Salt Lake FRPG
 

Share | 
 

 Andrew és Cesca, A háznál

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Hozzászólások száma :
49
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 27.
Ember a Purgatóriumból

TémanyitásTárgy: Re: Andrew és Cesca, A háznál   2015-07-29, 13:13


Elgondolkozok ezen az egész terepjáró dologról, de végül nem felelek, csak épphogy megrázom a fejem. Nincs nálam egyetlen kép sem és most még azt sem tudnám megmondani, hogy a lakásban a több száz kivágott cikk közül bármelyiken látszik-e apám terepjárója. Nem is számít, most nem fogok hazarohanni és megnézni vagy idehozni. Majd talán egyszer. Nem mintha bármin változtatna, ha ugyanarról beszélünk. Bármi is a helyzet, már amúgy is minden különös.
- Tessék? - kérdezek vissza arra a kis dünnyögésre és addig le nem veszem róla a tekintetem, amíg nem ismétli el. Nem vagyok dühös, szóval igazán nincs félnivalója.
- Ha tudnád, mennyit hallottam én ezt régen – jegyzem meg és nem is tudom, mit érzek. Kaptam én ezt már meg jó és rossz értelemben is, most pedig, újra hallani csak így... egész különös. De aztán csak megrázom a fejem és hagyom a fenébe. Nem számít.
Inkább beszélek neki Isaacről, vagy legalábbis elmondom azt az egy-két mondatot, de semmi több. Na igen, nem vagyok az a fajta, aki túlmagyarázza a dolgokat vagy akár csak beszélek, amikor nem kérdeznek nyíltan. Viszont hiába is próbálkozok, egyre kíváncsibb vagyok, így én is kérdezek, miközben lassan, de eltüntetem a szendvicset és már csak a poharat fogom és iszom meg a benne lévő italt.
- Akkor ne hívd látomásoknak – jelentem ki szinte azonnal. Persze sejtem én, hogy nem megy ez ilyen könnyen, de kimondtam és kész. Viszont nem akarok ilyen morgós lenni vele, inkább váltok hamar, ahogy teszem le az üres poharat. Csendben akarom, de így is hallani a koppanást. Egy bocsánatkérő nézéssel emelem rá a tekintetem, aztán már válaszolok is.
- Hallottam már vadabb dolgokat is. Amíg tudod, melyik a valóság és melyik... nem az, addig nincs baj – azért hallani azt a kis bizonytalanságot. Melyik nem valóság. Azért még nekem is különös belegondolni, hogy mindkettő valóság, csak az egyik igazán régi. De most csak megrázom a fejem, mielőtt bármiféle magyarázatba kezdenék.
- Ideje lenne mennem. Köszönöm a vacsorát és mindent és... - nem tudom befejezni a mondatot, ennek ellenére már állok is talpra és szinte vigyázzban várakozok. Nem azt várom, hogy kikísérjen, hanem, hogy mondja, ha valamire még szüksége van, bármi, mielőtt mennék.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Hozzászólások száma :
47
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 13.
Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Andrew és Cesca, A háznál   2015-07-27, 10:37

Andrew-ra nézek, és látom, hogy kicsit feszeng, kicsit kényelmetlenül érzi magát, de nem teszek rá megjegyzést. Csak érzés, semmi több, egyszerű megérzés, hogy valószínűleg időtlen idők óta nem evett normálisan asztalnál, tányérból. Legfeljebb csak gyorskajákat, valami bisztróban. Mondjuk a melegszendvics majdnem az, de az éjszaka közepén nem hiszem, hogy kivárta volna, hogy valami rendes ételt főzzek. Egymagamnak csak hétvégén szoktam, vagy ha két egymást követő napon nem vagyok beosztva.
De azért a semminél ez is jobb.
- Hát, olyan katonai terepjáró félét látok, régimódit, amilyen a filmekben van, de nem tudom pontosan milyen márka, vagy típus. Képen felismerném - felelek egyszerűen, mert úgy érzem, Andrew nem szereti a nagy körítéseket.
Tipikus katona, ahogy gondolkodik, ahogy az információkat rendszerezi. igen így érzem.
- Andrew a mintakatona - dünnyögöm, aztán elpirulok és felé sandítok, hogy vajon meghallotta-e. Éppen lehetséges. Mindjárt kiderül.
- Egy öcséd, értem - bólintok, pedig nem értem egészen.
Ha amit látok igaz, akkor Andrew-nak sem szabadna itt lennie, nem hogy még valakinek. Vagy nem szabadna ilyennek lennie.
Nem merem megkérdezni, hogy a testvére is fiatal-e, vagy esetleg egy őszhajú öregember. Félek.
Lehet nevetni, de valahogy félek megtudni.
Amíg nem kérdezek rá, addig reménykedhetek. Hát nem?
Visszamosolygok, és ez olyan könnyedén jön és természetesen, még ebben a fura kicsavart helyzetben is. Igen, megdöbbenve veszem észre, hogy Andrew mellett biztonságban érzem magam, és képes vagyok egészen természetesen viselkedni vele, olyan könnyedén, mintha nem ma este találkoztunk volna először, pont miután engem megtámadtak, hanem mintha már ismerném.
Aztán megcsóválom a fejemet.
- Nem, nem így működik. Nem tudom irányítani. Kislány koromban láttam képeket, apró felvillanásokat, de mindenki azt mondta csak álmodozom, túl élénk a képzeletem. És most veled, amikor megláttalak jött az első kép, aztán az autós, amikor beszálltunk a kocsiba. Azt hiszem, bár biztos nem vagyok benne, az hozza elő, hogy láttalak, találkoztunk, és hogy hasonló dolgokat csináltunk, mint ezekben a... Nos, nem merem őket látomásoknak hívni.
Lassan Andrew szemébe nézek.
- Mit gondolsz, mennyire vad dolog ez?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Hozzászólások száma :
49
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 27.
Ember a Purgatóriumból

