Salt Lake FRPG
 

Share | 
 

 Nathaniel & Regina

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Hozzászólások száma :
38
ϟ Csatlakozott :
2015. Mar. 14.
ϟ :


Ember

TémanyitásTárgy: Re: Nathaniel & Regina   2015-04-23, 13:30


Próbálok megnyugodni úgy tényleg. Nem hiszik az egész pánik, amit már jól ismerek. Pedig ilyenkor szokott előjönni. Amikor csapdában vagyok, nem mehetek ahova és amikor akarok. De legalább annyi segít, hogy a beszédemre figyelek. Nem mondom, hogy így lassan ejtek ki minden egyes szót, de nem érthetetlenül hadarok. Az viszont nem változik, hogy pár kérdésre válaszolok, párra nem. Nem a kedvemtől függ, ami van egyik fülemen be a másikon ki.
- Nathaniel - mondom el a nevem, majd egy pillanat csend, mire felidézek még egy dolgot. - Keresek valakit - véletlen sem említem sem a teljes nevem, sem azt, hogy az a valaki az apám, aki még csak nem is tudja, hogy itt vagyok. Talán el sem jutok addig, hogy tényleg megkeressem. De most még erős az elhatározás, csakhogy ha akarok sem szabadulok.
Nem mintha próbálkoznék.
Feladtam...?
Most jön az a rész, hogy elő kellene szednem a bátyám teljes nevét, de valahogy nem válaszolok azonnal és elsiklok a kérdés felett. Csak lépkedek előre, amerre vezet. Párszor a hátam mögé nézek, mintha kimenne a fejemből, hogy ki is van mögöttem, meg mi történik. Aztán megszaporázom a lépteimet. Nem menekülni akarok. Ezúttal ez más. Egyszerűen haladni. Előre. Nem ráérősen sétálgatni, ilyenkor nem tudok mit kezdeni a bennem tomboló energiával.
Már a kocsiban ülök, hol magam elé bámulva, hol őt figyelve nagy komolyan, amikor kicsúszik egy újabb kérdés.
- Rossz napja van? - a tekintetem végigfut rajta, de egy másodperccel később már nem is várok választ. Csak egy pillanatig érdekelt és az a pillanat elmúlt. Hátradőlök egész kényelmesen és miután már úton vagyunk még egyszer megszólalok.
- Hale. Benjamin Hale - ezt követően pedig elmerülök az egyelőre még ismeretlen város látványában.

/Nincs baj a reagoddal, nekem tetszett. Viszont ez ennyi, ha jól sejtem. Köszönöm a játékot :) Folyt. köv. ha több időd lesz, miegymás :) /

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Regina Carter
ϟ Kor :
28
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Rendőrhadnagy - kutyavezető
ϟ Hozzászólások száma :
144
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 14.
ϟ :






Ember

TémanyitásTárgy: Re: Nathaniel & Regina   2015-04-20, 20:36




Nathan & Regina

Oh, my f.... God! One more Ben?????  

