Salt Lake FRPG
 

Megosztás
 

 A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Francesca Lanzi


Francesca Lanzi

ϟ Hozzászólások száma :
47
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 13.
Boszorkány

A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty
TémanyitásTárgy: Re: A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben   A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty2015-04-26, 17:46

Nem lehet nem észrevenni, hogy bár a keze elég ramaty állapotban van, de azért, ahogy mi mondani szoktuk, összességében nagyon is jól van a legújabb páciensem. Nem hiszem, hogy ebben tévednék, hiszen szinte érzem magamon a pillantását.
De nem ez az első ilyen eset éltemben és valószínűleg nem is az utolsó. Ezt is kell kezelni.
A bókra elmosolyodom.
Köszönöm. Bár szerintem azzal jár jobban, hogy ráadásul még a kezem sem reszket.
Végtére is talán többet számít az, az ő szempontjából, aktuálisan, most, hogy még értek is ahhoz, amit csinálok.
Bár ha neki segít menet közben, hogy legelteti rajtam a szemét, hát csak tegye nyugodtan, azzal még nem árt senkinek. Ha ez eltereli a figyelmét a kényelmetlenségekről, én nem sértődöm meg rajta.
Sőt pont ezért szeretek beszélgetni is az ellátás közben, már ha a beteg is benne van a dologban, mert persze az emberek nem egyformák, van, akinél bejön ez az elterelés, másnál meg nagyon nem.
A kérdésére felnézek.
De, de előfordult. Legszívesebben tomboltam volna. Csakhogy az sem segített volna, mert ami már megtörtént, azt többé nem tudom meg nem történtté tenni még én sem. És ha szabadon engedtem volna a dühömet, akkor azt ártatlanok is megszenvedték volna. Azt pedig nem akartam.
Ez a helyzet. Megtehettem volna, hogy lángba borítom Alessandro kúriáját, de mi lett volna, ha ott egy ártatlan cseléd is, vagy bárki más, akinek nincs köze az üzelmeihez? Azzal nem igazán tudtam volna megbékülni, ha a bosszúmnak egy ártatlan is áldozatául esik. Nagyi sem arra tanított, hogy minden áron tapossak el mást. Így nem engedtem szabadon az erőmet, inkább én jöttem el.
Az újabb kérdésére átgondolom még egyszer.
Ha most itt felbukkanna? Hmm? Nem tudom, így két év után, ha csendben maradna, nem szólna, rám se nézne, azért átgondolnám, mert annyit nem ér, hogy miatta kerüljek börtönbe. De ha még provokálna is, akkor lehet, tennék valamit, ha viszont támadna, rám, vagy valakire, aki fontos, akkor megkapná keményen, ami jár neki. Akkor már mondhatnám, hogy önvédelem volt.
Eszembe jut Andrew érvelése. Akkor már mondhatnám, akkor már hinniük kellene nekem. De ugyanakkor nem akarnám megkockáztatni, hogy az a szemétláda bárki közelébe is kerüljön, aki kicsit is fontos nekem.
Nem ér annyit az a rohadék!
Megcsóválom picit a fejem, és a szemébe nézek.
Nem, ennyitől még nem.
Halkan elnevetem magam.
Látja, ebben meglehetősen biztos voltam. Különben mi értelme lett volna annak, hogy önként a karjaink közé sétált?
Plusz, ha valamit komolyan akarna, ha hirtelen tombolni kezdene, meg tudnánk fékezni, vannak biztonságiak, sőt egy ügyeletes járőr is rendszeresen posztol a balesetin, még akkor is, ha legtöbbször nem villogunk a jelenlétével. Meg persze itt vannak az én képességeim is.
Mosolygok, de közben újra a kezére nézek.
Szeretek, jó hely, érdekes a munka, a közösség is jó, és nem, nem mindig, sokat vagyok nappal is, ahogy a beosztás hozza – válaszolok a kérdésére.
Igaz, Francesca – bólintok, miközben a kezét tisztogatom. Furcsa, de a kézsérülések ellátásának ez az egyik kritikus pontja, hiszen annyi kórokozó él a kezünkön -, jól emlékszik. Mindjárt készen vagyunk a nagyjával…
A csipesszel finoman érintem a sebét, talán az ellenfele ruhájáról került bele némi textil, mert két apró kékes szálat szedek ki és teszek óvatosan egy tiszta gézlapra.
Nem is olyan vészes, nagyon ügyesen csinálja, Ben! – dicsérem halkan. – Még egy picit bírja ki, aztán kap egy ideiglenes kötést, és jöhet a röntgen. Nem lenne jó, ha nem készülnénk el vele, mire a doktor kijön a műtőből.
Újra bevetem a csipeszt és még egy kis szövetszálat sikerül kiszednem, majd jó bőven fertőtlenítőt öntök a férfi sebeire, aztán óvatosan steril lapokat fektetek rá.
Felnézek rá újra.
Ebben is van igazság. Nem félhetünk állandóan, nem remeghetünk. Aki mindig csak elbújik, amellett végül elmegy az élet.
Elmosolyodom.
Milyen egyéb hajlamaimra is célzott? – pillantok rá a pilláim alól. A gézpólya még a kezemben, ha nagyon durva lenne, le tudom hűteni, bár inkább azt hiszem, hogy csak csipkelődő lesz, vagy évődő.
Nem hinném, hogy valami útszéli bunkó, eddig is egész rendes volt.
Vissza az elejére Go down
Benjamin Hale


Benjamin Hale

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
35
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :
A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Tumblr_nd3eejq_J181qamybzo3_250
Ember

A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty
TémanyitásTárgy: Re: A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben   A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty2015-04-01, 15:04