TémanyitásTárgy: Re: Andrew és Cesca, A háznál   2015-07-03, 16:03


Nem kellene maradnom, mindenkinek egyszerűbb lennem, ha mennék a dolgomra, de most már késő, nem igaz? Pár perccel később azon kapom magam, hogy még ha kicsit feszengve is, de ott ülök az asztalnál és figyelem, hogy mit csinál. Fogalmam sincs, mikor ettem utoljára rendesen. Úgy értem, hogy asztalnál ülve, ráérősen, beszélgetve. Igazából... arra sem emlékszem, mikor beszélgettem bárkivel utoljára, aki nem a benzinkúton volt és fizetni jött be.
- Nem tudom, azt látod-e, de igen, volt egy terepjáró, amit vezettem - bólintok aprót. Az egész helyzet egyre különösebb, de mégsem azért feszengek szinte állandó jelleggel. Nem azért, mert kezdek biztos lenni abban, hogy őrült. Egyszerűen csak különös a helyzet, ami másnak teljesen hétköznapi. Ennyi és nem több.
- Tessék? - kérdezek vissza, hirtelen fogalmam sincs, mit mondtam neki és hogy fogalmaztam. - Igen, minket. Van egy öcsém - magyarázom, de többet nem mondok róla. Hogy is tehetném? Ha bárki még a háború alatt kérdezne róla, akkor is csak annyit tudnék mondani, hogy igen, az öcsém, szeretem, de pocsék katona és... ezzel mindent elmondtam, ami számított. Most pedig már nem is ismerem.
Hogy ne ezen járjon az eszem, eltüntetek pár falatot. Hiába maradok komor, azért egyértelmű, hogy ízlik. Hogy is mondják? Egyszerű de nagyszerű? Mindegy is, a lényeg, hogy azért fogy közben az elém tett kenyér.
A sajnálatára viszont csak elmosolyodom. Talán napok óta most először. Különös, de nem hat meg az apám halála, így csak vállat vonok. Igen, tiszteltem és mindennél jobban meg akartam neki felelni, de sokkal inkább volt a felettesem, mint az apám. Mióta csak az eszemet tudom.
- Addig jó talán, amíg őt nem látod - jegyzem meg, bár kicsit furcsállva nézek rá. - Ez így megy? Gondolsz valamire... valakire és vagy megjelenik vagy nem? - nem is tudom, miért akarom megérteni. Csak kicsúszik a kérdés a számon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Hozzászólások száma :
47
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 13.
Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Andrew és Cesca, A háznál   2015-07-02, 12:40

Végül Andrew marad. Nem gondoltam volna, de örülök neki. A támadás is felzaklatott, az emlékképek pedig még annál is jobban. Korábban csak nagyon elvétve, igen ritkán voltak ilyen bevillanásaim, főleg egy idős asszonyról, aki valahol a nagymamámra emlékeztetett. Olyan volt, mintha álmot látnék, és igazából nem is foglalkoztam túl sokat az egésszel.
De ma Andrew-t láttam. Pedig korábban soha nem találkoztunk. E mellett már nem tudok csak úgy elmenni.
- Szóval negyvenötben nem - bólintok, és lassan elmosolyodom.
Ez nem válasz, illetve nem igazán, de nem erőltetem.
Akkor Andrew tuti, hogy itt hagyna, és leshetnék.
- Nem probléma - dünnyögöm. A kezem sebesen jár. Vágok pár szelet kenyeret, megpirítom őket a grillben kicsit, rá némi vaj, egy kis sonka és a reszelt sajt, mikor jól ráolvadt tányérokra pakolok, az egyiket Andrew elé csúsztatom. Előveszem a tejet a hűtőből, felnyitom a dobozt és töltök két bögrébe, aztán leülök az asztalhoz, ha Andrew is helyet foglal, akkor talán pont szemben ülünk.
A válaszára bólintok. Tehát volt katona.
- Ezek szerint, azt akarod mondani, hogy a terepjáró is valódi volt? Hogy létezett?
Sok mindenre felkészültem, de erre nem lehetett. A szívem hevesen dobog.
- Minket? Titeket? Téged és kit?
Kicsit előrehajolok ültömben és úgy nézem.
Aztán halkan sóhajtok, mikor odáig ér, hogy az apjával mi történt.
- Sajnálom. Igazán.
Nem tudtam, de honnan is tudhattam volna, hiszen sosem ismertem az apját. Azt se tudtam, mi lett vele.
A halántékomhoz emelem az ujjaimat, de nem, tényleg nem tudom, ha történt is vele bármi, arról nem tudok, nincsenek róla képeim.
- Apád, őt nem látom. Úgy értem, sehogy sem. Csak téged, meg...
Itt elakadok. Fogalmam sincs, mit is mondhatnék, hogyan mondhatnám el neki úgy a dolgot, hogy ne gondoljon teljesen skizofrénnek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Hozzászólások száma :
49
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 27.
Ember a Purgatóriumból

