Salt Lake FRPG
 

Share | 
 

 Don't let the dead bite

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Don't let the dead bite   2015-01-29, 22:00





Nagyon is határozottan érzem, hogy nem vagyok szimpatikus a nyomozónknak. Mondjuk meg is dolgoztam érte, úgyhogy nem tudom, egy semleges helyzetben ez hogyan alakult volna, de most már nem is fontos. Én sem vagyok éppenséggel elragadtatva a stílusától, és a délelőtt folyamán is sok idegborzoló dolog rakódott egymásra, így mikor megragadja a karom, hogy kivezessen a teremből, hirtelen betelik a pohár, és úgy ellököm magamtól, hogy elveszti az egyensúlyát, és a falnak ütődik.
Először nem is fogom fel, hogy mit csináltam; mikor érzem, hogy hirtelen felkúszik bennem a düh, nem nagyon vagyok képes ok-okozati vagy hierarchikus rendszerekben gondolkodni. Csak annyi lüktet a fejemben, de az nagyon tisztán és erősen, hogy sértő és megalázó volt, amit csinált, és az ilyesmit senkinek nem tűröm el. Nem vagyok bűnöző, úgyhogy ne próbáljon meg úgy kezelni. És ne alázzon meg mások előtt.
Ez mind ott szikrázik a tekintetemben egy-két pillanatig, amíg egymásra nézünk. De az ő pillantásán is látom, hogy legszívesebben nem szavakkal válaszolna. Végre felcsillan a tűz a szemében, amit eddig hiányoltam. Mondjuk az már nem biztos, hogy jól járok vele. Látom, ahogy ökölbe szorul a keze, és azt is, ahogy végül elernyed.  Ő hamarabb észhez tér, mint én.
Az egyik kollégája odalép hozzánk, hogy megtudja, mi történt, Reed azonban nem felel neki. Még mindig engem néz, és látszik, hogy nem aludt még ki a düh a tekintetéből, de állom a pillantását. Még akkor is, ha lassan én is kezdek józanodni. A fenébe, még jó, hogy nem ütöttem meg. Nem sok hiányzott.
Reed elhessegeti a rendőrt, és megint ketten maradunk. Az előbb tisztán érződött, hogy megemelte a hangját, ahogy a fiú erősködni kezdett, de mikor hozzám beszél, a hangja ismét kimértté változik. Erőltetett nyugalmat érzek rajta, meg azt, hogy ezért a húzásért még később fogunk számolni.
- Tiszteletlenségnek – vágom rá a kérdésére. Nem fogom engedni, hogy csak az én reakciómon lovagoljon. Tudom, hogy mire gondol, de ennyire nem egyértelmű a helyzet. Ez a szó mindkettőnkre érvényes. Tiszteletlen volt a gesztus, amivel élt, és én is tiszteletlenül válaszoltam. Nem volt semmi finomkodás, semmi udvariaskodás, de nem ütöttem, csak hárítottam. Nem húzhatja rám.
Bár az utolsó mondat már inkább úgy hangzik, mintha magamat is győzködni akarnám, pedig tudom, hogy nem egyedül én vagyok a hibás. Nem is maradt semmi nyoma, bár a vállát megtapogatta, csak nincs olyan szerencsém, hogy megrándult vagy ilyesmi. Vagy nem is tud ennyitől? Igazából rohadtul nem értek hozzá.
Ismét megfogja a karom, mikor tovább irányít, és én ismét elhúzom tőle. Most már nem erőszakosan, inkább csak dacból és jelzésértékűen. A lépcsőházban aztán megérkezik a kérdés, amit a leginkább szerettem volna elkerülni. Pont a legrosszabb időzítéssel, de bizonyára ez sem véletlen. Talán egy jelzés? Hogy bosszút fog állni?
- Nagyon tudni akarja, igaz? – kérdezek vissza kicsit morgósan.
Nem válaszolok azonnal. Nem nagyon tudom, mit mondjak neki. Csak most áll össze a fejemben a kép. Hazudni nincs értelme, mert ha beérünk, úgyis kiderül. De ha most közlöm, hogy többször is bevittek már, és pont hogy verekedés, rendbontás, könnyebb testi sértés miatt, biztos, hogy az egészet a nyakamba varrja, és a tekintetében látottak alapján, még rá is tesz egy lapáttal a kedvemért. A legjobban mégis a fölényes mosolya fog zavarni, amit már most az arcára képzelek. Jobb is, hogy mögöttem halad, mert még elkapna a késztetés, hogy letöröljem onnan.
- Volt – mondom ki végül, de érződik, hogy nem jókedvemből. Többet viszont magamtól egyelőre nem mondok. Csak kilépek az utcára, és bevárom, amíg mellém ér, és közli, hogyan tovább.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Don't let the dead bite   2015-01-28, 11:57


