Salt Lake FRPG
 

Share | 
 

 Dylan + Julian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-03-14, 13:37

Az élet csalóka, és nem azért, mert azt hisszük bármire képes, hanem azért, mert mindig váratlansággal lep meg minket. Tehettünk akármit, de akkor sem védhetjük ki, hisz folyton ott vág hátba, ahol csak tud, és ez velem sincs másképpen, s tegyük hozzá eme időszakom sűrű program záporba sodródott. Elgondolkozom azon, amit ezek után mond, bár jelzőkkel illetve Őt túl hosszú szósorozat jönne ki, így inkább nem is próbálkozom, hanem csak bólintok, majd hirtelen elmosolyodom. Jó dühös, de nem épp józan…aggodalmam továbbra sem csappan. Nem vagyok orvos és gyógyszerész se, de tudom a gyógyszerek ütközésének mellékhatását. Amit művel…Visszatér az asztalhoz és leül kényelmesen elhelyezkedve és tovább osztja az észt. Mindenki a saját előnyét helyezi a szemei elé. Neki ebből az, hogy józannak és normálisnak hiszi magát. Csak látnia kellene magát...
- Mivel jelen pillalantban az egyetlen ember vagyok, aki segíteni próbál neked. Rajtad! - feleselek, bár nem kölykös dacból, ez pusztán az igazságérzetem.  Nem én látok nem létező dolgokat és egyéb hangokat, amik csak a fejben dőlnek el.  Elmorfondírozok azon, hogy talán a hideg víz alá kénye nyomni kicsit, talán attól megjön a jobbik esze. Mert, hogy jelenleg úgy tűnik elitta, meg gyógyszerezte az nem vitás. Amikor pedig kijelenti, hogy menjek el…a fenébe(?), hirtelen nem tudom, hogy sírjak-e vagy inkább nevessek. Egyrészt, mert én aztán semmit sem követtem el érzéseim szerint, ami ilyen kirohanást okozhatott volna neki azon kívül, hogy próbáltam önmagamat adni, és a régi, bevált módszerekkel megoldani a problémákat. Segíteni akarok neki és ő ezt nem képes felfogni, vagy értékelni. Mondjuk nem is kell, mert nem dicséretért és visszaadás dolog miatt csinálom, hanem mert Julian vagyok.  Másrészt nem akarom, hogy csalódjon bennem, mert nem fér bele az értékrendembe, hogy csalódást okozzak neki. Vagy bárkinek. Mindig, minden körülmények közt, mindenben engedelmeskednem kellene? Létezik egyáltalán olyan határ, amit még én sem léphetek át? Belebolondul ebbe az egészbe.
Már nem tudja, mikor józan, és mikor részeg, mint a picsa, vagy épp őrült, az a valami belekergette az gyógyszerekbe, olyan lazán, mint ahogy a terelőkutya zavarja össze a birkanyájat pár vakkantással. Az ajtó felé indulok lassú kimért léptekkel. Minden egyes megtett lépéssel tudtam, hogy kitépek egy darabot a szívemből...
- Majd jövök valami ehetővel. – megtudom a titkokat, és talán a túlvilág prófétája leszek. Miféle Suttogó lenne belőlem, ha senki sem hinne a szavaimnak, nem igaz? Az ajtó nyílik, Dylan pedig egyedül marad, ahogy jómagam is. Megindulok az utcán zsebre tett kézzel, végül az ég felé emelem fejem, mintha…
- Nem tudom, hogy képes vagyok-e rá. - suttogom halkan, a szél olyan gyászosan lengi körbe a bőrömet, mintha gyászt hirdetne…Nem félek. De, félek. Félek az elbukástól, belülről mardosó önnön kételyeimtől, a múltban elkövetett hibáktól. Mindattól, ami egyre csak terel az úton a sötétség felé, melytől nem pusztán félek, egyenesen rettegek...

// Köszi a játékot! //

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-03-09, 15:13


Már akkor látszik rajtam, hogy valami nem lesz itt rendben, amikor odalép, hogy megnézze a gyógyszereket én pedig egy kicsit félreállok. Ez inkább olyan "csak merd megtenni" dolog, mint engedély, hogy "vizsgáld nyugodtan". De persze attól még megteszi én pedig elég csúnyán nézek rá emiatt. Kezdem azt hinni, hogy nem csak a munkában, de sehol máshol nem tudja, hol az a bizonyos határ, amit jobb lenne, ha nem lépne át.
Persze talán én is megérhetném, hogy aggódik. De most valahogy semmi ilyesmi felé nem hajlok. Az egyetlen, ami ott lebeg az orrom előtt, hogy már megint nem tudja, hol a helye és olyanba tenyerel, amihez semmi köze.
- Már orvos is vagy? Gyógyszerész? - kérdezek vissza egy pillanatig dühösen. Legszívesebben felképelném, mint egy rossz gyereket. De végül nem teszem. Sőt, annyira nem is nehéz megállnom. A nyugtatók, hát persze. Ettől függetlenül viszont egy egyszerű mondat még könnyedén kicsúszhatna a számon. Mondhatnám neki, hogy tűnjön el innen. Talán még látni is, ahogy egy pillanatra a kijárat felé villan a tekintetem.
De aztán nem mondok semmit. Megtámaszkodok a pultnál egy pillanatig, hogy erőt vegyek magamon, aztán elbicegek a székig. Ha fél perccel tovább kell állva maradnom, üvölteni fogok a fájdalomtól. Így valamivel jobb, bár nem igazán tetszik, hogy fel kell néznem Julianre, de valamit valamiért ugye.
- Rohadtul idegesít, hogy úgy viselkedsz, mintha te lennél a megfontolt felnőtt kettőnk közül - vágom oda. Nem kiabálok, de hallani azt a bizonyos "felettesi hangot", ahogy beszélek hozzá.
- Tudod mit? Menj a fenébe! Majd akkor lássalak, ha elő tudsz állni valami jobbal - értem a gyógyszerekre és arra, hogy esténként kiütöm magam. Ez még mindig jobb, mint a koffeinbombák. Sokkal jobb, mint hangokat és a fejemben lévő kaparászást hallgatni.
De persze ezt már nem részletezem neki. Ahogy arról is hallgatok, hogy egy kis részem sejti, ezt az utolsó pár mondatot még meg fogom bánni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-03-05, 16:12

Persze, miért venném zokon, eszem ágában sincs, de amilyen nagy kanyart vesz azzal, hogy ilyen túl nyíltan, tekintetével kijelenti azt, hogy őrült vagyok. Illetve, ne legyek az. Hát nem vagyok! Mi értelme olyan csatába belefogni, amiről pontosan tudod, hogy nem kerülhetsz ki győztesen? Rövid, mégis velős és megpróbáltatásokkal teli életem során ezerszer feltettem magamnak már ezt a kérdést. Fegyvertelenül is harcba szállok belső "démonaimmal", akik játszi könnyedséggel cseleznek ki és aláznak porba. Szinte lehetetlennek tűnik, hogy valaha is felülkerekedek rajtuk. Lehet ez lesz életem utolsó csatája?
- Nem tudsz semmit. – bólintok „tudatlanságára”, akár hogy is nézzük, elfogadta ténykedéseimet és mellettem áll ez ügyben, de egyikőnk sem akarja, hogy bajba kerüljön. Én meg főleg nem akarom, hogy Dylan is bajba kerüljön emiatt. A halál, a bukás elkerülhetetlen, ám mindez mit se számít, ha valamilyen fenséges formában örökre nyomot hagyhatok a világon. Emlékezni fognak rám….tenni fogok érte. És azért is, hogy Dylant valami módon túllendítsem a gyógyszerein és a képzelődésein. Most miért is lett dühös? Mert megjegyeztem egy apróságot? Marha fasza.
- De Dylan! – lépek felé közelebb, hogy szemügyre vegyem a gyógyszereket. Milyen hamis is az emberi önbizalom. Hazugságra épül, hiszen egy pillanat alatt felépítheted, akár alaptalanul is, egyetlen téglát használva, melyre majd légvárad épül. De ez így jó, nincs ezzel baj, mert amíg szükséges, megmarad, erőt ad, ám ugyan ilyen könnyen elfújhatja más, mint egy kártyavárat.
Gyűlölet feszült, gyűlöletnek, harag haragnak, megvetés megvetésnek. Ebben a negatív érzelem kavalkádban, melyben minden negativitás mindenki ellen sugárzott, az ember könnyedén úgy érezhette, hogy ebben a világban nincs többé semmi jó. Dylan is effélét érez, „normális" akar lenni, gyógyszerekkel, alkohollal, mert azt hiszi ez segít mindent. Talán már azt se tudja milyen érzés normálisan élni.
- Ez a két gyógyszer üti egymást, ráadásul az alkohol rá…nem lesz itt oké semmi se Dylan! – pillantok rá szúrósan, mivel igen is foglalkozom vele, ha már leszarja saját magát, enyhén kifejezve.
- Ne csinálj még nagyobb őrültséget! - Az „abszolút hatalom” megszerzése nem mindig olyan eredményekkel jár, mint amire az ember számít. Jogosan hihetjük azt, hogy eme hatalom birtokában a világ rögtön a lábunk előtt fog heverni, egyetlen ujjunk megmozdítása hegyeket emel magasba, majd könnyű szerrel zúz porrá. Azonban már jó ideje rájöttem, hogy amit hatalomnak hiszünk, sokkalta inkább egy átok, és nem csak hogy nem a világ fog a lábaink előtt heverni, hanem mi magunk se leszünk képesek talpra állni.


