Salt Lake FRPG
 

Share | 
 

 Claire vs. Benjamin - Round 2-

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-26, 14:07

Claire/ Ben

Ahogy kiigazítja a válaszom, a halvány mosoly továbbra is az arcomon marad, de veszít az őszinteségéből. Igen, így valóban pontosabb. Tényleg vannak olyan pillanatok... hosszú percek, amikor érzem, hogy elszáll belőlem az önkontroll. És a helyzet az, hogy a látszattal ellentétben sokat megadnék, ha ezt meg tudnám akadályozni. Kívülről talán úgy tűnik, hogy egyáltalán nem zavar ez az egész. Bizonyára egy öntelt és arrogáns hólyagnak tartanak, aki azt hiszi, bármit megtehet, és akit nem érdekelnek a következmények.
Ez azonban csak részben igaz. Tény, hogy sokkal lazábban és felelőtlenebbül állok hozzá, mint kellene, de ez azért van, mert már mindent megpróbáltam. És semmi sem működött. Ahogy ez a terápia, vagy mi a frász, se fog. Mert nem fog. Nem tudok hinni benne, ahogy Claire-ben sem.
A mostani Claire-ben. A régiben bíztam, talán jobban is, mint kellett volna. Ezt fölösleges lenne rejtegetem. Ha kicsit is képes reálisan látni a tíz évvel ezelőtti dolgokat, ezt tudnia kell.
Ahogy visszaülök a kanapéra, és ismét közelebb kerülök hozzá, jobban láthatom az apró rezdüléseit. Bár nem néz rám, mégis tisztán érzem: van valami abban, ahogy kimondja azt a mondatot. Mire gondolhat? Az arcán halvány mosoly játszik, de most is gondolkodik, elemez, adatokat futtat. Vajon most épp mi jutott eszébe erről? Magam sem értem, miért, de hirtelen kíváncsi leszek rá. Mit mondana erre, ha nem pszichológusként ülne előttem.
De inkább elhessegetem a fejemből ezt a gondolatot. Amiben a „talán”-ja sokat segít. Még mindig nem néz rám, és kezdek gyanakodni, hogy zavarba hoztam. Ezzel pedig nagyon elégedett vagyok. Ahogy a válasszal is. Nem is kell ennél több.
- Nem is gondolnád, de mostanra igazi specialistája lettem a női talánoknak.
Ez a találgatósdi viszont, hogy miért utasított el, kezd kicsit parttalanná válni.
- Persze. Az is lehet, hogy rókatündér volt, és csak meg akart óvni a haláltól – vágom rá rögtön, gondolkodás nélkül, de nyilván és jól érezhetően ironizálok.
- Nem. Nem fogok belemagyarázni semmit. – Az ilyesmi a nők szokása. Sajnos volt már hozzá szerencsém, hogy halljam. A legfélelmetesebb barátnői jótanácsok: Nem érdekled a pasit? Ó, ne aggódj, drágám, biztos csak azért nem közeledik, mert fél a saját érzésitől. És hasonló baromságok.
- Nincs itt semmiféle nagy titok. Egyszerű, mint az egyszeregy. Sosem vonzódott hozzám, csak élvezte, hogy volt kivel szórakozni. Volt, aki ugorjon minden szavára, és hizlalja a hiúságát. Végül megunta, és mikor már nem lehetett máshogy megoldani, levakart magáról. Ennyi.
Ennyi és kész. Ezt már rég elfogadtam. Nem tudom, miből gondolja, hogy ilyen átlátszó belemagyarázásokkal félre vezethet, de nem szeretem, amikor ennyire hülyének néznek.
Mindezt úgy mondom, hogy nagyon figyelek rá, hogy ne tudjon feldühíteni. Semleges akarok maradni, a hangom ugyan kicsit szárazabbá és bökdösőssé válik, de nem emelem meg. Azt a látszatot akarom kelteni, hogy bár tudom, hogy így volt, már lezártam, elfogadtam, és nem is érdekel túlzottan.
És összességében elégedett vagyok magammal, mert többé-kevésbé sikerül is megvalósítani. Nem önt el a düh, és nem is pattanok fel a kanapéról. Azt viszont nem veszem észre, hogy miközben kimondom ezt a néhány mondatot, úgy markolom a karfát, hogy az ujjaim kezdenek színt változtatni.  
Mikor kihirdeti, hogy mehetek, én is felállok, és futólag rápillantok.
- Alig várom – mormogom karcosan, és aprót sóhajtok, majd az ajtó felé indulok. Mielőtt kilépnék, azonban megállok, mintha még mondani akarnék valamit.
Ezúttal ott van közvetlen mellettem. A parfümje ismét megcsapja az orrom, akár a kiállításon. Eszembe jut, hogy a két óra alatt végig tartottuk a távolságot, sőt, mikor bejöttem is az asztal mögött ült. Talán nem is véletlenül, hanem nagyon is ösztönösen figyelünk erre.
- Nem kellett volna elvállalnod – mondom halkabban, ahogy ránézek, hisz’ itt áll egy karnyújtásnyira. A tekintetem beleakad az övébe.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-24, 16:03



Benjamin & Claire

- Hy, Dear -

Ahogy ledoktornőz felvonom az egyik szemöldököm csak, hogy lássa, mennyire furcsán hat ez számomra. Eddig komolytalannak tartotta a szakmámat most meg doktornő lettem? Úgy sejtem, ez is csak a gúny kedvéért lett a mondandója végére biggyesztve.
-Az nem hangulatingadozás, hanem az önkontroll elvesztése. Nem ugyanaz a kettő.- jegyzem meg, miközben a füzetembe firkálgatok, pedig nincs is mit igazán. Egyedül azt írom le, hogy piszok bizalmatlan mindenkivel szemben és, hogy nehéz ügy lesz ez. A kezelésekkel se fogunk semmire se menni, ha így fog hozzáállni. Már pedig, nem fog változni ebben semmiképp sem. Tudom.
Amiket mond rólam, igazán jól esnek és szerintem akaratán kívül árulja el megint, hogy mennyire szeretett. Nem becsült le, nem nézett holmi cafkának és azt hiszem, nála jobban senki sem szeretett akkoriban. Kár, hogy annak a szeretetnek mára már nyoma sincs. Vagy, csak le kéne kaparásznom a sok szemetet, ami rárakódott. ~Ácsi, Claire. Te most nem a szívügyeit orvosolod...~
-Szóval, nem tartottad egy buta libának. Ennek azért örülök.- mosolyodok el halványan, de nem pillantok rá. Nem akarom, hogy lássa, hogy ez tényleg jól esik. Viszont, ahogy azután viselkedett, ahogy nemet mondtam, az már olyan volt, mintha egy lotyónak tartott volna, akivel bosszúból így el kell bánni. Nem tudom, hogy haragudjak-e rá vagy sajnáljam, amiért nem tudhatta az igazat. És, ha elmondtam volna neki? Akkor meg Ő küld el a fenébe és lelép. Bár, az lehet jobb lett volna. Akkor most nem utálna ennyire és talán nem is így alakult volna az élete. Kapásból egy csalódás, elég nagy érvágás tud lenni.
-Talán.- mosolyodok el, ahogy megkérdezi, most is jóképűnek tartom-e és próbálok persze nem elpirulni kisebb-nagyobb sikerrel. Még szép, hogy jóképű. Sőt. Visszatekintve, akkoriban inkább nyálas volt és kis nyikhaj, most viszont erős, férfias és szexi. Hogy a fenébe ne lenne jóképű?
-Mi van, ha ez olyan nagy titok volt, hogy neked sem merte elmondani?- vonok vállat, mikor találgatok és persze ennél többet nem akarok neki mondani, de legalább bogarat ültettem a fülébe. Talán, majd elkezd agyalni ezen, hogy miféle titkom lehetett. Rájönni az igazságra úgy sem tud majd. Sosem jutna eszébe, hogy azért utasítottam el, mert kezdő boszorkány voltam.
-Remek. Az a lényeg, hogy élvezd az életet.- még, ha nem is hiszem el, hogy tényleg jó neki egyedül. Nincs egy személy, akire támaszkodhatna, akinek kiöntheti a szívét vagy bármi, pedig ilyen a pasiknak is kell. Cimborák, akikkel beülnek sörözni meg miegymás.
-Mára végeztünk, igen. Csütörtökön találkozunk.- jegyzem meg, mikor látom, hogy az órájára pillant, majd felállok a helyemről, lesimítgatom a szoknyámat és az ajtóhoz sétálok. Nem akarom én rabolni az idejét. Majd csütörtökön úgyis idegesíthetem tovább.





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-23, 00:41

Claire/ Ben

Végre én is kibillentem abból a nagy nyugalomból, vagy nyugalomnak mímelt állapotból, amivel annyira takarózni akar előttem. Ez végül is jó jel. Mármint mindkettő. Az is, hogy sikerül hatnom rá, és az is, hogy egyébként védekezik ellenem. Jó tudni a későbbiekre nézve.
Vannak dolgok, amiket nekem sem érdemes titkolnom előtte. Erre is rájöttem közben. Például, hogy milyen hevesen reagáltam rá a kiállításon. Nem vagyok ütődött, tisztában vagyok vele, hogy ez ugyanazt jelenti, amit én is leszűrtem róla az előbb.  Tud hatni rám, és én is tudatosan védekezem ellene. Még ha nem is mondjuk ki egyértelműen, mindkettőnk számára egyértelmű. Ahogy az is, mi kezdődött el köztünk már-már ijesztő gyorsasággal, mikor még fogalmunk sem volt róla, hogy ki a másik. Ezt is jól tudjuk mindketten, de hallgatunk róla. Szerencsére. Azt hiszem, ez lenne igazán kínos, ha erre terelődne a szó. De gyanítom, ez számára legalább annyira ingoványos talaj, mint nekem. Nem fogja szóba hozni.
Édes, ahogy letagadja, hogy bűntudata van, vagy mi a szösz. Ez most komoly? Tényleg segíteni akarna? Oké, ha nem is neki, de magamnak képes vagyok beismerni azt is, hogy sok mindent a dühöm és a hosszú évekig érlelt utálatom mondat vagy gondoltat velem. Nyilván nem tudok hozzá semlegesen viszonyulni. De az is csak egy ilyen tévképzet lenne, hogy azért vállalt el, hogy viszonozza a bosszút? Vagy, hogy legális keretek között kedvére játszadozzon velem? Most már nem is tudom, mit gondoljak.
- Nem épp a hangulatingadozás a problémám, doktornő? – mosolyodom el egy picit, ahogy ránézek. Talán most először gúny nélkül, mióta idebent vagyok, aztán míg firkálgat, lassan visszasétálok a kanapéhoz, és ismét leteszem magam.
- Akiről én beszélek, az biztos vagyok benne, hogy nem gondolt ilyesmire – felelem nyugodtan és határozottan, majd ennél a résznél felpillantok rá. – Ő tudta, hogy megbízhat bennem. Ne keverd össze a sok ostoba libával, akik ész nélkül kombinálnak. Ő nem volt az.
A jóképű viszont igazán jól esik.
- Még most is jóképűnek tartasz? – kérdezem szenvtelenül, továbbra sem eresztve a pillantását. Minden élc, gúny vagy különösebb mosoly nélkül. A reakciója érdekel. Elég hirtelen kérdés volt, hogy legyen esélyem őszinte jeleket kapni.
A párizsi elszólásomra szerencsére nem reagál. Hála az égnek. Sokkal-sokkal jobban kell figyelnem, ha a közelemben van. Ezt mindenesetre leszűrtem.
- Éppenséggel gondolkodtam rajta – merengek el megint, és tartok egy kis szünetet, ahogy a tenyeremmel megmasszírozom a nyakamat. – De az a helyzet, hogy ismertem. Tudtam volna róla, ha más oka lenne.
Ahogy kifejti a komoly kapcsolatról szóló nézeteit, csak halványan elmosolyodom. Nem számítottam másra.
- Az én filozófiám a pillanatnak élni. Abban is komoly munka van. – És ezt most eldöntheti, hogy hogy értem. Ugyanis legalább háromféleképpen lehet.  
A következő kérdésnél úgy teszek, mintha kicsit gondolkoznék a válaszon, holott már az elején egyértelmű:
- Bingó. – És próbálok hozzá pókerarcot vágni. – Tökéletesen.
A tekintetem ostromolja, és látom rajta, hogy nagyon próbál rájönni, vajon igazat mondok-e, tegyük hozzá, elég ügyesen. Régebben nem álltam volna egy ilyen pillantását. De mára... mára változott a helyzet. A régi Bennek már nyoma veszett, többé már nem szédít meg egy átható pillantással. De inkább leveszem róla a tekintetem, és az órámra pillantok. Örömmel tapasztalom, hogy nemsokára vége a mai szenvedésemnek.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-15, 16:17



