Salt Lake FRPG
 

Share | 
 

 Jill albérlete ✽ Andrew et Jillian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Hozzászólások száma :
49
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 27.
Ember a Purgatóriumból

TémanyitásTárgy: Re: Jill albérlete ✽ Andrew et Jillian   2015-01-06, 23:01


Elég érdekesen nézek rá, amikor arról beszél, hogy nincsenek szülei. Eszemben sincs faggatni, de kell pár perc, amíg ezt megfontolom magamban. Árva? Vagy csak elszökött és úgy tekint a szüleire, mintha nem is léteznének? Kitagadták? Nem mintha sok értelme lenne találgatni. Sokkal jobban járnék ha rákérdeznék, de nem teszem. Én sem szeretem, ha a múltamban vájkálnak és arról kérdez bárki, így én is igyekszem kerülni az ilyesmit.
Kis idő múlva pedig már fél szemmel a meccset nézem - fél szemem pedig rajta. El nem tudom képzelni, honnan ez a nagy rajongás. Nem hiszem, hogy valaha bele tudnám így élni magam, mint ő. Úgy, akármiben. Már biztosan nem. Mégis, minél gyorsabban pörögnek a másodpercek és a meccs a végéhez közelít, kezdem érezni azt a különös feszültséget. Nem azt a fajtát, amit mindig. Ami segített eddig túlélni. Azt, amikor azért idegeskedek, hogy a csapat nyerjen. Hogy a szerencse vagy bármi és bárki melléjük álljon és legyen meg az utolsó találat, ami mindent megváltoztat.
Még eltereli a figyelmem az, ahogy szorítja a kezem és főleg, ahova. Mintha valahonnan messziről hallanám csak a feszült csendet, ahogy még a meccs közönsége is szótlanul várja a végeredményt. Aztán kitör az ujjongás. Természetes, hogy az utolsó pillanatban változik az állás és Jillnek lesz igaza. Nyer a csapata De én mindezt továbbra is azon a különös távoli, tompa hangon hallom. Megfontoltan - vagy éppen a hirtelen ötlettől vezérelve? - emelem a szabad kezem, hogy mégis megérintsem az arcát és magam felé fordítsam.
Uralkodnom kellene magamon. De nem teszem. Odahúzom és megcsókolom. Az egész nem tart sokáig, valószínűleg mégsem olyan megfontoltan cselekszek és majd haragszok is érte magamra, de most csak az ajkainak édes íze van. Aztán elengedem még a kezét is. Újra beszűrődik a tv hangja, a kommentárok "Fantasztikus meccset láthattunk..." kezdető szövege, majd jöhetnek a visszajátszások.
Én pedig nem tudom eldönteni, hogy bánom-e, amit megkockáztattam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
26
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Életművész
ϟ Hozzászólások száma :
20
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 28.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Jill albérlete ✽ Andrew et Jillian   2015-01-05, 21:03

Azt persze még szépen elmagyarázom neki, hogy nem, nem fura szavakat használok, egyszerűen szlenget, ő meg erősen hajlamos öregapósan beszélni. A barátnőjét is angyalomnak hívná? Egyébként tökre el lehet vele beszélgetni, a legkevésbé sem feszengek és ahogy látom ő is kezd felengedni. A lenti dolgok emlegetését viszont nem veszem túl jó néven, ám már tereli is el a figyelmem a felém közeledő kéz, amire csak rápillantok, de már nem is tűnik olyan közeledőnek. Na most én képzelgek, vagy ő a beszari?
- Áh, nem tudom, hogy vannak-e szüleim. – Jön egy újabb korty sör, ahogy a meccs kezdetét figyelem és a zoknis lábaim már fel is nyújtom az asztalra magunk előtt. Elég furán hangozhat ez a mondat, mégis olyan természetesen hangzik a számból, mintha csak az mondanám, hogy áh, nem tudom fog-e ma esni. Ennek lezártával pedig minden figyelmem a meccsé.
- Hé, hé. Várd ki a végét. Én még nem temetném őket. – Teljesen biztos vagyok benne, hogy nyerni fognak, ha nem is fölénnyel, de döntetlenre a legrosszabb esetben is kihozzák. Bár inkább a nyerésre fogadnék, még így is, hogy épp vesztésre állnak.
- Add a kezed! – Parancsolok rá. Náluk a labda! És rohan! És rohan! Meglesz! Vagy nem… mindjárt kiderül. Én viszont csak elkapom Andrew kezét és összefonom vele az ujjaim. Nem indulok rá, vagy ilyesmik, de szorítanom kell valaki kezét, ha ilyen izgalmas, amit nézek. Mondjuk talán lehetnék megfontoltabb is és nem a mellkasomhoz kellene ölelnek az alkarját, mikor érezhetően nincs a pólóm alatt melltartó.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Hozzászólások száma :
49
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 27.
Ember a Purgatóriumból