TémanyitásTárgy: Re: Andrew és Cesca, A háznál   2015-06-07, 15:04


Nem hiszem, hogy ezt akarom csinálni. Itt maradni és beszélgetni. Mégis megteszem. Talán a kíváncsiság hajt, vagy egyszerűen arról akarok meggyőződni, hogy vannak nálam őrültebb emberek. Mármint nem úgy őrültek, csak... Ez már a vég, ha a saját gondolataimba is belegabalyodok. Muszáj összeszednem magam, különben itt bajok lesznek.
- '45-ben tényleg nem voltam ott - mondom, bár ez közel sem hangzik olyan megnyugtatóan, mint szeretném. Az egész talán nem is válasz, csak valamiféle kitérés.
A vacsoralehetőségekre csak bólintok aprót. Még mindig nem vagyok válogatós, szinte mindent megeszem, amit elég tesznek, vagy amit kapok. Régi megszokás. Akkor is azt ettük, amit kaptunk és kész.
Most is csak szó nélkül követem, még egy pillantást vetve a festményre, aztán próbálok úgy tenni, mintha nem is létezne. Na persze.
- Ne csinálj belőlem bajt - mondom kicsit furán. Nem akarom, hogy miattam kipakolja a fél hűtőt vagy bármi. Úgy érzem, ezt a rövid mondatot muszáj volt odaszúrnom. Ezek után viszont rátérhetünk a lényegre.
- Voltam - bólintok. - Ha úgy vesszük, örök életemben az volt - Túl egyszerűen jött a válasz, de nem tehetek róla. Mintha egy kicsit jól is esne ezt kimondani. Egy pillanatra elgondolkozok, mielőtt bármi mást mondanék, de... most már úgyis mindegy, nem?
- A terepjáró az apámé volt. Én voltam az egyetlen, aki azt rajta kívül vezethette. Minket is könnyedén elcserélt vagy feláldozott volna, de ahhoz a terepjáróhoz valamiért nagyon ragaszkodott. Talán csak a fegyverét tartotta közelebb magához. Ha jól emlékszem, végül azzal lőtte magát fejbe - valami fájdalmas grimasz jelenik meg az arcomon, ami talán egy elcseszett mosolynak is nevezhető lenne.
Igaz, egyelőre nem mondtam ki hangosan, de elég egyértelmű, hogy igen, mindez a múlt, már megtörtént, nem csak képzelődött vagy valami régi filmből szedte.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Hozzászólások száma :
47
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 13.
Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Andrew és Cesca, A háznál   2015-06-04, 10:52

Észreveszem, hogy Andrew habozik, talán mintha megingott volna az elhatározása, hogy amint lehet, lelép innen.
A magam részéről csak örülök ennek, két okból is. Az egyik merőben önző ok, nem jó egyedül maradni egy ilyen támadás után, még akkor sem, ha Enzio a közelben van. Igaz, vele össze lehet bújni, amit Andrew-ról épp nem mondható el. Mármint biztosan van olyan lány akivel úgy viselkedik, hogy igen, de ez már egészen más kérdés. A második ok már inkább közös, és úgy érzem, valahogy összefügg a nappalim falán függő képpel.
Láthatóan Andrew hozzáállása is akkor változott meg kissé, mikor a képet felfedezte.
De itt valami furcsaság van. Ő, én, a kép, Avignon.
Az egészet nem tudom magamban hova tenni és ez nem hagy nyugodni.
Andrew a hajába túr, és engem vizslat, de láthatóan inkább kíváncsian.
- Elhiszem. Én is láttam. például a nagyanyámat. Hozzá képest én kis kezdő vagyok.
A képre néz, és én követem a tekintetét, majd megdöbbenve sandítok újra Andrew-ra.
- De az utolsó háború ott 1945.-ben volt! Akkor te még nem is... - a szavam elakad. nem létezik! nem lehetséges!
Megrázom a fejem. Erre a hírre is, meg a kérésére is, majd megindulok a konyha felé.
- Melegszendvics jó lesz? Meg pogácsa. A hűtőben van tej. Jézusom! - nyögöm végül.
Aztán kenyeret veszek elő, vágok pár szeletet, figyelek a késre, meg az ujjaimra, ez az egyszerű tevékenység segít koncentrálnom.
- Akkor a közepén kezdve - vágok bele -, ma este a benzinkútnál, olyan volt, mint valami villanás, mintha filmet látnék, vagy emlék lenne, bár nem lehet a valós emlékem. Téged láttalak, egy terepjáróban, katonai egyenruhában, ahogy kinyitod nekem az ajtót. Létezhet ilyen? Illetve... - nagyot nyelek, de aztán folytatom. - Voltál katona?
A tekintetem rá emelem, és leteszem a kést a kezemből, én magam nem veszem észre, de finoman remegnek az ujjaim. feszülten várom a válaszát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Hozzászólások száma :
49
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 27.
Ember a Purgatóriumból

