Shaw és Julian

Julian & Shawie

A helyzet már kezdett komikussá válni. Mikor kinyögte, hogy hány éves azt hittem lehidalok. Még is, hogy lehet egy gyakornok az utcán egy kevésbé kedves helyen? Ezért tényleg meg fogjuk ütni a bokánkat, mint én, mint Julian és persze ez alól Dylan sem bújhat ki.
Tényleg olyan nagy kérés, hogy ne szívjam meg az első alkalommal, mikor valahova kerülök? Szerintem van bennem egy szenzor, ami vonzza a bajt.
- Anyám, nem hiszem el, hogy mindig van valami, amibe beletenyerelek. – mérgelődtem. Nem tudom, mióta kiderült, mennyi idős legszívesebben bepelenkáznám és haza vinném anyukájához. Még is mit hitt, kijön letartoztatni embereket, papír, fegyver és bilincs nélkül?!
Ő meg csak röhög rajtam, komolyan nem fogja fel milyen veszélyes?
- Egy idióta vagy, komolyan mondom. – morogtam és legszívesebben kupán vágtam volna, hogy ne röhögjön ki Sosem bírtam, hogy kinevettek, és ahogy ilyen könnyen és ész nélkül veszi a dolgokat. Elképesztő.
- Így van, sose bízz senkibe! Rendőr akarsz lenni, kelleni fog a fegyver. Meg kell tanulnod használni és ésszel kezelni. Mert nem kell mindig elsütnöd. Ne lefeledd, az embereknek családja van, és ha nem muszáj, nem lövünk. De mikor látod az elszántságot, akkor nincs menekvés. – mondtam erőteljesen, talán nem is neki, hanem magamnak.
Aztán az emlékek hada rohamozta meg az elmémet. Valami elképesztő, hogy mi volt, olyan, mintha megint ott lettem volna a külvárosba, az épületek között, a kislány eszeveszettül sír, én pedig utána rohanok, életembe nem futottam olyan gyorsan. Aztán a lövés és a zsigereim megremegnek, egészen addig, míg nem éreztem Julian kezét a vállamon. Lehunytam a szemem és kifújtam a feszültséget és az emlékeket.
- Jól vagyok. Menjünk, mielőtt feltűnnek a haverjai. – bólintva löktem meg a letartóztatottat. Nem akarom, hogy tényleg valaki rajtunk üssön.  

Julian & Shawie

Olyan érzésem volt, mintha olyan dologba ütöttem volna az orrom, amihez aztán tényleg semmi közöm. Ott álltam a csávó mellet, aki mintha képzett rendőr lenne, de se fegyvere, se bilincse nincs. aztán kibújt a szög a zsákból.
- Mi a fene?! – értetlenül néztem rá. Mi az, hogy nincs engedélye? – Hány éves vagy? Egyáltalán már rendőr vagy? – annyi kérdés kavargott a fejembe, hogy hirtelen abban sem voltam biztos, hogy érdemleges és összetett kérdések, vagy szavak hagyták el a számat. Még is mibe keveredtem? Dylan mibe keveredett? És vajon elment az esze, hogy kiküld egy gyereket egy helyszínre, erősítés, fegyver nélkül. Vajon egyáltalán tudja? Remélem, nem csak etet, hogy itt van valahol aztán a francokat. Dylan az őrsön keresi, miközben az életét kockáztatja Julian.
- Nem is vagy rendőr. – a felismerés, mint a villám csapott belém. Legszívesebben megütöttem volna, hogy lehet ekkora hülye, hogy ilyen korán meg akarja öletni magát? Jó sok mindent tudtam volna neki mondani, de ráharaptam a nyelvemre. Nem akarok erről hallani, sem belekeveredni. Meg fog ölni Dylan, meg őt is. Megingattam a fejem.
- Baszki, simán kirúghatnak engem ezért! Meg a főnöködet is. Istenem, Julian, add ide azt a faszit, mielőtt meg lát vele valaki és kérőre von. – nyúltam a csávóért, mert tényleg megütjük a bokánkat, mind a hárman. Jézusom.. még szinte ide sem kerültem, de már bajba keveredtem.
- Igen, ha az életem múlna raja simán. A kezedbe nyomnám és közölném, ha élni akarsz, akkor lősz! Mert vagy ölsz, vagy megölnek.. – néztem egyenesen, üveges szemekkel minden kis apró részlet eszembe jutott, ahogy a fegyverem túl messze volt, ahogy a golyó a testembe fúródott. Minden. Persze ez nem Julian hibája.

