöm sincs mi az, amire kíváncsi lehet és mi az, amire nem.
-Nos... egyetemre mentem, ami mellett magán órákat adtam zongorából, aztán... igazából főleg a sulira koncentráltam. Persze, meg voltak a bulik meg ilyesmi, de nagyon nem kötött le az, ami őket. Jobban szerettem olvasni.- mesélek őszintén, miközben felpillantok rá, majd újra a járólapot kezdem fürkészni. Nem tudom, mennyire kellene arról mesélnem, hogy kivel voltam együtt vagy kivel nem. Elég érdekes téma lenne az most, vagy nem?
-Egyetem után gyakorlaton voltam, aztán belecsöppentem a való életbe. Lényegében ennyi.- vonok vállat, mikor úgy érzem, hogy nagyon nem tudnék már mit mesélni, de persze én is érzem, hogy ez semmi. Ha valakitől azt kérik, hogy meséljen, mi minden történt vele tíz év alatt, nem ennyit kellene mondania.
-Jelenleg praktizálok, kiállításokra járok -sandítok rá mosolyogva, utalva a találkozásunkra is-, két gyereknek zongorát tanítok és elvagyok. Az én életem, az hiszem, fele olyan izgalmas se lehet, mint a tiéd.- mosolyodok el végül, mikor úgy érzem, hogy tényleg nem tudnék már mást mondani, közben körbe pillantok az alattunk elterülő városon. Igazából, meglehetősen zavarban vagyok, de minden vágyam, hogy elmondjak neki mindent. Nem értem ezt a dilemmát. Mondanám is meg nem is, mert nem tudom, hogy mennyire érdekli az életem. Eddig azt mondta, hogy tesz rá magasról, mi van velem.
-Kérdezz még, ha érdekel valami. Viszont... cserébe mesélj te is. Már amennyit szeretnél.- fordulok felé, csípőmmel pedig a korlátnak támaszkodok és az arcát kezdem fürkészni. Vele ellentétben én tudok róla pár dolgot, de nyilvánvaló, hogy a kartonjában nem lesznek benne a legfontosabbak, csak annyi infó, amit az ember egy celebről talál a neten például. Semmi.





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-05, 18:17

Claire / Ben

Talán befut, talán nem. Én már nem is igazán bízom benne. Akkora lett a jövés-menés az életemben, hogy most már nem is biztos, hogy meg tudnék állapodni egynél. Ahogy kapcsolatnál sem. Annyi volt már. Franciaországban is, mióta visszatértem is, mind gyorsan lezajlott, és már vége is szakadt.
Azt veszem észre magamon, hogy az évek során egyre ínyencebb vadász lettem. Már nem elég egy miniszoknya, és egy mélyebb dekoltázs, hogy körüldongjak egy nőt. Jó, persze, kivételek és kivételes helyzetek mindig vannak, nem lettem kőből, és flörtölni is mindig szerettem, akár céllal, akár cél nélkül, de mostanra sokkal jobban megválogatom a partnereimet.
Kiégtem volna? Még nem hiszem. Pedig volt egy idő, mikor közel kerültem hozzá, de volt, ami visszarántson. Hogy érzéseim vannak-e? Tartósan aligha. Mármint gondolok itt a szerelemfélére. Nem. Ezt a luxust csak egyszer engedélyeztem magamnak. És többet nincs is szándékomban.
Sőt, a régit sincs szándékomban megkapirgálni. Jól van az ott, ahová került. Amíg ott marad, ártalmatlan. Valahogy ettől kell távol tartanom magam, ha már egyszer belementem ebbe a hülyeségbe, hogy úgy-ahogy feloldom az ellenségességem Claire-rel szemben, és megpróbálom engedni, hogy jobban belém lásson. Persze csakis annak érdekében, hogy ki tudjon kezelni ebből a kórságból. Jobban mondva magamból.
A régi hangulat viszont hihetetlen, milyen könnyen képes magába szívni – azt hiszem, mindkettőnket. Olyan hirtelen bukkant most elő, odalent a kitörött ablak alatt, hogy lehetetlenség neki ellenállni. Mintha valami hosszú-hosszú ideig mellőzött drog most újra bejárná a testedet, pedig tudod, alig egy késhegynyit vettél belőle a nyelvedre, épp hogy csak belenyalintottál, mégis megint pillanatok alatt a feje tetejére állít mindent.
Ha az egy órával ezelőtti önmagam megkérdezné tőlem, miért is ácsorgok most egy sötét szobában, és miért fáradozok azon, hogy kellemes meglepetést szerezzek annak a nőnek, akit tíz éven keresztül gyűlöltem, bizony nem tudnék neki mit mondani.
Talán mert annyira új ez az egész. Megint. Talán csak felszabadít, hogy feloldódott egy nehéz súly bennem, azáltal hogy valamennyire megbeszéltük végre, ami a múltban történt. Sokkal könnyebbnek, és szabadabbnak érzem magam.
Ahogy a keze a vállamra siklik, az enyém pedig végigzongorázik a hátán, eszembe jut, hogy régebben, főleg a vége felé, mennyire nehezen kezeltem már az ilyenféle érintéseket köztünk. Pedig akkoriban igazán nem finomkodtunk vagy szégyenlősködtünk túlzottan. A közvetlenség volt a lelke a barátságunknak. De a végére már azzal is felizgatott, ha megmasszírozta a hátamat, vagy ha csak simán a térdemre tette a kezét.
Hallom, hogy a légzése gyorsul, és igazából magamon is érzem, hogy hevesebb a pulzusom, de ez bizonyára csak az új helyzetnek tudható be, és talán annak, hogy a testünk sok mindenre emlékszik.
Egy mosollyal hallgatom és figyelem, mennyire lelkes és mennyire tetszik neki a meglepetés.
- Majd meglátjuk. Még sok dolgom lesz vele
A következő mondatára felé pillantok, kicsit kérdőn, vagyis inkább meglepődve, mikor végül leesik, hogy hogyan is értette. A naplemente miatt.
- Erre akár koccinthatunk is – kicsit arrébb, majd egy bontatlan whiskys üveggel térek vissza, amit a vevők megvendégelésére szereztem be. Ez a sajátos kis hóbortom, szokásom, hogy minden eladott ház után felbontok egy italt, és koccintok velük a sikeres jövőre. Hogy szeretni fogják az új otthonukat.
- Vagyis, koccintani aligha, mert poharakat még nem hoztam – helyesbítek a fejemet vakargatva, de nem akadok fenn olyan sokáig a problémán. Felbontom, élvezkedve illatmintát veszek, majd átnyújtom Claire-nek.
Amíg megkóstolja, kinyitom az erkélyajtót, és kisétálok a lassan, de biztosan sötétedő kinti világba. Az alattunk elterülő városban már kigyúltak a fények, a látvány tényleg lenyűgöző. És a levegő sem annyira tüzelően meleg most már, de nem is hideg, pont kellemes az idő.
- Az a helyzet, hogy semmit sem tudok rólad. Te utánam néztél, és egy kerek hónapja mást sem csinálsz, csak engem faggatsz, aktákat olvasol rólam, és feljegyzéseket készítesz, de én... én nem tudok semmit – mondom ki végül, ami egy ideje már birizgálja a csőröm, de eddig nem voltam hajlandó beismerni, hogy érdekelne. Pedig nagyon is.
A kíváncsiság őrölten furdal. Eddig tudtam féken tartani.


