Salt Lake FRPG
 

Share | 
 

 Big Happy Family

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Hozzászólások száma :
38
ϟ Csatlakozott :
2015. Mar. 14.
ϟ :


Ember

TémanyitásTárgy: Re: Big Happy Family   2015-04-27, 15:49


Szinte lecsapom a telefont, de nem idegességemben, egyszerűen csak kapkodok. Már megint. Sietve indulok meg a lépcsőn és még sietősebbre veszem, amikor meglátok egy őrt. Vagy legalábbis annak néz ki és elég furán pillant felém. Gyorsan eltűnök a szeme elől a párhuzamosan futó másik lépcsősort választva és már fent is állok a nagyfőnök ajtaja előtt. Először vigyorgok és már teszem is a kilincsre a kezem. Majdnem berontok.
Hallani, ahogy a kezem landolt.
Hallani, ahogy lenyomom a kilincset.
... majd azt, hogy felengedem.
Jó párszor nagy levegőt veszek és próbálok kicsit lenyugodni. Ott bent. Ott áll az apám, akivel állítólag találkoztam. Láttam. De az őrülten régen volt és tényleg nem emlékszem. De ha emlékeznék... az sem lenne jobb. Vagy mégis?
Ezzel a gondolattal le kell állnom, különben nem fog menni a nyugodtság. Nem is tudom, pontosan mit érzek, de még egy utolsó nagy levegőt veszek, aztán kopogásra emelem a kezem. Tudom én, hogy kell ezt, még ha általában az ilyen részletek felett el is siklok, mert sietek és kapkodok és... és.
Végül háromig számolok magamban és benyitok, ha kapok választ bentről, ha nem. A mosoly valahogy eltűnik az arcomról, de csukom magam mögött az iroda ajtaját és most kezdek csak igazán feszengeni, pedig még csak most emelem fel a tekintetem.
- Szia, Benny... Ben - javítom ki magam és erre a pár másodpercre már megint ott az a mosoly az arcomon, aztán tovább megyek és hallgatok. Pedig tudom, miért jöttem, de most valahogy a bennem lévő feszültségen kívül nincs más.
Aztán megemberelem magam, kicsit úgy állok ott, mint valami kiskatona, és csak az ujjaim mozognak megállás nélkül magam mellett.
- Uram... - csúszik ki szintén katonásan egy bólintás kíséretében. Még mindig fogalmam sincs, hogy mennyire legyek hivatalos, de kezdek kevésbé törődni vele. Ahogy éppen sikerül. - Megismersz? - le nem venném róla a tekintetem, majd pár másodperc múlva már magyarázok. Ismerem az ilyen nagymenő embereket, mint ő. Elég filmet láttam, jó párszor találkoztam a szüleim főnökeivel. Mármint anya és a nevelőapám főnökével.
- Nem azért jöttem, hogy pénzt kérjek vagy ilyesmi. Csak mielőtt túlgondolnád meg hasonlók - na ez már alig érthetően hadarva jön, de nem tehetek róla. Képtelen vagyok a beszédemre figyelni.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Big Happy Family   2015-04-26, 16:51