A hajnal hűvösében még mindig ég a bőröm, ahol a forró kávé rám folyt, pedig az ital már rég kihűlt. A fülön csípett gazfickó pedig a kezeim közt hallgatja végig a rendőrjárőrökkel való diskurálásomat. Nem jutok messzire, nem igazán tudok meg többet, mint amire számítottam. Semmit. Semmit nem tudok meg, csak azt, hogy jegy nélkül utazott, a kaller meg rajtakapta. Én meg miatta most már tutira lemondhatok a fülesemről, és az informátorom már tutira messze jár, pedig nagy szükségem lett volna rá. Mindegy, úgyis elvette a kedvem még az élettől is, amint megfosztott a kávécsodámtól.
Fetreng alattam, üvöltözik, mint akit nyúznak, a két bamba rendőr meg azt se tudja hova kapjon, miközben próbálják lefogni. Nem igazán megy az együttműködés, így a Juliantől tanult kézcsavarásos módszerrel sikerül csak megfékezni a srácot.
Lenyugodni látszik, már nem ficánkol, nem dobálja magát, és ez engem is megnyugtat kissé. Ezek után muszáj bevinnem, különben oda a tekintélyem, meg amúgy is, rossz kedvem van. A betonba beszél, majd feljebb emeli a fejét, úgy kérdez.
- Hogy mi lesz most? Hmm....legyen meglepetés. De nem a McDonald's-os. - morgok lihegve, és fejben az elvégzendő listáimhoz adom, hogy ezentúl egy kicsit többet kardiózzak. - Na jó, először is, szépen elmondja, hogy mi a neve, honnan jött és miért, és minden egyéb kérdésre szépen válaszol, amit hallani akarok. Nyugi, ha jó fiú lesz, lehet, hogy még ma kiengedem. - magyarázom, hogy valami képe legyen arról, mi fog vele történni. Ez nem egy igazán igazi letartóztatás, inkább...elővigyázatosság. Épp a bilincsemet szedem le a taktikai övemről, mikor egy nevet említ. Na, ez már valami. Érdeklődve pillantok rá.
- Benny? Milyen Benny? Őt értesítsem, mint családtagot? Elmúlt már a bátyja 21 éves? Telefonszámot, lakcímet kérek, ahol elérhető, de először... - kattintom a bilincset a csuklójára, majd így segítem talpra, ha engedi - ...menjünk, és látogassuk meg a kapitányságot, a többit majd ott megbeszéljük. - mondom, majd a fejemmel intek a két járőrnek, hogy végeztek, innen az enyém. Ha pedig nem akar egy alapos verést, akkor a fiatalember nem ugrál, mert nagyon nem vagyok jó kedvemben. S miközben magam előtt fogva a nálam jóval magasabb fiút elindulok az autóm felé, jól érthetően mondani kezdem:
- Jogában áll hallgatni. Bármi, amit mond, felhasználható Ön ellen a bíróságon. Joga van ügyvédet fogadni. Ha nem tud ügyvédet fogadni, az állam....
Igen, azt hiszem ez így jó lesz. Ez épp elég ahhoz, hogy kicsit kizökkentsen, és elterelje a figyelmem arról, amire nem szabad most gondolnom. Na, lássunk neki egy fantasztikus hajnalnak.


Ez nagyon gyenge lett, ne haragudj. <3

_________________
You are my greatest weakness!
Because I choose you! I will always choose YOU!!!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Hozzászólások száma :
38
ϟ Csatlakozott :
2015. Mar. 14.
ϟ :


Ember

TémanyitásTárgy: Re: Nathaniel & Regina   2015-04-07, 15:25


Persze, hogy menekülni akarok. Egyre jobban elfog a pánik és valamiféle kezdetleges paranoia. Nem jó. Ez nagyon, nagyon nem jó. Mindenesetre úgy próbálok menekülni, mintha az életem múlna rajta. Pár pillanatig úgy érzem, tényleg erről is van szó. Ha elkap, végem. Nem azon a módon, amikor vér folyik, de... végem. Mindennek vége.
Mégis másodperceken belül érzem magamon a testet, ledönt a lábamról és pedig újra közelebbről vizsgálhatom a betont. Nem tetszik, ez egyértelmű abból a kiabálásból és jelenetből, amit rendezek. Meg nem tudnám pontosan mondani, mi minden hagyja el a szám, de valószínűleg azokban csak még egyértelműbb a nagy kétségbeesés. Oda a nagymenő énem, oda a még mindig nem létező ikrek gondolata, akikhez annyira siettem és csak a "Vége" tábla villog valahol az agyam belsejében neonszínben.
- Csak jegyet nem vettem, mert siettem és nem hoztam magammal pénzt! - mondom kiabálva még mindig vagy éppen már megint, minden egyes szót elég erősen hadarva. Mint mindig, ugye. Nem tudom és nem is érdekel, mennyit ért belőle, csak próbálok kifogással vagy éppen magyarázattal előállni és lenne még ott más is...
... ha nem jutna eszembe egy régebbi, hasonló jelenet. Még a gyógyszerek előtti időkből. Valamit műveltem, túl sokra nem emlékszem belőle, csak azt tudom, hogy hasonló módon teperek le. Az, akkor valami nagydarab fickó volt és csak annyi ideig tartott, amíg a fehér köpenyes belém nem szúrta az injekciós tűt. Nyugtató. Jó nagy adagot kaptam akkor.
De most semmi ilyesmi nem történik, valahogy mégis nyugton maradok. Nem mondom, hogy feladom a harcot, de egyelőre... pihentetem a dolgot. Motyogok valamit egyenesen a betonba beszélve, aztán feljebb emelem a fejem, így a mondat végét már hallani, nagyjából érteni.
- ... és most? - próbálok nem újra pánikolni a lehetőséget fontolgatva, hogy akár anyát is felhívhatnák. Ő biztos megmondaná, hogy adják be a gyógyszereimet. De mindezt el kellene kerülni. Nagyon el kellene.
Pörögnek a fejemben a gondolataim, mire végül újra megszólalok, már csak a hadarás marad, de nyugodtnak tűnök. Megvan a terv erre a percre.
- Felhívja a bátyámat? Bennyt? - tudom én, mi az eljárás és azt is, hogy olyan hatalmas hibát nem vétettem, amit ne rendezne el a pénz. Az más kérdés, hogy lesz pár perc, mire a bátyámnak, aki még soha nem látott elmagyarázom, ki vagyok és elrendezi ezt az egészet. Aztán segít majd, megtalálom őt és...