_________________

Here I come just a big bad man
I take what I want and I want you...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-05, 16:29



Benjamin & Claire

- Show me something of yourself...-

Húzza az agyam, játszadozik velem és hirtelen azon kapom magam, hogy most ő szórakozik velem, pedig eddig ő gyanúsítgatott, hogy én teszem ezt. Vele ellentétben viszont én élvezem, hogy ezt csinálja, mert tudom, hogy minden idegszálával rám koncentrál. Ez pedig nem csak azért esik jól, mert én is nőből vagyok, hanem, mert régen is imádtam, ha velem foglalkozott. Nem mások figyelme érdekelt, csak az övé. Hogy tudjam, én járok az eszében és azon töpreng, mivel kápráztasson el. Önző lennék? Ha az önzőség, hogy éjjel-nappal én akarok a fejében járni, akkor vállalom. Tényleg önző vagyok.
-Akkor, talán majd előbb-utóbb befut az életedbe a megfelelő lakás.- zárom le ezzel az apró, ám annál jelentőségteljesebb mondattal, amit megspékelek egy lágy mosollyal is. Akarattal próbálom nem úgy venni, hogy ez a beszélgetés most ránk is vonatkozott, de elég nehéz úgy erre koncentrálni, hogy a múltban ő volt a mindenem.
-Nem ér eltűnni.- motyogom halkan a sötétben, miközben egyre közelebb és közelebb jutok hozzá, tenyereim pedig olyan finoman siklanak a falon, mintha az Ő testén csúszna épp végig. Komolyan izgulok, hogy mire megy ki a játék, titkon pedig ezernyi kép jelenik meg az elmémben, hogy mi minden lehetne a folytatás. Más kérdés, hogy bele is mennék-e. Mert ugyan látom magam előtt, ahogy finoman magához húz és megcsókol a sötétben, meg látom azt is, hogy eltűnik, mint akkor rég és magamra hagy, azaz a legkülönbözőbb lehetőségek is eszembe jutnak, de végig ott lebeg gondolataim mellett az is, hogy mit hagynék és mennyire hagynám elfajulni?
Mikor megérintem, lelki szemeim előtt látom, ahogy egy apró szikra elpattan köztünk, de nem teszek semmi mást. Csak hagyom, hogy a libabőr végig fusson rajtam és fokozott izgalommal várom, mi lesz a következő lépés.
Mikor megérint, újabb borzongás fut végig rajtam, ahogy végig simít hátamon, szinte sikolt a testem a repeta után, de nem szólok egy mukkot se. Egyedül azt érezheti, ahogy lélegzek, már pedig az most elég zavaros. A szívem zakatol, de én próbálok úgy tenni, mintha minden normális lenne. Ettől aztán úgy tágulhat a tüdőm levegő vételkor, mint egy tüdőbeteg 15 éves kutyáé, de nem érdekel. Csak csendben hagyom, hogy vezessen valamerre, végül arra fordulok, amerre fordul. Ahogy a nyakamba suttog, lehelete finoman végig simít bőrömön, én pedig lehunyt szemmel állok és várom a folytatást.
-Nem mozdulok.- vigyorodok el és fél füllel hallom, ahogy arrébb sétál. A kellemes sötétet éles fény hasítja ketté, a finom csendet pedig a karnis sikoltó hangja szakítja félbe, de amikor sikerül kinyitni végre a szemem, csodás látvány tárul elém. Hirtelen semmi egyebet nem tudok hozzáfűzni, csak egy széles mosolyt, ami megjelenik az ábrázatomon, végül Benre sandítok.
-Én ezt a lakást semmi pénzért nem hagynám elveszni. Lefoglalnám és többé ki nem adnám a kezeim közül.- jegyzem meg vigyorogva, majd az ablakpárkányra támaszkodom két kezemmel és úgy lesek kifelé. Gyönyörű a látvány és a legcsodásabb, hogy milliószor láttam már a lemenő napot, de ilyet, így, mint Vele még soha. Ilyen gyönyörűen még sosem ment le a nap.
-Még jó, hogy időben megtaláltalak.- és ez most megint kétértelmű, de már egyáltalán nem érdekel. Tetszik ez az egész és, hogy újra azon van, mint régen, hogy elvarázsoljon. Bárcsak teljesen elvarázsolna megint...