Mondanom sem kell, nem őrültem még meg teljesen, így nem éppen tudatos a mozdulat, amikor megragadom a karját. Még úgy is lehetne mondani, hogy egész szépen vezetem magam mellett - legalábbis abban a teljes egy lépésben -, nem teljesen úgy, ahogy valami rossz bűnözőt szoktam. De ettől még persze, hogy nem helyes lépés. Hozzá sem szabadott volna érnem, hogy ne mondhasson később hatalmas baromságokat. Viszont most már késő, nem igaz? Fogtam a karját, vezettem... a következő pillanatban pedig már csak a levegőt markolom és teljesen elveszítettem az egyensúlyom. Nem tudom, az embereim mennyit láttak ebből, de most nem is számít. Ami lényeges az az, hogy a mögöttem lévő fal fog meg, egyenesen vállal. Nem hittem volna, hogy képes ekkorát lökni rajtam, de úgy tűnik nagyobb erő van benne, mint kinéztem volna. Az élére vasalt ruhák és a nagy menőség... Fene se gondolta volna, nemhogy egy dobozt felemelni, de...
De ezt nem fogom most megvitatni magammal. Ösztönből nyúlok a vállamhoz. Valahogy sikerül úgy esnem, hogy piszkosul beüssem és most eléggé hasogat. Mégsem törődök vele túl sokáig, helyette Halere nézek. A tekintetem nem éppen olyan, ahogy ezek után egy kötelességtudó nyomozóhoz illik. Nos, most csak eluralkodott rajtam a harag. A másik kezem már ökölbe szorult, legszívesebben ütnék és ez látszik is, de azt hiszem, már így is elég bajba sodortuk magunkat. Én azzal, hogy megragadtam a karját és pedig a lökéssel. Az most mindegy, hogy én léptem először és ő erre csak reagált. Őszintén? Ha kell, bármelyik emberem azt igazolja, hogy nem hibáztam.
Most viszont csak odalép az egyik, hogy megkérdezze, minden rendben van-e. Nem válaszolok, csak még mindig dühtől izzó tekintettel nézek Halere. Ha megszólal ő, akkor megteszi, ha nem, nem. Inkább csak elhessegetem a fickót, bár nem éppen kedvesen. Akaratlanul is sikerül megemelnem a hangom, aztán újra ketten maradunk.
- Ugye tudja, ezt hogy nevezik? - nem fogom kimondani, ezt is rábízom. Biztos vagyok benne, van annyi esze, hogy tudja, mit művelt és mögötte maximum egy jó ügyvéd állhatna. Ami sokat nem ér, mert meg tudjuk nehezíteni az életét. Ettől függetlenül, hosszú napja lesz ezek után.
- Menjünk és vegyük fel az adatait meg minden mást - ezúttal már tudatosan nyúlok újra a karja után, de csak megsürgetem, hogy haladjon előre, aztán elengedem. Nos, igen, nem is tudnám tagadni, hogy most már valamivel másképp bánok vele.
Amúgy is túl gyanús nekem és most itt volt ez a kis baklövése. Azt mégsem mondom, hogy az estét talán bent tölti. Végül is huszonnégy órára jogunk van, minden bizonyíték nélkül, nem igaz?
- Mondja Mr. Hale, volt már dolga a rendőrséggel?Piti kihágások? Befizetetlen büntető csekkek? Akármi? - teszem fel a teljesen ártalmatlan kérdést és csak reménykedek benne, hogy ezúttal olyan választ kapok, amivel kihúzhatom magam az apró zavaró tényről, mint az az előbbi baki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Don't let the dead bite   2015-01-27, 16:28





Érdekes ez a fickó. Nem tudom, ez a nyomozóélettel jár-e együtt, vagy személyiségéből adódóan ilyen, de mintha nem is ebben a dimenzióban élne. Belefásult volna a mindennapokba, a soha véget nem érő ügyekbe és elintéznivalókba? Vagy csak az olyan nehezen kezelhető fickókba, mint mondjuk én is vagyok? Nehéz kizökkenteni, szinte alig reagál a körülötte lévő világra.
Oké, a szekrény kidőlésén azért már felhúzta magát; végre valami. Talán pont ezért tetszik annyira ez az apró malőr, de persze erre is úgy tesz, mintha észre sem venné. Na, majd meglátjuk, meddig bírja. Ha már muszáj lesz vele töltenem a délutánomat, legalább ne unatkozzak.
Mielőtt megadnám magam, azonban elintézek néhány telefont. Reed persze végig figyel, mintha semmi más dolga nem lenne. Legalábbis mintha semmi más nem érdekelné. Pedig nem hinném, hogy az én megfigyelésemre küldték a helyszínre. A pillantását mégis szüntelen magamon érzem, ami egy idő után kezd elég frusztráló lenni.
Sosem viseltem jól, ha megfigyelés alatt álltam. Most is inkább néhány lépést távolabb sétálok, a hangomon automatikusan halkítok, és azt veszem észre magamon, hogy bármennyire is nem akarok róla tudomást venni, egyre gyakrabban tekintek felé, mintha csak azt akarnám leellenőrizni, hogy még mindig figyel-e.
Mi van ebben a fickóban, hogy még a nézésétől is feszült leszek? Nem úgy volt, hogy én szórakozom vele?
Ezt gyorsan tudatosítom is, mielőtt visszalépek hozzá. Hogy tudom-e, hogy zajlik? Sajnos nem először esek túl rajta. De mielőtt válaszolhatnék, már folytatja is tovább. Ezúttal az én szemöldököm emelkedik picit a magasba.
- Nem is hagyatkoznék szívesen az ígéreteire, Mr. Reed – sugallom egy árnyalatnyit, hogy nem ő az egyetlen, aki bizalmatlan. A következő mozdulata azonban nem tudom, miből fakad. Megragadja a karom, és a kijárat felé von, mintha egy megbilincselt rabot kísérne. Legalábbis az én agyamban rögtön így interpretálódik a jelenet.
Kell két másodperc, mire reagálni tudok, de nem több. Az első lépés után, mielőtt különösebben végiggondolnám, ösztönös mozdulatot teszek, de olyan lendülettel lököm el magamtól, hogy csodálkoznék, ha a fal, vagy bármi stabilitást nyújtó tárgy nélkül meg tudná őrizni az egyensúlyát.
Dühös tekintettel nézek rá, amit nyilvánvalóan a gőgöm indukál, de rendőr ide vagy oda, velem ne merjen így viselkedni. Nem tudom, mennyire üti meg magát, de jelen pillanatban az se érdekel, hogy hivatalos személy elleni erőszakos cselekedetnek számíthat, mit teszek. Illetve csak jóval később jut eszembe.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Don't let the dead bite   2015-01-26, 11:02