TémanyitásTárgy: Re: Andrew és Cesca, A háznál   2015-05-29, 20:29


Sok mindent gondolok róla, de ezek között nincs az őrültség. Már nagyon kevés dolog az, amin képes vagyok meglepődni. Az viszont biztos, hogy változott a terv, miszerint megyek. Pedig kellene. Az lenne a legjobb, ha eltűnnék. Megvan a magam dolga. Meg kell találnom Henryt és nem bonyolítani az életem minden mással.
Mégis maradok és már szinte kíváncsian vizsgálom őt. Nem is tudom, erre mit kellene mondanom. Látomások? Nem, nem őrültség mégis... A hajam túrok, egyértelmű, hogy még viaskodok saját magammal.
- Hidd el, láttam már különösebb embereket is nálad - jegyzem meg végül és le nem venném róla a tekintetem. Persze nem vizsgálom fenyegetően, nem tartok tőle, egyszerűen próbálom eltenni valahova ezt az egész helyzetet.
Aztán mégis egy másodpercre újra a képre téved a tekintetem.
- Jó hely. Szerettem ott lenni. Akkor is, ha egy rohadt háború közepében voltunk - csúszik ki a számon, de eszemben sincs ennél többet mondani. Mit is kellene? Még annyira biztosan én sem tudom, mi történt, hol voltunk, miért nem jutottunk mind ide.
- Szóval az én vacsorámra? - kérdezek vissza és mintha most először valami nagyon halvány és csak futó mosoly, de megjelenne az arcomon. Továbbra sem tervezem, hogy igazán megbízok benne, de baj nem lehet.
- Nem kell erődemonstráció - mondom elég komoran, szinte morogva, de ez már csak ösztönből jön. Hittem neki eddig is. Tudom, hogy nem átlagos ember.
Végül pedig csak követem, ha megindul valamerre. Most már egyértelmű, hogy maradok. Nem tudom meddig, nem tudom, mit fogok mondani, de... maradok. Egy percre rá viszont már jönnek is a szavak maguktól.
- Hogy akarsz belekezdeni? Hogy akarsz meggyőződni arról, hogy nem benned van a hiba? Bármivel előállhatsz, kérdések akármi - nem mondom ki, de amint az egész átmegy valami jótékonysági terápiába, itt sem leszek. Azt biztos nem viselném el. Most persze talán mutathatnék képeket, de minden a lakásomban van...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Hozzászólások száma :
47
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 13.
Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Andrew és Cesca, A háznál   2015-05-28, 12:07