Julian & Shawie

Amikor előadta a nagy szuperhős szöveget szinté felröhögtem. Szerintem ez a gyerek eltévedt a képregények és a valóvilág között. Vajon szóltak neki, hogy a veszély kergetésébe akár bele is halhat? Mert vannak a gonoszok, akik nem műanyagfegyverrel lődöznek rád, hanem igazi, hideg töltény fúródik beléd. Látszik, hogy még csak tanuló. Úgy mond. Haj, de meg fog gyűlni a baja Dylannek vele. Nem is tudom, melyiket sajnáljam jobbat, a dörmögő Dylant, vagy a kis szuperhős Juliant.
- Örülök, hogy ennyire lelkes vagy, de mondjuk, ha lenne egy fegyvered a társad is nyugodtabb lenne. – túrtam bele a hajamba. Fel sem tűnt, hogy úgy beszélgettünk, mintha nem is lenne ott egy frissen eltartóztatott egyén. Szerencsére kussban volt, szóval sok vizet nem zavart. Hála istennek.
Szerettem mindig is a szavakkal játszani, és hát sose fogtam vissza magam és hát miért pont most kezdeném el? Szemmel láthatólag neki is tetszett. Bár nem az volt a tervem, hogy az Őrs minden férfijával ágyba bújok egy hét leforgása alatt. Most a hátam közepére nem kívánom a férfiakat, nem ám még az ágyamba. Apácának fogok állni, úgy döntöttem, csak a gond, hogy az már nem lehetek. De, majd füllentek. Remélem, isten nem akar majd megbüntetni, már ha létezik egyáltalán.
- Ne aggódok én! Majd leverem rajtad, ha nem lesz bilincsem. – nevettem el magam. Nem mintha annyira fontos lenne, és terveztem volna, hogy lekapcsolok bárkit is az elmúlt pár órában. Örülök, hogy segíthettem neki, de nem akarok én, túlbuzgó lenni. Túlélem én, ha lustának fognak hinni.

Julian & Shawie

Nem tetszett nekem ez a csávó, olyan volt, mintha éppen kianalizálna, ahogy végig mér. Nem mellesleg rettentő idióta, hogy egyedül próbált letartoztatni valakit, aki nem mellesleg eléggé veszélyes fickót. Mert akinek van, priusza megpróbál védekezni, nehogy visszakerüljön. Kicsit megrémisztett már csak az, ahogy rám néz. Lehet, jobban járnék, ha visszamennék az őrsre és úgy tenni, mintha nem történt volna semmi és nem is találkoztam volna Juliannel.
- Várj, azt mondtad Dylan? – torpantam meg és hangosan felröhögve támaszkodtam meg egy villanyoszlopnál.
- Tudtam, hogy egy kicsit fura, dehogy bedobjon a mély vízbe azt sose gondoltam volna. – megingattam a fejemet. Olyan gyorsan szedtem össze magam, mint még eddig sosem, kisimítottam az arcomba hulló tincseket és úgy néztem ré.
- Ne haragudj. – kuncogtam továbbra is. Nem tudom elhinni, hogy a nyakába varrtak egy újoncot, aki nem mellesleg még mindig ijesztő.
Aztán csak sétáltam mellette és néztem a város további részét, mindenre figyeltem, nehogy valami hibbant előugorjon és le akarjon minket puffantani, hogy mentse a társát.
- Ismerkedem a várossal, mint látod. De mindig sikerül valaminek közbe jönnie, hogy ne tegyem magamévá ezt a várost, lehet ez egy jel. – mondtam vigyorogva és végül megálltam, hogy megtöröljem a homlokomat.
- Lógsz egy bilinccsel. Mindenképp találkoznunk kell. – bólogattam és megveregettem a vállát. Nem, mintha akarnék is tőle valamit, mert látszik rajta, hogy fiatalabb, nekem pedig nincs szűkségem még egy aranyifjúra, aki összetöri a nem létező kis szívem.

Julian & Shawie

Eléggé nevetséges helyzet volt és még mindig erősen kellet tartanom magam, hogy ne röhögjek fel. Mert nem tudom, hogy képzelte a bilincs nélküli letartóztatást, talán úgy gondolta, hogy kézen fogva, szökdécselve fognak beillanni és örömmel ugrik a cellába? Pont úgy néz ki, mint aki erre készül és fortyog a dühtől, mert megzavartam ezt a gyönyörű percet. Ezen persze már hangosan felröhögtem. Nem akartam kinevetni, hiszen nem olyan régen én is újonc voltam.
- Sherlock, gratulálok! – vigyorodtam el és leporoltam a vállamat ellepő port, ami persze csak jelképes volt. Mert isten ments, hogy tényleg mocskos legyek.
- Most kerültem ide, még új vagyok. – bólintottam és figyeltem, ahogy talpra segíti, hát nem volt egy langaléta, de mit ne mondjak röhejesen nézet ki a bilincselt fickó. Simán a fejére tudtam volna könyökölni, mint egy kis asztal.
Amikor közölte, hogy elment kávézni először azt hittem poénkodik, de mivel tényleg nem állt készen arról, hogy előugorjon valamelyik pad mögül, vagy éppenséggel valami kuka mögül. Szépen cserbenhagyta a kis újoncot.
Amikor bemutatkozott tudtam ól, hogy várja a nevemet. Sosem értettem ez minek kell. Már, mint oké, ne úgy hívd, hogy „hé, te” de akkor is, miért kell tudni, hogy mi is a vezetékneved.
- Shaw. – ennyi, lezártam. Nem akarom, hogy valami más nevet adjon, vagy kutatgasson. De hála’ a fantasztikus egyedi nevemnek, cseszhetem, mivel eddig még egy Shaw-val sem találkoztam, így nem nehéz rá jönni. Vagy megtalálni.
- Miért egyedül akartad elkapni? Bizonyítani vágysz? Csak bilincs és fegyver nélkül megöleted magad. – persze a hegem szinte azonnal felforrósodott. Nekem még az sem segített. De most ő róla van szó, nem pedig rólam.