Rohadtul nem hiányzott ez az egész a mai napomba. Értem én, régi szekrény, ingatag volt, de akkor is! Lehetne annyi esze bármilyen újoncnak is, hogy akkor nem piszkálja a kelleténél jobban, nemhogy nekidől, amíg nincs mit tennie. Jó, persze nem dőlt neki, de ez már részlet kérdés, hogy miért borult a szekrény. A fő, hogy nem kicsit morgolódok miatta, de ugyan már, ki ne érezné át a helyzetem?
Oh igen, meg is van az első ember, akit láthatóan szórakoztat a kialakult helyzet. Remek. Halere nézek, de igyekszek úgy tenni, mintha észre sem venném a szája szélén bujkáló mosolyt. Ahogy arról sem veszek tudomást, hogy hiába léptem ki a szobából, a por ugyanúgy kaparja a torkom. De persze egy köhintést sem hallani tőlem. Érdekesen is néznék ki, ha sikeres nyomozó létemre itt kezdenék fuldokolni a felkavarodott portól. Talán épphogy csak megköszörülöm a torkom, aztán már mondom is a magamét, mintha az előbbi kis baki meg sem történt volna.
Az az apróság felett viszont, amint mond, már nem siklok el minden nélkül. Nem kérdezek vissza, de azért látni, hogy egy pillanatra kérdőn emelkedik a tekintetem. Úgy döntött, hogy elkísér?! Hivatalosan volt választása, nem hivatalosan pedig jön velem, mert én azt mondtam. Na meg azért, mert nem akar olyasmit a nyakába, hogy nyomozás akadályozása és hasonlók. Elég szép kis listát tudnék neki előállítani, amit kaphat csak azért, mert végül úgy dönt, hogy nem jön velem, hanem megy a dolgára és a fontos – vagy talán annyira nem fontos – találkozókra.
A telefonálás dologra aprót bólintok, de le nem veszem róla a tekintetem. Nem hallgatózok, de azért ha mégis erre hozná a nem létező szellő a hangját, nem bánnám. De végül úgy tűnik, hogy erre semmi szükség. Ezúttal nem csak én akarok gyanúsat látni a viselkedésében. Ezt még egy kezdő is kiszúrná, nemhogy én. Az a pár lépés, amit megtesz még nem is olyan nagy dolog, de a pillantások, a feszült testtartás... Mintha egy apró mosoly jelenne meg az arcomon, amit persze azonnal letörlök onnan, amikor végez a hívásokkal. Már csak az eddiginél is nagyobb magabiztosság marad.
- Nem tudom, tisztában van vele, hogy zajlik az ilyesmi? - teszem fel a kérdést szinte azonnal, majd mielőtt válaszolhatna, már folytatom is. Magamban eldöntöttem, hogy tudja és kész.
- Igyekszünk minél kevesebb idejét elrabolni, de nem ígérhetem, hogy még világos lesz, amikor kiteszi a lábát az őrsről – és azt sem, hogy az ma lesz, teszem hozzá gondolatban. Ha csak a legapróbb jelet találják arra, hogy ő volt...
Végül egy másodpercre az embereimre nézek, bólintok. Tudják, mi a dolguk és azt is, hogy nem fogok itt ácsorogni velük, amíg megpróbálják rendbe hozni, amit olyan szépen és látványosan elcsesztek.
- Jöjjön – fordulok vissza Hale felé és valami belső ösztöntől vezérelve megragadom a karját. Pont úgy, ahogy a veszélyes bűnözőkét szoktam. Erősen, határozottan és már megteszem az első lépést, mikor rájövök, hogy mi a fenét csinálok. Kicsit előrehaladtam a történésekben.
Ettől függetlenül csak elengedem, mintha semmi nem történt volna és az előttük lévő ajtó felé intek, hogy menjen előre.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Don't let the dead bite   2015-01-25, 16:41