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-05, 15:59

Claire / Ben

- Ezt megjegyzem – mondom úgy, mint akinek tervei vannak ezzel a kijelentéssel, és tényleg feljegyzi a képzeletbeli noteszébe, mert jól tudja, hogy nem szabad elfelejtenie. Még szükségem lesz erre az információra.
Azt hiszem, mindig is alábecsültem őt egy kicsit, nem direkt, egóból, rossz szándékból, talán csak - a tudta nélkül is - jobban meg akartam védeni, mint amennyire szükséges lett volna. Pedig vagány csajszi volt már régen is. Nem az a tipikus pompomlány királynő, akik általában kamaszkorban a csajbandák élére kerülnek, vagy akiknek nyíltan udvarol az egész iskola, mert nem kerül sok energiába ágyba csalogatni őket. Én is vittem belőlük néhány körre, nem is egyet.
Claire viszont máshoz értett. Olyan gyorsan lettünk barátok, hogy észre sem vettem. Aztán...
- Ó, dehogynem. Locsi-fecsi kifogások. Tudsz te ennél hatékonyabb is lenni – duruzsolom hajthatatlanul a fülébe, és már-már ördöginek érzem magam, de tudom, hogy tudja, ne vegye véresen komolyan. Az viszont cseppet sem zavar, ha felcukkolom egy kicsit. Mindig is élveztem, ahogy ilyenkor viselkedik. Azt hiszem, most is sikerült egy kis kihívás-szagot lopnom a levegőbe.
Az emelten viszont komolyabb témába keveredünk. Már magam sem nagyon tudom szétválasztani, mikor beszélek róla, és mikor a saját dolgaimról. Vagy lehetséges, hogy a kettő még mindig össze van gabalyodva egy kicsit.
- Eddig még nem – lököm el magam egy icipici lendülettel a faltól, és fordulok is a lépcső irányába, jelezve, hogy ezt a témát, jobb, ha itt berekesztjük. Elindulok fölfelé, és hallom, ahogy kicsit lemaradva, de utánam lépked. A sötétített teremben pedig eszembe jut valami, ami hirtelen túl nagy csábítás ahhoz, hogy kihagyjam. Már csak az a kérdés, hogy rá tudom-e venni, játssza végig velem a játékot.
- Nem ér beszéltetni – vigyorodok el én is, most úgy sem láthat. És ami azt illeti, ő is hamar kilép abból a zónából, ahol még szemmel tarthatom. A lépcső felől sem szűrődik fel sok fény, inkább csak egy halovány, pislákoló derengés, ami néhány lépése után el is hal. Az alakja pedig elveszik a szemem elől. Talán csak óvatos sejtésem lehet, merre kószál a sziluettje, és a gyanú, hogy bizonyára a fal mentén halad. Cipője kopogása is erről árulkodik.
Egyre közelebbről hallom, azt viszont halvány mosollyal észlelem, hogy szándékosan lassan halad, mintha minél tovább késleltetni akarná, hogy megtaláljon. Ez pedig azt jelenti, hogy belement a játékba, valahogy eléri, hogy bennem is fokozódjon egy picit a várakozás. A további kérdéseire nem is válaszolok, nem vagyok hajlandó koordinálni, hiába próbálkozik kicsalogatni belőlem egy kis támpontot.
Ahogy elsuttogja, hogy mi lesz a jutalma, tudom, hogy már nagyon közel van, és akaratlanul is arra gondolok, hogy vajon mire számíthat. Milyen verziók kergethetik egymást az agyában? Azt hiszem, most szívesen belepillantanék.
Ujjait megérzem a vállamon, és a tenyere finoman a ruhámra siklik. Felé fordítom a fejem, de látni nem látok semmit, mégis tisztán érzékelem a jelenlétét. Én is kinyújtom felé a karom, bal tenyerem a hátára siklik, ujjhegyeim rendkívül óvatosan, leheletfinoman érintik csak, mintha attól tartanának, hogy hirtelen, ennyi év után nehogy túl sok legyen a kontakt.
Miután gyorsan tájékozódva kitapogatom a célpontom, és a gerince mentén vezetve a kezem kissé lejjebb utaztatom az ujjaimat a hátán, odasimítom a tenyerem, és szó nélkül, enyhe nyomással jelzem, hogy innentől átveszem az irányítást. Azaz odasegítem a kívánt helyre, csak engedelmeskednie kell az útmutatásomnak.
Ha megteszi, amit kérek, és tényleg arra mozdul, amerre sugallom, mögötte haladok, és egy-két apró lépés után meg is lesz a cél. A tenyereim a vállára illesztem, hogy jelezzem, megállhat, majd gyengéden fordítok rajta kilencven fokot.
- Most pedig meg ne mozdulj – suttogom a fülébe kissé lejjebb hajolva, még mindig mögötte állva, majd kezeim elengedik a vállait, és ellépek tőle. Az előttünk álló ablakhoz, ujjaim megkeresik a hosszú függöny ráncait, és egy nagy lendülettel hirtelen magam felé rántom.
A szemek kissé megnyikordulnak, de engedelmeskednek nekem, Claire előtt pedig feltárul a hatalmas többszárnyas ablak a nyitható üvegajtóval, ami az erkélyre vezet. Ahogy magam is kitekintek, elmosolyodom, mert sikerült jól időzítenem. A nap sárgás-pirosas fényben olvad alá a horizonton, innen pedig igazán kivételes a kilátás. Nem véletlenül épült ide ezt a ház. Lévén, hogy a domb miatt magasabban van, akadálytalanul ráláthatunk a városra. Ezt már az építői is jól tudták.
Egy egyszerű naplemente. De így még biztosan nem láthatta.

_________________

Here I come just a big bad man
I take what I want and I want you...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-05, 14:23



Benjamin & Claire

- Show me something of yourself...-

Nem tudom, miből gondolja, hogy nekem tíz év után minden vágyam halálra kínozni őt ezekkel a terápiákkal vagy mikkel. Az az egész már túl rég történt ahhoz, hogy befolyásolja a jelent. Oké, mindenképp van valami ráhatása a dolgokra, de az pusztán a szív miatt van, ami képtelen nem emlékezni az egészre. Kicsit meghasadt, a seb pedig még mindig meg van még, ha úgy ahogy be is forrt. Ezért is akar most óvatosabb lenni, mint egykor, de mégis vágyakozik az után, amit már akkor régen is annyira akart. Istenem, milyen bonyolult ez az egész szív-agy dolog. Miért nem tud a kettő együtt működni?
-Nem vagyok olyan félős, mint gondolod.- jegyzem meg halkan válasz gyanánt, de itt abba is hagyom. Nem most van itt az ideje, hogy kíváncsiskodjak és, hogy faggassam a múlt dolgairól. Szépen, lassan kell haladni ezzel az egésszel és a legfontosabb, hogy rávezessem végre, nem akarom átverni, megvezetni vagy bántani.
Pedig olykor érzem, hogy tudna még mit mondani, ha nem fogná vissza magát és ez az a gát, amit lassan, óvatosan le kell bontanom. Ha felrobbantom, akkor eláraszt az egész de, ha szép lassan, téglánként szedegetem, akkor óvatosan csordogálnak majd az érzelmek. Nem szabad ajtóstól rontani a házban. Ezt én tudom a legjobban.
-Ezek nem kifogások, te pimasz.- vigyorodok el, ahogy újfent cukkolni kezd, de persze eszemben sincs megsértődni. Tudom, hogy csak húzza az agyam. Mindig ezt csinálta régen is. Mindig. Élvezte, ha látta rajtam, hogy fel tud csigázni.
-És egy olyan lakás sem volt, ami azt éreztette volna veled, hogy a tiéd lenne, ha egy picit küzdenél érte?- nem tudom miért, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez a beszélgetés most két síkon folyik. Vagy, csak én akarom beleképzelni? Mégis olyan, mintha részben a munkájáról beszélnénk, részben pedig a magánéletről. Vagy inkább a kettőnk múltjáról? Komolyan, idegesítően túl spilázom a dolgokat, mintha azt várnám, hogy most majd elcsattan egy forró csók, közli, hogy őrülten szeret, megkéri a kezem és jöhet az esküvő. Ennyire nem vágyhatok rá még most is. Vagy igen?
Minden esetre lapozunk egyet és lehet nem is baj. Kilépünk a pszichológus-páciens szerepből és most úgy sétálunk fel a lépcsőn, mint két fiatal felnőtt az első randin. Izgulok, kíváncsi vagyok és tele vagyok pozitív gondolatokkal, amiknek tudom, hogy a fele se fog teljesülni, de most olyan jó elhinni, hogy hirtelen minden jóra fordul. Csak egy picit hagy éljek ebben a buborékban.
Pillantásunk olykor-olykor összeakad, de már nem merek semmit sem kikövetkeztetni ezekből. Túlságosan meg vagyok babonázva most vagy épp olyan vagyok, mint egy kislány, akit bevittek a cukorka boltba. Nem tudok ésszerűen gondolkozni és ez nem jó. Ennek ellenére bele megyek a játékba, mikor pedig eltűnik a sötét szobába, ahova vezet, megtorpanok az ajtóban. Kicsit ez a helyzet most frusztrál.
-Szóval bújócskázni akarsz?- vonom fel kérdőn a szemöldököm, de közben vigyorgok, mert a játék tetszik. Épp csak az nem, hogy én vagyok az, akinek keresnie kell, mert nem tudom, mire számítsak. Mi lesz, ha megtalálom?
-Hát jó.- sóhajtok egyet, miközben tenyerem finoman a falra simítom és elindulok azt követve. Bár tudom, hogy Ben nem ebben az irányban van de, ha már nekem várakoznom kell, hogy megtaláljam, akkor várakozzon Ő is, hogy ez mikor történik meg. Amúgy is, a nyakamat tenném rá, hogy ő nagyon jól lát engem. A lépcső felől jön annyi fény, hogy a sziluettemet láthassa, ez pedig zavarba hoz.
-Maximum röhögnél egy jót, nem?- sutyorgom a sötétben, miközben kezem finoman siklik a falon én pedig lassú tempóban sétálgatok. A cipőm kopogása most is olyan, mintha a másodperceket számolná én pedig izgatottan számolok magamban. Pedig, ha az érzékeimre hagyatkoznék, tudnék rövidebb utat is, de ez így izgalmas.
-És mi lesz a jutalmam?- duruzsolom, ahogy egyre bentebb haladok, idő közben pedig, már érzem, hogy Benjamin egyre közelebb van, sőt. Talán, már csak karnyújtásnyira. Valahogy... érzem Őt. A zsigereim visítanak, hogy a közelemben van. Nem is értem az egészet, minden esetre, mikor már halálosan biztos vagyok benne, hogy csupán egy rövidke lépés választ el tőle, megtorpanok. Felé pillantok, mintha látnám is pedig, csupán a tudat van meg bennem -valahonnan-, hogy ott áll előttem, végül a kezem óvatosan kinyújtom és a vállára simítom, ha idő közben nem mozdul el, mert azt is el tudom képzelni, hogy neki áll szórakozni velem. Elrohangálnék itt a sötétben jó ideig akkor.