Annak szép rendje s módja szerint becsörtetek apámhoz, elégedettséggel begyűjtöm a rovarleszúró pillantását, amivel üdvözöl, majd le is csüccsenek a felkínált helyre. Nem húzom az időt, minél gyorsabban végzünk, én annál boldogabb vagyok.
- Szerveusz – jegyzem még meg azért így megkésve, így sokkal kifejezőbb. Elveszem az iratokat, amiket felém nyújt, nem mondom, hogy nem vagyok meglepett, nem szoktak panaszt tenni a munkámra.
- Az én verzióm szerint mindig vannak idióta ügyfelek – kortyolok még egy nagyot a kávémba, amit aztán le is teszek az asztal szélére. Futólag, enyhén ráncolt homlokkal áttanulmányozom a dokumentumokat, majd a mimikámat egy apró, lekezelő sóhaj követi. Emlékszem erre a vevőre. Maga a két lábon járó katasztrófa. Szinte sajnáltam a kezei közé engedni azt a szépséget, amin hosszú hetekig elmélyülten dolgoztam. Első ránézésre sem érdemelte meg.
- Na, igen, attól, hogy pénzed van, ész még nem jár hozzá automatikusan... – és tudnám is még folytatni, de apám a türelmemet kéri. Hát legyen, amíg telefonálgat, visszanyúlok a kávéspoharamért, és újabb koffeninadagot hörpintek magamba, de a hang hallatán, ami a telefonból botorászik elő, csakhogy nem visszaköpöm a műanyagpohárba. Nathaniel???! Mégis mi a fészkes fenét keres itt? Hát nem voltam elég kib*szottul de érthető abban az istenverte bárban?! Komolyan, csak egy gyerektől mentsen meg a sors... füstölgök magamban kissé színem vesztve, de az apró fennakadáson kívül, míg realizálom a helyzetet, látható jelét igyekszem nem adni annak, hogy tudnám, miről van szó. Apámat remélhetőleg pont annyira sokkolhatja a helyzet, mint engem, ezért nem az én reakcióm mustrálásával van elfoglalva. Első döbbenetében legalábbis. Ezután rajtam áll, hogyan is alakítok.
Idehívja az emeletre. Ez... nem a legjobb így, hogy én is jelen vagyok. Vagy talán pont így előnyösebb? Fogalmam sincs, egyáltalán nem látom át a szituációt, főleg úgy, hogy hármunk közül én vagyok az, aki a legkevesebbet tudja erről az egész háttér sztoriról.
Apám bontja a vonalat, és anélkül, hogy bármit is mondana, komor tekintettel feláll, és az ablak felé fordul. Igen, azt hiszem, dühös. Ismerem ezt a tekintetét, gyerekkoromban a hátam is borsózni kezdett egyetlen ilyen pillantásától. És valahogy most sem érzem magam sokkal komfortosabb hangulatban tőle.
- Társaságunk lesz? – igyekszem természetes hangszínnel feltenni a kérdést. A várakozást feszültségét csak magamban érzem. Olyasmi ez, mint a vihar előtti csend. Bár nem is értem, miért. Elvégre Nathaniel, és ez az egész helyzet nem az én saram. Ő van benne a mocsárban, mégpedig nyakig.
- Azt hittem, előbb a mi ügyünket beszéljük meg, de ha nem, akkor én... – azzal felállok, és távozásom jeléül az asztalra teszem a kinyitott mappát. Talán mégis jobb egyelőre kimaradnom ebből az ügyből.


_________________

Here I come just a big bad man
I take what I want and I want you...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
51
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Businessman
ϟ Hozzászólások száma :
15
ϟ Csatlakozott :
2015. Mar. 15.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Big Happy Family   2015-04-12, 21:29



To; my sons


Az egyik ingatlan irataiba merülök bele, amikor Ben fiam – természetesen kopogás nélkül, hogyan máshogy? mintha nem is az én ivadékom lenne és pocsékba veszett idő lenne minden egyes perc, amit a neveltetésével töltöttem és arra költöttem, hogy az anyja fáradtságos idejét meg se említsem – lép be az irodámba, egy papírpohárba kortyolgatva.
Felpillantok a papírokból és amint realizálom, hogy már megint fittyet hány a legalapvetőbb udvariassági normákra is velem szemben, szúrós pillantással viszonozom üdvözlésnek szánt(?) szóbeli kopogását.
- Először is szervusz. Másodkörben pedig gyere beljebb és ülj le. – intek is neki, egyértelműen jelezve, hogy velem szemben foglaljon helyet.
- Problémánk adódott az egyik ügyféllel, akinek a házán te dolgoztál. Azt állítja, hogy nem elégedett és pénz követel vissza. Szeretném hallani a te verziódat is az ügyben. – vázolom fel neki röviden és tömören, hogy mi is az oka az iderendelésének.
- Minden panasz itt van és az ügyvédeink már átnézték az… – a mondatot azonban nem tudom befejezni, mert megcsörren a telefon az asztalomon. Persze, Jill éppen ebédelni van, így nem meglepő, hogy nem hozzá futnak be a hívások.
A mutatóujjam felemelésével  jelzem a fiamnak, hogy legyen némi türelemmel, mert ezt felveszem. Rányomok az asztalon heverő készülék megfelelő gombjára és amint létrejön a vonal, dörmögő hangon szólalok meg.
- Igen? – ezen a vonalon csak az irodán belülről szoktak hívni, így szükségtelen bemutatkoznom, bizonyára tudja az alkalmazottam, hogy engem hív. Csakhogy a hang abszolút ismeretlen, és amit összehord, abban nem találok sok értelmet. Egészen addig, amíg el nem hangzik a neve.
Ben fiamra pillantok, mielőtt megszólalnék. Mégis, hogy a fenébe került ide Nathaniel?!
Egyébként is szigorú vonásaim még inkább megkeményednek, állkapcsom megfeszül. A fiú – a másik fiam – anyjával van egy megállapodásunk, miszerint sem a fiú, sem a húga nem fog megkeresni és akkor nem lesznek anyagi gondjaik a későbbiekben. Úgy tűnik ennek a megállapodásnak vége.
- Gyere fel a legfelső emeletre. – és ezzel bontom is a vonalat. Felállok az asztaltól és hátat fordítok Bennek, kezeimet az öltönynadrágom zsebébe csúsztatom és kis terpeszben állok meg az ablak előtt, a városra emelve tekintetemet.