Nem tudom, miért üldöz mostanában a balszerencse. Ha hinnék a természetfelettiben, vagy bármi hókusz-pókuszban, komolyan gyanakodni kezdenék, hogy valaki megátkozott. Az a múltkori katasztrofális találkozás Claire-rel, a botrány, most meg ez a hulla... Miért pont én fogom ki az ilyeneket? De most komolyan, mennyi esély volt rá, hogy a város töméntelen ingatlanja közül pont ezt veszem meg?
Fel is húzom magam az ügyön, különösen a nyomozó stílusán és hozzáállásán, bár azt is tudom, hogy teljesen felesleges. Ahogy az egész rendőrség is. Sosem azzal foglalkoznak, amivel kéne, ezt már megszokhattam.
Szóval az a dolga, hogy következtessen. Rendben, adom meg magam, miután egy kicsit kidühöngöm magam. Elkapom a pillantását, ami azt sugallja, hogy csak magam alatt vágom a fát, ha ellenkezek.
- Nem fogom elsírni magam, hogy autentikusabb hullára akadónak tartson – mormogom a cigimnek. – De dühöngeni még dühönghetek, ha ezt hiányolja – és ezzel egy alig látható mosolyféle suhan át az arcomon. Paradox egy szituáció, és ha nem velem történne, még viccesnek is találnám.
A következő pillanatban azonban nagy robajjal felborul a szekrény, és a rendőrök arcát látva, nagyjából ki is lehet következtetni, hogy mi történt. Atya ég, nézek lemondóan a szekrény irányába. Hát ők aztán tényleg kitűnően értik a dolgukat. De akármennyire próbálok valami haragos-fellengzős képet vágni, nem sikerül, mert vigyorognom kell. Az egész szituáció, sőt, az egész nap kezd átcsapni valami groteszk paródiába, aminek hirtelen a főszereplőjévé avanzsáltam elő, de ez a kis közjáték valahogy egy csapásra elkergeti a rossz kedvem.
De nem nézelődök sokáig, a szoba nincs a legjobb állapotban, így a borulás felkavarja a padlóra és a bútorokra leülepedett port, amit most már szinte harapni lehet a helyiségben. Miután sikerül benyelnem egy jó adagot, inkább az arcom elé emelem a sálam, és kisétálok a teremből. Csak a küszöb után állok meg valamivel. Megfordul a fejemben, hogy egyszerűen lelépek, de nem hinném, hogy ezzel megmenthetném a napomat.
A nyomozó aztán visszatér hozzám, őt láthatóan nem szórakoztatja annyira a helyzet, mint engem. Nem kommentálom neki az esetet, pedig nagy a kísértés, hogy elégtételt vegyek, de a bujkáló mosolyomból és a tekintetemből úgy is látszik, hogy mit gondolok.
- Így vagy úgy. Tetszik az optimizmusa, Mr Reed – szólítom most először a vezetéknevén, és egy hosszú pillanatig farkasszemet nézek vele. Ebből a megjegyzésből már egyértelmű, hogy gyanakszik rám, de végül is tényleg ez a dolga. Nyíltan nem vádol semmivel, de kicsit mégis olyan, mintha hadüzenetet küldött volna. – Majd meglátjuk. Most már engem is érdekel, hogy mit fog kideríteni, ezért úgy döntöttem, elkísérem az őrsre – intek felé a telefonnal, hogy elintézek néhány hívást, és részemről indulhatunk.
Felhívom a titkárnőmet, hogy mondja le a mai programomat.
- Nem tudom, legyen kreatív. Csak a rendőrséget meg ne említse. Épp elég bajom volt már belőlük... – majd lopva visszanézek a nyomozó felé, hogy biztosan kellő távolságban van-e, majd a biztonság kedvéért inkább arrébb lépek még néhány lépést. Hezitálok néhány pillanatig, de végül csak felhívok még egy számot. Fojtott hangra váltok, és közben nem tudok nem vissza-visszapillantgatni a nyomozó, a szekrény és a rendőrök felé. Ebből végképp nem akarom, hogy akár egy szót is elkapjon valaki.
Miután végzek, visszamegyek a fickóhoz.
- Szóljon, ha indulhatunk. Amennyi nyomot az emberei hagytak, nem hiszem, hogy sok dolguk akadna még – utalok az előbbi bakira, de nem kekeckedésből, inkább csak egy halvány mosollyal kísért egyszerű megállapításként.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Don't let the dead bite   2015-01-24, 21:30