TémanyitásTárgy: Re: Jill albérlete ✽ Andrew et Jillian   2015-01-03, 17:29


Inkább nem fűzök semmit a nagy megállapításához, na meg ahhoz sem, amikor elárulja, hogy miből jött rá. Megtartom magamnak, hogy nem a katonaság volt az, amitől ilyen lettem. Azt egész jól bírtam, sőt, szerettem. Egy dolgot viszont mégsem tudok magamban tartani. Egy apró megjegyzés.
- Ketyós? Még én használok különös szavakat, igaz? - nem is tudom, miért nem tartom meg ezt a megjegyzést magamnak. Egyszerűen csak kicsúszik a számon, onnan pedig már nincs visszaút.
- Ne említsem, ami lent történt vagy történhetett volna - állapítom meg, miután egy pillanatra megint rajtafelejtem a tekintetem. De persze ha csak ennyi lenne. Valami régi ösztöntől vezérelve emelem a kezem. A terv az, hogy végigsimítok az arcán, hogy ne vágjon ilyen fejet, de időben észbe kapok és úgy teszek, mintha eredetileg is csak úgy cél nélkül emeltem volna a kezem.
Végül legalább megjegyeztem, hogy ezt a témát jobb hanyagolni. A következő kérdésem már szerencsére értelmesebbre sikerül. Bár talán még így is jobb lett volna, ha hallgatok és nagy figyelemmel nézem végig a reklámot, de most már mindegy. Egy pillanatig kicsit furcsán nézek rá, amikor a pénzszerzésről beszél, de nem kérdezek semmit. Lehet, hogy nagy szája van, de nem tudom róla elképzelni, hogy zsebtolvaj lenne vagy hasonló.
- De legalább feltalálod magad és nem a szüleid nyakán lógsz - mondok csak ennyit végül az egészre, már majdhogynem valamiféle elismeréssel a hangomban.
Aztán jön az a pillanat, amikor elkezdődik a meccs és a keze a combokra kerül. Még ha egy másodperc is az egész a tv-re valahogy nem tudom úgy figyelni ezek után, mint kellene. Eleinte. Aztán valami lassú mosolyra húzódik a szám, bár inkább csak azért, mert Jillt figyelem. A meccs annyira nem köt le, őt viszont szívesebben vizsgálom. Jó pár percig, szó nélkül és még akkor sem kapom el a tekintetem, amikor észreveszi, hogy figyelem.
- Szóval nekik drukkolunk... és már húsz perc után vesztésre állnak - szögezem le végül a tényeket, amikor a tv-re is hajlandó vagyok figyelni és jó nagyot kortyolok a sörből. Persze rá kell jönnöm, hogy ezzel ki is ürítettem, de annyi baj legyen. Kukorica még van, én pedig végre elengedtem magam annyira, hogy legalább valamivel kényelmesebben dőljek neki a kanapénak. Az már más kérdés, hogy puszta véletlenségből - vagy sem -, de valahogy közelebb is kerülök hozzá. Ennyit arról a tisztes távolságról, ahogy eddig ültünk egymástól. Talán a kezem is néha hozzáér az övéhez, ahol előrehajolok egy újabb sörért vagy a kukoricáért.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
26
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Életművész
ϟ Hozzászólások száma :
20
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 28.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Jill albérlete ✽ Andrew et Jillian   2015-01-03, 16:43