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-05, 13:36

Claire / Ben

- Én is ettől tartok – válaszolom teljesen komolytalanul, ahogy tekintetem találkozik a vigyorával, és eszembe villan, hányszor is láttam már ezt a sunyi kis szemétkedő grimaszt. Imádtam, a többi tartozékával együtt.
De nem akarom, hogy ezt kiolvassa a tekintetemből, úgyhogy inkább ismét hátradöntöm a fejem a párkány alatti falnak, és a két hosszú lépcsősort csodálgatom.
- Csak óvatosan, Mademoiselle, fogalma sincs, mire bukkanhat – nem fordulok teljesen felé, még mindig a fenti okok miatt, de kiérzem a hangjából a mosolyt és a csöppnyi játékos színezetet. Na, igen, régen valóban bármit ki tudott szedni belőlem, de hozzá kell tenni, hogy ehhez az is nagyban hozzájárult, hogy legtöbbször csak az ellenkezés kedvéért tiltakoztam. Most azonban, kicsit már más a helyzet.
- Bizonyára... – nyugtázom a szavait, és válaszomból talán érződik, hogy lenne még mit mondanom a témában, ám inkább mégsem teszem. Nem akarok ebbe most belemenni. Kicsit úgy érzem viszont, mintha arra célozna, neki sem olyan felhőtlen az élet, mint amennyire külső szemmel látszik. Néhány másodperc erejéig eltöprengek rajta, vajon mi is okozhat gondot neki jelenleg. Munka? A karrierje, úgy tudom, szépen ível, de talán többre vagy másra vágyna? Család? Velük is jó viszonyt ápolt. Magánélet? Erről viszont tíz éve nem tudok semmit. Vajon hány férfi lehetett az életében? Ki az, akivel boldog volt, volt-e, aki átverte, kihasználta? Lehet, most is van valaki, akihez kötődik, vagy akivel viszonya van. Túlságosan szép nő lett belőle ahhoz, hogy sokáig egyedül legyen. Szerelmi ügyek bonyolítanák az életét most is?
Ezernyi kérdésem lenne nekem is, de egyrészt nincs jogom feltenni, másrészt nem is biztos, hogy akarom tudni.
- Igenis – enyhülnek meg vonásaim, ahogy látom, mennyire nem tetszik neki az utóbbi kijelentésem. Pedig csak egy eszmefuttatás folt. Egyáltalán nincs szándékom börtönbe vonulni. Nem is tudom, miért mondtam ki hangosan.
- Óh, távol álljon tőlem – varázsolom ártatlanná a hangom, az arcomon pedig megjelenik egy sunyi mosoly. – Kifogások, kifogások hátán, Mademoiselle – teszek rá még egy lapáttal a csipkelődésre.
Közben pedig felérünk az emeletre, és annyira belejövök a beszédbe, hogy talán túl sokat is mesélek neki. Egy szomorkás mosollyal nyugtázom, amit mond.
- Hiába tartasz ki a dolgok mellett, ha a dolgok nem tartanak ki melletted – kezdem magyarázni csendesen, elmélyülten, hogy ez nem teljesen így működik. – Akárcsak az emberi kapcsolatok terén. Ez most lehet, furcsán fog hangzani, de még egy házon is érzed, hogy akar-e téged, vagy sem. Ahányszor vevő jön, és körbevezetem odabent, pontosan tudom, hogy mikor találnak egymásra. Én... hiába képzelem el benne a jövőmet, nem tudnám magamhoz erőszakolni.
Na és úgy érzem, most jött el az a pont, ahol már végképp többet mondtam, mint kellett volna. Eszembe jut a Claire-rel való kapcsolatom, vagyis hazudok, végig az eszemben járt, amíg beszéltem, és őszintén remélem, hogy ebből semmi sem érződött számára. Nem erről akartam beszélni neki, épp csak túlságosan éles a párhuzam.
Ma már nem is vagyok hajlandó tovább folytatni ezt. Annál több kedvem van viszont valami máshoz, és meg is fogan egy terv a fejemben. Elindulok a második emelet felé, és kicsit rájátszva, szándékosan pezsdítek egy kicsit a hangulaton, fel akarom piszkálni benne a kíváncsiságot, és a várakozás izgalmát, fúrja csak az oldalát, hogy vajon mit tervezek számára. Vagy ellene?
Bármire gondolhat, és pont ez benne a jó.
A válasza azonban tetszik. Ó, de mennyire is tetszik. Egyszerű, bátor és határozott. A hozzá tartozó pillantással egyetemben pedig majdhogynem levesz a lábamról, ahogy hátrapillantok. Egy pillanatra belém hasít az emlék, hogy mennyire akartam ezt a nőt egykor, és ahogy találkozik a tekintetünk, néhány rövid pillanatra mintha újra fellobbanna bennem a vágy. Mintha csak megbabonázna a pillantása, és a pillanatban rejlő, titokzatosan vibráló feszültség.
De hamar elfordulok tőle, és inkább folytatom az utam felfelé. Emlékeztetem magam az ígéretre, amit magamnak tettem, hogy nem esem újra ugyanabba a csapdába. Bármi történjék is.
Ahogy felérek, bujkáló mosollyal tapasztalom, hogy ez a szint, mintha csak éjszaka lenne, teljes sötétségben pihen. A vaskos bársonysötétítők takarják a hatalmas ablakokat, de igazából odakint is esteledik már. Oda sétálok a függönyökhöz, hisz’ vaktában is jól ismerem a helyiséget, viszont nem mozdítok rajtuk.
- Oké, első feladat. Ha megtalálsz, kapsz valami olyat, amire egész biztosan emlékezni fogsz – üdvözlöm a küszöbhöz érkező Claire-t. A turpisság az egészben, hogy én jól látom őt, hiszen a lépcsők felől, ha gyéren is, de meg van világítva mögötte a háttér, ő viszont kétlem, hogy látna bármit is nemhogy belőlem, de az előtte ácsorgó szobából sem.
- Hasra esni nem fogsz semmiben, üres a terem - biztosítom efelől. Egyedül a hangom nyújthat számára egy kis támogatást. A hangom, ami tele van játékos színnel, kíváncsi vagyok, hogy hogyan dönt. Meg van-e még benne a régi kíváncsiság és kalandvágy, amit annyiszor kihasználtam a múltban.