Azt gyanítom, ez az esti meglepetés-sorozat és hirtelen adrenalinlöket teljesen felbolygatta az érzékeimet. Mással nem tudom magyarázni, hogy hajszál híján máris majdnem kikezdek az éjszakás nővérrel, aki épp a segítségemre siet, és azon fáradozik, hogy ellássa a sérülésem. Talán csak azzal, hogy igézően szépek a szemei, és összességében pont a zsánerem. Hosszú, barna haj, vékony alak, hosszú combok. Örülök is, hogy terel.
- Nem először járok itt – jegyzem meg mintegy mellékesen. – De ilyen csinos nővérrel eddig még nem találkoztam – tartom rajta továbbra is a tekintetem, ahogy halvány mosollyal hozzáteszem. Magam sem tudom, minek szánom, de miért is gondolkodjak ezen? A bókot így is-úgy is megérdemli.
Kíváncsi pillantásából ítélve és a kérdései alapján, úgy tűnik, beszélgetni szeretne, és én is egyre kevésbé érzem a mellkasomon ülő feszültséget, így nem ellenkezek. Csupán apró szünetet tartok, majd folytatom.
- Magával nem fordult még elő, hogy pár percen belül olyan erős hatások érik, hogy hirtelen úgy érzi, össze kell rombolnia valamit, hogy a világ ismét a helyére billenjen? – kezdem óvatosan, merengőn, miközben a pillantásom közte és a kezem között ingázik. Szeretem figyelni, hogy mit csinálnak velem, nem vagyok az a nyugton-csendben ücsörgős fajta, aki oda sem néz, miközben ellátják a sérülését, vagy legyen az akár egy egyszerű vérvétel, injekció, bármi.
Kíváncsi vagyok, mit válaszol. A tekintetemben, amikor ránézek, benne is van egy kis érdeklődő várakozás. Csak a válasza után megyek tovább, és konkretizálom kicsit jobban a helyzetet.
- Például, ha olyasvalakivel találkozik össze, aki a múltban jelentős nyomot hagyott az életében, és aki iránt olyan intenzív haragot érez, amit az adott helyzetben nehéz mederben tartani. Pláne, ha közben provokálják is – húzódik a szám egy megfejthetetlen félmosolyba, ahogy újra felrémlenek előttem a történtek. Nem egyszerű megállapítani, hogy milyen érzelmek is rejtőznek mögötte, egyszerre van benne egy csalódott fintor és kesernyés önirónia. De csak egy pillanatra.
- Igen, hajlamos vagyok megfeledkezi a szakértő pillantásáról. – Most már igazi a mosoly, ami az arcomat színezi. Nyilván az első pillanattól kezdve tudja, hogy verekedésből jövök. – Remélem, ettől nem gondol egy kezelhetetlen, lépten-nyomon balhékba keveredő fickónak.
Bár azt nem mondanám ki egyértelműen, hogy csakugyan nem vagyok az.
- Ne aggódjon, nem óhajtok kárt tenni sem önben, sem a szeretett kórházában – villan egy kis huncutság a szememben. De miután megelőlegezem, azért rá is kérdezek. – Szeret itt dolgozni? Mindig éjszakai beosztásban van?
- Cserében viszont maga se tegyen kárt bennem, Francesca, igaz? – hirtelen nem is vagyok biztos, hogy jól emlékszem a nevére. Olyan gyorsan elém libbent, bemutatkozott, majd felajánlotta, hogy megvizsgálja a kezem. Persze csak viccelek, a szememen egyértelműen látszik, de azért elég gyanakvóan pislogok a körülöttem heverésző szerszámokra. A fertőtlenítőre pedig sosem lehet eléggé felkészülni. Valahányszor itt kötök ki, mindig azt hiszem, hogy már hozzászoktam, rutin művelet, meg sem fog kottyanni, de mikor megérzem a hatását, legszívesebben most is visszahúznám tőle a kezem, az arcomon azonban egy halovány hunyorításon kívül semmi sem látszik mindebből. Nem kellemes, de ki lehet bírni. Van rosszabb is. Ha már macsó dumát nyomok, viselkedjek is úgy, nem igaz? Csak elmosolyodok, mikor ő is szóba hozza.
- Én is utálom ezt az „aki mer, az nyer” szöveget. Nem elég, hogy ordít róla a sablonosság és a fantáziátlanság, még takarózni is gyakran szoktak vele – fejem ki neki a véleményemet. Nem is tudom, miért. Nem szoktam ennyire közlékeny lenni, de valami mintha arra ösztökélne, hogy beszéljek hozzá, és nincs is olyan érzésem, hogy fel fogja használni ellenem a titkaim. – Az alapjaiban viszont hiszek: Ha nem vagy merész, nem is élsz igazán.
A figyelmem nem kerüli el, ahogy megnyalintja az alsó ajkát, azt a meggyszínűt, amit én is olyan könnyedén megkívántam az előbb, és ami azt illeti, most sem kellene sokáig győzködni egy kóstolóról. Viszont már veszi is elő a csipeszt, és a szavai ismét terelik a figyelmem.
- Tehát szadista énje is van? Ezt jó tudni – csipkelődök vele egy kicsit. – Egyéb hajlamait is a betegeken szokta kiélni?



Vissza az elejére Go down
Francesca Lanzi


Francesca Lanzi

ϟ Hozzászólások száma :
47
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 13.
Boszorkány

A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty
TémanyitásTárgy: Re: A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben   A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty2015-03-22, 23:03