//bocs fiúk, hogy csak most :S
Ben, mivel nem tudom, jelzed-e, hogy tudod ki Nath, egyelőre még nem reagáltam semmit, majd a kövi körben :3//




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Hozzászólások száma :
38
ϟ Csatlakozott :
2015. Mar. 14.
ϟ :


Ember

TémanyitásTárgy: Re: Big Happy Family   2015-04-03, 10:19


Egész jól elszórakoztatom magam az asztalnál, egy pillanatra még azt is elfelejtem, hogy mit keresek itt. Talán így egyszerűbb lenne, de persze végül felrémlik előttem, hogy miért jöttem. Motyogok pár szót, de még én magam sem figyelek arra, hogy mi csúszik ki a számon. Most már bőszen kutatok az előttem lévő fiókban és találok egy kisebb jegyzettömböt. Átfutom a lekörmölt szavakat, majd elvigyorodok. Megvan.
- Ezek a számon... - motyogom magamnak, ahogy végighúzom az ujjam egy rövid telefonszámon. - Majd ez... - térek át egy kétjegyű számra. - Egyenesen hozzá visz - fejezem be és már veszem is fel a telefonkagylót.
Persze egyszerűbb lenne megkeresni a liftet és felmenni az irodába. Egyszerűbb lenne akár megkeresni az ő titkárnőjét. Biztos vagyok benne, hogy van neki. Itt valószínűleg mindenkinek van. Vagy nem. De nem megyek sem a lifthez, sem a lépcsőhöz, csak beütöm a számokat. Szemernyi kétségem sincs, hogy a telefon megcsörren abban az irodában. Ha kell, újra és újra hívom, hátradőlve az amúgy egész kényelmes székben. Már éppen hallom a kattanást, hogy beszélhetek, amikor megszólít az egyik őr. Gondolom, hogy őr. Elég komoly hozzá, hogy az legyen. De leintem és úgy viselkedek, mintha ide tartoznék. A végén még talán ő fogja kényelmetlenül érezni. Egész vicces...
... lenne és elszórakoznék a helyzeten, ha nem jött volna el az idő, hogy beszéljek.
- Üdv... helló... - egy pillanatra nem is tudom, hogy kellene indítanom, de legalább a folytatással már tisztában vagyok. Csak úgy jönnek a szavak, gyorsan, egymás után. Néhol összefolynak már annyira hadarok, de most nem jut eszembe, hogy tudatosan lassítsam a beszédem.
- Lent vagy, nem szeretne idejönni? Fél napokat utaztam és előtte nem keveset kutattam, hogy megtaláljam - nem, nem ez a jó kezdés, én magam is rájövök, de gond nélkül váltok. - Nálam van egy régi fénykép, ha már Benny bizonyítékot akart, gondolom maga is. Vagy te. Melyik legyen? Mindegy - elhallgatok, egy pillanatnyi szünetet tartva, aztán tovább tartva a telefont, még egy dolgot elhadarok a végére. Azt, amivel talán kezdeni kellett volna. Bár talán ez nem is mond neki semmit.
- Nathaniel Crane - jegyzem meg végül. Most valahogy nincs ott a mosoly az arcomon, de ezen kívül semmi nem változik. Inkább csak a lépcső felé pillantok, hogyha olyan választ kapnék, vagy őröket látnék, akkor megindulhassak fel és mégiscsak megkeressem azt az irodát és benézzek.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Big Happy Family   2015-04-02, 18:42