- Mh, nem. – Dobok be újabb adag kukoricát a számba. Észrevettem, hogy Andrewnak ez a katonásdi, nem is tudom, mintha érzékeny pont lenne, én viszont annyira lazán kezelem a dolgot, hogy az már majdnem megnyugtató. – Igazából az tűnt fel, hogy nem vagy teljesen rendben. Tudod, - bököm oldalba és egy pajkos mosollyal pillantok oda, mintha minden a lehető legnagyobb rendben lenne velem is, hisz ezt a legkönnyebb – egyik ketyós a másikon könnyen észreveszi. – Ezzel persze már elárulom, hogy nekem is vannak heppjeim, de ha úgy teszünk, mintha nem lennének, az tényleg tökre megold mindent. Én így vagyok vele. Amikor viszont felhozza azt a lenti históriát elfintorodok és inkább a sörömbe kortyolva figyelem a tévét, még mindig úgy téve, mint akinek semmi baja. Szar színész vagyok.
- Nem tudom, valószínűleg nem. – Gondolkodom el rövid időre. – Csinálni igazából… semmit. – Nevetem el magam az egész előbbi hullámvölgy ellenére is. Inkább csak kínomban. De ezt is elég könnyedén veszem, nem vagyok rágörcsölve a témára. – Már egy ideje csak utazgatom. Ha kell, szerzek pénzt, mindig van mit ennem – dobok be újra egy negyed marék kukoricát a számba – néha ingyenélő vagyok, meg munkanélküli. – Vonok vállat szórakozottan. Tudom, hogy nem épp a legvonzóbb bemutatkozás, de mit tehetnék, ha ez van? Mondjam, hogy jogra járok?
- Oh, kezdődik. – Kapom a fejem a tévé felé, miközben megpaskolom Andrew combját a nagy izgalomban, de ez nem valami szappanopera, hogy feszült csöndben kell figyelni, meccs alatt is nyugodtan lehet dumálni, a játék a lényeg, kit érdekel a kommentátor.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Hozzászólások száma :
49
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 27.
Ember a Purgatóriumból

TémanyitásTárgy: Re: Jill albérlete ✽ Andrew et Jillian   2014-12-31, 14:37


Szinte fel sem fogom a szavait, csak figyelem az arcát és a szemeit. Mintha valami nagyon fontos választ tudnék kiolvasni belőlük, de hamar rájövök, hogy mit művelek és már el is engedtem. Persze még ezek után is nagyrészt rajta tartom a szemem és pont úgy a mondandója egy része el sem jut igazán az agyamig. Hogy tud ennyit beszélni és hogy nem fogy ki soha a szavakból? Nem mintha tényleg megkérdezném tőle ezeket. Hamarosan a hangja már egész megnyugtatóvá válik és természetes, hogy csak addig áll meg, amíg éppen levegőt vesz két mondat között.
- Ne segítsek? - használom ki azt a két másodpercet és már állok is fel a kanapéról, aztán ha kell, tényleg pakolok ezt-azt és csak utána térek vissza a megbontott sörhöz. Na igen, elég sokáig kitart az egyszer biztos. Nem iszom szándékosan lassan, egyszerűen csak így jó.
A következő pillanatban pedig már a reklámokat figyelem és csak néha lesek Jill felé. Végül addig is eljutok, hogy egyek a kukoricából, de főleg azért, hogy legyen időm átgondolni a választ. Mérlegelek magamban, de már tudom, mi a jól bevált történet, amit bármikor elő tudok adni.
- Gondolom nem volt túl nehéz rájönni - jegyzem meg ezzel már meg is válaszolva kérdését, miközben akaratlanul is megdörzsölöm a karom, ahol a ruha egy szép heget takar. Egy olyat, amit tényleg a seregben szereztem és nem az az idő alatt, amíg a túlélésért harcoltunk.
- De igen, az voltam egy időben - mondom ki ténylegesen is és mivel nem hazugság, végül is nem kell megjátszanom magam. Csak az ez után következő nagy csendet nem szabad hagyni, hogy beálljon kettőnk között, úgyhogy már folytatom is azzal, ami éppen eszembe jut.
- Kiképzés nélkül valószínűleg nem intéztem volna el ilyen könnyen azt a fickót lent az utcán - tudom, szemétség volt felhozni a történteket, de nem akarok a seregről beszélni. Nem akarok magamról beszélni.
- Te viszont gondolom soha nem készültél katonának, szóval mit csinálsz úgy általában? Azon kívül, hogy élvezed az életet és rajongsz a sportért? - bármit, csak váltsunk témát. Még azt is megkockáztatom, hogy rajta felejtem a tekintetem. Úgy értem, már megint...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
26
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Életművész
ϟ Hozzászólások száma :
20
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 28.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Jill albérlete ✽ Andrew et Jillian   2014-12-31, 14:02