Kezd egyre kevésbé tetszeni a stílus, amit megenged magának, mégsem szólok miatta egy árva szót sem. Minél nagyobb szája van, annál valószínűbb, hogy valami olyan is kicsúszik rajta, ami előrébb visz minket. Ki tudja? Ha abból indulok ki, hogy igenis a legnyilvánvalóbb a válasz, miszerint előadott egy szép és jó előre megszervezett történetet, akkor elszólhatja magát.
Egy részem talán még élvezi is, ami történik, hogy láthatóan kezdem kihozni a sodrából vagy legalábbis kibillentem egy-egy pillanatra a kellemes nyugalmából, ahol a legnagyobb baja... most komolyan az, hogy itt kell ácsorognia? Látni egy elég érdekes kifejezést az arcomon, de semmi több. Nem is kell megjátszanom, hogy teljesen hidegen hagy mennyi cigarettát szívott el, amíg rám várt és még mennyit fog, ha azt mondom, hogy itt vagy az őrs várótermében marad, amíg mindent fel nem számolunk és fel nem veszünk tőle egy elfogadható, hivatalos jegyzőkönyvet.
- Az a dolgom, hogy következtetéseket vonjak le. Minél hamarabb, ha már eddig húztam az időt - nézek rá sokat mondóan, egy leheletnyit dühösebben, mint megengedhetném magamnak. - Én csak azt mondtam, hogy akiket eddig láttam hullára akadni kiborultak, dühöngtek, sírtak. Vagy legalább üres tekintettel néztek és elemezték az új barátságukat az áldozattal - mostanra persze már pont úgy beszélek, mintha az előbbi kis kilengés meg sem történt volna.
- Viszont előrébb vagyunk vele, hogyha a magáén kívül másét találjuk rajta. Nem mondjuk két ismeretlen emberét - jegyzem meg, pedig nem lennék köteles neki magyarázkodni. Hogy miért teszem? Na azt meg nem tudnám mondani, de nem is számít, tekintve, hogy a következő pillanatban...
- A k*rva életbe! - fordulok azonnal a hang felé és nézek az emberemre, aki most láthatóan próbál láthatatlanná válni. - McKenzie! - jön a folytatás és már hallani a hangomban, hogy ezért még számolok vele. Értem én, hogy nincs velünk évek óta, de akkor is! Hogy nem lehet vigyázni egy rohadt szekrényre?!
- Egy perc - szólok oda Halenek, aztán már ott sem vagyok. Persze nem itt fogom megtartani a kiselőadást, csak megkérdezem, hogy mi az isten történt. Nem tehet róla, épphogy hozzáért a szekrényhez, ki volt törve a lába... meg hasonló magyarázatok. Inkább nem is mondok neki semmit, csak láthatóan dühösen indulok vissza. Legalább a többi tudja, hogy mi a dolga.
- Szóval, Mr Hale - kezdek bele, ahogy megmasszírozom az orrnyergem. Igen, ez a kis baki egyértelműen nem hiányzott a mai napomból. - Sajnálom, bármilyen sürgős dolga van, de jobb, ha lemondja. A ma délutánt az őrsön tölti így vagy úgy. Jó esetben csak az ujjlenyomatok, jegyzőkönyv és egyéb papírmunka miatt - nem vádolom én meg, eszemben sincs, azért még megüthetem a bokám. Egyszerűen, ártalmatlan megjegyzés, semmi több.
- Azt javaslom, mondja le a programjait, addig hagyok magának egy kis nyugalmat - és tényleg teszek oldalra pár lépést, bár azért nem megyek túl messzire. Ha megerőltetném magam, hallanám mit mond a telefonba.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Don't let the dead bite   2015-01-24, 01:23





Úgy ízlelgeti a nevem, mintha épp azon töprengene, hogy hol hallotta már ezelőtt. Na, ne. Nem lehet ennyire kicsi a világ. Már csak az hiányzik, hogy kiderüljön, mennyi rendőrségi ügyem volt eddig. Ezt tudva, biztos minden épeszű zsarunak eszébe jutna, hogy mi van, ha ez is az én művem.
Ahogy erre gondolok, az arcomon átsuhan egy kis aggodalom. Ez eddig még eszembe sem jutott, de hamar megnyugtatom magam, hogy erről szó sem lehet. Ez most egy teljesen semleges ügy, ahol nem vádlott vagyok, sőt, a gyanú legkisebb árnyéka sem vetül rám, hiszen semmi közöm az egészhez. Ez nyilvánvaló. De bizonyára a fickó is így gondolja, így kell, hogy gondolja, hiszen semmi olyasmi nem látszik rajta, ami az ellenkezőjéről árulkodna. Nyugi, Benjamin. Ne legyél paranoiás.
Azt viszont már jól látni, hogy nem tetszett neki a megjegyzésem, de nem baj. Most már legalább egálban vagyunk. Ennek ellenére a stílusa nem változik, legalábbis nem lesz csípősebb vagy tárgyilagosabb az eddiginél. Tehát nem egy lobbanékony típus. Ez jó.
A következő kérdése hallatán viszont egy árnyalatnyit feljebb csúszik a szemöldököm. Hogy sietek-e? Mégis mit gondol?
- Engem nem azért fizetnek, hogy szekrények mellett ácsorogjak – mondom pontosan úgy, hogy abból érezhető, nem tolerálom annyira ezt a fajta ironikus hangnemet, és a kezemmel akaratlanul is a szekrény felé gesztikulálok, de még mindig igyekszem fenntartani a látszatot, hogy teljesen nyugodt vagyok. Nem ér annyit ez az egész kicseszett helyzet, hogy felidegesítsem magam miatta. Az semmiben nem segít.
Igazából még tetszik is, ahogy bevédi az embereit. Mindig is kedveltem az olyan főnököket, akik kiállnak a beosztottjaik mellett, és talán ez az oka annak is, hogy inkább nem mondok rá semmit, de attól még megvan a véleményem. Na persze. Mért nem mondja rögtön, hogy a semmit, azt nagyon jól csinálják.
- Nem szoktam hobbiból hullákat tapogatni – jegyzem meg, miután közli, hogy engem akartak távol tartani a testtől. Valamiért olyan érzésem van, hogy a fickó teljesen hülyének néz, és azt nagyon nem szeretem. Miért fogdosnám? Elég volt egyszer hozzáérni.
A következő mondattal viszont még erre is rátesz.
- Hogy jól viselem? – kérdezek vissza, mint aki nem jól hallotta, vagy inkább nem hisz a fülének. Bevallom egyre nehezebb a nyugodt zónában tartanom magam. – Nézze, nem tudom, mit gondol, de cseppet sem vagyok feldobva, hogy vettem egy lakást, aminek a szekrényében egy hulla ücsörög. Ahogy attól sem, hogy mostanra két megbeszélést is sikerült lekésnem emiatt a szarakodás miatt. Egy fél doboz cigit elszívtam, mire egyáltalán megérkezett, úgyhogy, ha megkérhetem, ne vonjon le következtetéseket arról, hogy hogyan fogadtam.
Na, tessék. Ha így folytatjuk, nemsokára tényleg remegni fog a kezem. De nem a hullapániktól, hanem az idegességtől. Jó, hogy nem egyenesen azzal jön, hogy én nyírtam ki a fickót. Vagy az a következő lépés?
Bárhogy is van, inkább megpróbálok megnyugodni, leveszem a tekintetem a pasasról, az ujjaimmal rutinszerűen hátrafésülöm a hajam, és inkább visszafordulok az ablak felé. A kezem a zsebembe kormányozom, és kiveszek egy újabb szálat.
- Ezzel nem fognak kizárni a gyanúsítottak közül – teszem hozzá most már nyugodtabb hangon, és meggyújtom a cigit. – Rajta van az ujjlenyomatom. Nem is egy helyen.
Hogy milyen arcot vág, azt nem látom, de azt hiszem, jobb is. Nem tudom, nem akartam ilyen stílusban beszélni vele, de most már mindegy. Így alakult, kiprovokálta. Nekem meg szar napom van. És úgy tűnik egyre csak szarabb lesz.
A nyomozó utolsó mondatát azonban már nem hallom, mert elnyomja egy váratlan, de annál hangosabb puffanás. Hátra fordulok, de szinte azonnal köhögni kezdek a torkomba tóduló portól, ami a levegőben kavarog. Mi a frász volt ez?