// Erre épült XD Kíváncsi vagyok a bajokra, ha már Dylan agya megzápult, ami érthető //

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-03-03, 20:49


Annyira azért nem őrült... Tudom én, mégis valahogy képes vagyok egy pillanatig úgy ránézni, mintha némán is azt kérdezném "Biztos?". Pedig tudom, hogy nincs baj a fejével, vagy legalábbis úgy biztos nem. De azzal is tisztában vagyok, hogy mindenbe beleugrik azonnal és ha akarom, ha nem, felelősnek érzem magam érte. Ez ellen nem tehetek. Most viszont nem viszem túlzásba. Annyiban hagyom az egész témát, mintha elraktározva későbbre, ami a hegyen történt. Minden őrült elmélettel együtt. Az egész telefonon keresés dologra is csak bólintok. Talán van ott egy elismerő pillantás, de már nem lep meg. Tudom, hogy ilyen téren mindenképp zseni.
- Én ezekről nem tudok meg semmi más hobbidról. Ha egyszer lebuksz... - rázom meg a fejem ezúttal majdnem úgy, mint egy rosszalló apa, nem, mint felettes. Mentor. Tudom is én, mije vagyok neki hivatalosan!
Az viszont biztos, hogy semmi nem ad jogot a kezében arra, hogy eldöntse, amit művelek - magammal - jó vagy éppen rossz. Egy pillanatig sem titkolom a fellobbanó haragot a tekintetemben, ahogy ránézek. Tudhatná már, hogy mennyire utálom, ha ilyesmibe üti az orrát, de most még a stílus is dob az egészen, ahogy beszél.
- Kérdeztem, hogy tetszik-e neked amit csinálok vagy sem? - szólalok meg és még ha hangyányit is, de a hangomon is érződik a düh. De észnél vagyok, gond nélkül uralkodok magamon és még csak halk kaparászás sem szűrődik be a fejembe. Semmi. Hála a gyógyszereknek. Tiszta a fejem, amilyennek lennie kell.
- Észnél vagyok és amíg nem találsz itt a saját hányásomban fetrengve, addig jobb, ha nem agyalsz ezen - eszemben sincs válaszolgatni. Pedig valószínűleg megnyugtató lenne a válasz. Csak sört iszok - az szinte semmi. Pár szemet szedek naponta - semmiség. Rendben, most kicsit megdobja a fájdalomcsillapító, de ez sem vészes mennyiség.
- Tudom, mit csinálok - teszem még hozzá, közben a tekintetét vizsgálva. Mintha abból akarnám kiolvasni, hogy az aggodalom beszél belőle, vagy csak nem bírt magával és muszáj volt megjegyzéseket tennie.

/Még pár ilyen tipp zenére, még pár hasonló mondat Juliantől és itt bajok lesznek xD /
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-03-02, 19:36

Ugyan már! Julian vagyok, és próbálkozni fogok a végsőkig, sőt akkor is, ha a helyzetem kilátástalanak tűnik, avagy épp a káoszként jelölve lehetetlent takar magába foglaltan. Nem adom fel, ezt annyi éve belevéstem önmagamba, hogy immár a hozzáállásomon is javít eme tényeset. Magabiztos vagyok, határozott, és minden úgy alakul, ahogy én azt akarom, még ha naiv módon fejjel is rohanok néha olykor neki a falnak... mindez persze jelentéktelen, hisz a kockázat adja az élet lehetőségeit, ezért pedig minden kihívási lehetőséget meg kell ragadni az adandó alkalom kapcsán, hisz csupán ennyi van az életben, amelyet nem halaszthatunk el csak úgy elengedve magunk mellett. Aprón megingatom fejem a válaszán...nem-e? Hát...fogalmam nincs mit is fogok ott találni, de nem Yetit az is biztos. Ráadásul majd megesz a kíváncsiság. Amiről nem tud nem fáj neki.
- Annyira azért nem vagyok őrült. - pillantok el róla egy kicsit, de aztán újra visszatérek rá. Tisztában vagyok azzal, hogy rendelkezem egyfajta (nagyon) fura világnézettel, ettől függetlenül vallom, hogy épp eleget láttam már ahhoz, hogy pontosan tudjam, milyen helyek, lények, valós-valótlan és egyéb más lehetőségek vannak a világban. Persze ilyenkor mindig mindenki magából indul ki, én is belekezdhetnék egy jó pár éves történet meséjébe, mégsem teszem. Mert senkit sem érdekel.  Mély gyűlölet, ugyanakkor egy erős érzékeny pont, és én jómagam, ami összeköti e kettőt egymással. Talán csodálkozhatnék, hisz eme kettő együtt nem fér meg, főleg ha a párosítás a gyűlölet, és a fájdalom, mármint, ha mindez egyáltalán sem kapcsolódik össze. Bosszú. Jelenleg ez éltet.  Viszont tagadhatatlan, hogy mindehhez egy megoldás kell bármilyen formában, amely nem lesz könnyű, s ha valamit elhibázok, akkor onnantól fogva vége lesz mindennek, amit nem szeretnék kijátszani, mármint arra tekintve, hogy a halál nem nekem való, sőt amúgy is.. aki csak rám néz már azt mondja, hogy túl szép vagyok én ahhoz!
Ahogy visszakérdez, fordítom is felé a mobilom, tisztán látni, ahogy egyik helyről tölti be az adatokat és újra megismétli.
- Rá van csatlakoztatva a gépedre. - finoman fogalmazva, ha a másik fogalommal állnék elő, egy kukkot sem értene belőle és kezdhetném elölről. Amikor rákérdezek a gyógyszerekre, egy kissé felszalad a szemöldököm a válaszai hallatán.
- Gyógyszerek nélkül már nem is vagy képes létezni, nem igaz? - hiszen altatókon, nyugtatókon meg miegyébeken él, hetek, hónapok óta és ez engem zavar. Segítenem kellene neki,elzavarni a rémeket a fejéből. Bármi csak legyen józan!
- Nem tetszik ez nekem. Piáltál és a gyógyszerek. Mégis mennyit szedsz? Normális vagy?