Nem vagyok vak, látom, hogy a kép valami módon hat Andrew-ra, talán zavarja, vagy talán emlékeket idéz benne, nem tudom. nem vagyok gondolatolvasó, csak árulkodó a tartása, a tekintete, az apró fejcsóválás.
Elmulasztom a pillanatot, mert nem akarom faggatni. Gyakorlatilag ismeretlen. Még.
Ugyanakkor valahogy ösztönösen bízom benne, és ebben, legalább magamnak be kell vallanom, nagy szerepe van a látomásaimnak.
Megijesztenek, igen, ez is igaz, ugyanakkor azokban a pillanatokban nem félek tőle. A látomásokban Andrew nem ijesztő, ő az, akiben bízni lehet, aki segít.
Vagy megbolondultam, vagy a tudatalattim üzen így, vagy nem tudom, mi van, de Andrew alakja elmosódik.
Ami valójában megtörtént, és azok a be-bevillanó képek összekeverednek. Mintha az is valóság lett volna, valahol, valamikor, mintha velünk történt volna.
Mintha lehetséges volna a lehetetlen.
Andrew visszatér, talán hogy elmondja, mit talált, igen bizonyára azért, és nem a kép vonzza be.
- Értem - suttogom halkan, és én is a képet nézem. Mintha a színek, a puszta anyag adna valami választ, pedig nyilván nincs így.
A következő mondata sokkal inkább kijelentés, mint kérdés, és nagyon könnyű lenne egyszerűen csak bólintani rá, könnyű ugyan, de igaz nem.
- Nem tudom - felelek egyszerűen. - Illetve de, elvben és valóságban, tényszerűen nem jártam ott, ugyanakkor mégis. Ha eddig nem néztél őrültnek, hogy előadtam, hogy hogyan égettem meg azt a fickót, aki megtámadott, meg a többit, tudod, a boszorkányságról, akkor lehet, hogy majd most fogsz. Vagy sem. Szóval sosem jártam ott, nem vittek el Avignonba a szüleim, se iskolai kirándulás, se cserediák program, semmi, ugyanakkor mégis jártam ott. Sokszor.
Nagy levegőt veszek, és Andrew-ra nézek, remélve, hogy viszonozza a pillantásomat.
- Látomások. Olyanok, olyan élesek, mintha valódi emlékek lennének. Helyek, utcák, gyerekarcok. Néha sűrűbben, máskor ritkábban, de kicsi korom óta látok képeket, sokáig azt sem tudtam miről, aztán egy bolhapiacon felfedeztem ezt a képet és felismertem a helyet. Butaság. És nem tudom, hogy miért van. De mikor rám tör, akkor olyan valóságosnak tűnik, mint te. Vagy én. Mint ma este.
Nem tudom, ma este miért támadt újabb látomásom, olyasmi, mint az előzőek, azzal a különbséggel, hogy ezekben szerepelt Andrew is, egyenruhában, meg egy dzsip.
Totál elmebetegnek gondolhat most szerintem. Félénken keresem a tekintetét, hogy vajon mond-e valamit erre? Kérdez-e, vagy inkább nem is akar tudni semmit?
- Enzio - viszonozom az aprócska mosolyt -, ezek szerint úgy ítéli, te megbízható vagy, ritkán fedi fel magát ugyanis.
- Maximum. Vagy a tiedre - jegyzem meg halkan, majd kicsit kockáztatok, mikor látom, hogy újra a képre néz. - Te jártál ott, valójában, én meg néha nem tudom, hogy amiket látok, hogy mi is az. Talán segíthetnénk egymásnak, te nekem, hogy tudjam, totál csak képzelődöm, vagy valami furcsaság van itt, és talán én is neked, mert úgy érzem, valami gyötör téged azzal a hellyel kapcsolatban.
Kimondtam hát. Egy ajánlat, mely persze nem kötelezi őt semmire, de talán valamit segíthetne, könnyíthetne, ha beszélhetnénk a dolgainkról. És előttem aztán bármilyen őrültségnek tűnő gondolatot ki lehet fejteni. Boszorkány vagyok. Andrew tudja is. Maximum még nem hiszi.
Körbepillantok a szobában, majd könnyedén intek a bal kezem mutatóujjával, és az asztalon álló gyertyatartóban lángra kap a méhviasz gyertya. Kis erődemonstráció. Remélem, a vendégem nem rémül meg tőle.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Hozzászólások száma :
49
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 27.
Ember a Purgatóriumból

TémanyitásTárgy: Re: Andrew és Cesca, A háznál   2015-05-24, 18:23


Nem válaszolok azonnal. Képtelen vagyok mindent kimondani, ami a fejemben jár, ahogy a festményt vizsgálom. Nem akarok és nem fogok beszélni arról, mit gondolok és mi mindent idézett fel bennem a kép. Inkább megrázom a fejem és megyek a dolgomra. Azért, amiért egyáltalán bejöttem hozzá.
Hamar körbejárok mindent, mégis alaposan. Annyi biztos, hogy a kóbor macskán kívül nincs itt semmi és senki. Túl nyugodt az egész környék. Ami végül is nem jelent most rosszat, csak... szokatlan. Nem tudom, hogy képes lennék-e egy ilyen környéken meglenni. Hamar lankadna a figyelmem vagy egyszerűen csak még paranoiásabb lennék.
De ez most nem lényeg.
- Még régen - téved újra a tekintetem a festményre. Azt inkább, amit ő mondott, mintha meg sem hallottam volna. Nem akarok ebbe belemenni, mert... mert rövid időn belül megőrülnék. Mármint még jobban.
- Ezek szerint te soha nem jártál arra - fordulok egy pillanatra felé. Nem is tudom, minek a félig kérdésnek szánt megjegyzés. Hiszen az előbb határoztam el, hogy nem akarom tudni, nem igaz? Mégis kicsúszott és most már késő.
- Enzio - mondom a lehető legrövidebben, de mégis mintha egy pillanatnyi mosoly villanna az arcomon. Ha volt is, olyan hamar eltűnik, hogy nem lehet biztosra venni. Másodpercekkel később pedig már váltok is.
- Mennem kell. Nincs itt senki, aki veszélyt jelentene rád, maximum a vacsorádra - utalok a macskára, akit láttam. Az meg sem fordult a fejemben, hogy ez már akár egy vicc is lehetne, bár én teljesen komolyan mondom.
Aztán még egyszer a festmény felé pillantok, akaratlanul is. Ha eddig nem lett volna biztos, hogy az esti programom papírok fölé görnyedés lesz... hát most már az. Mindig van újabb részlet, amit felfedezhetek. És mindig van valami, amit még elnéztem és a segítségemre lehet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Hozzászólások száma :
47
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 13.
Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Andrew és Cesca, A háznál   2015-05-13, 17:19