Benjamin & Claire

- Hy, Dear -

Sikerül egy pár percre kihoznia a sodromból, de aztán újra lenyugodok és eldöntöm, hogy ezt nem fogom hagyni még egyszer. Nem érdekel, amit mond. Igazából, már ő sem érdekel. Ha lenne eszem, én magam kérném, hogy más szakembert keressenek neki, de ezek szerint nincs. Elment az a csöpp is, ami van.
-Igen. Elég egyértelmű volt.- mármint, hogy én mentem az agyára akkor, pedig előtte még nagyon rám volt gerjedve és ezt legszívesebben az orra alá is dörgölném. Nem azért, de akár fel is ismerhetett volna. Annyira sokat azért nem változtam és ő még látott is még, ha csak hátulról is. Én még annyit sem láttam belőle sokáig. Utána is, csak a heg árulta el igazán. Arra bezzeg nem emlékszik, pedig kíváncsi lennék, ki van még, aki a heg alapján ráismer. Még ez sem árul el számára semmit?
-Miattad? Nincs.- vágom is rá egyből, de már tök mindegy, hiszen elárultam magam. De, ha ez neki ennyire vicces, akkor mulasson csak egy jót. Cseppet sem érdekel, mert kettőnk közül még mindig ő a nevetségesebb. Megsértettem, aminek a mai napig issza a levét, mert képtelen volt elkényeztetett kis kamaszként elfogadni, hogy nem kaphat meg mindent. Kitalált magának egy töltelék sztorit is, hogy én kihasználtam, és ezzel meg is van elégedve. Röhejes.
-Egy éven keresztül ilyen tuskó leszel velem, vagy van rá esély, hogy ez megváltozik? Mert akkor én is ilyen stílusban fogok játszani.- mosolyodok el a végére alattomos viperaként, majd lejegyzem a füzetembe, hogy a fájdalmát gúny mögé rejti. Hiszen megsértettem, de ahelyett, hogy bevallaná, hogy igen is, vannak még most is érzései és nem egy kicseszett kyborg, játssza itt a kémény, bunkó hapsit.
-Nem adtál rá okot? Ettől még gondolhatott arra. Hiszen a kamasz fiúk mindegyike csinál valami ilyet, főleg, aki jóképű.- vonok vállat és, csak a végén tűnik fel, hogy félig meddig most még bókoltam is de, hát tudja ő is nagyon jól, hogy nem volt rossz pasi, most pedig pláne nem az. Igazság szerint, ha idegenként ücsörögne itt nálam, biztos beindulna a fantáziám -szégyen vagy sem-, így viszont elfojtom magamban ezt a kényszert. Ő egy aljas szemét. Ezt nem szabad elfelejtenem.
-Akkor a te dolgod.- ismét egy vállvonás és most ezt fogom játszani. Nem fogok erőszakoskodni, mert előbb-utóbb magától is kinyögi véletlenül a válaszokat a fel nem tett kérdéseimre. Akaratlanul is elszólja magát újra és újra. Vagy csak morzsákat dobál elém, hogy azokat kövessem? Nem bánom. Végül úgyis eljutok majd a célig. Maximum lassabb utam lesz, mint máskor.
A következő szavainál a maffia dologra és a majdnem kinyögött Párizsra felvonom a szemöldököm és kutakodón lesek rá egy ideig. Nehéz elhinnem, hogy tényleg ilyen ügyekbe keveredett ott bele, de azért se kérdezek rá. Később úgyis fény derül ezekre is. Nem fogom annyiban hagyni. Amit csak lehet, kiderítek a múltjáról. Inkább csak arra reagálok, amit az elején mondott velem kapcsolatban.
-Nem feltétlenül családi okok lehettek, de ahogy látom, ezen még sose gondolkoztál el. Egyszerűbb volt rávarrni az állítólagos legjobb barátra, hogy megjátszotta magát és kihasznált, mint hogy gondolkoztál volna rajta, hogy mi oka lehetett rá, hogy nemet mondott.- jegyzem meg és szerintem akkor is ezt mondanám, ha nem rólam van szó, de ki tudja. Magamból kiindulva viszont, én általában több szemszögből is megvizsgálok dolgokat és, csak utána vonom le a végső következtetést. A pasik úgy tűnik, a legegyszerűbbet veszik alapul és azt is úgy, hogy az illető a legalattomosabb szerepbe kerüljön.
-Komolynak? Az, amikor valakivel elképzeled a távoli jövőt és nem csak a következő éjszakát.- biccentem kissé oldalra a fejem és gyanítom, hogy tényleg nem egyezik a véleményünk. Ahogy most látom őt, valószínűleg szoknyavadász lehet, vagy inkább olyan pasi, akire buknak a nők, ő pedig szépen kihasználja. Végtére is, ezért nem hibáztatom.
-Szóval nem nyílsz meg senkinek, nem bízol senkiben és mindenkit addig használsz, amíg neked jó.- bólintok a végén, mert ezt egyben próbálom is megjegyezni, de biztos ami biztos, inkább levésem a füzetembe. Így áll a dolgokhoz, úgyhogy a bizalom részemről végképp ki van lőve.
-És ez így jó?- kérdezem végül, miközben felpillantok kékjeibe és próbálom nem felvenni a régi, legjobb barát stílusát, aki aggódva nézne most, mert tudja, hogy szar lehet így élni. Közömbös akarok lenni, amilyennek lennem kell és persze, az erős Claire akarok lenni, akivel nem szórakozik egy Benjamin Hale.





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-14, 16:39

Claire/ Ben

Kicsit felvonom a szemöldököm, ahogy azt válaszolja, hogy erre még visszatérünk. Bár végül is lesz rá időnk. Egy évig még itt fogok szenvedni az orra előtt, de ha már én szenvedek, akkor gondoskodni fogok róla, hogy neki se legyen majd kéjutazás.
Elég aggasztó belegondolni, hogy nem csupán ezt a heti két órát veszi majd el az életemből, hanem még ennél is sokkal többet, hiszen úgyis képtelen leszek csak úgy kilépni az ajtón, mintha mi se történt volna, amikor végre vége lesz. Úgyis feldúl annyira, hogy még órákig a fejemben matasson az emléke, vagy amiket mondott. A harag és a többi hirtelen feltámadt vagy alattomosan kicsalogatott érzés, ami ebben az irodában rohan meg.
Olyan lesz, mint egy kivégző kamra, de ebből neki semmit sem kell majd tudnia. Azt akarom közvetíteni felé, hogy a legkevésbé sem hat meg az egész hercehurca, bármivel próbálkozik is, elmegy a fülem mellett, és amint kilépek innen, teljesen megszűnik felettem a hatalma.
Ha régen volt is hozzám kulcsa, mostanra már biztosan rég elvesztette. És ezt be fogom neki bizonyítani. Az elhatározásomat – és persze a diadalérzetemet – pedig csak fokozza, ahogy végre én is elérem, hogy kijöjjön a sodrából. Lecsapja a mappáját, és ingerülten ő is sétálgatni kezd a teremben. Mint két dilis az elmegyógyintézetben. Valahogy ez a kép ugrik be rólunk, de ez most sokkal inkább mulattat.
- Ha a kiállításra gondolsz, igen, aznap te mentél az agyamra – nézem a hátát rezzenéstelenül, miközben csevegő hangon helyeselek. Ha pedig nem csak arra... inkább magam előtt is csak vállat vonok. Ezt már ki tudja.
Sosem mélyedtem bele annyira, hogy mi váltja ki belőlem ezeket a rohamokat, vagy szimplán mi gerjeszti és táplálja ilyen istentelen szorgalommal a dühömet. És hogy miért is vagyok vele szemben ennyire tehetetlen.
- Szóval lelkiismeret-furdalásod van? – mondom ki gonoszul az első fogalmat, ami eszembe jut, és ami pontosan ráillik a viselkedésére. – Ez aranyos.
Csak mosolygok, ahogy kissé visszafogottan, de kitombolja magát, majd végül visszacsücsül a székbe.
- Nem is áll szándékomban – morgom neki vissza, és ez most pont olyan, mint amire az emberek általában azt mondják, hogy úgy vitatkoznak, mint az öreg házasok. Istenem, mennyire utálom ezt a mondást. – A régi is bőven elég, hogy eligazodjak rajtad.
A mondandóm után úgy tesz, mint aki nagyon is meglepődik. Pedig ki ismerné jobban a tizenhat éves lányok mesterkedéseit, és öntudatra ébredését, ha nem pontosan ő? Később, miután elkerültem Párizsba, kifejezetten ez a korosztály lett a célcsoportom. Megadtam nekik az örömet, hogy azt higgyék, elcsábítottak, de ezúttal én használtam ki őket. Elég sokáig elszórakoztam ezzel, de azt hiszem, kellett a lelkemnek. Még ma is előfordul, hogy egy buliban olyan lányok flörtölgetnek velem, akikből nehezen nézem ki a tizennyolcat. De manapság már hidegen hagynak, nem lettem lilomtipró. Sem mániákusa ennek a dolognak.
A válasza hallatán azonban megállok, és határozottan rápillantok.
- Nem. Nem képzelhette, mert nem adtam rá okot. Ahogy én sem képzeltem, egészen addig, amíg meg nem tette végül.
Nem fogom hagyni, hogy errefelé terelje a témát. Az a Benjamin Hale, akit akkor ismert, ugyan már akkor is egy elkényeztetett dög volt, de nem vele. Szinte ő volt az egyetlen kivétel, de a legbiztosabb is. Erre mindig szigorúan figyelt. Egy rossz szava sem lehet rá, egészen addig a pontig, ami után már nem is érdemes foglalkozni ezzel a témával.
- Hogy mit sérelmezek, az az én dolgom – pillantok rá szintén nyomatékosan. Nem tagadom, vágytam rá, és kamaszként sokszor elképzeltem, mi lenne, ha nem csak barátok lennénk. De nem hiszem, hogy bármi joga lenne ezzel jönni. Sosem éltem vissza semmivel. És nem is nyomultam rá soha. Kivéve talán az utolsó napot, de az is relatív.
Meg akartam csókolni, hisz’ a múltkori után már azt hittem, jócskán több van köztünk, de nem hagyta, inkább csak ellökött, és közölte, hogy nem akar tőlem semmi ilyesmit. Hogy mit láttam rajta? Semmit. Mit kellett volna?
- Nem önszántából? – kérdezek vissza értetlenül. A hangomba pedig egy kis felháborodás is vegyül. Miért jön ilyen átlátszó hülyeséggel? – Ez nem a középkor, hogy az apám jelöli ki, hogy kihez megyek hozzá. És nem is valami kétes maffiatörténet, mint ami Pári... – de itt elharapom a mondatot, és inkább az ajkamat rágcsálva megint útnak indulok a teremben. Most majdnem elszóltam magam. Szörnyű, hogy mennyire nem figyelek, ha egy kicsit is ideges vagyok.
A párizsi maffiás balhém az, amit a lehető legforróbban kerülni akarok.
- Komoly? Mi számít komolynak? Félek, ebben nem egyeznek az elképzeléseink – terelem inkább gyorsan a témát, és ez az egyetlen oka is, hogy válaszolok rá. Szerencsés időzítés volt.
- Nekem épp elég komoly, ha azt csinálja, amit mondok, és pont addig marad, amíg kérem. Nem az én stílusom az érzelgés. Kinőttem belőle.
Ez persze nem teljesen igaz, de szándékosan túlozni akarok. Az viszont tény, hogy sosem volt még pár hétnél tovább kitartó párkapcsolatom.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-14, 13:53