Julian & Shawie

Amikor megláttam, hogy mit művelnek, legszívesebben hangosan felröhögtem. Aztán meg már tényleg nem bírtam visszafogni és hangos nevetésbe törtem ki. Le akart tartóztatni valakit bilincs nélkül? Idejött fegyver nélkül? Még is milyen zöldfülű akar bilincs nélkül bárkit is letartóztatni.
- És, ha nem jövök, akkor úgy gondoltad, hogy addig fogsz rajta feküdni, míg nem jön egy zsaru akinél van bilincs? – vigyorogva nézem őket. Aztán csak figyelem, ahogy gondolkodik. Remélem neki is leesett, hogy mekkora bajba sodorta magát. Nem lehet legközelebb, mert lehet, hogy azt nem is élné túl. Nem szép környéken akart hemperegni valami piti kis bűnözővel.
- Én is ott dolgozom. – bólintottam, majd közelebb sétálva elindultam hozzá, hogy rátegyem az áldozatára a bilincset, ami kattant is megadóan.
- Lógsz, egy bilincsel. – kacsintottam rá és oda dobtam a kulcsokat neki és tovább sétáltam. Semmi kedvem nem volt továbbra is hallgatni a magyarázkodását, főleg nem a megjegyzéseit a haverjának, aki az óta mellemet stírölte, mióta rátettem a bilincset. Aztán megálltam, nem hagyhatom magára ezen a környéken fegyver nélkül. Nagyot sóhajtva erősen kifújtam a levegőt, elővettem egy szál cigit és meggyújtottam.
- Visszakísérlek, mielőtt valaki leszedi a fejedet ezen a kellemes környéken. – csípőre tett késsel álltam meg nem messze tőle. – Hol a társad gyakornok? Egyedül nem szabadna mászkálnod.

Julian & Shawie

Mikor közölték, hogy nem tudják melyik embert osztják be mellém, úgy döntöttem elmegyek sétálni. Megismerni a várost és a helyeket. Persze senki nem tartott fel, mert miért tenné, örülnek, hogy buzgónak akarok tűnni. Miközben dehogy, csak meg akartam szabadulni az őrstől.
Mikor ott voltam, hogy bejártam a kávézókat és éttermeket. Mivel nem tudok főzni, így meg kell ismerkednem velük, kitapasztalni melyik étterem, hogy főz. Mi fog ízleni. Persze a régi városomba meg volt a törzshelyem, de itt.. Itt nem tudom mi lesz.
Kértem egy forró teát és lassan sétáltam továbbra is, hogy nagyjából képbe legyek. A fegyveremet hátra csúsztattam az övemen, hogy ne legyen feltűnő. Szerencsére nem kell, egyenruhát hordjak, mert lassan de biztosan én is nyomozó leszek. A parkban voltak kocogók és babakocsit tologató nők. Sose akartam gyereket. Ha rajtam állna, a világ kipusztulna.
Aztán nem tudom hogyan, és miért is keresnék, bármi normálisát a mai napomban nem találnék. Kikötöttem a vasútnál. Szóval, ha gyorsan elakarok menekülni, ide kell rohanjak és az első mozgó vagonra felpattani, hagyni, hogy a szél belekapjon a hajamba és eltűnni innen. A gondolat megmosolyogtatott, aztán ahogy sétáltam tovább két fickóra lettem figyelmes, az egyik a másikon térdelt és nem értettem a szituációt. Ha rendőr, akkor miért nem bilincseli meg? Ha meg verekednek, akkor nagyon szar helyzetben van.
- Hé’ Rendőrség. – szólaltam meg a fickó mögött és lassan megkerültem, a kezem már régen hátul volt, mert kitudja, mikor akar nekem rontani és elengedni a másikat.
- Maga meg mi a fenét művel?! – értetlenkedve néztem rá és elhúzva a kabátomat mutattam meg a jelvényemet. Ha már annyira hihetetlen, hogy egy nő szólal meg, két fickó között. Még mindig értetlenül álltam előttük és csípőre téve a kezem, toltam ki a csípőm oldalra. Vártam és vártam, hogy mi a fene lesz a magyarázata erre a fantasztikus kilátásra.