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Don't let the dead bite   2015-01-23, 17:13


Hogyha az utcán találkozok a pasassal biztos még egy pillantást sem vetek rá. Nem lenne gyanús, maximum azt mondanám rá, hogy siető üzletember, aki hozzászokott, hogy minden úgy történik, ahogy ő akarja. Nem okozok nagy meglepetést, ha azt mondom, általában utálom az ilyen embereket. Akik azt hiszik, hogy körülöttük forog a világ, esetleg még azt is ők szablyák meg, merre forogjon. De vele egyelőre nincs bajom. Mármint azon kívül, hogy jó szokásomhoz híven abból indulok ki, hogy ő tette. Annyi eszem persze van, hogy bizonyíték nélkül nem vádolom meg nyíltan. Sőt, még csak ki sem lehet olvasni a tekintetemből, hogy mit gondolok. Egyszerűen én így szoktam elindulni az ügyön. Kizárom a teljesen nyilvánvaló és szinte már őrülten egyszerű válaszokat. Onnan aztán már szépen lehet haladni.
- Szóval, Mr Hale - motyogom, mintha csak azt próbálnám meg kitalálni. honnan ismerős a neve. Az igazság? Életemben nem hallottam még, de azon már elgondolkozhatok, hogy miért esett nehezére elmondani a teljes nevét.
Nem mondanám, hogy jó pont, az viszont egyértelműen nem tetszik, amikor szóváteszi, hogy nem kapkodtam el. Egy pillanatra villan a tekintetem, de semmi több. A szavak, amiket mondok, teljesen átlagosan jönnek.
- Csak nem siet valahova? - nem is kell igazából válaszolnia. Jobban is teszi, ha inkább hallgat, mert még pár apró megjegyzés és a mérleg nyelve egyértelműen a bűnös felé billen majd. Na nem mintha ettől lenne bizonyítékom, egyszerűen csak még jobban kutatnék, hogy találjak ellene valamit.
- Annyi volt a dolguk, hogy magát és bárki mást távol tartsanak a hullától, mielőtt minden lehetséges nyomot összebarmolnak - még ha nem is mondom ki nyíltan, szerintem jól végzik az embereim a dolgukat. Hiszen őt távol tartották a továbbiakban az új barátunktól. Vagyis minden a legnagyobb rendben.
- Soha nem talált még hullát. Ahhoz képest, teljesen jól fogadta. Se remegő kéz vagy hang... - nézek rá most már egy pillanatig egyértelműen gyanakodva. Nos, tény, nem sok embert láttam, aki ilyen nyugodtan fogadta volna a felismerést, hogy egy hulla mosolyog - vagy éppen vicsorog - rá a szekrényből.
Ezt viszont nem részletezem, inkább végighallgatom a történetét, hümmögök párat, de még csak nem is jegyzetelek. Átlagos sztori, nem olyan nehéz megjegyezni. Akkor meg miért jönnék a formaságokkal?
- Ugye megérti, hogy nekünk pedig ujjlenyomatot kell vennünk. Csak, hogy kizárhassuk a gyanúsítottak közül - az, hogy mosoly vagy grimasz van az arcomon, nehéz eldönteni, de legalább emberi érzelem. Még ha különös is.
- Pár percen belül itt lesz egy másik kolléga, aki beviszi. Esetleg bejöhet velem. Vagy egy órán belül önszántából besétálhat. Nem kötelezzük semmire, de így lenne a tiszta - nézek rá kérdő tekintettel, megadva neki a választás lehetőségét. Nem mondhatja, hogy egy utolsó rohadék vagyok, amiért megszabom, mit tehet és mit nem. Végül is, hivatalosan, semmivel nem vádolom.
- Ha ezeken a formaságokon túl vagyunk, még ma eltüntetjük innen a kis barátunkat - intek a fejjelem a szekrényben lapuló fickó felé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Don't let the dead bite   2015-01-22, 17:47