Benjamin & Claire

- Hy, Dear -

Inkább nem is válaszolok, hiszen jól érezhető, hogy nem akar sem a múltról, sem bármi másról beszélni, amihez én is köthető vagyok. És még azt mondja, hogy nem érdekli. Ha nem érdekelné, akkor simán dalolna, mint egy kis pacsirta és leszarná, hogy miről van szó, mert nem hatja meg. Ilyen egyszerű az egész. Ezek szerint viszont, tényleg nagyon megsértettem akkor. Olyannyira, hogy talán ez kihatott a későbbi kapcsolataira is. Lehet, hogy egy nőfaló lett? Egy pasi, aki nem enged magához senkit se igazán közel, mert attól fél, hogy az a nő is átveri? És ezt én okoztam? Így visszagondolva... ha visszamehetnék, inkább kitálalnék neki. Akkor talán tök más lenne a helyzet. Elmondtam volna, hogy boszorkány vagyok, nem akarom, hogy megsérüljön és kész. Akkor még talán együtt is lettünk volna, max óvatosan intéztük volna a dolgainkat. Akkor viszont még nem tudtam, hogy ez lesz. Akkor még az tűnt a legjobb választásnak, ha eltaszítom magamtól, amiben közre játszott az is, hogy épp saját magamat is utáltam. Úgy éreztem, hogy egy szörny vagyok, aki nem érdemel meg egy olyan pasit, mint Ben. Akkor még minden más volt...
-Na jó. Erre még visszatérünk.- sóhajtok, ahogy továbbra is azt hangoztatja, hogy oldjam meg a problémát és szedjem ki belőle, amit tudni akarok, mert én vagyok a szakember. Az a baj, hogy nem tudja, hogy ezzel mire vállalkozott. Ki fogok én szedni belőle mindent. Ilyen-olyan praktikákkal elérem, amit akarok és lehet, hogy most először még egy kis mágiát is bevetek, hogy sikerüljön. Ha pedig lebukok, legalább lesz okom elmagyarázni, hogy mi volt anno a gubanc.
-Azért vállaltalak el, mert van egy olyan fura érzésem, hogy én is közre játszok abban, ami veled van.- vágom oda ingerülten, miközben lecsapom a kis füzetem az asztalra és most én is sétálni indulok az irodában de, csak hogy messzebb kerüljek tőle és háttal állhassak neki. Nem egyértelmű számára, hogy lelkifurdalásom van? Hiszen a kiállításon miattam vesztette el a fejét. Ha én nem vagyok ott, akkor ez nem történik meg. Akkor most nem kellett volna bíróságra mennie és nem kellene itt ülnie. Ilyen egyszerű. Helyre akarom hozni a hibámat, aztán elbúcsúzunk egymástól.
-Igen. Gubanc, mert nem veled született degradáltság, hanem az idők során keletkezett ilyen-olyan okból kifolyólag.- sóhajtok egyet, majd miután sikerül újra lenyugodnom, inkább visszaülök a székembe. Kerülöm a pillantását, mert gyanítom, most rohadt elégedett lehet velem, hogy sikerült egy pillanatra kihoznia a sodromból. Ilyen többé nem lesz, az biztos. Nem fogom hagyni, hogy játsszon az idegeimmel. Én játszok az övéivel.
-Egyik oldalamat se ismered már.- morgom oda, de továbbra se nézek rá. Minden esetre frusztrál, hogy azt hiszi ismer. Nem ismer. Gőze nincs róla, hogy én milyen ember lettem az évek során, a tettei következtében, az egyetem alatt és hasonlók. Elképzelése sincs róla, hogy milyen változásokon mentem át, főleg, ahogy egyre többet megtudtam a mivoltomról. Nem is fogja megtudni. Felesleges lenne. Egyébként is, ő maga mondta, hogy mi senkik vagyunk egymásnak és még azt is letagadná, hogy ismer. Ezek után mire számíthatok? Semmire.
-A vonzerejét?- szökik magasba a szemöldököm, de aztán csak csendben hallgatom tovább és próbálom elfojtani az egyre inkább kikívánkozó hisztérikus nevetést. Legszívesebben pedig a képébe röhögnék, amiért ilyen baromságot talált ki magyarázatul. Nevetséges. Tényleg azt hiszi, hogy azért voltam évekig a legjobb barátja, mert erre utaztam? Évekig megjátszottam magam, hogy végül a földbe döngölhessem? Nos, mindenki magából indul ki. Ő talán képes lett volna ilyesmire, ezért feltételezte rólam.
-Szerintem te egyedül azt sérelmezed, hogy végül nem kaptad meg. Honnan tudod, hogy ő nem attól félt, hogy te ki akarod használni? Ugyanezt ő is képzelhette, hogy csak megjátszod magad. De az is lehet, hogy nyomósabb oka volt rá, hogy így döntött. Azt viszont látnod kellett volna rajta, ha nem önszántából döntött így.- sóhajtok egyet a végén, hiszen, ha visszaemlékezne, akkor tudná, hogy majdnem, hogy sírva mondtam neki, hogy nem lehetünk együtt. Épp, hogy nem bőgtem el magam, utána viszont, ahogy elvonult dúlva-fúlva, fél napig bőgtem. Hogy a fenébe ne bőgtem volna? Ő volt az első szerelmem, és örökké az is marad.
-Volt azóta komoly párkapcsolatod vagy, hogy viszonyulsz a nőkhöz?- miért is ne kérdezhetném ezt meg? Hiszen, ez is sokat elárul róla. Ha csak futó kalandokból éldegél évek óta és még soha nem volt hosszabb távon együtt egy nővel, akkor egyértelmű, hogy tönkre vágtam érzelmileg és az hibám, hogy ott tart, ahol. Talán, ha anno összejövünk, akkor pár évig együtt lettünk volna, része lett volna egy remek gimis szerelemben, mostanra pedig már házas lenne. De már megint ezen gondolkozok. Ez már beteges. Nekem is kell szereznem egy pszichológust...





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-14, 13:23

Claire/ Ben

- Mit kell ezen túltárgyalni? Elsőre is megértettem – villan a szemem még most is sértődötten. Nem hiszem el, hogy komolyan gondolta, hogy azok után ott maradok meghallgatni az udvarias kifogásait, vagy a vigaszdíjnak szánt alternatíváit. Igazán félreismert, ha azt hitte, hagyni fogom, hogy teljesen a sárba tiporja az önérzetemet.
Az utolsó mondatát inkább meg sem hallom. Nem tudom, mit akart. Azóta se tudom egyértelműen összerakni, hogy mit akart tőlem, és mit nem, vagy éppen miért. Miért voltam olyan szörnyű neki, hogy hallani sem akart arról, hogy megpróbálja velem. Pedig minden jel arra utalt, hogy nem vagyok közömbös neki. De végül csak megalázott és hülyét csinált belőlem, most meg azt vágja a fejemhez, hogy miért nem hagytam, hogy még jobban megforgassa azt a kést. Jó vicc.
Ha visszagondolok, micsoda érzelgős barom voltam akkoriban, legszívesebben elásnám magam a föld alá. Még beszélni sem akarok róla, kínos ez az egész téma. Ma már biztos nem tudna így elintézni egy nő.
Látom, nem hatja meg annyira a kérdésem. Csak vállat von, és elhessegeti. Miért is gondoltam, hogy pszichológus létére egy picit is képes lesz a sajátján kívül más szemszögéből is megvizsgálni az egészet? Mondjuk az enyémből. Most is csak a magáét fújja.
Közben teljesen nyugodtnak tűnik, de azért kételkedek benne, hogy valóban ennyire hidegen hagyná a téma.
- Nem teljesen mindegy, hogy miért állok ellen? Minden eset egyéni. Oldd meg – vonok ezúttal én vállat. – Vagy küldj a sittre. Elég groteszk, hogy azon vitatkozunk, kinek a hibájából fognak végül lecsukni.
Csodálkozik rajta, hogy nem öntöm ki neki a lelkem azonnal. Vagy, hogy „ellenségemnek tekintem”. Azt mondja, így nem fogunk jutni semmire. Csak azt nem tudom, mire számított.
- Ezt tudtad előre nem? Akkor minek vállaltál el? Hogy a végén elmondhasd, hogy nem a te hibád volt? – nézek rá ismét, talán egy kicsit jelentőségteljesebben, mint eddig.
Persze, én se vagyok hülye, nincs kedvem börtönbe kerülni, és mindent meg is fogok tenni azért, hogy ezt elkerüljem, de ez egy alattomos húzása volt az életnek. Arra nem számítottam, hogy pont hozzá küldenek. Innen egyelőre még fogalmam sincs, hogy hogyan tovább. Mert hiába is mondaná az eszem, hogy ne törődj vele, hogy ő az, vonatkoztass el, és használd ki a lehetőséget, mert ez az érdeked. Még ha akarnám, se menne, mert mióta csak beléptem azon az ajtón, a mellkasomban ezerrel szurkál és tiltakozik valami.
A következő monológja hallatán azonban kicsit megenyhül az arcom. Na, nem azért, mert annyira meghatódnék attól, hogy őszintén segíteni akar. Akkor se hinném el neki, ha közben fejen állva egyensúlyozna, de az egómnak jól esik, egy kis simogatás. És hatásos is. Egyből nem nézek olyan szúrós tekintettel.
- Egy kis gubanc odabent? – ismétlem meg már-már halvány mosollyal, amit mondott. Ettől elnézőbben még senki sem fogalmazott. De hinni, azért nem hiszek neki. Ha valóban képes lenne elvonatkoztatni a régi sérelmektől, akkor nem élvezné ennyire, hogy jelenleg fölényben van velem szemben. És kis túlzással a markában vagyok.
- Igen, ezt az oldaladat már ismerem – jegyzem meg, és annyira nem meglepő, hogy mi jut róla eszembe. Ezért is utálom, hogy vele kell lennem, mert most már mindig azt fogja eszembe juttatni, amire nem akarok emlékezni. Nem a szép pillanatokat, hanem a csúfos befejezést.
Közben a teremben sétálgatok fel-alá, nem azért mert robbanásveszélyes idegi állapotban vagyok, még nem, hanem mert egyszerűen nem bírok sokáig egy helyben maradni. Ő pedig egyre csak mosolyog. És ez arra enged következtetni, hogy csakugyan direkt ingerel. Szándékosan játszadozik az idegeimmel.
Rosszallóan nézek rá, ahogy választás elé állít, de végül úgy döntök, kap tőlem néhány szem morzsát. Meglátjuk, mit tud kezdeni vele.
- Az pontosan azt jelenti, amit mondtam – hárítom azonnal a mélyítő szándékát, de aztán belső szemeim előtt újra lepörög az ominózus jelenet, és nem tudom megállni, hogy ne tegyem hozzá.
- Arra használt, hogy letesztelje a vonzerejét – mondom kissé elmerengve; ahogy a vele szemközti falnál ácsorgok, nem direkt, de a lehető legmesszebb vagyok tőle. – Elvégre egy tizenhat éves lánynak persze, hogy kapóra jön egy barát, egy túlságosan közeli barát, aki nem mellesleg férfiból van, és akin egyre jobban látszik, hogy nem teljesen közömbös iránta. Biztos élvezet szórakozni vele. Ha így nézem, nem is hibáztatom. – Persze a hangomon azért hallatszik, hogy ez nem így van. Bármennyire is szeretném ezt állítani. Egy aprócska intonációs hiba elárulja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-11, 19:14