Hallom, ahogy a nyomomban lépked, követ a vizsgálók felé. Míg egy sötét utcán ideges lennék a léptei zajától, főleg mióta megtámadtak, itt inkább megnyugtat és nem zavar.
Ahogy az sem zavar igazán, hogy magamon érzem a tekintetét. Világos, hogy engem néz, mert mégis ki mást nézne itt? Én vagyok az, aki egyáltalán szólt hozzá, és akitől a jelen pillanatban figyelmet kap.
Ami, valljuk be, az ő szempontjából nagyon nem jó, elég kiszolgáltatott érzés lehet, egy cseppet sem kellemes. Tisztában vagyok ezzel, de sajnos, nem tudok varázsütésre változtatni a dolgokon. A szakorvos kevés, így az idejük sajnos nagyon be van osztva, hosszú távon és mindent egybevetve úgy járunk a legjobban, ha ők akkor jönnek, mikor már tényleg rájuk van szükség. Illetve a betegek járnak így a legjobban, globálisan, mert így többet tudnak megnézni. Azt pedig tényleg nem nekik kell megkérdezniük, hogy van-e valakinél igazolvány, meghasonlók. A sebek első fertőtlenítését, meg a tisztítást is ránk lehet bízni ilyen esetekben, ahol a beteg a saját két lábán sétál be. Mert természetesen egész más a helyzet akkor, ha valakit szirénázva hoz a rohamkocsi.
De szerencsére Mr. Hale-nél ilyesmiről szó nincsen. Ez nem jelenti azt, hogy ő ne lenne fontos, vagy az ő sérülése ne számítana ugyanúgy, mindössze annyit tesz, hogy a sürgősségi sorrendben nem ő az első, összehasonlítva egy lőtt sérülttel, mondjuk.
Ezt persze sokan nehezen értik meg, és valóban nem is egyszerű elfogadni, hogy vannak mások is, adott esetben akár súlyosabb állapotban. Jelen esetben ez a valaki délután óta egy gyári munkás, akinek a futószalag kapta el a kezét, rajta dolgozik most a kézsebész a műtőben. Természetesen ezt nem kezdem ecsetelni a fiatalembernek, sőt, remélem később se lesz rá szükség, hogy érvként kénytelen legyek ezzel lehűteni az izgágaságát, hanem szép nyugisan kivárja majd a sorát, annak tudatában, hogy vele foglalkozva volt és előkészítették a szakorvosi vizsgálatra.
Mázli, hogy Mr. Hale tényleg nem akadékoskodik, gyanítom, nem most kerül be először a sürgősségire.
Rutinos versenyző a pályán, ahogy mondani szokás. Ugyanakkor kicsit mintha zavarban lenne attól, hogy a segítségemet kell kérnie, mert a sérült kezével nem tudja előpecázni az iratait. Pedig nem nagy ügy.
Igaz, hogy ilyen közelről remekül érezni az arcszesze illatát, de nem azért vagyok most itt, hogy azon gondolkodjak, ez vajon cédrus-e. Igazából ugyanis teljesen mindegy. Jóképű fiatal fickó, de én nem szoktam munka közben felszedni senkit. Van, akinek megy, nekem nem.
Még akkor sem, ha mélyen a zsebében kotorászom az iratai után és közben úgy néz rám, mintha meg akarna kóstolni.
Rutinosnak? – kérdezem felvont szemöldökkel, de a dicséretére csak biccentek egyet köszönetként.
Miközben ügyködik, hallgatja Mr. Hale, Ben történetét.
És ha kérdezhetem mivel dühítették fel ennyire? – kockáztatom meg a kérdést valamiféle udvarias formában, de persze azért így is egyértelmű, hogy kíváncsi vagyok.
A verekedés részt meg nem nehéz kitalálni az öklei állapotából – Teszem hozzá halkan.
Csak felvonom a szemöldökömet arra, hogy veszélyes.
Remélem, itt azért nem akar próbálkozni, ha valaki feldühíti, mondjuk például én, mert most jön a hiperolos mosás és az csípni fog.
Mert a hiperol már csak ilyen, csíp és pezseg, de eljut mindenhova, és tényleg hatásos, csak közben az áldozat bizony magában szentségel. Az ifjabb generáció meg általában visít.
Megérzés csak, hogy csúsztat, de nem forszírozom, tényleg nem akarom, hogy újra begőzöljön, ugyanakkor a második mondatára válaszolok.
Nem is lenne jó ötlet itt balhézni, kétajtós szekrényre emlékeztetnek errefelé a biztonságiak, és van állandó rendőri védelmünk is. Sajnos az utóbbi időben egyre több a lövöldözés, így muszáj… – Vonom meg a vállam.
Az utolsó mondatára azért felnézek, és nem tévesztem el a szeme villanását.
Ez azért nagyon-nagyon merész ajánlat volt, Ben – mosolygok rá és megnyalintom az alsó ajkamat, majd kibontok egy szálkacsipeszt a steril védőfóliából. – Mert azt hiszem, az ilyen macsó duma előhozza belőlem a szadista énemet és munkába veszem a kezét ezzel. – Emelem a keze fölé a csipeszt. – Látok ugyanis pár kis szövetszálat!
Vissza az elejére Go down
Benjamin Hale


Benjamin Hale

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
35
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :
A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Tumblr_nd3eejq_J181qamybzo3_250
Ember

A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty
TémanyitásTárgy: Re: A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben   A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty2015-03-07, 16:32