// Erre íródott :D //

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-02-27, 19:20


Amelyik a reálisabb. Őszintén? Ha olyan kedvemben lennék, most kezdenék el nevetni. Ezek közül egyik sem reális, erre még én sem hiszem, hogy találunk valami magyarázatot. De nem szólok, megrázom a fejem és hallgatok.
- Nem. Mész. Oda. Egyedül biztos nem - mondom most már ki a lényeget. Úgy tűnik anélkül, hogy kétszer is átrágtam volna magamban, már döntöttem is. Mondanám, hogy várjon meg engem, én is utánajárok, de az még jó kis idő lesz, mire én hegyekben fogok mászkálni újra.
- Ezt én is mondhatnám neked - nézek rá nagyon is komolyan a heccelődésére, de nem látni rajtam, hogy komolyan haragudnék rá.
- Nekiálltál? Mobilon? - kérdezek vissza kissé értetlen arcot vágva, de végül is nem számít. Ismerem már annyira, hogy tudjam, mindenbe bele tud mászni, hát akkor... miért is ne csinálja? Ezt biztos nem fogom neki megtiltatni.
Az elhangzó kérdés hallatán viszont kicsit furán nézek rá. Nem is tudom, hogy válaszoljak-e, végül csak egyetlen mondatot nyögök ki.
- Túl sokat - nem éppen válasz, sőt, igazából egyáltalán nem, de nem számít. Nem tervezem, hogy beszámolok neki mindenről. - A lényeg, hogy segít, ha felturbózom kicsit a hatását - teszem még hozzá, ahogy a megemelem az újabb adag sört. A bogyók pedig, nos egyértelműen nem a fájdalomcsillapítókra gondolok, pedig abból is kaptam jó pár félét. Olyanokat is, amikről még csak nem is hallottam, pedig úgy tűnik léteznek és bivalyerősek.
Már most, hogy beszélünk rajta agyalok, hogy egy újabb szemet küldjek le, de nem. Nem tervezem, hogy teljesen kiütöm magam, mint az egész előtt tettem. Fene se akar egy gyógyszerfüggőséget a nyakába. Csak ésszel.
- Figyelj, Kölyök. Nem kell rajtam tartanod a szemem. Nem őrültem meg és eszemben sincs tönkre tenni a karrierem - mondom, mielőtt megfordulna a fejébe a gondolat, hogy bármi hasonlót művelek. Jobb időben tisztázni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-02-27, 18:55

Nos. Dylan szerint is halott volt. És nem az ellenkezőjét állítja, szóval ő is toppon volt akkor és nem a képzeletei játszottak vele újra.
- Nem tudom. Csak találgatok. Amelyek a reálisabbak, annak járok utána. - vonok vállat, hiszen ez részlet kérdés, mert igazából fogalmam nincs mit kellene keresnem. Meg kellene keresnem azt a nőt és kifaggatni? Kamikáze öngyilkosság lenne. Szóval ezt félredobom, de nem messze. Még talán...nem.
A következő válasza pedig nagyon nem volt ínyemre, sőt nagyon nem nyerte el tetszésemet.
- Pedig, de. A forró nyom onnan indult. Te tanítottad, ne hagyjuk kihűlni. Nem hagyom. Ne aggódj, vigyázok. - nem akartam visszamenni oda, de ha az a valami a kiinduló pont, akkor kutya kötelességem menni és kideríteni. Az egyetlen aki hisz ebben, az én vagyok. Bennem pedig mások hisznek. Már megéri mini hősnek lenni. Vagy valami hasonlónak.
- Maradj nyugton a seggeden. - heccelődök vele kicsit.
- Már folyamatban van a dolog. Vagyis már rég nekiálltam. Mobilon. - vigyorodom el, majd elveszem a mobilt és pötyögöm a szokásos kajafutárt. Tudom mit eszik Dylan, szóval tudom kit hívjak és mit rendeljek. Mintha valami betanult szöveget mondanék komolyan.
- Milyen bogyókat szedsz mostanában? - kérdezem, miután elküldtem a megrendelést. Feltűnt? Még szép. Semmi sem hagyja el a figyelmemet. Az ilyenek pedig nem bújhatnak el előlem.

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-02-27, 18:31


Nem vagyok benne biztos, hogy bele akarok menni ebbe a beszélgetésbe. Főleg most. Talán csak pihenni akarok és bealudni a bogyóknak köszönhetően valami unalmas filmen. De ugye most már késő. Én mondtam, hogy maradjon, azt az is én voltam, aki nem hallgattatta el azonnal, amint előjött a hegyekben történtekkel. Végighallgatom az elméleteit, de most kivételesen nem tudom megállni, hogy ne szóljak közben.
- Biztos, hogy halott volt - bólintok aprót. Valahogy más lehetőség fel sem merül bennem. Ahhoz túl sok volt rajta a vér, túl sok volt... igazából mindenből.
Azt már inkább ki sem mondom, hogy "...és nem ember". Pedig az lenne a logikus következő lépés, de addig egyelőre nem akarok elmenni. Már az is erősen túlmegy minden határon, hogy az a valaki vagy inkább valami nem él.
- Másik világ? Ennek, hogy akarsz utánajárni? - vetem fel az első kérdésem, majd várok egy keveset, de persze aztán azonnal elhallgattatom egy intéssel. Részben azért, mert a lábam veszettül kezd sajogni és nem tudok ráfigyelni, részben pedig azért, mert kell pár pillanat csend. Mindkettő ellen tudok tenni, mégis csak a csend az, amit kérek, nem ülök le. Kicsit mozgolódok, hogy még kevesebb súly kerüljön a sérült lábamra és ennyi.
- Kezdjük az elején. Gondolom annyi eszed még van, hogy nem mész vissza oda egyedül - nem is tudom, hogy itt az egyedül a kulcsszó vagy az, hogy nem mehet oda. Nem mintha ilyesmit megtilthatnék neki. Ami a szabadidejében tesz, nem tartozik rám.
- Maradjunk abban, hogy amint visszamegyek dolgozni utánanézek pár dolognak. Esetleg megkérjük a fantomkép rajzolót, hogy dobjon össze nekünk valamit. Ráengedjük az adatbázist... ilyesmi - próbálok úgy beszélni, mintha semmiség lenne az egész, de persze közel sem ilyen egyszerű a helyzet. Azzal, hogy erről beszélünk, már most elfogadtam ezt az egész őrületet.
Alig láthatóan megrázom a fejem, aztán újra a Kölyökre emelem a tekintetem.
- Rendelj pizzát és nézzünk filmet - tudom le a témát és dobom oda neki a pultról előkapart mobilt. Nem biztos, hogy akarok erről tovább beszélni, persze még így is bőven lesz időnk, amíg a kaja megérkezik.
Kezdetnek bontok magamnak egy újabb sört. Mára az utolsót.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-02-27, 17:53

Nincs gond, kedvelem Dylant és inkább vele egy jó pár adag film megnézése, pihenésképp, mint bármi más untató tény.
Bár engem egy dolog foglalkoztat igazán. Az is, hogy mi van Dylannel. De a természetfeletti dolog a hegyekben. A nő és ahogyan Regit irányítani kezdte. Majd minden nyom nélkül eltűnt. Egy épeszű ember elakarná felejteni és nem törődni vele, az igaz csak amit az orvosok mondtak és kész. De én már jó ideje kutatok ezek után.
Az érzelemmentes maszkot pedig a legkönnyebb megtörni, csak ezt még nem tudják...
- Van pár elméletem. Nem az UFÓ-s szaftos sztorik, mert a kettő nem egyezik. - terveim, azok bizony vannak, kellően határozottak, csak... hogy közös erővel mit sikerül megvalósítani belőlük? Lehet, hogy csak egy út létezik és csak én járhatom, de megtalálom a módját, hogy felderítsem a kilétüket.
- Az a nő...már nem él. Halott volt mikor felfedte a kilétét számunkra. Gondolom ezt te is észrevetted. - pillantok a férfi után, aki valamit bekapott és visszafordult felém, tekintetünk találkozott.
- Mi van ha létezik egy másik világ? Egy másik síkban? - bombázom meg szegényt kérdésekkel, bár magamnak szánom, de ha ő is itt van, akkor mit tehetek?
- Lehet hogy nem is egyedül volt és sok ilyenre számíthatunk...- folytatom, de aztán a kezem a fegyverre siklott és a tárat ellenőriztem újra.
- Világ életemben óvatos voltam. - mosolyodom el, mert amint látom, az elmúlt egy évben kiismert az "öreg", még ha ezt nem is mutatta ki sose. Azt hiszem...a következő menetem egy veszélyesebb helyre vezet majd. Mert tudnom kell! És akik tudják, vagyis tudhatják, azok se itt vannak.