- Bárcsak valóban úgy lenne - Bólintok a szavaira.
Szívből kívánom, hogy legyen igaza. Remélem, a rendőrség intézkedik az ügyben.
Az meg se fordul a fejemben, hogy Andrew bármi többet is tehetne, mint amit eddig, így is nagyon örülök a segítségének, és annak, hogy ilyen normális a fickó.
Belebotolhattam volna olyasvalakibe is, aki pánikolni kezd, mikor meghallja, hogy hogyan menekültem meg, vagy szó nélkül nekem támad.
Szaporán, talán kissé túlvadul is rázom meg a fejemet.
- Nem, semmi baj, jól vagyok. Igazán - hadarom.
Nem hiszem, hogy örülne, ha tudná, hogy ismét látomásom volt róla. Igazság szerint é magam sem örülök. Nem tudom ugyanis hova tenni ezeket a képeket. Jelenetek a múltból. De egy olyan múltból, amit én nyilvánvalóan nem élhettem át.
És ő sem.
Andrew nem nyolvanakárhány éves az ég szerelmére!
A bólintására elmosolyodom. legalább nem utasít vissza. Mármint a kínálást természetesen. Végtére is olyan rendes hozzám, én meg csak nemkívánt gondot okoz neki, valamivel szeretném kompenzálni a fáradozását, és a törődését.
Még akkor is, ha ő sosem ismerné be magának, hogy de, igenis törődött ma este kicsit velem. Bár igazán nem tudom, mi az oka, hogy ennyire mereven áll hozzá a dologhoz, de biztos van erre is magyarázat. Legfeljebb nem tudom meg. Vagy nem most.
Andrew bejön, körbejár, totál normálisan és egyszerűen, de egyszerre csak megtorpan. A festményre néz, arra, ami Avignont ábrázolja, amit csak úgy megvettem.
Elkáromkodja magát.
Meglepve nézem. Érzelem. Ettől a fickótól. Mi van?
- Valami gond van a képpel? - kérdezem tőle halkan.
Aztán csak állok ott, és én is a festményt nézem, nem mozdulok, míg ő mindent körbejár.
Mikor visszatér elmosolyodom.
- Köszönöm, ez megnyugtató.
Aztán újra a képre nézek.
- Én szeretem ezt a képet - mondom csendesen, elkomolyodva, félig neki, félig magamnak. - Nem tudom megmondani, hogy miért. Fura érzés. De ha ránézek, mindig valahogy olyan meleg érzés. Mintha ismerném. Mintha valaki ott várna. Mintha jártam volna ott.
Megvonom a vállamat és halkan sóhajtok.
- Te jártál már Franciaországban? - kérdezem csak úgy hirtelen ötletből.
Aztán újra elmosolyodom. A macska az ablakban.
- Ha szürke volt, és tépett fülű, akkor ő Enzio. A helyi Assassin. Nagy mestere a lupujkodásnak és a felvégott-lopásnak. Ha viszont fekete volt és félszemű, akkor ő Subidubi. A félénk vakmerő.
Kíváncsian nézek rá, tudja-e melyik lehetett, vagy erre már nem figyelt. Vagy esetleg egy harmadik is úgy dönt, hogy egy boszorkány megfelelő gazdi lehet?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Hozzászólások száma :
49
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 27.
Ember a Purgatóriumból

TémanyitásTárgy: Re: Andrew és Cesca, A háznál   2015-04-21, 10:54


- Igen. Holnapra már meglesznek a dolgaid - mondom teljesen magabiztosan, mintha én tervezném felkeresni a fickót és visszahozni, ami nem az övé. Pedig eszemben sincs ilyesmit tenni. Sőt, azt sem tudom, minek erőltetem meg magam és próbálom ennyire megnyugtatni. Ez nálam már nagy teljesítmény.
Mégis hamar kényszerítem magam, hogy inkább a környéket fürkésszem. Nem mintha ez olyan nehezen menne. Szinte pillanatok alatt visszaváltok és már újra a legrosszabbra is felkészültem. De az ég világon semmi nem történik. Komolyan még azt sem nagyon hiszem, hogy van erre macska. Egy pillanatra rávillan a tekintetem, amikor biztosít róla, hogy de, igenis vannak. Én valahogy el nem tudom képzelni, de bólintok. Akkor vannak, de most egy sincs erre. Észrevenném. Biztos vagyok benne, hogy észrevenném, hiába nincsenek szuperképességeim.
- Valami baj van? Rosszul vagy? - kérdezem minden aggódás nélkül, de azért mintha csillanna valami a tekintetemben. De amint lehet, tovább lépek. Muszáj figyelnem.
Az újabb kínálgatásokra egy következő bólintás jön. Talán ezt már egész jó jelnek lehet felfogni. Végül is, nem utasítottam vissza azonnal, hogy ezekből sem kérek. Továbbra sem tervezem maradni, de talán majd a pogácsa megér egy kóstolót. Értem úgy persze magamban, hogy egyet elviszek és útközben megeszem. Ennyi és nem több.
Most viszont csak beljebb megyek, egyetlen szó nélkül. A tekintetem még mindig ide-oda cikázik, egészen addig, amíg meg nem látom azt a festményt. Ha akarom, ha nem, odavonzza a pillantásom. Hiányzik az a hely. Akkor is, ha egy cseszett háború közepében voltunk. Hiányzik. Nem bírom ki és az orrom alatt elkáromkodom magam. Nem engedhetek meg magamnak ilyesmit. Na nem mintha kérdéses lenne, hogy mi mindent váltott ki belőlem a festmény.
- Megyek körbejárom a házat - bólintok aprót és tényleg elindulok, hogy mindenhova benézzek, ahol csak megbújhat valaki. Persze a bakancsot ledobta. Persze a kezem a zsebemben a kés markolatát.
És persze, hogy senkit nem találok. Most már csak őt kell megkeresnem és megszólalni.
- Sehol senki, nem kell aggódni - mondom egész emberi, kedves hangon, mintha egy kicsit, egy nagyon távoli részem átérezné a helyzetét. - Viszont tényleg vannak macskák. Láttam egyet az ablakban kint ülni - ez már majdnem egy komoly viccnek is elmegy nálam. Azta.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Hozzászólások száma :
47
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 13.
Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Andrew és Cesca, A háznál   2015-04-16, 23:21