Nehéz egy olyan pasival flörtölni, aki nem akarja venni a lapot. Kicsit olyan, mint mikor valaki annyira hülye, hogy megsérteni sem lehet, mert nem fogja fel, amit mondasz neki. Persze ne érts félre, nem Andrewról beszélek, egyszerű példát hoztam fel. Aztán kitárgyaljuk a dohányfüst dolgot, elmondom neki, hogy különösebben nem zavar, mesélek egy füvezős sztorit, de azt azért hozzáteszem, hogy nem vagyok drogos.
- Nem, még van egy kis időnk. Addig megcsinálo.. – ..m a popcornt… de itt belém akad a szó, ahogy kicsit megrándul az arcom a második kapocs bekerülése után. Érzem, ahogy lüktet az egész seb, lüktetnek a kapcsok is, lüktet minden. – Micsoda anyámasszony katonája vagyok. – Forgatok szemet egy gúnyos kis mosollyal az orrom alatt, ezt is megértük, hogy magamon viccelődök. A mosoly lassan eltűnik az arcomról és csak az ábrándos tekintet marad, amikor észreveszem, hogy még mindig tartja az arcom és engem figyel, ahogy én is őt. Persze még mielőtt élvezni kezdhetném, elenged. Na, most ki az anyámasszony katonája?
- Kösz, Andrew. – Villantok rá egy mosolyt és már megyek is bedobni a popcornt a mikróba. Közben teszek, veszek, kiveszek a szekrényből két nagy tálat, épp mikor megszólal a csengő. – A pizza! – Jegyzem meg halkan, a következő percekben átveszem, kifizetem, igaz, csak egyet rendeltem, de legalább van egy csomó kukoricánk. Apropó, kukorica! Sürgök forgok, figyelemre méltó lelkesedéssel. Beszélgetünk még a meccsről, mesélek a két csapatról, be nem áll a szám, míg megcsinálom a második adagot is, végül kikerül két nagy tál pattogatott kukorica, a felszeletelt rendelt pizza dobozostól és két plusz doboz sör az asztalra, végül leülök én is, bekapcsolom a tévét, de még reklám megy. Természetesen egész közel ülök a benzinkutas sráchoz, de nem zavaróan közel.
- Mondd csak, Andrew. – Dobok be párszem kukoricát a számba és azon nyámmogva folytatom, miközben a sört is bontom. – Te katona voltál? – Igen, feltűnt, hogy lehet hozzá valami köze.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Hozzászólások száma :
49
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 27.
Ember a Purgatóriumból