_________________

Here I come just a big bad man
I take what I want and I want you...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-04, 22:13



Benjamin & Claire

- Show me something of yourself...-

Kételkedik, pedig felvilágosítottam róla, hogy nem én erőszakoltam ki, hogy az én páciensem legyen. Én, csak bele mentem és kész. Viszont, felébreszti bennem a kisördögöt, hogy bogarat ültessek a fülébe ezzel kapcsolatban. Hagy gondolkozzon még a drága.
-Sosem fogod megtudni a pontos választ.- vigyorodok el szemtelenül, amiből -már, ha még emlékszik, hogy ez a vigyor nálam mit jelöl-, simán leeshet neki igazából, hogy most épp csak húzom az agyát, de majd kiderül, mennyire okos a drága és mennyire emlékszik Rám.
A következő mondata viszont engem csigáz fel. Ezek szerint nekem kell ugyanúgy akaratoskodnom, ahogy régen? Akkor is tudta már, hogy úgyis véghez viszem a terveimet és, hogy, ha törik, ha szakad, kiderítem azt, ami érdekel. Ez esetben pedig Róla van szó, ami pláne motivál. Minden vágyam, hogy megtudjam, pontosan mi is történt vele ennyi idő alatt. Minden apró részlet érdekel és, csak remélni tudom, hogy a végén Ő maga fogja elmesélni önszántából. Bár, ezek szerint, erre nem sok esély van.
-Akkor azt hiszem, elő kell hoznom a régi énemet és a jól bevált módszerrel neked esni.- mosolyodok el végül játékos fénnyel a szememben, ahogy újabb kétértelmű mondat hagyja el ajkaimat. Bizony, ha ez a játék elkezdődik, szinte lehetetlen abbahagyni. Túlságosan tetszik nekem is és, szerintem neki is. Másképp nem folytatná hol az egyikőnk, hol a másikunk.
-Hidd el, Ben, mindenkinek meg vannak a maga démonai. Csak meg kell tanulni kezelni őket és együtt élni velük. Vagy épp örökre elűzni őket. Kinek melyik sikerül.- vonok vállat végül, miközben félénken felpislogok rá és, csak remélni tudom, hogy érzi, mire céloztam. Nem csak neki vannak gondjai és, talán az enyémek nagyobbak is. Viszont én megtanultam kezelni, most pedig megtanítom neki is. Legalábbis, ezen leszek.
-Ne mondj ilyeneket.- sandítok rá nem titkolt ellenszenvvel tekintetemben, hiszen egyáltalán nem tetszik ez, ahogy hozzá áll a dolgokhoz. Oké, tényleg nem megoldás az, amit ő csinált a múltkor is, de épp azért vagyok én most itt, hogy ezen változtassunk. Addig pedig nincs más tennivalója, mint visszafogni magát.
-Elnézést. Azt mondod, rosszul végzem a munkám?- vonom fel egyik szemöldököm, miközben oldalra fordítom a fejem és lesújtóan rápillantok. Ez most tényleg övön aluli volt, de szerencséje, hogy látom rajta, ismét csak szórakozik velem. Tény ugyan, hogy nem sokat haladtunk, de az is tény, hogy nekünk van múltunk, amin előbb dolgozni kell, hogy aztán haladhassunk.
-Jó, igazából jogos, de vedd azt is figyelembe, hogy bizalmi szempontból mi nem a nulláról indulunk. Azaz, előbb ezt kell megoldani, hogy tovább haladhassunk.- magyarázok pozitívan és meg is spékelem egy mosollyal, ahogy újra rápillantok, ebből pedig érezheti, mennyire örülök, hogy elkezdtünk ezen az úton haladni. Nem szakmai szempontból -bár úgy sem árt-, hanem emberként, barátként, régi ismerősként. Örülnék, ha sikerülne rendbe hozni a dolgokat és képesek lennénk újra megbízni egymásban. Akkor talán megmutathatnám neki azt az oldalamat is, amit akkor régen el akartam titkolni és az is kiderülne majd, hogy szörnyetegnek látna-e utána vagy sem. Az is lehet, hogy elfogadná és onnan folytatnánk, ahol abbahagytuk...?
-Rossz lehet mindig elengedni, amiért olyan sokat dolgozol.- sóhajtok egyet szomorúan, miközben végig pillantok még futtában a házon, aztán Benjamin arcát kezdem vizslatni. Talán, ez is közre játszhat ebben a rejtett agresszivitásban. Hogy mindig, újra és újra el kell engednie azt, ami a szívéhez közel áll. Mintha félnie kellene a ragaszkodástól, erre pedig legelőször én tanítottam meg. Jó ég, mit tettem. Most komolyan.
-Nem is mindről beszélek, csak arról, ami a kedvenc. Nem volt még olyan, amiben el tudtad volna képzelni a jövődet? Na az olyat nem lenne szabad elengedni. Vannak dolgok, amik mellett érdemes kitartani.- mosolyodok el, de aztán leesik, hogy lassan már talán nem is egy lakásról beszélek, hanem magamról? Őrület, milyen hevességgel tört elő belőlem a vágy az iránt, hogy újra olyan jóban legyünk, mint rég. Hogy újra megtegye azt a bizonyos lépést, amire akkor én rosszul reagáltam. Komolyan ilyen mély nyomot hagyott ez bennem is? Nem ártana keresnem magamnak egy pszichológust.
-Igaz. Megérdemled, hogy innentől te légy a főnök.- bólintok egyet vigyorogva és, mint egy kabátot, szinte úgy dobom le a pszichológus gúnyát, hogy aztán rejtett izgalommal várjam, mivel is rukkol elő. Rejtett izgalom? Mit beszélek. Őrülten be vagyok zsongva, hogy most akkor mi ketten civilként mit fogunk itt csinálni és, hogy mi a terve. Mindig meg tudott lepni régen is. Szerintem, ebből most se nőtt ki.
-Merek.- válaszolom játékos fénnyel a szemeimben, miközben megérintem a lépcső korlátját és lassan követem felfelé. Nem tudom, hogy miért, de azt hiszem, most akkor sem mondanék nemet, ha sürgősen keresnének telefonon. Tudni akarom, mi a terve. Tudni akarom, hova is vezet ez a pár újabb lépcsőfok.
-Ugye nem most akarsz megölni?- nyögöm ki azért fél úton zavarodott vigyorral a képemen, de persze viccnek szánom. Nem hiszem, hogy el akarna tenni láb alól. Tudom, hogy az a dühöngő őrült sem ő valójában. Az valami nagyon rossz dolognak a szüleménye. Ben valójában ... Ben.