_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-02-25, 19:25


Meglepetés ebéd. Azért kicsit még mindig furcsállva nézek rá, de nem szólok egy szót sem. Jó is kisülhet ebből, persze abból is, ha kicsit összeszedném a dolgaimat és megerőltetném magam. Tudnék én főzni, de a fenébe is, kényelmesebb rendelni. Senki ne állítsa nekem az ellenkezőjét!
Ahhoz viszont talán nem kellene annyira ragaszkodnom, hogy nézzen velem filmet. Nem azt mondom, hogy én egyedül mást csinálnék, de... Igaz, most már mindegy, rábólint, az arcomon pedig megjelenik egy igazán halvány mosoly. Haladunk. Az akciófilm dologra persze elgondolkozok.
- Az erőszak városa... - motyogom az orrom alatt, bár egyelőre tényleg csak fontolgatom, hogy ezt kellene megnézetni vele. - Kölyök voltam, amikor láttam az apámmal. Nagy filmnek számított és még a bemutató évszáma is pontosan stimmel. 1970 - bólintok aprót, azt hiszem eldöntöttem. Innentől persze előállhat más javaslattal, ha jobbat tud, valószínűleg bármibe beleegyeznék, amivel legalább kicsit telik az idő.
Most viszont szinte bármiről szívesebben beszélnék, mint arról, ami történt a hegyekben. Tudom, gyáva felfogás nem foglalkozni vele és tagadni azonnal, de nem igazán van egyelőre erőm ezen hangosan is elgondolkozni. Jobb lenne, ha maradunk az ő haladása témájánál és annál, hogy mikor lehet belőle rendes nyomozó. De persze, nem, bonyolítanunk kell.
- Tudom, Kölyök - mondom kissé morogva, mintha attól, hogy beismerem, válna igazán valósággá. - Nézd, azzal semmire nem jutunk, ha itt ülünk és átbeszéljünk. Vagy van konkrét magyarázatod arra, ami történt? - nézek rá elég hosszan, szinte már kutatóan, de aztán ott hagyom. Szó nélkül. Persze csak a pultig bicegek, kihúzva a fiókot, bekapva egy ügyes kis bogyót, kivételesen nem a fájdalomra és lenyomom a sör maradékával. Ezután már fordulok Julian felé újra.
- Rájövünk, hogy mi volt, viszont jobb lenne, ha vigyáznál, meddig kutatsz - gondolom nem kell részleteznem neki, hogy bármi volt az, bármit láttunk, nagyon magasról sikálták el az egészet. Bárkire rászállnak, aki túl sokat tud. - Óvatosan - teszem azért hozzá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-02-25, 16:57

Hát a gyakorlást illetően nem voltam épp bőbeszédű. De nem mondhatok erről semmit. Illetve de, mondhatnék, de nem mondok.
Tagadhatatlan a tény, hogy egyre jobban hatalmába kerít a természetfeletti űzése, mely már megszokottá vált a számomra, hisz időm java részét, sőt minden pillanatát majdhogynem ez teszi ki. Nem panaszkodhatom, hisz élvezem az őrsön való gubbasztást, de az, hogy olyasfélével is foglalkozom, amivel talán nem kellene. Nos....veszélyes, de nem rémiszt el. De az sem, ami jelen pillanatban zajlik. Furcsa, hogy a Főnöknek nem vagyok útjában és élvezi a társaságom. Ez részben jó, a másik része fura.
- Csak vicceltem Dylan. Tudok mást is a francián kívül. - mosolyodom el, majd folytatom.
- Majd megláthatod, hisz készítek valamit. Meglepetés. - tehát a téma zárva, ugorhatunk, holnap hozok neki főtt ételt. Még nem tudom mit, de az majd az este folyamán kiderül. A fickó klasszikusokat akar velem nézetni, hogy ne unatkozzon és ne legyen egyedül.
- Rendben, megnézek veled akármit. - csak egy kicsit had felejtsem el a lényeket, legalább 3 napra és utána mehet megint minden elölről.
- Van valami akciófilmed, ami 1970-es években készült? - teszek fel egy fura kérdést, hogy honnan ugrott ez most és miért, nah ez a későbbiekben kiderül. Megnézném Dylan egy napját itthon. Amikor nem tud az őrsre menni. Én megbolondulnék, ha a 4 fal közt kellene lennem. Ha az agyam nem foroghat. Kérdésére felvonom a szemöldököm. Jelentést a sulinak? Neeeee.... A pisztolyra nézek, ami az asztalon hever előttem, majd végigsimítok rajta, egy sóhaj...
Nem is értem, hogy hogyan vehettem rá magamat arra, hogy akkor olyat csináljak. Őrült voltam teljes mértékben abban az adott pillanatban. Van már elég számú ostoba, aki nem ért a szép szóból, és nem érti meg a dolgát, szóval.. nem kell még egy. Ki vagyok én, hogy megmondjam mi a jó, s mi nem? Igazából nem akarok elkerülni a Főnök mellől. Nem azért, mert megszoktam a stílusát, hanem mert...ezt nem tudom megfogalmazni. Biztosra veszem a végtelenségig is eltudnék ezen őrlődni. Persze az már más kérdés, hogy másokat "ez" voltaképpen zavarna, bár nem mintha engem egy kicsit is érdekelne mások véleménye erről.
- Nem tudom. - a végső cél lebeg a szemeim előtt, amely meghozza a sikert. Szeretnék mindennél jobban tökéletesen célt elérni, amely a kívánt eredményt váltja ki. Tekintettem a fegyvert pásztázza, mintha lenne rajta bármiféle érdekesség eme alkalommal, holott nincs. A fantázia, a hév, a képzelet, s a múlt képei magukkal ragadva sodornak valami észvesztő lehetetlenségbe, ami jót nem takar és nem is jelent.
- Amolyan 3 lépés előre, egy meg vissza. Teljesen máshol járok. És szerintem te is ezen kattogsz már jó ideje. Hiszel nekem, Dylan? - pillantottam végre rá, fogva tartva őt tekintetemmel.
- Hiszel végre a szavaimban? A Természetfelettiek létezéséről? Nem őrült meg egyikünk sem. Az maga volt a valóság...

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-02-23, 20:54


Elég érdekesen ráncolom a homlokom a válaszát hallva. Látni, hogy kérdezni akarok, részleteket tudni. Valaki biztos beengedte. Ki? Valaki legalább néha ott volt vele és adott neki pár tippet. Ki? De végül minden kérdés kimondatlan marad és csak egy aprót bólintok. Legyen. Nem faggatom, ha láthatóan nem akar beszélni. Majd egyszer megosztja velem a részleteket, ha akarja. Vagy nem. Miután visszamegyek dolgozni végre már úgysem lesznek ilyen órái.
- Nem vagy útban - mondom ki a nyilvánvalót, bár azt nem teszem hozzá, hogy piszkosul jó tud lenni bármilyen társaság. Néha a pokolba kívántam, amikor az agyamra ment a vég nélkül magyarázásával, de most annak is örülnék, ha jó pár órán át csak mondaná a magáét. Lehet, hogy nem figyelnék minden szavára, de a fenébe is, társaság lenne!
- Francia konyha - ha akarnám sem tudnám elrejteni a grimaszt az arcomon. Ez lehet, hogy nem volt jó ötlet. Fontolgatom magamban pár másodpercig, de utána maradok a legjobb válasznál. - Pizza és hasonlók. Tökéletes lesz - akár megpróbálhatunk mi összedobni ilyet, vagy rendelhetjük, de nem hiszem, hogy akarok kísérletezgetni.
- Csak egyetlen egyszer - jelenik meg valami mosolyféle az arcomon. Ami már egyértelműen annak is a jele, hogy van ott más, amit eddig nem említettem neki. - Meg van még pár film klasszikus, ami fogadni merek, hogy kimaradt az életedből - igen, tervezem mindet megnézetni vele és igen, tudom, hogy kézzel-lábbal fog tiltakozni. Ahogy azt is, hogy talál olyat közöttük, amit élvezni fog. Nem azt mondom, hogy az ősrégi Godzillát, ami tökéletes bábként rombolja le Tokiót, de... nem olyan katasztrofális mind.
- Persze, sörözök és meccset nézek, miközben káromkodok - mondom egészen komolyan, de persze van ennél jobb elfoglaltságom is. Különös, hogy ilyesmiről beszélgetünk, mikor fél órája még... Na mindegy, tökéletes helyzet.
- Átlagos élet, újságot olvasok, megnézem a híreket és próbálom visszafogni magam, amikor egy gyilkosságról hallok, hogy ne rohanjak az őrsre vagy a helyszínre - nagyjából valami hasonló a napi program. A lényeg, hogy tökéletesen lefoglalom magam. Azt inkább nem említem, hogy az időm többi részében próbálom felfogni, mi is történt azon a napon a túrán.
- Inkább arra vagyok kíváncsi, te hogy haladsz. Adtam le jelentést az iskolád felé, vagyis ha nem rontasz el semmit, legrosszabb esetben is szerintem fél éven belül nagyobb mozgáskört kapsz és nem nekem fogsz ugrálni - vigyorodok el, ahogy nagyot húzok a sörből. Igazából már én is várom ezt az időszakot. Nem azért, mert úgy nem az én gondom lesz, inkább azért, mert ezt akarja már mióta, ideje megkapnia.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-02-19, 15:56