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Regina Carter
ϟ Kor :
28
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Rendőrhadnagy - kutyavezető
ϟ Hozzászólások száma :
144
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 14.
ϟ :






Ember

TémanyitásTárgy: Re: Nathaniel & Regina   2015-04-06, 17:24




Nathan & Regina

Oh, my f.... God! One more Ben?????  

Elkapom a fiút. Alig lehet tizennyolc, kis suhanc, bár így is magasabb nálam. Nem nagyon számít, főleg, hogy akkorát hasal, hogy az még nekem is fáj, pedig épp én akartam így. A feje mellé állok, és ráérősen kérdezek rá, mégis hová szalad ilyen gyorsan, miközben két rendőr nagyon is feltűnően üldözi. Feláll, megnyugtat a tudat, hogy tud járni, és láthatóan pár horzsoláson kívül nem esett nagyobb baja. Körülöttünk pár ember nézelődik, így hajnalban, de sebaj. Kicsit látom, hogy erőlködik a válasszal, de aztán sikerül. Majdnem felröhögök. Még, hogy ikerlányok. Na persze. Én meg a Jasszer Arafat vagyok.
- Azért a maga helyében én is rohannék, de...- mondom, és mikor látom, hogy kaján vigyorral már mozdulna is, hogy elszeleljen, gyorsan cselekszem. Elkapom a karját, és szakértő módon hátracsavarom. - ...előtte várjuk meg a kedves rendőrbácsikat, akik valamiért nagyon szeretnének magával beszélgetni, jó? - tartom fogva, és így várom be a két rendőrt. A srác az egész beszélgetés alatt ficánkol, méghozzá egyre jobban és jobban. Nem eresztem, bár legszívesebben leütném. Arra figyelek, hogy a két járőr mit mond. A srácon látszik a feszültség, a pánik, ami engem jelenleg teljes mértékben hidegen hagy. A kérdésemre nem válaszol. A vádakra nem reagál, és az arckifejezését fürkészve úgy látom, hogy nem egészen van jelen, mármint lélekben.
- Nagyon örülök, hogy jól van, de nem ez volt a kérdés, hanem...- kezdek bele, de ekkor sikerül olyan  pozícióba kerülnie, hogy alaposan bokán rúg. Ha nem lenne rajtam bakancs, komolyabb sérülést is okozhatott volna, de így sikerül elérnie, hogy a szorításom eresszen rajta. Kitépi magát a kezemből. A menekülésre tett kísérlete azonban újfent csúfos kudarcba fullad, ha azt hiszi, meglóghat, mert én nem hagyom. Ha meglódul, utána szaladok, rávetem magam, és nemes egyszerűséggel a hátára ugorva döntöm le a lábáról. Most pedig már biztos, hogy beviszem az őrsre. Velem csak úgy nem szórakozhat. Ki a fene ez a srác?