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-06-04, 21:12

Claire / Ben

- Ne mondd ezt, különben megint feltámad bennem a gyanú, hogy direkt varrtál a saját nyakadba – mondom csipkelődve, de az arcomon csupán halvány mosoly játszik, talán nem is teljesen őszinte, ahogy visszaemlékszem, mennyire szörnyűségesen ki voltam akadva, amikor először beléptem az irodába, és megláttam, hogy ő ül az asztal mögött. Ha napestig bizonygatja, akkor sem hittem volna el neki, hogy nem szánt szándékkal intézte így. Egyszerűen képtelen voltam elhinni róla, hogy kihagyna egy ilyen sanszot a bosszúra.
Biztosra vettem, hogy szórakozni akar rajtam. Velem. Amire az utóbbi kezeléseken sajnos adtam is alkalmat. Ami viszont így utólag furcsa, hogy nem használta ki. Oké, ma kicsit igen, ma éreztem rajta, hogy lekezelő volt, ahogy a kezembe nyomta a gyógyszereket, ahogy kommentálta, és amilyen hangsúllyal tette mindezt. Ez is pattintotta el az önuralmam utolsó foszlányait.
De tudom, ha akart volna, lehetett volna sokkal megalázóbb. Viszont mégsem tette, ez pedig arra utal, hogy talán... talán-talán mégis igazat mond. Eltöprengek, vajon mi mindenre gondol a „ megpróbálunk rendbe hozni mindent, amit lehet” alatt. Rám érti, mint orvos? A viselkedésemre? A régi sérelmekre? Vagy a kapcsolatunkra is?
- Ha erre vársz, akkor már most lehúzhatod a rolót – válaszolom szintén halovány mosollyal, és még csak nem is ellenségesen. Egyszerűen csak tudom magamról, hogy ilyen vagyok. Lettem. – Ilyen ugyanis nem lesz. Ha meg akarsz tudni valamit, ki kell találnod hogyan húzd ki belőlem. És ezt most a pszichológusnak mondom – nézek rá, és megkeresem a tekintetét. Íriszeimben őszinteség csillan.
A következő mondatára viszont csak elmosolyodom. Lepillantok a térdemre, majd újból rá.
- Ezt inkább nekem kellene mondanom. Nem gondolod? – A tekintete az eddigihez képest furcsán komolyra vált, de nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget. Elvégre én vagyok a pszichopata, dühkezelési problémákkal küszködő, kiszámíthatatlan beteg. Veszélyes vagyok a környezetemre. Lásd, a kiállításon történtek.
- Az is lehet, hogy tényleg börtönben lenne a helyem – mondom ki hangosan is a gondolatom.
- Ó, hogyne, magad is látod, hogy eddig mennyire eredményes – bólogatok én is serényen, bújtatva arra utalva, hogy igazából sehová nem jutottunk az utóbbi egy hónapban. Persze csak szívom a vérét.
Felmegyünk a lépcsőn, és elkezdjük vizsgálni az első emeletet. Mesélek neki a lakásról, a munkámról, a terveimről, és ez olyan téma, ami feloldja a gátjaimat. Ha erről van szó, egyszerűen nem tudok nem folyvást pofázni.
Hallom a halk mondatot, amit válasznak szán, de egyvalamiben téved.
- Nem az enyém. Soha semmi nem az enyém, épp csak formálok rajta egy kicsit, és utána kicsusszan a kezeim közül. – Ez pedig így van, még akkor is, ha ez az egyik legnagyobb fájdalmam. Ahhoz, hogy ne engedjem el, előbb birtokolnom kellene, de hiába van pénzem, arisztokrata származásom, befolyásos apám, és egy jól menő cég, amit megörökölhetek, amikre igazán vágyom, azokat úgysem szerezhetem meg. Talán pont ez hozza elő bennem a toporzékoló kisgyereket. Kissrácként nem tanítottak meg rá, milyen az, ha nem kapok meg valamit, elsőként felnőttként kellett szembesülnöm vele. És azóta sem megy valami egyszerűen.
Elveszem a tenyerem a faltól, és inkább nekidöntöm a hátam. Jól esik egy kis hűvös. Claire után fordulok, nézem egy kicsit, ahogy a házat vizsgálgatja. Azt hiszem, kissé kapizsgálja a lényeget.
- Ha minden egyes ingatlant megtartanék, amit nehezemre esik elengedni, az apám azon nyomban kirúgna. És igaza is lenne – mondom egy könnyed mosollyal, inkább elviccelve a kérdést, és elkerülve a választ.
Végül ő is felém fordul, és a falnak dől. Furcsa így beszélgetni, hogy lényegében köztünk van egy szoba. Mégis van benne valami megfoghatatlan.
- És most zárjuk is az órát. Nem érdekel, ha még van néhány perc. Ennyit igazán elnézhetsz a mai nap után – közlöm nemes egyszerűséggel, vitán felül, sunyin villanó tekintettel. Hiszen ma sokkal több kérdésre kapott választ, mint eddig bármikor.
- Innentől pedig én diktálom a szabályokat – teszem hozzá titokzatosan, és a pillantásom le sem szakad az arcáról. Kíváncsi vagyok a reakciójára. Ellököm magam a faltól, és elindulok a lépcsőn a második emelet felé.
- Kövess, ha mersz - nézek hátra egy játékos félmosollyal.

_________________

Here I come just a big bad man
I take what I want and I want you...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-05-31, 20:57



