Julian ♦ Dylan

- Ez igaz - mosolyodok el egy pillanatra a majmos témára. - De attól a film még jó - teszem hozzá, bár lehet, hogy a technikát nézve már elég érdekesnek minősül, attól eltekintve viszont jó történet. Nem mintha az lenne a célom, hogy rávegyem, megnézze. A fő, hogy bármit csináljon ahelyett, hogy bent van velem az őrsön.
Az egész pizza dologra csak aprót bólintok, aztán fogom magam és megyek fizetni. Agyalok rajta, hogy vegyek pár szeletet későbbre, elcsomagolnák biztosan, de az már úgysem az igazi. A nőre csak épphogy rámosolygok, rákérdezek még erre az akcióra, hogy lesz-e máskor is, aztán már ott sem vagyok. Irány a kocsi.
Tényleg bezártam, de most már nyitva, hallani az apró csipogásból. Sőt, még a kattanás is hallatszik, ahogy egy gombnyomással kioldom a zárat és ülhetünk be. Első dolgom bekapcsolni a rádiót. Inkább csak azért, hogy szóljon valami a háttérbe, ne csak csendben üljön. Hm csendben, úgy, hogy Julian is itt van? Nem is tudom, hova gondoltam.
- Az meg sem fordult a fejedben, hogy talán én sem töltöm az őrsön az egész éjszakát? - nézek rá egy pillanatra, de be kell látnom, hogy hiába próbálok hihetően előadni, az egész képtelenség. Nincs olyan, hogy ne lennék bent este, főleg mostanság.
- Talán utána nézek pár dolognak aztán én is keresek magamnak valami értelmes programot - tudom le ennyivel. Nem, nem fogom neki elárulni, hogy mit tervezek pontosan, mégis biztosan tudom, hogy azt fogom tenni. Megnézem, hogy mi lett a fiamból. Eszemben sincs megkeresni személyesen és bemutatkozni neki, csak... kíváncsi vagyok. Azt hiszem.

Talán túlzásba viszem, bár magam sem tudom, miért ragaszkodok ennyire ahhoz, hogy pont ma este ne legyen bent. Általában úgy vagyok vele, hogy az ő élete, azt kezd vele, amit akar. Ma mégis azt szeretném, ha kikapcsolna vagy legalább megpróbálná és nem bent gubbasztana velem akár egy akta fölé görnyedve egész éjszaka. Rossz ember vagyok, amiért megpróbálom erre rávenni? Nem hiszem.
- Vagy meghalsz? Ne drámázz Julian - rázom meg a fejem, de azért mintha az én arcomon is ott lenne egy halvány mosoly. Nem dől össze a világ, ha legalább megpróbálja bárhol máshol elütni az időt és nem az őrsön.
- Valamelyik moziban mintha Majmok Bolygója maraton lenne. Az kicsit hosszabb - adok neki mégis tanácsot. Persze biztos érdekes egy ilyen maratoni előadás. Veszett sok rajongó, beöltöznek és hasonlók.
- Nem azért akarlak eltüntetni az őrsről, mert valamit tervezek - jelentem ki ezzel a kérdésére is válaszolva, nem tervezek semmi különöset. De jobban belegondolva, nos, talán mégis belevetem magam egy nem hivatalos ügybe, ha elég erősen el tudom addig határozni magam. Az a kiskölyök, aki az iskola folyosóján nekem szaladt túl sok mindent vetett fel bennem.
- Oké, Kölyök. Kérsz még egy szeletet, vagy mehetünk? - ezzel egyértelművé teszem, hogy ez a mai ebédet én álltam. Amiből persze az is következik, hogy a következő szünetben - ha lesz időnk olyanra - ő fizeti a kávét. Hm néha mintha tényleg a társam lenne és nem csak egy gyakornok, akit a nyakamba varrtak.