Benjamin & Claire

- Hy, Dear -

Bólintok egyet, mert nem. Nem lehet, csak úgy gondolni egyet és eldobálni az emlékeket. Ha ez ilyen könnyű lenne, akkor nekem nem lenne munkám, mert aki poszttraumás stresszben szenvedne, simán csak elfelejtené, ami okozta a gondot vagy, akit kiskorában bántalmaztak, elfelejtené könnyedén. Ez nem így megy. Benne is tudom, hogy még ott lappang minden, csak játssza a kemény legényt.
-Dehogynem. Erről van szó. Még most is egy nyamvadt ringyónak tartasz, holott meg sem vártad, hogy megmagyarázzam akkor, hogy miért úgy döntöttem, ahogy. Elvonultál és kész és elkönyvelted magadban, hogy szándékosan bántani akartalak.- magyarázok halál nyugodtan, pedig legszívesebben ordítva vágnám ezt a képébe, mert, ha akkor hagyja, hogy elmagyarázzam mi is a helyzet, akkor most nem így állnánk. Sőt. Talán sok minden máshogy alakult volna. Lehet, hogy pár év múlva barátokból tényleg egy jó párossá váltunk volna, ahogy megtanultam egyes dolgokat az erőmről. Lehet, hogy mára már házasok lennénk vagy jegyesek vagy... mennyi baromságon tudok gondolkozni.
-Nem tudom. Talán megpróbálnám.- vonok vállat, hiszen nem tudhatom, hogy fordított esetben én, hogy állnék ehhez az egészhez. Az biztos, hogy be lennék tojva annyira a sitt gondolatától, hogy minden áron megpróbáljak javítani a dolgaimon. Valószínűleg lesz*rnám, hogy vele kell beszéljek a gondjaimról.
-Még szép, hogy tudod.- bólintok komoly arccal, hiszen nagyon sok mindent tud rólam, amit más nem, egy dolgot kivéve. Hogy boszorkány vagyok, ezt pedig amúgy se hitte volna el nekem soha, most meg már nem vagyunk olyan jó kapcsolatban, hogy megosszak vele ilyesmit. Még a végén felhasználná ellenem az információt és most ő verne át engem, amiért én olyan rohadék voltam anno. Nem bízhatok meg benne, ez már egyszer biztos.
-Nem erről van szó de, ha te azt kántálod magadnak és nekem, hogy nem kell segítség és csökönyösen ellenállsz, azzal nem fogunk jutni semmire. Az pedig nem az én hibám lesz, hiszen nem azért állsz ellen, amiért más tenné, mert idegen vagyok és nehezen nyílik meg, hanem mert ellenségednek tekintesz.- és mindezt el tudom nyugodtan és komolyan mondani, pedig tényleg kezdek egyre dühösebb lenni. Megmagyarázza, hogy mi van, holott egyértelmű, hogy igazam van. Hiába vagyok a szakmában jó, ha ő ilyen hozzáállással akarja eltölteni itt az időt.
-Nem is fogom. Legfőképp azért nem, mert akár hiszed, akár nem, segíteni akarok. Én képes vagyok elvonatkoztatni a régi sérelmektől és azt nézem inkább, hogy egy fiatal férfi vagy, aki valószínűleg jó a szakmájában, mert nem szakadt csöves, épp ezért nem hagyhatom, hogy ez tegye tönkre a karrierjét és az életét. Egy kis gubanc odabent, ami miatt nem tud uralkodni magán. Én így nézem a dolgokat.- és ezt halálosan komolyan gondolom. Persze, meg van a kis élvezet is benne, hogy jó pénzt kapok és hasonlók meg még élvezem is, hogy nyúzhatom, de valójában tényleg bennem van a szándék, hogy segítsek. Sosem voltam egy aljas ringyó típus, csak épp ezt ő nem tudja. Legalábbis, Őt, aki az első szerelmem volt, nem tudnám szándékosan bántani. Ha más lenne velem gerinctelen, az más téma... akkor én is tudok rohadék lenni.
-Ne becsülj alá. Sokan elkövették már ezt a hibát, aztán meglepetést okoztam.- kúszik sunyi mosoly a képemre, de tény, hogy az egyetemen is azt gondolták eleinte a tanárok, hogy nincs ott keresnivalóm, végül az egyik legjobb diák lettem, akire büszkék a mai napig. Ha valamit nagyon akarok, azt elérem. Ez mindig így van. Ha Benjaminon segíteni akarok, akkor segíteni is fogok, bármilyen eszközt is kell bevessek.
Ahogy kikéri magának, hogy ne hívjam hisztis gyereknek, csak lesek rá a megmaradt mosolyommal, ami végül kiszélesedik, mikor rátapint a lényegre. Még szép, hogy direkt. Ha felhúzza magát, kevésbé tud koncentrálni, hogy mit mondjon és mit ne. Elég jó taktika ez, hogy megnyíljon valaki, aki nem akar. Valamilyen érzelmi löketet kell adni neki, hogy az elméje ellazuljon.
-Talán igen, talán nem.- válaszolom végül, miközben megköszörülöm a torkom és újra komoly ábrázatot öltök magamra. Tényleg vicces lesz ez az egész, de gyanítom, hogy tényleg a mi ügyünket kell előbb lerendezni. Vagy épp lehet, hogy jobb ez így? Talán, ha letisztáznánk mindent, megint közelebb kerülnénk egymáshoz? Hiszen a vonzalom még most is működik. Jó példa erre az az este. Akaratlanul is egymásba botlottunk. Én magamhoz csalogattam, ő pedig elbűvölt. Őrület.
-Beszélni azért még beszélhetek, vagy szeretnéd te átvenni a szónok szerepét? Mert nekem az is megfelel.- tárom szét a kezeimet vigyorogva és várom, hogy erre mit fog felelni. Ha én beszélek, akkor szokjon hozzá, hogy olykor beszólok valahogy, ha úgy viselkedik. Vagy pedig ő beszél, de akkor haladunk. Ő dönt.
Aztán mégis csak kinyitja a száját. Volt egy lány, akivel alakult valami, végül átverte. Ez így elég satnya és egyáltalán nem igaz, de nem ellenkezek. Úgy teszek, mint egy ismeretlen ember, aki nem tudja, hogy mi történt valójában és nem ismeri másik oldalról a történetet.
-Átvert? Ez mit jelent?- biccentem kicsit oldalra a fejem, mert tényleg érdekel a teóriája, hogy mivel és miben is vertem át, de gyanítom, hogy megint neki áll dacolni és nem fogja elmondani. Vagy végre hajlandó lesz beszélni? Az se baj, ha közben hatszor elhord mindenfélének, csak beszéljen.





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-11, 12:21

Claire/ Ben

Látszólag nem bántják a szavaim, pedig nem vagyok biztos benne, hogy nem ez a szándék motiválta őket. Bár a mondandója talán egy árnyalatnyit ingerültebb, mint az eddigi bosszantóan nyugodt stílusa.
- Nem lehet? – kérdezek vissza kételkedve, és rögtön jelezném, hogy nekem mégis sikerült, de nem áll meg itt. A szavai tovább mennek, és csak még jobban felhúznak. – Ne forgasd ki ezt az egészet! Nagyon jól tudod, hogy nem erről volt szó – emelem meg egy kicsit a hangom, mert tényleg felidegesít azzal, hogy így elbagatellizálja. Mintha teljesen hülyének állítana be.
- Miért, te akarnál az én helyemben? – bukik ki belőlem a kérdés, mikor azt ecseteli, hogy szándékosan nem akarok beszélni vele a problémáimról, mert nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy ő az. Mikor kimondom, azonban már meg is bánom, talán épp azért, mert eddig ez a legőszintébb mondatom felé. És a kérdés már önmagában is sok mindent megválaszol. Felidegesített, és ezzel megzavart. Most már nehezebben kontrollálom, hogy mit mondok ki és mit nem. De próbálom újra összerakni magam.
- Tudom, mik voltak a terveid. – És ha nem úgy állnánk most itt, ahogy, talán megkérdezném tőle, miért adta fel épp azt, amit annyira imádott csinálni. Tényleg megérte? Ezért? Hogy ilyen nehézfejű pasasokkal küzdjön nap mint nap, mint én is vagyok, és folyton csak a problémákat hallgassa? A presztízse talán nagyobb, és a pénztárcája is vastagabb, de az a lány, aki annyira boldogan és csodásan zongorázott, még engem is képes volt megbabonázni. Akkor láttam őt először, és... de mi a francért foglalkozok most ezzel?
- Persze, mentegetőzni a legkönnyebb. Egyedül nem fog menni, nem az én kudarcom lesz... – ismételem emlékeztetőül a korábbi szavait. – Lassan már ott tartunk, hogy oldjam meg a saját gondjaimat. Akár ki is írhatnád az ajtóra ezt a szlogent.
A fölényes arckifejezéséből jól látszik: azt hiszi, hogy tökéletesen igaza van. És egyébként nagyrészt talán tényleg így van, egyedül nem megy, de azt a részletet elfelejti, hogy az is az ő feladata, hogy kipiszkálja belőlem, amit hallani akar. Épp ez a kihívás benne. Mert egyébként mit akar csinálni? Tanácsokat osztogatni és okosan bólogatni éppenséggel már azelőtt tudott, hogy diplomát szerzett volna.  
- De én ebben is benne lennék – mondom egy kis szünetet tartva. – Te nem akarod aláírni azokat a papírokat – vonok vállat, mikor kifejti, hogy ez az opció részéről felejtős. Végül is megértem, hogy félti a bőrét, és ennyire nem akarja megkönnyíteni a dolgomat sem. Elvégre nem garantálom neki, hogy ezentúl senkinek nem horpasztom be a képét, aki belém köt. Inkább kínozni akar, gyurmázni velem. Majd meglátjuk, mennyire sikerül.
Igen. Megint kijöttem a sodromból. Elérte. Vagy talán nem is ő, hanem a helyzet. Sosem bírtam a kényszerhelyzeteket.
Baromira frusztrál, hogy itt kell elütnöm az időt. Mikor annyi mindent csinálhatnék két órán keresztül. És arra is kényszerítve vagyok, hogy vele diskuráljak, hogy eltűrjem, hogy itt fölényeskedjen velem, mintha lenne hozzá joga. És még el is várja, hogy beismerjem: kell a segítsége. Szükségem van rá, mint egy falat kenyérre.
- Úgysem tudsz, mit csinálni – vonok vállat, mikor a tekintetével az ablakpárkányra bök, és inkább elfordulok tőle, és lassú, szemlélődő sétára indulok a szobában, mintha csak fel akarnám térképezni az irodát.
Egyébként, ha félretenném az egóm, a haragom, és komolyan is venném ezt az egész vallatósdit, és mindent elmesélnék neki, amit csak hallani akar, akkor se hiszem, hogy döntően változtatni tudna azon, ami van. Ez már hozzám nőtt, nem tudom befolyásolni. Azt hiszi, nem akartam? Nekem sem olyan kellemes így, de nem megy. Már belenyugodtam. Egyedül a gyógyszer az, ami képes hatni rám, az is csak egy ideig, de erősebbet nem fogok szedni, mert az túlságosan eltompít. Szükségem van az agyamra és a kreativitásomra a munkámhoz.
- És ne hívj még egyszer hisztis gyereknek, mert idegesít – teszem hozzá a szemközti falhoz érve, és visszafordulok felé. – Vagy direkt ingerelsz?
Ügyesen kicselezi a mondatomat, és visszalövi felém. Beszéljek róla? Milyen abszurd.
- És ne is beszélj úgy, mint egy dedóshoz – szögezem le ezt is, mert érzem a hangjában a többé kevésbé burkolt élcet és iróniát. Vagy az is lehet, hogy csak beleképzelem. Hülyeségnek tartom ezt az egészet, de ám legyen. Ne mondhassa, hogy semmiben nem vagyok kooperatív.
- De rendben. Akkor semmi személyeskedés. Volt egy lány, még a gimnáziumban, akivel azt hittem, jóban vagyunk, de végül átvert.
Összefoglalóan, végül is ez a lényege. Na, ezzel most mit fog kezdeni?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-09, 15:28



Benjamin & Claire

- Hy, Dear -

Meglehetősen rosszul esik amit és ahogy mond, de nem mutatom ki. Egy pillanatig se teszek úgy, mint akit érdekel. Csak fapofával végig hallgatom, de belül azon jár az eszem, hogy vajon tényleg eldobott-e magától annyi szép emléket, amit együtt megéltünk. Mert vannak, ez tény. Köztük az én első csókom is, amit sosem fogok elfelejteni és ami elvileg neki is az első volt. Azt is olyan könnyen a kukába dobta? Ez volt akkor az a nagy szerelem, ami miatt még mindig haragszik? Nem igazán értem már ezt az egészet, de rendben van, Benjamin.
-Ugye tudod, hogy az ilyesmit nem lehet csak úgy kiirtani? És a haragot, a gyűlöletet vagy bármi mást se tudsz vele megszüntetni? De egyébként is, ez csak jó. Úgyis csak a pszichológusod vagyok most, nem pedig a lány a suliból, aki nem volt hajlandó összejönni veled és te ezért esküdt ellenségednek tekinted a mai napig.- na puff. Még a végén sikerül kihoznia a sodromból, pedig én vagyok a pszichológus. Nekem halál nyugodtnak kellene maradnom, de van egy olyan érzésem, hogy az információ nem haladt köztünk jól anno, most pedig még inkább megrekedt valahol az "utállak" és a "dögölj meg" között.
-Úgy mondod, mintha nem tudnád, mik voltak a terveim.- na ja. Együtt beszélgettünk ezekről is, mert az apja az ő terveiről hallani sem akart, az enyémek meg... velük sosem beszéltem ilyesmiről. Benjaminnal bármiről lehetett és mindig érdeklődve hallgatott, akármi bajom volt. Hova lett az a srác, aki annyira édes és odaadó volt? Tényleg egy rossz válaszon múlt, hogy megmarad-e később is vagy sem?
-Van különbség aközött, hogy valaki zárkózott és aközött, hogy dacol, mint egy kisgyerek. Már pedig, te ezt csinálod. Nem vagy képes túl lépni a tényen, hogy én én vagyok és leragadtál annál, hogy nem akarsz velem beszélni. Nem az én kudarcom lesz, ha nem oldjuk meg a dolgot. Te fogod saját magadat szemen köpni.- szárazon közlöm ezt vele, mintha tényeket közölnék de hát valóban tények. Saját magának árt azzal, ha nem próbálja megoldani ezt a dühkitöréses dilijét. Nem én fogok bíróságról bíróságra járni és jelenleg se én vagyok az, aki majdnem sittre került. Neki kell javítania ezen, vagy elbukik. Ilyen egyszerű az egész.
-Nem kell? Tényleg?- pillantok közben az ablakra, hogy vegye a célzást: most is kezd előjönni belőle a dühöngő állat. Kár, hogy nem színésznek ment, mert akkor tökéletes lett volna neki Hulk szerepe.
Dühöng, forrong, aztán alkudozik. Olyan, mint valami szenvedélybeteg. A drogosok szokták ezt csinálni. Előbb ellenállnak, aztán dacolnak, végül könyörögnek és felajánlanak mindent csak, hogy egy kis anyaghoz jussanak. Neki is szorul a hurok a nyaka körül, ezért most neki lát egyezségeket kötni. Ha nem Benjaminról lenne szó, még ki is nevetném, de így csak arra tudok gondolni, hogy "mi lett belőled, Ben?".
-Mindenem meg van. Nem tudsz nekem olyat ajánlani, ami miatt a nevemet adnám a papírjaidhoz, hogy aztán egy újabb majdnem gyilkosságod után engem vegyenek elő. Ezt felejtsd el.- rázom meg a fejem, mert ezen a téren valóban nem vagyok megvásárolható. Akármit ajánlhatna, az egyetemen töltött éveimet nem kockáztatnám Miatta. Főleg nem így, hogy egy szemétláda velem szemben. Lefricskázza a múltunkat, azt mondja, hogy egy senki vagyok a szemében és még alkudozik. Hogyne édesem.
-Remek. Akkor beszélj rólam. Az is egy jó téma.- vonok vállat, miközben szelíd mosollyal az arcomon várom, hogy neki álljon elhordani mindenféle szemét ribancnak.
-Vagy beszélj rólam úgy, mintha nem is rólam lenne szó. Meséld el, mit tett az az aljas lotyó veled a gimiben, akiről aztán azt híresztelted, hogy nem csak neked, de az egész foci csapatnak meg volt egy éjszaka alatt.- és ezt elő tudom adni úgy, hogy közben nem szorul ökölbe a kezem vagy épp nem nézek rá úgy, mint akit meg akarok ölni. Nekem már sikerült ezen túl tenni magam. Legfőképp azért, mert rájöttem, hogy teszek rá ki, mit gondol. Én tudom, hogy nem tettem ilyeneket, a többiek meg bekaphatják. Bennel az élen.