A nővért követve besétálok egy közeli vizsgálóba. De alig vagyok itt, a fejem tele az este történtekkel, és azzal a félmondattal, amit első ránézésre mondott az előbb. Nagyon nem akarom, hogy kézsebészre, vagy komolyabb beavatkozásra legyen szükség, a munkámhoz százszázalékosan szükségem van a kézkoordinációra.
De bármennyire is kitöltik az agyam ezek a gondolatok, egy félig ösztönös-félig irányított pillantással nem mulasztom el végigmérni az előttem haladó hölgyet. Bár a köpeny nem enged túl sokat a szemnek, az így is látszik, hogy fiatal, karcsú, a vonalai szépen íveltek.
Mikor már bent vagyunk, megkér, hogy mutassam meg a kártyámat, én pedig nem is húznám az időt, de a művelet nem épp úgy sikerül, ahogy elterveztem. Aprót bólintok a megállapítására, miszerint balkezes vagyok, és mivel épp az a kezem sérült meg, inkább a jobbal próbálom meg elővarázsolni, ami kell neki. De sehogy sem sikerül.
Furcsa, más szituációban leginkább ideges lennék ettől, de most ahelyett, hogy felmenne bennem a pumpa, mintha inkább zavarba jönnék. Itt ez a csinos, fiatal nő, és épp azt figyeli, ahogy bénázok. Amit egyébként nem szoktam. Kicsit kínos, de mikor felajánlja, hogy segít, a helyzet csak még érdekesebbé válik.
Mellém lép, szorosan, és a jelenléte az intim zónámba hatol, mintha csak meg akarna csókolni. Nem tudom, miért ez jut először eszembe, de amint megvan a gondolat, akaratlanul is beszivárog a fejembe a kép. Egy másodperc töredéke az egész, felpillantok rá, és azon kapom magam, hogy már el is képzeltem a jelenetet.
Ő viszont nem habozik, a keze egy gyors és ügyes mozdulattal a zsebembe siklik, ahogy a pénztárcám után kutat. Őrülten furcsa érezni az ujjait, különösen ezen a területen. Nem gondoltam én ezt rendesen végig, amikor beleegyeztem. Bár ami azt illeti, meg tudnám szokni.
- Én is érzem – költözik az arcomra egy halovány mosoly, mert persze, hogy nem arra értem, hogy megtalálta a tárcát. De hát melyik férfire ne lenne hatással egy ilyen érintés? Inkább nem is gondolok bele, hogy a vékony bélésen keresztül épp a combomat simítják az ujjai, mert a helyzet már-már így is túl erotikus számomra. Megérint és mégsem, az ilyesmi mindig képes bekapcsolni.
A pillantásom egy rövid időre találkozik az övével. A csokibarna szemek közelről még áthatóbbnak tűnnek, az ajkai még meggyszínűbbnek, és a szája végi görbület arról árulkodik, hogy szeret mosolyogni. Vajon milyen lenne megcsókolni? – fut át az agyamon eszement sebességgel a rögtönzött ötlet.
De hamar leveszi rólam a tekintetét, és a gondolat, amilyen hirtelen jött, úgy tova is libben. Nincs zavarban, mintha neki teljesen természetes lenne mindez, én azért nem úszom meg minden nyom nélkül. De próbálok róla nem tudomást venni.
- Nem ez az első eset. Már rutinosnak számítok – magyarázom tapasztaltsággal, hogy még ma este bejöttem. De azért jól esik, hogy megdicsér, és a mosolyát is kellemes látni.
- Ön pedig, ahogy látom, a lelkiismeretesebb nővérek közé – követem a mozdulatát, ahogy csak rápillant a kártyámra, és már ül is le elém, hogy előbb megvizsgáljon. Ez pozitív. Nagyon is. Azon kapom magam, hogy az előbbi jelenet el is párologtatta a morcosságom, és kiverte a fejemből a sérülésemet is, de ahogy visszaülök, és közelebb nyújtom hozzá a kézfejem, egy kis aggodalom ismét visszatér a tekintetembe.
Egyelőre azonban még nem kapok diagnózist, előbb a fertőtlenítés következik.
Kicsúszik a számon néhány információ, amit eredetileg nem is akartam közölni, de aztán egy sunyi mosollyal közli, hogy ne aggódjak, a verekedés részét magától is kitalálta. Végül is jogos. A kiállítás viszont meglepi, amiért nem is tudom hibáztatni.
- Feldühítettek – tartom a kezemen a pillantásom, és egy kicsit elhúzom a szám, mint aki épp bevall valamit, amit már máshogy csinálna. Igen, tényleg túlzásba vittem, de most már nincs mit tenni. Rohadt idegesítő volt a fickó, az a tipikus elkényeztetett, bunkó, felsőbbrendűségi tudatban szenvedő pöcs, de ha Claire nem bukkan fel, nem fajul ilyen messzire a dolog.  Azt hiszem.
- És olyankor veszélyes vagyok – lágyít az arcomon egy kicsit az apró mosoly, ami miatt nem is tudni pontosan, hogy viccelek-e vagy komolyan beszélek.
- Nem tudom – vonom meg a vállam, mikor a verekedő partneremről kérdez. De hazudok, mert mielőtt eljöttem volna, még hallottam, hogy a fickónak mentőt hívtak. Nem akarom, hogy azt higgye rólam, hogy egy vérengző vadállat vagyok. Elvégre nem dicsekszem azzal, hogy péppé vertem egy tizennyolc éves kölyköt. – Elég hamar leléptem a helyszínről. De már nem izgat, nem fogok jelenetet csinálni a kórházban – emelem rá a tekintetem, hogy erről biztosítsam.
Ő is rám néz, de hamar lekapja rólam a pillantását, és inkább a kezemre figyel.
- Nem hiszem, hogy fogom érezni, az is csak a taxiban tűnt fel, hogy van kezem, és hogy vérzik – adom a menő szöveget, bár ha hellyel-közzel igaz. De azért bólintok, és egy kis huncut fény csillan a szememben. – Azt tesz velem, amit csak akar.




A hozzászólást Benjamin Hale összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-04-01, 15:06-kor.
Vissza az elejére Go down
Francesca Lanzi


Francesca Lanzi

ϟ Hozzászólások száma :
47
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 13.
Boszorkány

A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty
TémanyitásTárgy: Re: A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben   A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty2015-02-24, 01:34