_________________
You are my greatest weakness!
Because I choose you! I will always choose YOU!!!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Hozzászólások száma :
38
ϟ Csatlakozott :
2015. Mar. 14.
ϟ :


Ember

TémanyitásTárgy: Re: Nathaniel & Regina   2015-03-23, 11:40


Nem ilyen érkezést terveztem a városba, az pedig főleg nem volt benne az elképzeltekben, hogy az első jó pár méter után megismerkedek a helyi betonnal. Viszont hamar feltápászkodok, semmi fájdalmat nem érzek, úgyhogy mi is tartana vissza, hogy azonnal talpra álljon? Csak nézek az előttem álló nőre és láthatóan már mennék is tovább. De hol a jó modorom, ugye? Válaszolni kellene a kérdésére, de... mit is kérdezett? Elég erősen ráncolom a homlokom, mire felrémlik, hogy milyen kérdés hangzott el.
- Egy gyönyörű ikerpár vár rám a lakásukon - vetem oda elég erősen hadarva el ezt a pár szót, de olyan vigyor ül hozzá az arcomon, mintha tényleg igazat beszélnék. Végül is nem kellene megvárakoztatni a hölgyeket, ha tényleg hozzájuk sietek.
Egy pillanatig még én is elhiszem a saját hazugságom, de a folytatás már nem tetszik. Egyik pillanatról a másikra fagy le az arcomról a nagymenő mosoly. Igen sietősre szerettem volna venni, de azon kapom magam, hogy a két karom hátra van csavarva. Még így is eléggé mozgolódik vagy próbálok, de sok értelme nincs.
Viszont valamiféle pánik kezd rajtam úrrá lenni.
Nem jó jel.
Mégis kénytelen vagyok végighallgatni a nagy beszélgetést, miközben fel nem adnám a küzdelmet. Teljesen eredménytelen, de muszáj megpróbálnom újra és újra, kitartóan. A tekintetem pedig közben idegesen, szinte már félve cikázik ide-oda az előttem fújtató rendőröket vizsgálva, vagy ha épp tudom a nőt is pont így vizsgálom meg.
Nem bízok benne. Anya küldte. Biztos vagyok benne. Már ébren van és kerestet. Vissza akar vitetni. Belém tömni a gyógyszereket, mikor jól vagyok. Jól vagyok, jól vagyok, jól vagyok.
A vádakat meg sem hallom, csak az az egyetlen mondat csúszik ki a számon, amit magamban ismételgetek.
- Jól vagyok - őrülten hadarva, valószínűleg teljesen érthetetlenül. Most nem segít az sem, hogy pusztán két szó az egész. A legjobb pedig az egészben? Hogy annyira eluralkodik a pánik és addig tekergek, amíg legalább valahogy bokán tudom rúgni.
Futni. Menekülni. Most! Messzire!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Regina Carter
ϟ Kor :
28
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Rendőrhadnagy - kutyavezető
ϟ Hozzászólások száma :
144
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 14.
ϟ :






Ember

TémanyitásTárgy: Re: Nathaniel & Regina   2015-03-21, 18:14




Nathan & Regina

Oh, my f.... God! One more Ben?????  