A Főnök meglepettsége engem lepett meg. Meglepte, hogy eltaláltam azt a kis köcsögöt. Hát ha tudná, hogy a fejét céloztam be...nem ám! A vállát akartam, a franc se ül évekig emberölésért. És hogy kivel gyakoroltam? Olykor unalmas az élet, és ha csak 1 óráig nem történik semmi, főleg ha nem jövök rá az ügyekre hipp hopp alatt... én máris haldoklom.
- Mondjuk úgy, hogy amíg gondolkodtam pár ügyön, addig lőttem is. A kettő kombója pedig tökéletes. - adtam meg neki a bölcs választ. És hogy a ház zsongna a vendégektől? Egy kicsit körbekémlelek, heccelődésképp keresve bárkit is, de aztán a Főnökre nézek.
- Ha nem vagyok útban, maradok. - amikor közli, hogy a főzésben kell segítség, másban nem, hát a szám is nyitva maradt.
- Ha szereted a francia konyhát. Vagy ha megismernéd. Állok elébe. Szívesen segítek ebben! - csüccsenek le én is az asztalhoz, majd felbontom a sört és belekortyolok. Kíváncsi vagyok csipi e a csigákat...nem. Majd titokban elkészítem neki és azt mondom, csirke. Feltűnne neki? Fel, hisz nem hülye...Na meglátom mit kotyvasztok neki.
- Dylan Reed! - csóválom meg a fejem az utált majmok bolygója cim hallatán, majd felnevetek és ránézek.
- Jó, rendben. Megnézem. Csak egyszer. Egy alkalommal és veled...kivételesen. - bólintok felé, aféle tiszteletem jeléül dolog révén. Eddig is csíptem a fickót, de most...azt hiszem, áh mindegy is.
- És mivel ütöd el az idődet addig, míg el nem érek hozzád? Tv és sör? Az hizlal. Utána fogyókúrára lennél fogva... - vigyorodom el, miközben rá emelem tekintetem, ezzel fogva tartva őt.

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-02-17, 19:52


Tényleg nem akarom, hogy egy percig is segítségre szoruljak, de tény, hogy nem lököm el Juliant, amikor a maga alig feltűnő módján csak támogat. Így legalább emberi időben jutok el a konyháig, majd miután kivettem a két sört és az egyiket lepasszoltam neki, az asztalig. Kicsit grimaszolva ülök le, de utána már minden rendben van. Kényelmesen nyújtom ki a lábam és látni az arcomon, hogy erre már szükségem volt. Nem hiába, a pihenés még mindig csodaszer tud lenni.
- Jól jött... és el is találtad a rohadékot - nézek rá és akaratom ellenére is ott van az arcomon egy kis csodálkozás. Persze büszke is vagyok, mert ahhoz képest, hogy amikor velem gyakorolt szinte menthetetlennek tűnt...
- Gyakoroltál valakivel? - kérdezek rá egy hirtelen ötlettől vezérelve. Jó, valószínűleg megtette, volt ideje rá és biztos kapott engedélyt azokban a hetekben, amikor én szabadságon voltam. De attól szeretném tudni, mi is volt.
- Úgy néz ki a ház, mintha zsongna a vendégektől és pont te lennél útban? - hm még valami viccféleségre is futja. Ha nem tudnám az ellenkezőjét, azt mondanám, hogy túl sok fájdalomcsillapító dolgozik bennem.
- Maradj csak, de nem kell segítség. Maximum előszedheted a főzőtudományod, ha létezik olyan. Nem akarok a következő napokban is pizzán és gyorskaján élni - nem mintha bíznék benne, hogy képes bármi ehetőt összedobni. De abban sem, hogy képes leszek étterembe járkálni. Még egy hétig biztos ki sem mozdulok innen.
- Társaságnak tökéletes leszel. Emlékszel, Majmok Bolygója - akaratlanul is megjelenik egy egész széles mosoly az arcomon. Ezúttal komolyan beszélek. Itt fog ülni velem és maratont tartani a régi klasszikussal, miközben sörözünk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-02-15, 09:02

Elkaptuk őket. Hogy miért többes számban beszélek? Mivel a Főnök is kivette belőle a részét...a maga módján, ahogy a helyzetéből adódóan megtudta csinálni. Tudom, hogy nem szereti a körülötte való nyüzsgést, ha az állapotáról érdeklődnek...viszont fél szemem rajta tartom. Figyelek rá is. Mivel.....mivel nah, érted. Befut egy csapat zsaru, elkapták a szököttet is, pontosan ő volt, minden egyes leadott dolog stimmelt róla. Majd elszedték tőlem a sérült vállut is, majd Jo után szóltam, hogy kb egy óra múlva jöjjön vissza értem.
Elmondok neki mindent, de addig is boldogítom Dylant. A Főnök megdicsért. Legalábbis a saját stílusában, ami egy kis mosolyt csalt ki belőlem. A földről felvettem a mankót és átadtam neki, ha kell ha nem egy kicsit segítettem is neki. A konyhában a hűtőnél megállt és sört dobott felém.
- Kösz. - bólintottam, majd figyeltem ahogy helyet foglalt. Jelenleg ( legalábbis az én véleményem) a felettesem és ezt nem felejtem el, meg is látszik, leteszem az asztalra az italt, majd hátulról elő szedem a fegyvert és azt is leteszem az asztalra.
- Köszönöm. Jól jött. - mosolyodtam el, majd figyeltem őt.
- Ha nem zavarlak, még maradnék. Miben segíthetek? - ha azt mondja semmiben, esküszöm megfejelem, de csak képletesen...nem szeretem ha mutatja az erős legényt, ketten vagyunk, engedjen fel kicsit. Jelenleg pusztán csak civilek vagyunk, számomra még így is a felettesem de erről nem kell tudnia.