TémanyitásTárgy: Re: Jill albérlete ✽ Andrew et Jillian   2014-12-30, 20:34


Egész nyugodtan eliszogatom azt a sört, amikor viszont megjelenik, azonnal arra fordulok. Komolyan mintha veszélyesnek számítana vagy valami. A kérdésére csak aprót bólintok, persze, hogy segítek. Talán lehettem volna én az, aki felteszi a kérdést, de most már nem számít.
- Csak rám ragadt ez a szó... valahonnan - most először hallani a hangomban egy kis bizonytalanságot, de beleillik a történetbe. Fogalmam sincs, honnan ismerem a szót és miért használom egyáltalán. A kor kérdésre inkább nem is válaszolok. Persze tudom, mennyi voltam még a seregben, amikor Henry alatt szolgáltam, de az összes évet hozzáadva, amennyi eltelt, mire ide kerültem. Bele sem akarok gondolni. Örülök, hogy két év elég volt, hogy megszokjam ezt a helyet és ne nézzenek úgy rám, mint valami utcai bohócra, aki semmit nem tud a világról.
- Már csak nagy ritkán. Nehéz megszabadulni a szokásoktól - válaszolom talán kissé megkésve. - Nem szereted a cigaretta füstöt? - kérdezek vissza szinte azonnal. Nofene, tényleg elég beszédes lettem mellette. Pedig meg nem tudnám mondani, miért érdekelnek ilyen részletek. Hasznát nem veszem, ha megtudom a választ, mégis...
- Nem olyan fájdalmas, túléled - ez a maximális biztatás, amit sikerül kicsikarni magamból, az a fél perc megszakítás után, amíg eltűntem kezet mosni. Aztán már ülök vissza és hajolok is valamivel közelebb hozzá, hogy a lehető legjobb helyre tegyem a kapcsot. Emlékeztetem magam, hogy nem mindenki tűri jól a fájdalmat így próbálom a lehető legkevesebbet okozni. Aztán az első kapocs máris a helyén.
- Nem vagyok a házibulik híve. Maradjunk a meccsnél, kezdek egész kíváncsi lenni rá - mosoly nincs az arcomon, de a hangomban tényleg van valamiféle érdeklődés. - Nem késtük már le a kezdést? - teszem fel a következő kérdést, de inkább csak azért, hogy elvonjam a figyelmét, amíg a második kapocs is a helyére kerül. Még ezek után is tartom kicsit a fejét, bár már nincs okom rá. Egyáltalán mikor tettem oda a kezem? Nem rémlik, hogy tudatos mozdulat lett volna. Ahogy az sem az, hogy most már a tekintetét vizsgálom. Majd nagy sóhaj és már el is engedtem.
- Túlélted - jelentem ki majdnem mosolyogva és nyúlok a pár perce letett sörért, hogy újabb kortyot tüntessek el belőle. Valahogy muszáj felengednem kicsit.
Tudom, Henry, nem fog megártani, ha jól érzem magam. Legalább ma este.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
26
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Életművész
ϟ Hozzászólások száma :
20
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 28.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Re: Jill albérlete ✽ Andrew et Jillian   2014-12-30, 20:05