A kávémat már nem tudom meginni, hisz a menekülő srác sikeresen eléri, hogy a tűzforró ital rajtam kössön ki, de legalább valamire jó volt ez is. Kiverte a fejemből Juliant, és felbosszantott. Engem felbosszantani pedig igencsak buta ötlet, mert ha bosszús vagyok, akkor eléggé harcias is, és ha harcias, akkor az ilyen piti kis menekülő bűnözőpalánták után eredek, mint egy szagot fogott vadászkopó. Még látom, ahogy a srác előretör, a két járőr hiába próbálja tartani a lépést. Minden erőmet összeszedve futok utánuk, de belátom, hogy így nem fogom beérni őket. Így - ismerve a vasútállomás területét - gyorsan levágok egy szakaszt, és miután átvágtam egy lezárt területen, és sok embernek kisebb bosszúságot okozva egy jókora csoporton is, eléjük kerülök. Az egyik fal mellé sorolok, ls kilesek mögüle, miközben a bőröm még mindig ég a kávétól, és elázott ruhámra való tekintettel elég furcsán néznek rám az emberek. Tényleg nem lehetek hétköznapi látvány, de még mindig kevésbé vagyok furcsa, mint az a galambokat etető nő, aki molyrágta vörös ruhában ül az állomásnál minden áldott nap, a fején valami furcsa, a kalapjához erősített drótszerkezettel. A srác már közelít, újra kilesek. és mikor a közelembe ér, nemes egyszerűséggel kidobom elé az egyik lábam. Gonosz és aljas dolog, de minden esetre hatásos, mert a fiú úgy repül előre a levegőben, miután megismerkedett a bakancsom szárával, mint valami superman. Ha nem lennék dühös, még röhögnék is, vagy épp megsajnálnám, de most nem fér meg mellettem másik érzelem. Unott képpel nézem, ahogy elhasalva fekszik, majd szorosan a feje mellé lépek. Felkészülök arra, hogy ha menekülni próbálna, már keményebb eszközökhöz folyamodjak.
- Üdv! - küldök felé rideg mosolyt, ahogy feltápászkodik. A tenyeréről és a térdeiről lejött a glazúr, a nadrágja felszakadt, de láthatóan nincs komolyabb baja. - Hová, hová ilyen sietősen? - teszem fel a kérdést, és kérdőn pillantok rá, arcomon kifürkészhetetlen, rideg mosoly. Elkaptalak kispofám, innen nincs menekvés. A két járőr időközben épp odaér hozzánk, és felkészülvén arra, hogy menekülni próbál, ugrásra készen állok, és ha menekülni próbál, tapasztalhatja, milyen, mikor szakavatott kéz tekeri a háta mögé a kezét, hogy moccanni sem bír.
- Uraim, üdvözletem. Megtudhatom, hogy miért üldözik ezt a szimpatikus fiatalembert annyira, hogy menet közben rám borítsa a kávémat, aztán pedig Supermant játszva repüljön egyet, majd megölelgesse a hamisítatlan SLC-i betont? - pillantok élesen rájuk. Ismernek már, tudják ki vagyok, látszik is az arcukon, és azon, ahogy megállva előttem gyorsan kihúzzák magukat, és tisztelegnek, hisz felettesük vagyok némiképp.
- Üdvözlöm, Carter hadnagy! Jelentem a gyanúsított ellenállt a vasúti jegykezelő felszólításának, és menekülni próbált, feltehetőleg menetjegy nélkül tartózkodott a vonaton. A rendőri felszólításnak sem tett eleget, ezért eredtünk a nyomába a kollégával. - jelenti kissé lihegve, kipirult arccal a járőr, míg a mellette álló csak némán mered rám. Kérdőn pillantok a srácra.
- Nos, fiatalember? Mi a válasza a vádakra? - kérdezek rá, miközben jégkék szemeimet a kölyök szemeibe mélyesztem. Bármit válaszol, már nem menekül, mert elcseszte a napomat, de legalább némileg megkönnyíti a helyzetét, ha nem nagyon ugrál. Ha nem marad nyugton, akkor viszont kénytelen leszek bevinni. Így jár az, aki ellenáll a rend szigorú őreinek. Na és aki rossz hangulatomban talál be, és foszt meg a csodás öleléstől, amit csak egy Mrs. Rodrigez féle kávé adhat. A zsebemben pedig újra megrezdül a telefon.

_________________
You are my greatest weakness!
Because I choose you! I will always choose YOU!!!


A hozzászólást Regina Carter összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-04-06, 14:08-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Hozzászólások száma :
38
ϟ Csatlakozott :
2015. Mar. 14.
ϟ :