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-09, 13:02

Claire/ Ben

Miért ne érdekelné, hogy mi van velem?
- Mondjuk azért, mert már semmi közünk egymáshoz. Még csak távoli, jó ismerősök sem vagyunk. Ha kérdeznék, azt is letagadnám, hogy valaha váltottam veled néhány szót. Kiirtottalak az életemből, mégpedig gyökeresen – magyarázom lassan, hidegen, és megkeményítem a tekintetem. Megkeményítem, nehogy eláruljon. Nem akarom, hogy kiolvassa belőle, mennyire nem volt ez egyszerű eleinte, és mennyi indulatot őrzök még mindig emiatt. Most, hogy itt van előttem, és kénytelen vagyok erről beszélni, szinte érzem a késztetést, hogy végre beolvassak neki. Itt kúszik felfelé a torkomon az összes szemrehányás, amit annak idején elmulasztottam közölni vele, és amit - ki tudja hányszor - végigjátszottam fejben. Mert sosem vádoltam, nem kértem számon rajta semmit. Sosem adtam ki azt a csalódást és azt a haragot, amit akkor okozott.
És nem is fogom. Akkor megtehettem volna, de most már nem lenne semmi értelme, csak megaláznám magam előtte. Higgye csak azt, hogy pár nappal később már nem is érdekelt. Már úgyis a múlté. Nem akarom belelovallni magam.
A negatív érzések azonban - kértem, nem kértem - előjöttek a téma miatt, és most már nem tudom lerázni őket magamról. Leveszem Claire-ről a tekintetem, és kissé előre dőlök. A szám előtt sátrat formálva az ujjaimból, a térdeimre könyökölök.
Remélem, ez most már elég részletes válasz volt neki. És békén hagy vele. Nem akarok erről beszélni.
Bár annyira erről a másik témáról sem, ami felé érzem, hogy terelgetni akar. Tudom, hogy tud róla, mikkel küszködtem gyerekkoromban. Még akkor is, ha mindenki más úgy hitte, áloméletem van.
- Te sem mindig pszichológus akartál lenni, de a tűzoltóból és a királykisasszonyból egyszer mindenkinek ki kell nőni – válaszolom kissé kurtán és barátságtalanul. Mintha csak az apámat hallanám. Talán pont az ő mondata. Máig gyűlöl, amiért egy év után otthagytam a jogi egyetemet, és végül mégis építész szakon végeztem. Ahelyett, hogy támogatna, ahol tud, keresztbe tesz nekem. De régebben is ezt csinálta, mindent ki akart iktatni az életemből, amiről úgy érezte, veszélyes lehet az üzletre nézve.
- A munkádat végzed. Persze. Az előbbi mondatodról csak úgy süt a szakmaiság... édesem – ironizálok az előbbi kifejezésével. – Ha nem lesz fejlődés az ügyben, az a te szakmai kudarcod lesz. A pszichológusok nem a reménytelen esetekkel szoktak foglalkozni? Ha azt várod, hogy mindenki önként és dalolászva áradozik az elcseszett életéről, akkor inkább a kocsmában keresgélj páciensek után – dörmögöm egyre jobban beleélve magam, mert már megint kezd felhúzni.
Ahogy tovább folytatja, csak még inkább ingerel. Minden egyes szava. Felállok, és ismét az ablakhoz indulok. Félre tudom-e dobni a múlt sérelmeit? Micsoda kérdés. Nincs rá jó válasz. Ha igen, az azt jelenti, hogy megbocsátottam neki, és ki kell tárgyalnom a témát, de ha nem, az pedig elárulja, hogy még mindig nem vagyok túl rajta.
- Nem kell a segítséged – vágom oda hirtelen, hangosan, ahogy az ablakkerethez csapom a kezem, majd nekidőlve kibámulok az ablakon. De ezzel magam ellen beszélek. Megőrjít ez a helyzet. Nem akarom, hogy segítsen, elismerni sem akarom soha, hogy a kisujját is megmozdította értem, és nem akarom, hogy turkáljon bennem, egy centivel se ásson lejjebb, mint a csupasz felszín, amit mutatni akarok neki, de mégis rá vagyok kényszerítve, hogy azt írja a tetves papírokra, hogy javulást érez.
- Ami az együttműködést illeti, köthetünk egyezséget is – mormogom az ablaküvegnek, valami használható, alternatív kiutat keresve a csapdámból. – Nem kell feleslegesen egymás idejét rabolnunk. Írd meg a kellő papírokat, és nevezd meg, mit kérsz cserébe.
- Nem. Nem érdekelsz. A legkevésbé sem – bizonygatom harmadszorra is. – De inkább rólad beszélek, mint magamról.
Visszafordulok, és hátamat a falnak döntve újra ránézek, ő pedig kihasználja az alkalmat, hogy íriszeit az enyémbe fúrja. Utálom, ha a tekintetemben kutat. Pláne, ha könyékig merül.
De állom a pillantását, és így nem is tudom elrejteni a dühöt és a dacot, ami átrajzolja az arcvonásaim, de főleg a szememből sugárzik. Nem fogom kimondani előtte, hogy nem téved nagyot. Hogy képes vagyok időzített bombává változni, ha valaki kényelmetlen témára tapint. Akkor sem, ha lecsuknak érte. Nem mondok semmit, csak őt bámulom, mereven, sötét tekintettel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-09, 06:07



Benjamin & Claire

- Hy, Dear -

Még szép, hogy érdekel, mit keres itt újra, ha már egyszer annyira nagyon príma helyen élt. Ha találnék egyszer egy olyan helyet, ahol tényleg minden remek és jól érzem magam, biztosan nem jönnék ide vissza. Tény viszont, hogy a magam boldogságát én itt is megtaláltam. Azt csinálok, amit szeretek és vígan éldegélek. Nem futok el a múltam elől, mert nekem akkor nagyon úgy tűnt, hogy Ben épp ezt csinálta.
-Igen. Érdekel, mit akarsz ebben a Párizshoz képest igen csak kis városban, ha ott olyan jó volt minden. Miért ne érdekelne?- vonok vállat, mert nem igazán értem, miért akadt ezen annyira fönn. Kíváncsi vagyok mi hozta vissza vagy, hogy miért épp itt akarja egyengetni a jövőjét. Mi van itt Salt Lake Cityben, ami érdekli? Vagy azért van itt újra, hogy engem idegesítsen és ismét megkeserítse az életem? Mert akkor jó úton jár.
-De te nem ezt akartad mindig csinálni. Ha jól emlékszem, voltak más terveid is. Vagy tévedek?- válaszolok, ahogy kezdem azt érezni, hogy talán még el is tudunk majd valamerre indulni a beszélgetésben. Az apja egy jó nyom. Tudom, hogy voltak náluk gondok, hiszen én voltam a bizalmasa. Mindent elmesélt, én pedig sosem éltem ezzel vissza, mert nem adtam tovább senkinek az információkat. Pedig felhasználhattam volna ellene. A remek családban élő kis vagány gyerekből simán kreálhattam volna mást.
-Nem fenyegetés. Egyszerűen fel kell végre fognod, hogy én itt a munkámat végzem és, ha nem lesz fejlődés az ügyben, csúnya véget ér a játék. Akár hiszed, akár nem, segíteni akarok, mert páciensként tekintek rád, de egyedül nem fog menni. Neked is akarnod kell megúszni a börtönt, vagy én is feladom és megoldjuk úgy, ahogy az előbb vázoltam.- vonok vállat kicsit enyhébb arckifejezéssel, ahogy megpróbálom elmagyarázni, mit miért mondok. Hátha megérti, hogy mi a helyzet. Fenyegetni nem akarom és bármennyire is utálom -vagy bármennyire nem-, nem szeretném rácsok mögött tudni az én hozzájárulásommal. Nem bírnék aludni sem.
-Nem terveztem semmit. Arra vagyok kíváncsi, hogy félre tudod-e dobni a múlt sérelmeit és tovább lépni rajtuk, hogy segíthessek. A bizalomra nem számítok. Tudom, hogy azt nem fogom elnyerni, mert elkönyveltél egy alattomos ribancnak, de együtt kell működnünk akár tetszik, akár nem.- újabb őszinte válasz részemről, mert most taktikát váltottam. Őszinte leszek hozzá, hogy értse, mi a franc van, hátha változik az álláspontja, mert úgy tűnik, hogy a pszichológus néni szereppel nem fogok elérni semmit. Azt hiszem, előbb a kettőnk ügyét kell majd szép lassan megbeszélni és megoldani, hogy tovább tudjunk haladni. Már, csak azt nem tudom, hogy kerüljön szóba annyira konkrétan az a régi ügy. Nem beszélve arról, hogy teljesen őszinte most se tudok majd lenni. Nem mondhatom el neki, hogy mi vagyok és, hogy amiatt kellett őt lekoptatnom. Ebből a szempontból meg én nem bízok benne. Mi van, ha utána baromságokat kürtöl szét és lőttek a karrieremnek? Na nem. Ilyen aduászt nem adok a kezébe.
-Nocsak. Kíváncsi lettél rám?- kérdezek vissza sunyi mosollyal, ahogy példákat kezd várni, hogy mi még a régi bennem. Ha okosan csinálja, előbb-utóbb úgyis rájön, hogy legbelül én még mindig egy jó barátként tekintek rá, mert az iránta érzett szeretet és szerelem mindig is erősebb volt, mint az utálat, amit kreálni akartam. Valóban. Utálni akartam azért, amit csinált és tönkre vágott bennem sok mindent, de a legjobban az fájt, hogy olyat feltételezett rólam, amit nem tettem meg. Ő. Aki a legjobban ismert. Azt hittem, majd tudni fogja, hogy egy ilyen jól kidolgozott átverés, aminek ő képzelte az elutasításom, az nem az én stílusom.
Sóhajtok egyet, miközben végig hallgatom a mondandóját, közben vések pár információt a kis füzetembe, végül felpillantok rá.
-Nem egoizmus. Minden embernél maradnak nyomai a sértettségnek, a dühnek és a csalódásnak, ami később hatással lehet rá. Egyes reakciók sokszor nem a jelenben kapott érzelmi hatások termékei, hanem a múlté, amit előásnak. Az ember asszociációra való hajlama itt mutatkozik meg a legjobban.- fűzök némi magyarázatot a feltételezésem mellé, miközben tekintetem íriszeibe fúrom. Nem biztos, hogy jó nyomon járom, de tőle akarom hallani, hogy semmi közöm a dühkitöréseihez. Hogy nem azért dühöng olyankor, mert eszébe jut, ami köztünk volna. Azt akarom, hogy ezt ő mondja ki teljes nyugodtsággal és őszinteséggel.
-De, ha nincs közöm hozzá, akkor másfelé fogunk kutakodni.- mosolyodok el szelíden, már-már el is nevetem magam, mert eszembe jut, mennyire nem fog neki tetszeni ez a kutakodás. Ezt a részét élvezem, hogy tudom, hogy rá van kényszerülve valamire, amit rohadtul nem akar. Legbelül biztosan forrong.