Utcánál mindenképp jobb? Vágok egy érdekes arcot a kis megjegyzésére, nem kifejezetten gúnyosat, vagy zsémbest, csak olyan nem is tudom. Nyilvánvaló belőle, hogy ehhez nem kívánok semmit hozzáfűzni.
- Igen. – Szólok ki én is hangosabban a fürdőszobából, a sebeim tisztogatva. Szépen elbántak velem, de viszonylag még jól is áll. Mit lehet tenni, velem született a szépség. Előveszem a csomagból a kis dobozkát, benne apró kapcsok, amivel a sebeket szokták összefogni, ezt most az én homloksérülésem sem fogja megúszni. Elfintorodok, a számat húzva felnézek a tükörbe, csak bámulok magamra, aztán egy cserfes kis vigyor jelenik meg az arcomon, már kapom is fel a dobozkát és ártatlan, segítségre szoruló arckifejezést magamra öltve ülök le a benzinkutas srác mellé törökülésbe, felé fordulva.
- Segítenél? – Nyújtom felé célzásul a kapcsokat, két darab elég lesz a hasadásra. Megvárom, amíg elmegy kezet mosni, majd visszajön. – Régen? Cifra? – Mosolyodok el halványan, bár az egész inkább hasonlít egy furcsálló grimaszra. – Hány éves vagy te? Manapság senki nem használ ilyen szavakat. Cifra… - Rázom meg a fejem, ahogy igyekszem feldolgozni a szót, melyet az utóbb már inkább csak halkan, elmélkedve ejtek ki. Valami ilyesmi arcot vághatott ő is, mikor az idefele úton ilyen olyan szlengeket használtam. És ezt a régen a srácokkal dolgot is úgy mondja, mintha vagy hetven lenne. De nem vagyok én hülye, látom, hogy elmélázik, olyan, mint egy kis angyalka. Igazán nem akartam én megbántani, már ha miattam vág ilyen fejet, csak néha szikszalaggal kéne körbetekerni a szám.
- Dohányzol? – Kérdezem egészen kedvesen, ha már cigarettában is fogadtak. – Nem gondoltam. Jó illatod van. – Nevetem el magam az orrom alatt, aztán már nyújtom is oda neki végre a dobozkát, fancsalibban. – Túl nyápic vagyok ehhez... is. – Nem fogom a saját fejem kapcsozni, be is szarnék – már elnézést a kifejezésért – szóval jól jön a segítő kéz, de itt van ez a kis hátsószándék is, hogy sütkérezzek a tekintetében. Hisz ehhez a munkához alaposan meg kell vizsgálnia az arcom, akkor pedig láthatja, hogy milyen hibátlan a bőröm és tetszetős az arcberendezésem.
- Óh, nem. – Legyintek, majd rögtön fel is szisszenek, ahogy az első kapocs csattan. – De hé, csak tweetelek egyet és rittyenthetünk egy nagy házibulit. – Vigyorodok el. Látni, hogy benne lennék, de azt is, hogy csak viccelek. Ma meccs van.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Főkarakter :
Dylan
ϟ Hozzászólások száma :
49
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 27.
Ember a Purgatóriumból

TémanyitásTárgy: Re: Jill albérlete ✽ Andrew et Jillian   2014-12-30, 18:32


Addig beszélt, amíg már szinte elhittem, hogy én akarok bemenni hozzá és megnézni a meccset, mert az a tökéletes esti program. Most már ha akarnám sem gondolhatom meg magam és talán ez így van rendben. Nem fog megártani, ha pár órát itt maradok, a végén még arra is van esély, hogy jól fogom érezni magam.
Amint belépünk magamtól is veszem le a cipőt, aztán a kanapét megvizsgálva már ülök is le rá. Nem igazán engedem el magam, valahogy megvan a feszült testtartás, de ez a legkevesebb. A következő pillanatban úgyis félig oldalra fordulok, hogy lássam, mit csinál. Már éppen megkérdezném, hogy segítsek-e neki pakolni, amikor eldobja az üres hátizsákot és már nincs miről beszélnünk.
- Jó hely ez. Az utcánál mindenképp jobb - jegyzem meg. Igaz, csak sejtem, hogy esélyes volt, pár éjszakát ott kell töltenie. Bármi történt vele pontosan, bármit keres itt ténylegesen nem kérdezem, csak az esélyt hagyom meg, hogy beszéljen, ha szeretne.
Csak valami "oké"-t motyogok az orrom alatt, ahogy megindul a fürdőszoba felé. Ezek szerint jól sejtettem, hogy megoldja egyedül a sérülések ellátását. Már éppen állnék fel, hogy elvegyek egy sört, ahogy mondta, amikor meghallom újra a hangját. Akaratlanul is egy halvány mosoly kúszik fel az arcomra válaszul. Épphogy látni, aztán már el is tüntetem onnan. Mintha valami rosszat tettem volna azzal, hogy engedtem egy pillanatra.
Aztán már sörrel a kezemben gyorsan végigmérem még egyszer a helyet, a biztonság kedvéért és miután minden rendben, már ülök is vissza a kanapéra. A tv nem túlzottan érdekel, úgyhogy be sem kapcsolom, csak a sör fogy lassan.
- Minden rendben? - szólalok meg hangosabban, lehetőséget adva neki, hogy mégis a segítségemet kérje, na meg csináljak valamit azon kívül, hogy nézem a fekete, üres képernyőt. Pár perccel később már újra megszólalok.
- Régen a srácokkal mindig fogadtunk a kedvenceinkre. Ital és cigaretta. Hatalmas kaszálások voltak és cifra káromkodások - elmosolyodok magam elé bámulva. Nem is tudom igazából miért beszélek, sőt abban sem vagyok biztos, hogy elég hangosan mondom ahhoz, hogy értsen akár egy szót is. Talán csak már ilyen kevés idő alatt megszoktam, hogy állandóan mondja. Akkor is, ha éppen nem figyelek rá.
- Nem ismersz erre senkit? Nem állít be később egy nagy hangú banda? - teszem fel a következő kérdésem, ezt már hallhatóan és érthetően.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