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-02-13, 13:37


Hatalmas fájdalmak árán tartom meg magam a falnál állva. Általában jól viselem az ilyesmit, de attól még csak szépet estem és úgy érzem, a golyó még mindig ott lüktet a lábamban. De erről egy szót sem szólok. Sem most, sem később. Csak figyelem Juliant, ahogy intézkedik, siet ide-oda és próbálom elnyomni az érzést, miszerint teljesen felesleges vagyok itt. Még a munkámat sem tudom rendesen végezni. Most nem.
De aztán beszűrődik a tudatomba a Kölyök hangja. Most először, mintha mosoly jelenne meg az arcomon. Aztán hamar el is tűnik onnan, csak egy pillanatnyi "gyengeség" volt, semmi több. Aztán már figyelem a fickót, nem úgy tűnik, mint akinek megfordul a fejében a szökés gondolata, de jobb figyelni.
- Vagyis már riasztottad is őket - vonom le a következtetést egy apró bólintás kíséretében. Ez nálam már majdnem dicséretnek számít. Az pedig egyértelműen a bizalom jele, hogy nem mondom el neki, figyeljen még most is a fickóra, biztos, ami biztos.
Egy perc múlva tényleg befut egy kisebb csapat. Csak tudnám, hova sietnek ennyire?! A lényeg, hogy máris átveszi Juliantől a pasas felügyeletét, mire én már szólok is utána, miszerint a fickó a Kölyökhöz tartozik. Ő intézkedik majd az ügyben. Nélkülem. Meg tudja csinálni egyedül is.
- Szép volt, Kölyök - intek felé, amikor egy pillanatra ketten maradunk, aztán hiába nem tetszik nyújtom a kezem, hogy adja ide  mankót. Végre leülhetünk a konyhában, amíg a többiek a dolgukat végzik.
- Sör - lépek még a hűtőhöz és dobok egy dobozzal felé, majd magamnak bontom a másikat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-02-10, 17:04

A pasas vállába lövök, legalább eltaláltam, ez meg már haladás. Azt hiszem. Nem léteznek véletlenek, szóval ebben már van valami. A másik után vetem magam, Dylan a földön, rám üvölt, hallom a bejárat csapódását, egy bólintás, átugrom a földön fekvő felettesem, majd az adott irányba rohanok, fegyverrel a kezemben. Ki az utcára, majd mobil a kézbe. Még jó, hogy a megfigyelő képességem piszok jó. Hívom a diszpécserünket, illetve annak mobilját. Mivel nem tudom melyik csipet csapat tartózkodik a közelünkben. Beszámolok neki röviden a dolgokról, merre ment, milyen kabát, milyen sapka, milyen arc, milyen nadrág és milyen bakancs. Magassági adatot is adok le róla. Végül a másik fickót is megemlítem neki, hogy megsérült. Majd vissza Dylanhez, már hallom a rendőrautó szirénáját. Pontos adatokkal el tudják kapni, főleg, ha a közelben vannak embereink. A Főnök már a falnál támaszkodik, kérdésére csak bólintok, majd ismét a padlás a cél. Aggódok érte, még szép, csak ő nem viseli el. Jó nincs papírból én ezt is megértem. Csak...nah. A fickó ugyanott volt, ahol hagytam. Szerencséje van. Felvettem a földről a saját fegyverét, azt tettem hátra a gatyámba.
- Kezeket a tarkóra, aztán nyomás le. - közöltem vele, miközben a fejéhez szegeztem a fegyvert, de mivel első szóra nem moccant, megragadtam a tarkójánál a kabátot és úgy irányítottam a lépcső felé. Lementünk.
- Egy két perc és itt lesznek a srácok. - jelentettem be Dylannek, miközben egy apró jellel megállítottam a csókát, engedelmes pincsiként viselkedett. Valószínűleg nem akar több golyót magába.

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-02-09, 16:03


Nem vagyok formában. Ugye, milyen rohadt meglepő? Nem elég, hogy barom módjára megpróbálkozok a lehetetlennel és fel akarok menni a padlásra a szűk lépcsőn. Közben pedig csak azon jár az eszem, hogy még egy fok majd még egy... Hosszú másodperceket vesztegetek el erre, míg végre a fentről szűrődő zajokat hallgatom. Majd az ajtó csapódását. Majd ott a fickó velem szemben és azzal a lendülettel, ahogy nekiindult, már zuhanunk mind a ketten. Sikerül úgy esni, hogy igazán semmim ne üssem meg, ne törjem el még mondjuk a karom is... De ez azt jelenti, hogy a fickó is gond nélkül megúszta. Csak ő pillanatok alatt talpra áll és rohan tovább. A lába után nyúlok, a nadrágja szárát elkapom. De valljuk be, egy rohadt kevés ide, pillanatok múlva, mire Julian megjelenik a pasas mögött már valószínűleg a bejárati ajtó csapódik.
Az pedig, hogy közben odafent mi történt? Fogalmam sincs. Valahova az agyam mélyére beszűrődött a lövés hangja, de igazán még nem fogtam fel. Az egyetlen, amit tudok, hogy Julian megjelenik, én pedig azonnal ráordítok, már félig könyökölve a földön, de lényegében még mindig fekve.
- Menj már utána! - nem tehetek róla, egyszerűen kéznél van, nekem pedig a millió káromkodás mellett muszáj tennem valamit. Jobb híján vele kiabálni, hogy kapja el.
Persze valószínűleg esélytelen. Már régen messze van, én pedig azon vagyok, hogy egyedül talpra álljak. Nem kis fájdalom árán, de sikerül és pár perc múlva már a falnak döntve a hátam állok ott. Mintha semmi gond nem lenne. Mankó nélkül. Éppen csak egy lábra helyezve minden súlyom.
- Fent? - kérdezek csak ennyit, amikor Julian visszaér. Nem akarok olyat hallani tőle, hogy hogy vagyok és hasonlók.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-02-05, 16:22

Mindent rám bízott...legalábbis a mai napon. Máskor még ennyire se bízna meg bennem. Tessék... Íme a kegyetlen valóság. Nincs rövidebb út. Nincs semmi. Ideges feszültség ül meg a gyomromban, ahogy a padlásom halkan lépdelek, hallok valami idegesítő motoszkálást...itt és amott. Valóban ketten vannak? A feszültség, a lassan növekvő, enyhülni, csitulni nem akaró nyugtalanság lassan percek óta velem volt, kíséri minden léptem, mintha levakarhatatlan árnyékom utánfutójául szegődött volna. Hevesen kalapál a szívem.
Hangosabb léptek következnek, az ajtó mögöttem nyílik, egy gyors fordulat, már csak a hátát látom és egy következő alak, aki becsapja az ajtót és felém fordul. Fegyvere van...
Dylan....tarts ki! Azonnal ott vagyok és segítek.
Apró szünet, egy utolsó, vészterhes pillanat, amiből az egész világot kizárom: csak mi ketten vagyunk, a férfi és én ebben a végtelennek tűnő szünetben. Mintha megállt volna az idő és annak fogaskereke... Félelem, és büszkeség keveredik bennem, s szakítja szét a bensőmet. Félek? Igen. Nyugodt vagyok? Igen. Felkészültem?
Erre ki tud felkészülni? Nem gondolkodom, nem keresem a miérteket, a pillanat tört része alatt emelem felé a fegyvert és lövök. Nem számít hova, csak találja el. Gondtalanul, kőszoborként nézem végig teste fájdalmait. Rezzenéstelenül tűröm a könnyeit, a néma fájdalomtól torz arcát, táplál minden nyomorúság, ami belőle bukik felszínre. Egy részem elégedett, hiszen immáron leplezetlenül bizonyosságot nyert a tény: tudok valamit. Keresztül lőttem a vállát 3 méteres távolságból. Onnan már nem mozdul, vagy fejbe lövöm...elrohanok mellette és Dylanhez vezet az utam....