Ember

TémanyitásTárgy: Re: Nathaniel & Regina   2015-03-17, 10:23


Ez az a város! Már azelőtt tudom, hogy meglátnám a város nevét jelző táblát. Itt még tudom, hogy mondtam valamit Rosienak, miközben kézen fogva az ajtóhoz vezettem, miszerint leszállunk. Még azelőtt, hogy a jegyellenőr elért volna minket. Ugrunk. Az arcomon hatalmas mosoly, és ha lehetett is volna jobb az ugrás, akkor sem érzek fájdalmat. Ahogy nem is fázok, nem vagyok éhes vagy szomjas. Az ég világon semmi bajom.
Szórakoztató a helyzet, én legalábbis kifejezetten élvezem. Viszont ahogy megszaporázom a lépteimet a két egyenruhást látva... Oh, hogy miért menekülök előlük, mikor csak annyi a bűnünk, hogy jegy nélkül utaztunk? Meg vagyok róla győződve, hogy anya küldte ránk. Máris. Biztos ébren vagy és mindenkit riadóztatott. Igen, ez lehet a helyzet. Valamit morgok az orrom alatt és rohanok.
Egyedül.
Egy pillanatra eszembe jut Rosie. Vajon mikor engedtem el a kezét és hol maradt el? De aztán el is terelődik a figyelmem, ahogy kikerülök egy idős bácsit, aki elém tolja a bőröndjét. Hogy lehet egyáltalán tolni egy bőröndöt? Azt nem húzni szokták? Vagy ebben a városban így szokás?
Mindegy. Nem számít. Épphogy sikerül kikerülnöm és talpon maradnom, majd tovább rohannom. Még gyorsabban, amíg bírom szusszal. Valamikor útközben el is nevetem magam, ahogy meghallom az utánam felhangzó szavakat.
Utána már csak a cél nélkül futás van. Pillanatok alatt tűnik el a tökéletes jókedvem és azon kapom magam, hogy már menekülök. Egyszer fordulok csak hátra, mikor már nem hallom magam mögött a rohanó lépteket... és a következő pillanatban pedig megismerkedek az eddig lábam alatt lévő betonnal.
- Oh - mondok csak ennyit, ahogy a kezemmel nagyjából megvédem az arcom a sérülésektől. Persze a farmerom a térdemnél kiszakad és talán van még egy-két kisebb horzsolás, de nem érzem, hogy fájna. Nincs baj.
Pillanatok alatt állok talpra és elfeledkezve az üldöző egyenruhásoktól - már ha nem fulladtak ki félúton és estek össze a fáradtságtól... Hm vicces jelenet lehetett! - állok az ismeretlen nő előtt. Kicsit oldalra biccentem a fejem, majd már mennék is tovább.
- Üdv - vetek oda ennyit, mint valami jól nevelt kis úriember. Komolyan már csak annyi hiányzik, hogy meghajoljak előtte és kezet csókoljak. Képes lennék rá, ha nem hajtana az ösztön, hogy menjek, fussak tovább.
Most már csak fussak, ne meneküljek. Talán visszafelé is mehetnék, mert valamit elhagytam. Legalábbis nagyon úgy érzem, de arra már nem tudok rájönni, hogy pontosan mit, csak ott a hiánya.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Regina Carter
ϟ Kor :
28
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Rendőrhadnagy - kutyavezető
ϟ Hozzászólások száma :
144
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 14.
ϟ :






Ember

TémanyitásTárgy: Nathaniel & Regina   2015-03-16, 23:44




Nathan & Regina

Oh, my f.... God! One more Ben?????  