Ökölbe szorítom a kezeim. Néhány másodpercig úgy tartom, majd kieresztem a szorítást, és hagyom, hogy az ujjaim lassított felvételben, szinte maguktól egyenesedjenek ki. Egy körül jár az idő, már a gyomrom is korran, ebédelni készülök, meg amúgy is kell egy kis mozgás, kikapcsolódás, teljesen elgémberedtem. Reggel óta kis túlzással fel sem álltam az asztaltól. Most viszont hátratolom a széket, és összerendezem az irataim, a terveket, elnagyolt és aprólékos vázlatokat, el kell ismernem, elég tekintélyes kuplerájt csináltam magam körül.
A titkárnőmre viszont nem szívesen bízok efféle feladatokat, nem szeretem, ha mások babrálnak a rajzaimmal, és eddig nem is volt sok jó tapasztalatom e téren. Ha rá is bíztam valakire, abból még mindig csak elkeveredés, rongálás, esztétikai sérülés, szélsőséges esetben jó szándékú, ám önhatalmú szortírozás lett. Mert hát azon csak néhány kusza vonal volt, ki gondolta volna, hogy egy nélkülözhetetlen alaprajzot rejt a kriksz-kraksz? Na, igen. Miss Wood nem. Gond nélkül papírhulladéknak nézte, és kidobta a legfontosabb skicceimet. Nekem pedig okozott néhány fáradságos órát, míg újraszámoltam és rekonstruáltam az adatokat. Persze, csak miután azonnali hatállyal kirúgtam, de úgy, hogy majdnem a szék is repült utána, és a dühöm is alábbhagyott valamicskét.
Ennek köszönhetem, hogy jelenleg egy deka titkárnővel sem rendelkezem, még a telefonokat is kénytelen vagyok magam felvenni. De az ember dolgozzon nyugodt körülmények között, ugyebár. Ahogy sóhajtva felkapom a jelenlegit, apám legújabb titkárnője dalol bele a kagylóba. Jillian. Erős a gyanúm, hogy az öreg nem csupán a szakmai képességei miatt választotta, viszont azt alá kell írnom, hogy tényleg rejlik benne némi rejtélyes tehetség, mivel az ő szájából még Roger leghatározottabb parancsa is kedves szívességkérésnek hat. Ettől pedig máris más hangulatban masírozok apám rezidenciája felé.
- Kopp-kopp. Miért hívtál? – nyitok be hozzá minden előjel nélkül. Imádom azzal bosszantani, hogy sosem kopogok, mielőtt rátörném az ajtót. Ha a titkárnője valamiért nincs a helyén – mint most is –, még számítani sem számíthat rám a hangok alapján, így teljes a siker.
Útközben beszereztem egy kávét is, így miközben beljebb robogok, azt szürcsölgetem. Hiába, korán indult a nap. Erről pedig önkéntelenül is eszembe jut Nathaniel, és hogy túlontúl remélem, még mindig az igazak álmát alussza a kanapémon. Nem szívesen vallom be magamnak, de rettegek, hogy mit művel majd a lakásommal, ha netán mégis felébredne. De nem tehettem mást. Ott kellett hagynom. A reggeli alatt minden fontosat a lelkére kötöttem.
Apám pedig egyelőre még nem baj, ha nem tud a dologról. Kicsit aggódtam, hogy emiatt hívatott, de úgy tűnik, csupán paranoia volt. Ahogy ránézek, kicsit sem tűnik olyannak, mint aki a házasságtörése bizonyítékának rejtegetésével akarna megvádolni.

_________________

Here I come just a big bad man
I take what I want and I want you...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
51
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Businessman
ϟ Hozzászólások száma :
15
ϟ Csatlakozott :
2015. Mar. 15.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Big Happy Family   2015-04-01, 16:26