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-02-04, 19:28


Gyűlölöm ezt a tehetetlenséget. Mindennél jobban idegesít, hogy nem tehetek semmit. Ezúttal tényleg nem az zavar, hogy bíznom kell(ene) Julianben. Ezzel nincs gondom, nem hiába mutatom meg neki, hol találja a fegyvert. Puszta kézzel nem engedném fel a padlásra. Abban már csak reménykedhetek, hogy ő az egyetlen, akinél pisztoly van. Ahogy abban is, hogy nem lövi lábon saját magát.
De nem fogja. Legalábbis erről győzködöm magam, majd a lépcső alján megállok. Nos, ha van fent valaki, itt nem jut át. Hiába még megállni sem igazán tudok a mankó nélkül, ha nekem fut, ha elesek, magammal rántom. De erre talán nem kerül sor, ha Julian mindent jól csinál. Szeretnék... igazán büszke lenni rá. Jó lenne hallani egy perc múlva, ahogy sorolja a fickó jogait, ahogy azt kell. De semmi. Az ég világon semmit nem hallok. Most jönne az a rész, hogy elkáromkodom magam, végül csak magamban hangzik el minden szitok.
Talán ennek köszönhető, hogy meghallom. Hallom a fentről jövő apró kaparászást. Patkány? Bár mondhatnám, de nem, ez más lesz. Nem is kaparászás, sokkal inkább annak a hangja, amikor nagyon halkan valamit arrébb tolnak. Pár centi. Ahogy súrlódik a doboz alja és a padló... Ugye te is hallod, Kölyök? Mondd, hogy hallod és megnézed!
Aztán már csak arra eszmélek, hogy elkalandoztam. Megpróbáltam a zajokból leszűrni, mi történik odafent és a következő pillanatban megpróbálkozok a lehetetlennel. Megpróbálok felmenni. Két lépcsőfokig jutok. Mankó nélkül, abba kapaszkodva meg, amiben csak tudok. Aztán már feltépik a padlásajtót és jönnek a rohanó léptek. Nem fogom tudni megtartani. Magamat sem, nemhogy őt!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-02-03, 17:22

Tisztában vagyok vele, hogy Dylannek nem tetszik, hogy egyből cselekszek az otthonában. Ilyen vagyok, alapjáraton. De ez csak egy betörő. Mit árthat? Tudom, hogy a Főnököt zavarja a tétlenség, de most alakíthatok...úgy tűnik most nem én képzelődök,t valóban van itt egy árny és az ahhoz kapcsolódó személy. Ő is látja. Érzem a kezét a vállamon, valahogy jól esik, hogy ösztönöz. Velem van. Azt túlzás lenne állítanom, hogy minden okés, mert közel sem. Nem görcsölök azon, amin egyelőre felesleges. Majd akkor kezdek parázni, ha az idegennél fegyver van. Hátra pillantok, majd a kis asztalra pillantok és odalépdelek, kihúzva a fiókot, meglepetten pillantok Dylanre, majd a fegyverre vetem pillantásom, lassan kifújom a bent tartott levegőt és kézbe veszem azt. Kiveszem a tárat, hogy felfedezzem mennyi töltény is van benne, ezután halkan visszaillesztem helyére és élesítem. Padlás. Bólintok, majd rápillantok, végül az adott irányba vezet az utam. Szűk lépcső feljáró. Fegyver két kézben a föld felé fogva, pont úgy mint a nagyok. Felpillantok, olyan 4 méteres lépcső sorokat, majd két suhan el a nyitott ajtónál, jobbra és balra, a padló pedig? Csak egyszer koppan meg...én meg lassan, de biztosan lépkedek fel a fokokon. Szűk, ide Dylan nem tudna fel jönni mankókkal, nem is hagynám. Szép biztosan felérek, az ajtót finoman beljebb lököm, hogy tovább tudjak menni, majd visszacsukom, hiszen így hang nélkül nem tudnak lejutni. Sötét van, fény nem sok, de épp elég ahhoz, hogy tájékozódni tudjak... elérek oda is, ahol lennem kell. Bah, mekkora padlás, pókhálós...nem sűrűn járhat fel. Az elhatározás buzog bennem, a tettrekészség is, ahogy oldalvást haladok a föld felé fogott fegyverrel, tekintetem ide oda szambázik, valami apró jel után kutatva. Túl nagy a csend...

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-02-01, 18:07


Mi a fenéért nem mehetett minden könnyedén? Csak most az egyszer! Kijövök a kórházból, ahol egy rohadt golyót bányásztak ki a lábamból, erre mi fogad itthon?! Biztos vagyok benne, hogy nem én hibáztam, nem én hagytam nyitva az ajtót és nem is valami kóbor macska surrant be valahol és az gyűrte fel a szőnyeget, amikor egerek után vadászott. Itt van vagy volt valaki. Bár tekintve, hogy minden a helyén, inkább azt mondanám, hogy még mindig itt van.
Az ösztöneim azonnal kiélesednek, de sokat nem tehetek és ez piszkosul idegesít. Juliannek csak szólok és őszintén? Az agyamra megy, hogy azonnal intézkedni akar. De nem mondhatom, hogy ne tegye. Itt most ő az egyetlen, aki képes valamit csinálni, muszáj bíznom benne. Muszáj hagynom neki, hogy elintézze, még ha nem is tetszik.
Ki tudja, talán bebizonyítja, hogy felesleges ennyire féltenem és visszatartanom.
A lehet leghalkabban próbálok haladni mögötte, de persze a mankónak így is van valamennyi hangja. A rohadt életbe! Még egy ok, hogy gyűlöljem, amiért szükségem van rájuk. A szobába nem megyek be, maradok a folyosón, majd amikor a Kölyök is újra felbukkan csak kérdőn nézek rá. Persze nem arra értem, hogy van-e bent valaki, hanem arra, hogy bármi nyoma van-e, hogy jártak ott.
A következő pillanatban pedig... ott az az árny. Én is látom és biztos vagyok benne, hogy nem a sajátunk. Mindent kockára téve megállok a saját lábamon - vagy legalábbis a felén és Julian vállára teszem a kezem. Nem akarom, hogy elkapkodja és fejjel menjen a falnak, ahogy jó szokása. Talán egy pillanatot hezitálok, aztán elveszem a kezem és intek a kis fiókos asztal felé. Tipikusan az, amin elfér egy kis tál a kulcsoknak vagy ilyesmi. Meg egy fiók, amiben az egyik fegyverem tartom. Nos, igen, talán kicsit paranoiás vagyok, de most jól jön, nem igaz?
Remélem képes lesz használni és nem saját magát lövi lábon vele. Most már csak az marad, hogy a nagy csendben az apró nyikorgás felé kapom a fejem.
- Padlás - formálom a szót némán. Oda én biztos nem tudok felmenni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-01-31, 13:36

Az elmúlt időszakra, amin átestem, senki sem készített fel. Senki. Még Apa se, még a szellemek, a természetfelettiek, vagy a franc tudja, kicsodák lepik el a világ bugyrait, azok sem készíthettek fel arra a csapásra, arra az egész sületlen históriára, ami történt. Senki sem hitt nekem, erre most, most láttuk a túrán, de...meghazudtolnak mindőnket.
Kénytelen voltam szembe nézni minduntalan a tényekkel, hogy nem szabadulhatok olyan könnyen. Sem tőle, sem ettől a helyzettől. Túl sok minden kavarog bennem, hogy biztos legyek bármiben is. Sosem éreztem még ezt, talán csak akkor, mikor apám kilépett az életemből. Az összezavart elme, a megbéklyózott tanácstalanság. Rühellem. Utálom. Nem bírom elviselni. Tenni akarok ez ellen valamit, bármit. Csak úgy tudom, hogy felkutatom őket...nem felejtettem el, amit velem, velünk tett, nem léptem túl rajta és nem is fogok, de más dolgom van.
Dylan lassan megindul a lépcsőn lefelé, míg én előtte haladtam, ha megborul, megállíthassam, de leértünk a földszintre, majd a kocsihoz. A táskát beraktam a hátsóülésre, majd beültem Dylan mellé. Fáj még nekem is, hogy így látom őt. A keserűség, ahogyan a kín átjárja, kiül az arcára, végül úgy 20 perc múlva leparkolt. A házat figyeltem, majd kiszálltam és a táskát is magamhoz vettem, becsaptam Dylan oldalán a kocsiajtót, hogy ne keljen annyit forgolódnia. Végül elmosolyodtam, ahogy közölte a sör dolgot.
- Rendben, köszönöm. - csóváltam meg a fejem mosolyogva, miközben az ajtóhoz léptünk, majd kinyitotta azt. De hát???
- Feltűnt. - feleltem alig halhatóan a figyelmeztetésére, majd letettem a falhoz a táskát, majd beljebb engedtem magam, leelőzve a Főnököt hatoltam be másodhegedűsként a házba.
- Elintézem. - motyogtam ennyit és mentem beljebb. Jó, Dylannél van egy mankó, de a "vendégének" ki tudja mije van. A folyosón halkan végighaladtam, majd a falhoz lapulva bepillantottam egy szobába, kicsit nagy a rendetlenség. Mégis mi a...? Akció? Aha. De most nem fogom. mégis válaszok formálódnak meg sötétben fortyogó elmém zavarosságában. Az erőszakban nincs szeretet, nincs gyengeség. Az könnyű. Megmutatni egy darabot ez esendőségünkből, elfogadni ezt mástól: az már egy teljesen más ügy. Szellemek, ártóak és gonoszak ott léteztek a mindennapjainkban. Hátra pillantok Dylanre és megálljt mutatok neki, had intézzem én, majd megyek is beljebb. Félelemmel vegyes kíváncsiság fut össze nyálként a számban, hiszen ha a Főnök azt mondja, hogy talán addig történik valami, az igenis fontos jel lehet. Már idők óta várok valamiféle végítéletre, azonban gyűlölném a világot akkor, ha ez pont itt és pont most következne be. De nem bírok tovább várni. Itt az ideje, hogy végleg pontot tegyünk a múltunkra és a feszültségtől terhes jelenre, hogy közösen építsük a jövőnk darabjait. És ez nem csupán egyetlen építőkövet jelent, nem csak engem kell elfogadjon, nem csupán a bocsánatára van szükségem. Gyakornok vagyok, igen és? Attól még most szüksége van rám. Aggódom. Hogy ne tenném? A szobába érve senki sem volt bent, ajtó mögött sem, így a folyosóra léptem és mentem tovább. Pompás. Mire nekem sikerül összekanalaznom gondolataimat, addig egy árny suhan el előttem. Ki? Mi? Csak én? Vagy ő is? Helyre fogom hozni. Micsoda groteszk poénja ez a világ mocskának. Egyszer már elbuktam. De most nem fogok. Megoldom. Csak elbírok egy betörővel...