A fickó nem kicsit mogorva és morgós, eléggé nyers modorban beszél velem, de próbálok nem erre figyelni. A keze a fontosabb, azért jött, hogy segítséget kapjon, és nem az én dolgom, hogy ítélkezzek felette.
Ettől függetlenül persze civilben megvan a véleményem, de az meg az én dolgom, szépen meg is tartom magamnak.
Gyakorló feladat etikából haladóknak, így is jellemezhetném a dolgot.
De a lényeg továbbra sem az, hogy mit gondolok magamban, hanem hogy segítsek neki.
A sérülései tipikusak, olyanok, amilyeneket verekedések után látunk, vagy ha valaki idegességében beleöklözött a falba.
A kérésemre, hogy kellene a biztosítási kártyája, azonnal ugrik, tényleg készségesen, de észreveszem, hogy a sérült kezét használná. Ösztönös nála. Láttam, hogy egyáltalán nem gondolkodott, csak nyúlt a zsebéhez.
Ön balkezes – Inkább megállapítás ez, mintsem kérdés, mikor végre leesik a dolog.
Nézem egy fél percig, hogyan szerencsétlenkedik, de nyilvánvaló, hogy nem boldogul.
Ha nincs ellenére, akkor majd én, Mr. Hale.
Hacsak nem tiltakozik, akkor mellé lépek és én nyúlok be a zsebébe, ami csak úgy mehet, hogy tényleg elég közel kerülök hozzá.
A szavai és a magatartása szerint nincs ellenére a dolog, de azért mégis rettentően fura. Ha most valaki bejönne, bizonnyal nagyot nézne, olyan közel állunk egymáshoz, mintha ölelkeznénk, vagy éppen lassúznánk, bár egyikről sincsen szó, ugyanakkor furcsa egy férfi nadrágzsebében nyúlkálni olyankor, mikor kitölti az adott ruhadarabot. Meg azért, elég intim dolog valakinek a nadrágzsebében tapogatózni, még akkor is, ha a dolog egyébként merőben ártatlan, és célja van.
Ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy nem érzem jól a keskeny csípője vonalát, az ágyékhajlatát, vagy a combja izmait.
Khm.
Bocsánatot nem kérek, attól nem kevésbé, csak még inkább kínossá válna a szituáció.
Egy másodperc csak. Már érzem… és megvan!
Így vagy úgy, de az iratai végül csak előkerülnek, és félre is teszem őket, ahogy ígértem neki.
Szerencsére megúszom nagyobb pirulás nélkül.
A fiatalember viszont pirul rendesen. Lehet, hogy neki se mindegy én tapizom-e, vagy esetleg az ötven éves Travis nővér, aki amúgy leginkább egy zupás őrmesterre hasonlít.
Egyszerűen igyekszem úgy tenni, mintha a tapizós iratátvétel is a mindennapi rutin része lenne.
Egyébként is úgy érzem, jobb nem bőszíteni azzal, hogy a keze előtt a papírjaival kezdek foglalkozni. Mellesleg én nem is vagyok ennyire papírmániás aktakukac. Csak ránézek a kártyája megfelelő rubrikájára, látom, hogy érvényes, nekem ennyi elég is, az adatokat majd beírom később a számítógépbe.
Nekem az ember többet számít, mint a könyvelés.
Semmi vész, emiatt nem kell izgulnia, itt ez belefér, nem vesszük szerencsétlenkedésnek. Sőt, ön aztán tényleg inkább a jobb, talpraesettebb sérültek közé tartozik, hisz késlekedés nélkül öntevékenyen bejött hozzánk, tudván, mi az érdeke – mosolygok rá, igyekezetem szerint kedvesen és megnyugtatóan.
Ha hiszi, ha nem, a verekedés részét gondoltam – felelem, és a szemébe nézek, apró kis huncut mosollyal a szám sarkában –, a tények nyilvánvalóak. A kiállítás része viszont meglep. Hogy lehet egy kiállításon verekedni? Mi történt? – kíváncsiskodom. – Mondja, hogy a másik fél nem jön ide, hogy nem jelenik meg negyed órán belül!
Van persze ebben a mondatban tréfa is, de komoly is.
Tudja, elég egy balhéból egy sérült. Volt már, hogy egyszerre volt nálunk mind a két fél, és kifelé menet a váróban találkoztak és verekedtek össze újra.
A szemébe nézek, majd a kezére, miközben gondosan fertőtlenítem a sebeit.
Bocs, ha picit csíp, de az kell a hatáshoz! – próbálom kicsit oldani a feszültséget némi mókázással. – Amint tiszta, nézem tovább – ígérem neki. – Rendben?
Vissza az elejére Go down
Benjamin Hale


Benjamin Hale

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
35
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :
A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Tumblr_nd3eejq_J181qamybzo3_250
Ember

A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty
TémanyitásTárgy: Re: A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben   A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty2015-02-14, 17:07