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-09, 00:28

Claire/ Ben

Elkeserítő lenne, ha szívesen ücsörögne itt velem? Na, igen. Ez esetben nem csak szadista, de mazochista hajlamokkal is rendelkezne. Nekem pedig bőven elég az előbbi miatt neheztelnem rá.
Nem kommentálja, hogy majdnem megöltem azt a srácot, pedig már vártam az erkölcsi zuhanyt. Nem csak a tett miatt, de a hozzáállásomra is. Bár az előbb szándékosan túloztam, igazság szerint nem vagyok büszke arra, ami történt. Nyilván nem akartam komolyabban bántani azt a kölyköt, de szörnyen idegesítően viselkedett. Akkor, ott nem tudtam volna leállítani magam. Lehet, ha nem ő köt belém, akkor más konfliktusba rohanok bele, kellett valami, amin levezethetem a dühömet, különben belülről tépett volna szét. Mindig ezt érzem.
- Látom, nagyon fúrja az oldaladat, hogy miért jöttem vissza. A kiállításon is ez volt az első kérdésed – emlékszem vissza, miközben őt méregetem, és közben össze is rakom magamban a választ. Az igazat? Nem. Azt még nem érdemelte ki. És nem is nagyon hiszem, hogy ezen változtatni tudna. Többek között ezért is volt nagy hiba éppen hozzá küldeniük, mert ő lenne az utolsó személy a földkerekségen, akinek őszintén beszélnék életem legfontosabb állomásairól, érzéseiről, problémáiról. Nem, azt hiszem, képtelen lennék újra megbízni benne. Még szakmailag sem. Pedig itt most pont ezt várják tőlem, nem?
- Imádtam Párizst, de sosem terveztem végleg külföldön maradni. Apám mindig is azt akarta, hogy folytassam a családi vállalkozást. – Ami valójában csak az üzlet. Részben eleget is teszek az elvárásainak, de nem véletlenül tanultam tervezést és építészetet. Sokkal nagyobb ambícióim vannak annál, hogy csupán értékesítsek, és közben ravaszul lehúzzam a hasznot. Egyedivé és ellenállhatatlanná fogok varázsolni minden egyes ingatant, ami kikerül a kezeim közül, míg előbb-utóbb hírnevem lesz a piacon. És akkor végre kiléphetek apám árnyékából. Megmutathatom, hogy sokkal többre vagyok képes, mint amit valaha is kinézett belőlem.
Nem felhőtlen közöttünk a viszony, de ezt csak az tudja, aki egy kicsit is belelátott a belső ügyeinkbe, mert kívülről idilli család vagyunk. Claire éppenséggel pont ezen kevesek közé tartozik, tekintve, hogy szomszédok voltunk, és az iskolai években elég közel állt hozzám.
- Ezt vegyem fenyegetésnek? – emelkedik enyhén a magasba a szemöldököm a szavai hallatán. – Kicsit sokat engedsz meg magadnak egy pácienssel szemben, nem gondolod? Ha ezt most hangrögzítőre vettem volna, és lássuk csak, miért ne tehettem volna meg, most igen nagy bajban lennél – vázolom előtte, hogy azért ő se becsüljön le ennyire. Elvégre egyszer már megtapasztalhatta, milyen az, ha valakin bosszút akarok állni.
- Kicsit összezavarsz – teszek úgy, mint aki próbálja komolyan venni a helyzetet, amibe csöppent, a fölényes mosolyát figyelmen kívül hagyva. – Egy ilyen kijelentés után mégis hogy akarod elérni, hogy pszichológusként megbízzak benned? Vagy kezdettől fogva ezt tervezed? Azért vállaltál el, hogy sittre küldj?
Végül is, ebben már inkább találok némi logikát. Hamarabb elhinném róla, hogy erre készül, mint hogy ténylegesen segíteni akarna. Nem mintha lenne rá szükségem...
Az viszont kezd idegesíteni, hogy állandóan hisztis gyereknek nevez. Esküszöm ez ellen a nő ellen még a nyugtató is hatástalan, sóhajtok egyet.
- Sok minden más is? Például? – Mi lehet még a régi, Claire? Még mindig ugyanúgy szórakozol mások érzéseivel? De ezt már csak hozzá gondolom, a tekintetem azonban szúrósabb, mint szeretném.
- Ha mindent elmondok most rögtön, mit fogunk csinálni egy egész éven keresztül? – Mégis mit vár, mit mondok neki? Tényleg azt hiszi, hogy parancsszóra elmesélem a legmélyebb titkaimat? Akkor csalódni fog.
- Miattad szakadt el a cérna? Hogy te milyen figyelmes vagy. – Nem igazán lehet eldönteni, hogy ezt kételkedve mondom, vagy gúnyolódva. – Meg egy kicsit egoista is. A kiállításon te dühítettél fel, ez igaz, de miből gondolod, hogy a többi alkalomhoz is közöd lenne? Tíz éve nem láttuk egymást – fúrom bele a tekintetem az övébe várakozóan. A szemeim egy kicsit össze is szűkülnek. Persze ez is hazugság. De határozottan érdekel, hogy mit fog válaszolni. Talán nehezen is leplezem, de fogalmam sincs, hogy lyukadt ki ide. Nem tudhatja, mennyit jelentett nekem régen, ahogy azt sem, mit jelentett, amikor elküldött.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-08, 17:16



Benjamin & Claire

- Hy, Dear -

Ijesztő-e a gondolat, hogy szívesen ücsörgök itt vele, ha ő sorozatgyilkos? Meglehetősen. Szívesebben ücsörögnék most sok más helyen, de ez jutott. Ezt dobta a gép. Na jó. Valójában kicsit élvezem, mert most egyrészt sok minden kiderülhet szép lassan, másrészt pedig, akármit is csinál, akkor is én vagyok fölényben. Nem én vagyok fél lábbal a sitten.
-Nem ijesztő. Elkeserítő.- vágom oda rossz szájízzel, aztán figyelem, ahogy mászkál. Végül kinyögi a lényeget, amiről már én is tudok, de érdekesebb az ő szájából hallani. Bizony. Majdnem megölte azt a férfit, pedig igazság szerint jogos volt a pasi felháborodása. Egy hisztis kissrác tönkre tette az ő munkáját. Vajon Ben, hogy viselné, ha valaki odamenne hozzá és tönkre tenné az alkotást, amin hónapokig vagy hetekig dolgozott? Valószínűleg, annak is hasonló kimenetele lenne, csak akkor ő lenne a sértett.
-Mintha te nem amerikai lennél. De egyébként vissza is lehet oda menni. Mi tart vissza? Miért vagy itt megint, ha ez olyan frigid hely?- kérdezem, miközben fejem érdeklődve oldalra biccentem és az arcát figyelem. Minden rezdülésre összpontosítanom kell, mert még egy kézrándulás is sokat elárulhat. Egy adott szó, egy rándulás, ami azt jelenti, hogy az a szó sok minden mást eszébe juttat. Valószínűleg olyat, amire nem szívesen emlékszik.
-Nem, édesem. Én azért vagyok itt, hogy esetlegesen, ha jó szívem van és megérdemled, kihúzzalak a szarból, mert ha azt írom a kartonodra egy év múlva, hogy nem vagy labilis, csak egy elkényeztetett, nagyképű, hisztis gyerek, akkor mehetsz a sittre. Ott pedig az ilyen szépfiúkra, mint te is, nem kellemes sors várhat.- mondom el egy szuszra a végén pedig megengedek magamnak egy fölényes mosolyt. Ha egy percig is azt gondolja, hogy ő itt a főnök, nagyon nagyot téved. Mondhatni, a jövője a kezemben van.
-Valóban. A szeszélyességem a régi és sok minden más is.- bólintok egyet, mert valóban úgy hiszem, hogy vele ellentétben én nem sokat változtam. Maximum megedződtem, mert már tudom kezelni az olyan alattomos, gerinctelen embereket, mint amilyen ő. Legalábbis, az emberek olyan alattomos és gerinctelen húzásait, mint amit ő csinált velem a gimiben. Ma már az arcom se rezdülne egy olyan eseten, akkor viszont hetekig sírtam és alig vártam, hogy vége legyen a sulinak. Mindezt pedig Neki köszönhetem, aki most itt ücsörög előttem szorult helyzetben. Az majd tőle fog függni, hogy segítek-e rajta vagy sem.
-Akkor hallhatnék valamit az apróságokon kívül is?- kérdezem kíváncsian, de tudom, hogy nem fog ő neki állni kegyesen beszélni a múltjáról, hogy haladjunk is valamire. Szép lassan fog majd megnyílni vagy épp, ha kell, akkor én fogom megtörni, de másképp nem fog menni. Vagy ő adja be a derekát, vagy nekem kell erőszakosnak lennem. Esetleg még a furfangosság segíthet. Igen. Talán, ahhoz kéne folyamodnom. Szépen a bizalmába férkőzni és megfejteni. Csak épp fenn állna a veszélye annak, hogy a régi érzelmek, amik nem is olyan mélyen lappangnak iránta, előrontanának én pedig elveszteném a józan ítélőképességem, majd azon kapnám magam, hogy ő megint porig aláz. Nem kérem, köszönöm.
-Leginkább mindenre kíváncsi vagyok de, hogy pontosan fogalmazzak- dőlök kicsit előrébb, ha már állítása szerint készen áll a pontos kérdéseimre - a régebbi dühkitöréseid is kapcsolatba hozhatóak velem? Esetleg kérdeztek valamit a suliról vagy bármi történt, amiről eszedbe jutottam? Mert nekem úgy tűnt, hogy miattam pattant el a cérna.- duruzsolom el a kérdésem és a hozzáfűznivalóimat, majd hátra dőlök kényelmesen és várom a reakciót. Igen. Úgy sejtem, hogy elég erősen közöm lehet ehhez a labilitáshoz, mert tény, hogy elpattant nála valami, azért verekedett. Előtte velem beszélt egy nem kellemes témáról. Talán, máskor is szóba kerültem és ezért van most fél lábbal a sitten. Megkérdezték, ki volt az első szerelme vagy, hogy alázták-e már porig vagy, hogy elbánt-e már vele valaha egy nő és ő bedurvult. Pedig, ha tudná, hogy nem rossz szándékkal tettem, amit tettem. Sőt. Őt akartam megóvni... magamtól.





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-06, 22:14

Claire/ Ben

- Olyan ijesztő a gondolat? – bámulok ki az ablakon, és figyelem egy darabig a dolguk után siető embereket. Mindig is szerettem másokat fürkészni, elemezgetni, beleolvadni a környezetbe, és csak miniatűr megfigyelő lenni egy eldugott sarokban. Általában ebből táplálkoznak az ötleteim, de azon kevés módszerek egyike is, ami képes megnyugtatni, és teljesen kikapcsolni. Alvás helyett gyakran járom éjszakánként az utcákat, és az agyam szinte képszerűen feljegyez mindent.
Most is inkább ezt teszem, mint hogy komolyabban belegondoljak a kérdésem tartalmába. Miért csinálom? Fogalmam sincs. Talán még mindig a sértett önérzet? Azt hittem, már rég benőtte a fű. Erre elég egy véletlenszerű találkozás, és tessék...
De miután visszafordulok felé, és leülök a kanapéra, már nyoma sincs az arcomon ezeknek a gondolatoknak.
- Csak utólag tudtam meg, de a kiállításon végül is majdnem kinyírtam azt a fickót – tűnődök el hangosan, halványan visszautalva a sorozatgyilkos énemre. – Lehet, hogy nem is lenne rossz biznisz. Bár inkább Párizsban kellett volna fontolóra vennem. Az amerikaiak sokkal frigidebbek – célzom az utolsó szót a szemei közé, hogy akár utalásnak is vehesse.
- Ez egyértelmű. Elvégre rólam szól ez az egész. Ön azért van itt, hogy körberajongjon, lesse minden rezdülésem, és igya a szavaimat. Más szóval azért dolgozik, hogy én elégedett legyek – küldök felé egy jól irányzott félmosolyt. Profán? Egy kicsit. Na és? Szeretem már az elején egyértelművé tenni a játékszabályokat. Hogy ezért utál? Meglehet. És mindjárt előrukkol a sajátjaival. Azt hiszem, épp elég provokatív voltam ehhez.
- Kissé gyorsan változik az álláspontja, nem gondolja? – vonom fel a szemöldököm egy pillanatra, ahogy felajánlja a tegezést. Ami nem is lenne érdekes, ha nem épp tíz perccel ezelőtt követelte volna ki a magázást. – Úgy látom, a szeszélyességed még mindig a régi – villan a szemem az apró megjegyzés során. Kerülni akarom a témát, hiszen számomra nem annyira kényelmes, de nem hinném, hogy ne értené a célzást.
Mindenesetre az, hogy visszaváltottam, jelzi, hogy elfogadtam az ajánlatot.
- Ugyan, ne hozz zavarba – költözik halvány mosoly az arcomra. – Ezek csak apróságok. – És tényleg. Életem krémjét Franciaországban hagytam. Mint egy kígyó a levedlett bőrtét, amire már nincs többé szüksége. Ha tudná, hogy mi mindenbe belekóstoltam odaát, lehet, nem pislogna ilyen bájosan. De nem hiszem, hogy erről bárkinek is mesélni fogok. Főleg nem neki. Pedig ha szigorú akarnék lenni magammal, azt mondanám, azóta váltak rohamosan gyakorivá a tünetek, és azóta rágcsálja az idegeim éjszakánként az az emlék, de sajnos a szigorúság nem jellemző rám.
Inkább csak aprókat bólogatok arra, amiket mond. Igen, valami ilyesmit próbált bemagyarázni a kiállításon is. Hogy ő sosem skatulyáz be, és nem ítélkezik, pedig valójában észre sem veszi, hogy milyen gyakran csinálja. Emberi gyarlóság... nézek rá közben úgy, mint aki hiszi is, meg nem is, de nem mondok semmit.
- Az előéletemről? – nevetem el magam majdnem. – De szépen fogalmaztál. Mind a huszonhat évemre kíváncsi vagy ebben a – nézek az órámra közben – röpke másfél órában? – pillantok rá kérdőn. – Szűkítsük kicsit a kérdést. Mire vagy kíváncsi egészen pontosan? – bűvölöm közben a tekintetét. Ki vele, Claire. Kérdezz csak bátran.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-06, 19:16