Minden egyes szavam komolyan gondoltam. Nem akarom ott látni holnap reggelig. Azután, hogy segít nekem, mehet a dolgára. Kapcsoljon ki kicsit, felejtse el a munkát. Muszáj valahogy ezt is megtanulnia, különben rövid időn belül meg fog őrülni. Ha olyan dolgokat lát, ami már nem csak szimpla gyilkosság és minden nap... Sok lesz.
- Nem tudom, Kölyök. Találd fel magad - nem az én gondom, hogy valami elfoglaltságot kerítsek neki. Persze tudom, hogy nem könnyű elvonatkoztatni, főleg neki. De talán igazából meg sem próbálok szabadidős programokat összeszedni, amivel lekötheti azt az örökké pörgő agyát.
- Igen, ezt parancsba adtam. Ma este nem akarlak ott látni - jelentem ki nagy komolyan. Nem fogok vele vitatkozni erről. Felőlem a kezébe vehet egy tankönyvet vagy akármi. Járhat egyetemre az egész gyakornokság alatt. Talán az kellene neki. Eléggé lefárasztaná és nem őrjítené meg az agya.
- Járhatnál moziba. Kipróbálhatnád - tudom, fél perce mondta el, hogy nem szokott. Nem hiszem el, hogy ne lenne olyan, ami nem érdekli ott. - Vigyél el egy lányt, bírják az ilyesmit. Beültök valami horror filmre és egy óra múlva már a karjaid között lesz és mondanod kell neki, mikor ér véget a félelmetes rész, hogy odanézhessen újra - hm azt hiszem ez az a téma, amibe nem akarok belemenni. Nem az én dolgom az ilyesmi, de végül is ösztönözhetem. Adhatom neki tanácsba, hogy szedjen fel valakit.

Nem vártam tőle köszönetet, amiért nem hagytam, hogy túl nagy hülyeséget csináljon. Vagyis inkább viszonylag időben észhez térítettem. Látszik is, hogy nem várok hálát, ahogy felnézek rá egy pillanatra. Inkább csak morgok valamit válaszként, aztán valami értelmeset is kinyögök.
- Ez is a dolgom. Hogy fejbe vágjalak, ha valamit rosszul csinálsz - jegyzem meg, aztán a pizzáé a főszerep. Csak jóval később vázolom fel, hogy mi lesz a nap további részében. Tudom én, hogy a szabadidőhöz nem fűlik a foga, de nem kérdeztem. Kap és kész, mert nem tudom lefoglalni, amikor - valószínűleg - ezer felé kell szaladgálnom. Ha meg papírmunkát adok neki, vagy ráparancsolok, hogy maradjon az irodában, az ellen meg egyenesen lázad.
- Persze, naplót. Leírom benne még azt is, hogy felemás zoknit vettél fel reggel - nem mintha ellenőriztem volna, most is a hasamra csaptam és közöltem a legnagyobb baromságot, ami az eszembe jutott. Azt hiszem ez nálam már elég közel áll a vicchez. Később persze elkomorodok, amikor pedig befejeztem a pizzát, újra megszólalok.
- Komolyan beszélek, Kölyök. Nem akarlak az őrsön látni egész délután és este. Találd fel magad, járd a várost, olvass képregényt, tudom is én, mit csinálnak a magad fajta fiatalok. Csinálj, amit akarsz, de nem foglalkozz a befejezetlen ügyekkel és főleg ne kutakodj ott, ahol semmi dolgod. Meg kell tanulnod hátrahagyni a munkát pár órára - talán aggódnom kellene érte. De ennyi erővel magam miatt is tehetném. Viszont érte könnyebb.
- Nem akarlak látni utána holnap reggelig - teszem hozzá, csak hogy érezze, vitának nincs helye. Ha meglátom az őrsön hamarabb vagy belefutok este, baj lesz.

- Egyszerű protokoll. Nem halsz bele - teszem még hozzá, de nem húzom tovább a témát. Sokkal jobban érdekel az előttem lévő pizza, minthogy meggyőzzem, minderre miért lenne szükség.
A következő témát viszont már nem hanyagolhatom a végtelenségig. A szelet pizzát még így is megeszem, mielőtt megszólalnék. Egész sokáig nyújtom a mondatot és többet beszélek, mint általában egy normális városban autókázás alatt, de valahogy muszáj megértetnem vele.
- A pofon nem szándékos volt, de attól még hülyeséget csináltál - nagyon úgy néz ki, hogy letudom ennyivel, de persze erről szó sincs, csak valahogy össze kell szednem a gondolataimat, hogy értelmesen tudjam folytatni.
- Tudod jól, hogy mindent kockára tettél egy rossz lépéssel. Annyi elég lett volna, hogyha nem én vagyok ott veled. Ha bárki látja - jönne ott még a folytatás, de elhallgatok. Tudom, mi csúszna ki a számon, ha akár csak pár szóval többet mondok. Pár másodpercig nézek rá, aztán végül mégis befejezem.
- Nem akarom, hogy bármit elronts, ha már eddig eljutottál. Figyelj oda az ilyen apróságokra - és ezzel van lezárva részemről a téma. Folytatom az evést és erről egy szót sem akarok többet hallani. Percek telnek el, mire eltüntetem a második szeletet is, aztán már a nap további részét ecsetelem.
- Visszamegyünk az őrsre, meglátom, mi lett a fickóval, hol tartanak az ügyében. Besegíthetnél a jelentésbe, addig én megírom, hogy haladsz úgy mindennel - egyértelmű, hogy mivel az a kis bakit megbeszéltük, nem említem benne. Ahogy mást sem. A lövöldözést és semmit. - A délután többi része szabad - teszem hozzá, bár ez talán neki nem igazán örömhír, de nem akarom az őrsön látni.