Mire a rendőrök megérkeznek, elfüstölök még néhány szálat. Van rá időm. Bezzeg, ha értem jönnek, nem szokott ilyen sokáig tartani. Néha még lelépni sincs időm előlük, pillantok az órámra kissé türelmetlenül. De most, lassan egy óra is eltelt, és ez a villámlábú hadsereg még mindig nincs sehol. Pedig nekem is lenne dolgom, nem tudom, meddig fog tartani ez az egész huzavona.
Vagyis pontosítok. Három ember már megérkezett, de nem megyek velük sokra. Nemhogy elvinni nem akarják a fickót, hozzá sem nyúlnak. Csak azért küldték őket, hogy biztosítsák a terepet. Én persze így sem léphetek le, meg kell várni a nyomozót.
Végre be is fut az illető, csendben figyelem az ablakból, ahogy kiszáll, és azt is hallom, amikor belép a szobába, de nem sietek üdvözölni, még csak meg sem fordulok, majd megtalál, ha akar. Így is van.
- Hale – bököm a mondandója után, elnyomom a csikket, és felé fordulok. Remélem, megelégszik ennyivel, ami azt jelentené, hogy ez egy szimpla beszélgetés, és nem az adataimat akarja felvenni. Nem vagyok egy szentlélek, de utálnám, ha engem gyanúsítana. Most komolyan. Ezzel?
Miközben bemutatkozik, és elhadarja, amit már amúgy is tudok, végigmérem a pasast. Egy jó tízessel idősebb lehet nálam, bár a nyomozói ranghoz ez nem túl sok. Mondhatni fiatalnak számít a szakmájában. Ennyire jó lenne? Az ára viszont ennek is megvan, az arca komor, nem mondom, hogy elgyötört, de nem sok életkedvet látok rajta, a haja pedig máris őszül. Nem biztos, hogy tudni akarom, mi mindenen van túl.
- Már nagyon vártuk – teszek egy csöppnyi utalást a késésre, de most már nem is érdekel, csak végezzünk hamar. A hangom nem mogorva és nem is ellenséges. – Tudta, hogy az emberei teljesen tehetetlenek maga nélkül? A helyében még ma kirúgnám mindet – mondom csak úgy, üdvözlésképp. Nyilván parancsot teljesítenek, méghozzá nagy valószínűséggel pont az övét, de akkor is. Még nézni sem szeretem a funkciótlanságot. Nekem már ez az üres óra is fájt.
- Ami azt illeti, még sosem találtam hullát – jegyzem meg egyszerűen, és rápillantok, az arcom semleges, épp azt latolgatom, hogy megkönnyítsem-e a dolgát. Úgy tűnik, az előbb nem tévedtem sokat, a stílusa tükrözi mindazt, amit az előbb leolvastam róla, de inkább nem húzom egyikünk idejét sem.
- Ma reggel vettem meg ezt a lakást, de meglepetésvendégre nem számítottam. Egészen véletlenül bukkantam rá... – jut eszembe közben, hogy ha nem rángatom ki ezt a szekrényt, ki tudja, mikor derül ki a dolog. Azt sem tudnám megmondani, hogy miért tettem, vagy hogy mért pont ez előtt álltam meg. – De akkor is ugyanígy festett – intek a fejemmel a szekrény felé.
- Valahogy meg kellett néznem, hogy tényleg halott-e – nézek rá úgy, mintha a világ legevidensebb mondata hagyná el a számat. – A vételi szerződés egyik példányát kitettem az asztalra, most pedig, ha nincs több kérdése, örülnék, ha a továbbiakat az előző tulajdonossal intéznék el. Mikorra tudnak végezni vele? – akasztom a nyakamba a sálam, és a válasza után feltett szándékom indulni. Hosszú lesz még ez a nap.





A hozzászólást Benjamin Hale összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-01-24, 02:14-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Tartózkodási hely :
SLC
ϟ Foglalkozás :
Nyomozó
ϟ Hozzászólások száma :
202
ϟ Csatlakozott :
2014. Nov. 14.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Don't let the dead bite   2015-01-14, 10:02