Morgós vagyok, és nincs is túl jó kedvem. Persze, ahogy körbenézek, itt senkinek nincs. Az ember sosem jókedvéből köt ki a baleseti vagy a sürgősségi osztályon. Az itt dolgozók pedig annyi negatívumot kapnak, hogy vagy zombivá, vagy pokróccá válnak. Az előző nő például zombi volt.
Mikor már arra készülök, hogy itt hagyjam az egész bagázst, és azon kezdek kattogni, hogy hova mehetnék máshova, egy nővér elém lép, és felajánlja, hogy megvizsgál. Szabályszerűen meglepődök a gesztuson.
Ennek ellenére bunkó vagyok vele, csak úgy automatikusan. Mert így a könnyebb. De nem veszi fel, biztos, már hozzászokott. Bólintok, majd követem a vizsgálóba, de közben végig azon agyalok, amit mondott. Az nem a legjobb jel, ha ránézésre a kézsebész is szóba került. Őszintén szólva egy hangyányit megijedek ettől a lehetőségtől. Nem ez az első eset, hogy verekedés után be kell jönnöm, és éppenséggel kézsebésszel is volt már dolgom. A jobb kezemet műteni kellett, és a középső ujjam azóta sem a régi. Mázli, hogy balkezes vagyok, és így nem akadályoz a rajzolásban.
Viszont most a bal az, ami vérzik. A munkakezem. Épp ezért is jöttem be azonnal a kórházba, és csak azért nem vagyok haláli ideges, mert ma este már egyszer volt alkalmam kidühöngeni magam. Nem is olyan rég.
Leülök, ahová mutat a nővér, és kissé feszülten nézek rá, várom, hogy minél hamarabb megvizsgálja, hogy tudjam, rendben van-e, de helyette előbb az irataimat kéri.
- Máris. – Nem akarom húzni az időt, így rögtön vissza fel is állok, és a bal kezemmel automatikusan a bal nadrágzsebem felé nyúlok, hogy kihalásszam a pénztárcámat. Csak mikor megérzem a fájdalmat, és látómezőmbe kerül a vérzés, akkor jövök rá, hogy ezt most nem kéne erőltetni. Gyors áttervezéssel kezet cserélek, de mivel a zseb elég szűk, és ráadásul ellentétes irányban van, nem olyan egyszerű. Nem hiszem el, hogy nem tudom kiszedni!
A nővér mosolyogva figyel, elhiszem, hogy jól mulat rajtam, nekem pedig már csak azért sem sikerül, mert egyre jobban zavarba jövök. Végül megkegyelmez, és felajánlja, hogy segít.
- Nem szoktam ennyit szerencsétlenkedni – magyarázkodok, és feladva a próbálkozást visszavonom a kezem, jelezve, hogy örülnék, ha kivenné helyettem. Rá sem nézek, inkább továbbra is a zsebemet pásztázom, mert mostanra biztosan rendesen el is vörösödtem.
Ő viszont rendes, mert inkább tereli is a figyelmem a kérdéssel, viszont nem tudja, mibe tenyerel. Ha nem lennék rákvörös a helyzettől, talán rá is vágnám bunkón, hogy semmi köze hozzá, vagy hogy ezt inkább hagyjuk, de így a szám hamarabb mozdul, mint az agyam.
- Verekedésbe keveredtem egy kiállításon, és... – valahol ez az a pont, ahol észbe kapok, hogy erről nem is akartam beszélni. – És ez lett az eredménye – zárom rövidre, de most már úgyis mindegy. Minden lehetőséget megadtam neki, hogy további kényelmetlen kérdések halmazát zúdítsa rám. A diagnózis felállítására hivatkozva simán megteheti, pont ezért szoktam mindig kitalálni valami alternatív történetet, de most elhibáztam.
Azonban mégsem érzem magam különösebben frusztráltnak ettől, és ez furcsa. Sőt, most hogy belegondolok, sokkal nyugodtabb vagyok, mint szoktam. Nem is tudom, ezt mivel magyarázzam.




A hozzászólást Benjamin Hale összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-04-01, 15:07-kor.
Vissza az elejére Go down
Francesca Lanzi


Francesca Lanzi

ϟ Hozzászólások száma :
47
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 13.
Boszorkány

A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty
TémanyitásTárgy: Re: A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben   A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty2015-02-08, 18:55

A válasza kicsit morgós, de igazán nincs min fennakadnom, ahhoz képest, hogy mások hogyan szoktak reagálni, ha kiderül, hogy a szakorvosra várniuk kell még, ez a fickó igencsak normális.
Nem ordibál, nem csapkod, nem kezd el engem sem taszigálni.
Ez a szememben máris jó pont, és ez máris sokkal türelmesebbé tesz vele szemben.
Lassan bólintok.
Kérem, jöjjön velem, Mr. Hale! Rögtön megnézem, hogy kell-e varrni, esetleg szüksége lehet-e specialistára, kézsebészre.
Sajnálnám persze, ha az is kellene, mert az már súlyosabb ín-, ér- vagy idegsérülést jelentene. Nem mintha nem lennének ügyesek a kézsebészeink, de sajnos ilyen esetekben már előfordulhat, hogy a gyógyulás nem tökéletes, a férfi pedig még fiatal, még sokáig szüksége van a kezeire.
Az egyik vizsgáló-bokszba vezetem, majd intek, hogy foglaljon helyet, én pedig a addig odagördítek egy kis mozgatható asztalt, rajta az alapvető felszerelésekkel egy egyszerű kötözéshez.
Mr. Hale, kérem, tegye ki a biztosítási kártyáját! – kérem nyugodt és udvarias hangon, miközben előveszek egy üres beteglapot és a csiptetős táblára tűzöm.
Nem akarok a kitöltéssel vacakolni, amíg nem tisztítottam ki Benjamin sebét, de azt azért látnom kell, hogy a kártyája érvényes.
Aztán eszembe jut, hogy lehet, hogy a sérült kezével most nem is olyan egyszerű számára, hogy előkotorja az iratait, és nem csak a mozgás, vagy a fájdalom miatt, hanem mert vérzik is.
Ajaj.
Bocs, látom, most nehezebben menne – kezdem kissé bűnbánóan. – Jobbkezes, ugye? Ha gondolja, segítek előszedni, ha megmondja, hol tartja, melyik zsebében van – ajánlom.
Barátságos kis mosollyal nézem, remélem nem húztam fel ezzel a kéréssel.
A papírok kitöltése persze ráér, csak egy gyógypillantást vetnék az irataira, hogy érvényesek-e.
Benjamin arcára nézek, hogy lássam feldühíti-e a kérésem, vagy könnyen beleegyezik, mert természetesen nem mindegy.
A kórház szabályai szerint a papírok ellenőrzése nélkül csakis életveszélyben lévő, vagy eszméletlen betegeket kezelhetünk, a többiektől el kell kérnünk a biztosítási kártyát. Durva, de ez van, a menedzsment úgy ül a pénzes ládikán, mintha a nemzet aranytartalékáról lenne szó.
Amíg előkotorjuk az iratait, máris mesélhetne nekem arról, hogy hogyan is sérült meg – ajánlom, jeléül annak, hogy én igenis kíváncsi vagyok rá és a problémájára.
Vissza az elejére Go down
Benjamin Hale


Benjamin Hale

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
35
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :
A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Tumblr_nd3eejq_J181qamybzo3_250
Ember

A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty
TémanyitásTárgy: Re: A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben   A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty2015-01-23, 20:56