Andrew hallgatása már magában válasz. Nem. Nem akarja, hogy beszéljek azzal a másik férfival, és bár igazából őt sem ismerem, valahogy ösztönösen bízom benne. A nem, az nem. És talán pont az én érdekemben az.
Furcsa, de nem tudom elképzelni, hogy Andrew ártani akarna nekem. Talán a látomások miatt van, talán valóban ez az oka, vagy az, hogy olyan jól viselte, mikor elmondtam neki, hogy egy picit más vagyok. Nem nevetett ki érte, úgy éreztem komolyan is veszi a szavaimat, ugyanakkor nem mutatott undort vagy félelmet. Inkább mintha csak felkészült volna arra, hogy ha kell védje magát ellenem.
Igaz, honnan is tudhatná, hogy én nem akarok ártani neki? Igazság szerint senkinek sem akarok ártani. Ma este sem tettem volna, ha nem magamat kell védenem, de erre éppen ő mondta, hogy senki nem ítélhet el miatta, hogy önvédelem volt.
- Igen, igazad van - bólintok -, valóban úgy nézett ki a rendőr tudta, merre induljon. Az jó, ugye? Úgy értem, hamar elkapják. Meg visszakapom a holmimat.
Ebben is reménykedem. Jó lenne, ha nem kéne zárat cseréltetnem, meg az iratok után rohangálnom. Az a pár dollár nem számít, és most áldom a sorsot, hogy a bankkártyákat otthon felejtettem.
Meg reménykedem, hogy az, hogy látszólag minden rendben itthon, az nem csak illúzió.
- Értem - felelek csendesen. Sejtem, mielőbb szabadulna már tőlem, de hát rendes tőle, hogy elhozott, mégis jó, hogy itt van, eléggé be lennék gazolva egyedül. - Van tea is, meg pogácsa, azt vihetsz is akár. Nincs benne semmi extra, csak simán sajtos - teszem még hozzá.
Nem akarom én megétetni semmivel, de hát ki tudja, hogy miket gondolhat, hiszen azért a legtöbb emberben él valamilyen kép a boszorkányokról, és az sokszor messze nem pozitív.
Észreveszem, hogy Andrew a környéket fürkészi, és ez valahogy megnyugtat, lehet, hogy hamis, de mégis biztonságérzettel tölt el.
És, igazság szerint, ez csak ösztön, de úgy érzem, valóban biztonságban lehetek mellette. Húsz perce találkoztunk, vagy egy órája? Nem is tudom, de olyan, mintha már régóta ismerném.
Pislogok, mert megint beugrik a kép, ő egyenruhában áll egy kertkapunál, én meg...
- De, vannak macskák - suttogom, miközben próbálok magamhoz térni az újabb látomásból.
Szaporán pislogok, és igyekszem lassan egyenletesen lélegezni, de a vízió még velem van.
Fél perc alatt előhalászom a pótkulcsot a rejtekéről, Andrew ott van mellettem, de valahogy nem zavar, hogy tudja, melyik járólapot emeltem meg.
- Igen, az jó lenne, szeretném - felelem halkan, és félreállok az ajtóból. Előremehet.
Nem kezdek cirkuszolni, hogy ne hagyjon itt egyedül, hogy félek, bár természetesen félek kicsi, de sejtem, hogy úgyis hiába az egész. Így végül csak követem Andrew-t, és felkapcsolom a villanyt a nappaliban. Az egyik falon egy tájkép függ, láthatóan nem profi munka, Avignon-t ábrázolja, a folyópartot és a jellegzetesen csonka Saint Bénezet hidat.
- Nem igazán értékes - biccentek a kép felé -, egyszerűen csak megtetszett.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Hozzászólások száma :
49
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 27.
Ember a Purgatóriumból