Benjamin & Claire

- Hy, Dear -

Halvány mosoly kúszik az arcomra, miközben felpillantok rá a papírokról. Igaz. Akár egy sorozatgyilkos is lehetne, de mivel a kartonján ilyesmit nem látok, se azt, hogy erre utaló dolgokat produkálna, így nem is igazán feltételezném, hogy ilyen lenne. A túrán, amit láttam... nem egy sorozatgyilkosra utal.
-Annyira még a te gyógyszered se gurulhatott el. Egyébként meg, az azt jelentené, hogy szívesen ücsörgök itt veled, szóval jobb, ha nem vagy az.- mosolygok még mindig, mint aki élvezi ezt az egész helyzetet, pedig rohadtul nem, mert tudom, hogy előbb-utóbb szóba kerül a múltunk és, hogy mi is történt akkor. Minden bizonnyal el fogom neki mondani, hogy én akkor és most is úgy gondolom, hogy félre értett vagy legalábbis, nem azt hiszi, amit kellene.
-Nem is tudom, ki fogja jobban élvezni.- jegyzem meg én is, mert bár tudom, hogy sunyi tudok lenni és feltehetek olyan kérdéseket, amikre nem szívesen válaszolna, de ettől függetlenül azt is tudom, hogy ő se most jött le a falvédőről. Nem fog nekem egyenes válaszokat adni. Meg fogja nehezíteni a dolgom, csak épp azt nem tudja, hogy egy-két hónap elteltével majd, ha én azt írom a kartonra, hogy nem sikerült javítani az állapotán a hozzáállása miatt, akkor nem csak egy év lehet a kezelés, hanem több is. És mindennek az árát rajta fogják behajtani. Jobb is, ha erről még nem tud.
-Ki is derítem, ha engedi. És, ha nem gond, akár tegeződhetnénk is, nem gondolja?- kérdezem vigyorogva, mert én ezt így képzeltem el. Mint egy idegennel való beszélgetés során, felajánlom a tegeződést, hiszen én vagyok a nő. Az illem ezt diktálja. Az pedig, hogy nem tud elvonatkoztatni attól, hogy én én vagyok, azt diktálja, hogy legyek szemét.
-Remek kis történet volt. Nem is értem, hogy úszhattad meg eddig a sittet.- könyökölök a fotelom karfájára és úgy pislogok rá ártatlan tekintettel. Élcelődök. Igen. Miért? Mert jól esik és, mert még mindig az a szándékom, hogy felhúzzam. Nekem menni fog, azt hiszem. Elég, ha eljutunk a gyerekkoros kérdésekig.
-Nem szokásom mások véleménye alapján beskatulyázni valakit. Idővel majd meg lesz a saját diagnózisom. Azt fogom elhinni.- mondom komoly arccal, mert ez viszont száz százalékig biztos. Oké, szempontnak nem lesz rossz az elődöm véleménye, de inkább azt fogom figyelni, hogy melyik állítása mennyire igaz. Az is lehet, hogy az én véleményem végül teljesen más lesz.
-Mesélj az előéletedről, kérlek, ugyanis a kartonban csak az elmúlt egy évre vonatkozó adatok szerepelnek. Korábbi évek? Gyerekkor?- és itt, ha én lennék az ördög biztos, hogy kis piros fény villanna meg a szememben a sunyi kérdés után. Meséljen csak róla. Kíváncsi vagyok, mit fog mondani.





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-06, 17:33

Claire/ Ben

- Honnan tudod, hogy nem vagyok az? – szökik ki a számból a kérdés, minden játékos él nélkül, mielőtt még úgy istenigazából végiggondolnám. Fogalmam sincs, hogy mennyit kell rögzítenie abból, amit mondok, vagy hogy működik ez az egész szarság. Talán nem mutatna olyan jól a kórlapomon, hogy rejtett gyilkossági hajlammal is rendelkezem, de végül is most már olyan mindegy. Úgyis fél lábbal a sitten vagyok. De meg fogom úszni. Ahogy mindig mindent megúszok.
Érzem, hogy lassan hat a bogyó, és tompul bennem a feszültség. Az agyam viszont annál tisztábban működik. És jelenleg azon töpreng, hogy ha valóban ennyire utálja, hogy velem kell dolgoznia, akkor voltaképp miért is vállalt el.
Persze, lehet, hogy igaz, amit mondott... De akármennyire megfizetik érte, egy hozzá hasonló pszichológusnak, aki fiatal kora ellenére máris idáig verekedte magát, hogy saját praxist nyithatott, ráadásul ezen a környéken, nem hiszem, hogy ennyire hiányozna egy kis plusz bevétel. Ahogy abban is kételkedem, hogy csak mert az egyik ügyfelének köze van a bíróhoz, máris azt jelentené, hogy nincs más választása. Ekkora áldozatot erősen kétlem, hogy vállalna, hacsak...
Halványan elmosolyodom, mikor újra megszólít, ezúttal már szigorúan magázódva, én pedig közömbös maszkot öltve elhelyezkedek a kanapén.
- És még innentől kezdve milyen jó lesz... – teszem hozzá a válaszához a tőlem telhető legártatlanabb hangsúllyal és arckifejezéssel.
- Maga az orvos, önnek kell kiderítenie – formálom lassan a szavakat, és ahogy ránézek, nem sok hiányzik, hogy elmosolyodjak. Próbálja csak meg kideríteni. Ám a tekintete azt sugallja, hogy rajta aztán igazán nem fog múlni. Alig várom.
Addig is. Úgy döntök, inkább másfelé terelem a beszélgetést.
- Hogy tetszett az aktám? – Ó, igen. Most, hogy elolvasta, nagyjából minden fontos adatot megtudott rólam, amit egy hagyományos ismerkedés során a lehető legtovább titokban szeretek tartani. És a korábbi balhéimat is látja, bár fogalma sincs róla, hogy mi minden hagyott még nyomot az életemben. A dokumentumok ugyanis csak az utóbbi egy év anyagát tartalmazzák, mióta ismét amerikai állampolgár lettem. Arról azonban egy sort sem írnak, hogy mi minden történt Franciaországban.
- Gondolom, máris van saját diagnózisa. Vagy teljes mértékben hisz az elődjének? – kérdezem az arcát méregetve. Mi az, ami egy halovány változást is előidéz nála. El fogom csípni.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-06, 16:29



Benjamin & Claire

- Hy, Dear -

Hisztizik, duzzog, amiért nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő azt szeretné. Látszik, hogy egy igazi kis ficsúr lett belőle. Ha nem azt kapja, amit szeretne, már nem bír magával.
Én viszont megőrzöm a hideg vérem és olyan közömbös próbálok lenni vele, amennyire csak közömbös tudok lenni. Amennyire az ember közömbös tud lenni egy ilyen helyzetben, mert ugye ez az egész nem egyszerű.
-Akármit is gondolsz, nem az én művem. Szívesebben ücsörögnék itt egy sorozatgyilkossal, mint veled.- vágom oda csak, hogy érezze a törődést és, hogy szeretem meg miegymás, majd amint ledobja elém a papírjait, azokba temetkezek. Építész. Nocsak. Még ő is vitte valamire ezek szerint és, ahogy olvasom, a hisztije elég durva méreteket tud ölteni. Mint a múltkori a kiállításon. Ahhoz is, csak gratulálni tudok neki. Valamiért viszont úgy sejtem, hogy az nagy részt miattam volt.
-Remek.- vágok oda egy gúnyos mosolyt, ugyanis a magázódáshoz egyébként nem ragaszkodnék, de másképp nem tudok úgy beszélni vele, mint egy számomra idegen emberrel. Túl intenzív minden emlék és a múltkori este emléke is meg van még. Az viszont már az én hülyeségem, hogy sokkal inkább maradt meg bennem az, amikor még nem tudtuk, ki kicsoda. Annyira csodás volt. Komolyan erős vonzalmat éreztem kettőnk között és elgondolkoztam rajta, hogy az vajon alapjáraton ott lappang bennünk, vagy csak az ismeretlennel való flörtölés miatt jött elő?
Felteszem az első kérdést, amivel általában nyitni szoktam. Ez amolyan normális emberek közötti alap kérdés. Ki, hogy érzi magát és hasonlók. Ő pedig nyájasan válaszol és visszakérdez, a belső hang pedig élből kiböki azt, amit legszívesebben oda vágnék neki: Mégis mit gondolsz?
-Remekül. Őszintén szólva, egyre jobban alakul a napom.- mosolyodok el, majd leteszem a papírjait, kicsit kényelmesebb helyzetbe küzdöm magam, végül rápillantok érdeklődve. Kemény dió lesz. Tudom. Ismerem a makacs, sértett kisfiús oldalát. Sajnos, igazán csak azt ismerem, mert a régi emlékek közül a legélénkebb az, amikor visszavágott az én -egyébként nem támadásnak indított- lépésemre.
-Meg tudja mondani, mi az, ami ki tudja hozni a sodrából? Egy szó? Egy emlék? Egy személy? Egy viselkedésforma, amit mások tanúsítanak önnel szemben?- kérdezem érdeklődve, ahogy bele csapok abba a bizonyos lecsóba, s míg arcom leírhatatlan nyugodtságról és szelídségről árulkodik, tekintetem úgy vájom szemeibe, mint egy veszélyes vad vagy valami vipera. A két óra alatt meg akarom izzasztani. Ki akarom hozni a sodrából és táncolni az idegein. Ez a minimum azok után, amiket a fejemhez vágott.





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-06, 11:02

Claire/ Ben

Miután újra benyitok, egyből lerohanom a kérdéseimmel, de úgy tesz, mintha meg sem hallaná. Még csak rám sem néz. Beledugja a fejét a papírjaiba, és úgy dalolászik. A hangja viszont tökéletesen nyugodt, már-már kimért, mintha valóban egy ismeretlen pácienssel beszélne.
- Inkább kénytelen – helyesbítem az ő verzióját, és továbbra sem mozdulok az asztal elől. Tudni akarom a választ, amit végül meg is kapok.
- Szóval a sors fintora... – ismétlem meg a szavait egy kis éllel, hitetlenkedve. Ekkora véletlen egyszerűen nincs. Valaki szándékosan ki akart szúrni velem, és őszintén szólva nehezen képzelem el, hogy az a valaki nem ő volt. Pláne, ha állítólag a bíró is az ismerőse. De nincs kedvem a matróna után még egy vitába bonyolódni. Így is felidegesített már a helyzet. Még mindig nem hiszem el, hogy pont hozzá kell járnom, egy egész éven keresztül! Hát tényleg semmi nincs, amit tehetnék ellene?
A megjegyzésére inkább csak vágok egy grimaszt, de nem válaszolok. Nem akarom még jobban felhergelni magam. Úgy tűnik, nem kezelem valami jól a vele kapcsolatos meglepetés-helyzeteket. Gyűlölöm, hogy tehetetlen vagyok, és akaratom ellenére bele tudnak kényszeríteni egy ilyen szituációba. A tekintete és a mondandója is azt sugallja, hogy arra számít, itt most kizárólag ő lesz a főnök.
A papírjaimat szó nélkül, egy határozott mozdulattal ledobom elé az asztalra, majd hátat fordítok, és amíg átolvasgatja, amit akar, az ablakhoz sétálok. Tetszik, hogy jó nagy, és a kilátás is egész tűrhető, legalább nem érzem magam annyira kalitkában. A legfőbb előnye viszont, hogy itt mentesülhetek az újdonsült doki nénim vizslató pillantása alól. A zakóm belső zsebéből elő is húzok egy apró dobozkát, és a tenyerembe pottyantok belőle egy szemet. Kicsi, fehér pirula, ez majd pillanatok alatt megnyugtat. Nem akarom megadni neki az örömet, hogy ismét dühöngeni lásson. És arra is szükségem van, hogy tiszta fejjel tudjak gondolkodni. Már most tudom, hogy az itt töltött időm egyfajta mentális játék lesz. Eszem ágában sincs igazat mondani neki. Különösen neki.
Amúgy sem hiszek benne, hogy bármin is változtatni tudna. Kibírom valahogy ezt az egy évet, amit rám sóztak, de amint letelik az ítélet, szó nélkül lelépek.
- Ahogy óhajtja... – hagyom rá, ahogy ő is belekezd a színjátékba. Szóval magázódunk, és erről egy pillanatra eszembe jut a kiállítás, legalábbis azon része, amikor még nem tudtam róla, hogy kicsoda. Vajon hogy alakult volna az az este, ha nem ismertük volna egymást korábbról? De ilyesmin most már kár filozofálni...
Az a pár perc, amíg a papírjaim között matat, elég rá, hogy a mellkasomban gyülekező feszültség a gyógyszer hatására szépen lassan feloldódjon és elpárologjon. Mikor meghallom a következő kérdését, halványan elmosolyodom. Szóval kezdődik.
Közömbös arckifejezéssel felé fordulok, és helyet foglalok az asztallal szemközti kanapén. A jobb lábam ráakasztom a térdemre, és kényelmesen hátradőlök.
- Csodásan. És ön? – kérdezek vissza természetesen, mintha ez egy szokványos beszélgetés volna. Attól az apróságtól eltekintve, hogy minden szavamon és rezdülésemen érződik, hogy mű. Nincs szándékomban titkolni előtte, hogy bármit mond vagy tesz, egy milliméterrel sem fog tudni közelebb kerülni hozzám. Persze, kizárólag orvosi értelemben.
De még az is lehet, hogy élvezni fogom az erőfeszítéseit. Lehet, nem is lesz ez olyan rossz mulatság...