A peron végénél álló büfénél komoran méregetem a vonatokra várakozókat, az elhaladó embereket, a munkásokat, míg a kávémra várok, a pultra támaszkodva. Hajam szokásos módon kiengedve, galambszürke blézerem alatt sunyin lapul a fegyverem, és a jelvényem. Fegyver alatt pedig jelenleg nem a diszkréten kivágott felsőből előbukkanó domborulataimra gondolok, bár azok is vannak épp oly halálosak. A férfiak agyára legalábbis mindenképp. Eszembe jut Benjamin Hale, és a második találkozásunk. Kicsit felnevetek magamban. Kib-szottul idegsítő az a pasas, de mikor épp olyanom van, már mintha egészen kedvelném. Dumája az van, ez biztos. Bakancsommal feszülten rugdalom a szegélylécet, amitől az egész kopottas, koszos tákolmány rezeg, de a bent tüsténkedő személyzet meg sem rezzen rá. Ismer már régóta, tudja, hogy most feszült vagyok, jobb ilyenkor nem piszkálni. Sőt, ilyenkor szokott extra adag tejszínt rakni a kávémra, és még ha van, fahéjat is kapok rá. Mrs. Rodrigez tudja, mivel tud rám hatni depresszió esetén, én pedig hagyom neki. Kedvelem, és tényleg jólesik a megszokott rutin. A megszállottja vagyok a berögzült szokásoknak. Szokásos menet ez is, bármikor erre járok, Mrs. Rodrigezt mindig meglátogatom. Mint most is, mikor egy kis civil ruhás megfigyelésen vagyok kint. Még mindig ugyanazon ügy után nyomozok, egyre kevesebb sikerrel. Már kétségbe vonom önnön jártasságomat a saját szakterületemen. De kitartok. Csak azért sem keresem meg Juliant. Nem én! Úgy kerülöm, mint az erdőtüzet. Válaszolok, ha keres, beszélek vele, ha muszáj, de mindig lerázom valami ürüggyel, sok munka, sok dolog, kutyás kiképzés, családlátogatás...attól félek, egyszer még rám fogja rúgni az ajtót. Csak abban reménykedem, hogy a szépséges barna lány eléggé lefoglalja majd, és...nem tudom. Nem tudom minek örülnék igazán. Már semmi nem a régi.
Kissé elszontyolodva hajtom le a fejem, ahogy eszembe jut. A franc essen bele, mi a fenének hiányzik mégis ilyen nagyon? Mintha megszüntették volna körülöttem a gravitációt.  Mintha légüres térben lebegnék. Fulladozom nélküle. Fulladozom, a saját kusza érzéseim mocsarában, és nem találok kapaszkodót. Utálom ezt, mert nem értem, és nem tudom irányítani, ez pedig teljesen megőrjít. Vajon mit csinálhat most? Elmélázva szegezem a világoskék íriszeim az egyik beérkező vonatra, de nem igazán figyelek rá oda. Nem érdekel, mert az elmémbe bolondos képek rajzanak, és juliant látom azzal a lánnyal. Mint akkor, nevetnek, de a szívemben lakó gonosz kis szörnyeteg tovább görgeti a szálakat, és már csókolózni látom őket, összebújva egy padon, kézenfogva sétálni, kanapén filmet nézni....
Vérző szívemre szorítom képzeletben a két tenyerem, hogy megállítsam az értékes vörös folyam áradását, de a kísérlet sikertelen. Megrezzen a telefonom, ez ébreszt fel. Kiveszem a zsebemből a készüléket, s feloldom a billentyűzárat. Ahogy meglátom a feladót, a mellkasomat mintha satuba fognák, a kezem kissé megremeg.
Szia. Eltűntél. minden oké? feladó: JulianNyelek egy nagyot, és először válaszolni sem akarok. De...aztán győz a lelkiismeret. Ha már egyszer olyan hirtelen léptem ki az életéből annyira, amennyire csak tudtam...ha már egyszer a lehető legtávolabb húzódtam tőle, akkor legalább valami féligazsággal elő kell állnom. Kelletlenül, keserűen húzom el a számat, és már tudom, hogy hazudni fogok. Mert legszívesebben azt írnám, azonnal jöjjön ide, mert hiányzik, mindene hiányzik, az egész Julian hiányzik, de...
Választ pötyögök.
Szia. Persze, minden oké. A szokásos. Dolgozok.   mozgatom sebesen az ujjaim az érintőképernyő felett, majd gondolkodás nélkül nyomom meg a küldés gombot. Jobb ez így. Ha jól sejtem, mire hazaérek így is ezer e-mail, és minden lehetséges üzenetváltás vár majd rám. Kicsit azt hiszem pipa rám, de majd elmúlik.