TémanyitásTárgy: Re: Andrew és Cesca, A háznál   2015-04-07, 10:54


Hogy mondjon-e bármit, ha beszélne Henryvel... Ha megtalálná... Vagy csak úgy szembejönne vele... Inkább nem is válaszolok, abból is egyértelmű, hogy összeszorítom a szám. Ne beszéljen vele. Nem mintha egy pillanatig is megfordulna a fejemben, hogy veszélyes lenne. Inkább csak nem hiszem, hogy Henry bárhol csak úgy felbukkanna. Egyszer persze fel fog, ki kell jutnia onnan, de ez még nem jelenti, hogy pont ő futna vele össze. Elég ha én keresem és megpróbálom kitalálni, mit mondanék neki, ha végre megtalálnám.
Inkább figyelek a vezetésre, arra, hogy jó helyen kanyarodjak le. Arra, hogy amíg rá is figyelek, nehogy bármit műveljen, még el se üssek senkit, még egy élettelen kukát sem.
- Nekem úgy tűnt, tudják kit keressenek és hol - mondok csak ennyit. Ennyi telik tőlem, mint vigasztalás, megnyugtatás... végül is nem számít, hogy nevezzük, ez a legtöbb, amit ki tudok préselni magamból.
- Nem vagyok nagy kávés - válaszolok ennyit, majd megerőltetem magam. - De azért, köszönöm - teszem hozzá, bár mosoly az nem tartozik mindehhez, mégis maradt bennem valami a régi nevelésből. Attól, hogy boszorkány, nem úgy tűnik, mintha nem lenne egész emberi. Nekem pedig semmibe nem került ezt a kis mondatot odabiggyeszteni.
Persze attól függetlenül, szinte állandóan a környéket vizsgálom. Minden megbúvó árnyat, minden falevél rezdülését megfigyelem. De úgy tűnik, nincs erre semmi szokatlan.
- Fogadok, erre még kóbor macska sincs - jegyzem meg inkább csak magamnak, de közben már megteszem újabb pár lépést előre, egyedül azért, hogy mellette legyen, ahogy bejut az ajtón és tudjam, ott is minden rendben. Viszont látszik rajtam, hogy ez az egyetlen ok, amiért megyek vele és utána. Megígértem. Nem tervezem maradni és nem kérek köszönetet semmiért.
- Gyorsan végignézek mindent, ha szeretnéd és már itt sem vagyok - tisztázom, biztos, ami biztos alapon. Talán most megint túl komoly vagyok, de nem tehetek róla. Ösztön.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Hozzászólások száma :
47
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 13.
Boszorkány

TémanyitásTárgy: Andrew és Cesca, A háznál   2015-04-06, 13:43

//Előzmény: http://saltlake.hungarianforum.com/t125-andrew-francesca-benzinkut-es-kornyeke#1215 //

Miután Andrew a West Indiana Avenue külső végénél befordult velem, már tényleg csak pár saroknyit kellett mennünk.
Ez lesz az – szólok neki halkan a házam előtt.
Nem valami hatalmas csodapalota. Fehérre festett falak egy ajtó és két ablak az utcáról nézve. Azt ajtóhoz kis teraszon át lehet feljutni, ami felett ugyanolyan szürke zsindelytető van, amilyen a házon is. A falak egyszerű törtfehér színűek, az ablakok kerete fehér és kék. Odabent is békés színek uralkodnak, általában földszínek, némi sárgával és kékkel fűszerezve. Szeretem ezt a házat. Nyugalmas is, és főleg nagy kertje van. A kert az külön előny, ha rólam van szó. Odahaza megszoktam a nagy szabad tereket, és megbolondulnék, ha egy kis lakásba bezárva kellene élnem.
Igaz a kert még kissé elvadult, de a hát előtt már lenyírtam a nagy füvet és a nappali előtt álló fáról is igyekeztem lebűvölni a veszélyes ágakat. Nagyjából sikerült is. Most így legalább az utcáról nézve konszolidált a helyzet. A drótkerítést nem bántottam. Az előző bérlő húzta ki, mert kisgyerekei voltak, de nekem tetszik, így nem jöhet bárki közel az ablakomhoz. Bár nem félek. Hiába a suttogások a papokról, akikre még engem is figyelmeztettek, de akiknek a létezésére nincs semmiféle bizonyítékom.
Megérkeztünk. Itt lakom – mondom kissé feleslegesen, csak hogy jártassam a számat, hiszen Andrew már a kulcsot is kivette és kiszállt.
Én is követem a példáját.
Errefelé már nem igazán van bűnözés. Szóval nem annyi – hadarom. – Csak a fickó megkaparinthatta a táskámat, az irataimat. Gondolom, a rendőrség elmegy oda, és majd mindent visszaadnak.
Emiatt igazán aggódom. A zárcsere se öröm, de mellé mindent újra beszerezni… mekkora szerencse, hogy a nagy pénztárcám a kártyákkal nem volt velem, csak a kicsi, némi apróval, de azért persze jó lenne tudni, látni, hogy itthon minden rendben.
Ha van időd, szívesen főzök egy kávét – ajánlom fel halkan. Végtére is nagyon is rendes tőle, hogy elhozott, és az is, hogy nem csak kirak, de ő maga is kiszáll, mintha tényleg eldöntötte volna, hogy körbenéz, minden biztonságos-e.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Andrew és Cesca, A háznál   

Vissza az elejére Go down
 
Andrew és Cesca, A háznál
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» OOC tudnivalók

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Salt Lake FRPG :: Helyszínek :: Lakhelyek :: Otthonok :: Francesca Lanzi otthona-