Benjamin & Claire

- Show me something of yourself...-

Kíváncsi. Ezt be is vallja és nem is csodálkozok rajta, mert, ha ugyanezt a dumát végig hallgatnám, mint amit én eleresztettem, megölne a kíváncsiság. Az alku viszont alku, így már most el kell kezdenem készülődni a nagy pillanatra, amikor majd megmutatom neki, miről is volt szó. Előtte majd vázoljam talán a dolgokat  vagy egyből csapjak a húrok közé? Mit fog rólam gondolni utána? Vajon, szóba áll majd még velem, vagy tényleg örökre lemondhatok róla? Mert most valamiért a sors újra az utamba sodorta. Vagy azért, hogy végleg lezárjuk a dolgot vagy azért, hogy helyre hozzuk. Idővel kiderül majd, de egy biztos: nekünk találkoznunk kellett megint.
-Tudod, már az is valami, hogy ezt így meg tudjuk beszélni. Persze, ha nem lenne muszáj velem töltened heti 4-6 órákat, akkor nem így történt volna, de a lényeg, hogy ez van. Beszélünk és megpróbálunk rendbe hozni mindent, amit még rendbe lehet.- mosolyodok el a végére, mert szerintem ez azért mégis csak pozitívum. Főleg, hogy mindketten hajlunk erre, mert lássuk be, ő nem igazán volt eddig vevő a békülésre. Nem még a békülésre. Arra sem, hogy beszéljünk az egészről, most pedig, mikor már ő is belátja, hogy igen is, szüksége van rám, hirtelen minden elkezdett változni. Örülök, hogy ez a nap így alakul. Reménykedtem benne, hogy előbb-utóbb bekövetkezik.
-Nem baj. Szép lassan majd kibontogatjuk őket olyan tempóban, ami neked megfelel. Régen faggattalak órákig, ha felkeltetted a kíváncsiságomat, de ebből a szempontból változtam. Megvárom, amíg te úgy érzed majd, hogy el akarod mondani.- mosolygok továbbra is és bár tudom, hogy ez sem lesz könnyű menet, állok elébe. Azt is gyanítom, hogy nem apróságokról lehet szó, ha ennyire szégyellni elmondani, azt pedig bárhol, bármikor aláírom, hogy megöl a kíváncsiság, de vissza kell fognom magam. Egy virág is szép lassan nyílik ki, a bizalom pedig még lassabban kezd kialakulni, nekünk pedig most olyan, mintha a nulla helyett a mínusz ötszázból indulnánk. Sok dolgunk van még.
-Egy valamit jegyezz meg. Ha én valóban idegbetegre váltok, menekülj.- és mindezt halálosan komoly arccal közlöm. Leginkább azért, mert dühösen hajlamos vagyok nem odafigyelni magamra és nem kis fejfájást okozni más embereknek. Ez az én kis alap képességem, ami bennem van. Ezen felül persze, sok mindent begyakorolhatnék még, de azok nem kisujjból mennének. Ez bennem van, működik, régen pedig akaratomon kívül is aktiválni tudtam. Ha jól emlékszem, elő is fordult egyszer, hogy Ben borzalmas fejfájásra panaszkodott, miközben én egy hülye barátnőm szívatása miatt bőgtem mellette ücsörögve.
-Kínozhatlak? Ennyire nem lehetek rossz társaság. Most komolyan. Ha félre teszed a régi ellenszenvet, azért valld be, hogy egész jól végzem a munkám. Nem?- pillantok rá kétségbeesetten, persze, csak túl dramatizálom a dolgot, mintha valóban rosszul esne, amit mond és szeretném hallani tőle, hogy nagyon is pöpec vagyok a munkámban. Mintha a visszaigazolást várnám, de a végére csak elmosolyodok.
-Rendben. Utána te döntöd el, hogy mit csinálunk.- mosolygok, miközben továbbra is a hátát vizslatom, hangomban pedig ez a játékosság cseng, ami most bekúszott közénk. Kezd a helyzet a régi időkre hasonlítani. Akkoriban folyton kétértelmű megjegyzéseket tettünk egymásnak. Más kérdés, hogy fülig szerelmes is voltam belé és persze ő is belém. Legalábbis, ahogy most kivettem az egészből, ez volt. Nem megfektetni akart a végén vagy ilyesmi, csak össze szedte a bátorságát és lépett, én pedig jelképesen mondva, tökön rúgtam. Nem kicsit. Megértem, hogy ez nagy érvágás volt vele. Folyton húztam az agyát, aztán mire elszánta magát, meghátráltam. Mit tettem...?
Miközben magyarázni kezd én megállok és megbűvölve figyelem, ahogy végig simít a falon. Úgy beszél erről a házról, mintha szerelmesen azt ecsetelné, hogy a barátnője kezét meg akarja kérni és nagy tervei vannak a jövőben. Szóval, az egész olyan érzelmes, szenvedélyes, lelkes. Ezért is biztattam mindig, hogy neki ezt kell csinálnia. Ő erre született, én pedig imádtam mindezt. Egyedül az utolsó, elhalkuló mondata az, ami kicsit kizökkent és, ha már háttal ácsorog nekem, meg is engedek magamnak egy szomorú homlokráncolást, mert van egy olyan érzésem, hogy ez nekem is szólt.
-Szerintem ne engedd el és akkor senki nem veheti majd el tőled. Őrizd addig, amíg csak tudod.- válaszolok halkan, mert persze mindez már megint borzalmasan kétértelmű -szándékosan-, de csak, hogy kerüljem a pírt és a kényelmetlen pislogást, elsétálok Ben mellett és inkább rá se pillantok. Úgy teszek, mint aki őrülten fókuszál a ház részleteire.
-Nehéz lehet mindig megválni attól, ami közel áll a szívedhez. Már pedig, minden ingatlanba bele teszel magadból egy kicsit, nem?- támaszkodok végül a mögöttem ácsorgó falnak háttal, miközben tekintetem az ő eszméletlenül kék íriszeibe fúrom. Ez a kérdés most kicsit a pszichológustól jött, de engem is nagyon érdekel, mit reagál rá. Ez a folytonos lemondás és elengedés még, ha épületekről is van szó... sok mindent tükröz abból, ami Benjaminban játszódik le. Valamit tökéletesre csiszol, aztán lelép, mielőtt elronthatná.





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-05-31, 20:16

Claire / Ben

- Most már még kíváncsibbá tettél – mondom nagy szemekkel. Elképzelni se tudom, hogy miről lehet szó. De tényleg.
- Utólag mindig okosabb az ember. Én is sok mindent máshogy csinálnék. A tizenhét év pedig nem a legjobb mentség – gondolok vissza arra, hogy mennyi marhaságot csináltam akkoriban. Gyerekes dolog volt, amit bosszúból elterjesztettem róla, de a családom mindig is azt tanította, hogy ha megböknek, bökj vissza kétszer olyan fájdalmasan, és mindig, mindig-mindig őrizd meg a büszkeséged és a fölényt. Azt, hogy dolgozz ésszel, és csavaros alagutakon a bosszúért. Akkor leszel nemes és arisztokrata. Egy Hale-nek márpedig mindenáron annak kell lennie. Hogy apámnak legyen kire örökítenie a vállalatot, és az egész birodalmat, amit kiépített magának. Az ő szemében én csak egy örökös vagyok. Akiben ki kell nevelnie a kellő tulajdonságokat ehhez.
Elkerülhetetlenül fogott rajtam a nevelése, túl sok mindenben is, de az igazi valómat sohasem tudtam megtagadni. Az pedig az, amit talán egyedül Claire ismer igazán.
- Nekem nem csak egy titkom van – mosolyodom el szelíden, talán egy árnyalatnyi szégyenlős pillantással a felhúzott térdemet bámulva, amikor felajánlja az alkut. Az arcomon húzódó apró heg érzem, hogy ettől csak még jobban elmélyül és ki is szélesedik, figyelmet követelve magának.
Ezzel nem kibújni akarok, csak... még mindig annyira lehetetlennek érzem ezt az egészet. Olyan furcsa gondolat, hogy hirtelen engedjem ennyire belém látni. Nem is tudom, hogy akarom-e. Vagy talán tartok tőle?
Nem figyelek oda, és kiszalad belőlem ez a nem semleges szöveg is. És már ez is zavarba hoz, pedig még azt sem tudom, hogy nem a magyarázkodás-e a valóban igaz, teljes káosz. Fogalmam sincs, hogyan beszélhetnék neki a kettőnk volt kapcsolatáról, mint pszichológusnak. Hogy miket éreztem, miket gondoltam, mikor pont róla van szó.
- Nem most – kúszik egy sunyibb féle mosoly az ajkaimra. – Most engem úgysem szárnyaltál volna túl. De a kezelések során, a tóparton... – jut eszembe minden, ami ott történt, ahogy csak kimondom, és ez belém is fojtja a mondat másik felét.
Elhallgatok.
És inkább felállok. Ideje fentebb menni. Az emelet tényleg varázslatos, már most, hátha még kedvemre átalakítom majd.
Szóval biztos benne? Húzom fel enyhén a szemöldököm, de nem kommentálom. Épp elég a tudat, hogy belement a játékba. Hogy belemenne, ha játszani kezdenék. A mellkasom pedig furán bizseregni kezd erre a gondolatra... hogy mennyi lehetőséget nyitna meg. Talán olyanokat is, amikre régen annyira vágyakoztam.
A lépcsőn haladok, hallom, hogy utánam kopog.
- Akkor még félóráig kínozhatsz, de utána én mondom meg, mit csinálunk – mosolyodom el ismét, most úgy sem láthatja. Elég csak egyszer belelépni ebbe a sejtelmes kétértelmű megjegyzésekbe, és utána abba sem bírom hagyni.
- Nem tudom. Egyelőre az, hogy ellenállhatatlanná varázsoljam. Hogy beleszőjem a képzeletem, és életet leheljek ezekbe a falakba. – A tenyerem óvatosan hozzásimul, és szeretetteljesen végigsiklik a mellettem haladó falon. – Hogy kihozzam belőle, ami benne rejlik. De hogy végül meg tudok-e válni tőle, azt majd még elválik. Már kezdek beletörődni, hogy minden szerelmemtől meg kell válnom a végén – halkulok le a végére egy kicsit, és az arcomon egy halvány, kissé szomorkás mosoly ül.