Mikor belépek a kórházba, egyből meg is célozom az első embert, akiről messziről lerí, hogy adhat valamiféle útbaigazítást. Bár a tény, hogy ilyen későn is ennyien vannak, nem túl biztató. A gyanúm be is igazolódik. Az illető azonnal a váróba irányít; miután meghallja, hogy csak könnyebb sérülésről van szó, nem is foglalkozik velem.
Nem tetszik a dolog. Értem én, hogy van elég bajuk ma este, és nem is várom el, hogy rögtön ellássanak, de az is biztos, hogy nem fogok itt dekkolni egész éjszaka. Pláne nem a történtek után. Kizárt, hogy hosszabb ideig képes lennék egy helyben ücsörögni.
Ha nem egy verekedésből csöppentem volna ide, biztos nem hagynám magam csak úgy lerázni, de most nincs kedvem vitatkozni. Már indulnék is vissza az ajtó irányába, hogy megcélozzak valami másik helyet. Nem mintha lenne konkrét ötletem, de nincs is időm elgondolkodni a lehetőségeimen, mert egy ismeretlen hölgy lép elém, bemutatkozik, és felajánlja, hogy amíg a szakorvosra várunk, ő szívesen ellátja a sérülésem. A pillantásom gyorsan végigszalad az arcán. A tekintete nyíltnak és kedvesnek tűnik.
- Hálás lennék – sikerül kicsit morgósra a válasz, de ez sokkal inkább a fáradtság és a rossz kedv hozadéka, semmint hogy szándékosan bunkó akarnék lenni. Azt sem tudom, pontosan hány óra van, de kezdek kicsit lemerülni. Talán be kéne szereznem egy kávét, valami azt súgja, így sem fogok hamar szabadulni.
- Benjamin Hale – nézek a szemébe, miközben viszonzom a gesztust, és mielőtt kérdezné, már vázolom is a lényeget. – Könnyű sérülés, de szeretném, ha megnézné a kezem. – Nem teszem hozzá, hogy ki tudja, megzúzódott-e vagy esetleg eltört benne valami, ahogy behúztam párat annak a fickónak. Vagy csak a szilánkok vágták-e fel, ahogy összetörtek a poharak. Majd ő úgyis tudja, hogy hogyan tovább. Csak nem a folyosó közepén szeretne diagnosztizálni.
Ha elindul valamerre, követem, és aprót sóhajtva tapasztalom, hogy minél inkább múlik a düh és az adrenalin keveréke, annál jobban érzem magamon az utóbbi egy óra nyomait. Másra sem vágyom, csak hogy mielőbb hazaérjek, és egy fürdő után bevetődjek az ágyba, és kiüssem magam.




A hozzászólást Benjamin Hale összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-04-01, 15:07-kor.
Vissza az elejére Go down
Francesca Lanzi


Francesca Lanzi

ϟ Hozzászólások száma :
47
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 13.
Boszorkány

A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty
TémanyitásTárgy: Re: A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben   A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty2015-01-12, 18:56

Éjszaka a sürgősségin... Mindig ugyanaz, sosem ugyanúgy. A nap az egyszerű kis esetekkel indul, azok sorjáznak be, akik valamit napközben követtek el maguk ellen, lépcsőn lefelé kificamított bokák, egy kalapáccsal megzúzott ujj... Igen, mindig az az élvezet, mikor melléüt az ember. Egy síró nyolcéves, aki a művészeti órán pillanatragasztóval összeragasztotta véletlenül az ujjait. A doki nagy erőkkel próbál nem röhögni, amíg a cucc használati útmutatóját böngészi, hátha kiderül, milyen oldószerrel próbálkozhatunk.
Aztán ahogy az idő halad előre, úgy súlyosbodnak az esetek is. Általában. Persze az egész mindig egy nagy vegyes felvágott. A mai este termése, egy gombamérgezés gyanú, aki már túl van a gyomormosáson és a toxikológián hever, szerencsésen megúszva az intenzív osztályt, egy epebántalom... Kellett neki három szelet tejszínhabos tortát is enni, mikor tudja, hogy nem bírja? És itt vannak visszatérő vendégként a Tomassini terstvérek is. Rocco és Enrico jelenleg a két ápolt. Ők már komolyan híresek, és általában csak Rocco és fivérei néven futnak. Átlag kéthetente kerül be valamelyikük. A jelen állapot szerint némi italozás után szólalkoztak össze, majd Enrico kést rántott, és megvágta az öccse bal karját, aki ezen felbőszülve egy ütés temetés módszerével élt, és eltörte Enrico orrát. Roccon a fiatal sebész rezidens melózik, nagy műgonddal öltögeti, Enrico heftijét a fül-orr-gégész ügyeletes teszi épp helyre. Feljelentést egyikük sem kíván tenni. Hallelujah, még a rend kiváló őrei hiányoznának ma este nekünk. Bár félek úgysem ússzuk meg. A csönd mindig csak időleges, és sokszor egy annál nagyobb vihar kitörését jósolja.
Halkan szusszanok, aztán felszólok telefonon a gyereksebésznek, hogy tudjanak róla, egy hároméves lenyelte anyu eljegyzési gyűrűjét, rajta a két karátos brillel és épp visszajelzett a radiológus asszisztens, hogy három perc múlva elkészülnek a felvételek, amiket megkértem, lehet jönni konzíliumba. Legalább a kicsivel ne ácsorogjanak itt , egyrészt a gyereknek már ágyban lenne a helye így fél tíz után, másrészt nem jó az, ha ennyi sérültet lát.
Harmadrészt pedig!
- Elnézést, uram, legyen kedves elvenni a kis Lucastól azt a fiókkulcsot, amit megszerzett! Szükségünk van még rá! - szólok oda a gyermek apjának.
A férfi pipacspiros, de még időben elszedi a trükkös kicsitől az apró kulcsot, mielőtt a fia a gyűrű után küldené. Talpig zavarban adja vissza nekem, de látom, a gyerekkel nem tud mit kezdeni, még a legenyhébb dorgáló szavak is elmaradnak.
- Köszönöm - biccentek nekik, majd az egyik kolléganőmre, Judyra, pillantok. Ő finoman megcsóválja a fejét.
- Menj Cesca, igyál egy kávét! Rád fér, addig én...
Bólintok és elindulok a pihenőhelyiség felé. Csak három perc, mondogatom magamban, na jó, nem három, de maximum tíz, ellépek mosdóba, aztán egy perc míg a mikróban megmelegszik a teám, és megeszem azt a szalámis szendvicset, amit magammal hoztam. Ennyi beleférhet. Ember vagyok és nem gép, mindenki lehet szomjas, éhes, sajoghatnak a lábai és fájhat a feje, és a mindenkibe én is beletartozom. Ezt mondogatom magamban, és azt, hogy nem lesz lelkiismeret furdalásom csak azért, mert képes vagyok állva bekapni egy szendvicset. Ez nem bűn!
Visszafelé tartok már mikor látom, hogy két mentő fényei is villognak a bejárat széles fotocellás üvegajtajai előtt. De jó nekünk!
- Cesca! - szól rám Judy, miközben a hármas box felé vágtat - Frontálisból hozták őket, de rájuk megvagyunk, viszont a revolverpáros foglalt - céloz Smith és Wesson doktorokra, a két traumatológusra, akiknek a nevén állandóan élcelődünk, főleg, ha együtt szerepelnek a beosztásban, ugyanakkor a szaktudásukon soha -, Smith kéri ha valami egyszerűbb beesik nézd meg magad!
- Vettem - vágom rá, és a pulthoz lépve zsebre vágok egy pár becsomagolt steril kesztyűt. Sose tudni, ugye...
És milyen igazam van, a mentők mögé besorol egy taxi is. A hátsó ülésről, középmagas, jóképű, barna hajú férfi kászálódik elő, elegáns viseletben, mintha legalább valami estélyről jönne. A dolog szépséghibája a véres keze, ami nekem azonnal szemet szúr. A betegirányítónknak kevésbé, mert le akarja ültetni valahol a váró hátsó soraiban, ami, tekintve hogy nem várnak ezren, de revolverék ki tudja, hogy mikor szabadulnak, nem biztos, hogy jó ötlet. Célszerűbb lenne a könnyebb eseteket kicsit rendbe szedni, hogy aztán, ha a doktorok felszabadulnak, gyorsan darálhassuk őket.
Tehát döntök, és a férfi felé lépek.
- Jó estét, uram! Ha nem bánja, addig is, amíg a szakorvosaink felszabadulnak, el tudjuk kezdeni az ellátását. Francesca Lanzi vagyok, diplomás nővér - mutatkozom be és várom, hogyan határoz.
Kezet nem nyújtok, lévén az övé sérült, nem menne a hagyományos parola.
Vissza az elejére Go down
Benjamin Hale