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-04, 23:01



Benjamin & Claire

- Hy, Dear -

Greta-t felkészítettem rá időben, hogy mi lesz a páciens reakciója. Ahogy sejtettem. Nem úgy fog viselkedni, mint egy érett férfi, hanem, mint egy hisztis kisgyerek: kisétál az ajtón. Greta viszont érti a dolgát. Nem véletlenül őt vettem fel ide. Kemény asszony, aki simán lenyomna egy kétajtós szekrényt is, ha itt kapna rohamot a rendelőnél. Én is meg tudom védeni magam, nem mondom, hogy nem, de így mégis csak biztonságosabb.
Szóval, mikor szívélyesen üdvözöl az én rég nem látott barátocskám, csak nyugodtan visszapillantok a papírjaimra, amiket épp átfutottam, mikor bejött és várok. Vissza fog jönni. Vissza kell jönnie, mert a dührohamnak köszönhetően elég komoly bajba került és a bíróság nem ismer kegyelmet. Nincs más választása. Meg kell jelennie itt heti két alkalommal és túl kell élnie velem két-két órát.
Miközben az ajtóra sandítok, kicsit bánom, hogy hangszigetelt a helység. Szívesen meghallgatnám, ahogy Greta-t próbálja meggyőzni, hogy már pedig ő ide be nem teszi a lábát, de ehelyett csak lesimítom a bézs miniszoknyámat, megigazítom a barna blézeremet és az alatta feszülő homokszínű felsőt, majd sóhajtok egy nagyot és tovább várakozok. Érdekes lesz ez. Mással szórakozzunk? Miből gondolja, hogy ez nekem szórakozás? Miért hiszi, hogy én szívesen látom a képét, mikor anno az egész gimi előtt megalázott? Mindez azért, mert elutasítottam. Pedig, ha tudta volna akkor, hogy a szerelmét nagyon is viszonoztam...
-Nocsak. Hajlandó vagy bejönni? Foglalj helyet.- közlöm, mikor visszasétál és nekem szegez egy kérdést, amire tudom a választ, de azért szeretném még húzni az agyát. Szóval, most én vagyok az alattomos perszóna, aki direkt magához akarta csalni? Egyre jobb.
-Nem én intéztem. A sors fintora, hogy ide lettél küldve és egy pillanatig se gondold, hogy én ezt élvezem. Az egyetlen ok, hogy bele mentem, hogy szép kis pénzt kapok érte, valamint a bíró egy jó ügyfelem ismerőse.- fűzök némi magyarázatot az egészhez, de rá sem pillantok közben, csak szárazon, hivatalosan, közönyösen ledarálom a mondanivalóm, végül sóhajtok egyet és most először ránézek.
-Ha meg akarnék bármit is bosszulni, az sokkal jobban fájna, hidd el nekem.- eresztek meg egy műmosolyt, végül megköszörülöm a torkom és a papírokért nyúlok, amiket hozott magával. Látnom kell, hogy az az orvos, aki megállapította, hogy mi is Ben gondja, mi alapján ítélte ezt meg. Persze, az, hogy a kezemet nyújtom a papírokért, nem jelenti azt, hogy ő majd készségesen oda adja. Kinézem belőle, hogy bölcsis felfogáshoz híven szétdobálja az irodában, én pedig majd szedegethetem.
-Nem óhajtok személyeskedni, szóval legyünk csak hivatalosak, Mr Hale.- még egy biztosíték, hogy cseppet sem akarom ide keverni a mi ügyünket, ha nem muszáj, de a sanda gyanúm még él, hogy közöm lehet ehhez. Ez mondjuk elég gáz. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége. Azt sem gondoltam volna, hogy sokáig az önbizalmam sem lesz a helyén Ő miatta.
-Hogy érzi ma magát?- pillantok fel rá ismét szelíd mosollyal, a toll a kezemben pedig készen áll rá, hogy minden fontos tényezőt levéssen. Meg fogom kérdezni mit álmodott, mi járt a fejében az elmúlt napokban, milyen a közérzete és hasonlók, de azt hiszem, nem fog szívesen válaszolni. Marad dedós kisgyerek, aki meg van sértve és azt várja, hogy... nem is tudom, mit vár? Bocsánatot kérjek? Azzal segítenék? Kétlem. Vezeklést akar, azt meg lesheti.





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-04, 21:43

Claire/ Ben

Az a bizonyos kiállítás nagyobb fordulatot hozott az életembe, mint azt elsőre gondoltam. És most még csak nem is Claire-re gondolok. Bár tény, hogy miatta is nehéz volt kivernem a fejemből, ami azon az este történt.  
A minap azonban sportújság helyett bírósági idézést hozott a postás. Először hitetlenkedve meredtem rá, nem is vettem komolyan, hogy feljelentett az a barom. Elvégre sok balhém volt már, és eddig még mindet megúsztam, viszonylag könnyedén. Ezt azonban hamar kiderült, hogy nem ártott volna.
A tárgyaláson rendesen megizzasztottak. Kiderült, hogy nem csupán anyagi kárt, és nyolc napon túl gyógyuló sérülést okoztam, hanem a fickó négy napig feküdt az intenzíven. Már majdnem megsajnáltam, de ekkor az a tény is napvilágra került, ami végül a vesztemet okozta. A srác, akit összevertem ugyanis nem más, mint a kerületi képviselő művészi hajlamú unokaöccse.
Ekkora mázlit! Ekkor azért már én is fogtam a fejem. Egyértelmű volt, hogy el fognak ítélni. Csak úgy tudtam kikerülni a fegyházat, hogy orvosi igazolást szereztem, melyen a következő diagnózis szerepelt: a beteg idegrendszeri és dühkezelési problémákkal küszködik. Ennek értelmében pedig az ítélet egy év szabadságvesztésről egy év pszichológiai kezelésre módosult, a szakorvos személyét pedig a bíróság határozta meg.
Történetesen ez az oka, hogy éppen egy mogorva és terebélyes küllemű asszisztens előtt ácsorgok, és különböző papírokat lógatok a képébe. Fogalmam sincs, kihez kerültem, de doktornőnek hívja, amire azért felderül az arcom. Reménykedtem benne, hogy nem valami megfonnyadt pasashoz küldenek.
Szép reményekkel telve kopogok be tehát a kicsi irodába, de az első lépés után a szép remények egy tizedmásodperc alatt az arcomra fagynak. Megtorpanok, és nem tagadom, annyira meglepődök, hogy még a kezem is a kilincsen marad. Akivel farkasszemet nézek, ugyanis nem más, mint Claire Foster.
- Na, ne. Mással szórakozzatok – ingatom meg a fejem, és lendületből becsapom magam után az ajtót, ahogy kifordulok a szobából. Az asszisztens orra alá bököm a papírt, hogy most azonnal jelentsen át egy másik agyturkászhoz, de a megátalkodott banya hajthatatlannak tűnik. Egy negyed órás reménytelen vita után röviden összefoglalja a lehetőségeimet: vagy megyek a dutyiba, vagy betornászom magam azon az ajtón. Slussz.
Remélem, ezért még egyszer a pokolra jut. Ahogy az is, aki képes volt pont Claire-hez beutalni. Imádkozni fogok, hogy maga Lucifer égesse ki a szemeit, és forgassa jó lassan és alaposan azon a nyárson.
De végül is, nincs mit tenni, mérgesen kiragadom az asszisztens kezéből a papírjaimat, és kelletlenül ismét benyitok az ajtón.
- Te voltál? – szegezem neki a kérdést Claire-nek köszönés helyett. – Te intézted, hogy így legyen? Így akarsz bosszút állni rajtam?
A szemeim szigorúak és a sarokba szorítottság minden fenyegetése, dühe és riadalma keveredik benne. Az arcom merev és engesztelhetetlennek látszik, de indulataim ellenére a viselkedésem nem fenyeget újabb dührohammal.  Egyelőre.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
this one
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
pszichológus, zongora tanár
ϟ Hozzászólások száma :
79
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Boszorkány

TémanyitásTárgy: Claire vs. Benjamin - Round 2-   2015-02-04, 19:57



Benjamin & Claire

- Hy, Dear -

Jó párszor leforgattam fejben magam előtt a jelenetet, ami a kiállításon történt, miután fény derült rá ki kicsoda. Igazából eleinte azt gondoltam, hogy szimplán idióta Benjamin és egy elkényeztetett p*cs lett belőle. Csak a harmadik, negyedik alkalommal kezdtem rádöbbenni -korábban talán a saját haragom miatt nem is jutott eszembe-, hogy ennek a mérhetetlen dühnek a kiváltó oka én voltam. Én hoztam ezt ki belőle és miattam állt neki dühöngni, ami arra enged következtetni, hogy elég mély sebet ejthettem benne anno. Még, ha nem is volt szándékos. Persze, ő erről mit sem sejt? Mindenféle alattomos ribancnak gondol azóta is. Talán jobb is lesz így. Főleg, mivel elvállaltam, hogy járhat hozzám kezelésekre. Mondjuk mázlim volt, hogy nem említett senki név szerint és nem is tudja senki, hogy ott voltam az ominózus estén és beszéltem a "pácienssel". Akkor nem is engednék, hogy én legyek a pszichológusa, így viszont épp, hogy én lettem kiválasztva. A helyi bíró kedvel. Többek közt azért, mert a felesége is hozzám jár és szerinte csodát tettem az asszonnyal. Így aztán, amikor a tárgyaláson az lett az eredmény, hogy Bennek szüksége van egy pszichológusra, mert dühkezelési problémái vannak, rám esett a választás.
Nem örültem neki. Nagyon nem. Főleg, mert a múltkori után, a túra után... teljesen összezavarodtam. Oké. A kiállításon meg tudtam volna ölni és, csak a vérmérsékletemnek köszönhető, hogy nem varázsdálkodtam véletlenül valamit. A túrán viszont mindezek ellenére őrülten aggódtam érte, az pedig borzasztóan megnyugtatott, mikor megtudtam, hogy megúszta kisebb-nagyobb sérülésekkel. Most pedig arra kell felkészüljek, hogy hamarosan belép az ajtón, rájön, hogy csúnyán csőbe húzták, aztán vagy neki áll tombolni, vagy férfiként viselkedik és leül. Utána... kezdhetjük a beszélgetést. Csak épp az a baj, hogy arról a fájó pontról úgyse fog velem úgy beszélni, mint ahogy egy idegennel beszélne. Nehéz ügy lesz ez.
Ennek ellenére, mikor végül belép az ajtón, én széles mosollyal a képemen, boldogan üdvözlöm. Végtére is, amit adsz, azt kapod, nem? Talán, Ő is ide vág nekem egy mosolyt.
-Jó napot, Mr. Hale.





_________________



Claire Jillian Foster

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Claire vs. Benjamin - Round 2-   

Vissza az elejére Go down
 
Claire vs. Benjamin - Round 2-
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Salt Lake FRPG :: Helyszínek :: Belváros :: Kórházak, rendelők, elmegyógyintézet-