_________________

Here I come just a big bad man
I take what I want and I want you...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   2015-05-31, 16:02



Benjamin & Claire

- Show me something of yourself...-

Szinte látom, ahogy beindul a fantáziája a "megmutatom" után és bevallom, jót is mosolygok rajta. Tényleg elég félre érthető az egész de, ha majd egyszer megtudja, hogy pontosan miről is van szó, nem lesz kedvem vigyorogni. Tudom, hogy is viszonyul ezekhez a dolgokhoz. A jó múltkori túrát se akarja azóta se emlegetni. Szinte ki akarja törölni az emlékezetéből csak, hogy megnyugtassa magát, hogy ilyesmi nem történhet, mert természetfeletti nem létezik. Akkor én se létezek?
-Igen. Elég látványos és elmondani vagy elmagyarázni nem is tudnám. Mindenképp meg kell majd mutatnom.- magyarázok szelíden, szendén, mint egy ma született bárány, de egy aprócska vigyor ott játszik az arcomon. Ha most szemétkedni akarnék, még kacéran is mondhattam volna ezt, hogy szándékosan úgy alakítsam a beszélgetést, hogy félre értse. Mindig élvezem, amikor elő jön belőle is a kacér csődör, amit legutóbb tíz éve láthattam. Vagyis tévedek. A kiállításon... egek, az csodás este volt, ha elfelejtjük azt a kis bakit a végéről.
-Hidd el, most, hogy megszavazod nekem a bizalmat, eszem ágában se lenne átverni. Akkor sem az volt a szándékom, de már tudom, hogy talán jobb lett volna, ha őszintén leülök veled beszélni az egészről.- sóhajtok egyet a végén, hiszen még mindig magamat érzem a leginkább hibásnak. Elmondhattam volna. Ő volt a legjobb barátom. A legjobb barátokkal meg szoktak ilyesmit osztani az emberek, nem?
-Legyen az is az alku része. Ha én elmondom az én titkom, te elmondod a tiéd. Határidő nincs. Ki, mikor érzi a legjobbnak az időt erre.- mosolyodok el közömbösen, hiszen tényleg eszemben nincs erőltetni, viszont felkeltette az érdeklődésem. Van, amit szívesebben osztana meg egy idegennel, mint velem? Mert szerinte meg én ítélném el ezért vagy mi? Akkor most megint ott vagyunk, ahol voltunk, csak most ő dönti el, hogy én mit fogok gondolni, egykor pedig én döntöttem el, hogy ő hogyan reagálna. Gáz, hogy mindketten fletnisek vagyunk egy kicsit. Így igazán nehéz lesz.
Főleg, ha közben ilyen mondatokat vág majd hozzám. Nem vagyok semleges? Egy pillanatra el is áll a szavam és, csak pislogok nagyokat, ahogy az arcát figyelem, de aztán persze magyarázkodni kezd.
-Ebből tényleg nem fogsz tudni kimászni.- mosolyodok el, ahogy egyre inkább mélyebbre ássa magát a nem vagy semleges kérdésben, végül csak vigyorgok egy jót.
-De értelek. Van közös múltunk, ez a lényeg.- jegyzem meg végül egy apró mosollyal az arcomon, miközben érzem, hogy a nyamvadt kis zsigereim zsongnak, mint az őrültek. Folyamatosan arra érzek kényszert, hogy kihasználjam ezt a pillanatnyi meghittséget és megcsókoljam, de tudom, hogy nem tehetem. Azzal most mindent elrontanék. Elszállna a kellemes hangulat, elő jönnének a régi sebek, hogy ezt most miért és mi van és egyebek, és újra kezdhetnénk elölről mindent.
-Én? Idegbajos? Most?- ugranak fel a szemöldökeim egy pillanat alatt és a szavam itt el is akad. Miből következtetett erre vagy, most ezt miért kaptam? Oké, hogy igaza van, de attól még kíváncsi lennék, hogy számára ez mitől ilyen nyilvánvaló. Viselkedtem úgy vele manapság, mint egy idegbajos? Nem emlékszem. De komolyan.
-Ebben teljesen biztos vagyok.- duruzsolom halkan a választ, mikor aztán ismét kezdetét veszi a játszadozás és újra olyasmit mond, amitől a szívem zakatolni kezd. Nem tudom, volt-e már valaha olyan férfi a közelemben, aki ilyesmiket váltott volna ki belőlem egyszerű szavakkal, de szerintem a válasz, a nem. Köztünk valahogy nagyon ultraerős a kémia, magam sem értem miért. Talán, mert a meg nem élt vágyak és a kíváncsiság, amivel egymáshoz viszonyultunk a gimiben, még mindig ott él bennünk mélyen legbelül?
-Rendben van, de akkor, ha letelik a fél óra, utána már nem számolom kezelésként az együtt töltött időt. Szabadidős program lesz vagy ilyesmi.- válaszolok vigyorogva, miközben követem felfelé a lépcsőn és séta közben a tarkójával szemezek. Vagyis, dehogy a tarkójával. Inkább a széles vállait, az izmos hátát és a hátsóját veszem szemügyre, melyek még így, ruhán keresztül is átsejlenek. Tényleg igazi férfi lett belőle. Nehéz is elhinnem, hogy ez Ő.
-Na és, mi a terved az ingatlannal?- kérdezem végül, mikor felérek én is és mellé sétálok, tekintetem pedig kíváncsian méregeti az arcát. A pszichológus igazából még nem kellene, hogy pihenjen, de mégis, ez a kérdés, már inkább egy jó baráttól vagy ismerőstől jön, nem a dokitól. Érdekel tényleg, hogy megtartja-e magának a lakást, eladja vagy esetleg kiadja valakinek.





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet   

Vissza az elejére Go down
 
Claire & Benjamin - Egy újabb kényelmetlen helyzet
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Salt Lake FRPG :: Helyszínek :: Belváros :: Kórházak, rendelők, elmegyógyintézet-