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   2015-01-28, 12:16


Gyűlölöm az egész helyzetet úgy, ahogy van és ezt senki nem róhatja fel nekem. A történtek... amire emlékszek... amit az újság írt. Az egész valahogy nem áll össze teljessé, de persze van egy sejtésem, hogy bármi volt ott kint, talán nem mindenki őrült meg és főleg nem egyszerre. Egyelőre viszont mégsem foglalkozok a részletekkel. Nem akarom kideríteni az igazságot és főleg nem akarok saját nyomozást indítani. A legfőbb célom, hogy végre kijussak a kórház nyomasztó falai közül. Saját felelősségre persze bármikor hivatkozhatok és ezt meg is teszem minden további nélkül.
Ma pedig már készülődhetek is. Minden megvan, ami kellhet csak a táskámba tömök bele még néhány dolgot az ágy szélén ülve. Pár dolgot magyarázok Juliannek, de láthatóan eszében sincs figyelni.
- Kölyök! - szólok rá kicsit dühösen egy pillanatig, de ezúttal bennem van a hiba. Csak feszültebb vagyok a kelleténél és ennek a hely az oka, semmi más. Nem rá haragszok. De persze végül nem mondom tovább és főleg nem ismétlem el, amit eddig elmondtam. Inkább becipzározom a táskát és felnézek.
- Szerinted? - kérdezek vissza. De persze az is egyértelmű, hogy én sem tudom, hogy fogok egyelőre vezetni, majd kiderül. Most viszont önerőből állok talpra. Már eddig is próbálkoztam vele, de menni azok a rohadt mankók nélkül? Senki el nem tudja képzelni, milyen idegesítő, hogy ilyesmire rászorulok. Morgok is valamit, amikor Julian odaadja a mankót, de muszáj használnom, ha el akarok innen menni.
A táskát viszont nyomom a Kölyök kezébe és irány a folyosó majd a lépcső. Még ha időbe is telik, de egyedül jutok el a kocsiig, de végül be kell látnom, hogy csak nagy fájdalmak árán vagyok képes vezetni. Nem számít, megoldom és hamarosan már a házam előtt parkolok le. Egyszerű, egy szintes ház, bár van egy padlástér is, ahol persze csak olyan lomok vannak, mint akárhol máshol. Szerintem hónapok óta nem jártam ott fent.
- Előre szólok, nem vagyok túl jó vendéglátó. Ha van is bármi a hűtőben az maximum egy doboz hideg sör. Kiszolgálhatod magad - mondom, ahogy belépek az ajtón. Hirtelen fel sem tűnik, hogy nem volt szükség a kulcsomra, pedig az ott csörög a zsebemben. Azt viszont már nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy a szőnyeg teljesen fel van gyűrve előttem.
Azonnal működésbe lépnek az ösztöneim, az egyetlen, amit nem úgy teszek, mint bármikor máskor... nem küldöm el Juliant. Na meg persze nem nyúlhatok a fegyveremért, mivel nincs nálam.
- Kölyök... - kezdek bele, nem tudom, hogy be kell-e neki számolnom, mi folyik itt. Ahogy arról sem, hogy ha lehet ne kezdjen most nagy hangon magyarázni semmiről.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
24
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
Gyakornok
ϟ Hozzászólások száma :
171
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 04.
ϟ :



Ember

TémanyitásTárgy: Dylan + Julian   2015-01-27, 18:52

Karba font kézzel állok a kórház szobájának ablaka előtt, gondosan kimeredve a semmibe, bár valójában a várost szemlélem, mintha arra várnék, hogy a nő felbukkanásának jeleit látnám, néhány vörösen világító szempárt, esetleg bármi halk neszezését hallanám. De semmi. Néma csend van, egyedül Dylan halk pakolása szökik a fülembe. Néhány nap, de legalább van egy kép a fejemben, ezeknek a lények hovatartozásáról, de ennél több semmi. Léteznek. Igazam volt. Tudom, tapasztalatból, hogy igazat beszélek, nem mondok hülyeséget. Biztos vagyok a dolgomban. Meg kell találnom ezeket. Próbálok minden áron egy második lehetőségre is összpontosítani, mert az első sokkal nehezebb lenne mindenki számára, de mégis ott motoszkál a fejemben a titkolózás, és nem tudok nem figyelni rá. Bosszant, és csak értetlenkedve tudok szembenézni a problémával, de közben próbálom a nyugodtság látszatát kelteni. A zavaros érzések és gondolatok egy nagy maszlaggá állnak össze, amik elárasszák az elmém, és lehetetlenné teszik, hogy úgy igazán át tudjam gondolni mindezt. Gondolataim száguldoznak a fejemben, neki-nekiütődnek koponyámnak, mintha apró kis kövek volnának, és elhatározták volna, hogy megállás nélkül ostromolni fognak. Nem tudom, mennyi időbe telik elterelnem a figyelmem a gondolataimról, és a most lezajló jelenetre koncentrálni, de a Főnök szavai sikeresen kiszakítottak saját elmémből, és szemem egyenesen rávillant. Kezdek komolyan aggódni. Minden egyes idegszálam megfeszül. Ő egyáltalán nem egy nyurga alak, nem csak magas, és izmos, de roppant erős is, most pedig? Egy golyót szedtek ki a lábából és nem akar, még 4 napot bent maradni. Mindenki mást már kiengedtek, őt még bent akarták tartani, de Nem.
- Még most sem engedsz a kormány mögé? – vetem fel a kérdést, de a válasza ugyanaz lesz, mint tegnap, vagy az elmúlt egy évben bármikor. Szeretnék segíteni neki abban, hogy normális legyen. Ne kergessen árnyakat, hogy tudjon aludni. Legalább az éjszakákat. Úgy hiszem, ebben tudok is. Csak meg kell találnom a probléma forrását, mert nem természetes…A faltól elveszem a mankóját és felé nyújtom, majd felveszem a táskáját, ha kell akkor segítek neki a lépcsőn is lemenetelni. Csak hagyjuk már el a kórházat. Elég volt belőle. Segítek Dylannek, még úgy sem voltam nála.

_________________


C A L L A G H A N
J U L I A N

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Dylan + Julian   

Vissza az elejére Go down
 
Dylan + Julian
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Dylan Sprayberry
» Dylan O'Brien

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Salt Lake FRPG :: Helyszínek :: Lakhelyek :: Otthonok :: Dylan háza-