Nem hiszem, hogy túl sok ember van a földön, aki ujjongani tudna örömében, amiért hírt kap: talált hulla egy szekrényben. Az én szám mégis egy pillanatig mosolyra húzódott, amint megkaptam a sebtében összedobott jegyzetet. Nagyjából átböngészem, de csak pár alap adat van rajta. Röviden? Hogy hol találom a hullánkat. Egyelőre amúgy sem érdekel több, úgyis mindent jobban szeretek személyesen hallani, minthogy valami olvashatatlan írást böngésszek.
Az viszont biztos, hogy hulla nem megy sehova, így én sem kapkodom el. Persze kiment pár ember, hogy biztosítsák a lakást, főleg a szobát, hogy ha még létezik ott bizonyíték vagy nyom, ne tegye tönkre a bejelentő fickó. De én... én még megiszom a kávém és csak utána indulok. Úgy megyek be a lakásba, majd a szobába, hogy csak a kiküldött embereimmel beszélek és megnézem magamnak a legújabb barátunkat. Most mondjam, hogy tipikus? Hogy ennél jobb helyet is lehetett volna találni szegénynek, minthogy becsavarják egy lepedőbe és benyomják a szekrénybe? Motyogok pár szót, kiosztok pár feladatot, aztán már kérdezem is Larrytől, hogy ki telefonált nekünk. Int a fejével én pedig nagy léptekkel indulok is meg a pasas felé.
- Üdv Mr...? – hát igen, én így szoktam kiszedni belőlük az alap adatokat. Még kérdeznem sem kell, általában kiegészítik maguktól. Az udvariasságot közben persze eszemben sincs túlzásba vinni. A kedvességet meg főleg nem. Inkább felmutatom a jelvényem és jöjjön a szokásos szöveg.
- Reed nyomozó vagyok a Salt Lake... - satöbbi satöbbi. Próbálok nem unott arcot vágni az egészhez és ez is csak azért sikerül, mert közben komolyan őt magát vizsgálom. Ugye, mindenki gyanús alapon az ember nem tévedhet túl nagyot. Hát én is így állok hozzá. Ő volt és most elő fog állni valami - szerinte - igazán hihető történettel.
Pedig ha egy kicsit jobban bíznék az emberi jóságban, könnyedén rávágnám, hogy nem ő tette. Nem egy lecsúszott drogos ez biztos és a legfőbb indok. Nem mocskolná be a kezeit egy ilyen piszkos munkával. Viszont megkérhetett valakit, hogy intézkedjen helyette. Hm.
- Kérdezzek, vagy tudja, mi jön ilyenkor? - nos, talán kicsit morgósabb vagyok a kelleténél, de tényleg nem tehetek róla. Julian az idegeimmel játszadozik és az alváshiány is egyre jobban betesz nekem. El lehet nézni, hogyha morgolódok kicsit.
A lényeg, hogy valahogy kiszedem belőle a történetet, de persze nem bírom megállni, hogy ne szóljak közbe. Pont én maradnék ilyenkor csendben? Az egyetlen alkalom, amikor igazán beszélek.
- Hozzáért a testhez, igaz? - jön az első komoly kérdésem és ebből már egyértelmű, hogy akkor nem fog innen elsétálni. Ujjlenyomat és miegymás és miután kizártuk, hogy ő tette volna a két kezével... na majd utána megkeressük a valódi elkövetőt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
29
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Don't let the dead bite   2015-01-13, 17:13





- Ezzel meg is volnánk – nyitok elégedetten ablakot, méghozzá azt a szép, régi, kétszárnyút, ami annak a lakásnak a picike erkélyére vezet, amit épp az imént vásároltam. Nagyot szippantok, mert idebent még kissé fanyar a levegő, de ki nem megyek, inkább megfordulok, és még egyszer végigbogarászom a szerzeményemet. Már most imádom. Nem tudom elhinni, hogy ilyen olcsón megváltak tőle, de úgy tűnt, az előző tulajt nem nagyon érdekelte az értéke. Semmi üzleti vagy művészi érzék nem szorult abba a némberbe.
Rágyújtok, és ahogy ráérősen lépkedek a falak közt, a lehullott vakolat meg-megroppan a talpam alatt, nincs a legjobb állapotban a kicsike, ez tény, de hát nem is ezért választottam. Szinte gondolkodnom sem kell, már most látom magam előtt, hogy hogyan fogom újjá varázsolni. A végén nem is lesz szívem megválni tőle, mosolyodok el halványan a gondolatra, és random megállok az egyik szekrény előtt. Ez sem épp mai darab lehet, megpróbálom kinyitni, de úgy tűnik, szorul az ajtaja. Jobban nekiveselkedek, már szinte rángatom, amikor a fogantyúja végül a kezemben marad, de sikerül kinyitnom a szerkezetet. A nyikorgás egészen az agyamig hatol, de ettől eltekintve kíváncsian hajtom ki az ajtót, lélekben már mindenféle pókra, egérre, kincsesládára felkészülve, de attól, ami fogad, rögtön hátrahőkölök.
- Mi a... – kezdem első meglepetésemben, és a kezemből nagyot koppanva kiesik a törött markolat, de félúton bennem akad a mondat. A szekrényben ugyanis egy félmeztelen fickó ücsörög.
Arccal a fal felé fordulva, félig-meddig bebugyolálva valamibe.
- Uram... – próbálkozok bizonytalanul, de a tudatom mélyén már most ott lappang a gondolat, hogy hullára akadtam. Csak hogy színesebb legyen a napom.
Meglepő módon nem válaszol, én pedig felsóhajtok, és végül ráveszem magam, hogy odalépjek hozzá. Megbökködöm a vállát, de semmi. Majd egy grimasz kíséretében magam felé fordítom, megvizsgálom a csuklóját, meg a pulzusát, de nincs mit tenni. Tényleg hulla. Büdösnek legalább még nem büdös.
Felegyenesedek, és kelletlenül kihalászom a zsebemből a mobilom. Nem kedveljük egymást annyira a rendőrséggel, de muszáj idehívnom őket, hogy elvigyék innen. Ha én hajítom ki valamelyik konténerbe, még a végén rámfogják, hogy én nyírtam ki.
Míg kicsöng, kifújom az utolsó slukkot, és elnyomom a cigit a szekrényen. Ezek után úgyis kizárt, hogy itt marad. Majd ahogy felveszik, röviden vázolom a lényeget.
- Rimmer 23. Azt hiszem, találtam egy hullát.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Don't let the dead bite   

Vissza az elejére Go down
 
Don't let the dead bite
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Salt Lake FRPG :: Helyszínek :: Belváros :: Irodaházak-