Benjamin Hale

ϟ Főkarakter :
Ben
ϟ Kor :
35
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake
ϟ Foglalkozás :
építész, tervezőművész, üzletember
ϟ Hozzászólások száma :
121
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 06.
ϟ :
A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Tumblr_nd3eejq_J181qamybzo3_250
Ember

A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty
TémanyitásTárgy: A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben   A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty2015-01-07, 23:01




A kiállításon történtek után fogtam egy taxit, és amilyen gyorsan csak tudtam, otthagytam a helyszínt. Nem volt hangulatom a döbbent-kíváncsi, helyenként riadt-rosszalló tekintetekhez, és az újságírók ocsúdását sem akartam megvárni. Én sem pont így képzeltem el az estét.
A fickó viszont akkor is megérdemelte, amit kapott. Amúgy sem én kötöttem belé, ráadásul a Claire-rel való találkozás is jócskán beárnyékolta a hangulatomat. Te jó ég, simítom hátra a hajam a háttámlának dőlve, és hosszan, elnyújtottan felsóhajtok. Észre sem veszem, hogy ezzel a nyakamra és a halántékomra is maszatolok egy kis vért, ami időközben a kezemből szivárog. Még nem tűnt fel a fájdalom sem.
Hátradőlök az ülésen, és egy picit lehunyom a szemem. A sofőr számára már az első percben egyértelművé tettem, hogy nem vagyok beszédes hangulatomban, már csak azzal is, hogy a hátsó ülésre ültem. Az érzékeimnek jól esik ez a kis sötétség és nyugalom az előbbi lárma után, de a képek és a hangfoszlányok még sokáig vibrálnak az agyamban. Ez mindig így van.
Mikor egy évvel ezelőtt visszatértem a városba, számítottam rá, hogy ő is itt van, még mindig, de arra nem, hogy ilyen nevetségesen banális helyzetbe keveredünk. És arra sem, hogy a találkozás majd ennyire kibillent a megszokott medremből. De hát olyan hirtelen történt minden, nem voltam ilyesmire felkészülve.
Kinyitom a szemem, és lustán kibámulok az ablakon. A város fényei versenyt loholnak az autóval, és ahogy az egyik fénynyaláb átsiklik a kézfejemen, észreveszem, hogy vérzik az öklöm. Felemelem, és a levegőben végigzongorázva az ujjaimat, most már a fájdalom is megérkezik.
Remek, húzom el a számat. Kelletlenül megváltoztatom a menetirányt, és miután kifizettem a taxist, a közeli kórház baleseti osztálya felé veszem az irányt. Inkább lerendezem most, holnap már emlékezni sem akarok a mai napra.




A hozzászólást Benjamin Hale összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-04-01, 15:06-kor.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty
TémanyitásTárgy: Re: A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben   A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben Empty

Vissza az elejére Go down
 
A night like this ~ kórház ~ Cesca&Ben
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Cesca & Isaac
» Andrew és Cesca, A háznál
» Basel Day & Night
» Whispers of the Night
» Night at the Museum - Dylan & Ben

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Salt Lake FRPG :: Helyszínek :: Belváros :: Kórházak, rendelők, elmegyógyintézet-