- Hívja fel a fiamat, hogy lehetőleg azonnal jöjjön be az irodámba. – szólok ki Jillnek, a legújabb titkárnőmnek, aki jelen pillanatban a legcsinosabb alkalmazottaim közé tartozik és nem kizárólag a szakmai önéletrajza alapján választottam ki erre a munkára. Most azonban nem flörtölni óhajtok, hanem előkeríteni Bent, lévén, hogy az egyik ügyfél reklamál és tudni akarom, hogy mi Ben álláspontja az ügyben, hiszen a lakáson ő dolgozott, ami most szóban forog.
Becsukom a mappát, amely az ingatlannal kapcsolatot papírokat rejti. Megvan minden anyag természetesen számítógépen is, de én magam jobb szeretem a papíros változatot. Nem süllyesztem el az íróasztalom mélyére, mert remélem, hogy a fiam megtisztel a látogatásával és ő is legalább annyira tartja fontosnak utánajárni az esetnek, mint én magam. Hiszen, ha a vevő eláll a szerződéstől és ránk veri a dolgot, hogy azért, mert mi nem teljesítettük, amit akart, akkor az mindannyiunknak veszteség. Nekem zöld hasúban, a fiamnak úgy szintén, de őt talán jobban motiválja, hogy a hírnevén eshet folt. Az enyémen nem különben, ami szintén nem szimpatikus kilátás a számomra.
- Ha beszélt vele, elmehet ebédelni. – szólok még ki az ajtóból, aztán becsukom azt magam mögött és egyedül maradok az üvegpalotámban. Merthogy az egész irodának panoráma ablakai vannak.
Két telefont megejtek én is, az egyik a brókerem, akivel van némi megbeszélnivalóm néhány részvényt illetően, a másik egy potenciális befektetéssel kapcsolatos. Mindkettő egészen úgy alakult, ahogyan azt elterveztem, így viszonylag jó hangulatban – magamhoz mérten – várom Ben felbukkanását. Remélve, hogy nem a fontossági listája legaljára pakolt.
A Rolexemre vetek egy pillantást és úgy döntök, amíg várakozok és Jill is ebédel, átnézem egy újabb romos, de sok potenciált magában rejtő ingatlan papírjait és a róla készült képeket. Ha úgy döntök, hogy alkalmas a felvásárlásra, akkor a területet ketté is lehet osztani és két, viszonylag nagy méretű ingatlant lehet majd felhúzni rájuk és eladni őket. Ezek azonban még távlati tervek, előbb lássuk, hogy alkalmas lehet-e arra, hogy ajánlatot tegyek rá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Hozzászólások száma :
38
ϟ Csatlakozott :
2015. Mar. 14.
ϟ :


Ember

TémanyitásTárgy: Big Happy Family   2015-04-01, 15:40


Ettem, igen, erre tisztán emlékszem, hogy az étterembe, ahova Benny... Ben, igen azt mondta, maradjak ennél a névnél. Vele voltam az étteremben és egész jó kis reggelit eltüntettem ott. Aztán mentünk hozzá. Azt a lakást! Emlékszem, amint egyedül maradtam egy percre, körbefordultam a hatalmas nappali közepén, kitárt karral és nevettem. Aztán Ben visszajött, magyarázott, de már nem tudom, miről. Nem lehetett fontos, mert nem mondtam el túl sokszor. Engem ekkor már amúgy is más kötött le. Bólogattam párat és mindent megtettem, hogy békén hagyjon. Dolgom volt. Mindent megígértem neki, mire eljutottam addig, hogy kanapé és ott végig is dőltem.
Elaludtam. Talán Ideje volt már, mert... mikor is jutottam el eddig? Nem tudom. Nem pazaroltam ilyesmire az időm az biztos. Most sem terveztem túl sokat, talán egy vagy két órát jártam álomföldön és már talpon is voltam. Üres lakás. Feltaláltam magam. Oké, nem éppen úgy, hogy észrevétlen maradjon a munkám, de a lényeg, hogy megtaláltam, amit kerestem kis kutatás árán.
Így kerültem ide. A nagy épület elé, ahol állva felbámulok a legfelső szintre.
- Váó! - jön ennyi nagy vigyorral, aztán körülnézek és már indulok is be. Pont olyan határozottan haladok, mintha tudnám hova megyek. Igazából, tudom is. Az más kérdés, hogy sokak szerint semmi keresnivalóm itt.
Mondjuk úgy, hogy a ruha, ami rajtam van, már elég lenne, hogy rám hívják a biztonságiakat. Biztos vagy benne, hogy egy ilyen helyen azokból is van vagy egy tucat. A kinyúlt póló, a pulóver, kapucnija a fejemen és a még a megérkezésnél kiszakadt farmer... nos, nem éppen ide illő öltözék.
De nem állítanak meg, legalábbis az első métereken pár különös pillantást érzek a hátamban, meg talán motyogást, ahogy elhaladok valaki mellett, de semmi több. Amikor bent futni kezdek, már több tekintet szegeződik rám. Érzem. Tudom. Idegesít. De megkapaszkodok az egyik asztalban, ami talán titkárnői hely lehet vagy hasonló és így fékezek le. Kár, hogy üresen áll a szék. Nem mintha különen zavarna a dolog. Rácsapok a pultra, majd kissé feszülten dobolni kezdek rajta. Végül beljebb is megyek. Pontosabban a széket foglalom el és kezdem vizsgálni a piszok sok gombos készüléket. Vajon melyiket kellene megnyomnom, hogy elérjem, akit akarok?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom





TémanyitásTárgy: Re: Big Happy Family   

Vissza az elejére Go down
 
Big Happy Family
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Salt Lake FRPG :: Helyszínek :: Belváros :: Hale vállalat-