Salt Lake FRPG
 

Share | 
 

 Nathaniel Crane

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

ϟ Főkarakter :
H.C.
ϟ Kor :
34
ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Katona mint mindig
ϟ Hozzászólások száma :
191
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 04.
ϟ :

Elfajzott

TémanyitásTárgy: Re: Nathaniel Crane   2015-03-15, 09:28

Nagyon élveztem. Leragadó szemekkel kezdtem neki, meg tudod, hogy a napokban elég nehéz elkapni a figyelmem, de a történeted megtette. Olvastatta magát, tetszik a történet és a pb harmóniája, annyira átlagos a srác, hogy az már átlagon felüli. Szóval fuss csak tovább a kaller bá' elől, de útközben ne felejts el benézni az avatárfoglalóba. :D

_________________



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Hozzászólások száma :
38
ϟ Csatlakozott :
2015. Mar. 14.
ϟ :


Ember

TémanyitásTárgy: Nathaniel Crane   2015-03-14, 22:25


Alap adatok
Teljes név: Nathaniel Crane
Születési hely, idő: 1994. augusztus 16. | Santa Monica, California
Kor: 19
PB: Cameron Monaghan
Csoport: Ember

Jellem és megjelenés

Mániás... elég zilált tud lenni ilyenkor a külseje, bár talán csak azt mondanád rá, hogy egy nyughatatlan kölyök, aki még nagyon messze van attól, hogy felnőjön. El tudod képzelni, hogy perceken belül megjelennek a szülei és megigazítják a ruháját. Rendbe szedik rajta a pólót, lehúzzák a farmer felgyűrt szárát, aztán végignéznek rajta. Tudod, azzal a fura, talán szánakozó mosollyal. Aztán kicsit megigazítják a vörösesbarna haját, a szinte szürke szemébe néznek és elmondják „Mehetsz, fiam.” Ő talán még elhadar valamit, amit csak akkor értesz, ha nagyon figyelsz és ennyi.
Újabb perc múlva valószínűleg verekedésbe keveredik, mert túlteng benne az önbizalom és akár egy két méteres nagymenőbe is beleköt. Mert képes rá. Azt hiszi.

Depresszív... ha meglátod bárhol, akkor már baj van. Valószínűleg csak bolyong, mint egy elveszett kiskutya. De nem, ilyenkor nem valószínű, hogy a szemed elé kerül. Elbújik a világ elől és ha két szót ki tudsz belőle húzni, akkor már csoda történt. Nem látod az arcát, mert a fejére húzza a takarót... nem látod a karján a régi vágásokból visszamaradt hegeket... nem látod őt sem. Megpróbál elbújni saját maga elől. Kikapcsolni. Megszűnni létezni.

Előtörténet

Alig hallom az orvos hangját, pedig elég kitartóan magyaráz. Velem szemben ül, de én inkább a feje fölött lévő órát figyelem. Tik-tak.. Tik-tak... Tak. Tak. Az agyamra megy. Elhangzik egy kérdés, de nem figyelek, csak a várakozó tekintetből tudom, hogy nekem szólt. Az orvos türelmesen vár, de ha akarnék sem tudnék válaszolni. Aztán megérzem anya kezét a hátamon. Felé fordítom a fejem, majd vissza az órára.
- Jól vagyok – szólalok meg most először napok óta. Anya hozott be ide, miután egy teljes hétig nem mozdultam ki otthonról. Hogy pontosak legyünk az ágyamból sem igazán keltem fel. Ez azért nem megszokott egy tizenöt évestől. Szerinte és ahogy látom az orvos is egyetért vele.
Megint elkalandozok.
Tik-Tak.
Tik.
Tak.