Aprót bólintok, de nincs kedvem tovább feszegetni, hogy mi lesz a fickó sorsa. Csak azt tudnám elismételni, amit már valószínűleg ő is tud a könyvekből vagy egyszerűen a saját kutatásaiból. Persze mindig, mindenhol van olyan, ami nem teljesen a megírt szabályok szerint történik, de ez most nem az a helyzet. A pasas mindent be fog vallani, pár nap alatt lezajlik az egész és mehet a börtönbe. Úgy értem hivatalosan, jogerősen elítélve.
- Így szokás. Nem érdekel. ha nem tetszik. Vágj jó képet hozzá, aztán fogadd a nagy köszöneteket és hálálkodást - tudom le ennyivel ezt is. Nem fogok vele vitába szállni, akkor sem, ha nem éppen a legjobb hangját vette elő a válaszhoz.
Fáradt vagyok, vagy talán csalódott? Még én sem tudom pontosan. Nem is számít, attól nem lesz jobb, ha meghatározom, hogy mit érzek. Csendben eltüntetek egy szelet pizzát, mielőtt újra rávenném magam, hogy megszólaljak.
- Mi járt a fejedben, hm? Amikor azt a rohadt szálat a szádba vetted? Tudod, mit kockáztattál vele? - nem vitázok, még a hangom sem emeltem meg egy árnyalatnyival sem. Már lenyugodtam és ez az ő élete. Ha ilyen apróságokon akar elcsúszni, akkor tegye.
Amíg viszont az én feladatom, az én felelősségem, legalább veszem a fáradtságot és elmondom neki, mit csinált rosszul.
Persze a válaszra már nem várok csak úgy. Helyette újabb szeletet emelek fel. Azért az éhség nagy úr és tekintve, hogy nem csapunk balhét, gond nélkül ehetek közben, ahogy ő is. Ha pedig elfogy, még talán belefér egy újabb adag az akciós kínálatból.

Már megint egész úton egy szót sem szóltam. Ez nagyon jól megy nekem, nem kétséges. Lehet, hogy Julian késztetést érez arra, hogy beszéljen, én viszont maximum bólintok vagy megrázom a fejem éppen és ennyi. A pizzát is úgy kérem ki, mintha ő ott sem lenne. Persze helyette is adok le rendelést, tudom már, milyen szeret, akkor minek jártassam feleslegesen a szám és kérdezzem meg, mit kér. Ugyanazt válaszolná, mint bármikor máskor. Aztán már ülök is le az asztalhoz és csak várni kell, hogy megkapjuk. De akármilyen mélyen is hallgattam eddig, végre megszólalok.
- A gyerek rendben lesz a fickót pedig valószínűleg csak ellátják és amint lehet bevágják egy cellába - mondom és bár semmi harag nincs a hangomban, nem neheztelek rá vagy hasonló, mégsem úgy beszélek vele, mint bármikor máskor.
- A kölyök viszont a te feladatot lesz. Meglátogatni, elmondani a szülőknek, hogy mi történt és hasonlók. Csoda lenne, hogyha még ma nem keresnének meg, én pedig azonnal hozzád irányítom őket. Próbáld úgy előadni a történteket, hogy megértsék és ha lehet ne azzal kezd, hogy azt hitted, meghal majd a srácuk - talán még folytatnám, de megérkezik a pizzánk. Na nem a két saját lábán hanem hozzák. Egy pillanatra rámosolygok a nőre, aki kihozza, valami "köszönjük"-öt motyogok az orrom alatt és már eszek is. Részemről le van tudva a beszélgetés. Az a baki pedig, amin annyira felidegesítettem magam... mindent elmondtam, amit akartam. Még ott, a pofon után.