ϟ Kor :
26
ϟ Tartózkodási hely :
Salt Lake City
ϟ Foglalkozás :
Életművész
ϟ Hozzászólások száma :
20
ϟ Csatlakozott :
2014. Dec. 28.
ϟ :

Ember

TémanyitásTárgy: Jill albérlete ✽ Andrew et Jillian   2014-12-30, 18:00

Én a magam részéről egészen el voltam az út során. Igazán lehengerlő Andrew előzékenysége és a maga módján szórakoztató is. Bár… talán magamat találtam szórakoztatónak, már ha egész úton csak én beszéltem. Meséltem neki a meccsekről, hogy mennyire imádom a fekete focisták hatalmas bicepszeit, hogy mennyire zsírkirály az a néhány hete kijött film, amit a mozikban játszanak és hasonlók. Nem lehet azt mondani, hogy nem próbáltam szóval tartani – attól eltekintve, hogy talán épp szóhoz jutni nem hagytam, de hát istenem, ha egyszer nem akart beszélni. A ma történtek után nem lettem volna képes elviselni a csendet. Biztosan azon kezdtem volna el kattogni, hogy mit tehetett volna velem az a fickó.
De végre megérkezünk, haza, hozzám. Vagyis az átmeneti lakásomra. Hatalmas, elégedett mosollyal könyvelem el, hogy végül belemegy és ő is velem tart, így kinyitom az ajtót, bemegyek, megvárom míg ő is belép, majd becsukom és ráhúzom a reteszt. Nem mondom, hogy vegye le a lábbelijét, gondolom egyértelművé válik abból, hogy én is ledobom a bakancsomat az ajtó mellett és úgy megyek tovább.
- Dobd csak le magad. – Legyintek lazán, vidáman a kanapé felé, közben kipakolok a konyhapultra, sör és popcorn. A sörnek nincs szüksége hűtőre, mert elég hideg volt odakint is, úgyhogy ott hagyom a többi mellett, a kis hátizsákom csak ledobom a földre és ismét mosollyal fordulok Andrew felé. – Hát ezt a helyet szereztem. – Mutatok körbe. – Nem valami nagy, de megteszi. – Csak egy kis garzonlakás, de egész kellemes. Egyébként elég szerencsétlenül mutathatok itt, szobrozok a tévé mellett, a kanapéval szemben és izgatottnak is tűnhetek. Azért van, mert nem igazán szoktam vendégeket fogadni és nem tudom, hogyan kellene ennek mennie. Nincsenek róla emlékeim, tehát ez egy elég új dolog. Azt akarom, hogy jó legyen.
- Én megyek, lemosom az arcom. Addig bonts egy sört, kapcsolj tévét, vagy valami. – Indulok a fürdőszoba felé, de még megállok és egy szelíd, hálás mosollyal fordulva felé szólalok meg lágyan. – Hé, Andrew. Nagy voltál.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Jill albérlete ✽ Andrew et Jillian   

Vissza az elejére Go down
 
Jill albérlete ✽ Andrew et Jillian
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» OOC tudnivalók

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Salt Lake FRPG :: Helyszínek :: Lakhelyek :: Hotelek, motelek, fogadók-