Gyógyszerek. A pultnál ülök a bárszéken, anya pedig kirakja elém az összeset. Négy narancssárga üvegcse. Úgy nézek rájuk, mintha nem tudnám, mi ez. Anya magyaráz. Elmondja, hogy minden nap szednem kell őket. Azt nem teszi hozzá, hogy addig, amíg csak élek. Szerintem ez neki a legrémisztőbb. Engem szimplán nem érdekel.
- Bemehetek a szobámba? – a saját hangom még nekem is idegennek tűnik. Ki van száradva a szám, de nem akarok kitérőt tenni, hogy igyak. Várakozva nézek anyára, mire bólint, én pedig egyedül hagyom.
Később a szobámból hallom, hogy sír.

A telefon csörgésére ébredek. Kezd érdekelni, hogy ki lehet az. Még nekem is különös annyi időn át tartó érdektelenség után. Pár szót tudok elfogni a beszélgetésből. Anya hangja, ahogy éppen valakinek magyarázza, mi van velem. Amikor elhangzik a „Nem, drágám” már tudom, hogy a nevelőapám hívta. Őt sem láttuk már pár napja. Dolgozik és aggódik értem. Milyen jó.
Amikor az amúgy is alig érthető szavakból suttogás lesz, tudom, hogy most érnek ahhoz a részhez, amit az orvos mondott. Ekkor már a konyhaajtóban állok és elcsípem a „gyógyszer”, „mindig” és „bipoláris” szavakat. Ekkor lépek elő, kapom ki a kezéből a telefont és szinte beleordítok.
- Jól vagyok! – nagy mosoly az arcomon és hallom, hogy a vonal túlsó végén lévő férfi felnevet. Nem az igazi, szívből jövő, de nevet. Ahogy én is.
Anélkül, hogy akár egy pillantást is vetnék a kikészített gyógyszereimre, felkapok a pultról egy almát és már ott sem vagyok. Hiába szól utána anya, hiába csapja le a telefont és indul utánam én rohanok. Ki.
Szabadság!

Ezek óta eltelt pár év, küzdöttem a gyógyszerek ellen – nem egyszer húztam le mindet a wc-n és néztem, ahogy a kavargó víz eltünteti őket. De volt, amikor úgy nyomták le a bogyókat a torkomon. Kerültem pszichiátriára, amikor vágásokat találtak a karomon és voltam szökésben, amikor meguntam az állandó felügyeletet vagy csak mehetnékem volt.
Elég érdekesen telt ez a négy év.
Anya és a nevelőapám elváltak. Valószínűleg miattam, de mivel éppen a mániás időszakban vagyok, nem érdekel. Azt is csak szórakoztatónak találom, hogy vajon anya milyen helyekre ragasztja ki a fényképem, miszerint „Látták ezt a fiút?” Mintha gyerek lennék. Vagy egy kutya. Biztos vagyok benne, hogy keresni fog. Pedig megmondtam neki, hogy szabadságra vágyok. Azt is, hogy majd visszajövök, amikor jónak látom. Részlet kérdés, hogy tegnap éjjel indultam végül, szó nélkül, egyetlen táskával a hátamon,. Benne a gyógyszereim – bár nem tudom, hogy egyet is beszedek-e majd belőle – a kedvenc könyvem és persze az elmaradhatatlan szelet csoki. Így kell nekivágni a nagyvilágnak!
Még lassít a vonat, amikor én ugrok. Talpra érkezek és még futok egy sort, mire meg tudok állni. Pontosabban két tenyérrel előre, a falnál. Kalauz fut utánam. Tudja, hogy nem vettem jegyet. Egy másodperc és rohanok tovább.

Így érkeztem meg Salt Lake Citybe. Ha az igazi apámat nem is találom meg, a bátyámat biztosan. Majd ő segít tovább kutatni. Vagy megoldom egyedül. Vagy itt maradok. Vagy szerzek kocsit és tovább állok. Vagy csak úgy... létezek majd.
Most viszont futok, amíg bírom szusszal, mert pár percen belül már két rendőr rohan utánam és kiabálják, hogy álljak meg.
- Még mit nem!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Nathaniel Crane
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Nathaniel & Kaya v.03

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Salt Lake FRPG :: Karakterrészleg :: Elfogadott karakterek :: Ember-