- Kész a kávéja, Corazon! - csendül fel Mrs. Rodrigez dalalmosan rekedtes hangja, s mosolyogva lépek oda hozzá, miután eltettem a telefont. Barna szeme értőn vizslat végig, és most úgy érzem magam, mintha scennerbe raktak volna. - Egészségére. Én a helyében felhívnám azt a fiút, Kedvesem. Évek óta ismerem, de még sosem volt ennyire elveszett. Az élet túl rövid ahhoz, hogy lemondjunk az álmainkról. Még akkor is, ha az elérhetetlennek tűnik. - néz rám sandán. Értem mit akar mondani, és az a legnagyobb bajom, hogy igaza van.
- Nincs semmilyen fiú, és...nem vagyok elveszve. különben is...Miért? Önnek ez volt az álma? - vágok mégis vissza csendesen, aztán körbemutatok bal kezemmel, miközben a másikkal szorosan fogom a forró, gőzölgő kávécsodát.
- Nem, kedvesem. Én mindig is mozdonyvezető akartam lenni. - mosolyog rám türelemmel, és mikor értetlenül pillantok fel rá, közelebb hajol. - De ki mondta, hogy én feladtad valaha is? - nevet rám, és a pult alól felemeli a vaskos mozdonyvezetőknek szóló tankönyvet. Elmosolyodok.
- Ön egy angyal, Mrs. Rodrigez. De... mindegy. Muchas gracias por todo! Adios!- mosolygok rá szomorkásan, és kifizetve a kávét busás borravalóval, inkább jobbnak látom eljönni. Még dolgom van. Keresnem kell, itt kell lennie valahol annak az embernek, akire szükségem van. Ha kell szép szóval, ha kell ököllel, de biztos információkhoz jutok, mert nem, nem, nem és nem! Nem fogok Julianhez menni segítségért, akkor sem, ha ezzel most pont az ellenkezőjét teszem, mint amit alapból tennék. Hisz a munka mindenek előtt, nem? Dehogynem. De egyelőre még nem érzem magam elég erősnek, hogy...szembenézzek a ténnyel, hogy egy újabb titkos álmom tört össze.
Lassú léptekkel teszek előre pár lépést, és inkább minden figyelmem a kávénak szentelem. Igen, ez kell nekem, valami, ami felpörget, ami eltereli a figyelmem. S már épp a számhoz érinteném a pohár peremét, mikor a semmiből hirtelen zűrzavar támad. Egy fiatal srácot látok elsuhanni, és ahogy elrohan mellettem, meglöki a kezem...az utána rohanó, lihegve ordító két tömzsi járőrt már figyelmen kívül is hagyom, ugyanis a kezemben tartott kávé egyetlen mozdulattal került a felsőmre. A ruhám bokáig úszik a forró kávéban, én hang nélkül sikoltozok a forróságot érezve a bőrömön, széttárt karokkal, megmerevedve nézek le magamra. Ez BAROMIRA FÁJ!!! A melleim halmát máris vörösre izzította az elevenen égetés, és ahol a kávé beterített, bizony egyik részem sem járt sokkal jobban. Az első sokk után gyorsan reagálok.
- Salt Lake City rendőrkapitányságának nevében felszólítom, hogy álljon meg! Álljon meg!!- ordítja lihegve az egyik egyenruhás. Nem tudom miért üldözik a srácot, de az tuti, hogy most nagyon rossz lóra tett.
Türelmetlenül, dühösen nézek utána. Most ezt muszáj? Miért nem lehet azt tenni, amit az ember kér? Miért kell mindig ezt csinálni? Ahh...sosem lehet egyetlen nyugodt napom sem. Elhajítom a poharat, és sprintelni kezdek a járőrök után. Tekintetemmel a távolt kutatom, és fel is tűnik a rohanva menekülő srác. Ha így futok, nem érem el, ha kirohan az utcára, már nyoma sem lesz. Így gyorsan döntök, és kis kockázatot vállalva átugrok egy poggyászszállító kocsin, és berohanok a kerítésen, ahol csak az ott dolgozó szerelők lehetnek. A bőröm minden mozdulatomra felsikolt, a kávé ugyan már hül, de azt hiszem igen erősen megégetett. De nem számít, muszáj elkapnom azt a srácot.
- Hé, ez itt...- hallom a hátam mögül, de mire befejezhetné a narancsszín overallba öltözött pasas, már átvágtam a téren, s még pár kisebb kanyar után be is előzöm a srácot. Ha szerencsém van, és elérem, akkor pedig semmi mást nem teszek, mint, hogy amint a közelembe ér, kirakom a lában, hogy hatalmasat esve megölelgesse az aszfaltot. Na, kisfiam, életed legrosszabb döntését hoztad meg. Megfosztottál a kávémtól. Imádkozz az életedért.

_________________
You are my greatest weakness!
Because I choose you! I will always choose YOU!!!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Nathaniel & Regina   

Vissza az elejére Go down
 
Nathaniel & Regina
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Nathaniel & Kaya v.03

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Salt Lake FRPG :: Helyszínek :: Külváros :: Vonatállomás, buszpályaudvar, reptér-